Family reunion

Thor túl sokszor élt úgy, hogy nem láttak belőle mást az erején kívül, ez pedig önkénytelenül formálta azzá, ami volt. Ez alól én sem kaptam felmentést, ezzel tisztában voltam és nem is akartam letagadni. Mindig szembenéztem a hibáimmal, még ha változtatni rajtuk alig-alig tudtam csak.
- Mint a király kamarása, ma estére felmentést adok a szolgálat alól, testőrkapitány. - mondtam mosolyogva a távozására. - Ne butáskodj, fiam. Ülj le. Kárba vész édesanyád alkotása, annál pedig nincs szomorúbb dolog a világon.
Ezt nálam senki nem tudta jobban, mert hogy minden körülöttünk közvetve az én teremtésem volt. Meg persze minél tovább maradt Thor, annál nagyobb eséllyel számolt be ő is egy eddig nem ismert porontyáról - talán valakiről, aki méltó lehetett megmenteni Asgard megnyomorodott királyát és királynőjét a sanyarú sorsuktól.
De minden, utódok, öröklés, félvér fattyak, minden elhalványult, ahogy Mildri rám nézett és teljes alázatban kimondta a szavakat, amitől a világ helyét átvette egy vérszínű köd.
Muninn, az Emlékezet, a saját lelkemből született teremtményem áldozatul esett az Átoknak.
Éreztem, ahogy minden érzelem menekül belőlem, az arcomra írva nem maradt semmi, csak a sistergő harag. Semmi a teremtett világban nem volt olyan szorosan hozzám kötve, mint Huginn és Muninn. Belőlem lettek, az én erőmből, az én akaratom szerint. Saját életet kaptak tőlem, de olyan eltéphetetlen kapocs kötötte őket hozzám, ami szorosabb volt bárminél.
És valaki most ezt a kapcsot támadta meg. Engem támadott, az én emlékeimet akarta elvenni, egyedül az mentett meg, hogy külön életet éltek Mildri arcával, az ő neve mögött.
Az ablak mögöttem megremegett a szivárgó erőtől, de visszafogtam magam. Az én haragom nem mennydörgött, mint Thor, nem taszított népeket harci lázba, mint Tyr. Az én haragom ennél alattomosabb volt és célzottabb, mint a Gungnir hegye.
- Lesz kiút. - feleltem Hödr felé fordulva. - Elmegyek a nornákhoz. A fejükre olvasom, ami történik, megkötök minden alkut, amit akarnak és megoldást követelek tőlük. Ha azt nem adnak, akkor pártatlanságot, és én magam vadászom le, aki ilyet mert tenni. A fiam, a királynőm, és most... - Hirtelen elhallgattam és a hollóra néztem. - A sértés, ami téged ért mintha engem ért volna. És ugyanúgy lesz megtorolva.

- ☠ -

Family Reunion

Odin kérdésére csak megráztam a fejem. Einar nem mondta meg hol járt most, igazából nem is kérdeztem, mert nem akartam rögtön letámadni, a hollót pedig arra kértem, hogy jelentse be neki tisztességesen, hogy a nagyanyja meg szeretné ismerni, hadd döntse el a lány, hogy mikor és hogyan akarja, hogy ez megtörténjen, már ha akarja egyáltalán. A férjem is sokat vadászott még annak idején, ismerte, hogyan kellett megközelíteni egy büszke de félő szarvast, vagy egy sérült, magányos farkast, aki támad mert nem tudja, hogy a kinyújtott kéz enni akart neki adni.
Ez után betoppant Thor és szinte rögtön utána Mildri is. Hiába ment el Tyr, mindkettejük jelenlétének örültem, teljessé tette az otthon érzését, hogy ott voltak, sőt, az tette volna igazán, ha minél többen voltunk. Munnin ajándékát gondosan eltettem, de láttam az arcán a felhőket, hogy most, hogy mindenki itt volt, meglett volna az alkalma, hogy elmondja, ami a szívét nyomja. Én nem akartam erőltetni, a titkát is megőriztem neki, hogy ott és úgy derüljön rá fény, ahogyan a nő akarta, bár már akkor is mondtam neki, amikor én megtudtam, hogy voltak dolgok, amiket nem lehetett örökké magunkban tartani. Részben mert felemésztett belülről, másrészt meg mert a Mindenek Atyja meg fogja érezni úgyis, ha történt valami.
- Annyit tudok, hogy már felnőtt, de még elég fiatal embermércével is. – válaszoltam Hödr kérdésére, miközben elkezdtem felszeletelni a pitét.
- És igen, szeretném összehozni. Még sosem volt olyan, mint mind egy világban éljünk, most, hogy ez megtörtént, még ha valamennyire kényszerűségből is, szeretnék kihasználni a lehetőséget.
Még mindig vártam, hogy akár ő, akár Thor színt valljanak a félvér gyermekeket illetően, de mindketten hallgattak, mint a sír, sőt, Thor egyenesen felállt, hogy nem akar zavarni.
- Nem zavarsz, drágám, és még meg sem kóstoltad a pitét! Ha csak nem sietsz nagyon valahova… akkor maradj. Tudod, hogy szívesen látunk.
Ennyi idő után már igazán tudnia kellett volna, hogy családtag volt, és nem kezeltük másképp, mint bármelyik fiunkat. Őt nem. Ugyanakkor ismertem és értettem a benne levő folyamatos bizonytalanságot, a nyugtalanságát, hogy igazából sosem találta a helyét, bármennyire is próbáltam vele éreztetni, hogy amit keres az itt volt az orra előtt. Reménykedtem benne, hogy amikor saját családja lesz, ez majd megoldódik magától, de nem így történt, talán Sif nem volt hozzáillő, talán az apja vére hajtotta előre, nem tudtam. Megfogtam a kezét, amivel megérintette a karomat és megszorítottam. Ha menni akart, nem tartóztathattam, de reméltem ebből értette, mennyire jól esne, ha még maradna, akkor is, hogyha holnap is találkozunk, hogy csináljunk valamit együtt.
Odin persze rögtön megérezte, hogy valami nem stimmel Mildrivel, ahogyan arra számítottam is. Hiszen a nő volt a férjem emlékezete, önmagából gyúrta és lehelt bele életet. Ezt persze mindenki tudtam. Ám amit nem tudtak, mert nem csak Mildri, hanem Odin titkát is megőriztem mindig, még a fiaink előtt is, a hollók előtt, az egész világ előtt, ha az kellett, hogy a férjemet legbelül mindig az hajtotta, hogy rajongott a saját alkotásaiért, legyen az a világ, az ember, de ez vonatkozott a hollóira is. Az, hogy folyamatosan fenyegették, hogy mindezt elpusztítják elveszik tőle, sőt meg is tették már legalább háromszor, az hajtotta az őrületbe, késztette egyre nagyobb egyre érthetetlenebb dolgokra.
Amikor Mildri beszélni kezdett, letettem a kést, amivel a pitét szeleteltem, majd odaléptem a nő mellé, és az ujjai közé fűztem az ujjaim. Megszorítottam a kezét és átöleltem a derekát hátulról, hogy érezze, hogy támogattam, hogy legalább így tudja, hogy akkor sem engedném, hogy Odin elküldje, ha el akarná – bár a hollóval ellentétben én tudtam, hogy ne fogja akarni, ahogyan Hugint sem fogja megbüntetni ezért.
- Én már tudtam róla. De még mesze nem olyan súlyos a helyzet, mint nálam… – tettem hozzá. Reméltem, hogy elkerülhetjük egy kicsit az Átkot ma, és csak az örömteli dolgokra koncentrálhatunk, de úgy tűnt a nornák mást szőttek nekünk.

      Family reunion

Frigg szavaira először csak felkúszott a szemöldököm, aztán akaratlanul is előre dőltem. Tyrnek van egy lánya. És Einar, a saját gondolataimból alkotott szolgám erről tudott, én pedig nem. Bár sosem tartottam magam kifejezetten családfőnek, azért a nemzetségem szerettem rendben tudni, legyenek azok bármilyen késői leszármazottak.
- Aviva. - ismételtem meg a különös, emberi nevet. - Tyr félvér leánya, a harcos valkűr. Azt elárulta Einar, hol van most ez a leány? Vagy hogy Tyr miért nem mesélt róla ezeddig?
Azelőtt megéreztem a legerősebb fiam érkeztét, hogy egyáltalán becsöngetett volna az ajtón. A levegő megtelt a szunnyadó mennydörgés illatával, az arcomon pattogott a sistergő erő és ahogy az ajtó nyílt egy pillanatra ugyanúgy elvakított az alakja, ahogy minden alkalommal. Thor. Az isten, akinek kalapácsa minden csapással megrepesztette az eget most peckesen állt, elegánsan, mint egy testőr - mert hát az is volt. Csak épp nem annak az őre, amit az emberek hittek.
Bár ahogy láttam most inkább ő is az anyja őre volt, ha a virágcsokor és a térdhajtás utalt valamire. Mintha az Átokkal együtt erősödött volna Frigg ragyogása, ami védelmezendő ékszerdobozzá tette őt mindenki előtt, akinek fontos volt. Mintha egyszerre erősödött és gyengült volna. Vagy csupán túl sokat gondoltam egy egyszerű gesztusba, amihez képest a felém intézett köszöntés puszta formalitás volt.
- Reméltem, hogy te is meghallod a hívó szót, fiam. - vigyorodtam el a jelenetet figyelve. - Édesanyád éppen megosztott velünk valami igen fontosat.
Ha nem lett volna így is kellően mozgalmas az este, ismerős melegség terjedt szét az elmémben. Mintha részek illeszkedtek volna a helyükre, talaj került a lábam alá, az ajtón pedig kérdés nélkül Muninn siklott be. Az Emlékezet. Minden, ami a múltban történt, ami egy embernek felfoghatatlan lett volna ép ésszel - de mintha csapongott volna. És hideg volt. Sötét. Kietlen.
- Minden rendben, Mildri? - kérdeztem a szokásosnál valamivel lágyabban, szándékosan az emberi nevét használva. Az adott nekik valamiféle egyéniséget, önállóságot az egyszerű funkciótól, ami miatt létrejöttek. - Mintha zavarna valami.

- ☠ -

Family Reunion

Bár Hödr nem láthatta, de meleg mosoly terült szét az arcomon az elemzésére. Lehet, csak udvarias volt, de akkor is jól esett, hogy megdicsérte a próbálkozásomat, ami a sütést illette. Nekem is szükségem volt hobbikra, tudtam én… vagyis Frigg felem tudta, hogy ez szokatlan volt, de itt Midgardon minden más is az volt. Az istenek az emberek között éltek, ez már önmagában sem volt hétköznapi esemény.
- Köszönöm. Drágám. És természetes, hogy meghallgatunk. – válaszoltam a fiamnak. A vakságát illető tréfát a puszival a feje tetejére jutalmaztam, amin érezhette a mosolyom. Jó volt, hogy képes volt az állapotát humorral kezelni.
- Majd a kóstolásban fogsz tudni segíteni.
Ekkor megcsörrent Tyr telefonja, és szabadkozva kiment az előszobába, majd amikor visszatért, csak annyi mondott, hogy váratlan nehézségek adódtak a munkahelyén és azonnal el kell mennie. Elhúztam a szám. Olyan kevés időt töltöttünk együtt, igazán megmondhatta volna nekik, hogy nem ér rá, nem tud menni, intézze el más… De nem elehettem ennyire önző. Elköszöntünk tőle, majd Odinhoz fordultam. Így, hogy a fiam már nem tudott színt vallani, elárulhattam, hogy mi volt, amit megtudtam Einartól.
- Tyrnek van egy lánya, és nem is szólt róla. Ezt a hírt hozta Einar. Akartam neki adni egy esélyt, hogy családias hangulatban jelentse be, hogy nemzett egy félvért egy izraeli nőnek. A lányt Avivának hívják, Einar szerint felér a valkűrökhöz, olyan harcos. Ti se tudtok róla, hogy valaha lett volna más gyermeke ugye?
Valójában eleinte azt hittem, hogy Tyrt nem a nők érdeklik, de fiúszeretőről sem hallottam soha, így igazából elkönyveltem, hogy a szex, a család és az utódnemzés egyáltalán nem vonzza a fiamat. Szerettem volna, ha lett volna családja, ha megnősül és sok unokával ajándékoz meg bennünket, de ez nem olyan dolog volt, amit erőltethettem. Elfogadtam, hogy őt mindez nem érdekelte, de attól még tudhatta volna, hogy mennyire örülnék, ha kiderülne, hogy mégis született utódja. Ezért esett kicsit rosszul, hogy nem szólt róla.
- Igazából, ha már itt vagyunk ezen a világon, szeretném tartani a kapcsolatot az unokáimmal. Az összessel, akkor is, ha nem istenek, akkor is, ha bármelyikőtök félvért nemzett egy embernőnek. Itt Midgardon már nem figyelhetem őket a Hlidskjalfról, kénytelen vagyok hagyományosabb módokon segíteni.
Ez persze azt is jelentette, hogyha Hödr tudott esetleg saját félvérekről, akkor itt volt az alkalom színt vallani. Ám mielőtt bármi ilyesmit megtehetett volna ismét nyílt az ajtó. Az arcom felragyogott, amikor megláttam belépni rajta Thort. Még mindig sajnáltam, hogy Tyr elment, és nem öten vagyunk a szobában, de nagyon örültem, hogy ő is csatlakozott hozzánk. A család része volt, és a fiam bárki is szülte meg.
- Thor! – elé siettem és megöleltem, majd elvettem a rózsát. - Köszönöm, ez gyönyörű. Keresek is neki egy vázát, pont időben érkeztél egyébként, most akartuk felvágni a pitét. – csicseregtem, miközben kerestem egy vékony üvegvázát, és megtöltöttem vízzel, hogy abban pompázzon az ajándékom az asztal közepén. Olyan kedves volt tőle. - Holnap? Az nagyon jó lenne, esetleg ebédelünk együtt? Közben arról beszélgettünk, mielőtt megjöttél, hogy szeretném megismerni az unokáimat Midgardon, Tyr elrohant, mielőtt színt vallhatott volna, most várom, hátha Hödr előáll a farbával, de ha neked született idelent utódod, azt is feltétlenül el kell mondanod.
Eszembe jutott, hogyha partit akarnék szervezni, ahova meghívom az összes unokámat, nem lenne elég csak egy pitét sütnöm. Újra be kéne rendeznünk itt Norvégiában egy Valhallát, ahol a hosszú asztalok mellett mindenki elférne, és rendezni egy legendás lakomát.
Az ajtó ekkor újra nyílt, ezúttal kopogás nélkül. Meglepetten kaptam fel a fejem, hogy ki érkezik még, talán Hermod vagy Baldr tiszteletüket teszik drága anyjuknál. Nem ők voltak, de Mildrinek sem örültem kevésbé. A hollóikrek, ahogyan a farkasikrek is olyan régóta voltak mellettünk, hogy már családtagnak számítottak, legalábbis az én szememben biztosan.
- Dehogy zavarsz, sőt! Remélem szereted az áfonyás pitét.
Odaléptem hozzá és elvettem a doboz orvosságot, miközben bátorítóan megérintettem a karját. A kis európai kiruccanásunkkor elmondta nekem, hogy annyira védeni próbált minket, hogy az Átok már őt is elérte, és a veszedelem már mind a kettőnket fenyegetett. Ezért kellett vállvetve küzdenünk ellene, együtt. - Köszönöm. – mondtam az orvosságra, de utána gyorsan el is süllyesztettem a fiókba. Nem akartam, hogy a fiúk és Odin lássák, hogy szedek valamit a problémáimra… Persze férjem mindent vizslató vak szeme elől nem tudtam elrejteni, de reméltem, hogy értette, hogy erről nem most akartam beszélni. Talán majd ha a fiúk elmentek.
- Éppen azt meséltem a többieknek, hogy Einar rátalált az egyik unokámra, neked már mondtam. – avattam be gyorsan a hollót is.

      Family reunion

Mielőtt egy pillanatra akár elmerülhettünk volna a családi hangulatban, Tyr zsebében megcsörrent egy telefon, ő pedig szabadkozva kivonult az előtérbe. Talán az emberi ügyei érték utol, végülis az álcája is fontos vezető volt a maga kis birodalmában. Talán más. Nem akartam faggatni ilyen apró dolgokról, helyette csak mosolyogva néztem, ahogy Hödr kifinomult érzékei végigtapogatták a sütőből előkerült ételből áradó illatot, a hőt, ami a tenyerét simogatta a pite fölött. Fantasztikus volt, mint egy mágia, amit senki más nem birtokolhatott.
- Téged senki nem utánozhatna méltóan. - feleltem a kijelentésére. - A mi megjelenítésünk sem hízelgő, elhiheted. De kíváncsivá tettél, mesélj, mik történtek veled mostanság?
Tyr eközben visszatért és rövid szabadkozásba fogott. Azt továbbra sem mondta ki nyíltan, hogy milyen ügy szakadt rá ilyen hirtelen, egy vendégség közepette, de elég komolynak hangzott ahhoz, hogy megbocsájtsuk a távozást. Mielőtt eltűnt volna még az anyjához lépett, hogy elbúcsúzzon tőle, megérintette az öccse vállát, aztán hozzám lépve fejet hajtott, én pedig megszorítottam a vállait.
- Még bepótoljuk, sonr. Nem úszod meg.
Tyr távozásával leültem az asztalhoz és onnan néztem, ahogy Frigg és Hödr az étellel foglalkoztak. Azért nem szállt el a fülem mellett drága nejem korábbi kijelentése Huginnt illetően. Tudtam róla, hogy mindkét holló időről időre olyan dolgok után járta a világot, amit nem én kértem, helyette Frigg utasításait lesték és neki vitték a híreket. Sosem faggattam őket, hogy pontosan miről, mert igazából még sosem keresztezték egymást az ilyesfajta kétféle feladataik. Amíg az én parancsaimat követték, addig csak jó volt, ha Frigg szeszélyeinek is megfeleltek. Legalább az a múltjához kötötte.
Egészen mostanáig, ugyanis kíváncsi lettem.
- Einarnak túl sok szabadideje lehet. Vagy túlságosan sok maggal kenyerezed le, kedvesem. - vigyorodtam el. - Mi hírt hozott ezúttal?

- ☠ -

Family Reunion

Noha a családunk jóval népesebb volt négyünknél, például volt még két fiam, nem beszélve azokról, akiknek a mostohája voltam, jó volt most így, együtt. Többet kellett volna ilyesmit csinálnunk, a vacsorákon túl elmehettünk volna kirándulásokra, hiszen Norvégia gyönyörű hely volt, vagy akár hosszabb nyaralásokra is… Amit a normális családok szoktak, akiknek nem szennyezi a múltját vér, árulás és halál, sem háborúk, amikből Tyr és Odin egyaránt merítettek erőt. Ám most annak kellett örülni, amink volt. Az Átok terjedt az Istenek között, mi pedig egyre többet felejtettünk el önmagunkból, és ki tudja mikor fog eljönni a pont, amikor már egymásra sem fogunk emlékezni. Ez volt az a gondolat, amiért még küzdöttem, amit minden áron el akartam kerülni, mert nem tudtam volna tovább létezni úgy, hogy nem emlékeztem rájuk, hogy nem ismertem a gyermekeimet. Minden mást el tudtam volna engedni talán örökre, de ezt nem.
- Én is örülök. Lehet jönnek még többen is, mondtam a fiúknak, hogy nyugodtan szóljanak bárkinek. – mosolyogtam Odinra, miközben kicsit megszorítottam a kezét. Így, hogy mindenki itt volt, erősnek és stabilnak éreztem magam. Nem kellett aggódnia. Éppen csak egy pillanat volt ez, ameddig Hödr és Tyr elővették a bornyitót.
Ez után elléptem a férjem mellől és segítettem én is a terítésben. Ezeket otthon mindig a szolgák csinálták. Annyi volt a dolgunk csak, hogy leüljünk mint a megterített asztal mellé, és elfogyasszuk, amit a szakács aznapra éppen kitalált. Sosem kedveskedtem a fiaimnak saját magam sütötte tortával, vagy muffinokkal, sosem csináltam levest, ha betegek voltak… Mondjuk mert az istengyermekek sosem voltak betegek. Furcsa volt, hogy erre emlékeztetnem kellett saját magam, de gyorsan kivertem a fejemből.
- Köszönöm, jól vagyok. – válaszoltam Tyr halk kérdésére. Tudtam, mire volt kíváncsi, de nem akartam az Átokról beszélgetni, nekem is elegem volt már belőle, nem hogy neki. Létezett és beárnyékolt minket, de nem hagyhattam, hogy a maradék életünk minden perce erről szóljon. A tekintetem Odinra villant, aki, ha hallotta a válaszomat, pontosan tudta velem együtt, hogy hazudtam. Nem voltam jól mostanában. Most ebben a pillanatban igen, de volt egy súlyos epizódom, ami miatt kezdtem elfogadni, hogy valaki állandóan felügyelt, hol diszkréten követett egy holló, hol egészen nyíltan ott volt velem valaki. Ám ha ezt elkezdtem volna ecsetelni, mindkét fiam csak kétségbeesett volna, az aggodalmaskodásuk viszont nem javított volna a helyzeten, csak rosszat tett volna nekik is és nekem is a lelkiismeret furdalással, hogy ezt okoztam nekik.
- Ráadásul Einar nagyszerű híreket hozott nekem nemrég, de előbb ahogy apátok mondja, meséljetek ti.
Adtam Tyrnek egy esélyt, hogy magától elmondja nekünk, hogy volt egy lánya. Einar már elmondta nekem, beszélgettünk is róla, hogy esetleg milyen lépések szükségesek egyrészt, hogy megismerjem, másrészt, hogy biztonságba helyezzük őt és a kedvesét, de jobb lett volna, ha a fiam mondjuk magától elmondja, hogy volt egy unokánk.
Odaléptem a sütőhöz és kivettem a gőzölgő áfonyás pitét, majd Hödr közelébe raktam le a konyhapultra.
- Vigyázz, forró. Mit gondolsz, így illat alapján?
Sokkal kifinomultabbak voltak az érzékei, mint nekünk ilyen téren is. Bár a zenetanítás testhez álló munka volt számára, lehetett volna akár szakács is.

      Family reunion

Frigg a családok istennője volt ciklusok óta, ez az eszmény járta át az erejét és a gondolatait is, nem kellett neki semmilyen különösebb apropó, hogy együtt akarja tudni a fiait, még ha némileg foghíjasan is. Baldr szabad szellem volt, szinte én sem tudtam mikor merre járt. Talán a tenger túloldalán, talán a szomszédban, vagy épp a végtelen homoktengeren délre. Hermod pedig megtalálta a maga szeletét az újból, ahogy Vili. Talán ő hasonlított legjobban az öcsémre. Ő volt az üzenetek hordozója, és mint ilyen, igen nehéz volt egy neki címzett levéllel nyakon csípni.
- Sonr.
Szerettem Tyr archakius kifejezéseit, eszembe juttatták a régi kort, amikor még valóban istenek voltunk. Amikor még ezernyi ima szállt felénk a közelgő csaták előtt, amikor vad üvöltéssel vetették magukat csatába harcosok hadai, hogy kivívják a megbecsülésünket.
Hödr visszafogottabb volt, de a maga módján sokkal mélyebben mutatott ki mindent, az apja felé érzett szeretetét is. Az, hogy a szeme világa nélkül született átok volt, de egy esély is arra, hogy erősebb lehessen minden fivérénél. Vagy legalább is ugyanolyan erős, még egy ilyen súlyos hátránnyal is. Ahogy a kezei az arcomra simultak tudtam, hogy egészen máshogy látott, mint azok, akik tényleg láttak. Hogy sokkal ősibb, közelibb módon érzékelt engem és minden mást is.
- Ti is hiányoztatok nekem, drága fiaim. - feleltem egy halovány, de őszinte mosollyal.
Miközben a fiúk a konyha felé vették az irányt, hogy asztalt terítsenek én Frigghez léptem és két kezembe fogta az övéit.
- Örülök, hogy itt vannak. Tyr és Hödr. - mondtam derűsen. Ha áthívta őket, akkor a mai nap is a jobbak közé tartozott, amikor Frigg valóban Frigg volt, Asgard királynője, a háború és a téli sötétség isteneinek anyja. Az Átok kegyetlen mérge nélkül.
Ezután hagytam, hogy Frigg a fiaival foglalkozzon az állandó aggódásom nélkül, így csak megtámaszkodtam a fal mellett, figyelve a régi időket idéző képet. Tényleg olyanok voltunk épp, egy röpke időre, mint egy család.
- Meséljetek, fiaim, van miről új éneket költenie a skaldoknak? Vagy hát, talán manapság inkább a filmiparnak, bár nem a leghízelgőbb, ahogy megjelenítenek. És vérlázító, hogy titeket meg sem említenek.
Thor biztosan élvezte, hogy manapság minden róla szólt, mintha az egyetlen fiam lett volna. Sem Tyr, sem Hödr és Baldr nem jelent meg az egyébként eléggé lealacsonyító filmekben, Hermodról nem is beszélve. A lányaimról pedig szinte teljesen elfeledkezett mindenki. Nem voltam benne biztos, hogy áldás volt vagy sorscsapás. Talán mindkettő.

- ☠ -

Family Reunion

Az örökkévalóság alatt sokszor előfordult, hogy úgy éreztem, csak a fiaim miatt éltem. Ők voltak a mindeneim, a kincseim, az örömöm, noha sokszor a bánatom is, azok a pillanatok elhalványultak az idő folyamában. Semmi sem volt ahhoz az érzéshez fogható, amikor az anyát átölelte a gyermeke, nincs más olyan hulláma a szeretetnek, mint mikor hosszú idő után a fiaim visszatérnek a szülői házba. Ahogy Hödr-t ölelem azt kívánom bárcsak így maradhatnánk, bárcsak még mindig olyan apró lenne, kisfiú, aki az ölembe mászva keresne megnyugvást. Persze tudtam jól, azok az idők elmúltak már, nem kellett többé gyógypuszit adnom, hogyha megütötték magukat. Már csak távolról, büszkeségtől dagadó kebellel nézhettem, milyen nagyszerű férfiak lettek. Mindannyian.
Kezembe vettem a bort, amit Hödr hozott ajándékba. A vaksága nagy tanulság volt nem csak neki, hanem nekünk, a szüleinek is, és bár eleinte bánatnak éltük meg, meg kellett tanulnunk értékelni az ezzel járó ajándékokat is, például a rendkívüli tehetségét a zenében, vagy hogy már az illatáról meg tudta nagyjából mondani a bor évjáratát. Ezekhez képest a látás már csak apróságnak tűnt.
- Köszönöm drágám, már most látom, hogy ez egy nagyszerű bor. Apád még dolgozik, valami megbeszélése van a királlyal. - … legalábbis úgy tudtam, de sosem lehettem nála ebben egészen biztos. - Később majd jön, gondolom.
Alighogy megválaszoltam ezt a kérdést, már nyílt is újra az ajtó, ezt pedig Tyr, a legidősebb fiam markáns, férfias arca követte. Olyan gyönyörűvé cseperedett ő is, és alig vártam, hogy megismerjem a lányát is, akinek a létezéséről még csak most szereztem tudomást, hála Einarnak. Sokat volt szó az átokról, és az erőnk lassú elmúlásáról mostanában, és nem azért hívtam át a fiaimat, hogy szörnyűségekről beszéljünk. Az örömhír kapóra jött. Átöleltem a legidősebb fiamat, mjd elővette az ajándékát.
- Igazán nem kellett volna, de köszönöm. – mondtam neki mosolyogva, majd rögtön fel is nyitottam a ládikát. Nem számítottam egy ilyen csodás, szikrázó ékszerre, gyönyörű volt, biztosan drága is, és amennyire meg tudtam állapítani olyan műgonddal készült, amilyenre ember ötvösök nem is voltak képesek. - Ez csodálatos.
Még a hangom is elcsuklott a meghatottságtól, annyira szép volt. Visszaadtam a dobozát Tyrnek, majd kicsit megrogyasztottam a térdem, és lehajtottam a fejem, hogy rám adhassa most azonnal. Hiszen az ilyen csodás ajándékok megérdemelték, hogy azonnal viseljék őket.
- Igen, áfonyás pitét sütöttem. Arra gondoltam, hogy megkóstolhatnátok. Jól fog illeni hozzá a bor, amit Hödr hozott. Még nem vagyok túl gyakorlott, úgyhogy ne kíméljetek a kritikával.
Elindultam a sütő felé, hogy ellenőrizzem, elkészült-e már a vacsora, amikor újra nyílt az ajtó. Odin hamarabb jött haza, mint számítottam rá. Neki nem mondtam, hogy a fiúk átjönnek, hirtelen jött ötlet volt és férjem gondolatait úgy láttam, hogy nagyon leköti az udvar mostanában, de a gyermekeink jelenléte soha nem lehetett kellemetlen meglepetés.
- Áthívtam őket, hogy kóstolják meg amit sütöttem, hátha szeretik az áfonyás pitét. – magyaráztam röviden Odinnak. Nem volt komoly apropó, azt is hihette, hogy ez egy ürügy – mert hogy valójában az is volt, egy kicsit mindenképpen, de azt később terveztem fehozni. Kinyitottam a sütő ajtaját, hogy a mennyei illat hirtelen töltse be az egész levegőt, majd felvettem egy sütőkesztyűt, hogy kivegyem a tepsit és a konyhapultra tettem. A teteje már elég barna volt, a töltelék zselés állagú. Az alapján amilyet pékségekben és cukrászdákban kóstoltam, valahogy így kellett kinéznie.
- Tálalhatok?

      Family reunion

Az Átok. Így, nagybetűvel, hogy méginkább felbosszantson. Ezen járt az agyam hónapok óta, ez töltötte ki a nappalaimat, a rémálmaimat, lassan az emlékeimet is. Úgy rágta magát bele a fejembe, hogy engem nem is ért el - még. Vagy mégis. Nem tudhattam biztosan, és már ez a gondolat is megőrjített. Gyűlöltem nézni, ahogy Tyr elfelejtette a régi dicsőségét, a győztes csatáit, a megnyert háborúkat. Utáltam, hogy Frigg úgy beszélt az átlagos, unalmas halandó napjairól, mintha azon kívül más nem is lett volna. Korokkal ezelőtt ha valami ennyire feldühített, azt általában egész népek bánták, de most nem volt meg a kellő erőm hozzá.
Meglett volna, de nem. Azt nem használhattam olyan ostobaságokra, mint a dühöngés. Megesküdtünk, mindhárman.
Így maradt a szúrós tekintet, amivel hazafelé minden sétafikáló, gyanútlan halandót ledöftem az autó volánja mögül, meg a torokhangú folk-metál a rádióból. Ormen ligg i kveile, i løyndom vakar under. A kígyó vár, feltekeredve alant. Bár csak Loki műve lett volna ez az egész. Abban volt gyakorlatom, néhány év egy mérget köpő kígyó alá feszítve, és minden meg lett volna oldva, de nem. Ez ennél sokkal mélyebb volt.
Nagyon sokáig nem gyanakodtam semmire, ahogy leparkoltam a kocsifeljárón. Odabent fel volt kapcsolva a villany, de nem volt benne semmi különös. Frigg általában hamarabb ért haza a saját munkájából. Sosem értettem meg, miért akart ennyire dolgozni, mint az átlag halandók, de igyekeztem nem korlátozni nagyon. Ha akart, hát tegye. Csak ne felejtse el, hogy miért csinálta.
Az ajtó felé sétálva már gyanúsabb lett a helyzet, ugyanis bentről határozottan illatok szivárogtak ki. Nem nagyon, éppen csak érezhetően, de én éreztem. Különös.
Az ajtón túl többen vártak, mint amire először számítottam. Ez volt a sok különös érzés oka. Tyr az előszoba küszöbén állt, a válla fölött éppen csak láttam Hödr elrévedő, vak tekintetét és Frigg ragyogó arcát, ahogy a fiai körül sürgött. Családlátogatás. Váratlan volt, de nem kellemetlen.
- Ez ám a meglepetés. - mondtam fennhangon, vigyorogva, miközben széttárt karokkal közeledtem Tyr felé. Ha itt volt, akkor tudta, hogy ki volt, ami mindig egy örömteli napot jelentett. Megért egy férfias ölelést. - A fiaim meglátogatják öreg apjukat. Vagy hát, tekintve, hogy én nem tudtam róla, gyanítom inkább sugárzó és fiatalos anyjukat.
Továbbléptem Hödr felé, kezemet féloldalon az arcára simítva. A vak isten. Baldr gyilkosa, akit én végeztettem ki utána. A fiam. Ha Baldr megbocsátott neki, nekem nem volt okom haragot tartani. Meg hát, a vakság családi hagyomány volt, csak ő kicsit túlzásba vitte.
- Jó titeket látni. Van valami apropója a látogatásnak?