Rose  & Bjørn

Engedelmesen mentem a nő után, majd álltam meg a szék mellett. Nem akartam leülni. Valahogy nem az a fajta voltam, aki képes nyugton ülni a hátsófelén, egy beszélgetés folyamán. Esetenként csak akkor, ha valami arra késztet, hogy tényleg meg kell tennem, amit mondanak nekem, szóval egy darabig még álldogáltam, aztán ha a nő letelepedett, hát magam is aképpen cselekedtem.
- Bjørn Kristiansen. - mutatkoztam be végül, majd tekintetem ismét a nőre szegeztem, s vártam a következő kérdést, amire kötelező volt felelnem, még akkor is, hogyha a hátam közepére sem kívántam ezt.
Vettem egy nagyobb levegőt, majd kiegyenesedtem a székben, s gondolatban végigpörgettem az eseményeket.
-A piát a bárban kapta...szórakozó helyen vagyunk kisasszony… -jegyeztem meg hűvösen, s éreztem, ezt pár apró szóval, s morranásokkal nem tudom elintézni, s elő kell szednem az emberek által hőn szeretett beszédet, s meg kell erednie a nyelvemnek. Felsóhajtottam. - Nyolc körül zavart ki a szobából. Kurvák, pia… drog… - összepréseltem ajkaim, majd kis idővel később hozzátettem. - Nem azért fizetett, hogy a pofám járassam… pár alkalommal már megmentettem az életét, de most elkéstem… - legszívesebben felpattantam volna, hogy valamit összetörhessek, hisz bosszantott maga a gondolat, hogy elkéstem, és kudarcot vallottam, pedig ebben általában jó szoktam lenni.
-Drog… általában volt nála… - mormogtam, aztán tekintetem a nőre szegeztem. - Nézze… nem vagyok zsaru… és nem vagyok az apja sem a pasasnak… nem mondhatom meg neki mit tegyen… - aztán elhallgattam, megingattam fejem. - Ha jól tudom Speed-et használt…
Elhallgattam, s végigpörgettem a fejemben a gondolatokat, az eseményeket.
-A szoba előtt álltam… az ajtón nem ment ki senki. Aztán gyanús lett a nagy csend, és bementem… ellenőriztem az életjeleket, mentőt, és rendőrt hívtam. - fejeztem be a mondandómat, bár valahogy úgy éreztem, ezzel nem úszom meg a további kérdéseket, és válaszok adására is fel kell készülnöm úgy hiszem.

Bjørn && Rose

Szeretném minél előbb letudni a ma esté, így nagyon is bízom abban, hogy mindenki segítőkész lesz, de a fickó hozzáállását megfigyelve attól tartok nem lesz egy könnyű estém. A válaszai rövidek és tömörek. Mondjuk van, mikor az a jobb. Bólintok neki egyet, majd intek felé, hogy kövessen engem. Lehet őt nem zavarja a zaj, de én jobban szeretek négyszemközt beszélni a tanúkkal. Ha követ bemegyünk valami szobába. Nem éppen a legjobb körülmények, de van asztal, szék… Szóval bőven jó.
-Nyugodtan foglaljon helyet, ha szeretne.-Intek a szék felé, majd előveszem a kis noteszem, majd ismét felé pillantok.
-Kérem mondja meg a nevét.-Én bemutatkoztam neki, de ő ezt nem viszonozta, így muszáj vagyok megkérdezni leginkább az adminisztráció miatt. Ha megosztja velem leírom, majd ismét felnézek belőle.
-Úgy tudom Ön találta meg a holttestet. Kérem mesélje el részletesen a ma estét. Mikor hagyta magára. Ön hol állt, mit hallott? Látta hogy drogot vesz? Kitől kapta az alkoholt és hasonlók.-Tudom sok kérdés, de nekünk már csak ilyen a munkánk. Tudunk kell minden apró részletet, hogy össze rakhassuk a puzzlet.
Közben pittyen egyet a telefonom, amit automatikusan nézek meg. Dante már Willel van. Megkönnyebbülök kissé, de utána azonnal visszateszem a zsebembe a készüléket, hogy teljes figyelmemet a fickóra irányítsam.

Rose  & Bjørn

Már. Már azt hittem ez a nap nem lehet rosszabb. Úgy éreztem, minden megmarad végre a maga medrében, és nem lesz több marhaság, amit ez az ember elkövethet.
Első botor ötletei közé tartozott, a piálás, és a kurvák felszedése, aztán a bár felkeresése, ahol a VIP szobában egy darabig, még elviselte társaságom.
Ha nem kaptam volna pénzt , amiért felette állok, és távol tartom az érkezőket, én magam csapom agyon a viselkedéséért amit velem szemben tanúsított.
Összepréseltem ajkaim, mikor kizavart a szobából, miközben egy kurva mászott az ölébe, s előkerült egy újabb adag a kedvencéből. Remek...
Az események persze felgyorsultak…
Összepréselt ajkakkal álltam meg a hulla mellett, miután ellenőriztem a pulzusát.
- Jó volt a buli mi? - kérdeztem mogorva ábrázattal szarkasztikusan, majd zsebembe nyúltam, és hívtam a mentőket, meg a rendőrséget. Igen, ilyen is megesik, hogy egyszer én magam követek el ilyesmit, főleg, mivel az ujjlenyomatom szinte mindenhol megtalálható, még a fickón is.
Odabent ájultan, mámoros álomban hevertek a ribancok, legalább is az én elképzelésem szerint, hisz őket nem ellenőriztem le. Nem érdekeltek...
A rend éber őrei hamar megérkeztek, ám én nem álltam kötélnek, nem ontottam szavakat, csak odavezettem őket a helyszínre.
Karba font karokkal álldogáltam messzebb tőlük, hisz míg engedélyt nem adtak rá, nem mehettem el. Olyan ez, mintha pórázon rángatnának, és a gazdi engedélyére várnék. Csodálatos!!
Már épp kaptam volna a telefonom, hogy visszahívjam Hel-t, mikor egy nő lépett mellém, s mutatkozott be, én pedig vékony vonallá préselt ajkakkal álltam vele szemben, közömbösen, morcosan.
-Én… - feleltem röviden, miközben testem mellé engedtem karjaim, s mobilom visszaejtettem a zsebembe. Mivel nem volt látszólag megelégedve feleletemmel, így széttártam karjaim, mintegy jelezve, rendelkezzen velem. - Csak nyugodtan… - adtam meg végül a beleegyezésem, s testem előtt összekulcsoltam kezeim, amolyan tipikus testőr állásba helyezkedtem.
Vártam a kérdéseket, s latolgattam magamban, vajon mikor jutnak el majd arra a pontra, hogy engem gyalusítgassanak.
Nem ragaszkodtam a nyugodalmasabb helyhez, felőlem ott is felsorolhatná a kérdéseit, hisz hozzá voltam szokva a hangzavarhoz, s talán ha szépen kér, még válaszaimmal is megörvendeztetem.

Bjørn && Rose

Éppen a fiammal valami zombis, lövöldözős játékot játszom, amikor megszólal a telefonom. Először csak egy pillantást vetek rá, de amint meglátom a főnököm nevét felsóhajtok és leállítom a játékot.
-Szia!... De ma szabadnapom van… Willel éppen megmentjük a világot…Senki?... Rendben, megyek.- Bontom a vonalat és a fiamra nézek bocsánatkérően.
-Sietek haza, de szólok Danténak, hogy ugorjon fel. Nélkülem viszont nehogy végig játszd!!-Kacsintok rá egyet, majd összekócolom a haját, amit annyira, de annyira utál. Imádom ezt a kölyköt, sose haragszik rám, amiért magára hagyom a munka miatt.

A lépcsőn lerohanva pötyögök egyet üzenetet Dantenak. Nem féltem Willt egyedül, de mégis csak jobb neki is, ha van mellette valaki.

Ma este viszont a kétkérekűmet választom. Azzal sokkal gyorsabban a helyszínre érek, és így több esélyem van arra, hogy még emberi időben haza érjék.
Már egy kisebb tömeg gyűlt össze a szórakozóhely előtt. Mindenki serényen dolgozik, vagy legalább is úgy csinálnak. A motoromat valahol a közelben parkoltatom le, majd leszállva róla leveszem a sisakom, amit az ülésre helyezek.
-Szia Rose! De jó, hogy itt vagy. A fickó túladagolásban halt meg, de azt még nem tudjuk, hogy ő maga tette, vagy valaki valahogy bejutatta a szervezetébe. Itt van a testőre, aki nem éppen a legbeszédesebb, de talán neked hajlandó lesz csiripelni.- Ahogy az említett felé bök a fejével oda nézek, majd kicsit lesokkolódom.
-Te jó ég milyen nagy ember.-Ekkora kétajtós szekrényt nem igen gyakran lát az ember. Kicsit el is veszi az önbizalmam ahogy ránézek. Mintha csak egy törpe lennék mellette. De ez ettől függetlenül nem akadályoz meg engem abban, hogy egy kedves mosollyal a képemen sétáljak oda hozzá, hogy utána automatikusan felé nyújtsam a kezem.
-Jó estét! Rose Parker vagyok. Úgy tudom ön volt a testőre. Esetleg elrabolhatok pár percet Öntől?-Nézek fel rá, majd körülnézek, hogy keressek közben magunknak valami csendesebb helyet