Hoppá-hoppá! Egy érzékeny pont, amivel eddig ő maga ékeskedett, most, hogy rákérdez viszont olyan stílusban gördülnek a szavak ki a száján, mintha jól meg kéne rágnia, és még így is nyúlna, mint a mászkos tészta, ami odatapad az ember nyelvére. Pedig Einar őszinte érdeklődést mutatott csupán, de még így is sikeresen beletenyerel olyanba, ami kényes téma. Amikor valaki után kémkedik, ezek a kis apróságok szoktak jól jönni, kibillentik a célszemélyt az egyensúlyából, elbizonytalanítják, megdöbbentik, és mindezt kihasználva sakkban lehet tartani egy embert, vagy akár egy Istent, félistent is. El tudnak dönteni egy harcot, vagy meg is tudnak előzni. Most viszont nem ez volta célja, és örül, hogy a lány minden dühe és indulata ellenére összeszedi magát, és válaszol.
- Ígéretes, és nem gondolkodtál rajta, hogy törpéktől még többet tanulj? - arcizma sem rándul a törpök említésére, bár valójában cseppet meglepődik, hogy egy mezei kis berserker tud a létezésükről. Persze ez még messze nem jelenti azt, hogy minden monda béli lény is a buksijában van, hisz Huginon magán is kellően meglepődött ahhoz, hogy Einar biztosra vegye, még életében nem találkozott egy törppel sem, csak hallott róluk. Nem feszegeti a múlt időt, amiben a berserker illeti azt, aki tanította, bár kíváncsinak kíváncsi lenne, némi udvariasság - vagy nevezzük inkább tapintatnak -,azért szorult belé, hogy ilyen mély sebeket ne kezdjen el feltépkedni, bármily éles is olykor a csőre. - Ugyan csodákra akkor sem leszel képes, bármennyit is ütöd a fémet mellettük, de egy emberi kovácsot messze túl fogsz szárnyalni. - toldja meg a kérdését hasonló hetyke, pofátlan éllel, amivel a szöszi is beszélt, csak hogy kissé felpaprikázza, és elterelje a figyelmét a borús felhőkről, amik megrohanták. Nem kevés férfiúi önzés is van a háttérben, ha netán elpityeredne itt a kisfarkas, nem épp a legjobb lélekgyógyászt kapná maga mellé. Hugin ugyan betéve érzékeli, használja ki és ismeri fel az összes érzelmet ami csak át képes futni egy érzőlényen, empátiája a női hisztiig nem terjed. Az olyan ingoványos mocsár, amibe ha pisztolyt tartanak a fejéhe sem sétálna önként bele. Ott még a holló is eltéved, és éhen hal a gecibe.
- Jogos a két pont, de néha kicsit ki kell hívni magad ellen a sorsot nemde? - provokálja tovább, hátha végre meglelik azok a kék szemek az övéit. Sok mindent elmond egy-egy lélektükör, és egy ilyen kis csinos berserkernek minden bizonnyal beszédes tekintete lehet. - Minden bizonnyal, ennyire sosem mentem bele a témakörbe. - von vállat, de töprengeni nincs sok ideje, mert a harcias farkaslány kimutatja a foga fehérjét. Mondjuk kisegítőnek épp nem mondaná magát, konyhai cselédnél azért kicsit erősebb a feladatköre -már ha a rendeltetését lehet annak nevezni -, de ezt nem fogja a kis harci véreb orrára kötni, tapogatózzon csak tovább a csalitosban, mi is lehet ő.
A támadást könnyedén hárítja, de nem is érzi ezt akkora erőbedobásnak a lány részéről. Nyilván nem vérre megy, de kakadunyi önérzete némi csorbát szenved, amiért egy nő vissza fogja magát vele szemben. A vicsor az, ami némileg kompenzálja a pillanatnyi díszmadárnyi pánikot, amit agya cinikus fele levetít neki fejben, és elégedetten vigyorodik el, hogy egy szimpla becenév ilyesmire képes. Csak nem ő a legkisebb kutya az alomban odahaza?
- Galadriel...- ízlelgeti a nevet, ami még egy medúzának is leesne, hogy kamu, de a hazugságért a megtorlás úgy sem fog elmaradni. Kis híján felröhög, ahogy próbálja kisakkozni a másik, kicsoda is lehet ő, és elképedő, szenvedő fejet vág, mint akinek ez az okfejtés igen is elevenébe talált, és vérig lett sértve. Persze ha ideje engedné jöhetne azzal, hogy a hírnök is egyfajta isteni lény, de túlságosan is lefoglalja a következő támadás, ami már ügyesebben kivitelezett, de még így sem izzasztja meg. Elhajol a tőr elől, ami mögötte a fába fúródik, és már nyúl is a felé lendülő Galadriel után, ha ököllel jönne, azt üti el és torokra fog, ha rúgna, azt kulcsolja magához, és lendíti tovább a tőr után a fatörzshöz. Így vagy úgy de a kemény fának vágódva köt ki a szőkeség. De nem tartja ott, kirántva a pengét ugrik hátrébb és lassú vigyorral emeli fel a fegyvertelen kezét. - Akkor úrnőm ugye nem baj, ha három arany hajszál helyett kicsit többet vételeztem? - biccenti oldalra a fejét, és pillantása a kezében tartott vékony tincsről a berserkerre, majd vissza vándorol.- Elvégre törpnél több vagyok és veled ellentétben még csak nem is hazudtam a nevemet illetően - szemétkedik tovább szórakozott hangsúllyal. - Azért nem rossz csel, de a gyorsaságodon még csiszolni kell, menne ez gyorsabban is. Tudtad, hogy képes lennél majd' annyira sebes lenni, mint a valkűrök? -Újabb mondabéli lény a gépezetben, lássuk erre mit lépsz kislány!

Brina & Einar

"A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest."
RUHA || ZENE || XXX szó || Remélem elfogadható ;) || ℤ

A személyes kérdésre előbb felvetett államat a büszkeségtől most leeresztem és szemeimbe sötétség költözik. Elnyitom a számat, hogy közöljem vele velősen, hogy ez egyáltalán nem rá tartozik, de eszembe jut, hogy mit mondott nekem az előbb arról, hogy túlságosan harapós vagyok. Úgyhogy veszek egy mély lélegzetet és lassan kifújom. Átgondolom a fejemben, hogy mi lenne az a megfogalmazás, amivel a legjobban kikerülném a kényesebb részleteit a sztorinak.
Végül megvonom a vállamat.
- Szimplán érdekelt a dolog. A közösségünkben volt valaki – az apám -, aki ezzel foglalkozott és szívesen megtanított rá, beleavatott, amikor látta, hogy van affinitásom a mesterségre. Amúgy pedig – tettem hozzá megint hetyke hangot felvéve – nem csak tőröket tudok készíteni, kardokat és alkalmanként pajzsokat is. – Utóbbit igazából csak egyszer csináltam, apa még csak épp kezdett beletanítani, mielőtt… - Illetve egyéb kiegészítőket is, ha van rá igény. Természetesen nem vagyok annyira tehetséges, mint a törpék – fejeztem be, az utolsó szó kissé idegenként gördülve le a nyelvemről.
Kíváncsi voltam, hogy a másik faj említésére mi lesz a reakciója, illetve arra, hogy nekem van fogalmam a dologról. Persze, ez még nem jelentett igazán semmit. Mindenki hallott a mesékről – főleg, ha az a valaki belőlük származik. A szüleim tovább adták azt a tudást, amit generációkon keresztül ők nekik is tanítottak. Nekem azonban mostanra a modern világban mindez csak egyszerű mondáknak és legendáknak tűntek, amik valamennyi igazság alappal rendelkezhettek. Fogalmam sem volt pontosan mi volt a valóság. Természetesen ott volt a ténye annak, hogy képes voltam az alakváltásra, de ez volt az egyetlen természetfeletti eddig, amivel találkoztam a világban.
Egészen mostanáig.
Szememet nem vettem le a másikról, csak akkor, amikor visszaléptem a táskámhoz. Akkor is csak pillanatra, amíg visszahelyeztem a kést a helyére és kivettem a másikat. Amikor visszanézek rá tekintetemet óvatosan használom rajta, de természetesen ez is feltűnik neki és teszi is rá megjegyzést. Kezd megfogalmazódni bennem a gondolat, hogy ez a személy szeret beszélni. A cukkolódás sem áll tőle messze, úgyhogy igyekszem leküzdeni az elemi reakciómat a provokációjára és nem rámorogni megint.
- Mindenki ezt mondaná, aki hipnotizálni és agymosni képes – mutatok rá, nem mintha elhinném, hogy képes lenne ilyen dolgokra. Az is lehet persze, hogy ez naiv gondolkodás, de úgy vagyok vele, hogy ha ténylegesen ártani akart volna nekem, akkor már hamarabb megtette volna, amikor lehetősége volt rá és még nem figyeltem fel a jelenlétére.
Ezen aggodalmaskodás vagy félelem helyett inkább egyenesen rákérdezek, hogy pontosan mi is lehet ő. A szaga teljesen más és szokatlan számomra, mint bármi, amihez eddig tapasztalatom volt. Persze, előbb említettem, hogy más természetfelettivel nem futottam még össze, de annyi bizonyos volt számomra, hogy nem sima alakváltó állt előttem, mint amilyen én is voltam. Amikor pedig válaszol, az első pár megjegyzésen csak forgatom a szememet, miközben a kezemben tartott tört méregetem és próbálgatom. A Tolkienes megjegyzésre viszont felfigyelek.
- Manwë istenség kisegítői voltak a sasok – mondom elgondolkozva és összehúzott szemekkel végigmérem az alakját egy második alkalommal.
Mielőtt még folytatnám a gondolatot váratlanul, minden előjel nélkül megtámadom. Tulajdonképpen nem azaz intencióm, hogy megsebezzem, vagy ténylegesen kárt okozzak benne – sejtem, hogy ahhoz azért sokkal nagyobb szerencsére lenne szükségem – és számításaim be is következnek, amikor könnyedén elüti a kezemet. Arra nem számítok, hogy mielőtt még visszaszerezném az egyensúlyomat magához ragad és torkomnak szorítja a tőrömet. Rávicsorgok, ezúttal nem fogva vissza a heves reakciómat, főleg amikor „kis farkasnak” hív. Nem elég, hogy ezt a szart kapom mindenhonnan máshonnan is – Joe-tól, Gaeltől, a falkától – még ez az idegen is ezt hozza fel. Épp felemelem a lábamat az övéi között, hogy jól megküldjem nemének gyengébbik anatómiáját egy rúgással, mikor ellök magától. Előtántorodom egy lépést, de rögtön összeszedem magam és megfordulva harci pozíciót veszek fel. Kezemben a tör befelé fordítva pihen. Arra azonban meglepődötten pislantok egyet, amikor megadja nekem a nevét.
- Engem nyugodtan hívj Galadrielnek – mondom egy vad vigyorral, majd követem a mozdulatait, hogy vele szemben maradhassak ellépek egy párat a másik irányba. A talpam alatt finoman roppant a még megmaradt olvadó hó. A térséget betölti a csöpögő víz, a nem messze csordogáló patak hangja és az én épp csak halható levegővételeim. A szívem vadul ver a mellkasomban az előbbi veszélyes akcióm után, de Einar látszólag teljesen lezser. – Istenség nem lehetsz… - kezdem lassan – szóval te magad is egy istent szolgálhatsz – elgondolkozom állatias alakján -, mint hírnök?
Mielőtt azonban válaszolhatna gyorsan felmérem a szememmel a távolságot és nyakát megcélozva megdobom a tőrrel. Ennyiben azonban nem hagyom a dolgot, míg a kés átszeli kettőnk között a levegőt, addig én magam is kilövök a pozíciómból és neki ugrok arra számítva, hogy majd megpróbál kitérni a fegyver elől.

ruha | szószám: 752

Nem szokása mindenki előtt felfednie magát. A legtöbben azt sem tudják, hogy léteznek az embereken kívül más lények, de még a berserkerek is elfelejtették az évszázadok alatt, kitől is indultak. Ahol nincs meg az az ősi vonal, ami tovább örökíti a szájhagyományokat – bármennyire is nevetséges, a skandináv istenek történetei is emiatt maradtak fenn mindmáig -, ott könnyedén elveszhet a tudás...holott ezek a félfarkasok egykoron a vikingek legádázabb harcosai voltak. A lány mozdulataiban nem merül fel, hogy tudatlan lenne, de Einar észreveszi azt is amit más nem. A válla feszülését, és azt, hogy az előbb felvágott nyelve ellenére mélyen hallgat, és csak elemzi a helyzetet, a mozgását. Kíváncsi, rég sodorta össze Fenrir leszármazottaival a sors, vajon mennyit vesztettek a képességeikből az évszázadok alatt? Mennyit puhult a vérszomjuk? Az dicséretes, hogy milyen könnyedén uralkodik az első pillanatban a vonásain a kis berserker, de később is ennyire összeszedett tud maradni? Vagy képes lesz kibillenteni a kényes kis egyensúlyából?
- Hm. És honnan jött az ötlet, hogy épp tőröket készíts? - továbbra is megszokottól eltérő emberi léptekkel közelít, érzi, hogy a másik hátán futkos a hideg. Érdekes, hogy ha ennyi újdonságtól ennyi ösztönös reakció tódul fel benne, mi lenne ha egy istennel állna szemben? Az egyszerű emberek közt ritka, aki tudatosan vagy tudattalanul érzékeli azt, hogy valaki MÁS, és ezt figyelte meg a félistenek, és egyéb lények közt is. Az isteneknek évezredes tapasztalatuk van benne, hogy kiszúrják, ha épp valami nem passzol, de ott sem mindenkinek van meg a képessége, hogy érzékelje, mi is valójában az, akivel találkozik. Ha ezekhez viszonyítjuk, az előtte feszengő máris a figyelemfelkeltő skála felső határába ugrik. - Nyugodtan a szemembe nézhetsz kis farkas, én nem fogom dominanciaharcnak venni. Már ha mersz - hangja könnyed és jót mulató. - Nyugi hipnotizálni és agymosni sem foglak. - tetézi a cukkolást még egy kicsit, feszegetve a határokat, ő szégyenérzet nélkül fürkészi a lány vonásait, és ugyan megejt egy teljes végigmérést, messze nem irányítja annyira odalent a kisfickó, hogy leragadjon az efféle soviniszta dolgoknál.
- Ó! Ez kezd jól hangzani! - direkt érti félre a mondatot, holott tisztában van vele, hogy a farkas nem így értette. Nyíltan bevallja, hogy fogalma sincs mi Einar,ami a kezdeti nagy magabiztosság után meglepő lehetne, ha Hugin nem szúrta volna már ki a jeleit annak, hogy ez messze nincs így. A kertelés nélküli rákérdezés mégis némi elégedettséget szít benne. Talán mégsem veszett ki annyi minden a váltókból az idők alatt. - Hívj csak a Mikulásnak. Molyembernek...Hárpiának ne, mert azok nők, mmmm mi is volt Tolkien sasainak a neve?...- tűnődik hangosan, mert reméli, hogy nem gondolta a lány, hogy csak így el is mondja neki. A döfést  keresztbe elüti a kezével, közben rámarkolva a csuklójára rántja meg és perdíti is a farkast úgy, hogy a hátával Einar mellkasához simuljon, és a saját tőrét tartsa a nyakához. - Mégis itt van az a néma daccal cáfolt indulat.... - fülébe suttogott megjegyzés, és már taszítja is el másik kézzel, hogy előre tántorodjon, el Einartól. - Szólíthatsz Einarnak, és én hogy hívhatlak Kis farkas? - lép egy párat oldalra, el a többi tőrtől, és kíváncsian vonja fel a szemöldökét, hanyagul nem rántva elő a saját tőreinek egyikét sem. - Na, megpróbálod újra? - vigyorodik el magabiztosan, és élvezi a játékot, amit ugyan nem ő kezdett, de hezitálás nélkül fogad el. A hollóknak is kijár néha a szórakozás!

Brina & Einar

"A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest."
RUHA || ZENE || XXX szó || Remélem elfogadható ;) || ℤ

Hosszan elnéztem a nem-hollót, de kérdésemre nem érkezett tőle intelligens válasz. Szemei azonban olyan fénnyel csillogtak, ami azt sejtette nekem, hogy igenis nagyon jól értett engem. Ennek ellenére nem mondtam neki semmi egyebet, csak kihúztam a tőrt a fa kérgéből és lassan visszasétáltam a kiterített táskámhoz. Közben viszont minden érzékszervem továbbra is a hollót figyeli. Amikor odalépek a sziklához és visszahelyezem a késemet a megfelelő fakba, visszanézek az állat felé, aki nem csupán csak egy állat.
- Nem szeretem a kukkolókat! – kiáltok oda neki összehúzott szemekkel. Csípőmre teszem kezeimet, egyik irányba megdöntve ezt és szigorú pillantást vetem a lényre. Akárki… akármi is legyen az, valószínűleg nem kellett volna kiprovokálnom belőle egy reakciót, mégsem tudtam megállni. Szerettem, ha tudom mivel állok szemben. – Mi lenne, ha lejönnél ide és az arcomba mondanád, amit az előbb rikácsoltál?
Csendben várok arra, hogy ezúttal mi fog történni és bár éreztem, hogy nem egyszerű hollóról van szó, mégis meglep, ami ezek után a szemem láttára folyik le. Ezt azonban jó mélyen elrejtem magamban, és arcvonásaimat csak egy kritikus pillantást láthat, miközben leesik az ágról és közben átváltozik egy emberré. Azonban ahogy lassan megközelít látom rajta, hogy ő legalább olyan… különleges, mint én vagyok, és nem szabad alábecsülnöm. Minden porcikájából szikrázik az a másság, amit még sehol nem láttam, de hallani már hallottam róla. Mesékből. Soha nem gondoltam volna – annak ellenére sem, hogy honnan… miből származom –, hogy majd egyszer élőben leszek egy ilyen legenda közelében.
Amikor végül megáll előttem dacosan felvetem szavaira az államat, de ellenállok, hogy visszavágjak. Nem vagyok annyira heves, mint ahogy azt ő gondolja. Egyelőre azonban még nem tudom pontosan én mit gondoljak róla. Csendben figyelem őt, ahogyan mozog, ahogyan beszél és közben szinte a hátamon futkos a hideg.
Csak akkor szólalok meg újra, amikor a munkámat dicséri.
- Köszönöm, én készítettem őket – mondom egy elégedett mosollyal és kíváncsian várom, hogy ehhez van-e hozzáfűzni valója.
Felpillantok rá kérdésére, a szemeibe nézek, bár nem közvetlenül. Még ha tudom, hogy ő nem is venné olyasfajta kihívásnak ezt, mint az én fajtám teszi, már olyan ösztönszerű, hogy nem tudom leküzdeni. Az arca viszont kifejezetten érdekes, úgyhogy azon kapom magam, hogy ezen vonásokon, álla élén viszem végig a szemem, mielőtt válaszolnék.
- Feszélyezettség helyett inkább érdeklődést érzek – közlöm vele lassan, de mégis visszalépek a fegyverekhez és kiveszek soraik közül egy újabbat. Megvizsgálom a kezemben a pengét, emelgetem a súlyát. Kicsit nehéz nekem, de megteszi. Rászorítom az ujjaimat, és visszavezetem rá a pillantásom, szempilláim alól tekintek rá: - Mégis mi vagy te? Más alakváltóról nem hallottam még a berserkereken kívül…
Megvárom, hogy megadja a választ és csak azután döfök felé a tőrrel, kihasználva a figyelmének pillanatnyi lankadását.

ruha | szószám: 439

Néha a kémeknek is jár a kikapcsolódás, főleg azon hírek után, amit Tyrről megtudott a Fnerirrel való beszélgetésében. Személyesen még nem kereste fel a háború istenét, de a napokban szorít erre is időt, ha máshogy nem is, holló képében mindenképp. Az állati lét egyik előnye, hogy különösebb erőfeszítés nélkül is tud információkat szerezni. Egy hét alatt teljesen kimerülne, ha minden általa szemmel tartott istennel, félistennel, fattyúval, és érdekesebb emberrel beszélgetésbe elegyedne. Persze van akivel megteszi, ezen lényeknek több csoportja van: akivel utasításra és vagy kérésre tart szorosabb kapcsolatot, és azok, akiket valóban kedvel annyira, hogy önszántából mondjon le a javukra a kevés szabadidejéből. Odin több száz fattyát figyelte az évezredek során, volt aki a haláláig nem tudta meg ki is az apja. Nem volt rá érdemes, nem volt olyan ereje, ami igazán figyelemre méltó, vagy egyszerűen magát Mindenek atyját nem izgatta annyira, hogy különösebb figyelmet szenteljen neki, azon kívül, ami minimálisan szükséges. És most itt van Hakon, aki nem hogy egy, de két isteni szülő gyermeke, egy 26. életévében járó kis isten. Amivel még nem is lenne probléma, de hogy minden isteni voltát a Földön tapasztalja ki? Na az szívás. Einar ezért is próbál ott segíteni a srácnak, ahol tud. A félvéreknek nincs ekkora ereje, nem tudnak ekkora rombolást előidézni, mint ez a srác egyetlen suhintásával. Még kiforratlan, mind a határaiban, mind abban, mi is lesz a szerepe az elkövetkezendő Ragnarökök során. Huginban már az is felmerült, mi van ha ez az átok,ami az istenek közt terjed egyfajta újjászületés? Hogy a vén, kezdetek óta létező entitások átadják a helyüket az újabb, frissebb nemedéknek? Mivel mindez idáig nem talált különösebb sémát, mi alapján fertőződnek meg, és mi határozza meg az ütemét a hanyatlásnak, így ezt az elméletet sem veti el. Midgardban is ciklikusan pusztít Hél kreálmányainak egyike, hol a pestis, hol az influenza, hol a lepra....
THUNK!
A csapódásra felzeng a néma erdő, és ez Einart is kirángatja komor gondolatai közül. Az illat ami a hideg levegőben terjed pedig.... Fenrir kreálta berserkerek egyikéé. Kíváncsisága felülkerekedik, amúgy is csupán annyit tervezett, hogy madár alakban kinyújtózik ebben a remek erdőben, és egy kicsit átadja magát az állati énjének. Asgardon nem volt emberi alakja, így Midgardban a legelején tobzódott az élvezetben, és az újdonságokban, amit nyújtott. Mára ez szimpla örömöt okoz már csak neki, hozzászokott. El sem tudja képzelni, milyen lehet Fenrirnek vagy akár Jörminek, hogy ezt a képességüket korlátozottan tudják csak kiélvezni. Csúnya volna, ha egy Everest méretű farkas flangálna a világban. Ellenben Munin és ő? Könnyedén vegyülnek el, talán csak egy picivel nagyobbak mint egy átlagos holló.
Kecses mozdulattal landol egy magasabban lévő ágon, és onnan nézi, ahogy a törékenynek tűnő farkasgyermek a törzsből kimeredő tőr felé sétál. Szép találat, bár ugyan nem látta, hova célzott, de vagy három ujjnyira a fában állt meg, ami olyan távolságról ahonnét indul egész jó teljesítmény. Nem bujkál, jelenleg nem küldetésen van, így kényelmesen gubbasztva figyeli a mozgást, és azt, ahogy a lány lassan realizálja, hogy ő ott van. Éles megfigyelő. Nem rossz.
KÁÁR.
Csak egy hangos rikácsolással válaszol, és meglengeti a szárnyait, hogy megigazgassa, de nem száll fel, és távozik. Egyszerű tollas nézőközönségnek szegődik, és ha folytatja, élénk pillantásokkal figyeli....de minthogy visszatérve oda, ahová kiterítette a többi tőrt csak durcás arccal mered rá, és morogva szitkozódik felé, feladva a csendes álcát lebucskázik az ágról, és zuhantában vált alakot.
- Szörnyűek vagytok ti berserkerek....mindig csak a hév, meg az indulat.... - cicceg, és lassú vigyorral indul el a szőkeség felé, csizmája alatt ropog a hó, holott ha nem fordítana külön figyelmet rá, némán járna, akár az árnyék. Egyik előnye annak, ha tollas patkánnyá tudsz változni. -  Csodálkozom, hogy nem dobáltál meg... - bár arra fogadott volna, hogy igen...vagy csak nem várta ki a pillanatot, amikor megtörténik? - Szép tőrök. - hangja elismerő, az ő övében, és csizmájába dugva is lapul pár. Öltözködését egyszerű fekete nadrág, és vékony kabát és csizma alkotja. A hiedelmekkel ellentétben ők képesek arra, hogy a hordott ruhát is visszavarázsolják a testükre, amit akkor viseltek amikor átváltoztak. Bár akkor sem feszengene túlzottan, ha pucér testtel grasszálna a lány előtt. A szeméremérzet messze elkerüli, lévén az ősidőkben még csak holló volt.
- Most, hogy már tudod mi vagyok valójában, folytatod? - pillant a berserkerről a fára,amit eddig megcélzott. S habár ténylegesen a madár a valódi alakja, ezt nem fogja a lányka orrár kötni. - Vagy ez az alakom jobban feszélyez? - ragadozó madár pillantással tér vissza a törzsről a zöld szemekbe, és kihívóan vonja fel a szemöldökét.

Brina & Einar

"A félelem holló, s bár nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest."
RUHA || ZENE || XXX szó || Remélem elfogadható ;) || ℤ

Egy nagy szikla mellett telepedtem le a cuccaimmal, egy kisebb leomlott kődarabra leülve. Előhúztam a bőrtáskát, amit magammal hoztam és elkezdtem belőle kipakolni. A legfőbb dolog, amit elhelyeztem kiterítve az egyik sima szikladarabra tetejére az a tőrtartóm volt. Egy hosszú bőrdarab, amit fel lehetett tekerni, ha össze akartad pakolni. Ebben az elkészített tőreimet szépen sorjában beillesztve tudtam tárolni. Most pedig ideje volt, hogy megannyi igazítás és alakítgatás után kipróbáljam őket a terepen.
A múltkori veszekedésünk után Joe-val nem éppen volt kedvem ezt otthon művelni, így kijöttem egy kicsit az erdőbe, mélyebben elterülve a vad terepen. Ez a hely pedig tökéletesnek tűnt arra, amire készültem. Az erdő már kezdett felolvadozni a rideg jég és hó fedele alatt, ezzel jelezve a tavasz közeledtét, de még bőven hideg volt a levegő. Ennek ellenére, mint berserker nem kellett feltétlenül melegen öltöznöm és ezt ki is használtam. Úgy gondoltam, hogy ha már nagyon fázni kezdtem volna, annak tekintetében, mennyi ideig terveztem itt kint lenni, akkor majd átváltozom és a farkas megvéd addig, amíg hazaérek.
Most még ilyenről szó sem volt, úgyhogy fogtam magam és felállva kihúztam az egyik tőrt az azt tartó bőrszalag alól. Megmértem a kezemben a súlyát és végigmértem egyenletességét, élét. Közben odaléptem az egyik fa elé. Szemeimmel felmértem mennyire van tőlem messze a fa törzse, majd hátrahúztam a kezemet, amiben a fegyvert tartottam. A pengét az ujjaim közé illesztve, ellazítottam csuklómat. Vettem egy mély levegőt, belőttem a célt, majd egy suhintással elengedtem a kést.
THUNK!
Egyenesen és szépen vágódott bele a fába, mondhatni teljesen a közepét sikerült eltalálnom. Kis mosoly kúszott ajkaimra ennek láttán. Akármennyire is volt rossz kedvem, vagy romokban a lelkiállapotom, a tehetségemre és képességeimre mindig számíthattam. Legalább ez az egy nyugtató gondolat ott volt számomra, ha már más nem is…
Sóhajtottam egyet, elindultam a fához, hogy visszavegyem magamhoz a tőrömet. Ekkor éreztem meg valamit a levegőben. Először csak szinte egy jelenlét volt… valami… nem emberi. Aztán megéreztem az illatot is, amire már rögtön felkaptam a fejemet. Felnézve végigfürkésztem az eget, majd lejjebb eresztve a pillantásom végigpásztázta az erdőt. Úgy tűnt azonban, hogy teljesen egyedül vagyok, a vadvilág is csendesnek tűnt ezen a délutánon. Aztán ahogy visszafordultam a fához, láttam meg valamit a szemem sarkából. Egy sötét árnyat.
Odakaptam tekintetem és nemsokára összekapcsolódtak zöld villogó íriszeim egy fekete pillantással.
Egy holló. Ám nem akármilyen holló volt. Éreztem rajta, a szagán… ami olyan szokatlan volt, egyértelműen nem normális állaté, hogy itt valami természetfelettiről van szó.
- Mit bámulsz? – kérdeztem morogva, összehúzott szemekkel, ahogy megragadtam a tőr nyelét, hogy kirántsam.

ruha | szószám: 418