Így állunk bezony, hogy itt vagyok egy szép nornával, aki az este folyamán érkezett hozzám egy kéréssel. Elutasíthattam volna, de cseppet sem szokásom. Be kell vallanom, hogy kicsi vagyok én a szerelemhez, s nem tudom igazából, hogy miként kell művelni azt a mesterséget. Sajnos, eddig egyszer rossz társaságba keveredtem, mármint Freya nyakékének készítésekor...mármint nah, eddig a mérlegemen csupán ennyi van, ami a nőkkel kap..kapcsolatos. S ki más értene jobban a szépség arányához, mint a törpék, akik az anyagok és formák alakítóinak lehetne nevezni. Kétség kívül Sirona szép, s elég csupán abba belegondolni, hogy mennyire lehet ő magához, félrevonulva. Senkinek nem jó, én már tapasztalatból beszélek, s tán ezért bátorkodok kapkodni lénye után, hogy tudja, nincsen egyedül.
Fura bókjaimra elvörösödik az arca, s nem tudom, hogy ez most jó avagy sem?
- Rendben, rendben. Normális árat fogok kérni. - csak ott vagyok bajban, hogy mégis mi telhet még ki a nornától erőn kívül? Nagyon nem vagyok tisztában az erejével, ízé hatalmával, ami felett uralkodik. Fáradt vagyok, s ez nem segít a gondolatvilágomon. Majd lecsukodnak a szemeim, s mivel nem mozgok, így inkább úrrá kezd lenni rajtam a fáradtság jelei. Fiatal vagyok és bohó, tizenhat órát dolgoztam.
- Tudod kezelni? - bökök fejemmel a kandallóra, hiszen az rossz lenne, ha míg én szunyókálnék, addig véletlenségből rám gyújtaná az otthonom. A tűz nem játék, s kezelése sem egyszerű. Elég egyszer elrontani, s kapjon bele valami éghetőbe, s már megtörténik a baj. Emellett a lakásban most a kandalló tüze adja a legtöbb fényt, ha éppenséggel ő  fonogatni szeretne. Amúgy meg tapizná a sötétséget.
- De várj – ezzel elsietek egy meleg pokróc szerűségért, ami segít abban, hogy ne fázzon éjfélkor. Kegyetlenül hideg szokott lenni, de én mit sem érzek a meleg dunyha alatt. Mikor visszatérek, akkor oda kikészítem mellé.
- Ha nagyon fáznál az éjszaka alatt, akkor be tudd magad takarni. - ezzel egyetemben eszembe jut az étkezés, meg a szomjúság kérdésköre. Oda kanyarodok vissza, hogy biztosan minőségien étkezik ezekért a vonalakért, nem hinném, hogy megéhezne egy jó zsíros csülökre, friss cipóra és rá két kupa vörösborra, esetleg sörre.
- Ha bármi van, akkor bátran költs fel. Jó éjszakát...kedves Sirona! - köszönök el tőle, ezzel a szobámba sétálok, némileg párszor megjelenek félmeztelenül, utána még némi dúdolást lehet hallani, míg el nem csendesedek...

Érdekes helyzetbe csöppenek a társaságomban található Nornával.Ennek mi az oka? Az, hogy már megéltem egy helyzetet egy igazi szépséggel, eltölthettem vele egy csodálatos éjszakát. Nah nem ingyen, hanem varázstárgyért cserébe. Szóval ennek mentén próbáltam most valami hasonlóval előállni, hiszen ő az ölelést kevésnek találta, így emeltem bátran a tétet. Mikor megszólal, hogy csupán barátok, családtagok és szerelmesek ölelkeznek, akkor furcsán nézek rá.
- Szerelmesek? - ragadom meg az utolsó szót, mert úgy érzem, hogy ifjú titánként még fiatal vagyok hozzá. Másik meglepő tényező az öt perc, amiről beszél.
- Gond van a gyorsasággal? - érkezik tőlem a válasz, hhiszen mit számít az, hogy én mit mondok a nőnek? Ő akar varázstárgyat, nem pedig én. Ha nem tudja elfogadni, akkor mehet máshoz. A soron következő megnevezésekre csupán ráncolom a fiatalos homlokom, s végignézve rajta csak ennyit tudok kinyögni.
- A szépséged nem elhanyagolható, amit én látok. S mit takar ez? Bámulatos halmok, szép vonalas csípő, kézbe való far. - akkor jön tőlem a megállj, mikor kiérzem a sértettséget a hangjából. Huha, itt valamit nagyon elronthattam, s ha nem teszek valamit, akkor még sértettségéből kifakadóan, akár bosszút állhat. Kiül a pánik a képemre, hogy nem fognak az idősek se megdicsérni. Mivel tudnám helyreállítani az egészet?
Zavarban vagyok, de nem késlekedek tudtára adni a következőket.
- Ohh! Bocsáss meg, bocsáss meg a szavaimért! - teszem össze a két kezem, s lehunyt szemmel várom, hogy elfogadja-e, vagy sem? Mert ha nem, akkor én egy alávaló szoknyapecér vagyok, s nem pedig ékszerész.Válasza után jön az én szakvéleményem.
- Meg tudom csinálni szívesen, s nem kell cserébe semmi. Legyen úgy jó? Csak ne büntess meg! - hebegek, mert ha nem a Nornától fogok kikapni, de mások biztosan a fejemre fogják olvasni mindezt. Főleg ha kitudódik. Már most vége lesz a hírnevemnek! Ezt jól elbaltáztam.
-Mennyire sürgős a tárgy elkészülte? - próbálom megtudni, hogy mennyire hamar szeretné kezében tudni. S eszembe jut, hogy egy négy órás alvás után, akár hajnalban el tudnám neki készíteni.
- Fáradt vagyok, de négy óra alvás után, ha van kedved megvárni, akkor kora reggel elkészíteném. - nagy sóhajtás távozik az ajkaimról, amit másik kettő követ.Merem remélni, hogy sikerült meggyőznöm, ráadásul odakinn tombol a rosszidő. Halálra fagyna, ami természetesen kár lenne érte.

Nem akarok túlságosan feltűnő lenni, meg hogy mindenki rólam zengjen ódákat, eddákat, eposzokat vagy bármi mást. Ami azt illeti, valóban ritkaság számba megy az, hogy nornát lásson valaki. Én meg mint törpe jelenleg egy teren osztozkodom vele. A téma különben az, hogy hallgasson erről az egészről. Úgy hinném, hogy nem kapok kérdést, de tévednem kell. Felszalad a szemöldököm, s néhány másodperc múlva enyhül csupán.
- Kinek jó szeme van, biztosan észre fogja venni, hogy törpe munka. Ha te nem mondasz semmit, akkor a törpéket fogják végigkérdezni. Ha én se mondok semmit, akkor idővel elfelejthetik. Tudod bármi megtörténhet. - nem akarom dajkamesékbe ringatnom magam semmivel sem. Nem akarok vele erről vitázni, így átterelődik a téma, magába az alkuba. Én teljesen örülnék egy ölelésnek, mármint fizetségnek, hiszen fiatal lévén hajtom az igát. Napjaim azzal telnek, hogy különböző csecsebecséket hozok létre. Királykisasszony, királyfi és más uraságok, kik tudnak nekem fizetni. Mikor visszakérdez, akkor azt vélem nála felfedezni, hogy ettől többre számított volna. Ennek módja szerint emelem a tétet, aminek az lesz a végeredmény, hogy ő elvörösödik. Ő meg mire gondolt?
- Ő, nem olyan éjszakára gondoltam. - ha már ő vörösödik, akkor most követem a példáját, s a legrosszabb bók hagyja el az ajkaim.
- Kinézeted alapján nem kellene panaszkodnod – végezetül oda fajul mindez, hogy hirtelenjében kinevet. Rosszul esik a lelkemnek, s lehajtott fejjel gondolkozom. Szavai olyan mint a tőr, s az a gond, hogy szurkál engem.
- Én komolyan beszéltem – lógatom az orrom, miközben rákérdezek, hogy ő mire gondolt? Fogalmam sem volt arról, hogy ő mihez ért? Úgy tűnik, hogy ténylegesen van hatalma. Végighallgatva a partnerem, igazából nem jut eszembe használható gondolat.
- Magányosan élek, s az emberek tartanak tőlem a magasságom miatt. Jó lenne számomra valaki, azt most többre értékelném. Valakivel együtt...- nagy mély fájdalmas sóhaj következik tőlem. Egy darabig némán vagyok, s végül bocsánatot kérek.
- Bocsáss meg azon szavaimért, mármint ölelés és éjszakázás miatt. - kis hatásszünet után folytatom.
- Legyen több a mágiám. - pff, ez mitől különleges? Ez semmiképpen nem az. Egy asszonynépség...ó igen..jó lenne.

Szerencsére a Norna veszi az adást, s nem kiabál az éjszakában, hanem suttogósra veszi, úgy mint én. Ezzel szerintem elérjük azt, hogy másnap ne minket akarjanak előszedni, hogy miféle boszorkányságot csinálunk az éjszaka közepén. Végighallgatom Sironát, s kezd bennem megfoganni azon rúnák, amivel képessé válik a tárgy, amire hivatott. A beszélgetésünk ott válik érdekessé, mikor rákérdezek, hogy nem tart attól, hogy bárki megirigyelheti tőle? S mint ilyenkor szokás, akkor elő leszek véve, s be kell valljam, hogy nem kenyerem a feltűnősködés. Fiatal vagyok, s kalandor és kíváncsi a világra. Nem lenne jó, ha bizonyos erők visszafognának.
-Vagy úgy! Áhháá, szóval azt adod nekem elő, hogy nem fognak téged keresni? Engem biztosan fognak, hiába szeretnék egy kellemes életet. – szóval ő sem barátkozós, meg magamutogatós. Van bennünk akkor már valami közös érték, ami összekapcsolhatna bennünket. Az tény, hogy Norna, de attól függetlenül tudomásom szerint, vagyis a saját felfogásom szerint minden masszív dolgot meg lehet ingatni. Istenek, vagy isteni lények ide vagy oda, semmivel sem különbek. Mondjuk Sirona itt elárulja magát, s jó tudni, hogy csupán a nővérei kérhetik számon. Ez teljesen újdonság, amit a törpék bölcsei sosem meséltek el.Mikor feltárom neki, hogy cserébe mit kérek pontosan, akkor meglep a reakciója. Ránézek, s arcáról próbálok olvasni. Úgy tűnik, hogy nem az a hideg és rideg fém, ami hirtelenjében eltörne.
-Jól hallottad, csupán egy öt perces ölelés. – nyugtatom meg afelől, hogy nem mást mondtam. Csendben maradok, mert elgondolkozom, hogy tán mást kellene választanom? Mi a baja az öleléssel? Számomra aztán igen csak értékes lenne, amit életem végéig őrizgethetnék, mint egy igazi kincset. De itt látszik meg a kettőnk közötti távolság, hogy ő másként gondolhat az ölelésre, mint én? Érdekes, nagyon érdekes. Ami hihetetlen a részéről, hogy elkezd kardoskodni amellett, hogy nem szeretnék maradandóbbat? Hasznosabbat? Kár tagadnom, de öröm látni a Nornába oltott esendő lényt, s mivel ha maradandóbb dolgot emlegetett, így nem vagyok rest a saját kínálatom értékét növelni.
-Igazad van –nézek bele a nő szemébe, hogy utána a következővel álljak elő.
-Legyen tíz perc ölelés, s megtisztelnél a mai éjszaka, hogy egymás karjában alszunk el? Egy alkalom, semmi több. – nézek rá kissé pirulva, mert hát csodálatos teremtés. Emberi lényekkel ilyen szempontból nem érintkezem, s népem törpe asszonyait meg a föld nyelte el. Mármint ahol most vagyok, így nem futottam össze velük. Magányos lelkem közelségre vágyik, némi melegséget adó érzésre, ami föltöltene engem, s egy időre elzavarná a szánalmas gondolataim.
-Cserébe névtelenül készítem el a tárgyat, némileg felrúgva az íratlan törpe szabályokat. – adom tudtára, hogy én képes vagyok ilyenre. Mármint ragaszkodok a hallgatás elvére, hogy ez mindkettőnk között köttetett meg.
-De az szintén lehetséges út nálam, hogyha...-kénytelen vagyok magamban elcsendesíteni a még hajmeresztőbb ötletet.
-...ha mostantól 450 éven keresztül, ötven évenként meglátogatnál engem, s tizenöt percet egymás karjaiban töltenénk el. –nemes gesztus lenne a részéről, de a dolog csavarját csupán most viszem bele az egészbe, hogy határozottan rákérdezel.
-Te mégis mit adnál ellenértékként, ami a képességeidből kitelik?

Látom a mosolyt az arcán, azonban nem szándékozom ennél látványosabban felhívni rá a másik figyelmét, hogy ő könnyen beszél, míg én a jelenlegi a halandók táborát erősítem itt Midgardon. Ami ezután történik vele, az egészen váratlanul ér, hiszen erősítem én azt a tábort, hogy egy Isteni lénynek miért kellene szégyenkeznie? A szemével a földet pásztázza, amit azután szavak követnek. Ránézek, s csak utána gondolom úgy, hogy jobb ha nem maradok csendben.
-Semmi gond, csupán beszélj halkabban. – biztatom, hogy nem igazán aggódok a kijelentései miatt. Valamiként megvédeném saját magam a tudatlan lengyel társadalommal szemben. Valószínűleg magamra húznám az ő dolgait, mármint, hogy őt boszorkánynak nézzék pusztán isteni szépsége okán, s rásüssék, hogy valami gonosz tervben gondolkozik. De hé, héééé! Meg tudom e csinálni? Minden további nélkül, csak alaposan el kell gondolkoznom magán a rúnákon, s az írásmódján.
-Egyáltalán nem zárnám ki, hogy lehetetlen megalkotni. Régen kellett gondolkoznom azon, hogy milyen rúnák használatával fogom megalkotni. – s hogy ténylegesen megmutassam, hogy nálam milyen folyamatokat indított el, így beletúrva az ápolt szakállamba, elkezdek ezen gondolkozni. Tényleg képes lennék rá megalkotni? Beszélgetésünk folyamán pedig egyenesen kiderül az ő részéről, hogy otthon szeretné magát érezni.
-Hmmm – simogatom egy kicsit a szájam körüli ápolt szögesdrótot, felmerül bennem, hogy esetlegesen valami menekülős cuccnak is felfogadhatnánk. Tekintetem utána rávetül az üvegcsékre, amiket ott látok előttem. Nem lehetetlen amit elképzel, s jelentősége még inkább olyan,ha elkészül hallgatnia kell róla.
-Mit fogsz mondani a beszédes és kíváncsi személyeknek, ha látják nálad a tárgyat? – szerintem még most joggal kételkedhetek benne.  Azonban nincs szándékomban most teljesen elutasítani a szavait.
-Megcsinálom a tárgyat, aminek a fizetsége, hogy öt percen keresztül ölelned kell.  – nah igen, kevés ember volt a környezetemben, aki ilyen női dolgot tett volna velem. Most megbecsülném. A többi magyarázatára csak intek, hogy megértem az aggodalmát.
-Ha te hallgatsz a tárgyról, akkor én szintén úgy teszek. Nincs ebben semmi ördöngösség.

- Hhmm – ennyivel tudom csupán a köszönömjét viszonozni, de ettől mélyebb gondolatokra nem vagyok nyitott. Sokkal nagyobb hangsúlyt rakok a vendéglátására, meg úgy a behatására. Ki tudja, hogy nem-e találkozunk a jövőben? Beljebb terelem a meleghez, hogy az átfagyott tagjait felmelegítse, s szépen lassan feltárja előttem, hogy minek köszönhetem a látogatásának a célját. Haladok tovább a saját magam sorrendjében, így kap egy széket, ami a kandalló előtt helyezek el, s utána magamnak szintén kerítek egy ülőalkalmatosságot. Mikor közlöm vele, hogy fizetség nélkül nincsen tárgy, akkor meglep a bólogatása. Maga Sirona megjelenése olyan, mint egy jól nevelt királykisasszonyé, akit aztán egy neves és sikeres uralkodó ház fiához fogják adni feleségül. A szépsége megvan hozzá, ám amilyen zavarbaejtően jól néz ki, én olyannyira meg izmos vagyok. Fészkelődik ültében, s én meg szétnézek emiatt, hogy esetleg van valami zavaró tényező? Nem. Akkor meg? Rögtön belemegyünk a közepébe, ami sok esetben nem rossz, csak a végén a környezet szó hallatán lepődök meg. Szemöldököm rögtön feljebb csúszik, mert így estére a felfogó képességem nem száz százalékos.
- Hogy micsoda? Környezetet? Sirona, ha kérhetlek, légy halkabb. Ezen gondolatokért máglyán égnél el. - lassan, s nyugodtan hallatom a szavaim. Fejemet töröm, hogy milyen környezetre gondolt? Kigondolt világ? Vagy csupán illuzió? Nagyon zavaros vizeken jár egyelőre, s én vagyok annyira becsületes vele szembe, hogy a képébe mondjam kerek perec.
- Kicsit bővebben el tudnád mesélni? Nem egészen értem a célod, egyenlőre számomra zavaros. - ekkor pedig jön az a remek jelenet, ahol hát a figyelmem központja oda kerül, ahonnan előkerül az aranynyaklánca. Századmásodpercek alatt megállapítom, hogy az bizony törpe mester munkája. Mikor átnyújtja nekem ezt az ékszert, akkor szépen átveszem tőle.
- Környezet, illúzió, halványság, aranynyaklánc és nyitás meg zárás. - összegzem hangosan mindkettőnk előtt a kulcsfontosságú szavakat. Az egy dolog, azonban mire szeretné használni? Mi a célja vele?
- Mit szeretnél ezzel a tárggyal elérni? - naná, hogy fiatal törpe titánként ügyelnem kell a becsapás veszélyéje. Meg olyan tárgyat ne készítsek, ami valójában ellenem fordítható. Ősszeszükül a szemem, s az arcának kortalan vonásait vizsgálom. Ráadásul úgy tűnik, hogy ő felkészült erre, mert a szütyőjéből elővesz valamit.
- Az lenne a fizetségem? Mi van benne? - nem tudom, hogy miért nem mondja ki. Olyan számomra, mintha rejtegetni szeretne valamit, hogy későbbiek folyamán kiröhöghessen. Remélem, hogy kapok válaszokat a kérdéseimre, mert ha nem, akkor bizonyosan nem egymást kerestük. Ráadásul az szintén gyanús, hogy miért nem a nyaklánc készítésénél jutott eszébe ez a páratlan gondolat?
- S másik kérdésem, hogy miért nem annál a törpénél készítetted, ahol a nyakláncot? - hiszen ennek hatására egyből több furcsa gondolatsort szabadul el bennem.

Mikor hallom a száján kiejteni a valódi nevem, akkor egy ideges szemöldökjátékot láthat nálam. Halandók világában nem használom az igazi nevem, legalábbis a bölcs és idős törpék javasolták, hogy semmilyen formában ne legyen megemlítve. Erre jön egy nő, aki az első adandó alkalommal szinte kimondja. Ami az illemet illeti, azzal elégedett vagyok. Nincs annál rosszabb, ha valaki nem tiszteli a törpéket a munkásságuk miatt. Kutya hideg van, s látom rejti a kezét előle. Kivárok tehát pár másodpercig, s körülnézve magamban úgy döntök, hogy beengedem. Ajkaimon ott van a fintor  még az előbbi cselekedete miatt. Belép mellettem, s én azon nyomban bezárom kulccsal az ajtót, s csak ekkor nyitom az ajkaim szóra.
- Sokan fordulnak hozzám kéréssel...ha elmondod mit szeretnél pontosan, akkor meglátom, hogy segíthetek benne. - fordulok felé, mikor végzek a zárral. Nem hagyom benne a kulcsot, azt rögtön a nadrágom zsebébe csúsztatom. Nézem, ahogy mély levegőt vesz, úgy gondolom valami igazán nagyot akar nekem mondani...s igazam is lesz. Bemutatkozik előttem, s elmondja azt, amit a hozzá hasonlóak szoktak, ami egy dologban összpontosul: Mágikus tárgy.
- Üdvözöllek Sirona! - ragadom meg az alkalmat, hogy a nevét kimondhassam. Amolyan elégtétel a Gner kimondásáért. Szóval egy Nornával van dolgom, hallottam róluk a törpe tanítom okán. De térjünk vissza az érdemi részére. A nő miért szeretne mágikus tárgyat? Milyen mágiát szeretne bele? Szerintem nagyon lényeges kérdések, azonban Sirona várat ezzel.
- Kérlek kövess, remegsz a hidegtől. - én nem fogom őt siettetni, hogy nyögje már ki, mert megalvad a számban a tej. Ezzel, ha nincs ellenére, akkor egyenesen a legközelebbi kandallóhoz vezetem, az én előszobámba. Vidáman ropog a tűz, s ontja magából a meleget.
- Mindjárt hozok széket – meg persze hozok magammal íróeszközöket, amire felírhatom a vendégem óhaját és sóhaját. Ennek rendszeresítettem egy nagy Kódex kezdeményt, amit becsületes törpeként vezetek. Nem tudom, hogyan fogja tűrni az elmaradásom, mert lassan csinálom. Fáradt vagyok az egész napos munkától. Meg remélem összeszedi a gondolatait. A szék megérkezik, s nem egy, hanem rögtön kettőt.
- Kérlek foglalj helyet. - ezzel még elbotorkálok a Kódexért, s helyet foglalok a sajátomon. Mint minden hozzám fordulóknak el szoktam mondani, az most sem maradhat ki tőlem. Ez olyan bejáratott szöveg, hogy álmomban is el tudnám mondani.
- Nem dolgozok ingyen. Az ár attól függ, hogy milyen mágiát szeretnél.Hogy adhassak, adnod kell cserébe valamit ellenértékként. Fejedben meg ne foganjon meg az a gondolat, hogy átvágsz. - szigorú tekintettel nézek rá, hogy ezzel nyomatékosítsam benne az elhangzottakat. További figyelmeztetést nem tartom ideálisnak, mert az teljesen nevetségessé tenne. Megfogom a közelben levő hosszú piszkavast, s a kandalló tűzét megigazítom, de csak óvatosan. Mikor végzek a folyamattal, akkor eszembe jut, hogy nem olyan régen kaptam borókát. Egyelőre még nem vetem fel neki a borokatea ötletét, mármint egy forró italt az átfagyott testének.

1528 van, s én Varsó városában élek, mint ékszerész. Fiatal vagyok, egészen 100 éves és jelenleg az itteni nemesség ékszer éhségét elégítem ki, a gazdagság és megélhetés reményében. Ha szabad így fogalmaznom, egészen jó életem van, s az emberek befogadóak és kedvesek. Az első nemzet, akikkel együtt élek Midgardon.
A város szívében vagyok, egy csicsásnak mondható, saját kézzel kialakított kőházban, szép és erős fagerendás tetővel. Csodájára járnak az erre utazó népségek, s sokan szervezik utjukat hozzám, hogy találkozhassanak velem. Fiatalság erről szól, s nem másról. Ami legkülönösebb az egészben, hogy jócskán beleharapott a estébe az idő, s az utcákon alig jár már valaki. Én viszont idebenn éppen az utolsó rendelésem teljesítem. Mikor megvagyok vele, akkor álmosan indulok az ágy irányába, hogy a gyertyákat elfújva végül álomba szenderüljek. A lakásom, a saját életterem a felső szinten található, mint a földhöz közeli alagsorban. A földszint utolsó gyertyáját fújnám el, mikor kíméletlen kopogást hallok a kopogtató segítségével.
~ Ki lehet ilyen későn? Mi kellene neki éppen most? ~ várok egy kicsit, hátha eltántorodik a mostani tervétől az idegen, azonban megismétli még kétszer a vészjósló és egyben ideges jelzését. Nem örülök neki, hogy a pihenő időmet rabolja tettével, s előhalászva a kulcsot a szebemből, szépen lassan indulok az ajtó irányába, s meg is szólalok.
- Jól van már! Jól van már! Jövök! - ezzel a gyér világítás mellett megtalálom a kulcs lyukát, s hamarosan kinyitom az ajtót, de nem szélesre. Amire elsőre szembetűnik nekem, hogy nővel van dolgom és kellemes kelmékbe van bújtatva az alakja. Tekintetem nem rest végignézni a jelenségen, hiszen a kisasszonyokhoz képest a  megjelenésében többet vélek felfedezni.
- Jó estét! Megtudhatom, hogy miért zavar ilyen esti órákban? - nézek rá, s mondhatni le sem tudom venni róla a tekintetem. Rég volt már, hogy ilyen földön túli szépséggel találkoztam. S mint ahogy lenni szokott a fiatal törpe vérem nem hagy nyugodni, s körülnézve a környéken végül beljebb invitálom.
- Jöjjön, ne fagyoskodjon odakinn. - ezzel széles tárom egy pillanatra az ajtót, majd amint benn van, akkor rögtön bezárom mögöttünk, ráadásul kulccsal. Kár tagadnom, hogy megélénkültem egy keveset, bár szerintem arckifejezésem teljesen kifejezi jelenlegi állapotomat. Ezután nem marad más, mint a hallgatás és megfigyelés. Hiszen annyi minden kérdés merül fel bennem a nővel kapcsolatban.