Mr and Mrs

Nem vagyok egészen biztos benne, de egy pillanatra, mintha büszkeséget látnék Dimitriy arcán, ahogy meglehetősen röviden elmondom, hogyan is tettem a helyére ezt az Irina nevezetű förtelmet, ami végtére is szükséges volt, ha nem akarom, hogy ezek a hülye lotyók a fejemre nőjjenek. Még csak az hiányozna, hogy azt gondolják rólam, hogy engem bármelyik sértegethet csak úgy, ráadásul Dimitriy-re se vetne valami jó fényt, ha észre vennék ezek a leleményes...hölgyek, hogy elég pár gonosz megjegyzés és a főnök felesége már megy is picsogni. Kicsit olyan érzésem van, mintha megkaptam volna Irinával Lynette alvilági verzióját és most vele kell majd hatalmi harcokat vívnom de, ha rajtam múlik, hát nem ő fog győztesként kisétálni ebből.
Hacsak nem számoljuk bele, hogy egy kisebb csatát máris megnyert a szavaival, mert olyan kétségeket ébresztett bennem, melyek ide vezettek, ebbe a nyamvadt öltözőbe, hogy aztán most megpróbáljam Dimitriynek elmondani, mi is ez az egész, mitől akadtam ki és mi jár a fejemben. Nem könnyű, mert egy részem tudja, hogy hülyeségeket gondoltam vagy gondolok, de ezek után nem mondhatom már azt, hogy "Mindegy, felejtsd el", mert nem tudná. Inkább bevallom, ahogy rákérdez és magához húz, hogy az az oldala, aki odakint püfölte azt a fazont, valóban megijesztett mindazzal megspékelve, amíg Irina sutyorgott nekem. Ő pedig sóhajt egy hatalmasat, szavai hallatán pedig én is ugyanezt teszem, mert... -Tudom, csak...elbizonytalanított.- lépek odébb pár papírtörlőért, hogy aztán azzal tisztítsam tovább a bőrét, de ahogy megszólal, megáll a kezem a mozdulat közepén, mikor pedig államra fog le is engedem magam mellé a véres papírdarabbal együtt. Halálosan komoly a tekintete, nyelek is egy nagyot kékjei láttán, de talán épp ez kell ahhoz, hogy végre tényleg helyre tegyek magamban mindent. A francba, hiszen alig fél órája vitatkoztunk egy másik baromságon, aminek ugyancsak az volt az alapja, hogy nem bízom benne. Pedig, bízom. Tudom, hogy bármitől hajlandó lenne megvédeni, mint ahogy tette is eddig és az is hatalmas dolog, hogy egyáltalán közeledett felém és megpróbáljuk most ezt a valamit , amit még nem tudok hova tenni. Nevezzük igazi házasságnak, bár őszintén szólva, fogalmam sincs róla, hogy az milyen és előtte se sok jó példa sorakozik, de talán nekünk menne. Szeretném ezt hinni. De azért meg is kell dolgozni, neki is és nekem is. Tisztában vagyok ezzel.
A szavai mégis olyan végzetesek, mintha máris pengeélen állnánk, a gyomrom görcsbe rándul a gondolattól is, hogy talán máris véget ér ez az egész azelőtt, hogy elkezdődhetett volna egyáltalán, de az igazi fájdalmat az okozza, amit utána mond, hogy talán soha nem lesz elég jó hozzám és mivel nem tudom elfordítani az arcom, hogy legalább ezt úgy emészthessem meg, hogy ő ne tudjon minden kibaszott gondolatot leolvasni róla, összepréselem ajkaim és úgy bámulok rá. Akkor is, amikor jóval erőteljesebb hangon nekem szegezi a kérdését, amiről üvölt, hogy tényleg nem tudja, hogy mit tegyen annak érdekében, hogy nekem jó legyen. De legalább, már ketten vagyunk. -Kezdetnek mondjuk engedd meg, hogy én döntsem el, ki elég jó hozzám és ki nem.- szólalok meg végül halkan, zakatoló szívvel, miközben szabad kezem az arcára helyezem gondosan ügyelve arra, hogy az orrát ne érintsem. -Aztán adj egy kis időt, hogy belerázódjak ebbe az egészbe és ne akarj rögtön az első alkalommal eldobni magadtól, ahogy betojok kicsit.- sóhajtom halkan, hiszen mégsem várhatja el tőlem, hogy én pár hét vagy hónap alatt megszokjak egy olyan életstílust, amibe Ő beleszületett. Nem is tudom, hogy a gimi óta láttam-e egyáltalán ilyen közelről verekedést, ráadásul itt a veszélyesebb férfi történetesen az volt, akibe nagy eséllyel belezúgtam. -Végezetül pedig, adj egy csókot már, ha képes vagy rá egyáltalán a bumszli orroddal...- súgom végül egy halk sóhaj kíséretében, még közelebb lépve hozzá, miközben a másik kezemből elhajítom a papírdarabot, hogy aztán mellkasára vezessem tenyerem. -Megelégszek egy aprócska csókkal is...- lesek rá halvány mosollyal arcomon, próbálom végre elüldözni ezt a fullasztó feszültséget, mert ha valamit nem terveztem mára, az az, hogy egy este kétszer is összevesszünk. Úgy akarok ma lefeküdni aludni, hogy Ő mellettem van, nem pedig rideg távolságtartással, külön szobában, mint a válófélben lévő házasok.

Mr and Mrs

Miközben ott állok és nézem Őt, kezdek rájönni, hogy ez és az előző vita meg talán, már az azelőtti is, mind mind azért volt, mert nem beszélünk. Átéltük együtt azt az eszeveszett éjszakát, de nem beszéltünk erről, rólunk vagy legalább arról, hogy mi minden vár rám vagy rá. Most pedig itt az eredménye, hogy én folyamatosan kételkedek, miközben Ő prostik közt ücsörög és néha ripityára tör arcokat. Újabb és újabb dolgokat tudok meg róla, mindig látok belőle egy picivel többet, miközben félpucér némberek sutyorognak a fülembe, hogy mennyire nem illek hozzá. Talán, tényleg nem illek bele ebbe az egész alvilág témába és meglehet, hogy idővel tényleg nem fogja majd vissza a tény, hogy én nem vagyok ennek a része, de hiszem, hogy pont azért illünk össze, mert annyira mások vagyunk. Nem tudom. Kicseszett Irina rohadt jól ért ahhoz, miként kell egy nő fülébe bogarat ültetni. -Közöltem, hogy nem ezért fizetjük és visszaküldtem dolgozni.- vonok vállat, mintha ez valóban egy ilyen egyszerű és laza beszélgetés lett volna, pedig a legtöbb kétely Irinának köszönhető. Csak azt sajnálom, hogy fele annyira se tudtam megsérteni, mint szerettem volna, hiszen csak az orra alá dörgöltem, hogy Dimitriy az Én férjem, miközben mindketten tudjuk, hogy talán még ő is jobban ismeri nálam. Legalábbis, ezt az erőszakos oldalát mindenképp.
Nem akarok csak úgy ácsorogni, fojtogató érzés Dimitriy dühét figyelni, így inkább a levetett holmikat dobom a kukába, mint valami tisztaságmániás és talán épp ez a minimális távolság az, ami szükséges ahhoz, hogy végre feltegyem a kérdést, ami azóta aggaszt, hogy bejöttem ide. -Van, aki másképp gondolja...- jegyzem meg alig hallhatóan a válaszát követően, de kétségtelenül hat rám, ahogy újfent hangoztatja, hogy sosem bántana. El is akarom hinni. Valahol mélyen el is hiszem, de a tény, hogy az itt lévő nők nagy része, talán sokkal jobban ismeri Őt, mint én, kissé feszélyez. -Tudom...- sóhajtom halkan, közben figyelem, ahogy a gombokat oldja egymás után, de néhány mozdulata olyan vehemens, hogy az egyik a padlón köt ki halkan koppanva párszor. Tényleg tisztában vagyok vele, hogy nem bántana, legalábbis önként biztos nem, de még én is lehetek egy kibaszott gomb egy ilyen helyzetben, aztán majd én is koppanok a padlón, ha a dühe eluralkodik rajta. Franc essen már ebbe az Irinába.
Végül nekem szegezi a kérdést, amit már korábban is, én pedig pár pillanat erejéig, csak bámulok rá tisztes távolságból, amit egyetlen mozdulattal szüntet meg köztünk és ránt közelebb magához. Rezzenéstelen arccal nézek fel rá, nyelek is egy nagyot, míg végül megrázom a fejem. -Attól, aki odakint voltál, egy kicsit igen.- súgom végül halkan, majd lepillantok sebes orrára és egy fájdalmas, dorgáló mosollyal megcsóválom a fejem, hogy aztán tovább haladjon tekintetem az ing felé. -Van, akinek meggyőződése, hogy rá fogsz erre unni. Rám, hogy a jó fiút játszd mellettem.- súgom végül halkan, mostanra már eljutok odáig, hogy teszek magasról Irinára, maximum majd megtanulja, hogy ne velem baszakodjon. Nekem most fontosabb, hogy Dimitriy értse, hogy mi ez az egész és, talán én is érthessem Őt. Még ezt az állatias oldalát is. -Meg, hogy majd ki fogsz törni abból, amit miattam játszol meg ilyen baromságok de...- akadok el egy pillanatra, miközben kezeim megindulnak, tovább gombolom azt a nyamvadt véres inget, hogy végre letoljam vállairól, majd egyik kezembe fogva a kuka felé hajítsam. -Mindezt hallani, miközben te ájulásig versz valakit...ijesztő volt. Ezért jöttem be ide, hogy inkább ne is lássam, mi zajlik.- sóhajtok egy hatalmasat, de tekintetem még, csak most talál az övére, mióta az inggel foglalkozok. Fogalmam sincs, hogy számára ez miként hangzik vagy, hogy el tudja-e képzelni egyáltalán, hogy milyen érzés valakit, aki előző este olyan figyelmes és törődő volt veled, ilyen állapotban látni. Tudom, hogy ez is ő és meg is értem, miért van erre szükség, de a gondolat, hogy ez ott van benne ilyenkor is, tényleg ijesztő. -Tudom, hogy szándékosan akart felhúzni, mert féltékeny, vagy a franc tudja mi baja van, de ettől még sikerült neki.- lépek végül odébb azzal a szándékkal, hogy szerezzek a falon lévő tartóból egy papírtörlőt, hogy azzal tüntessem el a többi vért, bár mindez valószínűleg nem sikerül, ha Dimitriy netán visszatart.

Mr and Mrs

Pár perccel ezelőtt még arról fantáziáltam, miközben a fülembe duruzsolt édesen, hogy nekem esik és ott, azon a nyamvadt bárszéken vagy a pulton tesz a magáévá. Most meg itt áll előttem csupa véresen, törött orral és csak azt látom rajta, hogy iszonyúan pipa. Az, hogy ez még az iménti verekedésnek vagy inkább nekem köszönhető, nem igazán egyértelmű, de tisztán érzem a belőle áradó feszültséget, na nem, mintha bennem nem lenne szintén egy jó nagy adaggal. Mégis, ahogy belép az állapotom felől érdeklődik, mintha valami nyámnyila lennék, aki a vér láttán összeesik, pedig engem nem az borított ki. Egyértelmű, ha két pasi verekszik, az ezzel jár, ennyi. Az volt rám durva hatással, amilyennek Őt láttam és az, amit Irina a fülembe sutyorgott, mint valami kibaszott démon, akinek féltett szándéka mindent tönkretenni. Egyébként, ha lenne eszem, már csak azért sem hagynám, hogy éket verjen közénk, hiszen egyértelműen ez volt a célja, csak hát nekem meg nincs eszem, mert inkább a szavait boncolgatom. Szavakat, melyek vagy igazak, vagy nem. Nem tudhatom se én, se ő, mégis hagytam neki, hogy elbizonytalanítson velük.
-Ja jó. Az más.- válaszolok csak ennyit a vérrel kapcsolatos megjegyzésére, majd inkább neki látok letisztogatni az arcát, mintha ezzel eltüntethetném a nyomát is annak a veszélyes és agresszív férfinak, aki az imént volt, csak épp az a legnagyobb baj, hogy még mindig ott lapul benne. Sőt. Nem is lapul igazán, mert a megfeszült állkapcsa kellőképpen árulkodik arról, hogy milyen hangulatban van még mindig és ezt valószínűleg tetézi az is, hogy én végül mégis itt kötöttem ki az öltözőben, mint valami szánalmas, beszari tündérkirálylány. Meg az is, hogy kerülöm tekintetét, hiszen pillanatokkal később cseppet sem nyugodt hangon, szinte rám parancsol, hogy nézzek rá. Nem teszem meg rögtön, az arcát törölgetem továbbra is, de ahogy elveszi a kendőt, végül mégis rászegezem pillantásom és nyelek egy nagyot. Meg sem mozdulok, miközben kioldja a nyakkendőjét, majd az ing gombjaival kezd foglalatoskodni, csak csendben bámulok az arcába és próbálom rendbe rakni magamban a dolgokat. Ő azonban arra kér, hogy osszam meg vele mi jár a fejemben, bár szerintem fogalma sincs róla, hogy mire vállalkozna ezzel.
-Nem számít, hogy mit mondott. Helyre tettem. Azt hiszem. - szólalok meg végül halkan, de nem árulok el szinte semmit sem, mert nem igazán szeretném, ha végül Irina kapna ezért. Vagyis de. Nem tudom. Akármilyen alattomos kígyó is, nem akarom bajba sodorni, hogy aztán az én lelkemen száradjon, ha Dimitriy...megbünteti. -Bejöttem, mert nem akartam, hogy lássa, mennyire felidegesített.- folytatom még mindig borzasztó halkan, és végtére is, ezzel nem hazudok, csak épp azt nem árulom el neki, hogy Irina szavai és az Ő tettei együttes erővel váltották ezt ki belőlem, az érzést, hogy el akarok onnan tűnni. -És, mert nem akartam végig nézni, ahogy halálra versz valakit.- nyögöm ki végül, miközben az eldobált cuccaiért indulok, hogy kihajítsam őket a kukába, de igazából csak azért teszem, hogy ne álljak ott előtte, mint egy kibaszott szobor, mert még a végén elárulom magam, mennyire megrémisztett az, amit láttam rajta.-Ez az az oldalad, amit miattam vissza akarsz fogni? - fordulok újfent felé, bár magam sem tudnám megmondani, honnan jön végül az erő ahhoz, hogy ezt a kérdést feltegyem neki, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Ő talán tényleg ez akarna valójában lenni még, akár velem szemben is.

Mr and Mrs

 Magam sem tudom, mi dühített fel jobban. Irina kegyetlen szavai, melyek a megjátszott érdektelenség ellenére túlságosan is szarul estek, vagy inkább az, hogy Dimitriy szinte a szemem láttára vert az imént épp félholtra valakit. Vagyis, talán azóta is püföli, hiszen én bejöttem az öltözőbe, mintha ezzel bármit is megoldanék. Na nem bújkálni akarok én, csak épp nem akarom, hogy odakint mindenki lássa rajtam, milyen kibaszottul dühös és kétségbeesett vagyok, amiért muszáj vagyok elismerni, hogy Irinának, talán igaza van.
Lehet, hogy Dimitriy most fejest ugrott velem ebbe az egészbe, mert tényleg valami újdonság vagyok mindazzal együtt, amit tőlem kaphat, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Irina, talán jobban ismeri, mint én és pontosan tudja, hogy meddig képes visszafogni magát. Talán, a velem szemben mutatott kedvesség és türelem is, csak múlandó, aztán idővel nekem is kijut majd egy-két pofon.
A mosdó fölé hajolok, kicsit bevizezem a tenyerem és benedvesítem a tarkómat, hátha segít megnyugodni. Lehunyom szemeimet, hátha könnyebben megy a mutatvány, de újra és újra Dimitriy jelenik meg előttem, meg az a rengeteg vér, ami belőle majd a másik pasasból folyt. EZ az igazi Dimitriy.
Nem tudom, mennyivel lett volna könnyebb mindezt végig néznem, ha az a ribanc nem jön oda a fülembe sutyorogni. Valószínűleg, csak elfordultam volna vagy magamba döntök hirtelen vagy két deci vodkát, de ez a kettő együtt iszonyúan felhúzott.
Talán, most élvezi mindazt, amit én nyújthatok neki, de vajon meddig képes ketrecbe zárni önmagát? Hiszen, akárhogy is nézzük, mellettem valószínűleg úgy érzi magát, mert ezt a vad, kegyetlen oldalát igyekszik elnyomni Miattam , de meddig lesz képes rá? Ábrándozhatok én arról, hogy szüksége van rám, valami kevésbé ridegre az életében, de az is lehet, hogy valójában nem is vágyik ilyesmire, mert Ő ezt élvezi , ezt szokta meg; a verést, ha valaki épp nem úgy viselkedik, mint kellene.
Az ajtó felé kapom a fejem, mikor kinyílik, de rögtön vissza is nézek inkább a tükörbe, mielőtt még túl sokat elárulna Dimitriynek a pillantásom. Hogy mennyire rettegek ettől a vérben fürdő, agresszív oldalától, amitől talán biztonságban vagyok még, de mindez csak addig érvényes, míg a szerződés köti. De, ha utána is együtt maradnánk esetleg, akkor már nem tartaná vissza semmi attól, hogy mindezt szabadon engedje. Talán, még én sem.
-Kérdezi ezt az, aki csurom vér.- sóhajtom halkan, próbálok erőt venni magamon, hogy ne megint egy rohadt veszekedésben találjam magam, de talán, már az is kellően megalapozta a vitát, hogy idő közben eltűntem a pulttól és inkább mégis egy night club öltözőjében bújkálok. -Te jól vagy?- köszörülöm meg a torkom, hogy aztán egy mély levegővételt követően eltoljam magam a mosdótól és felé forduljak. Nem tudom, mennyire tudom leplezni a megrökönyödést, ami a véres ingje láttán ér, de nyelek egy nagyot és felé nyújtom a kezem, intek is, hogy jöjjön közelebb, végül elveszem tőle a kendőt, ha engedi és egy kicsit bevizezem. -Nem akarom elhinni, hogy nincsenek embereid arra, hogy az ilyesmit elintézzék. - jegyzem meg halkan, közben pedig, ha hagyja, kicsit letörölgetem az arcát, bár az orra környékét inkább elkerülöm, mert már most kezd feldagadni és valószínűleg rohadtul fájhat. Inkább az orra tövéhez nyomom a hideg kendőt, hátha úgy eláll a vérzés. Mondjuk, az ingnek már egyébként is annyi. -Olyan, mintha én magam állnék neki felépíteni az általam megtervezett épületeket.- dünnyögöm tovább, de a tekintetét azóta is kerülöm, hogy bejött ide, mert nem tudom, hogy képes lennék a milliónyi, bennem tomboló érzelmet elrejteni előle. Újra csak Irina szavai járnak a fejemben, mint valami nyamvadt lemez, amit féltett valaki a lejatszóra -egész pontosan az a cafka-, én meg képtelen vagyok levenni. Valószínűleg azért, mert látok benne igazságot.

Mr and Mrs

Nagyon úgy fest, hogy Dimitriy meg van győződve arról, hogy a hely miatt buktam ki rá. A nők miatt, akik egy szál semmiben járkálnak fel-alá vagy épp a rúdon riszálják magukat és a pasiktól, akik a nyálukat csorgatják, de nem így van. Azért buktam ki, mert azt hittem, hogy mindannak ellenére, ami köztünk történt, Ő erre vágyik, azért ül itt, mert ezeket a nőket akarja nézni, de az meg sem fordult a fejemben, hogy igazából őrzi őket és a hely történetében az apjáé. Mondjuk, akár kötelesség, akár nem, azért nem kifejezetten nyugtat meg a gondolat, hogy majd itt kell kerül-fordul ülnie "őrzés" címszóval, fordított esetben pedig biztos vagyok benne, hogy Ő még jobban kibukott volna, ha én sztripper pasikra vigyáznék, de most inkább arra koncentrálok, amit a folyosón mondott. Ahogy mondta. Most csak ez számít.
Próbálok is érdeklődni úgy az egész felől, kíváncsiskodok az élete ezen részéről, amivel idővel meg is kell barátkoznom, Ő pedig, ha nem is a legbővebben, de válaszol. Nehéz mondjuk ezt az egészet összeegyeztetnem a fejemben, hálás is vagyok, amiért inkább áttér az én napomra és elfoglaltságomra, bár meglep, hogy egyáltalán érdeklődik. Talán, ez is azért van, mert próbálok én is nyitni az Ő világa felé, mondjuk az enyém fele olyan veszélyes és izgalmakkal teli sincs, mint az övé, ahol ezek szerint olykor be kell törni pár orrot. Tény, hogy a tárgyalóban megkönnyítette volna ma a dolgomat, ha ott is így működne minden.
Mégis, a keze, amivel képes bármilyen pofátlan, értetlen vendéget helyre tenni, most édesen az enyémért nyúl, én pedig egy pillanatra az ölében pihenő, egymásba fonódó ujjainkat nézem, majd egy lágy mosollyal felpillantok rá. Nem tudom, hogy tett-e valaha ilyen gesztust, mióta a szerepünket játszuk, de talán ez már nem is igazán a szerep része, ez a gondolat pedig egészen megmelenget. Tudom, hogy nem volt még sosem kapcsolata, hiszen beszéltünk erről, talán még akkor, amikor visszahoztak hozzá, de igazán édesen feltalálja azért magát, hogy mivel tud kedveskedni. -Hát, nem igazán érdemes velem vitatkozni.- vigyorodok el, mert ebbe viszont már ő is bőségesen belekóstolhatott, hogy mennyire makacs tudok lenni, ha valamit igazán akarok, már pedig ma azt akartam, hogy elégedetten távozzak az ülésről és végre láthassam Őt, meg azt a pimasz vigyorát, amivel végig mustrál. -Tetszik?- harapok finoman ajkamba, egy pillanatig sem titkolom, mennyire beette magát a gondolataimba, konkrétan egész nap ott sündörgött a fejemben és ezen nem segít az sem, ahogy a fülembe suttog. Még az a kibaszott bébi is olyan izgatóan hangzik most, ahogy egész közel húz magához és hallom sóhaját, majd rekedtes hangon megszólal. Az egész testem lángra kap, valószínűleg tiszta liba bőr vagyok a gondolattól is, hogy újra az övé legyek, hogy magamban érezzem, hajolok is még közelebb hozzá, hogy végre ajkait az enyémeken érezhessem, de mielőtt még túlságosan beleélném magam abba a vágyott csókba, egy aggódó női hang visszarángat a valóságba.
Hátrébb húzódok tőle, kezem újra a poharam köré fonódik, kortyolok is egyet, míg ők sugdolóznak, majd Dimitriy szavaira komoly arccal rápillantok. Azt azért már felismerem, hogy mikor érdemes vele packázni és mikor nem, most pedig, ahogy kér, hogy maradjak -meglehetősen szépen és finoman teszi-, bólintok egyet és eltökélt szándékom, hogy most az egyszer tényleg szót fogadok. Már csak azért is, mert tudom, hogy a legkevésbé sem velem akar foglalkozni, amikor épp helyre kell tennie valakit és a tekintélyét nem csorbítanám azzal, hogy mögé állok, mint valami undok feleség otthonkában, nyújtófával a kezében.
Egy darabig figyelem is az eseményeket, ahogy Dimitriy az asztal lapjára tenyerel és a férfihoz beszél, de már abból tudom, hogy ez nem lesz egyszerű menet, amilyen arccal a férfi reagál. -Pár hét és rád un majd.- szólal meg mellettem egy túlságosan ismerősen csengő női hang, de a biztonság kedvéért -még mielőtt rossz lotyóra gondolnék-, felé is pillantok, hogy Irina elégedett arcával találjam szembe magam. Tekintete olyan sunyin méreget, ajkán olyan önelégült, gonosz mosoly virít, hogy kénytelen vagyok bevallani, a szőr is feláll tőle a hátamon. -És tudod miért? Mert ő nem az a figyelmes, drága férjecske, amilyenre te vágysz, aki fogja a kezedet a pultnál és édesen becézget...- folytatja a - minden bizonnyal - jó előre begyakorolt szöveget, hiszen ezek szerint figyelt minket az utóbbi pár percben, bár azt inkább nem adom a tudtára, hogy a "bébi" cseppet sem édes becézgetés számomra, hacsak nem számolom hozzá, hogy Dimitriy pontosan azért szólított így, hogy incselkedjen velem. -EZ az igazi Dimitriy- közli végül, fejével biccent is a boksz irányába én pedig követem az irányt és összeszorítom állkapcsom a látványra, majd nyelvek egy nagyot. Még innen is látom, hogy az orra vérzik, de az még mindig durvább, amilyen vehemensen neki áll ütlegelni a férfit. Beleborzongok, és nem a jó értelemben, mert az a Dimitriy, akit most látok, egészen elborzaszt. -és nem fogja sokáig bírni, hogy ne ez legyen. A vérében van. Ő ilyen és kész, szóval akármivel is sikerült rávenned, hogy feleségül vegyen téged és játssza az édes kis férjedet, hidd el, nem lesz hosszú életű a dolog. Ki fog törni ebből.- sutyorogja, mint valami kibaszott fúria, arcán rideg, kegyetlen mosoly virít, de nem vagyok hajlandó meghunyászkodni egy kurva előtt és megmutatni, mennyire szarul esik mindaz, amit mond. Felöltöm a korábbi mosolyomat, amit Dimitriy ellen használtam, tekintetem az övébe fúrom és hanyag mozdulattal a poharamért nyúlok. -Tudod, Irina, akármilyen is Ő valójában, ez a gyűrű - mutatom is fel az ujjamat, amin azóta is ott virít az az ékszer, amit még a múltkori party előtt Dimitriy húzott fel rá én meg...egyszerűen feleslegesnek láttam levenni -akkor is az én ujjamon van. Bármennyire is böki a szemedet, ha rajtam múlik, itt is marad.- sziszegem halkan a szavakat, bár nem tudom, mennyire jó ötlet egy ilyen nőt felhúzni és sértegetni, de gondolom bántani úgyse merne. Ahhoz túlságosan fél a férjemtől. Gondolom. -Mellesleg, jobban tennéd, ha vissza mennél dolgozni. Nem azért fizetünk, hogy engem sértegess.- szúrok oda amolyan "Iris vagyok és nem mindig vagyok a megfontoltság mintaszobra" módon, ahogy általában viselkedni szoktam, amikor elborul az agyam, majd kiürítem a poharam és felállok a helyemről. -És most, ha megbocsátasz...- fúrom tekintetem az övébe, egész közelről, mintha valami hülye, hatalmi harc zajlana épp vagy az a férfias "kinek a nagyobb" játék, végül kellő szemmelverést követően elindulok. Az egyik lánytól kérdezem meg, merre vannak az öltözők, de mielőtt még eltűnnék bármelyiknek is az ajtaja mögött, vetek egy pillantást Dimitriy felé. A férfi arca csupa vér, eltorzult a fájdalomtól, míg a férjemé...leginkább egy vérengző fenevadéra hasonlít és olyan brutálisan kegyetlen, hogy félek, örökre a retinámba égett.

Mr and Mrs

Tudom, hogy lesznek még ennél jóval durvább dolgok is, amikkel meg kell majd békéljek, ha tényleg azt akarom, hogy komolyan az életem részévé váljon, de úgy érzem, készen állok fejest ugrani ebbe az egészbe. Főleg, hogy már biztosan tudom, hogy Ő is szeretné, hogy nem gondolta meg magát, nem hátrált vissza vagy ilyesmi. A minimum az, hogy legalább megpróbáljam megismerni a világát és, ha néhány dolgot nehezen is vesz majd be a gyomrom, nyeljek egy nagyot. Mindez az Ő része, az élet, amit eddig élt és ezután is fog, bármi is legyen köztünk, nekem pedig el kell fogadnom, ha vele akarok lenni, már pedig akarok. Furcsa módon, talán még némi kíváncsiság is van bennem, ha belegondolok, hogy mindezek által Őt is jobban megismerhetem, többet láthatok belőle, mint eddig, bár valószínűleg jó párszor emlékeztetnem kell majd magamat arra, hogy ez a Dimitriy nem feltétlenül ugyanaz, mint aki éjjel majd lázas csókokat hint a bőrömre  és úgy néz rám, ahogy senki más nem tud.
Széles vigyor jelenik meg arcomon a vigyorát látva, mindez pedig erőt is ad ahhoz, hogy tényleg mellette akarjak lenni, na nem, mintha nem lenne tényleg méltóságomon aluli egy öltözőben kuporogni. Biztosan lesz még olyasmi, amit majd nem szeretnék végig nézni, de az nem pár segg meg mell lesz egy night clubban. Próbálom ezt a rá vetett pillantásommal is sugallni, ahogy kézen fogom, de azért mellékelek pár szót is, hogy megnyugtassam. -Dimitriy. Nem apácanövendék vagyok. Jártam már ilyen helyen. Ne aggódj, oké?- szorítom is meg finoman a kezét, lágyan elmosolyodok és elindulok vele az ajtó felé. Nem vagyok teljesen biztos benne, de mintha félne picit attól, hogy majd befolyásolja a vele kapcsolatos döntésemet az, amit itt láthatok, pedig én nem akarom, hogy így érezzen. Tisztában vagyok vele, hogy az útja nem szivárványokból meg felhőpamacsokból áll, hiszen Ő egy maffia főnök, könyörgöm, nem mesebeli herceg. Bár, számomra még néha így is annak tűnik. A sötét hercegnek, akiben lakozik azért némi jó is.
A pulthoz visszaérve helyet foglalok mellette és, ha már itt vagyunk és így alakult, kicsit kíváncsiskodok is a club felől, bár egyáltalán nem lep meg, amikor kiderül, hogy végtére is az apjáé az egész, tehát valószínűleg Ivan és ő inkább olyan...helyettes-szerűségek. Rémes, mennyire nem konyítok ehhez a maffia-hierarchiához.
Miközben tovább beszél, én szerzek magamnak poharat és italt, amiből a pultos van olyan kedves és tölt is. Körbe pillantok újfent a helyen, ujjaim közt tartva még csak a vodkámat, csendben hallgatva Dimitriyt. Végtére is ők akkor olyan testőr-félék, bár ennek kapcsán feldereng bennem a múltkori veszekedésünk, ahol pont azon buktam ki, hogy külön ki kellett emelni a szerződésben, hogy engem nem bánthat, ergo más nőket szokott, most ezeket meg védi. Kisebb káosz keletkezik az agyamban, így végül inkább kortyolok egy nagyot az italomból, ami jól esően végig marja torkom és remélem, hogy zsibbasztja is picit zavaros gondolataimat. -És gyakran előfordul, hogy valaki megszegi a szabályt? - kérdezem kíváncsian, körbe is pillantok újfent. Igazából nehéz elhinni, hogy valaki annyira idióta legyen, hogy megpróbálkozik ilyesmivel, miközben pontosan jól tudja, hogy megkapja érte a magáét. Bármit is jelentsen ez.
Hirtelen vált témát végül, meg is lep a kérdéssel, mert nem igazán emlékszem, hogy bármikor is érdeklődött volna a napjaim iránt, nem beszélve a munkámról, amihez megkaptam a tervezőszobát ugyan, de sosem kérdezte, hogy mit csinálok ott és miért.
-Bemutattam az elkészült terveket, amiket egy cégnek csináltam és jó pár órás tárgyalás után el is fogadták. Ezért is vagyok ilyen...hivatalosan öltözve.- pillantok le a bézs színű kosztümömre meg a magassarkúmra, na nem, mintha a hétköznapokban mackónadrágot hordanék meg deszkás cipőt. -Ja és persze...- köszörülöm meg a torkom, miközben a poharammal kezdek foglalatoskodni, végül mosolyogva felé sandítok. -Végig egész máshol járt az eszem, úgyhogy meglehetősen nehéz volt koncentrálnom.- vallom be pimasz mosollyal ajkaimon, de az gyorsan el is tűnik, ahogy egy lány -nem sok ruhával ellátva-, felénk sétál aggódó ábrázattal és Dimitriyt szólítja. A többi számomra rejtély, mert sugdolózni kezd, de nagyon valószínűnek tartom, hogy valami gond lehet. Olyasmi, amiről Dimitriy épp az imént beszélt.

Mr and Mrs

Fogalma sincs róla, hogy pár szó mennyire meg tudja nyugtatni az embert. Hogy milyen sokat jelent, amikor azt mondja, hogy én jártam a fejében, rám gondolt és nem ez a franc tudja hány nőszemély vonzotta ide, hanem a kötelesség. Olyan hamar nyugszom meg, mint amilyen gyorsan felkaptam a vizet, amikor beléptem ide. Közelebb is bújok hozzá, tenyereim mellkasára simulnak, miközben végre bevallom saját magamnak is végre, hogy pokolian hiányzott az illata, a közelsége. A francba már, reggel még mellettem volt, alig pár órája csupán, hogy külön váltunk, mégis alig vártam, hogy a nap végén újra vele lehessek. Valószínűleg, ez a közjáték is azért volt, mert féltem, hogy míg én egész nap Őt akartam látni, addig Ő más nők társaságát kereste egy ilyen helyen.
Kételkedhetnék szavaiban, ha nem lennék pontosan tisztában vele, hogy mennyire nem jellemző rá a magyarázkodás vagy épp a kedves szavak. A sok hülyeség mellett, azért az is eljutott a tudatomig, hogy mindezt értem tette, azért mondta ki, hogy engem megnyugtasson és ez jelen pillanatban mindennél többet ér. Tudom, hogy Ő egész más világban él, mint én, ahol a kedves szavaknak nincs helye, sőt, nem is igényli senki, egyenesen gyengeségnek hathat, de én soha nem tekinteném annak és ezt idővel, meg kell értessem Vele. Ha nekem őszintén elmondja azt, ami a fejében jár, ami foglalkoztatja, amit érez, az számomra nem rinyálás lesz vagy picsogás, hanem a jel, hogy bízik bennem. Mondjuk, nekem sem ártana megpróbálni megbízni Benne és nem rögtön a legrosszabbat feltételezni róla.
Próbálom a szégyenemet humorral palástolni, talán feledtetni is a korábbi feszült, fojtogató hangulatot, miközben fejem állának döntöm, majd újra felpillantok rá, hogy az édes vigyorát még épp, hogy elcsípjem. Nem lep meg, hogy a szavaimat rögtön úgy formálja át, hogy attól pír kúszik az arcomra, miközben a vágy is felüti a fejét bennem a gondolattól, hogy talán a tegnap este pillanatai jártak a fejében -mint ahogy egyébként nekem is-, ettől pedig  be is harapom alsó ajkam, úgy kuncogok halkan. -Én is ki foglak engesztelni.- súgom halkan, miközben már attól végig fut rajtam az ismerős bizsergető érzés, hogy csak belegondolok, mi mindent jelenthet az ígérete. Hihetetlen, hogy a tegnap éjszaka után, még mindig ilyen őrülten vágyom rá, bár valószínűleg, ami történt az, csak tetézte az egészet. Hogy nem csak valami kóbor egymásnak esés volt, ami azzal zárult, hogy lelépett mellőlem, hanem még mellette is ébredtem. Csak remélni tudom, hogy legalább olyan jól aludt, mint én, mert engem a puszta közelsége is megnyugtatott, hogy végig magam mellett éreztem. Bár különös volt a sok magányosan eltöltött éjszaka után, de meg tudnám szokni.
Végül kénytelen vagyok visszatérni a jelenbe, miszerint még maradnia kell, de mindezek után, csak nyelek egy nagyot és bólintok. -Oké.- súgok csak ennyit, megkeresem tekintetét, de aztán a folytatás hallatán ráncolom a homlokom, úgy hallgatom ahogy szóba hozza Kirillt majd a lehetőséget, hogy beüljek az egyik öltözőbe. Hátrébb húzom tőle az arcom, hogy rendesen rá tudjak nézni, így pedig láthatja is a minden bizonnyal értetlen ábrázatomat. Talán, némi sertettség is rejtőzik tekintetemben. -Még mit nem?! Nem fogok elbújni egy night club öltözőjében, miközben a férjem odakint ücsörög a pultnál. Felejtsd el.- adok is hangot elégedetlenségemnek, arcomon pedig újfent meg is jelenik az a szokásos pimasz mosoly, ami még csak nem is hasonlít arra, amit percekkel korábban villantottam rá, mikor épp képes lettem volna a szemeimmel kinyírni. -Majd én is ülök és figyelek a lányokra.- közlöm egy vállvonással. -Vagy inkább rád.- kúszik pimasz mosoly ajkaimra, majd én is lágy csókot hintek ajkaira, de nem viszem túlzásba, nem húzom túl sokáig a csókot, mert félő, hogy a testem többet akarna végül. Inkább, csak finoman végig simítok karján, majd kezem megfogja az övét, össze is fűzöm ujjainkat, hogy aztán az ajtó felé fordulva elinduljak, már ha ő nem akar már mást.
Belépve az ajtón, már kevésbé gyilkos tekintettel mérem végig a terepet, majd a pultnál megállok, ahol Dimitriy korábban is ült és jelzem a pultosnak, hogy jó lenne, ha adna legalább egy üveggel abból, amit a férjem ivott, majd leülök az övé melletti székre. -Szóval...ez a hely Ivané és a tiéd? -kérdezem végül érdeklődő pillantással, miközben próbálok elvonatkoztatni a cicababától is, aki egy szál mellben vonul el mellettünk egy tálcával lavírozva és tényleg, próbálok minderre úgy tekinteni, mint Dimitriy munkájára. Vagy mire.

Mr and Mrs

 Iszonyú ez az érzés, szinte fojtogat, hogy talán kihasznált, játszott velem és csupán azért történt a tegnap este, mert Ő pontosan ezt akarta. Mégis, egy részem azt súgja, hogy az nem lehetett hazugság, hogy minden mozdulata, minden csókja őszinte volt és bármit is láttam most odabent, az nem számít. Egyébként is, most itt magyarázkodik nekem, ami végképp olyasmi, amit tőle eddig még sosem tapasztaltam és bár félbe hagyja a leglényegesebb mondatot, tudom, hogy itt se lenne, ha nem érdekelném. Nem vesződne azzal, hogy engem visszatartson, csak ülne ott a pultnál és iszogatna, míg én hazatipegek.
Rémes, hogy az ember agya ilyenkor mennyi baromságot képes művelni. Mintha nem is én irányítanám, úgy zúdítja rám a baromságait, ellene és mellette szóló érveket sorakoztat fel, miközben már magam sem tudom eldönteni, hogy mit gondoljak. Néha szívesen kitépném az agyam a fejemből, de mivel ez lehetetlen, így inkább megpróbálok Dimitriyből előcsalogatni valamit.
Valamit, amibe kapaszkodhatok, ami segít elkussoltatni valamelyik hangot, mert tudom, hogy addig nem szűnik ez az őrület, amíg nem hallok Tőle valamit, ami végre eloszlatja a bennem lévő kételyt. Kérem, szinte könyörgök, hogy folytassa a félbe hagyott mondatot, hogy ne zárkózzon be újra, ne rejtegesse előlem a gondolatait, az érzelmeit, semmit. Nem vágyom én szerelmi vallomásra vagy mindenféle nyálas strófára, csak pár szóra, amivel megnyugtat, amiből tudhatom, hogy a tegnap este tett ígéret nem veszett el. Hogy az, amit Nikolaj halálának estéjén mondott, már feledésbe merült és a régi életénél jobban vágyik arra, ami köztünk lehet.
Már az első pár szavától nagy kő esik le a szívemről, a megkönnyebbülés ki is présel belőlem egy nagy sóhajt, miközben pillantásom mellkasára vezetem, mert az enyhítő érzéssel karöltve érkezik a "totál idióta vagyok" érzés is. De akkor is jobb ez, mint amit az elmúlt húsz percben éreztem, mert legalább tudom, hogy tévedtem, ismerve pedig, hogy milyen nehezen beszél úgy általában bármiről is, talán már ennyivel is megelégednék, de Ő folytatja. Szavaitól nyelek egy nagyot, újra felpillantok rá és csak bámulok azokba a csodásan kék szemekbe, miközben odébb simít egy tincset az arcomból.
Az említett ajtó felé tekintek egy pillanatra, de aztán újra az arcát fürkészem, miközben az eddigi félelem helyét melegség járja át már attól is, hogy egyáltalán beszél hozzám. Még akkor is, ha egyértelműen közli, hogy ez az egész olyasmi, ami továbbra is az élete része marad, mert végül azt is hozzá teszi, hogy csakis én jártam a fejében, ez pedig felülír mindent.
Nem mondom, hogy nem fog cseppet sem zavarni, ha a jövőben meg kell még itt jelennie és azt sem, hogy nem leszek borzasztóan féltékeny, mert hazudnék. Ismerve magamat, teljesen kizártnak tartom, hogy érdektelenül álljak ehhez, hiszen már akkor is féltékeny voltam rá, mikor még csak a látszat volt, hogy Ő a férjem. De a fenébe is, ha nem hagyja majd, hogy megfeledkezzek arról, amit most mondott, akkor nem érdekel.
Két kezem végül elindul és mellkasára simul, finoman belemarva az ingbe, homlokom pedig állának támasztom, miközben újra csak nyelek egy nagyot.
-Remélem, nem a rúdon vonagló szösziről jutottam eszedbe.- szólalok meg végül halkan, el is nevetem magam egy pillanatra, majd lassan felpillantok rá és lágy mosollyal arcomon elveszek picit kékjeiben. -Fogalmad sincs, milyen sokat jelent mindaz, amit most mondtál.- sóhajtom halkan, még közelebb lépek hozzá, hogy homlokom most már homlokának támasztva vesszek el picit ebben a pillanatban, majd újfent megszólalok. -Így már talán kibírom ép ésszel, ha itt vagy anélkül, hogy bárkit is meg akarnék fojtani.- teszem még hozzá halkan, bár ez nem jelenti azt, hogy nem kell majd néha lenyelnem a békát, de ha köztünk működni fog ez, nem fogom hagyni, hogy egy kibaszott night club álljon közénk.

Mr and Mrs

 Rémes, hogy már megint itt tartunk, mintha a tegnap este meg se történt volna. Komolyan elgondolkozok rajta, hogy nem-e csak álmodtam az egészet, mint ahogy a reggel történteket is, de annyira azért még nem vagyok őrült, hogy ne bírjam eldönteni. Most mégis az az érzésem, hogy valami időhurokba keveredtem, vagy minek szokták nevezni a filmekben az ilyesmit, mert már megint felhúztuk azokat a rohadt falakat kettőnk közé és már megint azon vagyok, hogy faképnél hagyjam. Főleg, amikor a képembe vágja, hogy nagyon jól tudok én magamból hülyét csinálni, rá nincs szükség hozzá. Az a vicc, hogy ezzel én is tisztában vagyok, de így hallani, Tőle, tényleg borzasztóan sértő. Valószínűleg, olyan vörös lehet az arcom, mint a tőlünk nem messze vergődő némber csipkebugyija és valószínűleg ez késztet arra, hogy nemes egyszerűséggel felhajtsam az italát, majd némi jókívánságot követően elinduljak kifelé onnan. Szívem szerint, még be is mutatnék neki, de kinőttem már a kamaszkorból, így nem marad más, mint hogy anélkül lepjek ki a folyosóra abból a fertőből, hogy visszanéznék Rá.
Azt hittem, hogy tegnap történt köztünk valami csodálatos, valami maradandó, amiért majd vállvetve küzdünk, de ezek után elég nyilvánvaló, hogy ez hiú ábránd volt. Még az is megfordul a fejemben, hogy Dimitriy csupán azért csinálta mindezt, hogy kiélje magát rajtam, hiszen már pontosan tudja, hogy mivel tud levenni a lábáról a tény pedig, hogy a markában tart, csak még inkább dühít. Nem akartam a játékszere lenni, most mégis vígan bohócnak sminkelhetném magam.
Hallom, hogy nyílik mögöttem az ajtó, hátra is pillantok vállam felett, kis híján ki is ül a döbbenet az arcomra Dimitriy láttán, de akkor is elszántan haladok tovább. Nincs szükségem rá, hogy majd most leordítsa a fejem vagy franc tudja, mire készülhet. Mondjuk a szavai nem ezt sugallják, ahogy szét tárt karokkal beszélni kezd. Mintha...tényleg magyarázkodni próbálna vagy legalább a tudtomra adni, hogy mi ez az egész.
Nem ellenkezek, ahogy ráfog a karomra és maga felé fordít -felesleges lenne, mert egyértelműen Ő az erősebb -, és egyébként is, mivel az érintés nem durva és erőszakos, úgy döntök, annyit még megtehetek, hogy legalább megállok.
Aztán ömleni kezdenek belőle a szavak, amiket rezzenéstelen arccal hallgatok végig, egyedül talán tekintetem árulkodik zavaromról, ahogy hol egyik, hol másik szemét vizslatom. Nem hiszem, hogy összesen beszélt volna ennyit, mióta házasok vagyunk, hiszen mindig úgy kell kiszednem belőle mindent, mintha vallatás alatt állna, de őszintén örülök, hogy most ez megtörni látszik. Egész addig, míg meg nem áll a mondata felénél és bár a szívem vadul zakatol, mert odaképzeli a folytatást, nem enyhítek vonásaimon. Nem akarok álom világban élni is mindig a saját, romantikus szarjaimmal kitölteni az űrt, amiket Ő hagy beszéd közben. Azt akarom, hogy mondja ki, hogy mi a franc jár a fejében, mert én képtelen vagyok olvasni benne. Nem megy. -És mi?- kérdezem végül feszülten, szinte követelem, hogy folytassa a mondatot, miközben immár egész testemmel felé fordulok, már csak azért is, hogy nyilvánvalóan jelezzem felé, mennyire rá figyelek és mennyire kibaszottul kíváncsi vagyok. -Beszélj már hozzám, Dimitriy, mert az ilyen kétes megjegyzésektől megőrülök!- súgom ugyan, de a frusztráltságom jól érezhető még így is a hangomon, miközben továbbra is kékjeit bámulom, csak épp azzal a különbséggel, hogy már nem rejtek el előle semmit. Mindaz, amit elmondott, eljutott a tudatomig. Értem, hogy nem önszántából van itt és, hogy nem is a nők miatt -vagy legalábbis nem úgy, mint gondoltam- és el is akarom hinni, de igazán nagy segítség lenne, ha emellett képes lenne elárulni, hogy mi jár a fejében. Hogy mit érez. Miért olyan nehéz ez? -Másra se vágytam egész nap, csak hogy végre hazaérjek és megcsókoljalak, de most ettől az egésztől már az agyam odáig kattogott, hogy attól rettegek, hogy talán te...- akad el a szavam és igazából most értem meg, hogy miért nem tudta ő sem befejezni a mondatát, hiszen ugyanúgy nehezemre esik nekem is. De, ha nem veszek erőt magamon, sosem fogunk előbbre jutni. -Azt hittem, azért ülsz itt, mert a régi életed akarod inkább.- bököm ki végül halkan, sóhajtok is egy nagyot, ahogy kinyögöm ezt a pár egyszerű, ám mégis nehéz szót. Baromi ijesztő a félelmeidről beszélni a másiknak.

Mr and Mrs

Nem akarok ránézni, mert félek, hogy akkor elárul a tekintetem, hogy mennyire sértő és bántó számomra, hogy itt látom, hogy én naiv tényleg azt hittem, hogy valami ügyet intéz, miközben ő teljesen hülyére vett és valójában egy ilyen helyen múlatja az idejét. Na meg azért sem, mert amint ráemelem végül a tekintetem, az előző este jut eszembe, ahogy újra és újra egymásba olvadt testünk, ahogy akkor rám nézett azzal az izzó vággyal kékjeiben, míg most leginkább, csak düh parázslik bennük. Bár azt nehéz eldöntenem, hogy azért dühös-e, mert itt vagyok és ezáltal rájöttem, hogy mit csinál vagy, mert tudja, hogy ki fogok borulni, amit talán nem szeretne. Mondjuk érthető is. Neki az a legkényelmesebb, ha élheti az életét a megszokott világában, miközben az én ágyam is ott áll bevetve előtte. Na jó. Talán, kezdem kissé túlgondolni az egészet. Egy részem, talán vágyik is rá, hogy megmagyarázza, hogy beavasson ebbe az egészbe, de valahol félek is attól, hogy végül olyasmit vágna a képembe, amit nem akarok hallani. Hogy tesz magasról a tegnap estére és inkább nem kér belőlem, mert a régi életét akarja , ahogy egyszer mondta is.
Igyekszem higgadt maradni, nem rinyálni és a nyakába zúdítani mindazt a kétséget, amit érzek. Talán, erősnek is akarom mutatni magam, mintha nem tudna nekem ártani semmivel, pedig Ő is és én is tudom -főleg a tegnap este után-, hogy nagyon is tudna. Mégis ezt a hülye álcát kapom magamra, játszom ezt a hülye szerepet, ami egyedül akkor bicsaklik meg picit, amikor közli, hogy nem érzi itt jól magát. -Nem értem. Akkor mégis, mi a francnak vagy itt?- kérdezem őszinte értetlenséggel, mert nem igazán tudom elképzelni, hogy Őt bárki is ideparancsolta volna, hacsak nem az apja utasította volna erre, de nehéz elképzelnem azt a beszélgetést, aminek az a vége, hogy "Fiam! Ma ott kell ülnöd a night clubban, ha akarod, ha nem." vagy valami ilyesmi.
Ezek után, szerintem teljesen jogosan teszem fel a kérdést, hogy minek vagyok is én itt, hiszen elküldhetett volna engem is a fenébe Kirillel együtt, de Ő közölte, hogy "Iris marad". Mégis, minek? Az orrom alá akarja dörgölni, hogy amúgy ez is Ő? Most majd ezt fogjuk játszani, hogy a lehető legrosszabb arcait megmutatja nekem, hátha elüldöz vele? -Pompás. Nézhetek csöcsöket és seggeket és még, csak meg sem tudod mondani, hogy miért.- tárom szét végül karjaimat, hátha ettől hatásosabb lesz a kérdésem, ha már Ő olyan szívesen emelgeti itt nekem a hangját. De én nem fogok vele üvöltözni, itt legalábbis biztos nem. Van bennem még némi tartás, az pedig azt követeli meg, hogy őrizzem meg a hideg véremet. Az Ő világában amúgy is, csak így lehet biztonságos számomra.
Végül visszasétál a pulthoz, körbe pillant, hogy aztán újra rám vezesse tekintetét és egész egyszerűen közli, hogy menjek haza, ha akarok . Felelevenedik előttem egy emlékkép, amikor nagyjából ugyanezeket a szavakat vágtam hozzá, miközben egyáltalán nem arra vágytam, hogy lelépjen, de Dimitriy nem olyan, mint én. Ha Ő ezt mondja, akkor valószínűleg ezt akarja. Vagy nem? Kiborit ez a pasi. -Te most végképp hülyét akarsz belőlem csinálni? Előbb közlöd, hogy a kutyus marad, aztán meg hazaküldesz?- förmedek rá, mert most már kezdem elveszíteni a türelmem, vér szökik az arcomba és a pulzusom máris az egeket veri, amivel nem is lenne baj, csak épp nem gondoltam volna, hogy ma este azért fog ez megtörténni, mert felidegesít. -Nincs szükségem Kirillre. Egyedül is odatalálok a házadhoz.- sziszegem dühösen, kipirulva, majd egyszerűen a pulthoz sétálok és a poharat, amit olyan gondosan szorongat, kikapom a kezéből, hogy magamba döntsem a tartalmát. Gondolom vodka, nem pedig cián vagy ilyesmi, végül lecsapom az üres poharat és rászegezem pillantásomat. Egész nap arra vágytam, hogy újra hozzá bújhassak, hogy végig csókoljam azt a lágy bőrt a nyaka mentén és érezzem az illatát, de jelenleg már csak azt szeretném ha válaszolna a ki nem mondott kérdéseimre. Hogy miért van itt? Meggondolta-e magát? Akarja-e még azt, amit tegnap? De ezek kimondatlanok maradnak.-Hát, akkor jó ücsörgést.- közlöm végül, majd egy jelentőségteljes pillantást követően elindulok a kijárat felé. Vajon, Kirill ismer már minket annyira, hogy inkább odakint várt picit és hazavisz végül vagy tényleg sétálnom kell?