Anna & Izzy

Nem volt fair Fredriktől, hogy vázolt nekünk egy tökéletes tervet, miként is fogjuk megleckéztetni a Smolensky családot, aztán meg valami hirtelen ötlettől vezérelve lefújta az egészet. Az sem volt fair, hogy azt gondolta, hogy hülyét csinálhat belőlünk azzal, hogy előbb felizgat minket egy ilyen sunyi, ármányos húzás lehetőségével, aztán meg füttyent egyet, azt gondolva, hogy majd mindenképpen úgy táncolunk, ahogy ő szeretné. Mi nem a kis alattvalói, a halandó szolgái vagyunk, soha nem is voltunk azok, az pedig végképp nevetséges elgondolás tőle, hogy majd ő irányíthat minket. Egy valakinek sikerült ez eddig, mert akkor még fiatalok és naivak voltunk, de meg is tanultuk a leckét, csúnya véget is ért az illető számára a történet és azóta sem hagytuk senki másnak, hogy bármilyen módon is megpróbáljon fölénk kerekedni. Fredrik akár Hel kis kedvence, akár nem, akkor sem képez kivételt és ezt most szépen meg is fogja tanulni, mert hiába is fújta le a bulit, mi bizony mulatni fogunk most egy nagyot. Ez már nem csak arról szól, hogy a másik család orra alá borsot törjünk, mert az érdekel a legkevésbé, hanem hogy megmutassuk ennek az önjelölt főnöknek, hogy valójában rohadtul nem irányíthat minket. Csak addig dolgozunk vele együtt, amíg számunka is megfelelőek a döntései és ennyi.
Anna arcát látva ugyanezt az elszántságot és bizonyítási vágyat látom, hiszen engem is felhúzott, amikor le lett fújva ez a buli, de ő egyenesen tajtékzott a dühtől, hiába én vagyok kettőnk közül az érzelmesebb. Épp ezért tudtam már abban a pillanatban, hogy ezt nem fogjuk annyiban hagyni, az pedig egy percig se volt kérdés, hogy vele tartok-e, így most sem tétovázok, ahogy belém karol és megindulunk a bejárat felé. Én mondjuk annyira nem élvezem az indokolatlan öldöklést, Ő előbb hajlamos az ilyesmire, így a tervet úgy is dolgoztuk ki, hogy a halálos áldozat a lehető legkevesebb legyen. Lehet, hogy odabent nagyrészt az alvilág csürhéje tobzódik most is, de azért akadnak ott olyan halandók is -például a rúdon tekergő lányok-, akik pusztán kényszerből vannak ott, ahol, őket pedig valahogy nincs szívem bántani. -Maximum, majd követjük a csöveket a falon, mint a morzsákat.- mosolyodok el, mikor a megfelelő hely felkutatását említi, de mivel a halandóknak mániája nagyjából ugyanoda helyezni az ilyen részeket, nem hiszem, hogy gondot okozna megtalálni a konyhát vagy épp a kazánházat. Valami helyre úgyis rábukkanunk majd, ahol kezdetét veheti a szórakozás, bár azért a biztonság kedvéért rákérdezek, gondoskodik-e majd a riasztásról vagy sem, azt pedig tudom, hogy nem hazudik, amikor válaszol így egy biccentés kíséretében tovább is haladok vele.
Az ajtóban álló pasas alaposan végig mér minket, de ez nem az a gyanakvó méregetés, hanem inkább az éhesebb fajta, így aztán rögtön ki is derül számunkra, milyen módszerrel tudunk a legkönnyebben bejutni. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy elég két szempilla rebegtetés és egy mosoly, de ha mindezt megspékeljük pár kacér szóval, biztos a győzelem. Nem is kérdezek ezzel kapcsolatban semmit a nővéremtől, valószínűleg ugyanezt Ő is leszűrte a pasi tekintetéből, így inkább a buli utáni teendők felől érdeklődök, mert azt nem beszéltük meg, mennyire próbálunk majd úgy tenni, mintha nem lenne közünk az egészhez. -Biztos vagyok benne, hogy tudni fogja, hogy mi voltunk, de abban már nem annyira, hogy számon is kérne minket.- morfondírozok hangosan.-De én se tagadnám le. Legyen csak tisztában az erőviszonyokkal, mielőtt azt gondolná, hogy ő a főnök.- értek egyet Annával, de aztán elcsendesedek inkább, ahogy az ajtó előtt várakozó sorhoz érünk, Annával ellentétben azonban én nem a kidobóval foglalkozok, hanem az épületet veszem szemügyre és a kívülről látható kémény alapján megpróbálom belőni az irányt, merre is lehet a kazánház. Na nem, mintha nem lenne hasznos az, amit a nővérem csinál, hiszen fordított esetben, ha engem nézett volna ki magának a pasas, valószínűleg ugyanez történne, csak akkor ő leskelődne és nem én. Ez a férfi azonban nem az én lábaimat stíröli és nem is rám néz, amikor felénk intézi szavait, így én nem is vágok közbe, míg a nővérem elrendezi a dolgokat, csak oda tartom a kezem, hogy a pecsétet én is megkapjam és egy csábos mosollyal köszönöm meg a lehetőséget. Nehogy a végén még azért legyek gyanús, mert én nem flörtölök.
-Ha jól mértem fel odakint a dolgokat, valahol a hátsó rész jobb oldalán kell lennie a kazánháznak, szóval arra kellene indulnunk.- sutyorgom mosolyogva, mintha csak csevegnénk épp, közben az említett irány felé biccentek és bár reménykedtem benne, hogy minél kevesebben fognak majd felfigyelni ránk, nem lep meg, hogy nem így történik. -Nem tudom, hogy az a jobb, ha minél többen látnak itt minket, vagy inkább az, ha minél kevesebben.- jegyzem meg halkan, bár cseppet sem lep meg, hogy feltűnő jelenségek vagyunk így ketten, mindig is élveztem a figyelmet, amivel a másik nem képviselői tüntetnek ki, de most azért jobban örülnék, ha nem így lenne. -Igyunk előtte valamit?- vetem fel a dolgot, ha már amúgy is itt vagyunk, na meg jól is esne egy ital, mielőtt szétbarmoljuk ezt a laza estét. Alaposan körbe is nézek, felmérem a felhozatalt is, ha már itt vagyunk, de közben azért a lehetséges irányt is belövöm, amerre tovább kellene majd libbennünk meg azt a sötétebb folyosót a jobb oldalon. -Azért akad itt finomabb falat is, mint az a kidobó.- jegyzem meg halkan, mosolyogva, ahogy végig pillantok a körülöttünk lévő arcokon, de mondjuk nekem nincs konkrétan a terveim között összeszűrni valakivel a levet, bár a tervek sokszor változnak. Ki tudja?

Anna & Izzy

 Az egyik épület falának dőlve háttal, az utca sötétebb részén ácsorgok és miközben a nővéremet várom, halkan dúdolgatok a magam szórakoztatására. Egyikünknek se tetszett túlzottan, hogy Fredrik csak úgy visszatáncolt a terveinket illetően, hogy hirtelen annyira békét akartak a rivális családdal, hiszen a káosz magja nem béke időkben csírázik ki. Azzal mi nem jutunk előrébb, ha ezek mostantól puszi pajtások lesznek és együtt járnak golfozni, vagy tudja a fene, mivel ütnék el az idejüket, mert nekünk minden lépés be van üzemezve, tudjuk melyik kártyát kell kihúznunk ahhoz, hogy boruljon az egész vár és semmi esetre sem szeretnénk stabilabbá tenni az összeomlás helyett. -So light em up up up, light em up up up... - dúdolgatom halkan, tekintetem újra és újra végig vezetem a csendes utcán, már csak azért is, mert ha van idegesítő lény a földön, akkor az Noah, akiből simán kinézem, hogy olyannyira bizalmatlan velem szemben, hogy megpróbál követni. De az utca csendes, csak csak egy közeledő autó hangja veri fel, ami aztán lelassít, megáll és a nővérem kilép az ajtaján. Neki legalább normális sofőr jutott. Az enyém olyan, mint egy tökön rúgott lajhár.
Elrugaszkodok a téglafaltól, zsebre dugott kezekkel tipegek oda a nővéremhez, miközben ajkaimon már, az a kissé pszichopata mosoly látszik, mert már előre odavagyok azért a fennforgásért, ami a tettünket követni fogja. Igazán nagyot fog szólni és az Ő arcán is azt látom, hogy izgatottan várja ezt az egészet. Már akkor vártuk mindketten, amikor szóba került mindez, amikor megterveztük, de aztán Fredrik visszatáncolt az egészből, nekünk pedig most már kell ez a műsor, az adrenalin és a káosz, amit majd mindez követ. Különben sem jutunk előbbre azzal, ha béke van, mert a béke egy stagnáló állapot, nem változik közben semmi, már pedig az élet velejárója a változás.
-Ne viccelj. Erre születtem!- vigyorgok Annára, majd ahogy belém karol elindulok vele lassan, andalogva, majd felé pillantok kérdése hallatán. -Tekintve, hogy ez leginkább a te reszortod,  rád bízom. Majd én idomulok.- vonok vállat, hiszen mégse tőlem igényel ez a mutatvány nagyobb erőfeszítést, bár ami a bejutást illeti és a megfelelő hely felfedezését, abban talán picit nagyobb szerepem lesz. -Akkor a füstjelzőt intézed majd?- kérdezem halvány mosollyal sandítva a nővéremre, hiszen az eredeti terv szerint sem tömegmészárlást terveztünk, csak némi erőfitogtatást, hogy a Smolensky család tudja, hol a helye. Most viszont, majd Fredrik viszi el a balhét, bár neki sem árt, ha tudja, hol is áll a táplálékláncban. -Gyakoroltad az ártatlan arcot vagy felvállaljuk majd, hogy mi voltunk?- sutyorgom vigyorogva, mert közben már a bejárathoz érünk, ahol a két méteres kidobó alaposan végig mustrál mindkettőnket. Kétlem, hogy gondja lenne a külsőnkkel de, ha mégis úgy alakul, hát bedobjuk a csáberőnket. Mondjuk, az ilyen hatalmas pasasok inkább Anna esetei, de egye fene, kivételt tehetek egyszer.