calling: Ragnar

– Egyszer mindenképp be kell számolnod róluk. Majd mondok egy évszázadot, te pedig mesélsz. – Mosolyogva néztem magam elé, és őszintén? Fel sem tűnt, hogy nem tettem hozzá a mondathoz: és egy ciklust. Pedig pontosan tudtam, hogy az ő élete nem csak időkön és világokon, de ciklusokon is átível, de nekem mintha nem lett volna már olyan természetes ez a fogalom. Ha felfogtam volna ennek a jelentőségét, biztosan ijesztő lett volna ez a pillanat. – Azért remélem, atomfizikus nem voltál. Az lehet, hogy megfeküdné a gyomromat – tettem hozzá ehelyett nevetve. A kartográfia tudományos megközelítése egy dolog, de mindennek megvan a maga határa.
A következő kérdése elgondolkodtatott egy kicsit, még akkor is, ha egyébként hihetetlennek tűnt, hogy tényleg ilyesmiről beszélgetünk. Hihetetlennek, de... izgalmasnak. Pedig engem aztán vajmi kevésszer hoztak ingalomba a randevúk gondolatai.
– Hmm, nem, az nem jó, túl nagy feltűnést keltene a dolog. Az sem kifizetődő, ha tele van az étterem, túl sok haragost gyűjtenél, amiért a férfiak vacsorapartnerei elirigylik az enyémet. Inkább a félig üresre szavazok – somolyogtam egy kicsit az orrom alatt. – Jobban szeretek beolvadni az emberek közé, de azt nem szeretném, hogy az üres csevegések elnyomják a hangodat – folytattam az okfejtést, ezzel valószínűleg elősegítve azt is, amit mindketten tudtunk, de végül ő világított rá és mondta ki hangosan is: hogy ha túl sokáig táncolunk még egymás idegein, annak nem lesz jó vége. Vagy épp jó lesz a vége, csak nem feltétlenül úgy, ahogy annak lennie kellene.
– Akkor majd a mai este végén elmondhatod, mennyire szeretnéd keverni az üzletet a magánélettel – vontam le a magam következtetését. Engem nem zavart, hogy üzlettársakká váltunk, de egyben úgy éreztem, jobb, ha kifejezem valamiképp, hogy azért nem teljesen reménytelen a helyzet. Feladatunk volt estére, azt pedig nem kevertem volna össze ezzel... És erről tökéletes emlékeztetőt adtak a hangok is, amiből kikövetkeztettem, mit csinál éppen. A válasza csak egyetértő hümmögés volt, bár arra sem lett volna feltétlenül szükség, így is tudtam; de ami még nagyobb baj volt: elképzeltem. És ezen egy kicsit sem segített a hallhatóan jókedvű válasza, ha nem indultam volna el közben az autóval, most behunyt szemekkel ejtettem volna hátra a fejemet, de így beértem egy elkínzott szusszanással.
– Akkor most professzionális üzlettársad maradok és leteszem a telefont – választottam bölcs szavakat, ha már azt mondtuk, hogy jobb lenne nem túlfeszíteni a húrt. A búcsúzásra elmosolyodtam egy pillanatra. – Viszlát a kikötőben, Ragnar – köszöntem el én magam is, mielőtt a telefonhoz nyúlva megszakítottam volna a hívást, de fejben már otthon jártam, és a gondolataimat igyekeztem inkább egy hideg zuhany, mint bármi más felé terelni.

⇜ cherry ⇝

Tyra && Ragnar

A korábbi találkozásaink során nem tűnt úgy, mintha Tyra szeretett volna egyáltalán magáról beszélni, még ha meg is volt mindenről a véleménye. Szabadszellemű lény volt, erőteljes akarattal, tudva, hogy mit is akart az élettől, önmagától. Nem voltak előtte rejtett kiskapuk magát illetően, ezért is volt üdítő, hogy most itt, a telefonban egy egészen más oldalát is megmutatta. Az elképzeléseire azért sikerült elnyomnom egy félmosolyt - mit hazudjak? Arcrepesztő vigyorra húztam a számat.
- Elképzelni sem tudod, hogy mennyi és milyen munkáim voltak - kicsit sem bántott a dolog, hogy sok mindenben kipróbálhattam magam, ha az emberek közt éltem és húztam meg magam. De az biztos, hogy senkinek sem fogok arról beszélni, milyen is volt az igazán sivár, Ragnarök utáni világban felmérni a pusztítást és újrakezdeni mindent. Újra és újra egy olyan ciklikus életet újraélni akkor, amikor már úgy érezte mindenki, elég volt. Ha a gondolataim el is kalandoztak ilyen téren, a nő szavai rántottak vissza a jelenbe, miközben tettem a dolgomat és elindultam oda, ahova kellett. Mindig elérte, hogy odafigyeljek rá.
- Szeretnéd, ha elérjem, hogy csak a mienk legyen az egész étterem? Be kell avatnod, hogy milyen számodra a tökéletes este  - komolyan gondoltam. Még csak meg sem fordult a fejemben az, hogy a tévé előtt, pléd alatt képzeljem el őt, ahogy irritálóan ostoba valóságshowkat figyeljen. És ha már a valóság; ez a bizonyos játék kezdett túlságosan is túlnőni rajtunk, ha pedig nem akartunk nagyobb galibát, mint amiben amúgy is bokáig jártunk, muszáj volt kezdeni vele valamit, ha már felnőttek voltunk mindketten. Tyra nem ágybetét volt, ahogy rengeteg luvnya tette azt. Nott megérdemelt valami többet, még ha nem is voltak ilyen fajta ambíciói.
- Egyesek azt mondanák, hogy go with the flow. Fogalmam sincs, mi a konkrét megoldás. Egyébként meg tényleg üzlettársakká váltunk azzal, hogy segítettél nekem - menet közben, már egymagam magyaráztam ezt, ahogy a pólót áthúzva a fejemen szedtem le magamról az anyagot, hogy végre túljussak azon, amin kellett. Szavakkal nem, csak hümmentéssel válaszoltam a vetkőzésemre, hogy aztán már pucéran fogadjam a regénynek is beillő szavait. Mert hozzá képest tényleg sokat beszélt, nem pedig csak nevetett a megjegyzéseimen. Tetszett? Tetszett.
- Igyekszem. A vízen nem lesz valószínűleg térerőm, szóval ha lányos zavaromban pár percet késni fogok, akkor elnézést előre is. Egyébként meg nem akartam zuhany közben beszélni veled, bármilyen hihetetlen is.. tudod, nem csak rád lenne hatással - vigyorodtam el hirtelen, mert hát az ő hangjával a szűkös légtérben az én fantáziám is megindulna. Aztán még három nap múlva se érnék oda keletről a kikötőbe. - Hamarosan látjuk egymást - tettem ennyit hozzá és nem többet. Javasolhattam volna a full fekete szettet, mert azon kevésbé látszik meg a vér, mégsem tettem. Okos nő volt, és nem feltétlenül kellett hozzá Hel társasága, hogy tudja, mivel jártak az effajta látogatások. Részemről ez volt az elköszönés, és ha nem tiltakozott, akkor bontottam is a vonalat, mert a lényegi pontokat megbeszéltük már a hívás elején.

- XX szó  // zene: Caviar // I missed you but not your phone call -
- ℤ -

calling: Ragnar

Valószínűleg hosszú életem leghosszabb telefonbeszélgetése lehetett ez, de azokban a pillanatokban valahogy fel sem tűnt. Csak ültem az autóban, hallgattam a hangját a járó motor duruzsolása mellett, és még csak el sem fogott a késztetést, hogy úristentegyükmárle. Még többet is mosolyogtam, mint némelyik élő beszélgetés közben, mert az a kis adok-kapok, amit egymással játszottunk, indokolatlanul felvillanyozott.
– Ciklonok és anticiklonok – összegeztem lassan, egyszerre kétkedő és vidám hangon, aztán lassan elnevettem magam. – Oké, jól hangzik. Legközelebb időjárás-jelentést sem hallgatok, csak téged hívlak fel... rejtett számról, hogy fel is vedd, persze. – És már megint mosolyogtam, mintha muszáj lett volna, ez pedig akkor is fennmaradt, amikor - nyilván még mindig rébuszokban, de - arról kezdtünk beszélni, hogy hogyan zárjuk az estét egy vacsorával. A háttérzajokból próbáltam kikövetkeztetni, mit csinál éppen, magam elé képzeltem, ahogy tevékenykedik, és igen, azt is, amikor hallottam a hangján a mosolyát. Elnevettem magam az összefoglalón, és bólogattam akkor is, ha nem láthatta.
– A te étvágyaddal ugyan nem hiszem, hogy felvehetem a versenyt, de megnyugtatlak, nem képzelem magam nyúlnak. Nem salátán élek, nem rontanék el ilyesmivel egy hangulatos estét – közöltem vidáman. Ez a vidámság aztán némileg mégis tovaszállt, amikor komolyabbra vette a hangsúlyt, de igazából ezt sem feltétlenül bántam: élveztem ugyan a játékunkat, de értékeltem az egyenességét. Még akkor is, ha a mondandója egy bizonyos részénél fészkelődnöm kellett egy kicsit az ülésben, elvégre én sem voltam fából, és akár tetszett, akár nem, ebben a csónakban ketten eveztünk, csak az irányt kellett meghatároznunk.
– Szerencsére te még rajtam is túlteszel korban és bölcsességben, szóval meg sem próbállak meghazudtolni. – Ez már egy másfajta évődés volt, hogy egyszerre jelezzem: tudom, hogy igaza van, és igen, én is tudok féket tenni magamra és a nyelvemre is, ha kell. Magam is túl voltam már sok mindenen; túl sok mindenen ahhoz képest, hogy most mégis ilyesmit játsszak és még élvezzem is. Márpedig voltam annyira tapasztalt és érett, hogy még ha ez utóbbit nem is tagadtam, azért tartsam magam a józan ész szabályaihoz, különösen azután, amit ezt követően mondott. Még akkor is, ha vele együtt nevettem el magam.
– Akkor mi a megoldás? Tegyek féket a nyelvemre és kezeljelek úgy, mint egy üzlettársat? – tippeltem. A hangja ismét távolibbnak érződött, és ezúttal is ki tudtam venni a háttérzajokat... nem is tartott sokáig beazonosítani a hangokat. Megköszörültem a torkom. – Most éppen vetkőzöl? – Esküszöm, hogy semmi kihívás nem volt a hangomban, a kérdés tárgyilagos volt, pedig ezúttal tényleg küzdenem kellett, hogy ne képzeljek magam elé semmit; és alul is maradtam a küzdelemben. – Nekem is van szemem, agyam és fantáziám, Ragnar. Jól mondtad, elég korosak vagyunk már a zabolázhatatlansághoz, a kedvedért szívesen teszek úgy, mintha vak lennék rád és erre az egészre, de akkor le kell tennem a telefont, mert ha végighallgatom, ahogy fürdesz, nehéz lesz ártatlanul a szemedbe néznem negyven perc múlva. – Ahogy ezt kiszámoltam a műszerfalra pillantva, azt is beláttam, hogy én sem tökölhetek itt tovább, én is kihangosítóra tettem a telefont, majd lefektettem az anyósülésre és sebességbe tettem az autót, hogy elinduljak hazafelé. Ha Ragnar valóban szeretett volna pontot tenni ennek a kis mellékágnak a végére, akkor egyébként is arra számítottam, hogy hamarosan le fogjuk tenni.

⇜ cherry ⇝

Tyra && Ragnar

Elregélhettem volna mindazt, amihez semmi köze nem volt a nőnek, mert ez a nagy büdös helyzet. Lehettem volna vele totálisan őszinte, beavathattam volna mindabba a kapcsolati rendszerbe, amellyel rendelkeztem, de a munkát és a magánéletet mindig is külön választottam. Kraken nekem mindkettő volt, egy olyan része az életemnek, amihez igazán senkinek nem volt köze, erről pedig nem egyedül akartam dönteni. Nott kekeckedő hangjára csak mosolyogni tudtam. Ő se hitte el, hogy valaha is rendőrként szolgálok, még ha volt közöm már bilincsekhez a múltban, amit megint csak.. miért is kötnék a nő orrára ennyire korán?
Ha már felhívás volt a keringőre a részéről a találkozásunk, megadva neki magam ajánlottam fel, hol vegyen fel, amibe öt egyszerű szóval egyezett bele, semmi cécóval. Hogy őszinte legyek, azért nem kicsit volt megnyugtató, hogy ő nem azon nők típusába tartozott bele, akiknek muszáj volt beszélnie mindenáron, minden elcseszett helyzetben. Az olyanoktól egyértelműen falra másztam. Ami Juliant illeti, azt gondolom, egyelőre minden részletet megbeszéltünk, ezért is váltva egy másik témára araszoltunk tovább a beszélgetésben.
- Így is mondhatjuk - lényegében. - Nem feltétlenül fogok tudni neked beszélni róla. Vannak dolgok, amiket jobb, ha kevesebben tudnak. De ha szeretnéd, cserébe a ciklonokról és anticiklonokról is tarthatok egy bevezető órát - ajánlottam fel, mert hát miért is ne? Talán még ha szépen néz, papírra is vetem, nyilakkal ábrázolom neki, hogy tééényleg egyértelmű lehessek. Nem mintha szándékomban állna minden egyes földrajzos témával nyúzni, annál sokkal fontosabb kérdésekről kellene inkább tárgyalnunk: mondjuk hogy mégis ki és hogyan lehetett olyan elvetemült, hogy Hel ellen menjen.
A nő felvezetése egyértelműen szórakoztató és kicsit sem iránymutató... Még a pakolásomon túl is láttam magam előtt a mosolyait, az arcának ívét és a hangjának változását attól függően, hogy a mi randinkra mégis hogyan is kellene készülnöm, ha már célozgat rá, burkoltan és kevésbé burkoltam.
- Szóval először felveszel egy privát showra, utána pedig ha már annyira belejöttünk egy ember eltüntetésébe, meg is ünnepelhetnénk akár egy vacsora mellett. Jól érzékelem, hogy amúgy éhes típus vagy? De ha salátát mersz rendelni, esküszöm, hogy a réten hagylak! - vigyorogtam bele a telefonba a pakolás után, hogy végül elinduljak oda, ahova kell, közbeékelve azt az egyetlen felvetést, ami semmihez sem vezetett nálunk. Nott szavaira megfeszült az állkapcsom. Fején találta a szöget, egyértelműen. A mágneskártyát lehúzva az ajtómon léptem be a szobába és húztam be magam után azt egyből. Az évődő hangjára felsóhajtottam. Megint. Végigdörzsöltem az orrnyergemet is, a korábban Krakentől kapott sebeim már nem voltak jelen az arcomon.
- Igazából nincs pro vagy kontra érv. De ha így húzzuk egymás előtt el a mézesmadzagot, ennyire emberien kiakasztóan, az lesz a vége, hogy letépem rólad a ruhát és megduglak. Ne szépítsünk a dolgokon. Szép és jó, hogy mindketten ugyanazt akarjuk, de azt hiszem, hogy azt a kort már rég átléptük, hogy ennyire elvetemült estét tartsunk, ennyire klisés dolgon essünk át - tárgyilagosan, nem bántó éllel mondtam ki mindezt, mert nem elutasítani akartam, csak a farkamra csomót kötni. Ha pedig ezt egyedül én akarom, Odin a tanúm - na meg Hel, hogy nem fogok tudni ellenállni.
- Jó lenne, ha józan tudnék maradni melletted - tettem hozzá, már-már fáradt, beismerő hangon. Újra kihangosítva a telefont dobáltam le magamról a ruhákat, hogy végre eljussak a fürdőig. - Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mostantól húzz egy zacskót a fejedre, mert azt is leszedném - nevettem fel kínomban. Szarban van a haza.

- XX szó  // zene: Caviar // I missed you but not your phone call -
- ℤ -

calling: Ragnar

Nem tudtam nem halkan felnevetni, amikor megkérdezte, hogy szórakozom-e vele. Talán nem ez lett volna a helyes megfogalmazás, hiszen ennek van egyfajta pejoratív éle, de közben mégis igaz volt valahol. Telefonon ugyan, de egyszerre folytattuk azt, amit megkezdődött a távoli szigeten és aztán veszélyes játékká alakult a Vortexben; most is játszottunk egy kicsit egymással, és míg magamról biztosan tudtam, hogy kedvemre való ez az egész, úgy részéről csak sejtettem, és leginkább a reakcióiból következtettem ki.
– Ó, ebben egy percig sem kételkedtem, biztos úr – vágtam rá, és ha nem is láthatta a vigyoromat, biztos voltam benne, hogy érzi a hangomon. Igazából sok mindenbe beleköthettem volna a mondanivalója kapcsán, rávilágíthattam volna, hogy a falánk másodállása ide vagy oda, ezek nyilvánvalóan bizalmas információk lehettek egy valódi rendőrségi nyomozás kapcsán, amihez valahogyan ő is hozzáfért, de értettem, hogy van itt valami, amit nem akar - és nem is fog - elmondani, ezért felesleges lett volna erőlködni. Egyébként sem volt hozzá közöm, csak kíváncsi voltam.
Ehhez hasonló beletörődéssel ült ki az arcomra egy elégedett mosoly akkor is, amikor vette a célzást, sőt, bele is ment a randevúba. Nem jöttem zavarba sem attól, hogy én voltam a felbujtó, sem pedig attól, hogy a körülményeket tekintve ez lesz a világ legelbaszottabb randija, amin ráadásul mindjárt hárman leszünk; igazából a lehető legtöbb szempontból passzolt az életemhez.
– Egy óra múlva a kikötőben – nyugtáztam egyszerűen. Nekem is jól jött ez az időablak, legalább egy kicsit alkalmasabb öltözetbe rázhattam magam, bár kétségtelenül megért volna egy misét Ragnar arckifejezése, amikor meglát ceruzaszoknyás kosztümben és magassarkúban. Talán majd egyszer ilyenhez is lehet szerencséje, de csak ritkán erőszakoltam magam ilyen szerelésekbe, amikor Helnek feltétlenül az én helyettesítésemre volt szüksége. Egyébként is, sötétség ide vagy oda, magassarkú cipőben rohadtul nehéz volt feltűnésmentesen közlekedni, ugye.
– Akkor mégiscsak nézni fogod – világítottam rá a dologra egy elégedett félmosollyal, csak ekkor nyitva ki a szemem, visszatérve a valóságba is egy kicsit. – Utána tarthatsz élménybeszámolót. Az arckifejezésemből úgyis tudni fogod, hol veszítem el a fonalat – tettem hozzá vidáman, felidézve a pillanatokat a szigeten, amikor elég volt rám néznie, és már tudta is, hogy valamit jobb lesz, ha emberi nyelven is elismétel.
A legjobb étterem kérdésével azért kétségtelenül sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, de nem is mi lettünk volna, ha nem a magunk megszokott játszadozásával állunk neki ezt is megtárgyalni. Hallottam, hogy valamit matat a vonal másik végén, aztán a hangja kicsit távolabbról, de azért tisztán és érthetően hangzott.
– Hmm, nem is tudom. Olyan típusnak tűnik? – morfondíroztam el egy mosollyal a szám sarkában, ismét hátraejtve a fejem a támlán. Hallottam a háttérzajt, és kikövetkeztettem, hogy elkezdett rendet rakni maga után; dicséretes szokás. – És lesz foglalásotok? – kérdeztem vissza egy nem annyira rejtett kihívással. – Sajnálatos lenne, ha a mai este úgy sülne el, hogy nem tud csatlakozni hozzád, ha már egyszer lefoglaltad az asztalt... Nem venném a lelkemre, hogy egyedül menj és unatkozz. Mindenképpen megpróbálnám pótolni az űrt. – Most már azért egy kicsit élénkebbé vált előttem a kép, amit az imént szigorúan nem képzeltem magam elé, még akkor is, ha egyébként nagyon is tisztán éreztem, hogy egyre veszélyesebb vizekre evezünk ezzel a játékkal.
És, mintha csak ő is hasonló következtetésre jutott volna, amikor legközelebb meghallottam a hangját - ismét közelről és tisztábban, de egyébként csendesebben, visszafogottabban -, mintha valami hasonlót akart volna mondani.
– Arra gondolsz, amikor nyíltan kerülgetjük egymást, vagy arra, amikor utána úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi? – Nem kötöttem masnit a valóságra, nem volt szokásom, és bár az én hangom is egy fokkal komolyabbá vált, azért nem mondhatnám, hogy ez egyben kiábrándultságot is tükrözött volna. Nem voltam ostoba és őt sem tartottam annak: én is tudtam, honnan ered ez a játszadozás, és azt is, hogy hová vezet az ilyesmi, hacsak nem teszünk rá féket. – Milyen választásokat látsz magad előtt, Ragnar? – kérdeztem vissza már-már puhán, de azért érezhető, határozott érdeklődéssel. – Vannak már pro és kontra érveid? – folytattam. Az biztos, hogy ha el akartuk fojtani ezt az egészet, akkor csírájában kellett volna cselekednünk, mert így, hogy Helen keresztül lényegében össze is kapcsolódtunk... nehéz lenne tagadni a nyilvánvalót.

⇜ cherry ⇝

Tyra && Ragnar

A kerek történetet követően, amit a kedvenc sorozatgyilkosunkról adtam elő Tyranak, a replikájára felsóhajtottam. Nem panaszosan, szinte beleegyezően. Az életem során sok szakmába kóstoltam bele, a mostani, felfedezéssel kapcsolatos munka pedig olyan volt, ami tetszett is és szívesen csináltam. Sosem fostam össze a bokámat, ha ismeretlennel sodort össze az élet, a megfejtés, a megismerés és a tudás hajtott minden esetben.
- Te most csak szórakozol velem, ugye? - érdeklődtem kedélyes, abszolút feddés-mentes hangon. - Tudod, hogy ki vagyok. Ha nem is lenne semmi közöm ahhoz az emberhez, akkor is egy idő után ellátogatna hozzám, hogy kedvemre felzabáljam odaát holtan, ahol csak ő és én vagyunk. Szolgálok és védek, mint a mai zsernyákok. Csak a jó ügy érdekében teszek mindent, természetesen - rántottam meg a vállaimat nem törődöm stílusban, a bajszom alatt megmosolyogva a saját megfogalmazásom. Néha brillírozok. Nem akartam kiadni az informátoromat, Krakennel az volt a legjobb a kapcsolatunkban, hogy képesek voltunk eltűnni az őriző szemek elől, s szinte nyilvánosan soha nem mutatkoztunk együtt.
- Egye-fene - nevettem fel, ha már felkért arra a bizonyos randevúra, hármasban. - Mivel te tudod a címet, fel tudsz venni a kikötőben? Nagyjából egy óra múlva ott tudok lenni - ami azt jelentette, lett volna húsz percem egy gyors zuhanyra, hajmosásra és öltözködésre. Mindig azzal tököltem a legkevesebbet. És ha már randevú, elnyomtam magamban azt a kérést, hogy minimum egy erőteljes kezdéssel estélyiben kell, hogy megjelenjen. Ismerve valamennyire már Nottot kételkedtem még abban is, hogy egyáltalán a kényelmes bőrkabáton kívül bármilyen másik ruha volt-e a gardróbjában. Ami persze nem baj, mert legalább nem tölt el negyed órát azon pörögve, milyen ruha illik az aznapi énjéhez. Nem leragadva a kifutómodellek életénél váltottam témát, ha már telefonáltunk a miért ne alapot figyelembe véve, kicsikarva belőle nevetéseket. Nincs szomorúbb látvány egy citromba harapott nőnél.
- Kartográfusként nem feladatom ott merülni, és inkább nézem a monitoron, mint hogy letapogassam vakon a vízben. Eltart egy ideig, ameddig a felszínre jönnek, azt az időt pedig fordíthatom hasznosabb dolgokra is. Egy kávé mindig belefér, tudod - belevigyorogtam a telefonba. Hála istennek nem videóhívás volt, amit amúgy kifejezetten utáltam. De ameddig nem tudtam a részleteket, addig nem akartam jóslatokba bocsátkozni, vagy esetleg Krakent odaküldeni. Neki is megvolt a maga dolga.
Tyra válaszára az étteremmel kapcsolatban megráztam a fejem, és mielőtt meggondolhattam volna magam, kihangosítva pakoltam a padra, miközben a súlyokat sorban kezdtem visszavinni a helyükre. Ahogy kell. Csak a parasztok képesek dobálni és szanaszét hagyni mindent.
- Egyértelműen Julian miatt kérdeztem. Vigyek virágot is neki talán? - érdeklődtem, lábfejemmel tolva egyet az egyik súlyon, hogy odaférjen még egy. - De ha mondjuk te éppen éhes lennél és lenne ott foglalásunk, felőlem te is eljöhetsz a tulok helyett. Tudod, nem zavarna - lefertőtlenítés után letöröltem a padot, hogy mások is tudják használni a segglenyomatom nélkül azt, hogy a maradék, használt dolgokat is a helyükre tegyem. Ameddig én egyedül is képes voltam megemelni bizonyos súlyokat, addig a srácok aligha. Gyors üzenet ment az egyik hajót vezető srác felé, amit követően visszatettem a fülemhez a telefont, a kihangosítást kinyomva róla.
- Tyra!? - ejtettem ki a nevét, egy pillanatra megakadva. - Ha azt folytatjuk, mint amit elkezdtünk Helnél, annak nagyon nem lesz jó vége - jegyeztem meg csendesebben, ahogy elsétált mellettem Mathias, az egyik mérnök. Csak bólintott, mert látta, hogy a telefon a fülemre volt gyógyulva. - Két választásunk lesz rövid időn belül, remélem tisztában vagy vele - a lépteim a folyosókon nem vertek visszhangot, ahogy a kabinom felé indultam meg, megkezdve a kűrömet.

- XX szó  // zene: Caviar // I missed you but not your phone call -
- ℤ -

calling: Ragnar

Soha nem voltam az a csivitelő, könnyedén társalgó típus, hacsak nem bizonyos emberekről volt szó - és ez alól tényleg ritka kivételek léteztek csak -, ilyen formán a telefonálás művészete sem olyasmi volt, amit tökélyre fejlesztettem, vagy egyáltalán sűrűn gyakoroltam volna. Normál esetben meghallgattam, amit mondani akartak, vagy elmondtam, amit én akartam mondani, aztán megkérdeztem, van-e még valami, és ha nem volt, hát bontottam is a vonalat. Azt viszont már az elején éreztem, hogy ez nem ahhoz hasonló beszélgetés lesz; sajnos a szigeten Ragnar is a ritka kivételek közé avanzsált, és nem éreztem magamban a törekvést, hogy gyorsan letegyem a telefont, még a legutóbbi találkozásunk után sem. Azután végképp nem.
– Meglepően sokat tudsz a nyomozásról egy térképészhez képest – jegyeztem meg finoman mosolyogva, érdeklődőn felvont szemöldökkel, még ha ez utóbbi kettőt nem is láthatta. A kíváncsiság azért megbújt a hangomban is, bár ha nem akarta megválaszolni a miérteket, nem erőltettem. A szavai elgondolkoztattak, de meg nem ijesztettek, még ha kétségtelenül Ragnar fogára valónak is hangzott a fickó - szó szerint.
– Titkon azt reméltem, arra kérsz majd, hogy személyesen vezesselek oda – feleltem szenvtelenül, amikor azt mondta, írjam meg neki a címet. Azon nem helyesbítettem, hogy randevúnak számítana-e a dolog ilyen felállásban; nem voltam az a randizós fajta, de egy ilyen elcseszett lehetőség kedvéért szívesen tettem volna kivételt... már csak azért is, mert a következő kérdésére bejött az első megérzésem, és nem nyomtam ki a hívást, mondván: megbeszéltük, amit meg kellett.
– Meglehet – hagytam jóvá a sejtését egy mosollyal, aztán a kérdésemre adott zsigeri válaszra kitört belőlem a kacagás. Nem hittem, hogy szóvá kellene tennem, miszerint egyetlen szavát sem hiszem el, és ezt a sejtésemet igazolta az is, hogy rögtön utána megadta a valódi választ is. – Valóban fickósabb, mint a virágkötészet – engedtem meg magamnak még egy rövid, halk nevetést, de a gondolataimnak nem hagytam, hogy elkalandozzanak és elképzeljék őt megfeszülő izmokkal, verejtéktől nedves testtel. Na jó, egy kicsit lehet, hogy mégis hagytam. – Tényleg? És te meg sem nézed? Mire tippeltek, mi lehet az? – Hátradöntöttem a fejem az ülés támlájának és egy pillanatra behunytam a szemem is, hagyva, hogy a hangja hozzon egy kis békességet, mint azon a szigeten, még akkor is, ha esetleg a felét nem értettem annak, amit mond. Az sem lett volna újdonság.
A következő kérdésével viszont sikerült kizökkentenie és elérnie, hogy még a fejem is felemeljem. Nem láthatta ugyan az arckifejezésemet, de a szemöldököm feljebb kúszott a homlokomon, ajkaim pedig már-már hitetlenkedő mosolyra bukkantak. Nem mintha arra készültem volna, hogy nyíltan rávilágítsak a kérdése kétértelműségére.
– Elég érdekes munkamódszered lehet, ha vacsorázni akarod vinni a fickót – tettem inkább egy kevésbé nyílt megjegyzést a dologra. – Hacsak nem gondolkozol igazi randevúban, persze. – Nyilván nem velem, és nyilván nem képzeltem el a múltkori szerelésében egy étteremben ülve, pláne nem gondoltam arra, hogy amúgy még az is jól állna neki. – Egyébként azt mondják a Ruffino nagyon jó a központban. Olasz, szóval mindenki talál ott valami... fogára valót. Julian biztosan díjazná – bazsalyogtam az orrom alatt egy kicsit.

Tyra && Ragnar

Csak húzni akartam volna a nőt ezzel a telefonos dologgal, de kezdett tetszeni a dolog, hogy az elérhetetlent adtam ideig-óráig a nő előtt magam. Nem mintha ez lett volna a tervem vagy egyáltalán ilyen emberi dolgokban részt vegyek, de üdítő volt végre mással is lefoglalnom az agyam és a gondolataim. Valami olyasmivel, ami a kedvemre való volt, márpedig Tyra határozottan ez a kategória képviselője volt. A felvetésemre adott válaszon sem csodálkoztam, egyértelmű volt, hogy Nott is a bolondját járatta velem és benne volt ebben a játékban kettőnk közt.
Ha tudná a nő, hogy ez nekem igazán az előjáték volt és veszélyes vizekre kezdtünk evezni, valószínűleg nem éli meg mindezt kedves tereferének. Inkább átváltva egy fontosabb kérdésre tereltem magunkat a múltkori találkozásunk okaihoz, a nő szavaira bólintottam, azt viszont ő nem láthatta. Ezek szerint mégis csak idejét nem sajnálva közvetve, de velem is foglalkozott és komolyan vette azt, amire megkértem.
- Sorozatgyilkos az az ember, Tyra. Az eddigi nyomok alapján és a megtalált hullákból ítélve nagyon is tisztában van az anatómiával. A vágás nyomai irányítottak és precízek, pont ott van, ahol kell. Semmi felesleges roncsolás, semmi hirtelen mozdulat, amitől a műveit elronthatná. Láttam a képeket, olvastam a nyomozati eredményeket. Megvan az akta, minden során átrágtam magam - mindenféle kedvesség eltűnt a hangomból, mintha mi is egy újabb tárgyaláson lennénk. Már csak azzal is, hogy elmondtam ennyit a folyó nyomozásról, a dühös énem ott burjánzott a bőröm alatt, de nem engedtem szabadjára. Ahhoz túlságosan is régóta szívtam a levegőt, hogy ennyi felidegesítsen.
- Jól van. Átdobod a címét üzenetben? Azt hiszem, hogy ma este lesz egy randevúm - remek terv. Ahogy az is tökéletes volt, hogy a gondolataim olyan vizekre evezzenek, ahova nem kellett volna eljutnom. A legrosszabb az egészben, hogy nem rázott le és nem cseszte rám az ajtót annyival, hogy húzzak el tőle jó messzire.
- Gondolom legalább háromszor annyira untad, mint amennyire akartad - reagáltam le a tárgyalását. A kérdésére körbenéztem. Biztos, hogy nem fogok neki hazudni... Biztos. - Virágkötészeti órát veszek. Tudtad, hogy a liliom mérgező növény? - de mielőtt elszidott volna, már folytattam is. Meg egyébként is, nem kellene ilyesmit nekem tudnom. - A srácok úgy döntöttek, hogy nem bírják az iramot, úgyhogy egyedül maradtam az edzőteremben. Előszedhetem a nagyobb súlyokat, tudod, csak ilyen nyomorult, öntelt fickós dolgok ezek - vontam meg a vállaim, legyűrve azt a soha nem véghezvitt késztetést, hogy a falnyi tükörben magamat nézzem. Láttam már eleget magam. - A szonárunk talált valamit a tengerfenéken, holnap merülnek majd le oda megnézni - ha már dolgoztam is, akkor mégis miért ne avatnám bele ezekbe? Valószínűleg ugyanannyira fogja izgatni, mint az aurora borealis tudományos megfogalmazása tőlem, de hát sose lehet tudni, hogy egy nő feje és gondolatai merre jártak.
- Hol van Oslo legjobb étterme? Mennyire ismered a várost? - tettem fel egy kérdést. Nem, nem fogom elvinni vacsorázni, isten őrizz. Egyáltalán nem ez volt a tervem. Edzek is, persze. Semmihez nem nyúltam már azóta, hogy őt hallom.

- XX szó  // zene: Caviar // I missed you but not your phone call -
- ℤ -

calling: Ragnar

Be kell vallanom, egy részem már kész lett volna elhinni, hogy Níðhǫggr nem a bolondját járatta velem, amikor az állandóan elutasított hívásokról beszélt. Háromszor próbálkoztam és nem többször, az még belefért a munkaügyi megközelítésbe, de miután fél nap is eltelt, már nem is igazán vártam visszahívást. Mégis az ő hangja üdvözölt, és azon kaptam magam, hogy én is mosolygok, amikor nevetett.
– Ez esetben szívesen az emlékeztetőt – reagáltam könnyedén, mosolygó hangon a szavaira, amiket eszemben sem volt magamra venni, és nem csak azért, mert ő maga világított rá legutóbb, hogy bizony más módokon is megtalálhatnám.
– Mondjuk úgy, hogy mások voltak a Vortexben, akiknek megeredt a nyelve – feleltem, miközben elgondolkozva végighúztam az ujjam a kormányon. – Igazad volt, nem volt egyszerű feladat eljutni hozzá, bár nem tudom, a kézügyességének mennyi köze lehet ahhoz, hogy szilárdan bebiztosította magát. Úgy vettem észre, féltek őt kiadni, de hogy miért, azt tőle kell megkérdezni. Hacsak nem tudod egyébként is – fűztem hozzá elmosolyodva, még ha ezt nem is láthatta. Nem osztott meg velem túl sok információt azzal a bizonyos nyomozással kapcsolatban, de nem is ez számított: azt kérte, hogy találjam meg a fickót és én ezt tettem.
– Az éjjel még életben volt, szóval ezt valószínűsítettem – döntöttem hátra a fejem a fejtámlának, egy számára láthatatlan mosollyal a szám sarkában. Nem kérdeztem rá az informátora kilétére, mert semmi közöm nem volt hozzá és nem tartottam valószínűnek, hogy meg akarná velem osztani, akkor pedig felesleges kérdezni is. Az ő kérdése viszont már felkeltette az érdeklődésemet. Lerázhattam volna, bonthattam volna a vonalat, mondván megbeszéltük, amiért hívtam, mégsem tettem, mert hasonlóan élveztem a hangját hallgatni, mint azon a távoli szigeten.
– Kicsit fáradtan, túl egy tárgyaláson, ami háromszor olyan hosszúra sikeredett, mint kellett volna – osztottam meg vele a valóságot. – És te? Mit csinálsz éppen azon kívül, hogy telefonálsz? – kérdeztem vissza egy kis mosollyal. Nála valószínűleg nem lepett volna meg az a válasz sem, hogy épp pucéran flangál valami szigeten, de ahhoz azért még túl korán és túl világos volt. Talán.

Tyra && Ragnar

Níðhǫggr erős volt, neki nem volt szüksége arra, hogy fehérjét igyon - mert ő embereket zabált, neki nem volt arra szüksége, hogy hátazzon - mert ő húst tépett és csontot tört. Az edzések nem neki voltak szükségesek, hanem nekem, ennek a testnek, ami nem az Yggdrasil gyökerei közt kígyózott tova, ráadásul ha a munkatársak kiszúrták volna, hogy soha nem esz le a fene az edzőterembe, biztos, hogy a tengerbe dobtak volna a cápák elé. Az már más kérdés, hogy Kraken kiszedett volna onnan, de jobb volt, hogy bizonyos dolgokról az emberek nem tudtak. Még ha hinniük is kellett volna bennünk, a létezésünkben, olykor jobb volt, ha homály fedte a kilétünket.
Nem biztos, hogy örültek volna a fúrótorony hálótermeiben, ha megtudják, köztük élt egy rettenetes és gyilkos Titanic méretű sárkány, akinek az a hobbija, hogy bűnös lelkeket tüntetett el a gyomrában. Ráadásul az edzőteremben töltött időm csak az enyém volt, mert ameddig a többiek már rég kidőltek, nekem akkor következett be a valódi edzés, olyan súlyokkal, amikről ők még álmodni sem mertek volna. És akkor érkezett el a hívásom ideje is, amit egy női hang egyetlen szava változtatott meg. Mégis bemutatkoztam a biztonság kedvéért, de Nott szavaira azért egy sokatmondó mosollyal reagáltam, amit most itt nem igen láthatott.
- Most már kerülni tudom a hívásaid, mert el fogom menteni a számod. Pedig kezdtem elfelejteni ezt a fogadalmam - nevettem bele a telefonba elnyújtott, ugrató stílusban, remélve, hogy Tyra nem sértődik meg. Nem tűnt olyannak. Csak hümmögve válaszoltam arra, kire is volt szükségem. Helnek egyértelműen jeleztem, Tyrát akarom, s ez nem kérés volt a részemről felé sem. A nő hangjára arról a bizonyos emberről elpillantottam a hatalmas ablakok felé, amiről a tengerre lehetett látni.
- Volt bent a Vortexben, vagy másképp sikerült elérned, hogy megtaláld? - érdeklődtem, balommal lenyúlva szedtem fel a földről a kulacsomat hogy némi vizzel locsoljam le a torkomat. Négy korty után, ha addig még nem válaszolt a nő, folytattam is. - Téged kértelek meg, úgyhogy nem kezdtem bele a magánakciómba - nem kioktatás volt, tényleg borzasztóan sok munkám volt. - Az informátoromnak sem sikerült közelebb kerülnie az ügyhöz - eszem ágában sem volt beavatni abba, hogy valójában Kraken közelebb volt mindenkihez, mint azt hihették. Ahogy ő is a hátamat védte, úgy én is a tűzbe mentem volna azért az emberért. - Hogy vagy? - továbbmentem, talán egy kicsit személyesebb vizekre evezve magunkat. Legalább nem azt kérdeztem meg, hogy fekete vagy vörös tangát viselt ebben a pillanatban... haladok!

- XX szó  // zene: Caviar // I missed you but not your phone call -
- ℤ -

calling: Ragnar

Úgy forgattam az ujjaim között a névjegykártyát, mintha még mindig gondolkoznék azon, hogy felhívjam-e a rajtam szereplő telefonszámot, pedig a telefonom már a fülemnél pihent és épp kicsörgött. Nem hazudtam Ragnarnak azon az estén, és úgy tűnt, ő sem nekem, legalábbis abból ítélve, hogy a feladatot Hel mintha magától is rám bízta volna. Ragnar nem túlzott, nem volt olyan könnyű a fickó nyomára akadni, mintha kétszer annyira lett volna az; beletelt két napomra a nyomára akadni és plusz egybe, hogy megbizonyosodjak róla, nem csak a személyleírás alapján járok jó helyen. Szerencsére hiába akarta volna mindenki tartani a száját, nem volt szükségem segítségre ahhoz, hogy dalolásra bírjam őket: a sötétség, mint olyan, elég ijesztő tudott lenni a maga nemében, a csend és a feketeség, ami engem megnyugtatni volt képes, az másokat rendre pánikra késztetett, mert úgy érezték, benne ragadtak a nagy, sötét, kongó semmiben. Márpedig ha az ember fél, akkor a semmi a legnagyobb valami. Ugyanúgy hiába való volt a jóember minden próbálkozására a rejtőzködés értelmében: miután megvolt a lakcíme, az álmai már anélkül is elárulták, hogy szembe kellett volna néznie velem.
A feladatom pedig, ugye, itt ért véget hivatalosan. A vonal mégis elnémult a másik oldalon, körülbelül a második és a harmadik csörgés között valahol; ezt még nem is furcsálltam, nyilván neki is lehet civil munkája, dolga, bármi elintéznivalója. Félretettem a telefont, öltözni kezdtem, mert hamarosan indulnom kellett egy tárgyalásra, és nem is igazán néztem az időt, míg összeszedtem magam. Mire elkészültem, legalább tizenöt-húsz percnek el kellett telnie érzésem szerint, akkor próbáltam meg ismét, hasonlóan járva. A harmadik és egyben utolsó próbálkozásom már a kocsiban ülve történt, de a vonal ismét megszakadt, én pedig felvont szemöldökkel adóztam néhány percet a gondolatnak, hogy talán tényleg ez a hobbija. Lenémítottam a telefont és a táskámba süllyesztettem, a magam részéről meg is feledkeztem róla, három próbálkozást bőven elégnek éreztem.
Ironikus módon a telefon akkor kelt életre, amikor már tényleg végképp nem számítottam rá. Jócskán elhúzódott a megbeszélés, épp bevágódtam az autóba, visszatettem a hangot a telefonra, majd a táskámba dobva azt készültem elindulni, de még csak a motort indítottam be, amikor meghallottam a csörgést. Nem is néztem a képernyőre, csak odanyúltam a készülékért, hogy fogadjam a hívást.
– Igen? – szóltam bele mindenféle különösebb kerítés nélkül. Aki engem keresett, legtöbbször tudta, kit hív, nem kellett bemutatkoznom. Ismerősen csengő mély hang szólalt meg a vonal másik végén, és már épp sebességbe tettem volna az autót, hogy mégis elinduljak közben, de amikor bemutatkozott, az megállított. A mosoly lassan terült szét az arcomon.
– Ragnar, micsoda meglepetés! Már azt hittem, tényleg csak a nem fogadott hívásaid között akarsz majd viszontlátni – üdvözöltem egy cseppnyi iróniával. – Tyra Estenson. Ha minden igaz, az én segítségem kellett neked – helyesbítettem a feltételezésén, bár egészen meglepett, hogy valóban milyen segítőkészen hangzott az imént.
– Van a birtokomban valami, ami szerintem érdekelhet – tértem a lényegre azonnal. – Hacsak nem jártál azóta az ügyed végére, bár tegnap éjjel nem úgy láttam. – Ugyan csak burkoltan fogalmaztam, de ebből már sejthette, hogy megtaláltam, akit keresett.

Tyra && Ragnar

Négy napja hagytam magam mögött Tyrat és a Vortexet, hagyva egyelőre a Kraken-féle nyomozás előrehaladását, aminél Helnek jeleztem, hogy mindenképpen szeretném ráhagyni a munka nagy részét Tyrara, ha már vele volt egy megbeszélésem a Főnökasszony irodájában. Nem azért, mert Hel ne lett volna képes arra, hogy pollanatok alatt megtalálja azt, akit kerestem, hanem azért, mert Nott elérte azt, hogy felhúzzon engem és már csak azért is tőle vártam azt a telefont, amiben elmondja majd, hogy mennyire nem akart felhívni és mennyire kegyes vagyok, amiért felvettem neki.
De Midgardon is volt munkám, amit ráadásul minden nehézségével, kihívásával és unalmas perceivel is imádtam. Még ha most, két órányi bámulás után sem tudtam rájönni, hogy mit is láttam a laptopom kijelzőjén és pontosan azért is kellett bemennem a "főnök" irodájába, hogy kitárgyaljuk a lehetőségeket. A magam részéről leginkább csak hallgattam és néztem az arcvonásaikat, néhol egyetlen bólintással jelezve, hogy lehetne bennük ráció. Már épp a projektor irányába indultam volna meg, amikor a telefonom megszólalt, amit sikerült azonnal kinyomnom szinte. Húsz perccel később megint, hogy egy harmadik alkalommal is ugyanezt tegyem, amikor videómegbeszélésem volt Krakennel.
Csak fél nappal később jutottam el addig, hogy a háromszor engem kereső számot felhívjam. Fülessel a fülemben, a tárcsát épp rácsúsztatva a francia rúdra. Nem lepett meg a dolog, hogy hatszor csörgött ki, nagyon is türelmes voltam, de amikor nem elutasítottak, hanem egy női hang szólt bele a telefonba, már a padra ültem le, pólómmal letörölve az izzadságcseppeket a homlokomról.
- Üdvözlöm! Ragnar Myhre vagyok és keresett a mai nap során többször is - mutatkoztam be, mert fogalmam sem volt, ki kereshetett, a munkám miatt pedig egészen sok ügyféllel volt dolgunk. - Miben tudok segíteni? - tettem fel a nagyon is rám jellemző kérdést. Ha dolgoztam, egészen segítőkész tudtam lenni.

- XX szó  // zene: Caviar // I missed you but not your phone call -
- ℤ -