Ha kért volna sem tudtam volna tovább uralkodni magamon, azzal az édes, kínzó harapással mintha kiadta volna az egyértelmű utasítást, nekem pedig eszembe sem jutott ellentmondani neki. Úgy jutottam el vele az ágyig, hogy azt sem tudtam, mennyi időbe tellett megtenni ezt a távot, közben egy pillanatra sem eresztve a száját. Karjaim szorosan tartották, közben már beleborzongva abba, hogy alig választott el valami attól, hogy újra teste forróságát élvezzem, és már maga a gondolat újabb hullámot indított a testemben. Fizikai képtelenségnek tűnt ennyire vágyni valakire, ma már fogalmam sincs, hogy hanyadjára, nem számoltam, de ha ezt jelenti az együtt töltött idő és a közös éjszakák, tényleg minden hátralévő napot vele akarok tölteni.
Fölé hajoltam, rögtön a lábai közé fészkelődve, tenyerem gyengéden simult a combjára, egy csókkal fojtva belé a mosolyt, amit válaszként adott a kérdésemre. Valószínűleg sem ő, sem én nem tudtam volna megmagyarázni ezt a furcsa erőt vagy ösztönt, ami újra és újra idáig hajszolt, a karjai közé, a testébe. Nem küzdöttem tovább az ösztönök ellen, lassan merültem el benne, minden másodpercét jól megízlelve a más ismert, mégis folyton újnak ható szorításnak, egyszerre nyögve fel vele, ami csak tovább korbácsolta az amúgy sem mérséklődő vágyamat. Kezei a fenekemre markoltak, mire egy pillanatra elvigyorodtam, ezzel a mozdulattal adva meg csípőmnek a kezdő lökést, újabb nyögéssel reagálva, ami ezúttal annyira lassú, már-már kínzó volt, hogy képes lettem volna beleőrülni a saját kínzásomba. Ezúttal én haraptam bele alsó ajkába, játékosan megszívva utána, de mikor ujjai arcomra simultak, kiszakadtam a csókból, ezúttal már nemcsak a testében, de a tekintetében is mélyen elveszve. Egy hétköznapi helyzetben talán megijesztett volna, amit felfedezni véltem a tekintetében, mert sokkal valóságosabb volt, mint azt eddig hittem, de szavai nem hagytak tovább merengeni, még annyi volt bennem, hogy sunyin elvigyorodjak. - Veled is, bébi - szúrtam oda neki azt a bizonyos szót rekedten, szemtelenül, majd ajkaim újra megkeresték az utat hozzá, merész csókban összeforrva vele. Lenyúltam, hogy combjára markolva még szorosabban öleljem a csípőmre az egyre fokozódó ritmusban, ami már mellőzött minden lassúságot és minden kínzást, egyértelművé téve, hogy hová is vezet az út vége hamarosan. Kezei után nyúltam, feltolva őket a feje fölé, gyengéden adva tudtára, hogy mint mindig, még most is az enyém, ezúttal azonban nem a csuklóit szorítottam le, helyette ujjaimat kulcsoltam össze az övéivel, így szorítva meg őket, néha-néha erősebben rájuk markolva, ahogy egyre többször vonult végig rajtam a közeledő mámor érzése. A csókból eltűnt minden kontroll, abban sem voltam biztos, hogy csókolom-e még egyáltalán, hogy mozdulnak-e ajkaim, a levegő már régen nem jutott el a tüdőmig, próbálva visszatartani a beköszönő élvezetet legalább addig, míg meg nem érzem teste első, egyértelmű jelzéseit, és amint ez bekövetkezett, elszakadtam a szájától, egy mélyről érkező, erős nyögés távozott a torkomból, és egy erősebb, mély mozdulattal torpant meg a csípőm, szabadjára engedve a gyönyört, ami eluralt felettem mindent, egy olyan világba kalauzolva, ahol már nem volt más rajtunk kívül, csak ő és én.
Teste a kezeim alatt kelt életre, akárcsak az enyém övéi alatt, és bármennyire akarnék vagy próbálnék akár csak hasonlót keresni az emlékeim között, biztos, hogy nem találnék semmit. A férfi, akit előcsalogatott belőlem, most volt születőben, eltért mindentől, amihez eddig hozzászoktam, vagy amit normálisnak gondoltam, adni akart, nemcsak kapni, és ez már alapjaiban véve más érzelmeket mozgatott meg bennem, mint eddig bármi az életem során, és mindezt az alattam pihegő, gyönyörű nő hozta létre, vagy csalogatta elő egy olyan mélységből, aminek a létezéséről még csak sejtéseim sem voltak. Én csak a hajlandóságot adtam, de ő formálta és alakította, én pedig hol féltem ettől az új éntől, hol furcsa izgalmat éreztem miatta és általa. Meg kellett tanulnom bánni mindkettővel, együtt élni velük, a mocskos és véreskezű bűnözőt meghagyva mindenki másnak, míg a másikat csak és kizárólag neki tartogatva. Más kedvéért talán nem is próbálkoztam volna megzabolázni magam, és csak most, a tekintetébe veszve kezdett el tudatosulni, hogy vele miért vagyok hajlandó kivételt tenni. Ellentmondott mindannak, amit eddig megszoktam, úgy dacolt velem, ahogy előtte még senki nem mert, amivel egyszerre bosszantott is és izgatott, és már hiába próbáltam volna tagadni magam előtt, egyre biztosabb voltam abban, hogy éppen beleszeretek ebbe a nőbe.

 A telhetetlen vágy szinte azonnal maga alá gyűrt, én pedig nem voltam rest Irist is magammal rántani, még ha annyira nem is kellett erőlködnöm hozzá, nem úgy tűnt, mintha egy másodpercre is ellenére lenne bármi. Bár nehéz lett volna megmondani, hogy ki kezdte, és ki folytatta, talán nem is én rántottam őt, hanem ő engem, de nem is ez volt a lényeg. Képes lettem volna lángra gyúlni a puszta vágytól, attól a megfoghatatlan parázstól, ami közöttünk pattogott, újra és újra életre keltve a tüzet, és jelenleg elképzelni sem tudtam azt, hogy egyszer majd nem fogom ilyen kibaszottul kívánni. Pedig sokat tudtam volna mesélni a kiábrándulásról, arról, hogy milyen kihasználni, majd megunni és eldobni egy nőt, minden este másik testbe menekülni, de nekik eleve ezt a szerepet szántam. És elég nyilvánvaló volt eleinte, hogy először őt sem tartottam többre, most viszont úgy tűnt, soha nem akarok majd mást, és ha nehéz és rögös út is áll még előttünk, én már csak az ő testébe, csak az ő karjai közé akarok menekülni egy nehéz nap után.
Szívem szerint ajkaimmal is bejártam volna azt az utat, amit a szivaccsal megtettem, minden porcikáját ízlelni akartam, de elég gyorsan cserbenhagyott az önfegyelmem, mikor elejtettem a szivacsot, ujjaimmal veszve el két lába között. Teste szinte rögtön reagált az érintésre, éreztem a rajta végigfutó bizsergést, miközben ajkaim a nyaka hajlatába feledkeztek, a hajamba túrt, és szinte rögtön megkönnyítette a dolgomat azzal, hogy hátrahajtotta a fejét, így téve szabaddá egy nagyobb területet. Nem is késlekedtem kihasználni a felkínált alkalmat, ajkaim mohón játszadoztak a nyakán, a hangok pedig, amik elhagyták a száját, csak még inkább felkorbácsolták a már amúgy is lüktető, kíméletlen és sajgó vágyat.
Belemosolyogtam a nyakára hintett apró csókokba, mikor ujjaim alatt mozgatni kezdte a csípőjét, mintha csak üzenni akart volna, majd mikor körmével vonult végig a vállamon, majd a hasamon, felemeltem a fejem, szinte azonnal követelve a száját. Homlokom az övének dőlt, nyelvem mohón kutatta az övét, ekkor már régen lemondva arról, hogy levegőt vegyek, de valószínűleg amúgy is bennem akadt volna, mikor ujjaival rám markolt, egy jóleső, mégis feszült nyögést fojtva el a csókunkban. Vágytam az érintésére, ennél jobban csak a teste szoros börtönére áhítoztam, a maradék józan eszem mégis akkor veszett el, mikor váratlanul ráharapott az alsó ajkamra.
Elszakadtam tőle, hogy ismét elmélyüljek a tekintetében, amiben mélyen megült a pajzánság, leplezni sem tudta volna a mozdulat szándékosságát, ez pedig csak még inkább felpezsdítette a vérem. Habár tudtam, hogy csak egy rövid ideig kellett volna folytatnom ahhoz, hogy elérje az édes megsemmisülés, pofátlanul elhúztam ujjaimat a lábai közül, végigsimítva nedves bőrén, majd rámarkoltam a fenekére. - Elég tiszta vagy már - szólaltam meg rekedten, és ahelyett, hogy a csempéhez löktem volna, hogy itt és most megkaparintsam a vágyott kielégülést, kihasználva a bennem rejlő erőt, a csípőmre emeltem lábait, ajkam újra mohón tapadt az övére, és úgy, csurom vizesen sétáltam ki vele a fürdőből, meg sem állva az ágyig. Egyre nehezebben éltem meg a másodperceket, minden pillanat hosszú óráknak tűnt, szétfeszített a kínlódás, így mikor lefektettem az ágyra, vele együtt dőltem én is, csak rövid időre válva el ajkaitól. Csípőm rögtön rátalált a pozícióra, tenyeremmel tornázva fentebb combjait, végigsimítva a nedves bőrén, de ha kért volna sem tudtam volna tovább fékezni magam. Fizikai képtelenségnek tűnt, hogy tovább bírjam. - Mit művelsz velem? - mormoltam a szájára lázasan, de nem volt szükségem válaszra, újabb ostrom alá vettem száját, szenvedélyes csókban forrva össze vele, miközben csípőm előre mozdult, ezúttal lassan hatolva belé, kiélvezve a régóta vágyott érzés minden pillanatát, de még így sem tudtam elfojtani a jóleső, mélyről előtörő nyögéseimet, amelyek elvesztek a csókunkban.

 Ahogy tekintetem követte a távolodó alakját, azzal együtt a lecsúszó szoknya útját, félrebillentett fejjel néztem utána, a jól ismert vágy ismét mocorogni kezdett bennem, bár talán soha nem is távozott el teljes egészében. Már nem volt túlzás azt mondani, hogy a puszta jelenléte váltotta ki ezt az őrjítő érzést, amit csak fokozni tudott azzal, hogy pucéran végiggrasszált az orrom előtt, miközben ő maga is tudta, hogy milyen hatással van ez rám. Nem is merült fel bennem kétség, hogy direkt csinálja, de egy ilyen hatalomnak bármikor szívesen megadtam volna magam. Most sem volt kérdés, hogy mit fogok tenni, nem is létezett másik forgatókönyv, és még elképzelésnek is merész volt, hogy képes lennék kinn maradni, megelégedve azzal, hogy elképzelem, ahogy a víz végigsimítja a fedetlen, tökéletes testét. Szinte éreztem, ahogy a gondolat terhe alatt újra megmozdul a vérem, nem kerestem logikát abban, ami kettőnk között történik, mert bármennyire sem vallottam volna be szívesen, de attól a perctől, hogy belépett az életembe, már az első pillanattól kezdve ott vibrált közöttünk ez a valami, ami talán puszta testi vágyként indult, és amit sokáig a veszekedések, a harag és ridegség mögé száműztem, ami arra sarkallt, hogy már az első itt töltött estéjén csókot követeljek tőle.
Felsóhajtottam, közben elindultam utána, lebontva magamról a már tényleg feleslegessé váló nadrágot és alsót, és pár másodpercig csak a látványba merülve figyeltem őt, ahogy ömlik rá a víz. Fogadni mertem volna, hogy még így is hidegnek érezném a sugarat, a bőröm szabályosan lángolt, nem ismerve olyan földi erőt, ami képes lenne csillapítani. Nem húztam sokáig az időt, mellé léptem, nem köntörfalazva nyúltam az álla alá, hogy mohón a szájára tapadjak, és ha nem érezte volna a hozzásimuló testemen, hát a szenvedélyből, ami a csókba költözött, rájöhetett, hogy még nem végeztem vele. Karjaim átölelték derekát, így szorítva magamhoz, mellei a mellkasomhoz préselődtek, de ajkaimra lehelt szavai elővarázsoltak belőlem egy pofátlan vigyort, mikor emlékeztetett egy korábbi ígéretemre, és arra, hogy lefektetést ígértem neki, közben érezve, hogy ujjai életre kelnek a testemen. - Megígértem. Minden estét veled töltök. Vagy benned. De végül is, egyre megy, nem? - kérdeztem sunyi vigyorgással, ekkor már egy apró csókot nyomva a szájára, és elhajolva a kezembe fogtam a tusfürdőjét. - Előtte viszont... megfürdetlek - suttogtam válaszként, bár éppen gyűlöltem magam az ötletért, az időhúzásomért, főleg hogy számára is elég egyértelmű lehetett az újjáéledő vágyam, ami talán nem is csillapodott egy másodpercre sem, mióta végeztem vele a konyhában.
Megfogtam mellé a szivacsot is, hogy juttassak rá a tusfürdőből, a jól ismert illat pedig, amit mindig éreztem a bőrén, ismét beleitta magát az orromba. Először a vállain indítottam el a szivacs útját, tekintetemmel követve, eljutva a nyakáig, végigsimítottam vele kulcscsontját, a mellei vonalát, alig észrevehetően nyelve egyet, ahogy a domborulatokon időzött a tekintetem. Kínzó lassúsággal teltek a másodpercek, amíg eljutottam a hasa aljához, a combjai közé érve, de ekkor már nem a szivacs útját figyeltem, visszakalauzoltam magam a gyönyörű íriszeibe, szabad karom közben ismét a dereka köré fontam. Nemes egyszerűséggel kiejtettem, szinte eldobtam a combjai közé jutott szivacsot a szorításomból, csak hogy ujjaimmal vegyem át a szivacs helyét, tagadni sem tudtam volna, hogy végig ez volt a célom. Nem lepett meg a forróság, ami a lábai között fogadott, nem kevésbé vette el az eszem mint általában, és miközben gyengéden, mégis határozott mozdulatokkal masszírozni kezdtem, egyértelművé téve, hogy mi a célom, a füléhez hajoltam, gyengéden beleharapva a bőrébe. - Hallani akarlak - mormogtam a fülébe, ezúttal a nyakát pécézve ki, hogy csókokkal halmozzam el.

 Ahogy ujjai arcomra simultak, karja pedig a nyakam köré, akaratlanul is visszakalauzoltam magam a múltkori történések közé. Általában nem merengtem a múlton, még ha néha eszembe is jutott, hogy bizonyos dolgokat jobb lett volna máshogy csinálni, és elég sok ilyen mozzanat volt az életemben, természetemből kiindulva pedig, meglepődnék, ha ez a jövőben megváltozna. Sok elhibázott döntést hoztam, és egyet-kettőt szívesen megmásítottam volna, talán nem sétáltam volna ki úgy, mint aki tényleg csak meg akarta őt kapni, és dolga végeztével hagyta az egészet a fenébe. Az is egy döntés volt, habár vitathatatlanul elkapkodott, már-már tökéletes bizonyítéka annak, hogy milyen is vagyok valójában, és hogy mennyire nem törődtem soha senkivel, és velem sem törődött soha senki. Mondhatni, azt adtam másoknak, amit én kaptam, egészen addig, míg rá nem ébresztett, hogy ezt máshogy is lehetne. Sőt, máshogy is kell, ha nem akarom rögtön azután elveszíteni, hogy megszereztem. Olyasmit adtam a kezébe, amit eddig, előtte még soha senkinek, és hiába uralta minden lépésemet és döntésemet határozott magabiztosság, rideg, rendíthetetlen páncél, belül mélyen éppen annyira féltem, mint ő. A különbség inkább az volt, hogy miképp is kezeltük a csalódásokat, ő pedig már szembesülhetett vele néhány alkalommal, hogy általában nem zabolázom meg magam, ha nemtetszést kell kifejeznem.
Az ajtónál engedtem ki a karjaimból, megtámaszkodtam a félfában, onnan nézve utána, de aligha tudtam volna komolyságot erőltetni magamra, miután éppen azon fáradozott, hogy lemásolja az én arcomon látott mosolyt. Ami csak kiszélesedett, mikor ravaszul visszaidézte a múltkori szavaimat, bár ezzel egyikünk sem lőtt mellé, még ha nehezen is tudtam volna elképzelni, hogy bezárja előttem az ajtót. És amúgy meg, tényleg nem szoktam kopogni. - Éppen illemet tanulok. Ne rontsd el - válaszoltam megrántva a vállamat, bár ezen még talán nekem is röhögnöm kellett volna. Voltak alapvető udvariassági formulák, amikhez tartottam magam, de én és az illem... két egészen külön világba tartoztunk. Tekintetem ismét az alakját kezdte pásztázni, leginkább azért, mert miközben elindult a fürdő irányába, megvált az - amúgy eddig is kibaszottul zavaró - szoknyájától. Félrebillent a fejem, miközben a csupasz lábakat fürkésztem, végignyalva alsó ajkamat, majd újra szemügyre véve az összhatást, már amíg lehetőségem volt rá, és el nem tűnt a fürdőben, elég egyértelmű jelzést hagyva azzal, hogy nyitva hagyta az ajtót. Nem tudom, hogy volt képes erre, a vérem szinte azonnal mozdult, pedig alig volt öt perce, hogy önkívületi állapotban döntöttem a konyhapultra, még szinte magam alatt érezve, hogy megfeszül a teste, fülemben hallottam a mámortól ittas nyögéseit, miközben átadta magát az élvezetnek. Újra hallani és érezni akartam, egyszerűen nem volt elég, nem tudtam betelni vele, és nem is akartam.
Csak akkor mozdultam meg, mikor már hallottam, hogy megnyitotta a vizet, elindulva utána, közben már előrelátóan lehúztam a nadrágom cipzárját, elkezdve lefelé tolni az anyagot, majd valahol út közben el is hagytam a feleslegessé váló ruhadarabot, behajtva magam mögött az ajtót. Tekintetem a zuhany alatt álló alakjára siklott, követtem a víz útját szemeimmel, ahogy végigcsordogált a testén, de a torkom szinte rögtön kiszáradt. - Nemcsak az ajtón akarok bejutni - szólaltam meg mormogva, nem is gondolkodva túl sokáig, hogy becsatlakozzak-e hozzá, mellé lépve szinte rögtön az arca alá nyúltam, és miközben a víz jólesően hűsítette a még mindig forró bőrömet, ajkaimmal ostrom alá vettem a száját.

 Valahol még mindig hihetetlennek tűnt, hogy éppen azt ölelem magamhoz, akit amúgy néhány hete még szó szerint meg tudtam volna fojtani. Tökéletesen értett ahhoz, hogy kihozzon a sodromból, és aligha tudtam volna elfelejteni, hogy mennyire nem rajongtam ezért az egészért. Vagy éppen érte, abból kiindulva, ahogy ez az egész elkezdődött. Majd úgy tűnt, hogy gyorsan véget is ért, mert amint lehetősége adódott rá, megfutamodott, szóval egy ilyen kezdet után aligha reméltem túl sok jót ettől az egésztől. Csak szabadulni akartam ettől a megrendezett bohóckodástól, végig arra készülve, hogy visszafelé fogom számolni a napokat, amit nagyban megnehezített, hogy nem ismertem a részleteket, ehhez képest most talán még könyörögtem is volna azért, hogy velem maradjon. Mindig azt gondoltam az életemről, hogy egy teljes egész, és megvan mindenem, de most ez is csak egy illúziónak tűnt, amivel magamat álltattam hosszú éveken keresztül.
Miután elvonult az utolsó mámoros hullám is, jóleső bizsergést hagyva maga után a testemben, kiengedve az ölelésemből magam felé fordítottam, rögtön felkutatva tekintetét, pár másodpercre szinte teljesen elveszve a mély íriszekben. Kezem közben gyengéden végigsimított az oldalán, végül a hátán állapodva meg tenyeremmel, egy halk, jóleső sóhajjal reagálva arra, ahogy ajkaival a nyakamat érintette, ismét óriási kényszert érezve arra, hogy magamhoz rántsam a száját, de ezúttal ellenálltam a kísértésnek. Én is csak magamnak akartam, és már maga a gondolat is elviselhetetlennek tűnt, hogy más érintse vagy csinálja vele azt, amit én. Valamiben nem tudtam változni, márpedig ami az enyém, azt nem adom másnak, és egyelőre nem is gondolkodtam azon, hogy mi van, ha egyszer mégis máshogy dönt, és el akar majd menni. És túl jól ismertem magam ahhoz, hogy tudjam, miképpen reagálnék erre, bekapcsolná vele a jól ismert rideg kimértségemet, valószínűleg összeszorítanám a fogaimat, és hagynám, hogy megtegye.
Elvigyorodtam az incselkedő szavait hallva, közben megigazítva magamon a nadrágot, de volt egy olyan érzésem, hogy feleslegesen pepecselnék az övemmel, ismerve a hatást, amit gyakorol rám, valószínűleg előbb-utóbb megint minden ruhadarab feleslegessé válik. Közben nem voltam rest viszonozni a gyengéd csókját, szinte teljesen elveszve ajkai között, csak hogy utána egy pimasz felrántással húzódjak el tőle. - Végül is, miért ne? - kérdeztem, és anélkül, hogy választ vártam volna rá, a kezem ismét visszasiklott a hátára, a másik pedig a lábai alá, így emelve a karjaimba, mielőtt még pisloghatott volna. Általában nem voltam kedveskedő típus, nem ragadtam meg az ilyen alkalmakat, mondjuk ehhez nagyban hozzájárult, hogy nem is voltak eddig ilyen helyzetek az életemben, vagy inkább, nem voltak ilyen nők, akik ilyen hatást váltottak volna ki belőlem.
Elindultam vele a lépcső irányába, nem igazán törődve a rendetlenséggel, amit magunk után hagytunk, és ahogy vele a karjaimban kezdtem szedni a lépcsőfokokat felfelé, elöntött valami furcsa nyugalom. Hétköznapinak tűnt, mintha tényleg a férje lennék, ő pedig a feleségem, bár pont, hogy ennél jobban semmi nem mutatott volna rá arra, hogy nem lehetünk csak úgy simán hétköznapiak, legfeljebb csak így, magunk között. - Bár legutóbb ennek egészen más oka volt - szólaltam meg elvigyorodva, nem mintha annyira jólesett volna visszaemlékezni arra a furcsa pánikra, ami akkor markolászta a gyomromat, még ha minden más is volt, mint most. Arra azonban tisztán emlékeztem, hogy mi történt, miután felértünk, és azt is nehezen felejtettem volna el, hogy hogyan sétáltam ki a szobájából, miután először megmutatta, milyen jó vele. Azóta nem tudtam - vagy talán mélyen nem is akartam - szabadulni tőle, a gondolattól, hogy újra és újra az enyém legyen.
Csak akkor állítottam a két lábára, mikor felértünk, és belöktem a szobája ajtaját, de nem léptem be utána, helyette megtámaszkodtam az ajtófélfában a vállammal, és lazán a nadrágzsebembe süllyesztettem az ujjaimat, onnan figyelve az alakját, végigmérve minden porcikáját, azon gondolkodva, hogy hogyan lehet valaki ennyire idegen az életemben, közben pedig mégis ennyire ideillő. Vajon megvan-e a tehetségem ahhoz, hogy ezt is elbasszam? Mondjuk ezen a válaszon nem sokat kellett volna gondolkodnom. - Szóval, bejöhetek? - kérdeztem ártatlan pislogással, szám szélében egy játékos mosollyal, bár valószínűleg rögtön az arcomra fagyott volna a szemtelenségem, ha netán azt mondja, hogy nem.

 Egy hétköznapi helyzetben valószínűleg elmosolyodtam volna a visszaidézett szavakon, amik engem legalább annyira lázba hoztak, mint őt, de a rám nehezedő vörös köd túlságosan elvakított ahhoz, hogy bármit mondjak, vagy reagáljak. Minden adott volt ahhoz, hogy újra megmutassam neki, milyen az, amikor kibaszottul vágyom rá, a feszítő érzés szinte sebesre marta a gyomrom, de már meg sem próbáltam ellenállni, hallgattam a vad, lüktető ösztönre, miközben a csípőjébe kapaszkodtam, és magamra rántottam, egyetlen mozdulattal merülve el benne. Minden alkalommal mintha először éreztem volna ezt a szorító forróságot, azt, ahogy izmai közrefogtak, ő pedig velem együtt lüktetett, pedig még meg sem mozdultam.
Megpróbáltam ugyan, de nem tudtam elfojtani a kikívánkozó mély, már-már állatias nyögést, a bennem tomboló mohó vágyat pedig csak feljebb korbácsolták a hangok, amik elhagyták a torkát. Ezen a ponton vesztettem el minden józanságot, amit eddig megőriztem, első mozdulatommal rögtön a konyhapultra döntve, szorosan préselődve mögé, és hiába kutakodtam némi önuralom után magamban, ami visszafoghatta volna a bennem tomboló éhező szörnyeteget, nem sikerült megtalálnom. Vehemensen mozdultam, ajkamba harapva küzdöttem, próbálva megtalálni az arany középutat, ahol még nem okozok neki fájdalmat, belekapaszkodva az egyetlen józannak tűnő gondolatba, ami segített megőrizni az emberi mivoltomat. A hátára hajoltam, miközben ujjaim a combjai közé vándoroltak, így hajszolva tovább a mámor felé vezető úton, a szabad kezemmel pedig végigzongoráztam az oldalán, arrébb lökve a haját, hogy semmi ne képezzen akadályt a csókjaim előtt. Egy pillanatra mintha eggyé váltam volna vele, ahogy magamhoz szorítottam, kihasználva minden alkalmat arra, hogy érinthessem, de ő sem maradt adósom. Hátranyúlt, a tarkómra markolt, mire elszakadtam a nyakától, megpróbáltam elkapni a száját, de a félresikerült mozdulat nyomán csak az arcát értem, ott csókoltam végig, egyre gyorsítva a csípőm és a masszírozó ujjaim mozdulatain. A teste készült megadni magát, csak úgy, mint az enyém, éreztem magam alatt a rezdüléseit, az egyre feszülő hátát, nyögéseire pedig én magam is nyögésekkel reagáltam. Elvette minden eszemet, lángra lobbantotta nemcsak a testemet, de minden mást is, és ebben a pillanatban csak annyi volt biztos, hogy soha nem akarom, hogy ez másé legyen. Magamnak akartam őt, mindennel együtt, és ez már túlmutatott a már jól ismert birtoklási vágyamon.
Teste megfeszült a beköszönő orgazmustól, az összeránduló izmai pedig nekem is megadták a kegyelemdöfést, nyaka hajlatába temettem az arcom, a bőrébe harapva nyögtem fel, ekkor már nem kontrollálva a kitörő hangot, és egy utolsó, határozott mozdulattal engedtem magam a testébe, ahogy magával ragadott az élvezet. Néha még meg-megrándult a csípőm, ahogy a kéj utórezgései újra és újra végigsuhantak a testemen és a gerincem vonalán, de meg sem próbáltam rendezni a légzésemet, jelen pillanatban az sem érdekelt volna, ha itt, ebben az édes megsemmisülésben fulladok meg. Lassan elhúztam a kezem a lábai közül, egy elégedett mosoly rajzolódott ajkaim köré, már nem préselve szinte teljes súlyommal a konyhapult hideg lapjára, de még nem fordítottam magam felé. Két karommal öleltem át, szorosan a mellkasomra vonva, továbbra is azon dolgozva, hogy már ne kapkodjam a levegőt, közben ismét az arcához hajoltam, apró csókokat lehelve az arcára, mit sem törődve a rajta is megjelenő izzadságcseppekkel. - Szerintem megtartalak - szólaltam meg végül halkan, a hangomba beivódott a már jól ismert pimaszság, miközben lassan elvigyorodtam. Soha nem éltem meg mással ilyen pillanatokat, amikor egyszerűen csak ölelni akartam, és amennyire melengette a mellkasomat ez a furcsa érzés, legalább annyira meg is ijesztett.  
Csak lassan engedtem el, karjaimmal ösztökélve, hogy felém forduljon, majd szinte rögtön lecsaptam a tekintetére. - Még soha senkivel nem volt ilyen jó - duruzsoltam szinte a szájába, de nem csókoltam meg, helyette a szemeit fürkésztem. Mintha csak meg akartam volna győzni arról, hogy ez több testi vágynál, bár talán ezt már amúgy is tudta. - Lefektesselek? - tettem hozzá szemtelenül, még mindig mártózva ebben a felemelő légkörben. Most jó volt, de nem tudtam volna megmondani, hogy meddig fog tartani, és mikor jön majd el az a pont, mikor újra olyan helyzetekkel kell szembesülnünk, mint ma este.

 Az egyik felem tenni akart azért, hogy felismerhessem magamban ezt az idegennek tűnő, maró érzést, azt, ami túlmutatott mindazon, amit az eddigiek során megéltem. Csak sejtéseim voltak, hogy mi költözött belém, ez a sejtelem pedig kicsit sem nyugtatott meg, mert egyet jelentett valamivel, amivel még soha nem volt dolgom. Soha nem vallottam volna be szívesen, hogy valaki képes a szívembe fészkelni magát, az ilyesmi sebezhetővé tette az olyanokat, mint én, és nem akartam újabb fegyvert adni a kezébe. Így is túl sokat tudott rólam, az életemről, ahhoz legalábbis, hogy jó mélyre tudjon döfni, ha egyszer szükségét érezné, ezt a bizalmatlanságot pedig talán még nem álltam készen elengedni. Valamibe kapaszkodnom kellett, hogy két lábbal a talajon tudjak maradni a saját életemben, bár a jelenlegi helyzetünk sem arra utalt éppen, hogy mennyire két lábbal járnék a már megszokott úton.
Mégis, a hév majdnem beszélni kezdett helyettem, mikor rámarkoltam a hajára, így késztetve arra, hogy a szemeimbe nézzen. Magam sem tudom, végül mi állított meg, talán a képesség hiánya, hogy el tudjam mondani vagy meg tudjam fogalmazni, inkább újra csókolni kezdtem, mint valami menthetetlen fuldokló, aki ettől várta a menekvést, és ez még annyira nem is állt távol a valóságtól. Ujjai a nyakam köré kulcsolódtak, így álltam fel vele a székről, és amint talajt ért a lába, már fordítottam is, a háta a mellkasomnak simult, majd szinte nem is hagytam helyet közte és a konyhapult között. Minden porcikáját érezni akartam, nyakához hajolva ízleltem meg a bőrét, gyengéden végigharapdálva a füle melletti szabad felületet, miközben kezeimmel kibontottam az övet, majd elkezdtem lefelé tolni a feleslegessé váló nadrágot, vele együtt az alsót, ujjaim a szoknya aljához kaptak, és míg én az anyagot küzdöttem felfelé, ő megszabadult a bugyijától. Nagyot kellett nyelnem, hogy ne kapjak rögtön a csípője után, és ne rántsam magamra, pedig minden ösztönöm ezt diktálta. - Szeretek felavatni - válaszoltam neki a csók után, amit a számra lehelt, szorosan vonva magamhoz, de az önuralmam nagyjából addig tartott, míg bele nem harapott az ajkamba, feneke pedig ágyékomhoz dörgölőzött. Szemtelen volt, mint mindig, ezt imádtam benne, legalább annyira, amennyire gyűlöltem is. - Holnap körbevezetlek az egész házban - tettem hozzá sejtelmesen, a hangom azonban továbbra is rekedten szólt, a vágy szinte már teljesen felemésztette a hangszálaimat, a gondolattól újra felajzva, pedig már tényleg azt hittem, hogy nincs hová fokozni ezt a végeláthatatlan kínzást. Ez volt az a pont, ahol valami elszakadt bennem, szinte már nem is én irányítottam a saját mozdulataimat. Átvette a kontrollt a már jól ismert fenevad, csípőjére markoltam, de ahelyett, hogy én nyomultam volna előre, egyetlen domináns mozdulattal inkább őt rántottam magamra, így törve utat magamnak teste szűk forróságába. Ajkamba harapva próbáltam elfojtani a kikívánkozó, erőteljes nyögést, a levegő pedig bennem akadt, mintha most először érezném magamon teste szorító gyűrűjét.
Alig hagytam időt magunknak, a józan gondolatokkal együtt a türelmem is elpárolgott belőlem, csípőjét markolva mozdítottam meg a saját csípőmet, közben újra a pult lapjára préselve őt. Valahol iszonyatosan zavart, hogy nem látom az arcát, de túlzottan izgatta a fantáziámat a helyzet, amibe általam kényszerült, és míg a lassabb, kezdő lökések után végre kezdtem újra magamra találni a mozdulatokban, egyik kezem elengedte a csípőjét, hogy előre tudjak nyúlni, a lábai közé nyúltam, szinte teljesen elveszve a forróságban, ami ott fogadott, ujjaim pedig masszírozó mozdulatokkal tapintották ki a lüktető vágyát. Ostrom alá vontam, ajkaim a nyakáról a gerince felső pontjára vándoroltak, de még így sem tudtam elfojtani az egyre sűrűbben kitörő nyögéseimet. Minden józan eszemet elvette, és hiába volt minden irányítás az enyém, valójában már régen ő irányított engem.

 Amint szabaddá vált a felsőteste, ajkaim ostromlóan csaptak le a nyakára, majd a fedetlen mellkasára, bebarangolva minden olyan pontot, amit eddig elfedett a ruhája. Egy reccsenés, csak ennyi jelezte, hogy az anyag megadta magát, bár nem is kellett különösen megerőltetnem magam, vagy annyira elvette a vágy az eszemet, hogy nem is tűnt fel a mozdulat vehemenciája. Már a mellei vonalánál jártam nyelvemmel, közben egyik kezemmel ismét a hátára simítottam, csak hogy rátaláljak a melltartója csatjára. Pár másodperc koncentráció kellett, hogy ujjaimmal kipattintsam a helyéről, és csak annyira hajoltam el tőle, hogy ledobjam a földre a feleslegessé váló darabot. Itt ült az ölemben, félig már csupaszon, én pedig csak ittam magamba a látványát, a pajzán gondolatoktól pedig kénytelen voltam a saját ajkamba harapni. Soha nem hittem volna, hogy képes leszek bárkit is ilyen tökéletesnek látni, mert egyikünk sem volt az, mégis, ezúttal nemcsak a bennem tomboló vágy töltötte el melegséggel a mellkasomat. Volt itt valami más, valami, amiben talán egész eddigi életem során nem is hittem igazán, hogy létezhet, és miközben tenyeremmel a mellét masszíroztam, én magam is nagyot sóhajtottam. - Kibaszottul gyönyörű vagy - súgtam, mielőtt visszahajoltam volna, ekkor már ajkaimmal simítva végig hol az egyik, hol a másik mellét, gyengéden, mégis mohón játszadozva velük. Talán tényleg nem tudtam volna betelni vele, minden eget rengető orgazmus csak ideig-óráig jelentett megnyugvást, bár az eddigi tapasztalatok alapján ezt inkább percekben kellett volna mérnünk.
Az, hogy az ölemben ült, korlátozta a lehetőségeimet, ő azonban élvezte, és minden alkalmat megragadott, hogy az ágyékomhoz dörgölőzzön, ezzel bolondítva meg teljesen. El akartam veszni benne, újra és újra elmerülni a testében, csillapítani ezt az olthatatlannak tűnő vonzalmat, a lüktető vágyat, de már most elvesztett játéknak tituláltam. Tudtam, hogy amint felmegyünk a hálószobába, ott folytatódik minden, ahol tegnap este vagy éppen ma reggel abbahagytuk, legalábbis eltökélt szándékom volt tenni róla, hogy ne foghassa menekülőre. - Megőrjítesz - bukott ki belőlem önfegyelem nélkül, ahogy ráharapott a fülcimpámra, a csípője pedig úgy mozgott rajtam, mintha nem választott volna el bennünket még legalább két felesleges ruhadarab, ha nem több. A nadrágom szorítása egyre feszültebbé tett, le akartam rúgni magamról az anyagot, egyelőre mégsem mozdultam. Helyette a hajába kapaszkodtam, így késztetve arra, hogy ismét a szemeimbe nézzen, de még így is alig tudtam megállítani magam, hogy ne tapadjak rögtön az ajkaira. Nem szakadtam el tekintetétől, mégsem tudtam megszólalni, nem tudtam szavak formájában elmondani, ami éppen bennem tombolt, hogy mindez már nemcsak erről, a testéről és erről az émelyítő sóvárgásról szólt. Hogy nem csak ennyit jelent nekem, nemcsak egy testet, amit akkor kaphatok meg, amikor csak vágyom rá.
A szavak helyett újra megízleltem ajkait, a vágy már szó szerint lüktetett bennem, így a derekára fogtam, vele együtt emelkedtem fel, de nem ültettem fel a pultra, helyette elszakadtam a szájától, és miközben a pulthoz préseltem a testét, háttal fordítottam a karjaim között. Mellkasom a hátához simult, a fenekéhez szorítva az ágyékom, közben a vágytól már levegőt sem kapva, ajkaim a nyaka hajlatát kényeztették, megízlelve a forró, édes bőrét, de már nem bírtam ki, hogy ne nyúljak kettőnk közé, hogy kioldjam a saját övemet, majd gomboljam ki a nadrágom. - Annyira kívánlak - suttogtam a fülébe rekedten, elszakadva nyaka bőrétől, egyik kezemmel már a szoknyáját tűrve felfelé.

 Valahol mélyen, legbelül megijesztett a rám gyakorolt hatása, az, hogy kicsalogatott belőlem valami olyasmit, aminek a létezéséről még csak nem is tudtam. Az egész eddigi életemet a saját szabályaim szerint éltem, aligha véve figyelembe bármit és bárkit, erről pedig még ő is könnyedén meggyőződhetne, ha egyszer utána kérdezne, kihez is ment feleségül. Nem mintha sok beleszólásunk lett volna ebbe a kikényszerített frigybe, mégis, biztos voltam abban, hogy amit eddig tud rólam, az csak a kibaszott jéghegy csúcsa, amiből ő eddig csak némi vért, verekedést és prostikat látott. És bár elég jól tudtam leplezni a félelmeimet, bebújva a saját magabiztosságom álarca mögé, nem telt el úgy óra, hogy ne jutott volna eszembe, milyen hirtelen változhat meg minden, ha egyszer rájön, netán a két szemével látja majd, ki vagyok valójában. Jelenthette volna a megkönnyebbülést is, hogy még így, ezek után is maradt egy kiskapu, amin kiutat kereshetek, hogy a valódi énemmel még kitessékelhetem az életemből, de mindeközben egyre világosabbá vált, hogy ha egyszer szükségem lesz arra a kiskapura, az nem magam miatt lesz, hanem miatta. Ez pedig tökéletesen szembement azzal, hogy soha nem törődöm senkivel.
Egy ponton túl már nem tudtam uralkodni magamon, a feléledő, vagy inkább egy pillanatra sem szűnő vágy szinte szétfeszítette az izmaimat, azonnali cselekvésre ösztönözve. Úgy kaptam el a száját, mintha nem lenne holnap, már nem is küzdve azért, hogy megkíséreljek vele legalább a hálószobáig eljutni, zsigerből nyúlva a pultra, hogy lesöpörjek onnan mindent, amit csak értem. A tányérok ripityára törtek, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy kizökkenjek, ujjai már a pólóm szegélyébe kapaszkodtak, én pedig csak annyi időre voltam hajlandó elszakadni tőle, míg lerángatta rólam az amúgy sem túl kényelmes anyagot. Karjaim közrefogták a derekát, de az eredeti terveimet szinte egy pillanat alatt írtam felül, és ahelyett, hogy a konyhapultra ültettem volna, az ölembe húztam, csípőmet az övének szorítva, átkozva minden ruhadarabot, ami még akadályt képzett kettőnk között.
Nem szakadtam el a szájától, úgy nyúltam a vállához, egy sürgető mozdulattal tüntetve el róla a blézerét, majd gyengéden az alsó ajkába haraptam, egy pillanatra elhúzódva tőle. A már amúgy is megtépázott blúzra tévedt a tekintetem, majd felemeltem a fejem, ismét megkeresve a szemeit, a kezeim pedig nem maradtak tétlenek. Rámarkoltam az anyagra, egy laza rántás és halk reccsenés mellett adva meg magát. Szám szélén egy sunyi vigyor körvonalazódott, a tekintetemmel üzenve neki, hogy "Én szóltam előre", és miközben kezeim ismét azzal foglalatoskodtak, hogy az eltépett anyagot is lefejtsék róla, ezúttal nem a szájához hajoltam vissza, nyelvem a nyakát kezdte becézni, mohó csókokkal hintve tele minden szabaddá váló felületet. Alig kaptam levegőt, a vérem minden cseppje felforrt, közben magamhoz szorítva a csípőjét, hogy kétsége se lehessen afelől, milyen hatással is van rám.

 Bármennyire is próbáltam nyitottsággal fogadni az ötleteit, nem tudtam elképzelni kettőnket, ahogy leülünk nézni valami bugyuta, nyáltenger filmet, bár igaz, arra a célra tökéletesen megfelelt, hogy kicsit húzza az agyam, és tisztában is volt vele, hogy ez egy remek alkalom erre, miért ne használta volna ki? Álnok bestia. - Hát, ha nem is gyűlölsz, de minimum haragszol rám. És kínozni akarsz - folytattam tovább a gondolatmenetet, bár a hangom megtelt pimasz éllel, ebből pedig leszűrhette, hogy ez már inkább vicc, semmint komoly eszmefuttatás. Legalábbis mertem remélni, hogy ő sem gondolta komolyan ezt az egész filmnézős programot, mert ennél azért jóval merészebb ötletek sorakoztak a fejemben az esténket illetően, a tekintetét látva pedig, volt egy olyan megérzésem, hogy ő sem malmozni készült. Vagy ha mégis, ezen sürgősen változtatnom kellett.
Meg sem próbáltam leplezni a hatást, amit kiváltott belőlem, a csókja puszta gondolatától bezsongtam, a testem minden porcikája reagált rá, és ugyan még a tányéromon volt a vacsorám nagy része, szinte képtelen voltam elvonatkoztatni attól, hogy alig egy karnyújtásnyira ül mellettem. Az érzés, hogy újra érintsem, a testem pedig az övéhez simuljon, szinte megmarkolta a gyomrom, elnyomva az eddigi mardosó éhséget. Már nem holmi ételre vágytam, és mindahányszor felém fordította a tekintetét, leplezni sem tudta volna, hogy hasonló gondolatok cikáznak a fejében. Ez pedig nem segített abban, hogy visszafogjam magam.
Nem is voltam képes elnyomni, szinte egy pillanat alatt elveszítettem magam felett az uralmat, mikor letettem a villámat, a székkel együtt vonva közelebb magamhoz. Egy pillanatra talán meglepte a mozdulat, de nem kellett sok idő, hogy ismét az a pimasz mosoly üljön ki az arcára, ami egészen furcsa hatást gyakorolt rám. Ha valaki korábban azt mondta volna, hogy létezik a vágy ezen formája, bizonyára kiröhögöm, mert magát a sóvárgást én magam is ismertem, de ezt a mértéktelenséget még soha nem tapasztaltam. Túlmutatott mindenen, amit eddig megéltem. - A türelmemen még van mit csiszolni - válaszoltam halkan, félrebillentett fejjel, közben a háta mögé sikló kezem végigsimított a karján.
Combjai szétnyíltak, közrefogva a térdemet, tekintetem hol a szemeit, hol a száját figyelte, szinte már ellenállhatatlan vágyat érezve arra, hogy ismét megízleljem a szinte csókért könyörgő ajkait, de egyelőre nem álltam útját az incselkedésben. - Ha tovább folytatod, nem jutunk túl a konyhán - suttogtam válaszként, miután végighúzta a nyelvét az ajkaimon, a tenyerem pedig a hátára siklott, így vonva közelebb magamhoz, de még mindig nem csaptam le a kínálkozó alkalmat arra, hogy megcsókoljam, helyette szabad kezemmel merész útra indultam, szinte rögtön a combja belső felére tévedve, ujjaim pedig akadályt nem ismerve haladtak felfelé. - Innen akarom elfogyasztani - tettem még hozzá, ekkor már tényleg egy hajszálnyira a szájától, ujjaimmal rátapintva teste legérzékibb pontjára, majd kihasználva a beálló mozdulatlanságot, előre dőltem, a szám mohón csapott le az övére, szinte rögtön bebocsátásért könyörögve a nyelvemmel, szabad kezemmel egy mozdulattal lesöpörve a tányérokat a pultról.