Reidun & Reana

I wake up to the sounds of the silence that allows for my mind to run around with my ear up to the ground

A lányom csak forgatja a szemeit, sosem volt kenyere a színészkedés vagy ehhez hasonlók, jobban szerette az egyenességet és az információ áramlást. Van, akivel szemben jómagam is teljes mértékig egyenes tudok lenni, mint például a bátyja, aki hozzám hasonlatos. Csípősen válaszol, amin megsértődhetnék, inkább megforgatom a szemeimet, majd vállat vonok mintha nem számítana. Fogalma sincs róla, hogy miként éltem meg azt, amikor az istenek elragadták ők tőlem. Rezzenéstelen arcot vágtam, nem akartam, hogy istenek lássák a fájdalmam, hogy ezen is kacagjanak egy hatalmasat. Inkább semlegességet tetettem, mintha nem érdekelne az, hogy elhurcolják őket. Fenrirt valami kiskutyává változtatták, Yörmit elakarták pusztítani - hiába -, Helt pedig rabszolgasorba sodorták. A kis eszmecserénk kellemesebb helyen folytattuk, az irodájába invitált, bár nem a szeretete jeléül. Tisztában voltam vele, hogy minél előbb túl akar esni a beszélgetésen. Jól néz ki az új formája az irodának és a bárnak is, le a kalappal előtte. Figyel, mintha egyetlen mozdulatom elég lenne hozzá, hogy a hely újra a darabjaira omoljon.
- Legalább az ízlésed tőlem örökölted - teszem hozzá amolyan megjegyzésként, egy apró félmosollyal az arcomon. Valahol a lelkem legmélyén mérhetetlenül büszke voltam rá azért, amit felépített Midgardon. Aprót bólintok a szavaira, miközben összeérintettem a poharainkat, hogy aztán kortyoljak egyet az aranybarna nedűből. Kérdésemet hallva egyből kimért hangon válaszol, miközben hátra dől a kanapénak, bizalmatlanul pillant rám, majd folytatja, mire csak elmosolyodom. Bármennyire tagadja, az én lányom és ezen semmi se változtathat.
- Miért akarnám húzni az időt? - kérdezek újfent, miközben elkezdek játszani a pohár tartalmával - Érdekel, hogy mi van veled, ahogy az is mi történt a bároddal - mindennek rendben kell lennie, hogy készen álljunk a Ragnarökre. Ha nincs meg benne az erő, akkor semmire se képes, lehetséges, hogy elpuhult a földön töltött idő alatt. Hallottam ezt-azt miszerint egy elszabadult lélek csinálta ezt a felfordulást. - Igazak a pletykák? Egy elszabadult lélek tehet a felfordulásról? - újabb kérdések hagyják el ajkaimat, miközben egyetlen pillanatra se veszem le a tekintetem róla. Minden egyes rezdülését figyelemmel kísérem.

To: Angrboda

'Cause this is my ground and I'm dangerous and you can get off

Anyám teátrális mozdulatait látva egy néma hitetlenkedő nevetés hagyta el ajkaimat, miközben hozzá hasonlóan én is jó látványosan megforgattam a szemeimet, ezzel fejezve ki véleményemet a színészkedéséről. S habár tudom, hogy nem kellett volna tovább akadékoskodnom és gorombán viselkednem Angrbodával, mégsem tudtam nem visszaszólni neki csípősen.
- Nem volt ki megtanítson rá – húztam angyali mosolyra ajkaimat, szemeimből azonban mintha maga az ördög nézett volna vissza, ahogy hirtelen haragra gerjedtem. Elég volt csak arra a napra gondolnom, amikor megjelentek az istenek, és elragadtak a testvéreim mellől. Még ennyi idő után is jól emlékszem arra, hogy sem az anyánk, sem az apánk nem tett semmit ez ellen. Csak hagyták, hogy az asgardi istenek azt tegyenek velünk, amit csak jónak láttak. Mintha nem a saját gyerekeiket taszították volna félig rabszolgasorba – egyetlen arcizmuk sem rándult azon hír hallatán sem, hogy engem a halottak közé vetettek.
Végül vasakarattal elnyomtam magamban az emlék által előidézett reakciómat, mert tényleg nem volt kedvem ahhoz, hogy ismét újra kelljen építenem a Vortexet, és ha jelen pillanatban hagytam volna minden érzésemet elszabadulni, akkor annak bizony komoly következményei lettek volna. Angrbodának szerencséje volt, hogy az évszázadok alatt sikerült némi önkontrollt tanulnom, mert mindenki tudja, hogy az önmegtartóztatás soha nem volt az erősségem.
Mivel felesleges lett volna az utcán tovább folytatni a kis eszmecserénket, beinvitáltam az irodámba. Az utat odáig csendben és gyorsan tettük meg – hamar túl akartam esni ezen a beszélgetésen, hogy aztán ugyanilyen lendülettel ki is dobhassam az anyámat innen. A Vortex bár területén ugyan nem nagyon hagytam, hogy nézelődhessen Angrboda, ám az irodámról már nem volt ugyanez elmondható. S míg én azzal voltam elfoglalva, hogy mindkettőnknek töltsek a tőle kapott whiskyből, neki lehetősége nyílt alaposan szemügyre venni a helyiséget.
- Nem. Én magam rendeztettem be személyesen – vetettem egy félpillantást az anyám arcára a vállam felett, csak hogy megbizonyosodhassak afelől, hogy nem forgatott semmi rosszasságot a fejében. Talán túlzónak tűnhetett az, ahogyan anyatigris módjára védelmeztem a Vortexet, de igazából nem is vártam el senkitől, hogy megértse és felfogja a szentimentális értéket, amit képviselt. Ez ugyanis nemcsak egy egyszerű hely volt, ahol dolgozhattam. A Vortex ennél sokkal több volt.
Kitöltve a whiskyt két pohárba én is odaléptem a kanapékhoz, majd Angrboda poharát letettem a kávézóasztalra, én pedig a sajátommal a kezemben foglaltam helyet anyámmal szemben. Sejtettem, hogy nem fog egyből a lényegre térni, hiába ösztönöztem őt szavaimmal is arra, hogy essünk túl minél előbb ezen a beszélgetésen. Ő előbb még koccintani akart a bár újra nyitása alkalmára, amit talán szép gesztusnak tartottam volna, ha kétségek nélkül ki tudtam volna jelenteni, tényleg őszinték voltak a szándékai. Csak hát, ez nem volt így.
- Az embereim valóban megérdemelnek egy köszöntőt – ismertem el kicsit kelletlenül, de azért én is felemeltem a poharamat, miközben végig Angrboda szemeibe pillantottam. Én soha nem kedveltem a színészkedést, a megjátszást és az ehhez hasonlókat, anyámnak azonban a vérében volt mindez, ezért is figyeltem minden rezzenését árgus szemekkel.
Csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy az anyám nem mutatta jelét annak, hogy egyből a tárgyra akart volna térni, én pedig ismertem már őt elég jól ahhoz, hogy tudjam, néhány jópofizós kört ki kellett bírjak addig. Nem mintha ez arra sarkalt volna, hogy kis angyal módjára minden kérdésére készségesen válaszoljak. Információkereskedelemmel foglalkoztam, így nálam jobban talán senki nem tudta, hogy mekkora hatalomra tudott bárki szert tenni azáltal, hogy a megfelelő tudás birtokában volt. Én pedig nem szándékoztam semmi olyan infót kiadni a kezeim közül, amit aztán fel lehetne használni ellenem.
- Attól függ, miért kérdezed, anya – szólaltam meg kimért hangon, miközben hátra dőlve a kanapénak egyik kezemet a mellem alatt támasztottam meg, a poharat tartóval pedig rákönyököltem. Testtartásom és tekintetem is a bizalmatlanságot üzente. – Ha tényleg érdekel, hogy mi történt, talán elmondom. De ha csak az időt akarod húzni, tudhatnád, hogy nem fog bejönni – tettem hozzá egy félmosoly kíséretében.

626 words ◆ Confident

Reidun & Reana

I wake up to the sounds of the silence that allows for my mind to run around with my ear up to the ground

A mi családunk minden csak nem normális, olyanok vagyunk mint az Addams family ez vitathatatlan tény volt. Minket nem a szeretet hajtott előbbre, hanem a hatalom utáni vágy. Mégis megforgatom a szemeimet, ahogy a családunkról nyilatkozik az egyetlen lányom. A normális család fogalom egészen szubjektív dolog, de nem fogok belemenni ebbe az értekező vitába, mert felsleges lenne, mindamellett nem is ezért jöttem. Mégis megnyugatat, ahogy átveszi az ajándékomat és a címkét kezdi nézegetni. A legjobb minőségű whiskyt hoztam egyenesen Skóciából, ennél kevesebbet nem érdemel a családom. Aztán ahogy a hírnevemre terelődik a téma úgy teszek mint akit vérig sértenek és eltátva a számat a szívemhez kapok. Tökéletes színházi alakítás a részemről, helyenként eldramatizálva, majd megrázom magam, mintha semmi se történt volna.
- Ez eléggé durva volt, kisasszony! hol hagytad a modorod? - kérdezek rá mintha egy törődő, gondoskodó anya lennék, aki az ideje nagy részét a gyermekei neveltetésével töltötte. Egyértelműen játszadozom, mielőtt a lényegre térnék. Beszélnünk kell és ezen semmi se változtathat. Ezt ki si fejtem neki, mire meglepetten magasba szökik a szemöldöke. Megvártam a válaszát, megadva neki a döntés jogát. Végül egy lemondó sóhajt hallat, amiből tudom, hogy nyertem.
- Ebben leglább egyetértünk - válaszolok amolyan mellékesen. Intését követően egyből követem a bárba, nem hagyott túl sok nézelődési lehetőséget, mégis kihasználva a pillanatot felmértem a bárt és a benne bulizókat. Egy hosszú folyosót követően előre ment az irodájába, hogy felkapcsolhassa a világítást.
- Szépen újra rendezted - táskámat a kanapéra teszem - lakberendező segített? - nézek rá mielőtt helyet foglalnék ott, ahol a táskám van. A bárpult eléggé nagynak és feltöltöttnek tűnik, bár az én ízlésemhez képes gyér és pórias volt a választék.
- Kérek, köszönöm - egy italra sose szabad nemet mondani, főleg úgy, hogy nagyon nem árthat nekünk. Okos lány és az ajándékból tölt, így egyből megkóstolhatom az aranyszínű nedű zamatát. A kávézóasztalra teszi az italom, mire egy halk köszönöm hagyja el ajkaimat, hogy aztán elvéve onnan magamhoz vegyem.
- Előbb igyunk az újra nyitásra és az embereidre akik mindezt ilyen hamar lehetővé teték - emelem magasba a poharam, majd kortyolok belőle, ahogy Hel teszi - Miért kellett felújítani a bárt Hel? - teszem fel az első kérdésem, kissé oldalra fordítva a fejem. Mélyen a szemeibe nézek, hogy kiderítsem tényleg az igazat fogja-e mondani.

To: Angrboda

'Cause this is my ground and I'm dangerous and you can get off

- Egy normális családban, persze, de amikor legutoljára ellenőriztem, a miénk még nem éppen felelt meg ennek a kritériumnak – válaszoltam még mindig barátságtalanul, ám a felém nyújtott üveget átvettem, majd néhány másodperc alatt végigfuttattam tekintetem a címkéjén. Nem volt éppen közeli vagy jó a kapcsolatom az anyámmal, ezért nem vártam el tőle, hogy bármilyen ajándékot is hozzon, de a külsőségekre mindig adott (nem is tudom, Jörmungandr honnan örökölte ezen tulajdonságát…), és legalább az ízlése nem volt pocsék. Jó minőségű italt hozott nekem, ami normál esetben kicsit csökkentette volna ellenérzéseimet, de nem most. Nagyon feszült voltam az elmúlt napok történései miatt, ezért mindent és mindenkit gyanúsan kellett méregetnem. Több hibát nem engedhettem meg magamnak – mégis csak én voltam az Alvilág királynője, és a hírnevem forgott kockán. Nem mintha attól tartottam volna, hogy az istenek majd úgy döntenek, elveszik tőlem az Alvilág irányításának feladatát (nem volt senki más, akire ezt a hálátlan feladatot rábízhatták volna), de mindig büszke voltam arra, hogy Helheimot tökéletesen az irányításom alatt tartottam. Hogy hogyan szökhetett ki az a lélek Helheimból, arról viszont elképzeléseim sem voltak. Persze, nem volt lehetetlen, de ahhoz, hogy egy ilyen tervet valaki végrehajthasson, nagyon sok kiskaput ismerni kellett, ennek a tudásnak a birtokában pedig csak én és Marius voltunk.
- Ez szarkazmus volt, anya. Egyáltalán nem érdekel a hírneved – közöltem szárazon a tényeket, egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy megbántom-e viselkedésemmel őt. Nem mintha egyébként ez lehetséges lett volna – ahhoz előbb szeretnie is kellett volna, hogy meg tudjam bármivel is sérteni, azt pedig mindenki tudta, hogy a szeretet mindig is messzire kerülte kicsiny családunkat. Mikor azonban azt mondta, hogy beszélnie kell velem, őszintén meglepetten vontam fel a szemöldököm. Egy másodpercig azért még bizalmatlanul méregettem, megpróbálva eldönteni, hogy valóban tiszták voltak-e a szándékai, vagy ő is valami olyan játszmába akart belevonni, amiből én nem kértem. Angrboda azonban jelét sem mutatta annak, hogy bármiben is sántikálna – legnagyobb sajnálatomra, mert így nem volt okom elzavarni őt. Egy lemondó sóhaj hagyta hát el ajkaimat.
- Nos, ha személyesen járultál elém, akkor biztosan fontos dologról lehet szó – biccentettem egy aprót fejemmel, majd további tétovázás nélkül sarkon fordultam, és intettem az anyámnak, hogy kövessen. Az utcán ugyan nem tartózkodott senki jelenleg, de soha nem lehetett elég biztosra venni azt, hogy nem volt sehol egyetlen kéretlen fültanú sem.
Magabiztos léptekkel vezettem az anyámat keresztül a Vortex bár részlegén, egyetlen pillantást sem vetve a bulizókra. Angrbodának se igazán hagytam lehetőséget arra, hogy túlságosan felmérje a terepet, de ha elég ügyes volt, akkor nem volt lehetetlen feladat.
Néhány perc múlva cipőnk sarka már az irodám felé vezető folyosón kopogott, ahol újabb pár méter megtétele után megálltam egy ajtó előtt. Más esetben udvarias lettem volna, és előre engedtem volna Angrbodát, de most ehhez nem volt kedvem, ezért én léptem be először a szobába. A helyiségen sötétség uralkodott, de jobbra nyúlva felkapcsoltam a villanyt, hogy az anyám is láthassa az elegánsan berendezett irodám belsejét.
- Kérlek, foglalj helyet – mutattam a két kanapé felé, amit a vendégek fogadásához helyeztettem el. Én eközben a kisebb bárpulthoz léptem (ami újdonság egyébként, mert az előző berendezésnek nem képezte részét), és letettem oda az alkoholt, amit az anyám hozott. – Italt? – kérdeztem tőle, ám nem pillantottam hátra rá, csak megvártam a válaszát, és kitöltöttem neki a kért italt. Ha azonban nem kért semmit, akkor csak magamat szolgáltam ki. Felbontottam az ajándékként kapott töményt, és egy pohárba töltve abból megindultam én is kanapék felé. Ha Angrboda kért valamit, akkor az ő poharát letettem a kávézóasztal velem szemközti oldalára.
- Nos, akkor halljuk, mi ügyben akartál velem beszélni? – tértem is egyből a tárgyra, miközben kényelembe helyeztem magamat a kanapén, és aprókat kortyoltam az italból. Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy szükségem lesz az alkoholra ahhoz, hogy végig tudjam hallgatni ezt a beszélgetést.

619 words ◆ Confident

Reidun & Reana

I wake up to the sounds of the silence that allows for my mind to run around with my ear up to the ground

Hallottam róla, hogy egy héttel ezelőtt mi történt a Vortexxel, bár a lapok másként hozták le, mint ami valójában történt. Egy kis csetepaté volt semmi több, míg mi akik másként szemléljük a világot tisztában vagyunk vele, hogy egy Helheimből elszabadult lélek igen sok kárt tud okozni. Egyedül azt nem értem, hogy Hel miként engedhette, hogy egyáltalán megszökjön az a dög. Hiába tartózkodik Midgardon figyelemmel kellene kísérnie azt mi zajlik a birodalmában. Lehetésges, hogy túlságosan nagy ez a tisztség és kezd túlnőni rajta az itteni teeendői mellett. Talán egy kicsit elfogott a csalódottság. Éppen ezért föntöttem úgy, hogy látogatást teszek az alvilág úrnőjénél. A menedzserem könnyedén kiderítette, hogy belsős bulit szereznek a megnyitó előtti nap. Nem állt szándékomban eljönni az újranyitóbulira, hiszen egy másik nagyobb, nívósabb rendezvényre voltam hivatalos. Ellenben nem tudtam megállni, hogy ne gratuláljak az egyetlen lányomnak, amiért ilyen gyorsan helyre pofozta a helyet. Éjfél körül szálltam kocsiba, hogy megejtsem a látogatást, hiszen előbb nem érkezhettem hátha valamelyik lesifotós kiszúr. Adnom kell a hírnevemre és ez a hely egyáltalán nem illik bele az apránként felépített életembe. A kocsiból is tisztán hallottam a kiszűrődő hangos zenét, nagyban zajlott a buli. A bár előtt parkolt le a sofőröm, hogy aztán kiszállhassak belőle a magam eleganciájával, egyedül azzal nem számoltam, hogy egyből szemben találom magam Hellel. Karba font kezekkel ácsorgott, mikor megpillantott egyből megforgatta a szemeit. Gyerekek! Sosem lehet kiigazodni rajtuk igazán. A sofőr odébb áll egy utcányira, ahogy parancsoltam neki, hogy egyedül azaz most már kettesben maradhassak a lányommal. Kérdése hallatán mosolyra húzódik az ajkam, de ez a gesztus egyáltalán nem kedves, inkább hűvös. Elém áll, hogy ha kedvem lenne se tehessem be a lábam abba a koszfészekbe, emiatt egyetlen másodperc erejéig elfogott a büszkeség, mely könnyedén illant tova.
- Egy anya nem gratulálhat a lányának a bárja újrínyitása alkalmából? - kérdezek vissza miközben átnyújtom az igen borsos árú tömény italt. Újabb kérdés hagyja el az ajkát, egy felvont szemöldök kíséretében, mire elnevetem magam. Hagytam hadd méregessen egy kicsit, majd válaszra méltatom.
- Mióta törődsz te a hírnevemmel? Nem mintha véletlen lenne, hogy éppen most jöttem ide - vonok vállat könnyedén, majd egyetlen rövidke pillanatra elidőzöm a neon táblán, hogy aztán vissza vezessem tekintetem Helre - Beszélnünk kell - egyelőre nem fogom megosztani vele az okokat, előbb beljebb kell invitálnia. Nem vagyunk egy mintacsalád, sőt lényegében idegenek is lehetnénk egymásnak, mégis néha rám törnek az anyai érzések és teszek egy-egy látogatást. Most viszont fontos hírekkel jöttem, persze csak akkor osztom meg vele, miután beszámolt arról mi folyik a birodalmában. Rendet kell tennie, hogy minden készen álljon az istenek bukására.

To: Angrboda

'Cause this is my ground and I'm dangerous and you can get off

Az utóbbi egy hétben olyan elfoglalt voltam mint rég nem. Még az volt a szerencsém, hogy nem okozott gondot egyszerre több mindenre is figyelnem (bár azt nem mondom, hogy nem kerülgetett többször is az agybaj ez idő alatt) – ha nem lett volna így, még én is bedobtam volna a törölközőt. Egyrészt koordinálnom kellett a Vortex újjáépítési munkálatait (mivel senkiben nem bíztam meg eléggé ahhoz, hogy tökéletes munkát végezzen), másrészt nyomoznom kellett a kedves kis Helheimból kiszabadult lelkecske után (aki továbbra is nagylelkűen lopta el előlem a munkaerőmet), harmadszor bébiszittert is kellett játszanom (miután Marius is úgy döntött, hogy Midgardra látogat). Tovább pedig jobb volt, ha nem is soroltam a véget nem érő teendőimnek a listáját, mert így is épp elégszer kellett visszafognom magam attól, hogy megöljek valakit, amiért az idegeimre ment.
Legnagyobb szerencsémre a Vortex nem volt olyan rossz állapotban, mint ahogy az elsőre tűnt a sok szanaszét heverő emberi holttest és megszáradt vérfoltok miatt, de azért így is időbe telt mindent újra kifesteni, kicserélni az ablakokat, az ajtókat, a parkettát és nem utolsó sorban, teljesen vadonatúj bútorokat is be kellett szereznem. Nem volt egy olcsó mulatság, de volt elég megtakarításom ahhoz, hogy így is mindenből a legkiválóbb minőséget választhassam – és csak remélni tudtam, hogy a közel jövőben nem fog még egyszer hasonló incidensre sor kerülni, mert akkor ott komoly gondok lesznek.
Mivel úgy gondoltam, hogy alapvetően mindenkinek érdeke volt az, hogy újra munkába állhasson és pénzt kereshessen, rabszolgahajcsárként dolgoztattam mindenkit egy héten keresztül reggeltől estig, csak néhány órás pihenéssel. A legtöbb dolgozó draugr volt, így legalább a törékeny emberi szervezet miatt nem kellett aggódnom, de azért láttam mindenki tekintetén, hogy már nekik is épp annyira elegük volt mint nekem – nem mintha ez különösebben meghatott volna. Ha nem készült volna el minden egy hét alatt, akkor még egy hétig képes lettem volna mindenkit ugyanilyen tempóban hajtani. Kifogásoknak és rinyálásnak pedig nem volt helye. De természetesen a keményük munka sem maradt meghálátlanul, elvégre én mindig fair és igazságos voltam. Minden jót és rosszat ugyanolyan mértékben viszonoztam, mint ahogy azt én megkaptam – legalábbis, a legtöbb esetben, mert néha azért kamatot is felszámoltam.
A Vortex hivatalosan csak holnap nyitná meg kapuit ismét a szórakozni vágyók előtt, de én már ma este nagy bulit rendeztem kizárólag azoknak a személyeknek, akik az utóbbi hét napban éjt nappallá téve dolgoztak nekem. Minden ital és kábítószer ingyen volt, és lényegében bárki bármit megtehetett addig, amíg az új bútoraim és berendezésem sértetlenül megúszta az estét. Látjátok, milyen nagylelkű voltam?
Már éjfél körül járhatott az idő, amikor én még mindig a bár épületén kívül ácsorogtam, és csípőre tett kezekkel, némán figyeltem a Vortexet. Bent a zene olyan hangerőn tombolt, hogy még kint is ki lehetett halványan venni, hogy éppen milyen szám szólt. Ajkaimon elégedett, már-már büszkeségbe átforduló mosoly ült. Nem igazán voltam ma bulizós kedvemben, már annyival is megelégedtem, hogy újra láthattam a szeretett báromat neonfényekben fürdeni az éjszaka közepén. Végül megelégedve a látottakkal már épp fordultam is volna sarkon, hogy hazafelé vegyem az irányt, és hagyjam, hadd bulizzanak kedvük szerint az embereim, amikor hirtelen egy sötétített ablakú kocsi fordult be a sarkon, és állt meg a Vortex előtt. Nem ismertem fel a rendszámot, ezért karba tett kezekkel, felvont szemöldökkel indultam meg az autó felé. Mivel a ma esti buli sehol nem volt meghirdetve, és én sem tudtam plusz meghívásokról, nem igazán értettem, hogy ki akart mégis csak bepofátlankodni a bulimba. Mikor azonban kinyílt az ajtó és egy igencsak ismerős szőke hajkorona tűnt fel, nem tudtam nem megforgatni a szemeimet. Angrbodára számítottam ugyanis a legkevésbé, hogy fel fog tűnni.
- Mit keresel itt? – kérdeztem nem túl udvariasan, miközben egyenesen elé álltam, megakadályozva abban, hogy akár egy lépést is közelebb mehessen a Vortex felé. Épp most építettem újjá, nem akartam, hogy véletlenül bárki is ismét lerombolja nekem azt. – Nem gondolod, hogy rosszat fog tenni a hírnevednek az, ha itt látnak? – vontam fel szemöldökömet, miközben továbbra sem túl barátságosan méregettem az anyámat. Nem voltam annyira bunkó, hogy rögtön elküldjem, de addig nem is voltam hajlandó bárhova is elengedni, amíg ki nem bökte, hogy miért jött ide.

675 words ◆ Confident