Meghívást kaptam egy családi találkára, amire nem mondhattam nevet. Volt idehaza fehér és vörösbor, az egyik száraz, a másik édes. A hátitáskámba pakoltam bele, amit az ajtómelé készítettem, majd óvatosan felöltöztem. A szekrényben jobb oldalon tároltam azokat a ruhákat, amik kimondottan ilyesmikre kellene felvennem. Nem egyedül pakolásztam, segítséget kértem, mint általában az ilyesmiben mindig. Tapintás alapján ez már nem segít. Szóval egy ing volt, és ha az emlékeim nem csalnak, akkor mintha egy kockás lenne, "a tetején találod" címszóval. A következő egy farmernadrág volt, szóval az gyorsan felhúztam, zokni meg teljesen mindegy volt, ahogy a cipő is. Sportcipő volt, melyet kötés nélkül a lábamra húztam. A kabátot is pillanat műve volt felvenni, majd a táska, s mivel felesleges a tükörbe néznem - kac kac - így egy tenyérnyalás segítségével igazítottam a hajam kinézetén. A szüleimhez csukott szemmel - újabb kac kac - is odatalálok, így csak a botom, a nagyszerű segédeszközömre volt már csak szükségem már mehettem is. Egy ajtózárás és a már megszokott útvonalon haladtam is tovább. Pár zebra, pár sarok és pár tapintói segítség után már meg is találtam a szülői házat. Az ajtóhoz léptem, majd becsengedtem. Lépéseket hallottam, majd ahogy az ajtó nyílott, egyből tudtam ki is nyitott előttem ajtót. Nagyszerű édesanyám volt, aki egyből a keblére is ölelt. Viszonoztam az ölelését, még csókot is adtam orcájára, majd mikor beljebb eresztett, csak akkor léptem be. Mivel ismertem már náluk is a járást - hacsak át nem rendezték a házat az utolsó itt létem óta - így egész jól eltájékozódtam benne. A botomat az ajtónál hagytam, a táskát, s a kabátomat is levettem, kisebb tapogatás után felhelyeztem az utóbbit a fogasra és nem, nem akartam, hogy segítségemre legyenek ebben. Boldogultam. Egész jól, ami azt illeti. - Örülök, hogy újra itt lehetek. Egész finom illatok vannak erre jó anyám. Apánk merre ténykedik? - nem nem hallottam a hangját, nem sürgetem a megjelenését, majd felbukkan, mikor kedve szottyan. A táskám után kutatok, felkapom, felbontom és kiveszem mindkettő üveget egyszerre. Megszaglászom egyesével őket, majd átadom anyának. - Az egyik elég régi, talán 1800-as, a másik valamikor az 1900-as évek végén készült... - igen, csak így, míg másnak a lottószámok kisujjból, addig nekem a hatodik érzékem és a felturbózott érzékszerveim vannak a segítségemre. És sosem csaltak és csaptak be.
Vendég —
Family reunion
Kicsit izgultam. Nem volt rám jellemző, de annyi minden más sem, ami mostanában a mindennapok részévé vált, hogy ezen már meg sem lepődtem. A biztonság kedvéért azért bevettem még egy tablettát a dobozból, amit Mildri felírt, csak hogy segítsen aludni. Csak gyógynövények voltak, teljesen természetes és bio, így gondoltam nem árthat meg, bármennyit is veszek be belőle. Néha felmerült bennem, hogy nem is nagyon hatott, de ezt gyorsan kivertem a fejemből. Istenként pontosan tudtam, mennyire fontos volt a hit. Ez után kipakoltam magam elé az alapanyagokat, mert a szakácskönyvek szerint ez volt a legfontosabb első lépés. Ha csak a magam örömére kísérletezgettem különböző süteményekkel, akkor nem figyeltem oda ennyire. Persze mértem mindent, meg ilyesmi, és nem szerettem, ha a végén sokat kellett takarítanom, de most különösen precíz akartam lenni. Most sütöttem ugyanis először a fiaimra. Csak Tyrt hívtam át és Hödr-t, előbbivel ráadásul szerettem volna minél több időt együtt tölteni, mert ki tudja meddig fogunk még emlékezni egymásra. Hödr pedig a kiélesedett érzékeivel reméltem, hogy értékelni fogja, ha az anyja süt rá. Megfordult a fejemben, hogy talán nem volt jó ötlet őt is áthívnom, nehogy elkapja az átkot tőlem vagy Tyrtől, de Odin egy fedél alatt élt velem, és még semmi jelét nem mutatta, hogy rá is átterjedt volna. Azt sejtettük, hogy talán nem direkt kontaktussal terjedt, hanem valahogy máshogy, egyetlen közös forrásból, de ebben nem lehettünk biztosak. Nem akartam az átokra gondolni. Pontosan azért foglaltam el magam a konyhában, mértem ki a lisztet, morzsoltam a szinte fagyottra hűtött vajat, hogy ne kelljen ilyesmin gondolkoznom. Otthon, Asgardban sosem csináltam ilyesmit. Szakácsok hada állt rendelkezésre, hogy mindig csodálatosabbnál csodálatosabb ételekkel legyen megrakva az asztalunk, mondhatni egy szalmaszálat sem kellett keresztbe tennem soha, itt pedig Mads Karlsen kamarás is képes lett volna biztosítani nekem ugyanezt az életszínvonalat, akkor is, ha egyébként nem kerestem volna jól párterapeutaként. Voltak is… egy ideig, de az emberi személyzet jelenléte rövidesen terhessé vált, utána maradt az ételrendelés, egészen addig, ameddig a lányok az önvédelmi órán nem kezdtek el személyes dolgokat kérdezgetni. Mit szeretek csinálni, mi a kedvenc filmem, vagy ételem, én pedig rájöttem, hogy nem tudtam nekik mit mondani. Ekkor kellett jobban kidolgoznom Anja személyiségét, hogy legyen egy hihető álcám, kipróbálni dolgokat, hogy ha jobban belemennének ne bukjak le rögtön… Amikor pedig néha elvesztettem a régi énem az átok miatt, rövid időkre, egy-két órákra, akkor pedig rájöttem, hogy azokat kezdem csinálni, amiket Anjának kitaláltam. Így jött a sütés. Az első muffin kikeverése közepén ugrott be, hogy mit is művelek… de akkor már ott volt, be kellett fejeznem. Tudtam, hogy Mads… vagyis nem Mads, hanem Odin a szeme sarkából mindig figyelt, és azt is tudtam, hogy nem ette meg olyan jóízűen a kreálmányaimat, mint a férjeknek szerintem kellett volna. Nem haragudtam rá emiatt. Legalábbis nagyon igyekeztem, hogy ne haragudjak. Először csak az áfonya illata töltötte meg a levegőt, kicsit előfőztem némi cukorral, hogy utána ez a massza töltse meg a pitét, addig pedig kinyújtottam a tésztát, és alig tíz perc múlva már a sütőben volt. Tudtam, hogy nem szabadott kinyitni, amit sokszor nagyon nehéz volt megállnom, szinte megbabonázva néztem az üvegen keresztül a készülő édességet. Csak hogy lekössem magam felmentem az emeletre átöltözni, és utána kicsit össze is pakoltam, hogy a fiúkat már rend és tisztaság várja. Csak a miheztartás végett, bejárónőm még volt, azért teljesen nem őrültem meg. Amikor pedig hallottam a csöngetést az ajtónál, hatalmas mosollyal indultam el, hogy kinyissam, és a karjaimba zárjam bármelyik fiam is volt az.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.