“piece by piece uncovering dishonesty, never been truth in anything I've ever known

Ivan && Sienna

Szerettem volna, ha van időm rendesen elmerülni a gondolataimban, megemészteni azt a hajtűkanyart, amit az életem vett, átgondolni egy kicsit, hogy mi volt és mi lesz, vagy legalábbis lehet. Jó lett volna egy kicsit csak magamba szállni és úgy létezni, de persze tudhattam volna, hogy az ilyesmiben reménykedni is kár. Ivan úgy toppant be a lakásba, mint egy nem várt, de annál erőteljesebb pofon. Vagy, mondjuk, egy hasmenéses vírus, ha már a betegségeknél tartunk.
– Mit szeretnél? – villantottam rá egy kedélyes mosolyt, mintha csak a fertőző betegségek valódi tárháza lennék, de hát ő is erre akart rávilágítani a kérdésével. A következő szavaira inkább csak felhorkantottam, bölcsen, még ha nem is túl nőiesen, de ez Ivan előtt aligha számított. Kikérhettem volna magamnak a dolgot, vagy épp rávilágíthattam volna, hogy amennyiben a "kurva" szót kicseréli "seggfejre", akkor máris fején találta a szöget és még csak azon sem kellett volna elgondolkoznia, ki fertőzte meg, mert ő lenne a patient zero. De talán jobb is volt, hogy az epés megjegyzések helyett a kávét és a bögrét tettem le elé; a saját érdekemben.
Mindketten tudtuk, hogy nem vagyok beteg, igazából ezzel a tudással felszerelkezve már mehetett is volna innen isten hírével, de persze nem az a típus volt, aki ne élvezte volna, ha kínozhat egy kicsit. Én a magam részéről egyenes maradtam, kérdőre vontam, és még akkor is erős maradtam, amikor megjelent az arcán az az átkozott vigyor, amitől mindig kirázott a hideg. Csak a szemöldökömet vontam fel, amolyan és kik a tippjeid? üzenettel, de hangosan nem mondtam ki a kérdést. Dimitriy említésére ujjaim megszorultak a bögre körül és az állkapcsom is megfeszült, de a valódi kérdését továbbra sem válaszoltam meg.
– Nem, nem igazán – feleltem kifejezéstelen arccal a ki is mondott kérdésre, amire nyilván magától is tudta a választ. Előfordult nem egyszer és nem kétszer, hogy neki kellett gondoskodnia róla, hogy feltakarítsanak, miután Dimitriy épp rajtam töltötte ki a dühét, így hát a napnál is világosabb volt, hogy a kérdés nem volt több szándékos feszültségkeltésnél. Álltam a tekintetét, bár én is belekortyoltam a kávéba, hogy legalább egy kicsit engedhessek az állkapcsom feszültségén; szerencsére előbb lenyeltem a kortyot, mint hogy a felvetése eljutott volna az agyamig, különben lehet, hogy meg is fulladtam volna.
– Gondolod, hogy "akinek elér a keze odáig, hogy betegszabadságra küldjön" – használtam fel az ő szavait, még az idézőjeleket is belerajzolva a levegőbe –, ne tudná meg, ha az akarata ellenére munkára fogsz? – kérdeztem vissza. Bátornak akartam tűnni, de magam sem voltam biztos abban, hogy mennyire adom jól elő. Az igazság az volt, hogy rettegtem és felfordult a gyomrom a gondolattól, hogy bárki más is hozzám érjen, és még csak nem is... magam miatt. Kirázott a hideg, ha erre gondoltam, de közben azzal is meg kellett küzdenem, hogy mintha az, ami Vladimir szájából elhangzott a minap, engem is egyfajta esküvel kötne.
Nem tudtam eldönteni, melyik gondolattól viszolygok jobban: attól, hogy valaki más hozzám érjen, vagy attól, hogy megszegjek egy kimondatlan esküt, ami hozzá köt. Vajon előbb ölne meg engem és csak azután Ivant, hogy kiderítette, mi történt?
Mély levegőt vettem és lassan leengedtem a bögrét az arcom elől.
– Te is tudod, hogy nem tehetnék semmit – emeltem rá a szemeimet, és igyekeztem továbbra is nyugodtnak tűnni. Ez mondjuk részemről is csak egy tipp volt, fogalmam sem volt, Vladimir megbízta-e az ajtóm előtt állót, hogy amint kitenném a lábamat a lakásból, tuszkoljon is vissza az ajtó mögé. – Ha most azt mondanád, hogy mennem kell vagy fogadnom kell itt valakit, nem tehetnék semmit – folytattam a keserű, de igaz és makacs tényekkel. – Csak az a kérdés, tényleg meg akarod-e tenni – vontam vállat látszólag hanyagul. Nem fenyegettem meg, hiszen nem is tőlem kellett félnie, már ha képes volt egyáltalán erre az érzelemre. Azt is tudtam viszont, hogy ő sem hülye; faszfej, igen, de nem hülye. Hiszen épp azért jött ide, hogy megpróbálja kideríteni, meddig is ér a szar, de ha Vladimir nem nyíltan adott parancsot, nem én leszek az, aki leleplezi.

why her not me || coded by eirik