Freyr

A világ mostanra elfelejtette a nevét, alig néhány ponton emlékeznek meg róla, és talán ő lesz az elsők egyike, aki önmagát és a világot is elfelejti. Különös a Sors, nemigaz? Még akkor is, ha egy isten sorsa az.
Olyan sok minden miatt szerették az emberek régen, és legalább olyan sok mindenért szerették az istenek is. Nem véletlen, hogy majd mindükkel jó kapcsolatot ápolt mindenkor. Határozott elképzelései voltak és vannak, mindig, minden körülmény között. Legalábbis így volt, míg az Átok el nem érte.
Jelenleg az emberek világában ügyészként dolgozik, jólmenő ügyvédi irodát vezet Oslo belvárosában, de ennek az az oka, hogy nem Matthias az igazság bajnoka, és igenis bevállal olyan ügyeket, melyek kapcsán az emberek biztosan megkérdőjeleznék a jószándékát. Mindezt ő nem szégyelli, csak úgy gondolja, olyan világban kell megállnia a helyét, ahol el kell fogadni: az idealizmus nem állja meg a helyét.
Ami pedig az Átkot illeti, nos, Freyr igyekszik minél több szabad idejét a testvérével tölteni, hogy az emlékek felidézésével éberen tartsa magát, de amit nem mondott el sem a húgának, sem pedig másnak, hogy rosszabb a helyzet, mint elsőre bárki gondolná. Az ismeretlen eredetű felejtés beszivárgott már minden sejtjébe, ő legalábbis így érzi. Egyre gyakrabban felejti el az élete apró részleteit, s ilyenkor a nyakában lógó napkorongot idéző medált szorongatja. Őszintén fél attól, hogy nem tudja senki megállítani az Átkot, ám félelmének még nem adott hangot.