Hakon & Astrid

One pill makes you larger
and one pill makes you small
and the ones that mother gives you

A romok körül ölelik és beterítik, mintha mindig is hozzá tartozott volna. Sokszor olyan, mintha maga lenne a káosz, jobb napokon pedig ráfogom arra, hogy az apjára ütött őrültségben. Hűvösen pillantok rá, mások azt hihetnék az érdektelenség okán, míg a fiam pontosan tudja, hogy ez a vihar előtti csend. Tekintetünk találkozik, a jeges íriszeivel le se tagadhatná, hogy a fiam, szavai hallatán még keményebbé válok.
- Szerinted nem emlékszem milyen volt Thrymheim hófödte hegyein száguldozni, míg a nagyapád, Thiazi pillantása árgus szemekkel követett? Tudom milyen volt a jégóriások királyának lányaként felnőni - az emlékek homályosak, már nem tudnám felidézni atyám arcát, ahogy a szeretett hegyeket sem. De erről nem kell tudnia Hakonnak, hadd higgye, hogy nincs baj a memóriámmal. Következő szavai éles pofonként érnek, arcomról semmit se tud elolvasni, belül tombolok és szemeim még erőteljesebbé válnak, míg a hőmérséklet érzékelhetően esik egy nagyot a "szobában", végül engedek a karijaim szorításán és életek egy sóhajt.
- Mostanság sok a munka és folyton kattog az agyam, amellett hogy te is fejtörést okozol időről-időre Hakon - egyetlen egyszer felejtettem el a farkas nevét. A közeli jelennel nijncs különösebb bajom, míg a távoli múlt egyre hiányosabb. Nem akarom, hogy tudjon az állapotomról, túl fiatal hozzá, hogy belekeveredjen egy megnyerhetetlen háborúba. Elég ha Atla tudja a fájó igazságot. Látom, ahogy felemelkedik és letörli magáról a maradék vért, már nem akarom megölni, de megbeocsájtani se tudok neki egyelőre. Újabb szavak, melyek belém vésődnek és nagyobb sebet ejtenek megtépázott szívemen.
- A testvéreid egy másik kor szülöttei, nem lehet titeket összehasonlítani, sosem tenném ezt. Igen, ők Asgardban nőttek fel, de nehogy azt hidd, hogy olyan jó volt nekik ott. Aranyozott kalitkában éltek az apádnak köszönhetően, nélkülem nőttek fel. Frigg jóindulatának hála láthattam őket időnként. A mosolyom pedig mindannyiótoknak szól. Nem könnyíted meg az életünket Hakon, nézd meg most is mi történt... - mutatok körbe, miközben lassan elpárolog a hűvösség a környezetünkből, miközben elé lépkedek, hogy aztán az állásnál fogva felemeljem a fejét, hogy rám nézzen - A fiam vagy, az apád Asgard királya, a nagyapád pedig a jégóriások királya volt ezt sose feledd - nézek mélyen a szemébe, majd végigsimítok gyönyörű arcán, hogy aztán egy lépést hátrál a szemléljem. Mégis mit kezdjek veled kölyök? Egyre fáradtabbnak érzem magam.

Időnként, felüti a fejemben magát a tény,hogy Freyt és Freyát sokkal jobban szereti anyám, kemény velük is, de velem miért ennyire? Ők látták Asgardot! Én is szeretném látni, olyan nagy kérés ez? Kibaszott hormonok, és az is, hogy a varázserőm sem úgy működik ahogy én akarom. Viszket és fáj mindenem. De kivel ülhetnék le ugyan eldumálni arról, hogy mi is nyomja igazán a lelkem? Senkivel Csak egy hisztis kamasz vagyok, aki isteni erővel rendelkezik. Normális egyáltalán hogy ilyen erő kitöréseim vannak? Anyámnak voltak? A mostoha fateromnak voltak? Odinnak? Kész rémálom. Einarnak legfeljebb a tollai szúrhatták a seggét, alkalom adtán. Ő persze körbe röhögne, és hisztis hülye gyereknek titulálna, köszi…
A romokon fekszem, és csak lecsukom a szemem. Sötétség, hűvösség, és a nagy semmi, néha jó lenne, ha elérhetném ezt, mármint… Amolyan senkinek a szemében nem vagyok szálka, és nem megyek az agyára, egyszerűen csak elfogad így, ahogy vagyok.
De az sem nyugtat meg, hogy anyám emlékei is kezdenek furcsán viselkedni. Igazság szerint, saját magamat is idegesítem. Ezzel meg szerintem senki nem tud semmit tenni.
- Számít? Ti már arra sem emlékeztek, hogy milyen volt ilyen fiatalnak lenni. – pillantok fel anyámra, hasonló kékben ragyognak a szemeim, a különbség az, hogy az enyéim már nem tombolnak, kitomboltam magamat. Így hagyom, hogy az ismerős jeges hullámok körbe öleljenek.
- Szerinted, helyes az, ha hagyom magam félre állítani, és háttérbe szorítani, miközben látom, hogy időnként elködösül a tekinteted, és nem emlékszel arra, hogy mi volt azon a télen, amikor a farkasom magamhoz kötöttem, nem emlékszel, hogy Själ-nak hívom. Beteg vagy, anya? – pillantok végig rajta, ki akarom hagyni a ma esti bált. Nincs szüksége a jelenlétemre. Úgyis csak elrontanám, mert jön egy kattanásom, és vedelni kezdek, már csak azért, hogy a viselkedésem miatt felparancsoljanak az emeletre, amit levédenek olyankor rúnákkal, hogy eszem ágába se jusson jelenetet rendezni. Megjegyzem, azokat még nem tudom feltörni. Még!
Lassan feltápászkodok a helyemről, és letörölöm a vércsíkot a homlokomról, már meggyógyult a homlokom.
- Néha nem tudom eldönteni, hogy szégyenként gondolsz rám, máskor meg dícsőiteni való bolondnak, aki a sportban kiváló eredményeket ér el azért, hogy egy kis mosolyt lássak az arcodon, amit nekem szánsz, és nem a testvéreimnek. – mozgatom meg a vállamat, és kicsim meg is masszírozom.

Astrid & Hakon

Mindenhol ott a szépség, csak néha nehéz meglátni.

Hakon & Astrid

One pill makes you larger
and one pill makes you small
and the ones that mother gives you

Mindig fontosnak tartottam a felkészülést és ezt most nem csak az edzőtáborokra értem. A szponzorok is éppen olyan elengedhetetlenek, mint a test karbantartása. Éppen ezért akartam, hogy a tábor előtt a legjobbak megmutassák magukat a befektetők előtt. Pár kedves szó, udvarias modor és egy kis sműzolás. Ennyi, ennél többet nem is kértem, főleg nem a legjobb páros csapattól. A csapatot és az egyesületet támogatni kell és ezt magánszemélyként nem tehetek meg, amikor a síkomplexum vezetői minél nagyobb eredményeket várnak a felújítás közepette. Az egyik nagyobb házban tartjuk az állófogadást, amire a legnevesebb érdeklődők kaphattak meghívót. Utolsó simításokat végzem a ruhámon, hogy aztán még egyszer gyorsan végig sétálhassak ellenőrizve mindent. Gyda éppen a feladatait végzi, parancsokat osztogat a személyzetnek az én kérésemre, ahogy elhaladok mellette. Minden a legnagyobb rendben, remélhetőleg Hakon is időben elkészül és a neki kikészített öltönyben fog megjelenni. A parti már javában folyik, minden vendéget köszöntöttem, de a fiamnak se híre, se hamva. Éppen utána küldeném Gydát, amikor egy nagyobb földrengés szerű rezgés rázza meg az épületet, hogy aztán egyetlen pillanat erejéig elmenjen az áram.
- Elnézést, biztos egy távolabbi lavina okozott ideiglenes áramkihagyást, de a generátorok végzik a dolgukat. Pánikra semmi ok. Kérem, élvezzék a különleges ételeket és az estet - szívélyes mosollyal az arcomon nyugtatom meg a vendégsereget, hogy aztán a zenészekre bízzam a könnyed hangulat újra teremtését. Jómagam pedig megindulok a pince irányába, ahonnan jött az erőlöket. Nem kell sokat gondolkodnom rajta, hogy ki lehet odalenn, a helyiség rúnákkal van ellátva, mely a vérvonalamra reagál. Freya sosem volt a pincében, ő túlságosan kecses és törékeny az ilyesfajta szórakozáshoz, Frey pedig lassan azt se tudja, ki volt egykor, így ő se tévedne le ide. Ellenben a legkisebb gyermekem előszeretettel használta a gyakorlásra kialakított termet. Érzem, hogy a védővarázslat ereje csökkent, ahogy könnyűszerrel átsétálok rajta, a biometrikus zárat le kell cserélni. A magassarkúm sarka kopog a padlón, nem áll szándékomban elrejteni érkezésem. Az ajtó helyét könnyedén átlépem és a terem közepén állok meg karba tett kezekkel, míg a fiamat nézem, aki gyönyörű, új mintát készített a falba a testével. Körülöttünk mindenfelé életnagyságú bábú darabkák vannak a földön.
- Egyetlen értelmes indokot mondj, miért ne öljelek meg most rögtön - hangom nyugalmat áraszt, de a belőle kiérződő fagyosság semmi jóval se kecsegtet. Dühösen nézek rá, ajakimat egyetlen vonallá préselem, míg szemeim jégkékké változnak, bennük egy leírhatatlan vadászhévvel. Ha nem lennének fölöttünk a vendéget jobban móresre tanítanám a fiút, de egyelőre várok. Megadom neki az esélyt, hogy magyarázatot adjon tettére és a hirtelen jött dührohamra, ami egy erőkitöréssel végződött. Ó, Mindennek Atyja, milyenkor Helheimbe kívánlak...

A tábor előtti napon még azért lenyomnak a torkomon egy hülye partit. Semmi kedvem hozzá, hogy bájologjak, szponzorokkal, mert egyébként meg bírom venni a legjobb felszereléseket az edzéseimhez, nem kell ehhez semmiféle szponzor szarság, az egyesületnek sem. Na jó, itt egy pillanatra elgondolkodom azon, hogy nem mindenki arany kanállal pottyant bele az egyesületbe, de ezt hamar el is hessegetem. Igazságtalannak érzem, hogy nem csinálhatom azt, amit akarok! Kint akarok vadászni, egész nap. Mire? Jelen esetben, megakarnék szabadulni Grydától, és másik nővel boldogítani magamat, és már épp menne is, amikor a komornyik az utamat állja, és pár perc kőrözés után a hallban, meggyőz, hogy jobb fent, előkészülnöm a fogadásra. Nem akarom! Tényleg olyan vagyok időnként, mint valami hisztis gyerek. A ház, a pincében külön lejáratú helyiség van , biometrikus zárral, vagyis az embereknek az lenne, olyasminek tűnik, egyébként isteni erőre reagál, és azt engedi át, aki anyám vérvonalához tartozik. Történetesen engem, így eltűnök a pincében, a gyakorló teremben. Egy ideje kezd megfogalmazódni bennem a dolog, hogy valami nem stimmel a közelemben mindenki, vagyis… anyám. Nem úgy viselkedik, ahogy általában, és hallottam suttogást, ezt azt Einartól is, tudom hogy nagy a szar. Meg kéne húzódnom, de én nem az a seggen csücsülő főzőcskéző típus vagyok. Mennem kell, és tennem azt, amit az ösztöneim súgnak. A felesleges energiáimat, éppen edzéssel vezetem le. A bemelegítés után életnagyságú, felerősített , mozgó gyakorló bábún töltöm ki a bosszúmat.
Elegem van!
Hakon, ne csináld ezt, ne menj ide, ne menj oda, ne tedd ezt, ne tedd azt, neeeneneneee…. mintha az lenne a legjobb, ha nem is léteznék! Nem tudnák, hogy ki vagyok! Miért baj az, ha én is itt vagyok?! Majd… ha tényleg olyan nagy baj Friggnek, hogy élek, akkor elátkoz, de azért váltanék előtte pár szót vele is. Miért kell emberekkel bonyolódnom?! Miért számít, hogy Dashával mi van?! Miért ilyen elfajzott undorító perverz állatok az emberek, hogy egy fiatal lánnyal ezt teszik?! A faterját képzelem magam elé, hogy épp azt verem péppé, úgy hogy egyetlen ép csontja sem marad a testében, csak egy rohadt massza lesz az egész.
Tennem kell valamit! Nem foghatnak vissza örökké! Nem vigyázhat rám senki sem örökké! A saját hibáimból kell tanuljak!
Egy üvöltés, majd kék csattanás, és elsötétül minden a szobában, csak egy enyhébb, pár perces áram kimaradást okoztam a fentieknek, de a gyakorló terem berendezését porrá romboltam, én pedig bele épültem a falba, és zihálva bámulom a mennyezetet. Érzem, hogy a szoba védő rúnáit megrepesztettem, még egy dührohamomat nem bírna ki a helyiség. Nagyszerű, ezért is engem fognak leszúrni, vagyis… anyám, sosem tudom ,hogy pontosan mit várhatok tőle. Sosem úgy reagál dolgokra, ahogy kellene, ahogy más osztálytársaimnál is vártam. Talán azért, mert más gyerekek nem szenvedtek random erő kitörésekben, érzelmi hullámok idején.
- Hozd helyre Hakon, de az erőd nélkül! – nyafogok a pislákoló fényekben, köhögve, nem lehetne, hogy inkább itt maradok? Nem kell egy újabb balhé a fentieknek. Vagy egy random erő kitörés, tudok jobbat, elmehetnék

Astrid & Hakon

Mindenhol ott a szépség, csak néha nehéz meglátni.