Elyna & Fredrik

Az alvilági bandáknak a működése nagyon kiszámítható volt már számomra is így ötven évvel azt követően, hogy ezekben a körökben mozogtam minden áldott nap. Rivális bandák megfigyelése, megfélemlítése, ügyfeleinek az elcsábítása, majd ha mindez sikeres volt, akkor jöhet a teljes bekebelezés – mindenki ez a séma alapján ügyködött. A Fredrik által vezetett bandánknál is számtalanszor próbálkoztak már be mindig az éppen aktuális riválisok, de eddig senki nem tudott felülkerekedni rajtunk. Ennek három egyszerű oka volt. Egy: a mi oldalunkon állt Hel, a valódi Alvilág királynője, aki igaz, hogy általában nem avatkozott bele a működésünkbe és operációinkba, de ha valami komoly bajba keveredtünk, akkor mindig ott volt, hogy kihúzzon a csávából – elvégre mégis csak neki dolgoztunk. Kettő: számos draugr és más természetfeletti lényt tudhattunk soraink között, ami ismét csak erősebbé és szívósabbá tett minket az embereknél. Három: Fredrik rendkívül jó vezetőnek bizonyult, még ha az elején bele is kellett jönnie a dolgok működésébe, de napjainkban már tényleg, le a kalappal előtte. Ravasz volt, kiszámíthatatlan, és mindig mindenki előtt járt két lépéssel – na és persze, azt se felejtsük el, hogy volt egy húga is, aki inkább az izom volt mint az ész, de így is nélkülözhetetlen. Bizony, ez lennék én! Már évtizedek óta én voltam az, aki eltakarította a szemetet, és aki bemocskolva a kezét biztosította azt, hogy még mindig mi uraljuk a norvég alvilág egy jó nagy részét – legalábbis, így volt ez nagyon sokáig.
A problémák akkor kezdődtek, amikor megjelentek az oroszok is, a Smolensky család, és rendkívül gyors térhódításba kezdtek. Mi mindig igyekeztünk nem összeakasztani a bajszunkat velük, mint ahogy Hel is meghagyta azt, de egyre kevésbé tűnt úgy, hogy elkerülhető lenne a konfrontáció, különösen Fredrik legutóbbi kis magánakcióját követően. Hittem a bátyám megérzéseiben, és én lennék az utolsó, aki megkérdőjelezi a cselekedeteit, de az biztos, hogy ezt az incidenst követően felkerültünk a Smolenskyék radarjára, ha eddig nem is voltunk ott.
Emiatt Fredrikkel biztosak voltunk abban, hogy már legalább egy kém beépült az embereink közé, de valószínűbb volt, hogy többen voltak. S mint mindig, úgy most én is vállaltam magamra azt a feladatot, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból, és elkapjam a kis patkányt. Nem voltam nagy szociális ember, de a saját embereinket azért igyekeztem minél jobban megismerni, így egy hét után már volt sejtésem arról, hogy ki lehetett az egyik kém. Csapdát is állítottam neki egy hamis információval, amit szándékosan úgy hintettem el, hogy az ő fülébe is jusson. Ezzel a kis információ morzsával egy elhagyatott raktárba csaltam a férfit, ahol természetesen én vártam rá.
Este 11 óra volt, amikor a rejtekhelyemről láttam megjelenni egy alakot. Halvány fény világította csak meg a helyiség belsejét, de én így is ki tudtam venni nagyjából a férfi megjelenését – és bizony, az a személy jelent meg, akire számítottam is, hogy megfog. Látszólag nem gyanakodott egyáltalán, ezért megvártam, hogy a raktár közepéig eljusson, majd nesztelen macskaléptekkel a háta mögé osontam, és egy erős, határozott mozdulattal a tarkójára csaptam, mire ő ájultan esett össze.
- Nem is volt ez nehéz – szólaltam meg elégedett hangon, miközben oldalra döntve a fejemet kiropogtattam a nyakamat, majd szépen sorban minden ujjamat is. Hosszú volt még az éjszaka (legalábbis a fickó számára), ezért további késlekedés nélkül a férfi teste mellé léptem, és a hóna alá nyúlva elkezdtem beljebb húzni ahhoz a vasoszlophoz, amit korábban már kinéztem a számára. Az oszlophoz érve álló helyzetbe tornáztam a testét, és gyakorlott mozdulatokkal odaláncoltam a vashoz olyan erősen, hogy összeesni se tudjon. Mikor ezzel végeztem, a biztonság esetére még össze is bilincseltem a háta mögött a csuklóját. Nem mintha el tudott volna szökni két draugr elől, de jobb volt félni mint megijedni, én pedig a kudarcnak a fogalmát nem voltam hajlandó megismerni. Minden rám bízott feladatot tökéletesen, hatékonyan és gyorsan végeztem el. Hibának nem volt helye a számításaimban. Éppen ezért vettem még elő a pisztolyomat is, hogy annak végével még egyszer jól fejbe vágjam a kis Smolensky kémet. Nem akartam, hogy az előtt felébredjen, hogy Fredrik ideért volna, és bizony, ezeknél az izomagyaknál soha nem lehetett kiszámítani, hogy pontosan mennyi ideig is maradnak eszméletlenek egy kiütéstől.
Miután végeztem a dolgommal, előkerestem egy széket, amit korábban idehoztam, és a fickó előtt pár méterre helyeztem el. Alapvetően Fredriknek hoztam, hogy a kihallgatás során kényelembe tudja magát helyezni, de amíg nem volt itt, addig akár én is így tehettem. Miután a terep teljesen készen állt az elkövetkező pár óra történéseire, dobtam Fredriknek egy SMS-t a következő szöveggel:
„Küldetés elvégezve. Jöhetsz.”
A raktárépület címét nem kellett külön leírnom neki, mert korábban közösen választottuk ki ezt a helyszínt, felmérve mindig előnyét és hátrányát. S így már nem volt más hátra, mint hátra dőlve várni arra, hogy betoppanjon Fredrik is, mielőtt a móka igazán kezdetét vette volna.

776 words ◆ New Horizon