You and I will always be an unfinished business

Tisztában vagyok vele, hogy a büszkeségemre akar hatni, hogy azt akarja hallani tőlem, mennyire nem vagyok egyébként elégedett azzal, hogy egy egyszerű kis senki vagyok itt, a halandók világában, amikor én is nagyon jól tudom, hogy istennőként kellene tisztelniük, imádniuk vagy épp félniük, de a világ összes halandójának imádatáért sem lennék hajlandó soha bevallani senkinek se, nem még Neki, mennyire nem találom a helyem, mióta az egész életem fenekestől felfordult. Ez a jelenlegi élet, amit választottam, csupán csak a nyugalom miatt szimpatikus, mert úgy éreztem, hogy talán épp ideje meghúzódnom picit a háttérben és átgondolnom, mihez is kezdjek azután, hogy olyan csúf sebet ejtettek az önbecsülésemen, de semmiképp sem az, amit örökké élni akarnék. Itt, csak azért érzem jól magam, mert senki olyannal nem futok össze, aki tisztában lenne azzal, hogy a drágalátos férjem lecserélt egy egyszerű halandó nőcskére, akit még fel is csinált. Kétszer is. Ennél nagyobb sértést kétlem, hogy valaha is az arcomba tudott volna vágni, ami miatt úgy érezném, hogy mindenki az én balgaságomon röhög.
Erre most ide sétál Ő, aki valószínűleg tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történt, hogy miért jöttem inkább ide, a halandók világába és, ha nem lenne már így is épp elég kínos előtte is megszégyenülni, még történetesen pont egy olyan férfi, aki szintén eldobott valaki másért. Milyen viccesek ezek a kicseszett nornák a kicseszettül tanulságos baromságaikkal, nem? Miután a férjem félre lép, az orrom elé tuszkolják az egyetlent, akivel valaha is éreztem azt az összhangot, amiről minden mese, dal és vers szól és, akitől még egy fiam is született, amiről Neki sejtelme sincs. És remélem, ez így is marad. -És azért tettek bármit is, hogy lenézd őket?- kérdezek vissza tudálékos ábrázattal, hiszen értem én, hogy nem épp a legokosabb és legbecsületesebb lények a földön, de attól még a létezésem és a többi isten létezése, elég erősen függ tőlük, így aztán számomra például elég értékesek. De miért nem lep meg, hogy neki viszont nem számít senki saját magán kívül?
Mégis van olyan figyelmes végül, hogy megpróbál segíteni kiválasztani, kivel is töltsem a ma éjszakát, ha már ilyesmivel próbáltam húzni az agyát láthatóan mindenféle eredmény nélkül, így amikor a pultnál ücsörgő pasasra mutat, érdeklődve leskelődni is kezdek és finoman ajkamba harapok, még akkor is, ha egyébként egyáltalán nem a zsánerem az illető. De, ha már ilyen könnyen elhitte rólam, hogy mást se csinálok itt a halandók között, csak falom a férfiakat, miért is ne tennék még rá egy lapáttal? Nem érdekel a véleménye és nem fogom vele megosztani, hogy amúgy egyik sem érdekel egy pillanatig sem, gondolja csak azt, hogy élvezem az életemet.-Olyan kis helyes... és tényleg szomorú. Talán én felvidíthatnám.- vonok vállat tanácstalanul, szándékosan úgy méregetve a halandó férfit, mintha máris azon gondolkoznék, miként is kellene megkörnyékeznem, de aztán ismét megkeresem tekintetét és emlékeztetem rá, hogy egyébként sem a magányom, se semmi más nem érdekelte Őt velem kapcsolatban soha. Bármennyire is akartam Őt, bármennyire is szédített meg akkor rég, elfogadtam, hogy nem engem választott és éltem is tovább az életem nélküle. Egyedül a fiam maradt, aki minden pillanatban Rá emlékeztet és ezen soha, semmi nem fog változtatni, de nem is akarnám, hogy változtasson, mert az az éjszaka akkor is...számomra mindig is többet jelentett, mint Neki.
Mégse tudom rendre utasítani a szívemet, ami szavai hallatán vad dübörgésbe kezd, mintha bármit is jelentene az, hogy ha már nincsenek együtt, ha már nem alkotnak egy párt, de azért igyekszem, csak egy szemöldökvonással és némi csodálkozással reagálni a hírre. -Szomorúan hallom. Pedig, olyan tökéletes pár voltatok.-válaszolok könnyedén, de szavaimból tisztán érezhető a gúny, hiszen ha annyira tökéletes lett volna egykor minden, Ő sem az én ágyamban keresett volna vigaszt, de ennél több reakciót nem váltanak ki belőlem szavai, vagy legalábbis nem engedem láttatni őket. Ez amúgy sem az a megható pillanat, nem azért választott másik utat, mert hallotta, hogy mi lett az én házasságom sorsa és azt remélte, hogy most majd eljön a mi időnk és most sem ezért van itt, hanem hogy megfenyegesse a gyerekem, a gyerekünk életét, erre pedig igyekszem újra és újra emlékeztetni magam. Pedig az illata most is épp úgy hat rám, mint akkor rég, a közelségétől az én testem is felforrósodik, majd ahogy megragadja egy tincsemet és azzal kezd játszadozni, némán felnézek rá és csak csendben bámulom, míg meg nem szólal. Fogalmam sincs, hogy látja-e rajtam a libabőrt, amit hangja és a szavai váltanak ki belőlem, de a dühöt, ami lassan feléled bennem, bizonyára kiolvassa tekintetemből, mert ahogy érzem, hogy kezd a bűvkörébe vonni, úgy éled fel bennem a haragom is.-Miért osztanám meg épp Veled, mikor az imént te magad mondtad, hogy sosem érdekelt?- kérdezek vissza halkan, de tekintetem közben olyan szúróssá válik, hogy abból könnyedén kiolvashatja, milyen pokolian megbántott akkor, réges-régen, aminek a nyomait most is őrzöm, amit most is ugyanúgy érzek.-Egyébként sem ezért jöttél...- súgom halkan, szúrós tekintettel, hiszen ha tudnám, hogy miattam van itt, ha engem akart volna látni, mert érdekelte volna, hogy jól vagyok-e, megint más lenne a helyzet, de valószínűleg soha nem gondolt rám és soha nem is találkoztunk volna, ha a fiam nem dühíti fel azzal, hogy történetesen épp az Ő lányát kerülgeti.

You and I will always be an unfinished business

Összepréselem ajkaimat és durcásan fújtatok egyet, mert bármennyire is szeretném előadni, hogy milyen nagyon tisztában voltam már eddig is a jelenlétével, tisztában lenne vele, hogy hazudok, hiszen akkor már az első alkalommal szembesítettem volna a ténnyel, miszerint nincs itt semmi keresnivalója. Egyetlen hazugság van, amit eddig tökéletesen sikerült megőriznem, ez pedig a tény, hogy Ő a fiam apja, de ezzel is, csak azért nem buktam még le, mert még soha nem jutott eszébe, hogy rákérdezzen, nem-e az övé. Nagyon remélem, hogy ez így is marad, mert ha így, szemtől szemben állva felmerülne ez a kérdés, nem tudom, hogy hihetően, rezzenéstelen arccal a szemébe tudnék hazudni. Mindig is olyan érzésem volt Vele kapcsolatban, mintha a vesémbe látna és ez most sincs másképp, még akkor sem, ha egyértelműen valami egész máson legelteti a szemeit.
Szándékosan hergel a lenéző stílusával, mikor az itteni munkámról kérdez, ezzel tisztában vagyok, ezért is próbálok uralkodni magamon és nem hagyni, hogy kihozzon a sodromból, egyedül csak azt nem értem, hogy mit akar ezzel elérni, mi a célja. Talán, titokban arra vágyik, hogy megvillogtassam picit az erőmet, rittyentsek neki egy vihart csak, hogy érezze, hogy képes feldühíteni. Vagy egyszerűen, csak tényleg lealacsonyítónak érzi, hogy egy magamfajta istennő a halandók körül legyeskedik egy klubban, de kétlem, hogy épp az én egóm vagy a jó hírem érdekelné. Ő mindig is, csak magával foglalkozott, senki mással, bár úgy tűnik, hogy a lánya ez alól kivétel, mert most miatta kell farkasszemet néznem az apjával. -Soha nem hasonlítottunk egy cseppet sem.- válaszolok szándékosan úgy, mintha nem érteném, mire próbál célozgatni, mi miatt húzódnak ajkai pimasz mosolyra, pedig igazság szerint én is tudom, hogy ha tűz és víz is vagyunk, bizonyos téren csodálatos összhangra leltünk egykor. Azóta sem értem, hogy tudta mindezt olyan könnyedén eldobni, de az idők során arra jutottam, hogy talán, csak nekem jelentett az az éjszaka olyan sokat, csak én éreztem úgy, hogy valami sokkal többről volt szó. Most pedig nem hagyom ki a lehetőséget arra, hogy az orra alá dörgöljem, mit dobott el magától és talán egy egész picit a hiúságomat is legyezgetni akarom a látvánnyal, ahogy engem bámul, amiről a tekintete árulkodik.
Nem igazán tudom mire vélni, amikor a magányomat hozza szóba, vagy éppen annak a hiányát, de bolond lennék, ha nem helyeselnék, ha nem adnám alá a lovat, mintha legalábbis tényleg minden estémet más férfi társaságában tölteném, de biztos nem fogom épp neki elárulni, mennyire nincs így. Annál szánalmasabb, már nem is lehetnék a szemében és egyébként is hajt a kíváncsiság, hogy vajon mennyire is érdekli ez Őt.  Nem lep meg, hogy szinte semennyire, sőt. Még sok sikert is kíván a képzeletbeli háremem tagjaihoz, mire csak pimasz mosollyal vállat vonok.-Nem siker kérdése, de azért kösz.- jegyzem meg tovább pimaszkodva, de aztán kipattan a fejemből valami őrült ötlet, ami egyrészt biztosítaná, hogy én is szemmel tartsam Őt, hogy valóban nem a fiam körül legyeskedik, ugyanakkor neki is biztosítaná a lehetőséget arra, hogy igazán szemmel tudjon tartani. Bár, talán egy egész picit meg is akarom botránkoztatni az ötlettel, hogy talán dolgozhatna Ő is itt, ezen a helyen.
Jót mulatok az ábrázatán, bár a pimasz vigyora nem sok jóval kecsegtet és, mikor azzal kezd fenyegetőzni, hogy talán a végén még itt ragadna, félre biccentem kissé a fejemet és ajkamba harapok. Ő közben közénk ékel némi távolságot azzal, ahogy összefonja mellkasa előtt karjait és, bár én is érzek némi kényszert arra, hogy leutánozzam a mozdulatát, mégis megőrzöm a hivalkodó pózt, amit korábban felvettem és úgy pislogok fel rá. -Gondolod, hogy bármi is rá tudna venni arra, hogy itt maradj, amikor olyan nagyon lenézed ezeket a lényeket?- kérdezem kíváncsian, még mindig mosolyogva, de már kinőttem abból a korból, hogy naivan azt képzeljem, hogy esetleg most is rám utalgat. Eddig sem érdekeltem és minden bizonnyal ezután sem fogom, úgyhogy ez újfent valami aljas cukkolás lehet, mintha tényleg fenn állna a veszélye egy pillanatig is annak, hogy a nyakamon maradna. Biztos vagyok benne, hogy amint kiszórakozta magát, úgy lép le innen, mint ahogy jött is: hirtelen és csendben.
Sikeresen összezavar, mikor végül visszatér a korábbi témához, hogy mégis mennyire szórakozom jól a halandó férfiakkal esténként, mert bár az imént tökéletesen elhitette velem, hogy ez mind csak cukkolás, most mégis úgy tűnik, hogy sokkal jobban érdekli, mint az indokolt lenne. És valamiért, sokkal jobbal érdekel ez engem, mint kellene, így el is pillantok a válla fölött arra, amerre ő néz egy pillanatra, majd pimasz mosollyal vállat vonok.-Nem tudom, még nem választottam.- válaszolom mosolyogva, de amikor tekintete az enyémre talál és saját magát említi a magányom elűzőjeként, egy röpke pillanatra elém kúszik az ősrégi éjszaka emléke, de mielőtt még túlságosan nosztalgikus hangulatba kerülnék, megköszörülöm a torkom és elpillantok róla. -Nem hiszem, hogy Téged annyira érdekelne az én magányom, hogy azzal foglalkozz ma este...- jegyzem meg végül hosszas tipródás után, mert nem igazán tudom, miként is kellene reagálnom erre a kérdésre és ez valószínűleg, az arcomra is van írva. Eddig nem sikerült felbosszantania de, ha elkezd velem játszadozni, könnyen kihozhat még a sodromból.-Eddig sem érdekelt, nem igaz?- jegyzem meg valamivel szúrósabban, talán el is árulva ezzel, hogy az egykori pofára esésem sokkalta jobban szíven ütött, mint szerettem volna, de mielőtt még túlságosan kiülne az arcomra a sértettségem, inkább az üvegért nyúlok és anélkül, hogy a pohárra fecsérelném az időmet, hanyag mozdulattal ajkaimhoz emelem és kortyolok belőle egy nagyot.-Egyébként is. Általában azok is magányosak, akikkel múlatom az időmet. Te pedig köztudott, hogy nem vagy az, szóval...- pillantok fel rá újra mosolyogva, de tekintetemben ott izzik a sértettség, amiért egyáltalán volt képe ilyesmivel előhozakodni, így aztán cseppet sem érzem rosszul magam, mikor végül én is neki állok célozgatni. -Miért nem a neked magányosságára fordítod inkább az energiádat?- kérdezem végül immár mindenféle megjátszott jókedv vagy mosoly nélkül, mert arra mérget vehet, hogy még egyszer nem fog belőlem hülyét csinálni, nem leszek valami komolytalan szórakozás számára, hogy aztán eldobjon magától.

You and I will always be an unfinished business

Cseppet sem tetszik a gondolat, hogy majd itt fog téblábolni körülöttem, figyel, hogy vajon betartom-e a szavamat, de meg se próbálom lebeszélni erről, mert tudom, hogy feleslegesen erőlködnék. Inkább, csak azt fájlalom, hogy kétségbe vonja az adott szavamat, de mivel állítása szerint senkiében sem bízik, nem bírom megállni, hogy ne hozzam szóba élete párját, aki mellett én labdába se rúghattam, de nem éppen olyan választ kapok, mint amire számítok és ez valószínűleg ki is ül az arcomra egy röpke pillanat erejéig. Aztán, csak megköszörülöm a torkom és valamiért jobbnak látom, ha nem feszegetem tovább a témát, még akkor sem, ha egyébként furdalja az oldalamat a kíváncsiság, mert még a végén azt gondolná emiatt, hogy egy pillanatig is érdekel, miként alakul a házassága. Pedig, dehogyis érdekel. Cseppet sem. Nem érdekel.
Inkább, csak hanyagul vállat vonok, mintha ez cseppet sem magyarázná azt, hogy bennem éppenséggel, miért is kételkedik, amikor sosem adtam erre okot, vagy legalábbis nem tud arról, mennyire félrevezettem hosszú évekig, de így ez ugye nem is fájhat neki. Az már annál inkább, hogy még mindig itt vagyunk és nem sétáltam el fülemet-farkamat behúzva, de gyorsan meg is nyugtatom afelől, hogy ez nem is fog megtörténni. Sétáljon csak el Ő, ha már ide jött fenyegetőzni, aminek a tervezett felügyelete, már sokkal jobban érdekel, kérdezem is kíváncsian, miként szeretné ezt kivitelezni, válaszát hallva pedig majd, hogy nem megkönnyebbülök, csak ne  zavarna annyira, hogy ha nem is botlok majd bele lépten-nyomon, akkor is itt fog szaglászni Midgardon. Nem akarom, hogy a fiam közelében legyen, mert egy szép napon, majd azon kapom magam, hogy lángba borult körülöttem minden. Szó szerint.
Halkan el is nevetem magam az utolsó mondatán, fejemet csóválva vonom el róla tekintetem egy másodpercre, hogy aztán kétkedve újra felnézzek rá, majd ahogy kimulattam magam, sóhajtok egy nagyot.-Tényleg úgy gondolod, hogy nem vennélek észre?- kérdezek vissza halkan, de mielőtt még túl sok mindent látna bele a kérdésembe, látványosan végig mérem tetőtől talpig, mintha csak a fizikumára gondoltam volna, nem pedig a belőle áradó hőre meg egyebekre és elvigyorodok.-Ha vak lennék is tudnám, hogy itt vagy.- forgatom a szemeimet látványosan, egy pillanatig se kimutatva, hogy a közelében nem csak a levegő, de mélyen legbelül a vérem is felforr, kicsit meg is dorgálom magam gondolatban emiatt és inkább annak szentelem a figyelmemet, hogy tovább pimaszkodjak Vele, ha már épp engem kérdez arról, hogy mivel kellene töltenie itt az idejét. Javasolok is neki pár lehetőséget, de nem hagyja ki az alkalmat arra, hogy újra csak sértegessen. Mintha szándékosan akarna felbosszantani, pedig mindketten tudjuk, hogy abból nem lenne köszönet, ha mi ketten egymásnak feszülnénk. És nem a kellemesebbik értelemben, mint ahogy most tesszük, miközben alig pár centire közelít hozzám. -Igen. Szórakoztat.- mosolygok rá negédesen, de tekintetem valószínűleg villámokat szór lenéző stílusa miatt, mintha bármi szégyellnivaló lenne abban, hogy én legalább megpróbálok valahova beilleszkedni, nem úgy, mint Ő, aki úgy libbent be ide, hogy arra lehetőleg az utolsó légy is felfigyeljen a sarokban. Újabb ötlettel állok elő, mert a modora, még mindig hagy némi kívánnivalót maga után, főleg, ahogy dekoltázsomat kezdi méregetni, de ahelyett, hogy tennék az ellen, hogy jól lakassa a szemeit, inkább még szolgáltatok neki nézni valót azzal, ahogy a korlátnak dőlök és karjaimmal is rá fogok két oldalt.
Nem is kerüli el figyelmét a mozdulat, még közelebb lép hozzám, a testéből áradó hőt pillanatok alatt átveszi az enyém, miközben pimaszul lepillant közénk, még alaposabban szemügyre veszi dekoltázsomat, én pedig kíváncsian fürkészem vonásait, mintha bármi arra utaló jelet keresnék, hogy lappang még benne egy parányi abból az ősrégi vágyból. Sajnálatos módon, bennem igen, mert még a hátam is libabőrössé válik Tőle, de bízom benne, hogy pimasz szavai jobban lekötik a figyelmét, mint én.-Senki sem fogja elvonni a figyelmemet.- súgom válaszul, apró mosollyal csóválva a fejemet, amiért képes azt feltételezni, hogy bármi vagy bárki fontosabb lehet számomra, mint Sigurd élete és ebbe, még Ő is beletartozik, bármilyen hatással is van rám ebben a pillanatban is, nem még akármelyik halandó, akikre finom utalást is tesz, újra csak kivívva magának egy szúrós, de huncut pillantást, bár utóbbit egyértelműen mosolya csalogatja elő. -Természetesen. Minden estére jut egy férfi, nehogy magányos legyek egy pillanatig is.- válaszolom szemtelen mosollyal, szándékosan adva alá a lovat, már csak azért is, pedig ha tudná, valójában mennyire nem érdekelnek jelenleg a körülöttem lebzselő halandók, valószínűleg meglepődne.-Igazán odaadó szeretők tudnak lenni...- fűzöm még hozzá, csak úgy mellékesen, mintha valami őrült játékba mennék épp bele, mintha megpróbálnám féltékennyé tenni, pedig tisztában vagyok vele, hogy ez számára csak arról szól, hogy minél jobban megsértsen.-De, ha magányos is lennék, akkor sem épp a Te figyelemelterelésedre lenne szükségem.- hajolok végül még közelebb hozzá, alig pár centire arcától sziszegve a szavakat, ahogy újra csak bizonygatni próbálom, mennyire hidegen hagy, mennyire nem érdekel a jelenléte, pedig valójában iszonyú régen éreztem magam ennyire elevennek, mint most, mióta besétált ide. Negyed óra alatt több érzelmet csalogatott elő belőlem, mint Aegir valaha, beleszámítva a negatívakat is, ennek fényében pedig, csak még tisztábban látom, mennyire szürke és üres volt az a házasság. A félrelépése sem a szívemet tépázta meg, hanem a büszkeségemet és az önbecsülésemet, bár azon az előttem álló férfi is végig gyalogolt már egyszer, mégis reagál rá most is a testem, mintha nem lett volna neki elég érthető elsőre is az a lecke. -Tényleg dolgozhatnál itt. Mondjuk kidobóként.- bukik ki végül belőlem az ötlet, ami hirtelen megfogalmazódik bennem és, ha már belekezdtem, hát folytatom is.-Legalább én is szemmel tudnálak tartani és addig is tudnám, hogy tartod magad az ígéretedhez.- vonom fel pimaszul mosolyogva egyik szemöldökömet, hiszen nekem sem feltétlenül kell bíznom a szavában, az ígéretében, hogy nem fog a fiam közelébe menni.

You and I will always be an unfinished business

 Kínos, ahogy a fiam apja a későbbi férjemmel kapcsolatosan "véleményt formál", mintha lenne bármi joga ahhoz, hogy a döntéseimet bírálja. Aztán meg úgy tesz, mintha nem azért hozta volna szóba, hogy halljon tőlem valamit, ami érthetőbbé teszi számára, mit keresett egy ilyen nő, mint én, egy olyan férfi mellett, mint Aegir, aki a szöges ellentétem. Bár nem lep meg, hogy nem érti a dolog lényegét, hogy biztonságra és nyugalomra vágytam, olyasvalakire, aki nem fog faképnél hagyni, mert van egy nálam jobb lehetősége. A sors fintora, hogy végül mégis így lett, mintha csak a végzet akarná tudatni velem, hogy bármit is teszek, nekem mindez úgysem fog soha járni. -Remek. Örülök, hogy megformáltad.- morgom feszülten, nem is értem, miért tulajdonítok akkora jelentőséget a véleményének, amikor nem vagyunk más egymásnak, mint két idegen, akiket csak a múlt egy jelentéktelen intervalluma köt össze. Rengeteg idő eltelt és nem is találkoztunk azóta, mégis kellemetlen az, hogy állítása szerint, még Ő is tudta, hogy a házasságom nem fog működni. Mintha ismerne egyáltalán. Mintha tudná, hogy mire vágyom.
Bár, ha ez annyira érdekelné, akkor minden bizonnyal nem maradna itt tovább, hogy saját szemével ellenőrizze, betartom-e az ígéretemet, mert a legkevésbé vágyom arra, hogy kerül-fordul összefussak vele, nehezményezem is, hogy nem bízik a szavamban, de végtére is, elfogadom amit mond. Én se sok mindenkiről mondhatom el, hogy feltétel nélkül bíznék benne, mert még a saját férjem is elárult. -Senkiében? A feleségedében sem?- kérdezek vissza szemtelen mosollyal, mert ha már Ő veszi a bátorságot, hogy az én magánéletemen csámcsogjon, hát akkor ugyanezt én is megtehetem. Egyébként is, épp itt az ideje, hogy egy kicsit Ő is fortyogjon magában, ne csak én és, csak hogy érezze, hogy még nem végeztünk, töltök a poharába annak ellenére, hogy egyértelműen jelezte, hogy nem kér többet. Sőt. Még afelől is biztosítom, hogy nem én leszek az, aki elsétál innen, bárhogy is sértegessen, de tekintve, hogy milyen makacs Ő is és én is, fenn áll a veszélye, hogy ennek a beszélgetésnek nem is így lesz vége. - Tekintve, hogy én a munkahelyemen vagyok, nem is nekem kellene elsétálnom.- engedek meg magamnak egy nyájas mosolyt, szándékosan pimaszkodva vele tovább, de ha már az imént megjegyzést tett arra, mennyire nem tud szülőkéntelképzelni, hát most én is szóvá teszem ugyanezt, rávilágítva a kedves, tenyérbemászó stílusára. Bő válasszal azonban erre sem szolgál, valahogy kínosan ügyel arra, hogy csak az én életemen csámcsogjunk, majd az italába kortyol és még közelebb lép hozzám, szinte már teljesen megszüntetve a köztünk lévő távolságot, ami hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nincs rám semmilyen hatással. Elönt a forróság, de magam sem tudom, hogy az Ő teste melegét érzem, vagy az enyém forrósodik ennyire fel és az sem enyhíti az érzést, ahogy fogva tartja tekintetem, vagy épp a melleim felé kalandozik el perzselő pillantása. És akkor még talaljak ki neki valami elfoglaltságot. -Most komolyan, szó szerint felügyelni akarsz? - kérdezek vissza felvont szemöldökkel, mintha csak ezzel akarnám elérni, hogy végre újra a szemeimet nézze inkább, bár ezzel sem járok jobban. Nagyon rég volt már ilyen közel hozzám, mégis olyan, mintha a testem emlékezne minden egyes csókjára és érintésére, arra az őrjítő, heves éjszakára, amit együtt töltöttünk. De aztán visszatáncolt a feleségéhez, ez az emlék pedig eléggé hidegzuhanyként hát rám ahhoz, hogy háttérbe szorítsam a hirtelen felbukkanó vágyat. -Mondjuk, tanulhatnál egy kis illemet.- vetem fel végül pimaszkodva, letéve poharamat a helyére és inkább, csak finoman megtámaszkodok a korlát peremén két karommal. Na jó, talán aljas módon, csak még jobb rálátást akarok biztosítani neki, de egy kis szemetkedést, még én is megengedhetek magamnak, nem? -Vagy dolgozhatnál és, ha már úgyis engem tüntetsz majd ki a figyelmeddel, akár el is intézhetem neked, hogy pultos fiú lehess itt.- pimaszkodok tovább, de tekintve, hogy miféle testi adottságai vannak, én inkább más munkát adnék neki, csak akkor meg fenn állna a veszélye annak, hogy elönti egy cunami az egész helyet, amint rajta legelteti valaki a szemét. -Vagy, valamilyen másfajta elfoglaltságra gondoltál?- kérdezem halkan, folyamatosan arcán tartva tekintetemet, szándékosan flörtölve Vele, mert arra azért igazán kíváncsi vagyok, hogy hidegen hagyja-e a közelségem, vagy még mindig hasonló hatással van rá, mint évekkel ezelőtt. Igazán jót tenne megtépázott önbizalmamnak a gondolat, hogy ha nem is kellettem neki egykor másra,  mint egy kis szórakozásra, legalább vonzónak még mindig vonzó vagyok a szemében.

You and I will always be an unfinished business

 Nem sikerül teljesen megnyugodnom a jelenlétében, mert bár kaptam némi időt, hogy én próbáljam meg leállítani a fiamat helyette -valószínűleg kevésbé drasztikus módon-, utána csevegés címszóval élcelődni kezd az elcseszett házasságomon, ami cseppet sincs ínyemre. Nem azért, mert ne lennék tisztában én magam is azzal, hogy kudarcba fulladt az egész, csak épp soha nem vágytam arra, hogy ezt bárki is az orrom alá dörgölje. Főleg nem Ő, akinek viszont úgy tűnik, hogy remekül alakult a házassága, hiszen, épp a drágalátos lánya miatt van most itt, akit olyan vehemensen védelmez, hogy képes még engem is megfenyegetni. Egy pillanatra eltölt az irigység, amiért Vele ellentétben én rossz döntést hoztam, bár amikor azt állítja, hogy ez várható volt, az cseppet sem esik jól. Mégis, ki a fene gondolta volna, hogy Aegir majd egy halandó nő karjaiban keresi meg a boldogságát? Hát én nem. -Szóval, szerinted vak voltam? - kérdezem felvont szemöldökkel, de aztán csak fejet csóválva elnevetem magam, bár ez inkább kétkedő nevetés, mint őszinte jókedv jele. -Oké. Mit szeretnél hallani? Hogy tudnom kellett volna, hogy nem illünk össze?- vonok vállat értetlen arccal, továbbra is nevetve, mintha olyan őrülten jól szórakoznék, pedig igazság szerint irtó kellemetlen erről beszélgetni vele. -Utólag, már könnyen bölcs az ember.- sóhajtom végül halkan, le nem véve róla pillantásomat, ő viszont ezzel szemben az üres poharakat figyeli, mintha szándékosan kerülné a szemkontaktust, miközben örömét fejezi ki, amiért "nem untam halálra magam". Mintha zsigerből tudná, hogy mi volt számomra a legfojtogatóbb az utóbbi időkben. Talán, ha nem is derül ki, hogy Aegirnek gyerekei vannak egy halandó nőtől, akkor is leléptem volna végül, Ő pedig úgy beszél, mintha pontosan tisztában lenne ezzel. -Igen. Annak én is.- fordítok neki hátat pár pillanat erejéig, mialatt ő közelebb lép hozzám és újra tölti a poharakat, aztán ahelyett, hogy újra eltávolodna jó pár méterre, ott marad alig pár lépésnyi távolságra tőlem, ami csak még nehezebbé teszi számomra, hogy lehűtsem magam.
Végül valamennyire mégis sikerül, így egész normális hangnemben szólok hozzá, mikor a jövőt illető terveiről kérdezem -már, ami a Midgardon tartózkodását illeti-, biztosítom is afelől, hogy nem kell felügyelnie, hogy betartom-e az ígéretemet, de magam sem értem, miben reménykedtem. Hiszen, maga a nagy Surtr áll előttem, aki megszokta, hogy mindent irányít vagy felügyel, hát miért is gondoltam, hogy majd teljes mértékben rám bízza az ügyet és hazasétál? A kérdése azonban, jobban szíven üt, mint kellene, de igyekszem nem kimutatni pedig, ha valamit utálok, az az, ha ők nélkül bizalmatlanok velem szemben. -Nem tudtam, hogy valaha is adtam rá okot, hogy ne bízz a szavamban.- erőltetem magamra a mosolyt, ami egyben a páncélom is és ami általában elhiteti még velem is, hogy nincs okom felhúzni magam, pedig Surtr mást se csinál, csak ezen dolgozik. A végén még azzal is meggyanusít, hogy menekülök valamitől, amin már őszintén nem tudom, hogy nevessek vagy inkább felhúzzam magam. Mégis, mitől kellene nekem menekülnöm? És mégis, miért néz ki úgy, mintha rohadtul élvezné azt, hogy felbosszant? Valószínűleg, mert élvezi, nekem pedig hirtelen kedvem támad gondoskodni róla, hogy ne így legyen, hiszen még, csak most kezd belejönni. -Örülök, hogy jól szórakozol.- sóhajtom kelletlenül, miközben ő odébb tessékeli a poharát, de én azért újra töltöm az enyémet, aztán anélkül, hogy megkérdezném, az övét is. Maximum, majd kárba vész az ital és kiöntöm. Nagy dolog.
Ő ekkor már a választási lehetőségemet firtatja, ami mindig van, és persze volt is, hiszen most is visszakulloghatok a fenébe a dolgomra, de az felérne egy megfutamodással, már pedig ilyesmit tőlem nem fog látni. Ma este épp elégszer hunyászkodtam meg előtte annak érdekében, hogy ne menjen a fiam közelébe. Nem fogom megadni neki azt az örömet, hogy lásson elsétálni, mintha ő győzött volna. -Pontosan. Ez a legjobb ebben a "hobbiban", hogy ez végre az Én választásom.- vágok vissza mosolyogva, a poharamat a kezembe is veszem és miután megemelem, mintha csak az elhangzott szavakra innék, lehúzom a tartalmát. -És most is én választok, már pedig biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz látni elkullogni.- veszem halkabbra a hangom, ahogy közelebb lépek hozzá és határozottan felpillantok rá azzal a fölényes mosollyal ajkaimon. -Az egyébként sem az én stílusom.- fűzöm még hozzá halkan, majd magamban puffogok még pár pillanatig, sóhajtok is egy nagyot, hogy valamiképp engedjek a bennem tomboló feszültségből, miközben visszadőlök a korláthoz. -Egyébként téged is nehéz apaként elképzelni. Főleg, ezzel a tüneményes stílussal. Vagy ezzel, csak engem tüntetsz ki?- sandítok rá végül, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tüzel fel ez a kis szócsata de hát, mi mást várhatnék magától, a nagy Surtr-tól.

You and I will always be an unfinished business

Csak egy negédes mosoly a válaszom, amiből tökéletesen tudhatja, miféle helyzetben is kínálnám meg egy kis vízzel -vagy inkább temérdek vízzel-, bár az az igazság, hogy ha sokáig játszadoztam is a gondolattal, hogy minimum a képébe vágom, milyen rohadtul megbántott azzal, hogy dobott a francba, végül úgy döntöttem, hogy már csak azért sem adom a tudtára ezt. Az semmi másról nem árulkodott volna, mint arról, hogy nekem többet jelentett az az affér, ezt pedig nem akartam a tidomására hozni. Elfogadtam, hogy Sinmarát választotta és egyáltalán nem szándékoztam csúszni-mászni utána és csak az egoját növelni ezzel is. Épp elég volt, hogy oda adtam magam neki, amire folyamatosan emlékeztet is a bosszantó megjegyzéseivel, de próbálok eltekinteni ezektől. A csípősségre sem válaszolok, csak a szememet forgatom, bár valahol kénytelen vagyok belátni, hogy jogosan viselkedik úgy, mint baromi jól ismerne, mert még a férjem sem tudta azt a nőt elővarázsolni belőlem, mint akibe ő belekóstolt, akivel eltöltött egy éjszakát. Aegir valóban egy nyugodt, biztos pont volt, de sosem volt olyan heves és szenvedélyes, mint az előttem álló tűzóriás, aki talán maga is tisztában van ezzel, vagy szimplán csak ráérez.
Most meg már gúnyolódik a tönkrement házasságomon, rajtam, igazából mindenen, ami valaha az enyém volt és ez kezd igazán feldühíteni. -Nincs szükségem se a sajnálatodra, se az együttérzésedre, Surtr. Semmire.- közlöm végül frusztráltan, de még mindig próbálom elfojtani a dühömet, mert még mindig ott a tény, hogy a fiam életével fenyegetőzött és ez mindent felülír. Nem akarok Vele hadakozni, nem akarom Sigurdot veszélynek kitenni és legfőképp, nem akarom elveszíteni, pedig őszintén nem tudnám megmondani, mi lenne a vége, ha Surtr és én egymás torkának ugranánk. Inkább, csak nagy levegőt veszek és elmosolyodok. -Figyelemreméltó bölcsességre tettél szert az elmúlt években...- mosolygok rá továbbra is, de valószínűleg ő is nagyon jól tudja, hogy csak kényszerből teszem, csak megjátszott az egész, mert továbbra is bosszant a viselkedése és a további megjegyzései is. -Igen, ez elég egyértelmű volt számomra anno.- sóhajtom fáradtan, őrizve a mosolyomat, elrejtve előle a fájdalmat, amit miatta éreztem, holott egyértelmű, hogy Sinmarát tudta csak feleségként elképzelni. Nem is értem, minek van még itt. Szándékosan tépkedi a sebeimet, vagy mi a fenét akar még? Nem volt elég, hogy megalázkodtam előtte a fiam miatt? -Neked sehogy sem kell engem elképzelned, úgyhogy nem is baj, ha nem megy.- mosolygok rá továbbra is, hiszen ez a lényege az egésznek, hogy azon felül semmi dolgunk egymással, mint hogy most levakarjam a fiam a lányáról, aztán mindketten mehetünk a dolgunkra. Ő visszasétálhat a drága nejéhez, én pedig élem az életem az emberek világában, mert épp ez esik jól és ennyi. Nem kell itt senkit sem elképzelni sehogy.
Próbálok laza testtartást felvenni a korlátnál állva, de izmaim akaratlanul is megfeszülnek, ahogy közelebb sétál és az üvegért nyúl, hogy újabb adagot töltsön magának. Azzal nyugtatom magam, hogy mindjárt visszasétál jó pár méterrel odébb, ahol az imént ácsorgott, de szomorúan veszem tudomásul, hogy végül nem teszi. Megáll közvetlenül előttem, onnan nézve le rám, onnan válaszolva kérdésemre, amitől még a szőr is feláll a hátamon, mert arra aztán egyáltalán nem vagyok, hogy a sarkamban lihegjen, mintha csak folyamatosan emlékeztetni akarna arra, mit akar tenni a fiammal, ha elbukok. Úgy egyáltalán nem szeretném, ha Sigurd közelében lenne, így újra csak magamra varázsolom a mosolyom, úgy nézek fel rá. -Nem értem, mire fel ez a bizalmatlanság. Nyugodtan visszamehetsz a feleségedhez, én pedig elintézem, amit megígértem. Ne sérts meg azzal, hogy felügyelni akarsz, mintha nem lehetne hinni a szavamban.- közlöm halkan, rezzenéstelen arccal, mintha valóban ez bántana a legjobban, de még kevésbé tetszik a gondolat, hogy majd itt mászkál nekem Midgardon, pedig nagyon úgy hangzik, hogy ez a terve, amit az orromra is köt, miközben a város felé pillant. Kelletlenül sóhajtok egyet, elpillantok a tequila felé, csak hogy ne Őt kelljen néznem, na meg nem ártana talán még egyet legurítani a torkomon, de az újabb mondatára felé fordítom tekintetem. -Kérdezd azokat, akik menekülnek valami elől. Sokáig szándékozol még sértegetni?- biccentem oldalra a fejem kelletlen mosollyal, tekintetem viszont egyértelműen arról árulkodhat, hogy legszívesebben felnyársalnám velük. -Direkt arra pályázol, hogy elveszítsem a fejem? Mert akkor, rohadtul jó úton jársz.- sziszegem végül halkan, ahogy lelohad arcomról a mosoly, majd az üveg nyakát elmarkolva töltök magamnak egy újabb pohár italt, bár esküszöm, nem sokon múlik, hogy ripityára törjön a kezemben a drága ital. Inkább le is teszem, amint lehet és helyette a poharat kapom fel, hogy egy nagyot kortyoljak belőle, élvezve, ahogy újra csak végig égeti a torkom. Mintha ettől remélném, hogy majd tisztul a fejem, lappad a düh, de tudom, hogy ez nem sokáig fog hatni. -Tényleg ez a célod, Surtr?- kérdezem végül halkan, újra felé pillantok, szúrós tekintetem rászegezem és nem is eresztem legalább addig, míg nem ad választ, miért élvezi azt, ha feldühíthet.

You and I will always be an unfinished business

Soha nem hallottam róla, hogy nem lenne szavahihető, így amikor ígéretet teszek neki és ő is nekem, egy pillanatig sem félek attól, hogy majd amikor elsétál innen, mégis a fiam után eredne. Tudom, hogy hagyni fogja, hogy legalább megpróbáljam én kezelni a dolgot és azt is tudom, hogy ha kudarcot vallok, akkor majd kezébe veszi a dolgokat és ez az, amit nem akarok. Ha időben odaérnék, akkor kénytelen lennék bevallani neki valamit, amit hosszú évek óta titkolok, ha pedig elkések, talán elveszítem a fiamat, mert Surtr, ha szavahihető is, azt nem igazán lehet elmondani róla, hogy kegyelmes lenne. Akaratlanul is felvetődik azonban bennem a kérdés, hogy vajon, ha a fiam közelébe kerülne, nem érezné rajta, hogy az Ő vére?
Több okból sem veszíthetem most el a fejemet és az, hogy erre koncentrálok, segít is abban, hogy lenyugodjak valamennyire, bár nagyban hozzájárul ehez, hogy engedi, hogy én intézzem és, ha egy rövid ideig is, de nem kell attól rettegnem, hogy ráront Sigurdra, mint valami vadállat.
Nem is várok ennél többet, hiszen megjelent, halálra rémített, megfenyegetett, így most akár el is vonulhatna elégedetten, mégsem teszi és ez váratlanul ér, mint ahogy az is, hogy érezhetően megpróbál teljesen hétköznapi dolgokról csevegni. Meglepő fordulat azok után, hogy évek óta nem keresett és nem nézett felém, mintha nem is léteznék, mégis most úgy hangzik, mintha pontosan tudta volna, hogy miként élem az életem. A tequilát viszont fájlalja, annak ellenére is, hogy nem feltétlenül nyerte el a tetszését. -A láva a te reszortod. Én csak vízzel szolgálhatok, vagy tequilával.- jegyzem meg csípősen, ha már minden alkalmat megragad, hogy sértegessen picit, de ennek ellenére visszasétálok a pulthoz az italért. Addig is fellélegezhetek picit, mert a jelenléte, a látogatása oka és mindaz, amit felidéz bennem, szinte fojtogat.
Mint, ahogy a házasságommal kapcsolatos kérdése is, amire nem is bírom ki, hogy ne válaszoljak most már én is kicsit csípősebben, ha már ő folyamatosan kihasznál minden alkalmat a sértegetésemre. Na nem, mintha ez bármilyen hatással lenne rá, de azért jól esik emlékeztetni, hogy ki is volt előbb házas és ki volt annyira boldog a felesége mellett, hogy visszatáncoljon hozzá semmibe véve mindazt, ami köztünk történt.
Inkább a tequiláért megyek, visszatértemkor pedig Ő máris büszkén közli, hogy felkészült belőlem és még Aegirrel kapcsolatban is nyilvánít némi véleményt, fel is vonom kérdőn a szemöldökömet, ami csak még fentebb szalad, mikor már a gyerekeimre is kitér. -Neked nem is kell ezt értened és nem is úgy tűnt, hogy érteni akarnád.- jegyzem meg halkan, némileg utalva arra, mennyire nem érdekelte eddig a sorsom, meg valószínűleg ezek után se fogja, így aztán nem is érzem úgy, hogy joga lenne akár felettem, akár a családom felett ítélkezni. -Talán, épp azért volt jó férjjelölt, mert unalmas volt. Nyugodt. Bár itt a hangsúly azon van, hogy "volt".- fűzöm még hozzá utalva arra, hogy végül ez a nagyon nyugodt férj mégis felszarvazott, miközben kezem a már tele töltött pohárért nyúlt és fel is hajtom a benne lévő italt. Neki talán meg se kottyan, de az én torkomat azért kellemesen marja, valószínűleg ennek hatása a hálálkodásom is, amit inkább elnapol, mintha kétségbe vonná, hogy képes vagyok hatni a fiamra. Mondjuk, néha én is kételkedem ebben, tekintve, hogy iszonyúan hasonlít az apjára, aki épp itt áll előttem és rá se tudnék hatni soha. Na jó, most tudtam, mert legalább adott némi időt, mielőtt bármit is csinálna Sigurddal.
Elpillantok a távolba, míg ő maga is kortyol egyet az italból és, csak akkor pillantok újra felé, amikor a munkám felől érdeklődik. Vagyis, konkrétan azt is leszólja, amivel tényleg kezd már felbosszantani, mégsem adom jelét, inkább hanyag mozdulattal háttal fordulok a korlátnak és karjaimat kényelmesen feltéve rá elmosolyodok. -Mert valami újra, valami másra vágytam. Meguntam a jó feleség szerepet.- vonok vállat, majd újra elvonom róla pillantásom és inkább töltök magamnak egy újabb italt. -És jobbnak tűnt lelépni, mint megölni a férjemet, amiért két gyereket is csinált egy halandónak.- dünnyögöm a poharam pereme fölött, mielőtt azt is lehajtanám, bár én magam sem értem, mi a fenének kötöm mindezt az orrára, amikor semmi köze hozzá. Talán, csak így akarom a tudtára adni, mennyire nem volt idilli az a házasság. Talán, valahol mélyen még bánt is, hogy Sinmarát választotta helyettem, még ilyen sok év távlatából is. -Na és te? Csak egy rövid látogatást teszel itt vagy maradsz is egy kicsit? - pillantok végül felé, bár őszintén remélem, hogy ezek után nem fogok lépten-nyomon összefutni vele, mert az már végképp kikészítene.

You and I will always be an unfinished business

Surtr esetében teljesen sötétben tapogatózok, hiába van ott Sigurd, mint valami örök kötelék. Ő csak egy forró, lázas éjszaka eredménye, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy tudnám, hogyan is kellene viselkednem az apjával, hogy ne legyek se gyanús és lehetőleg ne is érjem el azt, hogy most azonnal elinduljon kivégezni a fiamat. Na nem, mintha azt hagynám. Utolsó mentőövként akkor, már kénytelen lennék bedobni az aduászomat, felfedni előtte a titkomat és remélni, hogy a saját vérét nem ölné meg, ha már a lányát ilyen vehemensen védelmezi. De addig is próbálom kordában tartani az érzelmeimet, bár mindaz, amivel megvádolja a fiamat, egyszerűen nevetséges és teljesen hihetetlen számomra. Ezt azonban nem vágom a képébe, mert Őt ismerve pontosan tudom, hogy nem jött volna el ide, ha nem lenne biztos a dolgában, csak hát...tényleg elég nehezen tudom elhinni Sigurdról, hogy egy nő után koslatna, mint valami rossz perverz, Surtr szavaira szemet is forgatok, miközben pörögnek a gondolatok a fejemben és próbálom kitalálni, mi a fene lehet a fiammal. Talán, rájött, hogy az a lány a testvére?
Azt kétlem, úgy marad a másik lehetőség, hogy ha már a fiam az apja képességével bír, ahogy valószínűleg a lánya is, talán ez keltette fel Sigurd figyelmét. Csak ne mondanám ezt ki hangosan és ne kapná fel erre úgy a fejét Surtr. -Mégis, honnan kellene tudnom?- vonok vállat ártatlan arccal, mert még azt sem akarom a tudtára adni, milyen erőt birtokol a fiam. Igazából, az ég világon semmit nem akartam, hogy valaha is tudjon róla, sőt. Azt sem bántam volna, ha a létezése is titok marad előtte örökre és, ha ez a lökött fiam nem koslat épp a rossz nő után, ez így is maradt volna.
Nagyot sóhajtok és párszor bólintok, ahogy emlékeztet, mit is vár el tőlem ezek után, még emlékeztet is arra, hogy ellenkező esetben neki kell majd kézbe vennie az ügyet, én pedig az idegtől és a kétségbeeséstől igazából azt sem tudom hirtelen, hogy hol is kellene ezt kezdenem. Beszélnem kell Sigurddal, ez tény, de nem biztos, hogy az olyan egyszerű lesz, amikor az a legnagyobb szórakozása, hogy engem kiborít. -Elintézem, csak kerüld el messziről, ha lehet, mint ahogy ő fogja a lányodat.- meg én is Őt, mert idő közben egészen az arcába másztam, amit azonnal orvosolok, amint tudatosul bennem és inkább hátrébb lépek, hogy újra megnöveljem közöttünk a távolságot és, még hátat is fordítsak neki.
Soha nem kalkuláltam a lehetőséggel, hogy majd egyszer viszont látom, de most őszintén. Segítene jelenleg valamit, ha felkészültem volna? Kétlem, mert bármennyire is taszítottam Őt és az emlékét a lelkem legmélyebb bugyraiba, kétségtelenül hatással van most is rám. Semmiben sem hasonlít Aegirre, mint ahogy az az éjszaka sem hasonlítható egyik másikhoz sem, amit Vele töltöttem.
Nem számítok rá, hogy bármi mást mondani akarna még azon túl, hogy halálosan megfenyegette az elsőszülöttemet, mégis úgy fest, mintha próbálna valami hétköznapi csevegést kezdeményezni és ez meglehetősen összezavar. Annyira, hogy a burkolt sértésre, még csak nem is reagálok. -Mintha azt mondtad volna, hogy pocsék az az ital.- fordulok felé felvont szemöldökkel, majd magam is a helyiség felé pillantok és egy nagy sóhajt követően újra ráemelem tekintetem. Próbálok én is valamivel nyugodtabban és normálisabban kommunikálni, de további szavai akaratlanul is felháborítanak. Már csak amiatt is, mert úgy beszél éppen, mintha olyan rohadtul érdekelte volna a sorsom vagy az "idilli" házasságom, pedig már azzal kinyilvánította, hogy mennyire nem számítottam neki semmit, hogy visszasétált a feleségéhez. -Azt hiszem, az én házasságom fele annyira se volt idilli, mint a tiéd.- biccentem kissé oldalra a fejem, fürkésző tekintetem rá vezetem és próbálok rájönni, hogy vajon szándékosan nem heccel azzal, miként futott zátonyra az a baromi jól sikerült házasságom, vagy szimplán csak nem jutott még el hozzá a híre. Bár valószínűleg annyira érdekelné az is, mint egykor én; semennyire. -Bár valószínűleg, már ezt is tudod, másképp nem találtál volna rám itt.- mutatok egy laza kézmozdulattal a bent mulatozókra, amivel magát a helyet illetem, amiről azt gondoltam, hogy majd itt nyugtom lesz.
Sóhajtok végül egy nagyot, majd némi fejcsóválás kíséretében visszatérek a pulthoz és magamhoz veszem az üveg tequilát meg két poharat, hogy aztán azok társaságában sétáljak vissza hozzá. -Minden esetre hálás vagyok, amiért nem ugrottál rögtön a fiam torkának.- szólalok meg végül halkan, mert ha valamit tudok Róla, az az, hogy nem szokása bárkinek is megkegyelmezni, ennél fogva pedig ezt be tudom annak, hogy talán a múltunkra még ő is tekintettel van valamennyire.

You and I will always be an unfinished business

Nem sokszor elmélkedtem azon, milyen is lesz az, ha valaha újra találkozunk és minél több idő telt el anélkül, hogy láttam volna, annál inkabb biztonságban éreztem a fiamat és a titkomat. Reméltem, hogy soha nem fog a közelébe kerülni, hiszen miért is dugná ide az arcát az emberek földjére a tűzóriások nagyságos ura? Hát a lánya miatt, akit épp a fiamtól, a fiunktól akar távol tartani, vagy inkább megvédeni, már ha egyáltalán tényleg annyira fenyegető Sigurd közeledése. Van egy olyan érzésem, hogy ez inkább túlféltés akar lenni, csak ne lenne ez a gondolat annyira...vonzó.
Soha nem próbáltam meg eljátszani a gondolattal, hogy milyen apja is lehetne Ő Sigurdnak, mert tisztában voltam vele, hogy az egész reménytelen már attól a pillanattól kezdve, hogy tudomásomra jutott, hogy gyermeket várok tőle, most mégis elkalandozik a fantáziám, ahogy ráébredek, hogy Ő most épp valakinek az apjaként van itt és épp azt a valakit próbálja óvni. Egy kósza pillanatra elképzelem, vajon miként formálódott volna a sorsunk, ha akkor rég elmondom neki, hogy Tőle várok gyermeket, de mivel az elképzelés oda torkollik, hogy valószínűleg elhajtott volna a fenébe, inkább nem is merengek ezen tovább. Hiszen, elég ránéznem, hogy lássam magam előtt a lehetséges forgatókönyvet. Most is olyan büszkén és arrogánsan áll előttem, mint ahogy valószínűleg akkor is tette volna, hogy aztán neki álljon fenyegetőzni. Mert tudom, hogy így lett volna. Nem választott volna engem a felesége helyett és ez a gondolat az, ami a hosszú évek során nyugtatott. Ez ösztönzött arra, hogy soha ne is áruljam el neki, hogy van egy fia, mert sem nekem, sem Sigurdnak nem hiányzik a fájdalom, amit az elutasítása okozna.
Nem is ismer és erre emlékeztetem is, szavai hallatán pedig, jobbára csak a szememet forgatom, mert ha valamit is tud rólam, az maximum csak az, hogy miként olvadtam a karjaiba és adtam át magam a vágynak, ami hozzá űzött, de nem lepne meg, ha már azt is elfelejtette volna, bár nem hibáztatnám érte. Rég volt és csak egy kis szórakozás voltam számára, neki pedig fogalma sincs róla, milyen csodálatos ajándékot kaptam akkor Tőle. És Ő most épp ezt az ajándékot fenyegeti. -Sajnálom, ha csalódást okozok, de nem fogok reszketve meghunyászkodni előtted. Arra ott vannak az alattvalóid...- válaszolom nyájas mosollyal, de tekintetem alig, ha nem szikrákat szórhatnak és ez nem változik attól sem, ahogy burkoltan az orrom alá dörgöli a múltunkat és azt az éjszakát. Igazság szerint, még az emlékébe is beleborzongok, de mielőtt még túlságosan elmerülnék a múltban, inkább rákérdezek, konkrétan mivel is vádolja a fiamat a válasza azonban, őszintén meglep és nem is rejtem ezt véka alá. -Nem is az a típus. Forrofejű, makacs és imád az agyamra menni, de nem az a fajta, aki így mutatná ki bárkinek is az érdeklődését. - fűzöm szavaihoz sietve, majd újfent fel-alá kezdek járkálni, hiszen ez most végképp kibillentett az egyensúlyomból. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen gond adódik majd Sigurddal és igazság szerint, most is nehezen akarom elhinni. -Egészen biztos, hogy nem valami másról van szó? Nem egy szaftos cikkhez akar információt szerezni? Vagy nem lehet, hogy nem konkrétan a lányod, hanem a lénye érdekli, a képessége?- kérdezem morfondírozva, mert éppenséggel azt is el tudnám képzelni, hogy Surtr lánya az övéhez hasonló képességekkel rendelkezik és ez, talán felhívta magára Sigurd figyelmét, talán azt reméli, hogy jobban megérti majd az erejét, hiszen jómagam próbálkoztam, de mivel ég és föld, a két ellentét az, amit képviselünk, nem biztos, hogy ebben sikert arattam.
Gondolataimból Surtr újabb szavai zökkentenek ki, sőt, igazság szerint egyetlen másodperc leforgása alatt zúdul rám a jeges rémület, majd a düh érzése, ami rögtön arra ösztönöz, hogy lendületesen elé lépjek és ádáz pillantással nézzek fel rá.-Ha egy ujjal is hozzá érsz a fiamhoz, Surtr...hidd el, nagyon meg fogod bánni.- sziszegem halkan, kimérten és bár szavaim főleg fenyegetőek próbálnak lenni, én tudom, hogy figyelmeztetésnek is vehetnénk, mert kétlem, hogy utólag büszke lenne majd arra, hogy megölte a saját vérét. Akármilyen forrófejű és kegyetlen uralkodó, nem akarom elhinni, hogy ez sem érdekelné. Egy röpke pillanatra, még az is eszembe jut, hogy talán el kellene neki mondanom, talán a sors adott most egy lehetőséget arra, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba végre, de a második legnagyobb félelmem közvetlenül az után, hogy bánthatja a fiamat az, hogy miként reagálna az igazságra. -Beszélek a fejével. Engedd meg, hogy ezt én intézzem.- sóhajtok végül egy nagyot, ahogy a józan ész újfent próbál megküzdeni a forrofejűségemmel, de iszonyú nehéz belátnom, hogy még mindig Ő van fölényben. -Csak adj egy kis időt. Kérlek.- folytatom végül egész halkan, újra felpillantva rá, bár az iménti kirohanásom miatt meglehetősen közel léptem hozzá és ez, csak most tudatosul bennem. Nyelek is egy nagyot, elkapom róla tekintetem és elfordulok, hogy nagyobb távolságot szabjak közénk. Francba, hogy még mindig, ilyen sok év és azok után, hogy azért jött ma ide, hogy fenyegesse a fiamat, még mindig piszkosul vonz magához. Mint a lampafény a lepkét és hát mindenki tudja, hogyan szokta végezni a lepke.

You and I will always be unfinished business

Szándékosan vagy talán, inkább sértettségből tettem úgy az utóbbi pár száz évben, mintha egyszerűen nem is létezne Surtr, mintha a gyerekem apja valóban meghalt volna és nem lenne más, mint pár kósza, igen forró emlék. Meg volt a saját élete, a saját házassága, amibe visszatáncolt, miután élt a lehetőséggel és megszerezte mindazt, amit én nyújthattam neki. És meg volt a magam élete is Aegir mellett, ott volt a családom és a gyerekeim, akikkel törődhettem, mint sem hogy olyasvalakire pazaroljam az energiámat és az időmet, aki elérhetetlen. Mert Ő mindig is az volt, hiszen ott büszkélkedik a mai napig Sinmara oldalán -legjobb tudomásom szerint-, ami végtére is, így helyes. Nem meglepő hát, hogy mit sem tudok a lányáról, hogy vissza is kérdezek, de az sem lep meg, hogy a válasza igen rövid és még véletlenül sem részletezi. Számomra, most amúgy sem a lánya a lényeg, leszámítva, hogy történetesen akárhogy is nézzük, a fiam féltestvére és nagyon nem jó, ha Sigurd épp rá vetett szemet.
Talán, a sors fintora mindez. Életünk fonalai úgy kanyarognak, hogy még véletlenül se úszhassam meg, mintha szándékosan akarná valaki vagy valami, hogy fény derüljön a titkomra. Pedig, én azt nagyon régóta féltve őrzöm, ahogy a fiamat is és fogom is, ha rajtam múlik.
A tény, hogy az apja az, aki most fenyegetőzni kezd, aki arra kér, hogy bírjam jobb belátásra a fiamat, egészen komikus. Más esetben, más helyzetben, talán a legjobb válasz az lenne, hogy "Intézkedj, hiszen a te fiad", de ez most nem az a helyzet. Sigurd az én felelősségem, ennek ellenére nem tetszik a hangnem, amit Surtr megüt velem szemben még, ha finomít is kicsit a kifejezésen. -Figyelmeztetsz? - kérdezek vissza felvont szemöldökkel, miközben érzem, hogy az adrenalin, a forróság, lassan elborítja minden porcikámat. Rühellem, ha valaki "figyelmeztet", azt meg végképp, ha a gyerekem élete a tét ezáltal. Kevés dolog van ebben az életben, ami fontos számomra, amiért bármire képes lennék, de a gyerekeim azok. A fiam különösen, mert bár sosem vallanám be senkinek, Ő a legkedvesebb számomra. Egy olyan éjszaka emléket őrzi, ami keserédes foltja a múltamnak. Ez a múlt meg most pofátlanul rám vigyorog és félre biccentett fejjel úgy méreget, mintha valami különös kis lény volnék, akiről nem tudja eldönteni, hogy hagyja a fenébe vagy inkább megölje. A macska szokott így nézni az egérrel, csak épp én rohadtul nem vagyok egér és erre talán Őt sem árt emlékeztetnem. -Szerintem nem túlzás, ha azt mondom, hogy számodra minden oldalam idegen.- vágok vissza egy fúria mosolyával, csípőre vágott kezekkel, akármennyire is magasodik fölém és akármennyire is nem akarnék valaha is harcba keveredni vele. Őszintén nem tudom, hogy mi lenne a végkimenetele, de szerintem nem túlzok, ha egy apokalipszishoz hasonlítom a helyzetet. -Ne hasonlítgass holmi esőhöz.- jelenik meg arcomon egy ragadozóéhoz hasonló mosoly, bár egyáltalán nem lep meg, hogy fogalma sincs arról, mire is vagyok képes valójában, mint ahogy az sem, miként hatnak rám szavai és az, ahogy végig néz rajtam.-És ne feledd, hogy a tűz ellensége a víz. Nehogy véletlenül a te lángod csorbuljon végül.- nézek vele farkasszemet továbbra is, bár tisztában vagyok vele, hogy ideje lenne vosszavonulót fújnom, egyszerűen elfogadva, hogy rá kell koppintani a fiam orrára és kész. Aztán úgyis eltűnik újra, nekem pedig bőven lesz időm kitalálni, hogy vigyem ezt véghez anélkül, hogy Sigurd egy életre meggyűlölne. De tudnia kell, hogy meddig mehet el, hogy én sem vagyok egy apró egérke, akit könnyedén eltiporhat, akár ő a nagy Surtr, akár nem. -Egész pontosan, mivel vádolod a fiamat?- kérdezem végül, miközben én is félre biccentem a fejem hozzá hasonlóan, úgy bámulok fel a fölém magasodó férfira, akivel egyébként tényleg semmi kedvem harcba bocsátkozni.