Sigurd Hemmingsen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Son, you will outgrow my lap, but never my heart.
Jobb szeretem a békességet, ha minden megy a maga medrében, de valahogy mindig adódik valami, ami megzavarja a nyugalmamat. Néha elgondolkozok azon, hogy vajon azért van-e ez, mert én magam vagyok a vihar istennője és ezért a sorsunk irányítói úgy gondolják, hogy folyamatosan igénylem is azokat az eseményeket, melyektől képes lennék az egész kicseszett midgardot vízzel elborítani. A drágalátos kisfiam pláne imád az idegeimen táncolni a felelőtlen tetteivel és a forrófejűségével, amivel az őrületbe kerget -nem is tudom, kitől örökölhette-, újra és újra próbára teszi a türelmemet, de a legutóbbi mutatványával, most tényleg nagyon kiborított. Első dolgaim közé is tartozik, hogy számon kérjem és bár futólag megjelenik arcomon egy lágy mosoly kérdése hallatán, igyekszem továbbra is a szigorú szülő látszatát kelteni azzal, ahogy megállok előtte összefont karokkal. -Meg vannak a magam forrásai. - jegyzem meg félvállról, továbbra is a magyarázatát várva, bár az amit és ahogyan mond, egy röpke pillanat erejéig összezavar, mert nem vagyok teljesen biztos benne, hogy egy dologról beszélünk. Mármint, hallottam én erről a gyújtogatós történetről is, ez volt az, ami miatt először le akartam szedni a fejét, de az, hogy az igazi apja beállított hozzám a minap és konkrétan az életéért kellett könyörögnöm, sokkal inkább kiborít. -Most nem épp erre gondoltam, de igazán örülnék, ha nem történne csak úgy ilyesmi.- legyintek is egyet, mert az, ha felgyújt valamit, még mindig kevésbé nagy gond, mint mondjuk az, ha Surtr is hall majd egyszer az ilyen mutatványairól és véletlenül összeáll neki a kép. Nem hülye, bármennyire is igyekeztem az évek során annak nézni azzal, hogy a fia létezését eltitkolom előle, előbb vagy utóbb össze áll majd neki a kép, főleg, ha a drága fiam még fel is hívja magára a figyelmét. Ami most sikerült is neki. -Most pont a kis "figyelésed" az, amivel gond van, Sigurd.- mutatok rá a lényegre, majd fel-alá kezdek járkálni a nappaliban, amiből máris sejtheti, hogy nem kicsit vagyok zabos. -Elárulnád nekem, mégis mi a francért zaklatod azt a lányt, akinek történetesen a tűzóriások királya az apja? Vagy szándékosan piszkálod az oroszlán bajszát, édesem? - vágom végül hozzá a kérdést, bár egy pillanatra pofán csap a tény, hogy akár az Ő apjaként is emlegethetném Surtr-t, ha nem titkolózok hosszú éveken át. Gyanítom, úgy kevésbé kellene megerőltetnem magam, ha azt szeretném, hogy a fiam csökönyös agyáig eljusson a tény, miért nem jó dolog mindenféle idegen nők után futkosni. Nem tudom, mennyire sokkolja majd ez az információ, bár Őt ismerve úgyse fog kiülni az arcára a döbbenet, nem úgy, mint ahogy az enyémre kiült, amikor a drága apja meglátogatott a munkahelyemen. Annyival egyszerűbb lenne most ez az egész, ha nem titkolóztam volna. Nem kellett volna Surtr-nak könyörögnöm és nem kellene a fiamnak se mondvacsinált indokokkal elmagyarázni, miért szálljon le arról a lányról. -Van fogalmad róla, milyen kellemetlen volt -és ez még enyhe kifejezés-, hogy maga Surtr jött el hozzám és fenyegetett meg, hogy vagy leállítalak vagy Ő állít le?- vágom oda dühösen a kérdést, bár a dühöm nagyobb része inkább saját magamnak szól, amiért így megkavartam akaratlanul is ezt az egészet, most pedig vagy sikerül Sigurdot meggyőznöm, vagy ki kell tálalnom neki, pedig azt nagyon nem szeretném. Eddig is jól elvoltunk az apja nélkül és most már Aegir nélkül is. Semmi kedvem valami nagy családegyesítős jelenetre, főleg nem Musppelheim urával.
Kiskép : Rendeltetésem : Surtr és Rán fia vagyok play by : jack falahee Posztok száma : 42 User neve : benibigyó Csoport : isten Pontgyűjtő : 4 Lakhely : gamle oslo Foglalkozás : journalist Előtörténet : they say blood is thicker than water
but I guess the blood is starting to wear thin Keresem : we're all looking for something, something to be
Sigurd Hemmingsen —
Elküldésének ideje — Vas. Márc. 20, 2022 10:56 am
Liv Larssen felhasználónak tetszik ez a poszt.
mom & son
Ahogy a karosszékben üldögéltem, lassan hátra dőltem, az ujjaim a tarkómra siklottak, így helyezve teljes kényelembe magam. A radarom jelezte, hogy később amúgy sem lesz rá sok lehetőségem, nem fogom sem kényelmesen, sem jól érezni magam a rám váró beszélgetéstől, de valahol mélyen már elég jól hozzászoktam az ilyesmihez. Jól ismertem már az anyai intelmeket, bár aligha tudtam volna róluk csak úgy megfeledkezni; elég nyomatékosan tudott rendre inteni, vagy éppen leszedni mind a tíz körmömről, mikor éppen nem bírtam magammal - és láss csodát, azért ez elég gyakran előfordul -, ráadásul a szemében egyszerűen nem tudtam felnőni. Úgy viselkedett velem, mintha még mindig egy problémás kamasz lennék, egy tizenkét éves, akit nem lehet megfogni semmivel, a szép szóból nem ért, a csúnyából meg már csak azért sem. Meg amúgy is, hasonló helyzetben ki ne dacolna? Mondván, csakazértis. Az atyai szigornak amúgy is híján voltam, miután az apám korán meghalt, a következő férjecske pedig nem tett rám mély benyomást. Csúfolódhattunk volna, de sem természetre, sem modorra nem ütöttük meg egymás mércéjét, és elmondani sem tudtam, mekkora megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, mikor az anyám végre otthagyta a francba. Meg is érdemelte azok után, ami történt a házasságuk alatt, és ahogyan anyám a legjobbat akarta nekem, hát én sem akartam hagyni neki, hogy beérje egy ilyen... mineknevezzelek-kel. Igen, minden porcikámban éreztem az apai nevelés teljes hiányát, még ha ezzel állandó fejtörést is okoztam az anyámnak. Hallottam a lépteket, amelyekkel megközelített, lassan pillantva meg alakját, mire elmosolyodtam, nem mintha sok okot adott volna a jókedvre. Még csak most jön az a bizonyos vihar; rögtön meg is forgattam a szemeimet, egy nagy sóhajjal jelezve, hogy értem, tudom, hallom, de nem eresztettem a laza testtartásomból. - Honnan tudsz te mindig mindent? - Kontroll nélkül bukott ki belőlem a kérdés, hitetlenkedve megráztam a fejem, majd a mennyezet felé szegtem a tekintetem. - Felbosszantott. Megint. És csak úgy... megtörtént. Tudod, hogy nem vagyok mindig a helyzet... magaslatán. - Megköszörültem a torkom, bár ez nem szolgáltatott teljes mentséget. Amúgy sem értettem soha a képességem, és tekintve, hogy ő nem a tüzet szolgálta, hanem a vizet, hát nem is tudott segíteni, hogy megtanítson bánni vele. - Majd megpróbálok jobban figyelni. - Ismét az ígéret, ami ezerszer elhangzott már, és soha nem tudtam még betartani.
Sigurd Hemmingsen felhasználónak tetszik ez a poszt.
Son, you will outgrow my lap, but never my heart.
Szeretem a gyerekeimet, mindegyiket és bármit megtennék azért, hogy őket biztonságban, rendben tudjam. Hiszen, egy anyának az a dolga, hogy óvja és támogassa a gyermekeit, ő legyen a váll, amin sírhatnak vagy épp, ami kiáll értük és olyan stabilan áll mellettük, mint egy védőbástya. Bármelyikért képes lennék meghalni is, ha úgy adódna, mert ők mind a véreim. Mégis hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az elsőszülöttem, a fiam számomra a legkedvesebb -bár ezt neki és nekik sosem mondanám el-, és nem csak azért, mert ő az egyetlen fiú gyermekem, hanem mert iszonyúan emlékeztet az apjára. Néha fájón, dühítően olyan, mint Ő, máskor meg túlcsordul szívem a szeretettől, mert a fiamat látva felsejlik a múlt, mindaz, amire egykor vágytam és amit akartam, de nem kaphattam meg. Hiába szerettem, számára csak egy játékszer voltam -na nem, mintha valaha is az orrára kötöttem volna, hogy mit jelentett nekem-, így viszont akaratlanul is megajándékozott valamivel, amit soha nem vehet el tőlem. Nem, mintha annyira érdekelné, ha van egy fia, mert gondolom ez is hidegen hagyná, így jobb is, hogy a mai napig nem tud róla. Sem Ő, sem más. Nem véletlenül mondják, hogy minden nőnek vannak titkai, Sigurd pedig az én titkom. Az apja habitusát azonban, ha akarná sem tudná letagadni. Ugyanolyan hirtelenharagú, makacs és önfejű, mint Ő. Ugyanolyan olyan heves és akaratos, csak mindez társul még az én meggondolatlanságommal is. Imádom, ő számomra a legkedvesebb, de néha kedvem támad addig pofozni, míg bele nem fájdul a tenyerem. Folyamatosan próbára teszi a türelmem, ami amúgy sem arról híres, hogy igazán időtálló lenne, sőt. Volt, hogy már az is megfordult a fejemben, hogy megteszem azt, amit sosem akartam, beszélek az apjával és Rá bízom, hátha Ő bírna vele. De nem. Ezt soha nem tenném. Még most sem, pedig minden alkalommal, amikor hülyeséget csinál, iszonyúan felbosszant. Mintha nem lenne képes felfogni, hogy a halandók előtt nem szabad megmutatni a képességeinket, vagy legalábbis nem úgy, mint ahogy Ő teszi. Kiborít teljesen. Hallom, ahogy nyitja az ajtót, mintha csak hazatérne, ami tekintve, hogy az anyja vagyok, igaz is. Bármikor szívesen látom a lakásomon, most is elmosolyodok a ténytől, hogy itt van, de amint eszembe jut, hogy mit művelt legutóbb, le is lohad arcomról az a mosoly. Az erkélyen heverészek az újságot lapozva, ahol tudtommal Ő is dolgozik, munkásságát nyomon is követem, amivel még büszkébbé tesz, ennek ellenére most nem igazán van jó kedvem, mikor leteszem a lapot és felállok a helyemről. -Őszintén kétlem, hogy ne lennél annyira értelmes gyerek, hogy akaratlanul csinálj ilyesmit, szóval...- lépek be a nappaliba, tekintetem megállapodik rajta és bár szívem szerint azonnal magamhoz ölelném, most kell némi anyai szigor. -Csak arra tudok tippelni, hogy szándékosan akarsz újra és újra feldühíteni. Kifejezetten élvezed, ha borsot törsz az orrom alá, Sigurd?- fonom össze karjaimat, ahogy megállok előtte, bár az öröm talán fellelhető pillantásomban, ahogy végig nézek rajta, hiszen rajongva imádom az egyetlen fiamat. Egyszer úgyis kitekerem a nyakát.
Kiskép : Rendeltetésem : Surtr és Rán fia vagyok play by : jack falahee Posztok száma : 42 User neve : benibigyó Csoport : isten Pontgyűjtő : 4 Lakhely : gamle oslo Foglalkozás : journalist Előtörténet : they say blood is thicker than water
but I guess the blood is starting to wear thin Keresem : we're all looking for something, something to be
Sigurd Hemmingsen —
Elküldésének ideje — Kedd Márc. 15, 2022 7:46 am
mom & son
Otthon, édes otthon. Vagy mi. Régóta jártam a saját utamat, arra viszont mindig ügyeltem, hogy soha ne felejtsem el, honnan is indultam. Nem vagyok egy hálátlan típus, bár az anyámnak jó párszor meggyűlt velem a baja, mikor egy-egy alkalommal fejembe szállt az istenkedés. Kemény évtizedek voltak, de leginkább ahhoz tudtam volna hasonlítani, mint mikor egy kisfiúból kamasz suhanc válik, hirtelen mindent tud és mindenhez is ért, csak nálam nem öt évig tartott, hanem tízszer annyi ideig. Már akkoriban is az volt a kedvenc mottóm, hogy éljük meg az ifjúságunkat, bár szerintem erre mondták mások, hogy néhány embernek nem való játék a kezébe, ez pedig rám különösen igaz; bár talán azóta kicsit megkomolyodtam és tudtam helyén kezelni a származásomat, azt, hogy kinek a gyerekeként jöttem a világra, de az arcom már csak nem tud kisebb lenni. Túl sok minden fér rá, mondjuk ki tudja, talán akkor is így lenne, ha nem isten lennék, hanem egy sima, hétköznapi figura. Úgy fordítottam el a kulcsot a zárban, mintha még mindig ez lenne az otthonom, pedig valójában soha nem is volt; nem laktam anyám nyakán, főleg nem ebben a lakásban, így néhány száz évesen amúgy is tiszta ciki lett volna, na meg szerintem ő sem vágyott ilyen közvetlenségre az egy szem fiával, bár annak ellenére, hogy nem egy fedél alatt éltünk, mindig tudott rólam mindent - egészen félelmetes mélységekben. Nem tudom, hogyan csinálja, meg is ijesztett ezzel, mert ez azért jócskán túlmutatott azon a bizonyos anyai ösztönön. Mintha megállás nélkül azzal töltötte volna az idejét, hogy engem figyeljen; ami nem tűnt túl reálisnak, ismerve Őt és az életét. Szinte már készültem az újabb fejmosásra azért, amit legutóbb csináltam a főnökömmel jó pár kíváncsi szem előtt, még szerencse, hogy volt a közelben egy poroltó készülék. Úgy sétáltam beljebb a lakásban, végig az előszobán, mintha már érezném a levegőben azt a bizonyos illatot; ez volt az, a vihar előtti csend, mire nagyot sóhajtottam, és ledobtam magam a karosszékbe. Talán még nincs is itthon. Akkor viszont lehet, hogy haza is mehetnék, kinek van kedve megint végighallgatni a szentbeszédet?
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 132 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 132 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.