Saját szavait fordítja ellene, s ha eddig kételkedett abban, hogy Munin nem a szavak madara, mert oly kevésszer szólal fel nyilvánosan bárhol, hát vele szemben ezt duplán be szokta pótolni. Bár épp ezt szereti benne, hogy nem olyan üres fejű hústömeg, mint ebben a korban a nőstények legtöbbje. Mert az intelligenciát a női oldalon itt is csak az erős, érett férfiak dicsőítik, és értékelik, a legtöbb csak egy baszható kancát akar, aki felneveli a fiait, és várja haza meleg étellel és még melegebb öllel. S ugyan szórakozásnak, vágyai kielégítésének kapóra szoktak jönni, Odin hibájából vagy erényéből, épp mint a félszemű, ő is az okos, harcos nőket kedveli. Érti, hogy húga miért lázad ennyire, bár imád vért ontani, de a félvérek védelmezése nem tartozik a kedvenc feladatai közé, de így van ez már teremtésük óta. Emlékek tömkelege kavaroghat benne, sikeres, és bukásra ítélt fattyak nemzésének, fejlődésének, és halálának pergamenjei. Tintával, gondolatokkal és testnedvekkel írott sorsok ezre. Nehéz, unalmas, és terhes feladat lehet ez, de Hugin csak a gondolatok rabja, emlékei ugyan megvannak, de nem oly' élénken, és frissen mint testvéréé. Neki a jelen van, a jelen feladata, és a jelen fontossága. Nincsenek messze menő következtetések, múlttal összehasonlítások. Madár alakban tisztább és egyszerűbb minden. Hallja maga mögött felszállni lénye másik részét, és tudja, hogy tűpontos szinkronban mozognak az égen. Talán csak vaklárma volt az egész, Loki újabb ármánykodása, ami kételyként befúrta magát a józan tények mellé, de a szerencse ma nem őmellé áll, hat embernyi súlyossággal pártol a másik holló mellé. Vele bukik irányba, és kecsessége nem ér fel a sólymok röptével, ő némán siklik a csoport mögé, míg Munin szó szerint szembe talpalja őket előröl. Megvárja, míg a másik halál hozó szekercéje nyomán pánik támad az amúgy bizonyára medve szívekben, és heves iszkolásukkor nyújtja csak ki a kezét egy fa mögül, élvezve, hogy a leghátsó gyáva pont a baltájába fut óvatlanul. - Ez sem lesz a jó út.... - élveteg vigyorral tépi ki a fegyvert a mellkasból, és lép az összerogyó helyére. Vár, míg testvére összébb zár, és míg a rongyba bújtatott testekben harci hév éled, ordításuk messze hallatszik az erdő csendjében. Helyes. Hallja csak a táborozó ellen, hogy a kis csapatuk kínhalált hal a sötétben. Elhajol egy felé vágódó kard elől, és újabbat lendít a baltán, gerincet választva ketté, mert bizony aki ellenük van, az nem érdemli meg, hogy gerinces módjára távozzon. Hallja, hogy húga sem rest, és újabb felé mozdulótest ellen indítja a baltáját, míg ő a fejet szeli ketté, addig hollóikre átdöfi a testet, a kardja hegye kis híján eléri Knut mellkasát. - Kevésbé romantikus módon is a tudtomra adhatod, hogy tartozom egy bocsánatkéréssel. Én nem az egyik emberi tenyészcsődöröd vagyok. - vigyorog vérpermetes arccal a nőre, elnézve a már hullaként vonagló ember mellett. - De ha ezek voltak hatan, még lesznek itt páran, akik a vesztükbe szaladnak. - biccent fejével a jobbról jövő ropogások irányába. Emberi fülnek nesztelen lenne az éj, de ők sosem voltak emberek. - Én újabb hatra tippelek, te? - szórakozásból hívja újabb fogadásra Aylát, s ha megkapta a választ, tudomásul véve tűnik el egy ugrással az egyik fa ágán, és fegyverét az ágba vágva ragadozóként vár, mikor bukkannak fel a még lépkedő hullák. Pár pillanat csupán, ami ebből ez emberöltőből eltelik, és suttogó férfiak lépnek ki a bozótból, mérik fel társaik szörnyű, de még így is botrányosan gyors halálát, és kapkodva néznek körbe. Vár, amíg ikre gyorsabban mozdul Hélnél, és újabb halált hozva rájuk élvezkedik a vérben, és a torzókban, csak az egyik mögé kerülő nő fejébe célozza a baltáját, nehogy elrontsa a holló szórakozását. Apró móka ez nekik csupán, tucatszor több emberrel is elbírnának egymaguk, így nem is nagyon avatkozik bele, azon az egy életen kívül. Élvezi nézni Munin táncát, amit harckor lejt, ritkán delejezi meg ennyire egy nő látványa, legyen az bármennyire mezítelen is. - Megint csak igazad volt, kezdem úgy érezni, Odin csepegtetett némi látnoki mágiát is neked. - cukkolja a földre érve, és ismét magához ragadva a fegyverét letörli az egyik hulla nadrágjában. - Nem hallok más neszt, megnézhetnénk a hajókat, hanem fáradt ki túlságosan a szárnyad... - löki a hátára a baltát.-Ha szerencséd van, a hajókat is felgyújthatjuk, mielőtt a parthoz érnének. -
Mildri & Einar
"A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest." RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ
Vendég —
Királyok bukása
Huginn & Munnin
Sosem voltam jó a hazugságokban, abban pedig pláne nem, hogy Huginnak hazudjak. Ha éhes is vagyok, huszadrangú dolognak számít jelen pillanatban. Akaratunk úgy feszül egymásnak, mint tenger hullámai vihar idején. Az összekészített csomag laffan a földön, ez pedig újabb lendületet ad a haragomnak. Folyton a stratégia fontosságáról áradozik, holott a forróság ami most is a mellkasomat égeti sokkal fontosabb. Aki vár, csak az érdemtelen halál karmai közé kerül. Én biztos nem várnám meg ha képes lennék az öregedésre, hogy kifehéredett hajjal, reszkető kezekkel egy ágyon fekve leljem a végem. -Nincs mit bizonyítanom… - szűröm a fogaim között, és nagyon koncentrálok, hogy ne ugorjak neki. Sosem kérdőjeleztem meg Odin urunk akaratát, sosem kérdeztem hogy mért, vagy minek. Tettem amire utasított, védtem akit a védelmemre bízott, de ettől még nem kell hogy feltétlen tetszen amit a félvér király művel. Huginn más, ő talán még szereti meg tiszteli is őket, talán kedveli a vakmerőségüket. Engem bosszantanak, s most mégis védenem kell egyet. Érvekkel próbálkozik, és egy nyugodtabb pillanatban az agyamig eljutott volna amit mondd, de most csak az érdekel hogy elhagyjam a házat és saját szemeimmel láthassam az igazságot. Huginnban kevés az emlék, hajlamos elfelejteni a hibákat, azokat a pillanatokat mikor igenis nekem volt igazam. Nem tágítok, mire karon ragad és úgy ránt magához, hogy arcomba vicsorogva osszon ki. -Megértettem… - felelem nekifeszülve bátyámnak, engem aztán nem fog megijeszteni ilyen béna fenyegetéssel. – Ugyan mégis mi történhetne, ha olyan biztos vagy a felderítőkben? Biztonságban van a király nem? A fivérei még messze vannak, az erősítésre várnak. – nem szeretem mikor haragszik rám, tartogassa azt az ellenségeinknek, ezzel a vészjósló suttogással együtt. Ujjai szorítják a felkarom, és ajkaim vonallá préselem hogy ne akarjak felnyögni. -Ha tényleg várjá az erőstést… megkapod a bocsánatkérésem. – emelkedem lábujjra hogy közelebb legyek az arcához, érezze csak hogy nem győzhet ellenem, most nem hagyom. Szívem hevesebben kezd verni, ahogy a fegyvereit ellenőrzi, számban még a nyál is összefut, szinte érzem a vér fémes ízét. Az indulási parancsra elmosolyodom, végre azt teszi, amihez igazán ért, vezet. Hagyom az összekészített dolgokat az ágyon, és az asztalról felkapom a fejszémet, majd utána indulok. Kérdő pillantására helyeslően bólintok. -Legyen így!- utána lépve pillantok körbe, nincs szükség rá, hogy bárki lássa a távozásunk, s ha kell a saját oldalt is ritkítom, de senki se oly botor hogy utánunk kutakodjon. Elrugaszkodom a földtől és finom bizsergés árad szét a testemben, ahogy alakot váltva tollaim alatt hasít a szél. Éles hangon jelzem bátyámnak, hogy a nyomában vagyok, majd dél-kelet felé fordulva a táboruk irányába repülünk. Már épp kezdem azt gondolni, hogy tényleg tartozok egy bocsánatkéréssel, mikor egy kisebb csoportot pillantok meg az erdő szélén, fegyverben sorban. Szám szerint hatan osonkodtak, és nem a mieink pajzsát hordozták magukkal. Azonnal irányt váltok és egyenesen feléjük szállva váltok alakot, hogy az utolsó pillanatban teli talppal rúgjam fel az egyiket, s a mellette álló koponyájába vágom fejszémet, majd övéből kihúzom a kardot, ahogy a test maga alá rogy. -Rossz irány lesz ez fiúk…
Vendég —
Délnyugat-Norvégia, Fitjar sziget 961
- A francokat nem vagy Ayla! -morran, mert érzi, mindig is érezte testvérét olyan szinten, ami mélyebb, mint az emberek közt húzódó kötelékek. Sejti, hogy túlságosan is felfokozott kedvében van, hogy beismerje, ettől még nem lesz kevésbé igaz. Állkapcsa összeszorul a szavakra, és a hozzá vágott holmira, amit vissza is vág az ágyra, amint Munin ellép előle. - Felejtsd el! A thingen kellett volna felszólalnod ezekkel az ékes szavakkal testvérem! Nem pedig nekem szónokolni! - mered vissza rá épp oly' elszántan, és esze ágában sincs elkapni a pillantását, mert nem érzi árulásnak, amiért nem szól bele a király dolgaiba. - Ha maradtál volna, és nem jössz el készülődni, mint holmi eszelős, akkor értenéd. Nekünk is jönnek még csapataink,akiket be kéne várni. Akárhogy nézed Haakon nem létszámfölénnyel számol, hanem azzal, hogy itt a lehető legjobb ponton vagyunk ahhoz, hogy a testvérei seregei ne zilálják szét az emberink pajzsfalát. Nem minden az erő, ha nincs stratégia!- tárja szét a karjait, és löki el magát a faltól, közelebb sétálva a nőhöz. - És továbbra sem értem húgom, miért velem szemben ennyire felvágott a nyelved? Neked is volt lehetősége felszólalni, miért nem tetted? Megint a vesztedbe akarsz rohanni, csak hogy bizonyíts magadnak? - dörren a hangja, mert ismerve Munint, ez sincs kizárva az okok közül. Ha leereszkedik a köd az elméjére, nem mérlegel, nem érdekli mára józan hang, csak menni akar. De a madár is eltéved, ha vakon megy bele a ködbe, és nincs kedve megint olyan küldetésbe fogni, ahol ismét majdnem otthagyják a tollukat. Most nincs, itt, ezen a helyen nincs, mert Odin a lelkükre kötötte, hogy védjék meg a fattyát. Mert lát benne valamit. Tagadja meg háta parancsot, csak hogy újabb adrenalinlöketet adjon ennek a hibbant tyúknak itt vele szemben?! - Nem mindenki tivornyázik, továbbra is vannak kint őrszemek, és pontosan tudod, hogy mi se tudunk annyit inni, hogy berúgjunk. Akkor már nem mindegy, hol vagyunk? - próbál érveket halmozni, de láthatóan nem érnek célba. Látja a kihívó tekinteten, a kihúzott testtartáson, mondhat ő itt akármit, testvére akkor is útnak kel ma este. A lehetőségek végtelen spirálja kavarog a fejében, mérlegel, számot vet, mégis mi lenne a célravezetőbb, mi lenne a helyes út. Ha már húga a szélvészebb, neki kell a stratégának lennie. Nem volt ez soha felosztva köztük, mégis a kezdetektől így oszlott meg az egységük. Muninban túl sok az emlék, évszázadok során sem tanulta meg, hogy ne gyűrjék maguk alá az érzelmek. De az eszeveszett tombolás nem mindig célravezető, s most is jobbnak látja maradni, de a kérlelhetetlen szemek káromkodásra késztetik, és mélyet sóhajt. Hirtelen mozdulattal ragadja karon az apró nőt, és rántja közelebb, arcára néma vicsor ül ki, pillantása keményebb, mint az acél. - Odinra mondom Munin, ha most kirepülünk, és addig valami történik a királlyal.... leverem rajtad. Mindenek atyja sem fog tudni megmenteni attól, hogy elégtételt ne vegyek, megértetted?! - nem több, pusztán suttogással adja a másik tudtára, hogy komolyan gondolja, de jelleméből adódóan sosem az volta veszélyes, ha tombolt. - S ha nincs igazad, és épp úgy várják az erősítést, ahogy mi, tartozni fogsz egy bocsánatkéréssel. - ujjai erősebben kulcsolódnak az izmos kar köré, amit még így is átér, majd elereszti és fintorogva néz a táskákra. - Minek koloncot hozni? Csak a fegyverek kellenek. - rutinosan ellenőrzi az alkarvédők alárejtett pengéket, a szekercét és a kardot ami az oldalán lóg, a csizmájába dugott további két tőrt, és a hátán keresztben pihenő nagyobb ikerbaltákat. - Induljunk. - s mivel húga állította választás elé, így vezet, mert kettejük közül, még mindig ő gondolkodik ésszerűbben és higgadtabban. - Dél-kelet felé indulunk, megnézzük a táborukat, és ha csendesek, elrepülünk tovább a közeledő hajók irányába, mennyire vannak a szárazföldtől. - nyitja az ajtót, és megvárva, megértette-e Munin a tervet, csak utána vált alakot, és könnyeden kapva szárnyra indul el a megfelelő irányba.
Mildri & Einar
"A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest." RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ
Vendég —
Királyok bukása
Huginn & Munnin
Keresnivalóm lenne ott, és ráteszem a farktollaim hogy egytől egyig a sárba tipornám valamennyi fejét, de most csak szavak vannak. Azok pedig tettek nélkül csak időpazarlás. Hagyom, hogy Huginn élvezkedjen a csarnokban, legyen ott Haakon mellett, javasoljon neki jobbrát vagy balrát. Eleget hallottam a felderítőktől, fél napi járásra vannak, nincs helye most tivornyának. Ha igaz is, elébük kellene vágni, nem kivárni hogy még többen legyenek. Ostobaság. Órák óta pakolok, jobbára csak a tétlenségem okán, annyira utálom az ilyet, ülni és várni. Évek óta itt vagyunk mert NagyUrunk kiadta hogy vigyázzuk fiát. Huginn szemmel láthatóan jól érzi magát, ő mindig az a stratéga fajta volt. Végiggondolni mindent, az összes lehetőséget, órákig görnyedni a térkép felett és tanácskozni a helyes útról. Talán ez az egy amiben leginkább különbözünk bátyámmal. Én rálépek egy ösvényre, és ha nem visz már előre átmegyek egy másikra. Kezem egy pillanatra sem áll meg ahogy belép a házunkba. Emlegetett csacsi. Magában morfondírozik félhangosan, mintha csak nekem magyarázna, szemei azonban csak később fedezik fel mozdulataim. -Nem vagyok éhes – motyogom magam elé, és pakolok tovább, futó pillantást vetve rá. Hogy hova pakolok ennyire? Nem felelek, még neki esnék hogy ne legyen olyan mint a halandók. Egymagam nem mehetek elébük? -Velem jössz… - fogom meg a táskát és elé lépve a mellkasának nyomom hogy tartsa meg – ha nem mehetek egyedül. – pillantásom az elégedetlen szemeibe fúrom – Kösse, ha úgy látja jónak, de nem bízok holmi halandókban. Az árulás bűn, de a gyarlókat aranyban fizetik. Azt hiszem el amit láttam. Ha fél nap akkor fél nap, ha csak egy óra… Áruld el nekem Huginn, mi értelme várni? Mért nem mondod annak a pöffeszkedő nőcsábásznak hogy hülye? Induljunk hajnalban? Mért nem várjuk már akkor meg hogy ide jöjjenek? Tivornyázni van esze, de az már nem kell hogy fele akkora sereggel ütközzön meg? Megvárja hogy Harald bevárja fivéreit! Idióta! – tajtékzok a dühtől, elfecsérelt idő, elfecsérelt életek árán, kitudja mi lesz a vége! Huginn meg szemlátomást csatlakozna lakomához, aztán meghágna pár asszonyt, ahogy a szokás tartja és ha kialudta magából a sört fegyvert fogna. –Ha a felderítők tévedtek… - kihangsúlyozom hogy az nem tévedés lenne, hanem árulás- és ezek a földig isszák magukat, Haraldnak csak annyi lesz a dolga hogy körbe sétáljon és elnyesse mindük nyakát. Hátrébb lépek és kihívóan nézek rá. -Ismered az ősi mondást bátyám… Vezess és én követlek! Vezess, vagy állj félre az útból!
Vendég —
Délnyugat-Norvégia, Fitjar sziget 961
A felderítő szájából határozottan hangzanak el a szavak, miszerint Harald, Véresbárdú Erik fia már közel jár, félnapi járásra telepedtek meg, hogy bevárják a hajókkal érkező másik két testvérét. A thing felbolydul, mindenki a másik szavába vágva akarja érvényesíteni az elképzeléseit. „Készüljünk és harcoljunk!”, „Nincs elég emberünk!”, „Ha ideér az a mocskos fattyú akkor én magam belezem ki!”, „Ha északabbra vonulnánk, be tudnánk várni őket kedvezőbb helyen!” Szinte mind a csatát sürgeti, stratégiai pontokat keres, tettvágytól izzik. Knut – ekkortájt így hívatta magát Hugin – ujjaival a kardja markolatán babrál, nem messze a király székétől, és némán figyel. Muninnal jó pár éve élnek itt, mint emberek, hisz Odin leszármazottja az az ember, aki épp az uralkodói székben ül, hiába hiszi mindenki azt, még Haakon maga is, hogy Széphajú Harald fia. Anyjának volt egy-két éjszakája az álcába bújt Odinnal, s amint látta Mindenki atyja, hogy a testvérek közt benne van a legtöbb lehetőség, uralkodása derekán elküldte a Hollóit, vigyázzák az útját. Építő jelleme jót tett a kornak, s ugyan volt pár keresztény törekvése, mégis visszatért a pogány hithez, és erős kézzel uralkodott. De ekkora családban, mint amit Haraldr Hárfagri lenemzett, a testvérek közti rivalizálás csaknem elkerülhetetlen. - Fivéreim, legyetek fogadott vagy valós vérből valók! Pajzsszüzek, kik megharcoltak már velem megannyi csatát! Készüljetek, mert holnap véres nap kél, és az az átkozott Harald előbb köszönti majd apánkat a Valhallában, mert nem mi fogunk veszíteni! - áll fel Haakon, és emeli kupáját. Harcias, egyöntetű kiáltás harsan, egybe forrasztva az eddig egymással versengő szavakat. S elüla zaj, minden fül kiéleződik, minden elme élesen csillog. - Három felé fogunk szakadni, Ubbe, te vezeted be az embereid az erdőbe.....
***
- Harald nagyon elszánt, ha még a két testvérét is idehívta.... - lép be a kunyhóba, ahol Munin lakik, mióta itt élnek.- Vajon mivel vehette rá őket? Haakon tett sok olyan dolgot, ami megkérdőjelezhető, köztük az az Uggdali kolostor felépíttetésének ötlete, de az még akkor volt,amikor visszajött Wessexből. Azóta lerázta magáról a keresztény tanokat, és még a dánokat is visszaverte nemegyszer, amikor Jütlandot akarták elfoglalni. Akkor mellé álltak. -tűnődik hangosan, és nézi, ahogy a szőke hajú nő vadul pakolászik. Sejti, hogy épp úgy buzog Muninban is a tettvágy, mint benne, emiatt képtelen ülni, és emiatt fordult rögtön sarkon, ahogy az ülés a thingben vad ivászatba fordult. -Még nem ettél. Hagyd abba a készülődést, és gyere vissza velem a csarnokba. - dől a falnak az ajtó mellett. - Még fél napra vannak, hova pakolsz ennyire sietve? -nevet fel kissé cinikusan, és megcsóválja a fejét. Kettejük közül mióta eszüket tudják a nő volt a hevesebb, a harciasabb és az, aki minden ostobaságba fejjel ugrott bele. - Egymagad nem mehetsz elébük. - bár tudja, hogy ezt ténylegesen ki kell hangsúlyozza, mert húga megtenné. - ….felderítésre mész? - vonja össze a szemöldökét, ahogy látja hiába pakol, nemmagára aggatja a fegyvereit a másik, és felmorran. - Odin kösse össze a sarkadat Munin! Nem bízol a felderítőkben? - ami azt illeti ő sem. De bosszúsága nem múlik, ahogy leesik neki, testvére épp azt tervezte mint ő, csupán ő egy pár mézsör és egy fél vadkan után szándékozott elindulni, mikor már nem feltűnő, hogy a király egyik fontosabb embere nem vesz részt a csata előtti lakomán. De hogy ez az eszement szélvész is neki akart indulni, ráadásul nem szólt?!
Mildri & Einar
"A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest." RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 22 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.