Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Feb. 05, 2022 9:24 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Annyival másképp alakult volna ez az este, ha mondjuk el se indulunk arra a rohadt osztálytalálkozóra. Ha egyszerűen csak heverésztem volna a szobámban, ahogy szoktam és meg sem közelítettem volna Dimitriy irodáját, hogy aztán ilyen baromságra kérjem. Most nem állnánk itt a lépcső aljában farkasszemet nézve egymással, tajtékzó dühvel, mint...az igazi házasok. Vagy legalábbis, az emberek szeretnek poénosan arról beszélni, hogy a házasok mennyit veszekszenek, de én már nem vagyok biztos benne, hogy ez igaz is. Mi azért öljük egymást, mert beletuszkoltak minket ebbe a helyzetbe, míg a házasok önként fűzik össze az életüket, szóval érthető, ha mi veszekszünk, de ők miért? A kérdése és a tény, hogy az előbb az orra alá dörgöltem, hogy nem törődik mással, Velem, azt eredményezi, hogy végül egy csomó olyan dolgot vágok az arcába, amit egyébként nem akartam megint szóba hozni. Az Igorral történtek után, már előadtam neki valami hasonlót, amikor azt kértem, hogy döntse el mit akar, most pedig kísértetiesen hasonlít a helyzet arra, csak épp Dimitriy akkor nem üvöltötte végül a képembe, hogy Ő sem tudja mit akar. Elnémulok, bámulok rá rezzenéstelen arccal, miközben összepréselem ajkaim, hogy még véletlenül se szólaljak meg. Nem, mintha tudnék bármit is mondani, mert nem tudok. Erre a reakcióra, valahogy egyáltalán nem számítottam és nem is igazán tudom, hogy mit reagálhatnék rá. Mondhatnám, hogy én sem tudom, nyugtathatnám, hogy majd idővel kiderül ez, csak ne taszítson el magától állandóan, de mégis mi a fenének akaratoskodnék? Figyelem, ahogy a hajába túr, miközben újabb különös mondat hangzik el, amiről nem is igazán tudom eldönteni, hogy ez vajon jót vagy inkább rosszat jelent-e, de tekintve, hogy a minap azt mondta, hogy a régi életét akarja, gondolom inkább a nem jó kategóriába esik. Mégis, ott látom azt a valamit a tekintetében, de gyorsan el is pillant rólam. Máris hiányzik az érintése, ahogy elereszti a karom, majd kiadja a "parancsot", hogy menjek, de ennek ellenére nem mozdulok. Csak halkan megköszörülöm a torkom és lepillantok én is a lépcsőfokra, ha már olyan borzasztóan érdekes, hogy Ő is azt nézegeti. -Sajnálom, Dimitriy.- súgom végül, bár magam sem tudom, hogy pontosan mit. Talán, leginkább azt, hogy ilyen egyszerűen kiadta az utamat. -Én sem tudom, hogy mit akarok de azt igen, hogy mit nem.- jegyzem még meg halkan, miközben lepillantok a kezére, amiért el is indul az enyém, de a mozdulat félúton elhal valahol, mert végül csak épp, hogy megérintem a kézfejét, mert a sajátom már hullik is vissza a helyére. -De értettem, szóval megyek.- sóhajtok egy hatalmasat, majd anélkül, hogy rápillantanék, a korábbihoz hasonlóan a korlátra fogok és elindulok felfelé, a szobámba.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Feb. 05, 2022 6:29 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Szerencsére letagadni sem tudta volna, hogy egy igazi nő bújt meg benne, valószínűleg ezért választottam nagyobb részben a hallgatást, mintha ezzel akartam volna tenni az ellen, hogy kiforgathassa a szavaimat. Mondjuk a mellékelt ábra azt mutatta, hogy nem is nagyon volt szüksége arra, hogy bármit is mondjak. Megoldotta a saját hergelését nélkülem is, én csak talajt teremtettem neki hozzá, de mikor már az én ingerküszöbömet is elérte a szavak súlya, nem bírtam ki, hogy ne tegyek hozzá semmit. Talán ezüst tálcán kínáltam fel neki a vita lehetőségét, és azt, hogy most jól megmondja a magáét, és elég sok mindenre felkészítettem magam a hazavezető úton, de még így is tudott meglepetéssel szolgálni. Például azzal, mikor közölte, hogy szerinte én mindig csak magammal törődöm. Az arcomra is kiült, hogy mennyire szíven ütött ezzel a megjegyzéssel, bár talán eddig azt is kétségbe vonta volna, hogy egyáltalán van-e szívem, ahogy rajta kívül még sokan mások is. Még talán én is. Abban a pillanatban már tényleg bántam. Nemcsak a vitát, úgy körülbelül mindent, amire az elmúlt időszakban lehetősége nyílt velem, mellettem, vagy általam. Meg kellett volna őriznem a rideg távolságot vele, de már a viszontlátásunk alkalmával ott bujkált közöttünk a néma feszültség, a furcsa kémia, ami arra ösztönzött, hogy feszegessem a határait. Én pedig, mintha ő lett volna a legújabb kihívásom, minden alkalommal megtettem, mintha nem féltem volna attól, hogy ez a tűz egyszer majd jól megéget. Eddig, mert most mintha a lángok közé nyúltam volna. Még mindig a karját szorítottam, bár talán el kellett volna engednem, mert egyelőre nem tűnt úgy, hogy folytatni akarná az utat. A gyomrom ismét összezsugorodott, hol a düh, hol a csalódottság csapott össze bennem, közben szinte egy másodpercre sem eresztve a tekintetét. - Mert én sem tudom, hogy mit akarok - jött ki belőlem ösztönösen, már-már megvadult hangon, mintha a két énem ebben a pillanatban feladta volna a küzdelmet, és az nyert, amelyik eddig mindig alulmaradt. Először nem is voltam biztos abban, hogy tényleg kimondtam-e hangosan, vagy csak az elmém játszadozott velem, de nem segített az sem, hogy azt a kis távolságot is megtörte közöttünk, amit meghagytam az imént. - Összezavarod az egész kibaszott életemet - nyeltem aztán, a szabad kezemmel a saját hajamba túrva, mintha ezzel le tudnám küzdeni a felgyúló feszültséget, és az ilyenkor szinte már zsigerből érzett vágyat, ami mindig úgy tört rám, mint egy kibaszott hívatlan vendég. Újra és újra visszhangzott a fejemben a kérdés, mit is akarok, de nem tudtam volna összeszedni egy épkézláb mondatot sem. Azon kívül, hogy tényleg eszembe jutott, hogy átjátszom annak a bájgúnárnak, de nem magam miatt, mégis, ma este jutott először eszembe az, hogy mi lenne, ha nem kellene elmennie... ha velem maradna. Talán tényleg elment minden maradék eszem is. A tekintetem irányt váltott, inkább a lépcső egy fokát kezdtem bűvölni, mielőtt bármit is kiolvasott volna a szemeimből, bár talán már így is elkéstem. Lassan leengedtem a kezem, eleresztve a karját, majd nyelve egyet intettem az emelet felé. - Menj - adtam aztán szavakkal is a tudtára, hogy mit akarok - pedig valójában nem akartam, hogy felmenjen. A teste közelségére vágytam, a lágy parfümre, amit ma este viselt, a haja illatára. Az incselkedő mosolyára, a törődő érintésére. Rá. Miért kínzott meg ennyire ez az egész?
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Feb. 05, 2022 5:45 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem akartam ezt, ami most van, ezt a vitát, veszekedést meg azt, hogy újra szakadékot ássunk magunk közé, amikor a múltkori este után, már kezdtem úgy érezni, hogy valami... több kezd kialakulni köztünk, valami bizalom-féle. De Ő akarta, kiharcolta, kérte. Most meg már képtelen vagyok befogni a számat és abbahagyni, mert a sok őrültség, ami az agyamba férkőzött az elmúlt pár órában, most mind a felszínre kerül és talán, már vissza se tudnám tartani, ha akarnám se. Az sem segít, amikor már valamivel hangosabban a képébe vágja, hogy nem akarta, hogy elmenjek Krystoffal, de a tettei mégis mást mutattak, mást súgtak. Szinte odalökött hozzá, mint egy kibaszott tárgyat és épp csak azt nem fűzte még mellé, hogy "nesze, vigyed baszki". Most meg azt mondja, hogy nem akarta és ettől már tényleg megőrülök, mert képtelen vagyok megfejteni, hogy valójában mit akarhat. Nem tudom és talán, erőm sincs ahhoz, hogy megpróbáljam megfejteni, főleg úgy nem, hogy még Ő is ellenem dolgozik. Azzal is, csak tovább dühít, amikor nagy mellénnyel közli, hogy egyébként Ő úgyis bármit megtehet, mert ugye a szavainak ez a lényege, ez az, amit én is pontosan tudok róla, hogy ha meg akarta volna dugni Lynette-et, már rég azt csinálná, ezzel pedig kurvára nem segít, mert még a gondolattól is, hogy ilyesmi történjen, szabályszerűen fortyogok. -Ó, igen. Köszönöm, hogy újfent tudatod velem, mennyire teszel rám. Még jó, hogy nem akartad megdugni, nem igaz? - morzsolom a szavakat ajkaim közül dühösen, esküszöm, képes lennék most összetörni valamit, de ebben a kibaszott házban nincs a lépcső környékén semmi, amit földhöz verhetnék. Maximum, csak magamat, de az meg egyáltalán nem az én stílusom. Az viszont, hogy rezzenéstelen arccal nézzek Vele farkasszemet, miközben egyértelműen pattanásig feszült idegekkel bámul rám, az már annál inkább. Már, csak azért sem pillantok el vagy hunyászkodok meg villámló tekintete láttán. Francokat! Lássa csak tisztán, hogy milyen kibaszottul dühös vagyok rá és, hogy mennyire megbántott ezzel az egésszel. Meg azzal is, hogy ragaszkodott ehez a kurva vitához, pedig én nem akartam. Lenyeltem volna a problémámat és tovább lapozok inkább, de nem. Ez most sokkal jobb. Végül a képébe vágom a nyilvánvalót, hogy saját magán kívül senki mással nem törődik, bár amilyen arcot vág erre, ahogy rám néz, még így a dühömön keresztül is kapcsolok, hogy ez egy kicsit túlzás volt. Fordulnék is el inkább, hogy véget vessek ennek, mert nem akarom, hogy még inkabb elmérgesedjen az egész, de nem enged. A karomnál fogva fordít vissza magához és nekem szegez egy kérdést, amitől hirtelen elnémulok és nyelek egy nagyot. Ez az egész már konkrétan fáj, hogy már megint itt tartunk, hogy veszekszünk, miközben én rohadtul nem ezt akarom. Szerintem a tekintetem is tökéletesen elárulja, hogy mennyire nem élvezem ezt, miközben csendben bámulok rá, karom pedig továbbra is "rabságban" van. -Fogalmam sincs, Dimitriy, hogy mit gondoljak.- közlöm végül halkan, jóval erőtlenebb hangon, mint percekkel ezelőtt volt, mert az iménti szavai hidegzuhanyként hatottak rám. Hát épp erről szól ez az egész, hogy nem akarok megszabadulni tőle. -Nem tudom, mert képtelen vagyok kiigazodni rajtad. Az egyik pillanatban ilyen vagy, a másikban meg amolyan. Az egyik pillanatban elküldesz egy másik pasihoz, a következőben meg megcsókolsz. Nem tudom. Már semmit nem tudok. - hadarom el végül, miközben le sem veszem róla pillantásomat és még azt a kevés távot is megszüntetem köztünk, hogy aztán úgy várjak tőle valami reakciót. Bármit. Akármit.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Feb. 05, 2022 4:19 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Ahogy egyre inkább elharapózni látszódott a helyzet, már én magam sem tudtam volna megfogalmazni, milyen hasznot reméltem ettől a beszélgetéstől. Már ha egyáltalán annak lehetett nevezni a dühös, keserű szavakat, vagy a villámokat szóró tekintetet. Nem kételkedtem abban, hogy tényleg, a lelke mélyéig megbántottam, és habár nem volt hasonló tapasztalatom, de azt tudtam, hogy ide egy egyszerű sajnálkozás kevés lesz. Már csak azért is, mert csak további kérdéseket vet fel, és ezekre a kérdésekre valószínűleg nem is készültem fel igazán. Nem akartam visszakozni, nem bántam meg, hogy belekezdtem, azonban már közel sem olyat véget jósoltam a beszélgetésnek, mint néhány perccel ezelőtt. Megint két lehetőségem volt, vagy őszinte leszek vele és megmondom az igazat, vagy pedig egyszerűen a szemébe hazudok. Az utóbbi garantálta volna a sikert, már ha azt tűztem volna ki célul, hogy tényleg soha többé ne akarjon beszélni velem, és visszaszámolja a napokat, amiket még egy fedél alatt kell eltöltenie velem. Talán ezt kellene tennem, mert ez kevésbé ijesztett meg, mint a másik forgatókönyv. Ott már érzelmekről kellett volna beszélnem, és... eddig végig abba a hitbe ringattam őt is és magamat is, hogy itt nincs szó érzelmekről. Csak kényszerről, egy átkozott papírról és a szüleink kibaszott üzletéről. Habár én akartam, hogy belekezdjen, mégis olyan bicskanyitogatóvá váltak a szavai, hogy kis híján elfelejtettem, most jogosan kapom azt, amit. Talán tényleg megérdemeltem, de nem volt itt egy döntőbíró sem, hogy igazságot tegyen, szóval a saját érzékeimre kellet hagyatkoznom. - Nem akartam, hogy elmenj vele, az istenért, Iris! - bukott ki belőlem, ekkor már megemelt hangon, mintha őt próbáltam volna túlharsogni. Mondjuk tényleg nem volt egyszerű mutatvány túlkiabálni, de úgy tűnt, van esélyem rá. Szerencsére nem sokáig kellett keresnem a hangomat hozzá. - És te is pontosan tudod, hogy ha meg akartam volna dugni azt a nőt, nem érdekelt volna, hogy ott vagy-e vagy sem - folytattam, ekkor már érezve, hogy az én hangom is erősödik, a düh pedig, amiről azt hittem, ma este az ő fegyvere lesz, már bennem is dolgozni kezdett. Főleg mikor arról beszélt, szerinte milyen az én esetem. Ott sajnáltam, hogy nem volt semmi a kezem ügyében, amibe bele tudtam volna kapaszkodni, talán éppen ezért döntöttem úgy, hogy áthidalom a kettőnk közötti távolságot, és úgy álltam meg a lépcsőkorlát mellett, mintha eddig is onnan fürkésztem volna az arcát. Mégsem szóltam semmit, csak megfeszülő állkapoccsal lestem rá, mintha azt vártam volna, hogy legalább lesz valami, legalább egyetlen dolog, egyetlen kimondott gondolat, amit visszaszív. Erre mondjuk várhattam, én se szívtam volna vissza semmit. Talán bizonyos dolgokban jobban hasonlított rám, mint azt gondoltam volna. Az utolsó szavak azonban gyökeret vertek a fejemben, és már fordult is volna el, hogy felsétáljon a lépcsőn, mire reflexszerűen kinyújtottam a kezemet, és rámarkolva a karjára, visszafordítottam magam felé. Magam sem tudtam, mit kellene mondanom ezekre a szavakra, igazságtalannak éreztem őket, és erre az utolsó mondatra még szerinte se szolgálhattam rá. Mindahányszor szüksége volt rám, ott voltam, nem engedtem, hogy megüssék, leállítottam Igort, és még a baleseténél is utána rohantam. Ezek közül pedig egyik sem lett volna kötelességem. - Tényleg ezt gondolod? - kérdeztem vissza, továbbra sem eresztve a karját, de talán egy nagyobb lendülettel ki tudta volna tépni magát a szorításomból. - Akkor gyerünk, menj csak fel. Talán már nem kell sokat várnod arra, hogy megszabadulj tőlem - mondtam, de leplezni sem tudtam volna a csalódottságot a hangomban. A szavaimmal ellentétben azonban még mindig nem eresztettem el, mintha rajta felejtettem volna a kezem. Talán el kellett volna mondanom, hogy miért akartam Krystof karjaiba üldözni, hogy ez a világ, az én világom annyira távol áll az övétől, és hogy ha van jövője, akkor... azt egy olyan mellett fogja megtalálni, mint az a teszetosza bájgúnár.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Feb. 05, 2022 3:24 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is eljön majd a pillanat, amikor konkrétan majd Ő harcol ki egy veszekedést, már pedig, amikor azt mondja, hogy közöljem vele, ha van mondanivalóm, az egyértelműen ezt jelenti. Tudhatná, ismerhet már annyira, hogy tisztában legyen vele, rohadtul van valószínűleg mondanivalóm, csak épp ezt az estét nem akartam még azzal is megkoronázni, hogy a nyakának ugrok. De, ha Ő ezt szeretné, hát rajtam ne múljon a sikere. Mondjuk az, hogy ezt most ő vívja ki, legalább biztosan azt jelenti, hogy tisztában van vele, hogy mit szúrt el és mennyire. Tudja, hogy mivel tud megbántani, mivel bántott meg és azt is, hogy ha nem is tenném most magamtól szóvá, később úgyis előkerülne. Hát ő elébe megy most ennek, engem meg nem kell sokáig noszogatnia, hogy a sérelmeimet szóvá tegyem, bár azok közül is leginkább, csak azt az egyet tudom felhozni, ami a legjobban fájt. Kiadom magamból az egészet, amivel egyszerre tudatom is vele, mennyire tisztában vagyok vele, hogy a terhére vagyok és őszintén szólva, ez is rohadtul bánt, bár ez már azóta az este óta, hogy Nikolaj meghalt. Akkor bukott ki igazán, mennyire hátráltatom én Őt valójában a jelenlétemmel. Kedvem lenne elsétálni innen a francba, de megígértem, hogy nem teszem. Az első reakciója, csupán annyi, hogy befejeztem-e, amitől szemöldökeim a magasba szöknek és szikrázó szemekbe rámeredek. Hát nem épp Ő kérte az imént, hogy mondjam el a mondandómat? Már épp közölném, hogy kicsit sem fejeztem be, mikor épp most locsolta meg a tüzet úgy öt hordónyi benzinnel, mire a képembe vágja, hogy sajnálja. Tényleg, őszintén megrökönyödök és ledermedek. Csak annyira vagyok képes, hogy nyeljek egy nagyot és ahogy tovább beszél meg még közelebb is lép felém, inkább elpillantok az ebédlő irányába. Csak akkor villan rá újra tekintetem, amikor elhangzik az a bizonyos "elbasztam", bár akkor is csak azért, mert már másodjára, sőt, utána harmadjára is kimondja, hogy sajnálja. -De mit, Dimitriy? Mit sajnálsz?- kérdezek vissza feszülten, mert ez nem igazán vált számomra nyilvánvalóvá. -Azt, hogy egy fasz voltál vagy inkább azt, hogy nem léptem le Krystoffal?- szegezem neki a kérdést, de aztán folytatom. Hát ő akarta, most már fürdőzzön csak a szarlavinában, ha beindította. -Vagy azt sajnálod, hogy ott voltam és nem hagyhattad, hogy Lynette rád másszon? Pedig, pont az eseted, nem? Egy lélektelen, provokatív kurva. Ezekre buksz, nem?- vágom a képébe dühösen és most már egy pillanatig sem próbálom elrejteni, hogy egyébként körülbelül mindjárt felrobbanok az idegtől, mert a kezeim immár csípőm két oldalán, ökölbe szorítva feszülnek. -Ne dobálózz nekem ezzel a "sajnálommal", mert rohadtul nem mindegy, hogy mi miatt sajnálkozol.- sóhajtom végül valamivel halkabban, de nem bírom ki, hogy ne döfjek oda még egy utolsót, ha már annyira hallani akarta, hogy mi rejlik bennem, bár ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. -De végtére is, megérdemlem. Hülyeség volt azt gondolnom, hogy magadon kívül mással is törődsz...- legyintek is egyet, már fordulnék is a lépcső felé, de olyan ideges vagyok, hogy jobbnak látom, ha indulás előtt fújtatok egy nagyot és megpróbálom összeszedni magam. Bár valószínűleg azt is nagyon "sajnálná", ha lezakóznék a lépcsőn és végre megözvegyülne.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Feb. 05, 2022 2:41 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Talán mások hallgattak volna a józan észre, és nem provokálnak ki még egy vitát is, így az este végéhez közeledve. Én azonban nem féltem a konfliktustól, elég nagy kudarcokban lenne részem, ha kerültem volna a konfrontációt, de talán még engem sem vont volna senki felelősségre, ha hagyom, hogy elmenjen lefeküdni. Mert ez volt a szándéka, már rá is markolt a lépcső korlátjára, ezzel is jelezve, hogy nem akar mondani semmit, és ha nem szóltam volna utána, valószínűleg szó nélkül hagyott volna. Nyoma sem volt annak a feszültséggel, tűzzel teli csóknak, amit még az épületben követeltem ki magamnak, a tekintete pedig semmi jót nem vetített előre. Mégsem bántam meg, hogy visszatartottam. - Ó, egészen biztos vagyok abban, hogy van mit mondanod - tártam szét a karjaimat, mintha azt akartam volna sugallni, hogy felkészültem a tetteim következményére. Habár sokszor szerettem nem tudomást venni a hibáimról, de volt önkritikám, és ennek köszönhette, hogy egyáltalán eszembe jutott hagyni neki a kiborulást. Amúgy valószínűleg leszartam volna az egészet. Nem is kellett sokat várnom az első szavakra, bár a hangjában már az imént is felfedeztem azt a kegyetlen élt, amivel általában én szoktam beszélni vele. De nem esett túlzásba, szavakkal testesítette meg azokat a gondolatokat, amik már ott időztek a fejemben Krystof felbukkanása óta. Meglepődtem volna, ha nem ezt olvassa a fejemre, bár tény, talán tényleg ez volt ma a legfőbb bűnöm. Elvégre azzal nem vádolhatott meg, hogy kikezdtem volna bárkivel, és még a próbálkozó ribancot is úgy utasítottam vissza, ahogy arra talán még egész életemben nem volt példa. De ő honnan is tudta volna azt, mi volt eddig az életemben? Eddig ő sem képezte a részét, és nem is olyan régen még biztos voltam abban, hogy nem is fogom hagyni neki a beolvadást. Meg sem próbáltam közbeszólni, olyan voltam, mint egy nagy szikla, ami gyökeret vert az ajtóban, a tekintetem azonban szorgalmasan követte őt, figyelte a reakcióit, még ha túl sok érzelmet ezúttal sem tudott volna leolvasni az arcomról. Aztán elcsendesült, mintegy jelezve, hogy befejezte a szónoklatot, de még továbbra sem akartam megmozdulni. Ebben a távolságban talán pont biztonságban voltunk egymás mellett, ő a lépcsőnél, én az ajtónál. A menekülő útvonal mindkettőnknek biztosított, bár kétség sem fért hozzá, hogy ha valaki menekülni fog innen, az ő lesz. - Ennyi? Befejezted? - kérdeztem, megtörve a beálló csendet, aminek jegessége szinte szurkálta a bőrömet. Ellazítva az izmaimat, sóhajtottam egyet, majd megszakítva az eddigi távolságot, közelebb merészkedtem. - Sajnálom. Oké? - bukott ki belőlem, és talán a hangomból is kiérezhette, hogy elég kényelmetlenül érint a szavak kimondása. Nem voltam hozzászokva a bocsánatkérésekhez, ő viszont most megérdemelte, még ha ezzel nem is tudtam jóvátenni a mai baszakodást. Nem kezdtem bele a magyarázkodásba, nem akartam elmondani neki, hogy miért tettem vagy miért akartam, hogy elszakadjon tőlem, helyette elfogadtam, hogy egy szívtelen és utálatos baromnak könyveljen el. - Sajnálom, hogy egy fasz voltam. Tudom, hogy megígértem. Elbasztam - tártam szét ismét a karjaimat, de furcsamód nem vártam feloldozást. Kicsit sem tetszett, ahogyan jelenleg rám nézett, pedig ezerszer méregetett már ilyen tekintettel, mégis most először tűnt fel, mennyire tud fájni az ilyesmi. Tisztára megőrültem. - Sajnálom - ismételtem el még egyszer utoljára, majd elengedtem a tekintetét, az eddig széttárt kezeimet pedig visszasüllyesztettem a farzsebembe.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Feb. 05, 2022 1:49 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Szükségem volt rá még ezen a pár méteren, hogy a hátamon érezzem forró tenyerét, mint ahogy minden ilyen rendezvényen szoktam, mert megnyugtat, ha tudom, hogy ott van mögöttem. Most meg főleg, pedig ez a saját közegem, nem gyilkosok, prostik meg milliárdos szadisták vesznek körül -mondjuk ezt sose lehet tudni-, hanem azok az emberek, akikkel együtt nőttem fel. Mégis sokkal jobban szorongok, mint bárhol máshol, bár talán épp amiatt van ez, mert ők tudnak rólam szinte mindent, az életem részei voltak évekig, míg az a sok fura arc Dimitriy partyjain mind idegenek. Ott nem érdekel, hogy milyennek látnak vagy gondolnak, mert ott egyszerűen csak az Ő felesége vagyok és semmi több. Itt meg itt ez a sok ítélkező barom, akik mást se élveznek csak, ha valakinek nyomorúságosabb az élete, mint az övék. Vajon, ha megtudnák, hogy ez a férfi, aki egy oroszlán eleganciájával sétál mellettem és úgy néz ki, mint egy isten, valójában nem is a férjem, hány hétig csacsognának ezen? Tényleg felüdülés számomra, mikor végre kiérünk az ajtón, a hús levegőtől meg is borzongok, Ő meg vagy nagyon figyel minden rezdülésemre vagy szimplán érzi maga is, hogy hideg van, de rám teríti a kabátját, mint valami figyelmes lovag. A teste melegét érzem még az anyagon, az illata beterít teljesen én meg magamba szívom és végre tényleg megnyugszok. Lassan kénytelen leszek legalább magamnak beismerni, hogy kezdek belezúgni ez a felismerés pedig borzasztóan lehangoló. -Köszi. - motyogom halkan, ahogy belebújok a dzsekibe, aztán csendben elsétálok a kocsiig, egy hálás pillantással köszönöm meg, hogy még az ajtót is kinyitja nekem újfent, mintha még mindig szerepben lenne -bár az udvariasságra amúgy sem lehet panaszom-, végül kínos csendben elindulunk hazafelé, amit se Ő, sem én nem akarok megtörni. Bőven akad megemésztenivaló, hálás is vagyok, amiért nem akar csevegni, bár mivel Dimitriy-ről van szó, pont az lepne meg, ha neki állna itt nekem csacsogni. Máskor pont, hogy én szoktam azt csinálni, de most még nekem sincs hozzá kedvem. Újfent pofán ütött a valóság, hogy igazából mennyire senkik vagyunk egymás számára vagy inkább, hogy én mennyire az vagyok a szemében, bármi is történjen, bármit is játszunk el épp. A nappaliba lépve egyenesen a lépcső felé veszem az irányt, mintha csak befejezettnek tekinteném az estét, mert olyan sok minden zakatol most a fejemben, hogy nem akarok semmi egyebet, mint letusolni és elkussoltatni magamban a hangokat, de Dimitriy szavai megállásra kényszerítenek épp, amikor a korlát aljára ráfogok. Gyanakvó pillantást vetek rá, ahogy hátra sandítok, majd felé fordulok és egy hosszú pillanatig értetlenül bámulok rá. Nem hiszem el, hogy most tényleg azt akarja, hogy rázúdítsak mindent, mintha csak szándékosan keresné a lehetőséget a veszekedésre, pedig nagyon úgy tűnik, hogy így van. -Nem tudom, Dimitriy. Miből gondolod, hogy van számodra bármi mondanivalóm?- közlöm végül vagy inkább kérdezem, de még engem is meglep, milyen csípősre, élesre sikerült ez a mondat. Akár egy penge, bár az Ő bőrét úgysem sérti. Neki úgysem számít semmi, nem érdekli senkinek a véleménye, az enyém főleg nem. -Köszönöm, hogy eljátszottad a szerető férjet, aki első adandó alkalommal megszabadult az asszonytól.- mosolygok túlságosan lágyan de, ha borítani akarja a bilit, hát tessék, boruljon. -Meg azt is, hogy ezzel újfent emlékeztettél arra, mekkora nyűg vagyok számodra, bár ott nem azt kellett volna mutatni, hogy alig várod, hogy lerázz.- vonok vállat, mintha csak valami mellékes infót közölnék, végül összefonom magam előtt karjaimat és rászegezem pillantásom. -Ne aggódj. Ezentúl ügyelni fogok rá, hogy még ritkábban zavarjam a köreidet, nem kell ehhez átpasszolnod az első elénk kerülő pasinak.- morgom halkan, hiszen a leginkább fájó pont a ma estében az volt, ahogy átengedett Krystofnak, mintha egy normális ember így tenne, ha azt tapasztalná, hogy valaki rástartol a nejére. De, ha szerepen kívül is nézzük az egészet...tényleg ennyire nem érdekelné, ha mindenféle pasikkal dugnék, miközben hivatalosan akkor is, rohadtul a neje vagyok?
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Feb. 05, 2022 11:07 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Néha még magam is meg tudtam lepődni azon, mennyire igényeltem, hogy újra és újra megérintsem. Mindahányszor egymás társaságában voltunk, mindig ott bújkált bennem a késztetés, és mindig éltem is vele. Még akkor is, mikor amúgy dühös voltam rá, és erre rögtön tudtam volna legalább három esetet sorolni. Most ráadásul elég távol voltam attól, hogy mérges legyek rá, az ösztön pedig, hogy megcsókoljam, vagy éppen simogassam, úgy ragadott magával, mintha belém programozták volna. Pedig nem voltam ilyen típus, soha nem érintettem senkit így, de még hasonlóan sem, de ő ezt nem is tudta. Nem tudhatta. A feszültség lassan szűnni kezdett, legalábbis bennem, majd egy halvány mosolyt villantottam, mikor egyetértett velem. Tényleg nem sok okunk volt maradni, bár ki tudja, hathatott volna rá úgy is az adrenalin, hogy csak most akarja elkezdeni úgy igazán a bulizást. Visszasétálhatna a többiek közé, miután már-már botrányosan viselkedett, bár a botrány elég széles skálán mozgott az én értelmezésemben. Ahhoz képest, amihez én hozzászoktam, ez még csak egy kis bevezetője lehetett volna az igazi balhénak. Igaz, talán ha nem kapom el a nő kezét, már nemcsak a vörösbor folyt volna ki ott mindenki szeme láttára. És ezzel Irisnak is tisztában kellett lennie. Biccentettem egyet, mintegy beleegyezésként, hogy vele maradok, talán valahol a történtek után még jól is esett, hogy ezek után még akarja, hogy mellette legyek, de minden porcikám felkészült arra, ami otthon, a négy fal között várhat ránk. Lett volna miről beszélnünk, ez pedig jobban megijesztett, mint eddig bármi az életemben. Már sokkal többről volt szó, mint eddig gondoltam, és minden kimondott szónak hatalmas súlya volt. Nem szorult tanácsra, mikor bevetette magát az iménti tömegbe, én azonban ahelyett, hogy a kezét fogtam volna meg, jó szokásomhoz híven a hátára simítottam a tenyeremet. Ez az ő diadala volt, én pedig ha fogadhattam volna rá, soha többé nem találkozom egyikükkel sem, és nem tudom, ez melyikünknek jobb hír. Mindenesetre magamban jót derültem azon, amit Iris arcáról véltem leolvasni. Mintha tényleg lerúgta volna magáról a múlt egy komoly terhét. Ideje volt másra koncentrálnia. A friss levegőre érve leengedtem a kezem a hátáról. Előtte még érzékeltem, hogy végigfutott a hátán a libabőr a hideg miatt, mire levettem a bőrdzsekit, és a vállára akasztottam. - Bújj bele, mielőtt megfagysz - tettem hozzá, mintha szükség lett volna magyarázatra. Mintha ebben a pillanatban ért volna véget az előre leegyeztetett színjáték, pedig... már nem is tudtam volna megmondani, mióta nem a megírt szerepemet játszottam. Talán az eleje óta, de nem kezdtem el bontogatni a témát. - Beszállás - adtam ki az egyszerű utasítást, hozva a formámat, mintha még ebben a helyzetben se tudnám elengedni az irányítást. Kinyitottam neki a kocsiajtót, majd megkerülve az autót, beszálltam én is. Mivel fel voltam készülve arra, hogy hamarosan szavak és talán átkok armadája zúdul rám, inkább kihasználtam a csendet, nem kerestem a tekintetét, de nem is kellett ahhoz, hogy tudjam, még mindig nagyon büszke magára. Én is az voltam rá, ezt pedig valószínűleg egy életre megjegyezte. Megálltam a ház előtt, és ahogy eddig mindig, most is kinyitottam neki az ajtót, csak hogy utána sétálva belépjek a nappaliba, zsebre vágtam a kezeimet, és szinte rögtön meg is álltam, úgy sandítva utána. - Ha van valami mondanivalód, szerintem... most essünk túl rajta - mondtam egy sóhaj kíséretében, és nagyon meglepett volna, ha nem kezdi el rögtön a képemre olvasni mindazt, amit ma este elbasztam. Elég szép lehetett a lista. És most megadtam neki a lehetőséget, a jogot arra, hogy kiakadjon. Először és talán utoljára.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Feb. 05, 2022 8:12 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Sok mindenre számítottam ma este, de arra, hogy kis híján majd bunyóba keveredek Dimitriy miatt, egyáltalán nem. Tudtam, hogy Lynette hozza majd a formáját, bár én idióta azt hittem, hogy a férjemre azért, már majdcsak nem fog rámászni, de tévedtem. Mondjuk ehez sokban hozzájárult az is, hogy a drága párom nem volt hajlandó mellettem maradni, inkább lerázott, mintha csak zavarná, hogy velem kell lennie. Mintha alig várná, hogy megszabaduljon tőlem, mégis, amikor mellém kellett végül állni, megtette. Mármint, meg se fordult a fejemben, hogy közbe fog avatkozni, ha eldurvulna a helyzet Lynette-el. Előbb fogadtam volna arra, hogy jót nevetne rajtunk vagy ilyesmi, de nem tette. Őszintén szólva Lynette helyében összecsináltam volna magam attól, amilyen tekintettel nézett rá és amilyen hangon beszélt hozzá. Most meg magával húz a folyosóra, magam sem tudom, hogy melyikünk idegesebb, miközben bámulunk egymásra, végül egyszerűen csak megcsókol bármiféle felvezetés nélkül. Én pedig semmi egyebet nem érzek, csak hogy a feszültség távozik belőlem, hogy máris sokkal nyugodtabb vagyok, miközben az ismerős vágy kezd inkább az előtérbe kerülni, amit mindannyiszor kivált belőlem, ahányszor csak hozzám ér. Pedig, egyáltalán nem ezt vártam, szabadkozok is amiatt, ami történt, de amikor azt mondja, hogy büszke rám, elakad a szavam és, csak bámulok rá pár pillanatig. Nem tudom, hogy valaha hallottam-e már tőle ilyet vagy, hogy egyáltalán bárki hallhatott-e már ilyet, de iszonyúan jól esik. Talán, azok alapján, amiket pár szóban megosztottam vele Lynette-ről és, ami történt, összerakta a képet, hogy mennyire nem fordult még soha elő, hogy szembeszálltam volna ezzel a hárpiával. Ez pedig most, csakis Miatta alakult így, félig meddig el is árulom neki, de elhallgattat -bár most már csak szóval és nem úgy, mint az imént-, hogy aztán továbbra is homlokát az enyémnek támasztva érintse meg újra az arcom. Lehunyom szemeimet, sóhajtok egy nagyot, bele simulok az érintésébe, talán el is mosolyodok, mert ez így most egyszerűen jó, ahogy nyakamra, vállamra simít,majd a falnak támaszkodik. Annyira gyengéd és kedves mindez és olyan ritkán enged meg magának ilyesmit. Pedig, ha tudná, milyen brutálisan jó érzés ez... -Alig várom, hogy lelépjünk innen.- súgom halkan, még bólintok is mellé, mintha így akarnám még inkább a tudtára adni, mennyire jó ötletnek tartom ezt, de azért pár hosszú pillanatig még tekintetét fürkészem, mielőtt ellökném magam a faltól. Annyira iszonyúan nehéz rajta kiigazodni. Soha nem tudom, mire miként reagál majd és sokszor teljesen ellentétes a viselkedése, amivel borzasztóan elbizonytalanít. Ezért sétáltam el a vetítésre is Krystoffal, pedig szívem szerint mellette maradtam volna és akkor az este sem így alakul valószínűleg. Csak egy apró jelet küldött volna hogy nem akarja, de nem így tett, szinte elküldött és kiidegel ezzel. -De, ha nem nagy kérés, erre a pár percre még maradj mellettem.- sóhajtok egy nagyot, majd elindulok vissza a terem felé, ahova belépve arra azért még ügyelek, hogy még véletlenül se úgy nézzek ki, mint aki bármit is szégyell, sőt. Inkább felszegem az állam és így élvezem ki a pillanatot, ahogy mindenki odébb lép az utamból és végre amiatt súgnak össze mögöttem, hogy pofán öntöttem azt a picsát, nem amiatt, mert újfent megalázott. Bár ettől még a gyomrom akkora, mint egy pingpong labda, viszont legalább emlékezetes lett ez az osztálytalálkozó. A friss levegőből azonnal szippantok egy nagyot, amint kilépek az ajtó, mintha egész eddig enélkül kellett volna bírnom, végül tovább indulok a parkoló felé a kocsihoz.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Feb. 04, 2022 4:13 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Ahhoz képest, hogy általában mindig tudtam, mit kell tennem, vagy mondanom, ebben a helyzetben inkább a megfutamodást választottam, és bíztam abban, hogy Irisnak sem lesz ellene kifogása. Nem vállaltam volna felelősséget a következményekért, ha tovább kell tűrnöm ezt a nőszemélyt, és ha ismét megpróbált volna nekimenni Irisnak, már tényleg nem tudtam volna kontrollálni saját magam. Jobbnak tűnt elhagyni a süllyedő hajót, így megragadva a lány karját, meg sem álltam addig, míg úgy nem ítéltem, hogy már nem lát és nem hall minket senki. Amúgy is kellett idő, míg a barátnője felocsúdik, és letörli magáról a vörösbor minden nyomát, ráadásul habár nem ismertem, de tipikus primadonnának képzeltem. Rá kellett jönnie, hogy közel sem ismeri Irist, legalábbis azt nem, akivé időközben vált. Nekem viszont csak halvány sejtéseim voltak arról, vajon milyen lehetett a gimis évei alatt, és ha tényleg igaz, amit Lynette mondott róla, egészen elképesztő változásokon mehetett át. Miután elengedtem, a falnak döntötte a hátát, én azonban ekkor még nem mozdultam, a szemeit fürkésztem, onnan próbálva kiolvasni mindent, pedig aligha tudtam volna megfogalmazni, milyen kérdésekre keresem jelenleg a választ. Egyszerre éreztem dühöt, feszültséget, és talán össze tudtam volna roppantani egy egész emberi testet, mégsem mozdultam, nem kezdtem el sorjázni őt szavakkal, most amúgy sem volt okom dühösnek lenni rá. Nem ő vívta ki a haragomat, voltaképpen mindenkire dühös voltam, őt kivéve. Beleértve saját magam is. Ami őt illette, inkább büszkeség töltötte meg a mellkasomat, mert képes volt átlépni a saját árnyékán és szembeszállni valamivel, ami még sok-sok évvel ezelőtt elhatározta, hogy megkeseríti az életét. És mi ez, ha nem tökösség? Talán mégis megvolt benne az, amit hiányoltam, ami talán alkalmassá tette volna arra, hogy... még azelőtt megállítottam a gondolatmenetet, mielőtt túl sokat képzeltem volna az egészbe. Talán a csókkal nemcsak az ő szavait akartam elfojtani, de a saját gondolataimat is. Az, amit csinált, minden porcikámra hatással volt, lángra lobbantotta bennem a vágyat, amit szinte szüntelenül tápláltam iránta, és mikor nem próbált meg eltolni magától, hanem éppen ellenkezőleg, a pólómba kapaszkodva közelebb vont magához, tudtam, hogy ő is érzi. Az ajkaim mohók voltak, szinte követelték a viszonzást, nem is tudtam volna megmagyarázni, miért csinálom vagy hogy miért támadtam le, de mikor elszakadt a számtól, egy újabb levegőt véve a homlokának döntöttem a sajátomat. Nem akartam, hogy beszéljen, én sem akartam mondani semmit, mégsem léptem ismét a tettek mezejére, hogy újra elfojtsam a szavait egy tüzes csókkal. - Én büszke vagyok rád - szólaltam meg mégis, úgy keresve a tekintetét, mintha egy új holnap ígéretét keresném benne. Talán az is volt, egy új remény, mert valami ilyesmit éreztem, mégsem tudtam volna megfogalmazni. Ő folytatni akarta, taperolásról beszélt, mire megcsóváltam a fejem. - Ne beszélj - súgtam oda neki, viszont nem léptem el tőle, az egyik kezem végigsimított az arcán, majd lassú mozdulatokkal a nyakán, a fedetlen vállán, majd a tenyeremmel megtámaszkodtam a falon a feje mellett. Sok mindent kellett volna megmagyaráznom, mert olyan döntéseket halmoztam fel az este folyamán, amik magyarázatot követeltek volna. Mégsem kezdtem bele, helyette nyeltem egyet, lassan elhúzva a homlokom az övéről. - Menjünk haza, jó? - billent oldalra a fejem, tekintetem pedig a szája és a szemei között cikázott, mint azon tűnődtem volna, helyénvaló lenne-e ismét letámadnom az ajkait. Talán nem lett volna túl jó ötlet, mert hiába tűnt csábítónak a gondolat, nem egy jelenleg üres folyosón akartam letámadni és megkapni őt. Még ha tudtam is, hogy alakulhat akár kellemetlenül is a hazaérkezés pillanata, talán mindent rám olvas majd, amit ma elbasztam, de vállalnom kellett a felelősséget a tetteimért. Ha valamire, hát erre nem lehetett panasza se neki, se senkinek. Álltam elébe.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Feb. 04, 2022 9:23 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem vagyok képes csendben végig nézni, ahogy Lynette rámászik Dimitriyre, bár a biztonság kedvéért azt azért megvárom, hogy mi az Ő reakciója erre. Hiszen, ha vevő lenne rá, talán lenyelném a békát és inkább elsétálnék, de miután egyértelművé válik számomra, hogy egyáltalán nem vevő a közeledésre, sőt, kezd igazán pipa lenni, inkább közbelépek. Lynette persze a szokásos flegma stílusával válaszol és talán tényleg ilyen is voltam régen, talán most is így tennék más helyzetben, de...Dimitriyről van szó és ez akárhányszor átsuhan az agyamon, annál többször tudatosul bennem, hogy Őt nem fogom átengedni. Lynette-nek főleg nem és jelenleg már az sem érdekel, ha szégyen szemre itt, mindenki előtt bunyóznom kell vele, pedig ez rohadtul nem az én stílusom. De az emberek változnak. Én is változtam. Ennek ellenére azért elég lazán indítok, ahogy képen lötykölöm egy pohár borral, ő meg persze hápog nekem és már látom is, hogy mi fog következni, készülök is rá lélekben, hogy szükség esetén valahogy azért próbáljam majd kivédeni az ütését, mozdul is a keze de...nem történik semmi. Vagyis ütés már nem irányul konkrétan felém, mert Dimitriy úgy kapja el Lynette karját, hogy az mozdulatlanul megáll a levegőben, mintha betonfalba ütközött volna. Beleborzongok, ahogy a nő fülébe suttog, mert ha valaki, hát én tudom, hogy milyen az, amikor Dimitriyt komolyan kell venni és most tisztán érzem rajta, hogy ez nem játék. Sőt. Tudom, hogy zokszó nélkül lepofozná azt a picsát és ez valahol kibaszottul romantikus, vagy már a romantika-mércém is teljesen kifordult magából, de nagyon jól esik, hogy nem hagyja elcsattanni azt a pofont. Végül ellép Lynette mellől és a karomra fog, hogy elvezessen onnan, bár mennék én magamtól is, hogy valahol megpróbáljak lenyugodni, mert az adrenalin dolgozik bennem, zakatol az ereimben és az a helyzet, hogy Rajta is pontosan ugyanezt érzem. Lélekben meg már készülök arra, hogy majd most kapok valami fejmosást, amiért jelenetet rendeztem -megint-, esetleg az arcomba vágja azt is, hogy rohadtul nem fogunk többet megjelenni ilyen helyen, amivel mondjuk egyet is értenék, mert már én is megbántam, hogy rávettem és akkor még itt van a Krystof dolog is. Ennek ellenére magam sem tudom eldönteni, hogy sírnék vagy inkább nevetnék az idegtől, de valahogy egyiket sem merem, mert talán azzal is csak még jobban felbőszíteném. Azért rohadtul büszke vagyok magamra amúgy. Végül a folyosóra érve megállunk, rám pillant, sóhajt egyet, érzem a belőle áradó feszültséget, hiszen bennem is hasonló dúl, elereszti a karom én pedig háttal a falnak dőlök de csak, hogy ne látszódjon annyira, hogy remegek. Már fejben állítom is össze, mi mindent tudok majd felhozni mentségemül, de mikor megszólalnék, hogy elűzzem ezt a feszült csendet, keze az arcomra siklik és egy csókkal fojtja belém a szót. Egy pillanatra lefagyok, annyira meglep ezzel a húzással, hiszen egyáltalán nem erre számítottam, de viszonzom a csókját, sőt. Most jövök csak rá, mennyire szükségem volt már erre, mert már a puszta közelsége is nyugtatóan hát rám. Kezem oldalára csúszik, úgy marok a pólójába és vonom jobban magamhoz, miközben még mindig nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, bár ez már inkább Neki szól, mert nem tudok rajta kiigazodni. -Francba már, tiszta hülye vagyok.- lehelem is ajkaiba feszülten, bár érzem, ahogy az ideg szép lassan távozik belőlem és helyét, valami egész más veszi át. Pedig, az imént lerázott, aztán meg megvédett...hát komolyan teljesen összezavar már. -Nem bírtam nézni, hogy az a picsa taperol...- súgom halkan, körbe sandítok az üres folyosón és, csak ekkor tudatosul bennem, hogy igazából nincs is kinek játszani a házaspárt. De akkor mire véljem ezt?
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Feb. 03, 2022 9:04 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Már hozzászoktam ahhoz, hogy az emberek, akik körülvettek, pontosan tudták, hogy mikor elég, hol húzódik az a bizonyos határ, amit ha átlépnek, én már nem felelek a következményekért. Valami ilyesmi történt akkor is, mikor Igor megragadta Iris karját, majd az első kérésem ellenére sem akarta elereszteni. Ha Iris azon a ponton nem állított volna meg, vér folyt volna, annak ellenére, hogy apám egyik leghűségesebb embere forgott szóban. Most is valami hasonló ülhetett ki az arcomra, a tekintetem megtelt dühvel, mikor az egyértelmű elutasítás után sem lépett el tőlem, éppen ellenkezőleg, tovább csökkentette a távolságot, egy pillanatra mintha éreztem volna a mellkasomon a melle súrlódását. Próbáltam valami kapaszkodót találni, leginkább abban, hogy ha szabadjára engedem az ösztöneimet, Irist szégyenítem meg vele, mert éppen annyira voltam a férje, mint ő a feleségem. Ez már önmagában egy furcsa jelenség volt, mert soha nem gondoltam volna, hogy valaha is érdekelni fog bármi - vagy bárki. Egyedül Iris megjelenő sziluettje zökkentett ki a kínzó gondolatok rám nehezedő súlya alól, mintha ráérzett volna arra, hogy éppen mit forgattam a fejemben, de nem volt mellette a legújabb barátja. A tekintetemmel csupán egy pillanatra kalandoztam el oda, ahol az imént még egymás társaságát élvezték. A ficsúr ezúttal már egyedül élvezte a vetítést, bár a tekintet, amivel Iris megtisztelte a régi barátnőjét, inkább arról árulkodott, hogy hamarosan akad itt más érdekes látnivaló is. Amiről én hajlandó lettem volna lemondani, mert szerettem a balhékat és az izgalmat, de nem két verekedő nőre vágytam. Próbáltam rájönni, hogy minek szól Iris dühe. Talán csak a saját nevét, a megjátszott házasságát nem akarta szégyenbe hozni, talán miattam tette, talán... nem jutottam a gondolat végére, mert Lynette még mindig nem tudta, mikor és hol kell abbahagynia sem az én, sem Iris hergelését. A következő pillanatban azonban érzem, hogy némi vörösbor fröccsen a kezemre, a nagy része pedig egyenesen Lynette arcában landolt. Nem láttam a mozdulatot, mikor Iris a pohár után nyúlt, talán az kötött le, hogy továbbra is küzdjek a belső démonom ellen, a körénk alakuló tömeg viszont nem igazán ütötte meg az ingerküszöbömet. A vörösbor azonban megtette a hatását, a nőszemély először ledöbbenve kapott az arcához, de a hátán ekkor már láttam, hogyan is rajzolódnak ki az izmok, és pontosan tudtam, mi lesz a következő lépése. - Te hülye... riba... - kezdett bele, egyik kezét már jól láthatóan megemelve, de még azelőtt rámarkoltam minden ujjammal a csuklójára, hogy megpróbálhatta volna megütni Irist. Valami hasonlót éreztem akkor is, mikor Igor rángatta őt, mintha joga lett volna kezet emelni rá. De kurvára nem volt joga semmihez. - Ne merészeld - szólaltam meg mellőle, szinte a fülébe suttogva a szavakat, de a tekintetemet közben le sem vettem Irisről. Küzdenem kellett az ösztönöm ellen, ami ezúttal kegyetlenül megfenyegette volna a nőt, úgy, ahogyan tettem Igorral is. A rettegését és félelmét akartam, éreztetni vele, hogy rossz lóra tett, és hogy közel állt ahhoz, hogy az ország egyik legkeresettebb eltűntjévé tegyem. Meg akartam semmisíteni azért, amiért megpróbált kezet emelni a feleségemre, de megfeszülő állkapoccsal nyeltem egyet, majd egy váratlan mozdulattal eleresztettem, és szinte rögvest elléptem mellőle, csak hogy ezúttal én kapaszkodjak Iris karjába, és minden szó nélkül elvezessem magunkat innen. Hacsak nem akart tiltakozni ellene, de reméltem, hogy nem akart belemenni minden régi ismerőse előtt egy nyílt bunyóba ezzel a repedt sarkú picsával. A lábaim egészen addig meg sem álltak, míg egy hosszú folyosó azon részére nem értünk, ahol már rajtunk kívül nem volt senki. Megtorpantam, a légzésem is felgyorsult, majd szembefordultam vele, de egyelőre nem mondtam semmit. Utáltam magam, amiért hagytam, hogy elmenjen azzal a másikkal, de közben túl nagy volt bennem a hiúság, hogy ezt a szemébe is megmondjam. Helyette elengedtem a karját, mielőtt ő kért volna meg rá, vagy netán kirántotta volna magát az ujjaim közül. Egy halk sóhajon kívül semmivel sem törtem meg a csendet, legalábbis nem úgy, ahogy arra ő számíthatott; kezeimmel az arcára simítottam, majd mielőtt bármit is szólt volna, egy csókkal belefojtottam mindent. Önző voltam, és kétségeket kizáróan merész, már-már bolond, de annyira volt most szükségem erre, mint egy falat kenyérre. Éreznem kellett, hogy itt van velem.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Feb. 03, 2022 8:06 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Kétségek közt őrlődöm, mert nem akarom, hogy a szemem láttára történjen meg az -már megint-, ami évekkel korábban megtörtént jó párszor. Nem akarom látni, hogy egy ilyen Lynette-féle nő tényleg mindig, mindent megkap, miközben én képtelen vagyok rá. Hiszen, Dimitriy csak azért van mellettem, mert az a rohadt szerződés arra kötelezi. Egyértelmű, hogy másképp szóba se állt volna velem, ha pedig az utcán egymással szembe sétáltunk volna, egyszerűen átnézett volna rajtam, mert nem az a típus vagyok, akikre Ő figyelni szokott. Lynette bezzeg olyan. Kidüllesztett mellek, melyeket alig takar valami és iszonyúan rövid ruha, mintha csak arra lenne folyamatosan felkészülve, hogy valaki beférkőzik majd alá. Lefogadom, hogy még bugyi sincs rajta, bár azt már végképp nem tudom, hogy miért gondolok most ilyesmire, miközben a gusztustalan műkörmei az Én férjem karjára vannak tekeredve. A hivalkodó sminkkel tele mázolt arcán meg ott virít az az utálatos mosoly, amiről lerí, hogy pontosan tudja mit akar és épp azon van, hogy meg is szerezze magának. Én meg azon rimánkodok, hogy ha másért nem is, legalább az egyezségünk miatt, amiatt a papírdarab miatt demonstráljon némi hűséget egy orosz maffiózó, akinek meg van szokva, hogy azt csinál, amit csak akar. Nevetséges, hogy majd' megfulladok a féltékenységtől, amikor szinte biztos vagyok benne, miként fog ez végződni. Dimitriy azonban mégis meglepetést okoz, mert a keze Lynette keze felé indul, de nem azért, hogy szexin még jobban magára vonja vagy ilyesmi, hanem hogy lefejtse magáról, belőlem meg olyan mély sóhaj tör elő, mintha most dobtam volna le magamról két mázsányi súlyt. Még nyelek is egy nagyot és, csak ekkor veszem észre, hogy az izgalomtól és a dühtől még a szám is kiszáradt. Lynette viszont nem tágít. Közelebb merészkedik a férjemhez és azt hiszem, ekkor telik be úgy igazán a pohár, meg egyébként is, Dimitriy arcát látva jobbnak látom, ha én lépek közbe, mint ha inkább ő mutatja be most először, hogy is néz ki az, amikor elver egy nőt. Bármennyire is utálom Lynette-et, azt azért nem szeretném látni, így végül sietősebbre veszem lépteimet a maradék pár méteren és a "barátnőm" mögé lépve megállok karba tett kézzel. -Takarodj a férjem közeléből, Lynette vagy esküszöm, olyan sminket varázsolok az arcodra, hogy többé senki nem ismer majd rád.- morgom dühösen, mint valami kibaszott anyatigris, bár végig fut az agyamon, hogy ennyire nem kellene nyíltan kimutatnom, mennyire nem szívlelem a gondolatát se annak, hogy Dimitriyhez érjen más nő. Hiszen, ő képes volt engem csak úgy átpasszolni másnak, tehát a dolog cseppet sem kölcsönös, de végtére is, ez most nem számít. Lynette kibaszottul nem fog hozzáérni és a régi gimis arcok előtt újra eljátszani azt, amit már mindenki ismer. Most nem. - Jajj, ugyan már, Iris. Mindketten tudjuk, hogy most majd leszegett fejjel visszasétálsz Krystofhoz, én meg azt csinálok, amit akarok...- legyint egyet kuncogva, nekem meg kis híján leesik az állam, de aztán anélkül, hogy elszámolnék tízig -ahogy a nagy bölcsek tanácsolják-, felmarkolok a pultról egy poharat, amiben minden bizonnyal vörösbor lapul, vállon ragadom Lynette-et, hogy magam felé fordítsam és egyszerűen pofán öntöm az itallal. Körülöttünk persze, hirtelen mindenki megjelenik, mintha csak tudnák, hogy készül valami, miközben ő hápogva törölgeti az arcát és a tekintetét látva már tudom, hogy ebből akár még durva verekedés is lehet, de esküszöm, életemben nem vártam még ennyire, hogy bárkinek is beverhessem az orrát.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Feb. 03, 2022 6:22 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Egy ideig próbáltam nem feltűnően bámulni Irist és a legújabb hercegét, de csak ideig-óráig tartott a kitartásom, főleg azután, hogy feltűnt, milyen jól mulatnak együtt. Ha máshoz nem is értettem, de úgy tűnt, tökéletesen átjátszottam a feleségemet egy másik ficsúr karjaiba, de nem is értem, miért voltam ezen meglepődve. Mióta belépett az életembe, ezt akartam elérni, elüldözni, távol tartani, és most, mikor esélyem nyílna kiszállni, azon gondolkodom, vajon milyen módszerrel tépjem ki a daliás lovag nyelvét. Nem mintha tehetett volna bármiről, ő csak próbálkozott, és úgy tűnt, Irisnak sincs ellenére a küzdelem. Ő legalább szemmel látható módszerekkel küzdött, én viszont... magamban fortyogtam, mint egy felbőszített bika, közben újra belekortyolva a pohár tartalmába. Jó pár lehetőség végigcikázott az agyamon erről az estéről, jótól a legrosszabbig, de erre még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam. És talán pont azért volt a legrosszabb, mert tehettem volna ellene, még az elején, mikor ez a Krystof felbukkant mellettünk. Megakadályozhattam volna az egészet, ahelyett, hogy elküldöm vele Irist a naplementébe. Nem tudtam, hogy mit akarok. Az egyik felem, az, amelyik mindent és mindenkit irányított, azt akarta, hogy így történjen. Olyan, mint a többi nő, nem különb semmivel, azon kívül, hogy egymáshoz láncoltak minket egy papírral. Viszont neki köszönhettem azt, hogy életre kelt bennem az a másik fél, aki most viaskodott a saját zöldszemű szörnyetegével. Ő egyértelműen akarta Őt, testestül és lelkestül, mintha az utolsó lehetősége lenne arra, hogy megőrizze a józan eszét. Hogy lehetett valakit egyszerre így gyűlölni, és közben... mégis tőle remélni mindent? Ezekből a gondolatokból zökkentett ki az egykori legjobb barátnő és az ő ragadozó vigyora. Magára vonta a tekintetem, főleg mikor a karomra simította ujjait, én pedig egy időre nem is mozdultam, csak álltam ott, azon gondolkodva, vajon vágyom-e én erre. Az első gondolatom az volt, hogy nem, nem vágyom egy olyan rongyra, amivel már mindenki feltörölte egyszer a padlót, és még egy escort lányba is több erkölcs szorult, mint ebbe itt. Ha éppen felejteni akartam volna, kétség kívül beérhettem volna vele, és talán nem is ártott volna felejtenem. Mindent. - Iris még mindig ugyanolyan ostoba, mint volt, ha csak úgy itt hagy téged - jött az újabb már-már hízelgő suttogás, az ujjai ekkor már jól érezhetően a karomra markoltak, mire kihúztam magam egy nagy sóhaj kíséretében. - Figyelj, cicuska. Már nem a gimiben vagy - billent oldalra a fejem, miután eljutottam a végső elhatározásomig. - Szóval ezt itt - böktem állammal a piócaként tapadó ujjaira, de a tekintetemmel szinte felökleltem - Tartogasd azoknak az elkeseredett haverjaidnak, akik rászorulnak - nyúltam aztán az ujjai után, csak hogy hozzá hasonló erőráfordítással lefejtsem magamról. Még magamhoz képest is elég visszafogottan fogalmaztam, mindezt azért, hogy ne hozzak szégyent Irisra azzal, ha netán... erősebben rántom meg a nő karját vagy tényleg szó szerint elkenem a rúzst a száján. Ezt a döntést azonban elég gyorsan megbántam, mert nem tűnt úgy, hogy ennyi elég lenne a lerázásához. Helyette tovább mosolygott, és lépett egyet felém. Ez már nekem is egy egészen új tapasztalás volt, egy egészen új szintre alacsonyodás, éreztem, hogy megfeszül az állkapcsom, és imádkoztam, hogy történjen valami, mert ha tesz felém még egy lépést, előtör belőlem az a Dimitriy, akit Iris még soha nem látott, csak hírből ismert.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Feb. 03, 2022 10:08 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem akartam Dimitriy mellől elsétálni és, ha csak egy cseppnyi jelét adta volna, hogy Ő sem szeretné, most nem Krystof oldalán battyognék a többiek közé a tömegbe. De Dimitriy semmit nem tett, csak közölte, hogy "jó szórakozást" ez a jelenet pedig felnyitotta a szemem egy röpke másodperc alatt, mennyire nincs amúgy szüksége rám és, hogy kurvára ez lesz a sorsom majd akkor is, ha a "szerződésünk" a végéhez ér. Bármit is akarok majd vagy bármit is fogok érezni, ez fog történni akkor is. Egyszerűen elenged majd, talán megfűszerezi a búcsút egy legyen szép életed mondattal, vagy még azzal se és vége. Nem fogja azt mondani, hogy maradjak Vele, mert kellek neki, mert szüksége van rám, mert Ő a régi életét akarja visszakapni és talán ideje lenne ezt tudatosítani magamban. Ennek ellenére úgy helyezkedek a többiek között, hogy könnyen Dimitriy felé tudjak néha sandítani, amit végül dacból nem is nagyon teszek. Amúgy is, ha a mellettem álló Krystofra pillantok, a szemem sarkából akkor is látom a férjem alakját, ahogy a pultnál áll és kaja helyett inkább poharat szorongat a kezében. Én meg próbálok úgy tenni, mintha nem súgná minden porcikám minden pillanatban azt, hogy mellette kellene lennem, helyette jókat mosolygok vagy nevetek Krystof poénjain, aki egyébként egész jó fej pasasnak tűnik. Annyit mindenképpen megérdemel, hogy rá koncentráljak, miközben hozzám beszél, bár az egyik megjegyzésénél majdnem félre nyelem a pezsgőt, amit idő közben magamhoz vettem. -Mindig is nagyon bántott, hogy sosem volt merszem randira hívni téged, most pedig még inkább így van, hogy látlak. - közli a diavetítés alatt félénk mosollyal az arcán, talán még zavarba is jön kicsit, mint ahogy én is, de én megpróbálok most már tényleg a pezsgőmbe fulladni. -Csak még csinosabb lettél az évek során. Szerencsés pasas ez a Dimitriy.- sóhajtja végül halkan, magára erőltet egy mosolyt, nekem meg az jár a fejemben, hogy ezt a pasit legalább tényleg érdeklem és nem csak azért közeledik hozzám, mert össze vagyunk zárva egy házban és nincs más épp kéznél. -Köszönöm. Ez kedves tőled.- mosolyodok el végül, egy pillanatra el is játszok a gondolattal, hogy közöljem vele, a házasságom egy nagy színjáték, de nem teszem. Akármennyire is az, akkor is házasság és itt mindenki meg van róla győződve, hogy a pultnál álló pasi a férjem. Eszem ágában sincs Őt porig alázni azzal, hogy tovább hallgatom Krystof udvarlását. -Megyek, előkerítem a férjemet. További jó szórakozást, Krystof.- vágom ki magam egy mosoly kíséretében, mert megsérteni igazán nem szeretném, ugyanakkor nekem jelenleg a kamu-férjem mellett a helyem, bár a zsigereim azt súgják újabban, hogy talán egyébként is, de ez most mellékes. A pult felé fordulva egy pillanatra megtorpanok, mert mostanra már nem ugyanaz a látvány fogad, mint percekkel ezelőtt, hogy Dimitriy szolidan italozgat, hanem az, hogy a drága Lynette kivetette rá a hálóját. Felmegy bennem a pumpa egyetlen századmásodperc alatt, kezeim ökölbe szorulnak mellettem, de aztán csak felszegem az állam és tovább indulok. Sosem engem degradált az, hogy képes volt tőlem lenyúlni a kiszemeltjeimet és épp emiatt nem is szálltam vele harcba, mert egyik sem ért annyit, főleg akkor nem, ha Lynette-hez kellett hozzá alacsonyodnom. Dimitriy azonban más téma. Ő akkor is a férjem , ha csak egy papír miatt is van így, bár az is igaz, hogy épp az ilyen nők társaságához van szokva, ezt igényli. Hiszen, ott volt Irina is ugyebár. Ijesztő a hasonlóság a két nő között. Lassítom végül a lépteimet, kényelmesen sétálok feléjük a tömegben időt adva arra, hogy Dimitriy maga rázhassa le azt a lotyót, sőt, igazából szeretném látni, hogy elutasítja. Akarom, hogy ne nekem kelljen közbe avatkozni, vagy legalább lássam, hogy Lynette akaratoskodik továbbra is Ő pedig nem vevő rá, mert akkor most biztos, hogy életemben először szembe fogok szállni vele egy pasiért, vagy inkább A pasiért. A férjemért.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Feb. 02, 2022 9:10 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Talán ennyire nyers valójában még soha nem érintett meg minket a valóság, mióta egymás társaságába kényszerültünk. Eddig minden alkalommal az én köreimben kellett megjelennie, mellettem tetszelegnie, megjátszania a boldog feleséget, és esélye sem volt arra, hogy ehhez akár csak hasonló jelenet kibontakozzon. Annyira nem kellett volna meglepnie, hogy a saját világában csak úgy beköszöntött egy ilyen lehetőség, szinte ezüst tálcán kínálva fel magát előtte. Ő pedig hülye lenne nem élni vele és kihasználni a lehetőséget, mert valljuk be, tőlem a legjobb indulattal sem számíthatott semmi ehhez hasonlóra. Én nem voltam sem Colin, sem Krystof, én csak én voltam, az erőszakos, bántalmazó gengszter, aki szemernyi javulást nem tudott produkálni még ennyi idő elteltével sem. Ő legalább megpróbálta, alkalmazkodott a világomhoz, a szabályaimhoz, hozzám, miközben bennem valami leírhatatlan dac uralkodott, a szemeim előtt pedig az lebegett, hogy el fog menni. Elmegy most ezzel a bátortalan kis harcossal, aztán elmegy, mikor el kell majd mennie, és soha nem látom többé. - Jó - mondtam csak ennyit, lazán rántva egyet a vállamon, mikor száraz hangon közölte, hogy ő inkább a vetítést választja és az új barátját. Magam sem tudtam megfogalmazni, honnét jött ez a furcsa érzés, ami rátelepedett a gyomromra, egyszerre voltam megbántott és megbántó, mert ha valamit ennyi idő elteltével már profin tudtam, az az, hogy mikor gázoltam át Iris-on. - Jó szórakozást - Feleslegesen tagadtam volna, hogy minden alkalmat megragadtam, mintha csak emlékeztetni akartam volna arra, hogy ki vagyok. Márpedig bármit is látott tőlem néhány napja, a sérülésem éjszakáján, nem tudtam csak az a Dimitriy lenni. Szükségem volt az erőmre, a hatalmamra és az önbecsülésemre, ezek gyúrtak össze és tartottak egyben, de miközben bámultam a távolodó hátát, eszembe jutott, vajon ezek mennyire fogják melegíteni a szívem vagy éppen a testem, ha Iris tényleg elmegy majd. Nekem pedig vagy Ő kellett, vagy senki. Nem tudtam, hogy valaha is képes leszek-e kimondani ezeket a szavakat, vagy még azelőtt halálra ítélem majd őket, mielőtt szavakba önteném, mindenesetre éreztem, hogy megfeszült az állkapcsom. Mégsem indultam el utána, pedig ha a saját önzőségemet helyezem előtérbe, már régen emlékeztettem volna, hogy amúgy velem jött ma este, és minden próbálkozó bájgúnár elmehet a picsába. Nem tettem, mert ki tudja, talán tényleg... új horizontokat fedezhet fel. Egy horizontot, ami bizonyítja, hogy lesz élete utánam is, és mindaz, amiben jelenleg élt, csak egy átmeneti állapot, és egyszer kitárul a kalitka ajtaja. Nem éreztem jól magam a gondolattól, így mikor a svédasztalhoz léptem, és válogatni kezdtem a különböző falatkák között, mély levegőt kellett vennem. Próbáltam nem gondolni erre az egészre, a furcsa féltékenységre, ami beette magát a mellkasomba, vagy arra, ahogy Iris az imént nézett rám. Fogalmam sem volt, mi lett volna a helyes lépés, így mikor semmi kedvemre valót nem találtam, ráadásul étvágyam sem sok maradt, inkább ismét egy alkoholos poharat fogtam az ujjaim közé, de ez már jóval töményebbnek festett, mint az iménti pezsgő. Mint aki megtalálta a legjobb helyet, ismét a pultnál kötöttem ki, háttal nekitámaszkodva, közben fél szememet azon az izgalmasan beharangozott vetítésen tartva, de a másikkal vitathatatlanul Irist tartottam szemmel. Furcsa volt a dinamika, amivel működtünk, egyszer fenn, egyszer a pokol tornácán, aztán megint fenn. És most megint a pokol szintjére süllyedtünk, ebből a földbéli pokolból pedig a mellettem megjelenő szőke nő billentett ki. - Lynette, igaz? - kérdeztem tőle, próbálva megerőltetni a memóriámat, hogy vajon milyen néven is mutatta be az elején Iris, mire ő biccentett, tovább őrizve azt a jól ismert, szinte irigylésre méltó sátáni vigyort. - Innen elég szar a kilátás - világosítottam fel elég nemtörődöm stílusban, kortyolva egyet a poharamból, az első komolyabb meglepetést azonban az okozta, hogy a ragadozó karmait a mozdulatban lévő karomra csúsztatta. - Szerintem tökéletes a kilátás - szólalt meg, a tekintete pedig elég egyértelműen jelezte, mit is ért a szavak alatt. Tényleg elég nagy hiénának tűnt, bár én az ilyeneknek soha nem szenteltem túl sok időt, egy cseppnyi tartás nem szorult beléjük, és az, hogy szinte felkínálta magát, nem hordozott magában túl sok izgalmat. Talán csak most kezdtem el értékelni azt, amivel Iris bolondított. Érte meg kellett küzdenem, míg ez a nő szinte egy darab rongyként feküdt bárki alá.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Feb. 02, 2022 8:10 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Fogalmam sincs, hogy Dimitriy miféle kikötés ellenében vonulna velem táncba, de valószínűleg ez már nem is fog kiderülni, mert Krystof megzavar minket és úgy köszönt, mintha legalábbis régi jó cimborák lennénk. Iszonyúan zavarban vagyok, az arcomon lévő mosoly valószínűleg ezt el is árulja Dimitriynek és az újonnan érkezőnek is, miközben próbálok róla néhány emlékfoszlányt előkeresni. Abban biztos vagyok, hogy sosem volt velem seggfej és, ha jól tudom, Lynettenek nem volt hozzá köze, bár azt nem tudom, hogy miért nem. Minden esetre, már ettől is szimpatikusabb, mint az itt lévők nagy része. Szeretném én bemutatni a férjemet, de mielőtt még észbe kaphatnék, már Dimitriy meg is teszi helyettem, kezet is ráznak, bár számomra ez inkább tűnik valami erőfitogtatásnak, amihez inkább nem is fűzök semmit. Afölött viszont képtelen vagyok elsiklani, hogy Krystof egy normális férfi, aki annak ellenére idesétált hozzám, hogy itt áll mellettem a "férjem", nem beszélve arról, hogy még ahoz is van bátorsága, hogy a hamarosan következő vetítésre invitáljon minket. Igaz, csak utólag javítja szavait többesszámra. Még nekem is leesik, hogy közeledni próbál, ami akaratlanul is jól esik. Krystof olyasvalaki, aki az én egyszerű, normális világomból való, míg itt áll mellettem Dimitriy, aki már többször is a képembe vágta, hogy amint lehetősége adódik rá, meg akar szabadulni tőlem. Olyan hirtelen nehezedik a vállamra a valóság, hogy igazán nem is tudom, mi a fenét kezdjek a helyzettel. Valószínűleg, nem is nagyon tudnám eldönteni, ha Dimitriy nem állna neki flegmázni ezzel a szegény pasassal, akinek legalább annyi mersze van, hogy megközelíti azt, ami érdekli. Ez még mind nem is érdekelne annyira, ha a drága férjem nem engedne végül az utamra, mintha csak azt akarná a másik tudtára adni, hogy "itt van! Vigyed!". Bár, ha jobban belegondolok, nem is értem, hogy miért lep ez meg vagy, hogy miért érint rosszul, amikor már többször is közölte, hogy a végén majd el kell menjek. Valamiért most, ebben a pillanatban tudatosul bennem igazán, hogy mennyire nem akar engem, hogy mennyire vágyik arra, hogy megszabaduljon tőlem, szinte még át is enged egy másik férfinak és ez irtó szarul esik. Hiszen, titkon arra vágytam, hogy majd átkarolja a derekamat -ezzel is jelezve a másiknak, hogy mi összetartozunk-, és majd együtt megyünk vagy kajálni vagy vetítést nézni, de nem. Nincs Mi, csak Ő meg én vagyunk. Nem is vagyunk valójában házasok. Nincs semmi közünk egymáshoz, bármennyire is súg mást a testem, amikor csak a közelében vagyok, így végül magamra erőltetek egy mosolyt, miközben előbb a férjemre majd Krystofra nézek és bólintok. -Engem azért érdekelnek azok a régi képek.- közlöm végül szárazon és bár továbbra is mosolygok, mintha valami állati jó program elébe néznék épp, valójában iszonyúan megbántva érzem magam, de teljesen mindegy, mert Dimitriyt ugyebár ez sem érdekli. Öt úgysem érdekli senkinek sem a véleménye, valószínűleg az enyém sem. -Szóval, ha tényleg nem bánod, megyek.- erőltetek magamra némi határozottságot, hogy aztán Krystof oldalán elinduljak a már gyülekező emberek felé és, már csak azért sem nézek vissza Dimitriyre. A végén, majd úgyis el kell menjek, nem?
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Feb. 02, 2022 6:29 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Minden más, normális ember valószínűleg megkönnyebbült volna a ténytől, hogy nem félnek tőle. Engem azonban nem nyugtatott meg, mert mindvégig próbáltam fenntartani kettőnk között valami bizarr látszatot. Azt, hogy bármi is történjék, én ugyanaz maradok, aki voltam, nem lesz bennem több becsület, főleg nem több jóság. Persze érthette volna úgy is, hogy a jelenlegi helyzetben nem félt tőlem, de pontosan láttam a szemeiben, mire érti. És ettől görcsbe rándult a gyomrom. Tőlem mindenki félt, így ezt sem megemészteni, sem felfogni nem igazán tudtam. Igyekeztem annak betudni, hogy éppen egy kellemesebb és emberibb oldalamat látja, ami talán tényleg nem volt ijesztő. Legalábbis neki, mert én személy szerint ettől féltem igazán. Már éppen táncra adtam volna a fejem, egy fontos kikötéssel, mikor megjelent a harmadik kerék. Egyelőre nem tudtam, hogyan is tekintsek rá, bár Iris is hozzászokhatott már a közös estéinken, hogy az ilyenek nem nagyon törődnek semmivel, odajönnek és kikövetelik maguknak a figyelmet. Így tette ezt Igor is, amire ő valószínűleg kevésbé emlékezett szívesen, rólam nem is beszélve. Ez a ficsúr pedig elég egyértelműen kimutatta, hogy Iris figyelmére áhítozik. Próbáltam leolvasni valamit a lány arcáról, bár azon kívül, hogy egy zavart mosolyt villantott felé, és megtette a nagy felfedezést, hogy ki is ez, egyelőre nem tudtam mást megnevezni. Talán nem is akartam, szinte a saját bőrömön éreztem a zavarát, mikor ez a Krystof a vállára simított, majd egy puszit nyomott az arcára. Talán nem voltam otthon az ilyesmiben, és azt sem tudtam, miként kezelik egymást a régen látott ismerősök, de arra azért még mérget is vettem volna, hogy nem így. Még soha nem néztek ennyire levegőnek, bár talán ez volt a néma bosszú azok után, amit Irisnak végig kellett néznie, mikor minden régi barátnője engem stírölt ma este. Igaz, megilletődtem volna, ha Krystof is engem tüntetett volna ki a figyelmével, de szinte teljesen keresztülnézett rajtam. Némileg jobb vágásúnak tűnt a másik, kék zakós exnél, de ki vagyok én, hogy megítéljem. Talán Irisnak ez jön be, és ki vagyok én, hogy az útjába álljak? Csak a férje. Igen, a kibaszott férje. - Helló, Krystof - szólaltam meg végül, egész emberi hangon, pedig három másodperccel ezelőtt még egészen más hangszínt készültem villantani. Egyelőre mégis a kivárást választottam, mert még nem tett semmi olyat, ami indokolta volna, hogy közbeavatkozzak, és jelenleg egy forgatókönyv volt a fejemben, mégpedig hogy eltöröm az ujjait, azzal pedig valószínűleg szereztem volna egy fekete pontot Irisnál. De azért csak nem lesz olyan elvetemült szegény pára, hogy az orrom előtt hívja pettingelni a feleségem, nem? Vetett rám egy pillantást, egészen addig, míg kezet nem fogott velem, a szorítása nem tűnt túl határozottnak, de ahhoz már amúgy is hozzászoktam, hogy ilyen téren is mindig én domináltam. Tőle sem kellett sok lányt féltenem ma este. - Lesz mindjárt egy vetítés. Amolyan videós összeállítás régi fotókból és videókból. Tudod a gáz évekből. - És még vigyorog is. - Csak meg akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved... - Itt megállt egy pillanatra, és újra rám nézett. - Kedvetek csatlakozni - javította ki magát, de szinte rögvest visszafordult Iris felé. Ő talán látta rajtam, hogy szinte kettéharapom a nyelvem, csak hogy ne szóljak be az újdonsült barátjának. A legrosszabb az volt az egészben, hogy nem tudtam nevén nevezni ezt a furcsa, rám telepedő érzést. Mert bárhogy is próbáltam elvonatkoztatni, és hiába volt esetlen a srác, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Iris helye inkább egy olyan mellett lesz, mint ő. - Hát, ez igazán izgalmas felvezetés volt - szólaltam meg végül a sajátos sunyi vigyorommal. - Én inkább ennék valamit - fordultam végül Iris felé, ekkor már ignorálva az új haverját. - De te menj, ha nosztalgiázni akarsz - tettem aztán hozzá. Elég furcsa volt ez a kettősség, mert az egyik részem akarta, hogy elmenjen, míg a másik szinte már most rámarkolt volna az ujjaira és elvonszolta volna innét.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Feb. 02, 2022 4:49 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Igazából én se tudnám megmondani, hogy közölném-e vele valaha is, ha a társaságát akarnám...élvezni, mert magamat ismerve ez inkább nézne ki úgy, mint mondjuk most. Incselkednék vele vagy céloznék valahogy arra, mit akarok tőle, de nem lenne merszem elé állni. Vagy nem tudom. Inkább én is, csak vigyorgok, de ez csak addig tart, míg meg nem szólal ismét. -Egyáltalán nem félek tőled, Dimitriy...- jegyzem meg lapos pillantás és pimasz mosoly kíséretében, talán kissé már kihívóan is, de tény, hogy semmilyen értelemben sem félek tőle. Maximum, csak attól, amit képes kiváltani belőlem, amilyen vágyat érzek iránta, mert ez teljesen érthetetlen számomra is. Hiszen, egy flegma, nagyképű, arrogáns szemét az esetek többségében -bár manapság, talán egyre ritkábban-, ráadásul minden, amit tesz vagy tenni készül valaha, olyasmi, ami az erkölcsömmel totálisan szembe megy, mégis elég egyetlen pillantása vagy egy rekedtes hangon elsuttogott szó, a testem rögtön reagál. Ráadásul, még kedvelem is, ami már végképp túl megy minden határon. Szóval, igen. Igyekszem kerülni annak a lehetőségét, hogy kettesben maradjunk, de leginkább csak azért, mert kétlem, hogy még egyszer képes lennék Őt elutasítani, azzal azonban nem tennék semmi jót az önbecsülésemnek, ha újra és újra oda adnám magam Neki, pontosan úgy, mint egy escort. Inkább a tánc lehetőségét vetem fel, bár a kérdésére elnevetem magam és úgy rázom a fejemet tanácstalanul. -Halvány lila gőzöm nincs.- válaszolom, miközben felmérem én magam is a terepet, mellyel együtt választ is kapunk a kérdésünkre, ugyanis páran azért csak akadnak, akik lötyögnek még ezekre a béna zenékre is. Nem igazán tudom magunkat elképzelni köztük, Dimitriy szavai mégis azt sugallják, ahogy beszélni kezd, hogy belevágna. Aztán jön az a "Csak akkor, ha...", aminek vége szakad, ahogy megszólal mellettem egy férfi hang, tekintetem pedig a tulajdonosa felé irányul kíváncsian. Pedig, irtó kíváncsi lennék, mivel folytatódott volna Dimitriy mondata. -Sziaaaa... - köszöntöm mosolyogva, de a tanácstalanság egyértelműen leolvasható az arcomról. -Krystof, ugye? - mosolygok zavaromban, mert bár a pasi arca ismerős, a nevével kapcsolatban már nem igazán vagyok biztos, de mivel a válasza egy széles mosoly, gondolom nem lőttem mellé. Az lep meg igazán, ahogy keze a vállamra simul és már nyom is egy-egy puszit az arcomra. -Öhm. Én is örülök, hogy látlak.- morgom lányos zavaromban, majd Dimitriy felé sandítok és megköszörülöm a torkom. -Krystof. Ő itt Dimitriy, a férjem.- mutatom be őket gyorsan egymásnak, de a pasas olyan zavarbaejtően bámul, hogy igazából azt se tudom, hogy merre nézzek.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Kedd Feb. 01, 2022 7:27 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Elég régen éreztem ehhez hasonló frusztrációt magamon, ezen pedig nem segített sem az, mikor átkarolta a derekam, sem pedig az apró csók, amit az államra lehelt. Talán szándékosan csinálta, hogy játsszon az érzékeimmel, és kiélvezze azt a bizonyos vágyat, amit egyértelműen iránta éreztem, pedig mindannyiszor önuralomra intettem magam. Nem akartam egy nő csapdájába esni, ebben eddig még soha nem is vallottam kudarcot, most mégis valami furcsa peremen táncoltam. Emlékeztetnem kellett magam arra, hogy már legutóbb is visszautasított. Volt rá oka, nem tudtam elvitatni tőle a döntést, utólag már én is beláttam, hogy nem volt szép, amit Igor próbálkozása után még a nyakába borítottam grátiszként, éppen ezért hagytam annyiban. Most mégis... picsába az egésszel. - Fogalmam sincs - vontam meg a vállam egy szokványos vigyor kíséretében. Pimasz játékot űzött, ami engem is arra sarkallt, hogy összeszedjem magam, mert ha győzni akartam, nem hagyhattam, hogy kicsússzon a kezemből az irányítás. A kérdés inkább az volt, vajon mi a jutalom, mert ha kettőnkről volt szó, elég széles skálán mozogtak a lehetőségek. Az viszont nem kerülte el a figyelmem, hogy bármerre is indult, mindig gondoskodott arról, hogy véletlenül se maradjon velem kettesben, pár lézengő akadt társaságként minden második négyzetméteren. - Bár ha ennyire félsz tőlem - pislogtam ekkor már ártatlanul, mint valami kiskutya, újabbat vonva a vállamon. Habár délután eljátszottam a gondolattal, hogy egy kietlen folyosón kapom el, azzal sem törődve, hogy bármikor besétálhat valaki a képbe, ezen a gondolaton túl kellett lendülnöm és el kellett engednem. Már csak azért is, mert pontosan tudta, mire vágyom, mik a céljaim, és a legrosszabb forgatókönyv mindig az, ha az ellenség számít a következő lépésedre. Még ha ő nem is a szó hagyományos értelmében volt az, mégis taktikát kellett változtatnom, ami ebben a fázisban már kockázatosnak számít, de talán a legcsúnyább veszekedéseinket már magunk mögött hagytuk. - Az emberek még szoktak táncolni ilyen bulikon? - kérdeztem vissza, bár talán el is haladtunk pár ilyen elvetemült figura mellett. Még elég élénken élt a fejemben, mi volt akkor, mikor utoljára táncoltunk. Merőben más volt a hangulat, más volt a zene, és még a dühöt is fel tudtam volna idézni, ami akkor munkálkodott bennem. Soha nem akartam újra átélni azt a fajta veszekedést, amit előtte lefolytattunk, de vele ellentétben tudtam, hogy túl sok szellem van még ebben a palackban. Bár ne mentem volna bele ennyire. Bár tudnék rá úgy nézni, ahogy eleinte akartam: kívülálló, közömbös kisegérként. Erre most... minden porcikám arra vágyott, hogy hozzám érjen, és hogy én is érinthessem, de egy sóhajjal próbáltam palástolni a belső vívódásomat. - Talán tehetünk egy próbát, de... - kezdtem bele, visszautalva a táncra. - Csak akkor, ha... - Nem tudtam befejezni, mert a tekintetem egy Iris mellett felbukkanó fickóra lett figyelmes. Az előbb már láttam egyszer, méghozzá mikor Iris a kék zakós pasasról mesélte a cseppet se kellemes tapasztalatait. Ez a ficsúr állt a kék zakós mellett, és már szemmel láthatóan akkor is jobban érdekelte Iris bámulása, mint a saját baráti köre. Bár tény, jobb vágásúnak tűnt, mint a kék zakós haverja. - Iris, szia. Emlékszel még rám? - szólalt meg, közben le sem véve a szemét a lányról, én pedig szinte rögtön sajnálni kezdtem, hogy nincs a kezemben egy pohár tömény.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.