Laufey szavaira bólintok egyet, mert igen is el tudom képzelni, hogy ő kerüljön a középpontba. A nők a munkássága és hatalma okán, a férfiak szépsége és hatalma okán keresik majd a társaságát, ezt most alá fogom tudni írni. Ezt azonban ki nem mondom, tudja ezt a nő anélkül is, hogy szóvá tenném. Mondjuk nem úgy tűnik, mint akit zavarná a szűkszavúságom, mára már legalább is. Az elmúlt években vettem észre rajta, hogy minden találkozáskor egyre jobban csökken benne a feszültség, és ma már olyan lazán áll hozzám, mintha mindig is így lett volna. Nem csodálkozom, hogy kellett egy ilyen időszak ehhez, hiszen ez az első, hogy az átok miatt Midgardra költöztek az istenek, és őket követték mások is, ki-ki milyen okokból. S mivel ez az első, hogy mások vannak egy világra kényszerítve velem, így ez az első, hogy jobban is megismernek, hiszen képtelenség elkerülni, hogy ide lent néha összefussunk, főleg, hogy milyen szakmákat választottak maguknak az emberek között. Vegyük például Thort, aki pont a királyi család őrségének kapitánya lett, én pedig a királyi családdal tartom a kapcsolatot. Akaratlanul is összefuthatunk néha, bár igyekszem kerülni a viharistent. Abból jó sosem sül ki, ha ketten találkozunk, ezt már Oslo is megtapasztalta, miután harcunk szétzilálta az időjárást és a város egy részét. Itallal kínálom a nőt és elindulunk, hogy megmutassam neki a villát. Nem azért teszem, mert nagyzolni szeretnék vele, hanem hogy tudja, hová mehetnek majd a halandók, és merre keresgélhet, ha meg akar találni valakit. A javak, amelyeket lát, nem számítanak nekem. Az épület, a benne található képek, bútorok, autók... a pénz nem számít, és nem csak azért, mert ennyi idő után úgy tudnék házat venni, mint más csokoládét a szupermarketben. Egyszerűen nem érdekelnek a halandók dolgai. Ez, amit lát, egy színház, egy szett, amelyben eljátszom, hogy én vagyok az uralkodó, hogy az emberek, akik ide jönnek, elhiggyék ezt. Ilyen sok idő után pedig egyszerű már eljátszani ezt. Amikor rá kifejezi a "szett" iránt a csodálatát, és közlöm vele előbbi gondolataim, miszerint ennyi év alatt azért nem nehéz eljutni idáig, Már majdnem bocsánatot kér, de legalább is sajnálatát fejezi ki az iránt, hogy ide lettem száműzve, és ő még csak nem is tudott róla. Rá tekintve érzelmektől mentesen fürkészem a szemeit, mintha csak szavainak forrását keresném. A gondolatot, hogy még is miért bánja azt, hogy nem tudott erről, vagy sajnálja az egészet. - Már nem számít. - már késő megbánni ezeket. - Minden ciklusban megtörténik. - egyébként sem lehet változtatni rajta. Az apró gondolatokat nem mondom ki ugyan, de az élettelen hangnem jelezheti neki, hogy érdektelen már számomra, hogy tudott-e róla, vagy hogy sajnálja-e. - Nem véletlenül akarom minden ciklusban elhozni a Ragnarököt. - világítok rá erre az apró részletre, talán így már össze fog állni neki a kép. Azonban a beszélgetésnek hamarosan véget vetek, hiszen jönnek a vendégek. Fogadom őket, egyesével. Zene és beszélgetés duruzsolása tölti meg a tereket. Valós énemtől rendkívül idegen az ilyesmi, de mint Trygve, nem áll tőlem távol egy-egy ilyen este. Néha bele fér. Miután megérkezett mindenki, akire számítottam, beszélek is néhányakkal. Információcsere, korrupció szervezés, csak a szokásos történik. Eltelik legalább egy óra, vagy másfél, míg mindenkivel beszélek, akivel akarok. Az ételek, italok fogynak, és minél több ital fogy, annál jobb a hangulat. Svanat se kell sokat keresnem, amint meglátom és elindulok felé, ő mintha megérezné, hátra pillant rám, majd elnézést kérve hagyja ott a halandókat, hogy beszélgetésbe elegyedjünk. Kifejezi elégedettségét, és ha nem is mondaná, akkor is látnám pillantásán, és az arckifejezésén. Biccentek egyet a kijelentésére, majd a kérdésére felemelem a pillantásom, és végig szántok velük a politikai tömegen. - Elképzelhető, hogy újabb háborút fogunk kirobbantani. Kíváncsi leszek, hogyan hatna ez Tyrre, most hogy ilyen rosszra romlott az állapota. - mondom gondolkodó szemmel fürkészve a tömeget, aztán bele iszok a brandybe. Igazából már a kísérlet miatt is érdemes lenne konfliktust kialakítani két ország között. Végül is, miért is ne? - Te kiket ugrasztanál egymásnak? - kérdezem a nőre pillantva, mintha csak azon gondolkodnék, hogy csirkét, vagy sertést egyek vacsorára.
Vendég —
Szavaira rövid nevetés hagyja el ajkaimat, miután bevezetett az előtérbe. - Észre fognak venni azok is, akik nem ismernek, odajönnek hozzám, és megismernek – vonom fel egyik szép ívű szemöldökömet. Igen. A halandók ilyen egyszerűek. Nem úgy, mint Farbauti – neki nem mindig elég, ha teszem a szépet, ő átlát ezen a szép álarcon, amit viselek, ő, talán ő egyedül, tudja, hogy ki vagyok én valójában. Ezért szeret – és, talán, ezért gyűlöl is egyidejűleg. De a halandók jellegtelen teremtmények. – Minden esetre, köszönöm szépen – biccentek, mert, hát azért azt már megtanultam a hosszú évek alatt, mióta együtt dolgozunk – vagy mi -, hogy mikor, mit ért az alatt, amit és ahogyan mondja. Eleinte persze az őrületbe kergetett, de már kezdek hozzászokni ahhoz is, hogy csendes, halotti hideg veszi körbe, hogy mindig nyugodt, hogy mindig tökéletes, hogy valóban olyan hidegvérű, mint a szörnyeteg, ami az emberi irha alatt rejtőzik. A pulthoz érve az italt nem restellem elfogadni, ennyi meg sem kottyan, csak éppen jól esik, aztán pár korty után már el is indulunk a tárlat körbevezetésre. Amikor rám pillant, állom tekintetét. Ugyan engem nem küldött el Muspellheim ura, aztán, amikor Farbautival mindkettőnk számára megfelelő közeget találtunk, Odin sem Asgardból. Megtehették volna, sok van a rovásomon, és a legtöbb hülyeséget akkor követtem el, amikor a férjem nem volt mellettem, hogy lehűtsön. Amikor kicsúszott a kezemből a gyeplő, amikor nem éreztem magam irányítói pozícióban, amikor úgy éreztem, mindent elvesztek, ami fontos nekem. Finoman megingatom a fejem. - Tudhattam volna. Tudnom kellett volna, Jörmungandr – még most sem sütöm le pillantásomat, habár valamelyest szégyellem magam, amiért nem kerestem. Elvégre, egy család vagyunk, ha tetszik, ha nem. Nehéz esetek, keményfejűek, narcisztikusak, mind elbaszottak vagyunk, de egy kibaszott család vagyunk. Ezt direkt nem mondom ki hangosan, még a végén felfordul a gyomra.– Sajnálom – nem azt, hogy ilyen életet, ilyen birodalmat épített magának, hanem azt, hogy a főmufti száműzte őt az otthonából. Aztán folytatjuk utunkat a földszinten. Mindent megjegyzek, hogy mi-hol van, hogy melyik ajtó mögött mit találok, mi az, ami lényeges a vendégek számára, és mi az, ami nem. Az emelet nem érdekel, oda másnak sem hiszem, hogy szabad bejárása lesz ma este. Egek! Azt sem tudom, hogy az unokámnak van-e barátnője, vagy sem. A pince hasonló okokból nem mozgatja meg a fantáziámat. - Jó szórakozást – dorombolom, amikor ellép mellőlem, hogy a vendégeket fogadja, míg én az állófogadás helyszínére megyek, elnyújtott léptekkel, hogy ott beszélgetésbe elegyedjek az érkezőkkel. Könnyed beszélgetéssel kezdődik minden: ’jaj, ön az a (felejthetetlen) színésznő’ kezdetű rikkantás, és a válaszom: csak voltam. Igaz, igaz, hisz most már az enyémek a világot jelentő deszkák, szőröstől-bőröstől, tokkal-vonóval, és az Adamo, aminek külső falain, óriásplakátokról köszöntem vissza, különböző karakterek bőréből szemlélve a forgalmas utcát, aztán már csak a nevemmel fémjelezték ezeket a posztereket, amikor rendezővé avanzsáltam. Aztán a villáról, az elemeiről, az esemény elit mibenlétéről, a húsz éves borról, a ruhámról meg az ékszereimről. Beszélgetés a kultúráról, annak fontosságáról, és, hogy milyen jó lenne, ha a fiatalok újra színházba járnának. Zsíros csekk fejébe megígérem, hogy az egyetemistáknak megéri majd eljönni egy-egy előadásra, a polgi is örömmel fogadja az időszakos, városi események egy-egy kisebb-nagyobb díjaként az ingyen jegyeket, hajlandó is fizetni érte. No, meg ott vannak azok a befektetők, akik csak úgy, puszta szívjóságból adóznak a kultúra klasszikus, hófehérre meszelt oltárán. Az arra érdemeseknek, akikről tudom, hogy érdekeltek lehetnek benne, elhintem a nem annyira legális pókeresteket is, amiket Jörmungandrral szervezünk időről-időre, az oslói alvilág krémjének. De csak és kizárólag nekik. Vállam fölött hátrapillantva meglátom a férfit közeledni, még válaszolok a velem szemben állónak, aztán elnézést kérve kilépek a körből. - Nem semmi embereket gereblyéztünk össze – vonom fel egyik szép ívű szemöldökömet, ugyanis a lista egyik része az én kontaktjaimból áll, akikről úgy gondoltam, Trygve hasznára is válhatnak. – Elégedett vagyok – fűzöm hozzá, a harmadik Manhattanbe kortyolva. És mi más is lehetne biztonságosabb ennél? – Te mire jutottál? – emelem opálos pillantásomat a férfire, vonásait fürkészve.
Svanat fogadva köszöntöm őt, és ő is engem. Belépve az előtérbe, kényelmesen sétálva vezetem őt. - Remek ruhát választottál az estére. A halandók nem fognak tudni koncentrálni az üzletre. - hangom színtelensége okán talán sértésnek vehetné, de amilyen egyenes vagyok, tudhatja, hogy ez amolyan bók volt tőlem. Nem szokásom udvariasságból dicsérni másokat, de Laufeynek kétségtelenül van ízlése, és ez nem csak a színházban, hanem saját magán is meglátszik. A társalgóban itallal kínálom, ő él is a lehetőséggel. Amint megkapja a poharát, és én is a magamét, biccentve kortyolunk saját italunkba. A koccintás nem vall rám, egyébként sincs - még - mire koccintanunk. A következő kérdésem, hogy szeretne-e körbe vezetést, amikor pedig válaszol, bólintok, és ismét kényelmes léptekkel elindulok. - Megmutatom neked a földszinti részeket előbb, úgy is ott leszünk nagyrészt, illetve itt van most minden berendezve a fogadásra. - mondom, aztán pár másodperces csend után megjegyzi, hogy elég jól berendezkedtem itt. Rá pillantok, és pár másodpercig fürkészem. - Volt időm rá, itt nőttem fel, és itt élek, mióta Odin száműzött. - tehát gyakorlatilag születésem óta. Azt a pár évet nem érdemes már számolni, mikor több ezer is eltelt már. A lépteink közben megmutatom neki az ebédlőt, amely most jelenleg állófogadásra van berendezve, az asztalokon különböző ételek és italok sokasága, a pincérek türelmesen várják az érkező vendégeket. Utána jön a reggeliző, amellett a teljes staffal felszerelt konyha. Van egy "játékterem", amely igazából kihasználatlanul áll a billiárdjával, kártya asztalával, és a mozi részével, mert én soha nem használtam, de a szolgálók tesznek arról, hogy egy szem por se tudjon erről árulkodni. A másik "szárnyba" sétálva termetes nappali, és terasz van, mosdó, fürdő. A nappaliból ki lehet menni egy ajtón, a teraszon túl igényesen tartott, jelenleg hófödte kert. Ha érdekli az emelet, megmutatom neki azt is, bár ott csak hálószobák vannak és fürdők. Az alagsornak két része van, a mélygarázst ha szeretné, feltétel nélkül megmutatom, a másik ajtó viszont zárva van, és az is marad. Oda nem szokásom beengedni csak úgy akárkit. Rufio is csak akkor szokott oda járni, ha éppen meg kellett csípnie valakit, és nem tudjuk Helnél elhelyezni. Egyébként az az én igazi termem, és mint olyan, túl személyes ahhoz, hogy Laufeyt beengedjem, még ha nincs is bent különösebben más, csak egy gigantikus medence. Visszatérve a körtúráról megjelennek az első vendégek. Mivel úgy illik, hogy én fogadjam őket, ezért Laufeyre tekintek. Nem hiszem, hogy mellettem akar majd álldogálni, szórakozni jött, nem pedig "dolgozni". - Később beszélünk. - mondom, míg felhajtom a megmaradt brandyt, és azt egy felszolgálónak adom. Aztán az ajtóhoz lépek. A halandók egymás után érkeznek, a "party" majdnem 100 fős, így hamar zajossá válik az épület. Egy-két meghívott nem jött el, vagy késik, de őket már nem várom meg. Az ajtót elhagyva Rufio veszi át a helyem, hogy figyeljen, és őrizzen minket. Vissza megyek a társalgóba egy újabb kör brandyért, aztán elkezdem a szokásos túrámat az emberek között. Gyakorlatilag "jelentéseket" gyűjtök, információkat hajtok be, egyezségeket kötök. Bele telik nem kis időbe, mire minden érdekeltségen végig megyek. Ezután keresem igazán Svana társaságát, mert innentől kezdve már nem foglalkoztatnak különösebben a halandók. Lépteim megindulnak, és még az orromat is használom, hogy a pikáns illatot keresve gyorsabban a tüzes óriás nyomára bukkanjak.
Vendég —
A vörös ruha úgy omlik végig a humán porhüvelyen, mintha forrongó láva volna. Miután begyakorolt mozdulattal, kecses ragadozó módjára kiszálltam az autó volánja mögül, a kulcsot a fogadóbizottság előfutárának adom. Pőre vállakkal, mellkassal, karokkal indulok meg a bejárati ajtó-, és egyben Trygve irányába. Csupán a rend-, a látszat-, és a felesleges kérdések elkerülése végett hoztam magammal kabátot, amire egy magamfajta törékenynek tűnő nőnek szüksége lehet a hideg, norvég éjszakában; valójában persze a bensőmben pulzáló tűz végett az ilyesfajta, hiábavaló dolgok szükségtelenek és haszontalanok a világomban. Anyaszült meztelenül is jöhettem volna – de úrinő vagyok, ugyebár. Amikor megszólal, önkéntelenül is elmosolyodok a szóhasználat – és a szinte szívélyes hangnem - hallatán, mert ez a kacsalábon forgó palota minden, csak nem házikó. Tény és való, hogy Jörmungandr sem tétlenkedett azóta, hogy Midgardban tengeti mindennapjait, és ezt mi is bizonyíthatná jobban, mint a befolyása, amire szert tett, és ez a kalyiba. - Köszönöm a meghívást – felelem, ajkam szegletében kétes mosollyal, aztán követem őt az előtérbe, egészen a társalgóig. A halandók csendes duruzsolását éppen csak magas sarkú cipőim éles koppanása töri meg, csupán addig, amíg a pulthoz nem érünk. Kitett magáért, de nem is vártam volna tőle egyebet, mert tudom, hogy a tökéletesnél kevesebbel aligha éri be. - Egy Manhattant kérek, köszönöm – intézem szavaimat félig Trygvenek-, félig a csaposnak, amikor kis idő múlva megkapom, röviden biccentek utóbbi felé, majd az italba kortyolok. Hagyok magamnak egy kis időt, hogy körbe pillantsak, mielőtt újra megállapodna tekintetem a férfin. - Kérlek – és már el is lököm testemet a pulttól, aminek eddig csípőmet támasztottam. Pár másodperc telik el csupán, mikor újra megszólalok, ha ő nem teszi: - Te sem panaszkodhatsz – hosszú évekkel ezelőtti beszélgetésünkre reflektálok -, szépen berendezkedtél Midgardon – aztán azon kezdek el tűnődni, hogy valóban a Ragnarököt akarja-e elhozni, vagy inkább uralni akarja-e ezt a planétát (is?)...?
Hideg, csillagfényes az este. A villa a szokásostól eltérően tele van élettel. Nem csak hárman vagyunk bent, hanem van itt felszolgáló személyzet, egy zongorista, néhány őr. A meghívó a nép krémjének szólt, ott is azoknak, akiktől akartam valamit, vagy akiket Svana a listára tetetett. Ez az este részben arról is szólt, hogy ő is bővítse a körét, hálózatát, így természetesen ő volt az első, aki megérkezett. Az ajtóban állva figyeltem, miként parkol le az autó, aztán ahogy a nő kiszállt belőle, egy bugris már ugrott is, hogy a garázsba vigye a járművet. - Üdvözöllek hajlékomban. - már majdnem teátrálisra sikeredik a hangszínem, de végül is megmarad szürkének, az arcom pedig továbbra is kifejezéstelen. A pillantásom csak rövid ideig adózik a Svana által választott, ízléses ruhának, és beállított hajának. Én is ki vagyok öltözve, de tőlem nem is várna kevesebbet az ember, mint azt az élettelen tökélyt, amelyet egyébként is magamon szoktam hordani. Beljebb kísérem Laufeyt, a társalgóba. - Italt? - kérdezem, a pultnál álló halandó pedig csak azt várja, hogy kimondják, s már készíti is az italt, legyen az rövid, hosszú, vagy koktél. Jó magam most egy brandyt kérek, jéggel kapom széles, alacsonyabb pohárba. Amikor a nő is megkapta a maga italát, biccentve kortyolok a poharamba. Még van körülbelül negyed óránk, amíg elkezdenek szivárogni a vendégek. - Körbe vezesselek? - kérdezem, addig is elüthetjük az időt.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.