Axel & Aviva

Tudhattam volna, hogy nem úszom meg szárazon azt, amit a kanapé mellett tettem vele, de elaltatta minden gyanakvásom és még akkor sem gondolok túl sok rosszra, amikor már ajkával és kezével egyszerre kezd édes kínzásba a melleimen. Érzem, hogy ő is ugyanígy vágyik rám, ezért naivan azt hiszem, csak kiválasztjuk, mit szenteljünk fel a következő alkalommal, de ó, nem.
Először elválasztja magát tőlem, aztán ujjaival a testembe hatolva folytatja, amit az imént elkezdett. Veszélyesen hatásos játékot játszik, a testemben tomboló forró vágy neki dolgozik, és ezt nem is rejtem el előle, láthatja rajtam és hallhatja a gyönyör hangjain. Tekintete ugyanúgy perzsel, mint az érintése, de amikor nem hagyja, hogy magamhoz húzzam, engem is aljas gondolatokra sarkall. Minden pillanatot megér az az arckifejezés, ami megjelenik rajta, ahogy meglátja, hogy magamat érintem. Szeretném finoman belemélyeszteni a fogaimat azokba az elnyílt ajkakba - de ugye nem engedi -, felizzó tekintete önmagában is elég egy újabb sóhajhoz, és hagyom, hogy egy kicsit élvezhesse a látványt, mielőtt megszólalok. Elégedettséggel tölt el, hogy láthatóan lassan kapcsol, de aztán olyan mosoly jelenik meg az arcán, amitől egyszerre fut végig borzongás a gerincem mentén és tölt el egyfajta izgató félelemmel.
Mégis, végre újra hozzám hajol, ajkaim forrón simulnak az övéire, még ziháló lélegzetem sem képezhet ennek akadályt, de a csók fájóan rövid. Nem tudom mire vélni a válaszát, csak azt fogom fel, hogy amikor csókjaival elkezd lefelé kalandozni a testemen, az nem sok jót ígér. Mégsem tudok nem elveszni az érzésben, ajkai minden egyes érintése megborzongat és libabőrös leszek tőle, miközben ujjai még mindig megállás nélkül mozognak bennem és borzolják az érzékeimet. Csókjai azonban ezúttal nem állnak meg a melleimnél, ráadásul ujjait is kihúzza belőlem, hogy aztán következő csókja a hasamon landoljon.
– Axel – próbálnék figyelmeztetően rászólni, de én sem tudnám komolyan venni ezt a sóhaj és nyögés közötti hangot. Találkozik a pillantásunk, de csak azt az átkozottul elégedett mosolyt villantja rám.
Felnyögve feszülök meg egész testemben nyelve érintésére. Az előbbiekkel már annyira feltüzelt, már így is olyan forró vágyakozás dolgozott bennem, hogy ezzel pillanatok alatt képes teljesen elvenni a maradék eszemet is. Szinte visszaejtem a fejem a kanapéra, ujjaim ki tudja hanyadjára túrnak a hajába, másik kezem a kanapé párnáján markolja tehetetlenül. Szinte minden egyes nyelvcsapására remegés fut végig a testemen, halványan rémlik, hogy én is hasonló állapotba juttattam őt, de míg én megkönyörültem rajta, tudom, hogy ő nem fog. Gondolatban feljegyzem magamnak az emlékeztetőt, hogy legközelebb én se essek bele ebbe a hibába, de most már késő.
A bőrömön verejték gyöngyözik, miközben az édes kínzás az őrületbe kerget, de hamarosan nem is tudom visszatartani azt, amit már olyan alaposab előkészített. Sűrűsödő nyögéseim, reszkető testem jelzi, hogy hamarosan eléri a célját, ujjaim finoman belemarkolnak a hajába, hogy aztán ívbe feszülő felsőtesttel, egy hangos és elnyújtott nyögéssel élvezzek el ismét.
Zihálva, hevesen dobogó szívvel nézek rá, amikor képes vagyok kinyitni a szemem, a testemben lüktet a kéjes élmény. Szükségem van egy kis időre, míg összeszedem magam, de semmilyen szempontból nem felejtem el, mit művelt velem az imént előre megfontoltan. Igyekszem még azelőtt magamra találni, hogy újra fölém hajolna, így megakadályozhatom ebben. Felülve simítom kezeimet a vállaira, forró, mély csókkal üdvözlöm ajkait, miközben - ha kell, elég határozottan - arra késztetem, hogy üljön le. Az ölébe ülök, lelégzetem még mindig sűrű, de nem érdekel. Csípőmet épp csak annyira simítom az övéhez, hogy hozzá tudjam dörzsölni magam, viszont nem teszek semmi olyat egyelőre, amit egyébként szívesen megtennék.
A következő pillanatban ugyanis minden erőmet összeszedve felállok az öléből és két lépést teszek hátra, felvéve egy kis távolságot, miközben csábító mosollyal, izzó szemekkel figyelem őt.
– Azt hiszem, megnézném az ágyadat – szólalok meg vontatottan, a vágytól és a gyönyörtől rekedt hangon, és válaszát meg sem várva fordítok hátat neki, hogy elinduljak.

Axel & Aviva

Ha eddig nem tudtam volna biztosan, hogy belőle sosem tudok eleget kapni, hát most újra és újra bizonyítom magamnak és neki is, pedig az egész csak ártatlan - vagy nem annyira ártatlan - csókokkal indul a nyakán. Talán létezhetett volna olyan forgatókönyv is, amiben beérem ennyivel, de nem akkor, amikor így reagál az érintésemre, így néz rám, és pláne nem akkor, amikor a kezdeti figyelmeztetés helyett már ő is inkább jóslatról beszél. A bőrömön elszórt forró, izgató csókok, nyelvének kínzó érintése azt súgja, hogy jobb, ha felkészülök, de egyelőre nem veszem komolyan a fenyegetést, inkább csak élvezem ezeket a borzongató pillanatokat.
Aztán mégis beigazolódni látszik, hogy az a bizonyos jóslat nem csak arról szólt, hogy fel fogom tüzelni őt, hanem egyben arról is, hogy elő fogja venni a jól ismert eszköztárát ahhoz, hogy módszeresen kergessen az őrületbe, márpedig ezzel kapcsolatban őrzök néhány kínzóan édes emléket. Ajkaival és nyelvével az egyik, kezével a másik mellemet illeti őrjítően izgató érintésekkel, ujjaim belé kapaszkodnak, a bőröm pedig lassan újra felforrósodik a véremmel együtt. Halk nyögésekkel és sóhajokkal adom tudtára, hogy a taktikája nagyon is jól működik, de amikor felhúznám magamhoz, először nem hagyja magát. Itt már kezdek rosszat sejteni, de végül mégis engedi, hogy ajkaimmal az övéire forrhassak, még ha a keze nem is hagyja abba a finom kényeztetést. Heves szenvedéllyel csókolom meg és préselem testem az övének, érzem, hogy az ő érdeklődését is sikerült újra felkeltenünk, de ahogy a fülébe suttogok, nem egészen a várt reakciót kapom. Libabőrös leszek attól a finom csóktól a vállamon, ő mégis felemelkedik rólam egy kissé. Forró bőre szinte fájó hiányt hagy az enyémen, de ha azt hinném, ezúttal talán tényleg fázni fogok, hát nagyon tévedek.
Miközben válaszol, ujjai finom simítással búcsúznak el a mellemtől, hogy aztán lassan lefelé simítson vele a hasamon. A mosolyától felforr a vérem, és az a tekintet, amivel rám néz, szinte perzseli a bőröm, csak úgy, mint az érintése. Hasizmom megfeszül, ahogy ujjai leheletfinoman végigfutnak lefelé, az egész felsőtestem libabőrössé válik, de én az arcát figyelem elnyílt ajkakkal, pihegve. Megremegve nyögök fel, amikor ujjai elmerülnek a testemben, a légzésem elnehezül, testem finom ívben feszül a kanapénak. Érzem magamon perzselő tekintetét, de én egy pillanatra lehunyom a szemem, minden érzékemet átadva annak, amit tesz velem, mert egyébként sem hiszem, hogy könnyen hagy majd szabadulni ebből a helyzetből. Mély sóhajok és halk nyögések kísérik ujjai mozgását, szemeim kinyitva rögtön őt nézem, zihálva iszom magamba a látványát, még akkor is, ha épp az őrületbe készül kergetni. Kezem az arcára csúszik, magamhoz akarom vonni, hogy megcsókolhassam, de nem engedi magát, ami egy frusztrált sóhajt csalna ki belőlem, ha az nem vegyülne el gyönyörteljes nyögésemmel ujjai mozdítására. Felemelt kezem belekapaszkodik a vállába, testem újra és újra megfeszül, a forróság egyre inkább szétárad bennem, de ha ő ennyire csak nézelődni szeretne, akkor nem vagyok rest megadni neki, amire vágyik. Vágytól és kéjtől ködös tekintetem az övébe mélyed, miközben felemelem saját szabad kezem, hogy tenyerem a mellemre simítsam és magamat illessem izgató érintésekkel. Kezem a válláról a nyakára simul, körmeim lágyan karistolják végig a bőrét a nyaka hátulján, miközben a testem megremeg egy kissé.
– Tényleg csak nézni fogsz? – nyöszörgöm kéjesen, ajkaimra csábító mosoly kúszik, még ha a kérdés vége sóhajba is fullad.

Axel & Aviva

Látom, ahogy kiszélesedik a mosolya, nekem pedig megdobban a szívem a látványra, de azért elterelem a figyelmet a nyilvánvaló zavaromról és inkább neki szentelem minden érzékem, újra. Finoman csókoljuk és érintjük egymást, mintha csak le akarnánk vezetni az előző heves perceket, de aztán ahogy a szó a kanapé felavatására esik, a dolgok nem éppen a levezetés irányába fordulnak. Ebben mindketten bűnösök vagyunk, de én cseppet sem bánom, és a tekintetéből ítélve ő sem.
A takaró kérdését gyorsan lerázom magamról, hiszen el sem lehetne képzelni jobb dolgot annál, mint hogy az ő teste simuljon az enyémhez és tartson így melegen. Nevetése megmelengeti a mellkasom, élvezem az ujjbegyeim alatt tapintható libabőrt az érintésem nyomán; egyébként sem érzem úgy, hogy sokáig lesz majd lehetőségem eltűnődni azon, hogy fázok-e. Különösen igaz ez akkor, amikor kifejezi, hogy ő sem feltétlenül szeretné, ha fel akarnék öltözni, nekem pedig végleg elkalandoznak a gondolataim a mosolya láttán. Nem tudom megállni a mozdulatot, amivel a nyakához emelem az arcom, hogy aztán kedvemre csókolhassam és ízlelhessem ott a finom, illatos bőrt.
– Mmm, tényleg? – mosolygok bele a nyakába. Nem kételkedem abban, hogy igazat mondott, de kevésbé tartom valószínűnek, hogy csak ez tartaná vissza a felöltözéstől, annál sokkal árulkodóbb volt az a mély levegő, amit az előbb vennie kellett. Nyelvem finoman kóstolja meg a bőrét, de hamar rá kell jönnöm, hogy ezzel magam alatt is vágom a fát, mert szinte képtelenségnek érződik a gondolat, hogy elszakadjak tőle. Ezt meg is osztom vele, bőrére mormolva a szavakat, de aztán megérzem a kezét a bordáimon, a mellem alatt, amint ujjai puhán simítanak végig, és ekkor már egy erősebb szusszanást kell elfojtanom a nyakán.
– Ez most fenyegetés akart lenni? – engedem vissza a fejem egy csábító mosollyal, hogy rá tudjak nézni. Kevés gondolat csábítóbb jelenleg annál, mint hogy újra feltüzeljem őt, bár ahogy lehajolva finom csókokat kezd elszórni a kulcscsontom mentén, úgy érzem, hamarosan én is bajban leszek, ha rajta múlik. Lehunyt szemekkel sóhajtok fel lágyan, ahogy ajkai bejárják forró útjukat, ujjaim ismét utat találnak a hajába, a fejem hátra, majd kissé oldalra feszítve hagyok neki teret, hogy kedvére játszhasson velem. Borzongás fut végig az egész testemen, amikor megérzem nyelve forró érintését a fülem alatt, aztán a fülemen is, érzem, hogy ez a kis reszketés pedig finom bizsergésként összpontosul az ölemnél.
Sóhaját hallva felpillantok rá, újra megborzongok elsötétült szemei látványától, és hagyom, hogy kedvére helyezzen a kanapén, mielőtt viszonoznám a csókját, ami ismét nagyon is forrónak érződik, de ugyanilyen viszonzásra is talál. Nem hagyja sokáig, hogy kiélvezhessem, elszakítja tőlem az ajkait, hogy aztán az egyik mellemet tüntesse ki azok figyelmével. Halk nyögés tör fel a torkomból, amikor forró nyelve ezúttal a mellbimbómhoz ér, de eddig a bordáimon kalandozó keze is feljebb siklik, hogy a másik oldalon részesítsen hasonló élményben. Ujjaim szorosabban kapaszkodnak a hajába, másik kezem a karjára simít, míg testem nekifeszül az övének. Minden egyes érintésével újabb hullám forróságot ébreszt bennem, a vérem hamarosan újra forrni kezd a bőröm alatt, bár ezen már meg sem szabadna lepődnöm, ha róla van szó. Olyan könnyedén képes feltüzelni bennem a vágyat, mint még soha senki, és egyszer már bőven bebizonyítottuk, hogy belőle tényleg sosem elég.
– Axel... – sóhajtom a nevét kéjesen.
Ha hagyja, a tarkójánál fogva felhúzom magamhoz, hogy ajkaim szenvedélyesen, vágyakozva forrjanak az övére. Nem hiszem, hogy meglepetés lenne számára, hogy újra úgy kívánom őt, mintha nem éppen az imént hajszolt volna a gyönyörbe, de nem is baj; felesleges is lenne tagadnom előtte, hogy milyen hatással van rám. Másik kezem végigsimít az oldalán, körmeim finoman karcolják végig a bőrét, másik oldalon a combomat simítom forró testéhez. Még közelebb vonom magamhoz, testem az övéhez simítom, érezni akarom, hogy ő is úgy kíván-e engem, mint én őt, mielőtt ajkaimmal végigvándorolnék az állán, hogy aztán a fülébe suttogjak.
– Melyik a kedvenc helyed a lakásban? – súgom kissé rekedt hangon, mielőtt nedves csókkal illetném a füle alatti érzékeny területet.

Axel & Aviva

Elsöprő módon találunk ilyen értelemben is újra egymásra, a vágy olyan gyorsan tüzel fel minket, mint talán még soha. Pontosan emlékszem, milyen hatással volt rám mindig is, nem csak a szívem lobbant lángra iránta, már akkor is úgy volt képes vonzani magához, mint egy mágnes, mielőtt az érzéseim kialakultak és végleg hozzá kötöttek volna, de ezek a percek mindenen túltesznek. Amikor végre ismét magáévá tesz, mintha a kirakós utolsó kihullt darabja is a helyére kerülne, bár nem sok lehetőségem van erre a részre koncentrálni. Teljesen elveszi az eszem, a kéj köde elhomályosítja a tudatom, miutánt mindkettőnket hevesen a csúcsra hajszolt, egy darabig csak lehunyt szemekkel, zihálva kapaszkodok belé, míg az orgazmus utózöngéi lassan csillapodni érződnek a testemben.
Csókjai és simítása téritenek igazán magamhoz, gyönyörű szemei mély érzésekkel telve figyelnek engem, amivel önmagában is képes lenne zavarba hozni, de aztán vallomásomra ő egy egészen másfajta vallomással felel, és egy kicsit valóban megmelegszik az arcom a szavaira. Nem vagyok az a fajta, akit valaha zavarba lehetett ejteni bókokkal, leginkább azért, mert sosem vettem komolyan őket, de neki egyszerűen látom a szemein, hogy a szívéből jöttek ezek a szavak és ez tényleg megérint. Inkább el is terelem a figyelmet azzal, hogy elmondjam, mennyire hiányzott nekem, és bár úgy tűnhet - és szándékosan így is adom elő -, hogy ez csak az iménti ténykedésünk okán jutott eszembe, tudom, hogy tudja: minden szempontból hiányzott. Széles mosolya megdobogtatja a szívem, mosolyogva simítok fel a hátán, ahogy a nyakamhoz bújik. Mély, elégedett sóhaja kiszélesíti a mosolyom, oldalra fordítva a fejem csókolom meg az arcát, aztán magamhoz vonom egy rendes csókra is, finomabban, mint az előző percekben. Ujjaim elvesznek a hajában és ez eszembe juttatja, hogy megosszam vele: bár tegnap a szakállát emeltem ki, tulajdonképpen a haja is olyasmi, amit szeretek rajta, és ezzel lényegében vissza is tértünk arra az álláspontra, hogy nekem minden tetszik rajta.
Újra magamhoz vonom, hosszan, finoman élvezzük egymás ajkait, boldogan veszek el ezekben a pillanatokban, amikor úgyszintén nem létezik semmi más rajta kívül. Ujjaim finoman simítják a bőrét a hátán, a vállán, az ő simogatása pedig kellemes borzongást eredményez, amerre csak a keze jár. Úgy érzem, hátralevő életemet is le tudnám így élni, szorosan összefonódva vele.
Amikor megállapítom, hogy az eddig érintetlen lakásban bizony elesett a kanapé, elmosolyodik, de ez a mosoly ismerősen bizsergeti végig a gerincem, akárcsak a szavai.
– Azt mondod? – kérdezek vissza megcsillanó szemekkel. Lennének ötleteim nekem is, ami azt illeti, de talán jobb, nem kezdem el máris a határainkat feszegetni, hisz még el sem tudtuk engedni egymást.
Kérdésére mosolyogva rázom meg a fejem, bár ez a mosoly is gyorsan kap némi huncut felhangot, amikor hozzáteszi azt a kis megjegyzést.
– Nagyon jó takarót találtál nekem, köszönöm szépen – utasítom el az ajánlatot sokatmondó pillantással, tenyeremmel végigsimítva az oldalán. El sem tudnék képzelni csábítóbb alkalmatosságot arra, hogy melegen tartson, mint az ő forró testét, és egyébként sem hagynám most sehova sem menni. – A ruhák gondolata sem vonz jobban, bár kifejezetten érdekelne, te miért tartanál távol tőlük – tekintek szemeinek kék tengerébe kívancsian, és talán egy kicsit csábítóan. Talán mégsem lesz olyan könnyű nem ilyesmire hangolni magam, persze ez egyébként is kihívás, amíg a testünk így fonódik össze. Nem mintha panaszkodnék.
Képtelen vagyok ellenállni a gondolatnak, kicsit megemelem magam, hogy ajkaim csókot hinthessenek a nyakára, de ahogy megízlelem a bőrét és az orromba kúszik az illata, már az a nehezebb feladat, hogy elhúzzam onnan a számat. Be kell látnom, hogy változatlanul telhetetlen vagyok, ha róla van szó.
– Nem biztos, hogy be tudok telni veled – mormolom nyaka finom bőrére a felfedezésemet. Tudom, hogy most fejeztük be, de tényleg úgy érzem magam, mint egy függő: most, hogy újra belekóstoltam, csak még többet akarok belőle.

Axel & Aviva

A forró pillanatok gyors egymásutánban követik egymást. Nem könnyű meghozni a döntést, hogy elengedjem, csak a testemet égető vágy képes meggyőzni róla, és az a gondolat, hogy közösen adjunk méltó befejezést ennek az egymásratalálásnak is. Máskor is lesz még időnk ezt folytatni, most azonban mindkettőnkben érzem a türelmetlen, feszítő vágyakozást. Ahogy a kanapéra ülök és ő elém térdel, ajka és nyelve megtalálja a mellemet, és már ez az érintés is elveszi egy kicsit az eszemet. Mintha hirtelen az ő mozdulatai sem lennének már annyira türelmetlenek, vagy talán csak hagyni akarja, hogy kiélvezhessem a pillanatot, mindenesetre láthatóan nem olyan sietős neki, hogy elhúzza az ajkait. Halk nyögésekkel adom tudtára az örömömet, de aztán engedelmesen emelem meg a csípőmet, hogy le tudjon vetkőztetni. Ezután is újra és újra próbára tesz, először testembe hatoló ujjaival őrjít meg, aztán pedig azzal a látvánnyal, ami beleég az agyamba. Mire fölém támaszkodik, már én is azt érzem, hogy nem bírnám tovább egyetlen perccel sem, talán ezért is olyan katartikus az élmény, amikor végre érzem őt a testembe hatolni. Nyögésem összeolvad a sóhajával, ujjaimmal belé kapaszkodok, csókját szenvedélyesen viszonzom, de aztán kénytelenek vagyunk megszakítani a forró érintést, mert alig bírjuk levegővel.
Mély, erőteljes mozdulatai hangos nyögéseket csalnak elő a torkomból, a kéj köde vastagon ül rá az agyamra, szinte el is hagyom a valóságot, nem marad hely másnak a fejemben, ő tölti ki minden érzékemet. Forr a vérem és vadul zihálok, de ezzel nem vagyok egyedül, nem tudunk hosszan fenntartani egyetlen csókot sem, de én azért megízlelem a bőrét, ahol éppen érem. Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, érzéseim szerint nem túl sok, ami talán nem is csoda, ha azt nézzük, milyen hosszú idő után érezhetem őt újra és milyen vadul vágytam már rá. Körmeim belemélyednek a bőrébe, a testemen végigfutnak az első remegések, mire ő gyorsítani kezd. Csípője hevesebb, erős mozgásának nyomán nyögéseim felerősödnek, és innentől már tényleg csak pillanatok választanak el attól, hogy a gyönyör elemi erővel végigvágjon a testemen. Megremegek, aztán megfeszülök alatta, a testemben valósággal lüktet a kéj, körmeim belevájnak a tarkójába és a hátába. Mámorban úszva hallom nyögését, érzem kezeim alatt megfeszülő izmait, az enyém felett megremegő testét, ahogy ő is követ a gyönyör mezejére.
Zihálva fekszem alatta, körmeim helyett már ujjbegyeim érintik őt, simítva a bőrét, a karmolások helyét, élvezve csókjait. Kinyitom a szemem, amikor érzem, hogy engem néz, a kéj köde lassan oszlik a fejemben, de rámosolygok, szerelmesen, elégedetten, mámorosan. Arcom az érintésébe törleszkedik, szemeim csillogva figyelik őt, bár egy kicsit zavarba ejt, hogy úgy néz rám, mint a világ nyolcadik csodájára.
– Szeretlek – suttogom mosolyogva, amikor a légzésem végre normalizálódni látszik. Oldalara fordítom a fejem, belecsókolok a tenyerébe, aztán a mosolyom huncutabbá válik, ahogy visszanézek rá. – Hiányoztál – teszem hozzá pajkosan, még ha ez a szó csak ezt a tevékenységet fedné le, pedig minden lehetséges módon tudom értelmezni.
Még mindig a tarkóján pihenő kezemmel húzom magamhoz egy finom, nyugvó szenvedéllyel átitatott csókra, aztán somolyogva rápillantok.
– A hajad is tetszik – jegyzem meg sandán, miközben ujjaim finoman ráfognak a tincsekre, mintha csak próbálgatnám. – Már tegnap is kíváncsi voltam, milyen érzés lesz... – teszem hozzá kiszélesedő mosollyal.
Még egyszer magamhoz vonom, a fejemben már feloszlott a köd, de nem tudok betelni azzal, hogy itt van, ujjaim telhetetlenül simítják a bőrét, ajkaim pedig az övéit. Szinte kényszerítenem kell magam, hogy engedjem el, és mivel valamivel el kell terelnem a figyelmem, pillantásom a kanapéra esik, majd vissza rá.
– Felvattuk a kanapédat – állapítom meg elvigyorodva, és valamiért furcsa elégedettséggel tölt el, hogy ezt az én számlámra lehet írni.

Axel & Aviva

Szinte ép ésszel fel sem fogható a testemet izzító vágy mértéke, pedig még csak odáig jutottunk el, hogy félmeztelenre vetkőztetett, megcsókolt és megérintett. Már tegnap este és nemrég a liftben is biztosan éreztem, hogy meg fog érződni az elmúlt két hónap hatása, de nem gondoltam volna, hogy ezt tudja majd kihozni belőlem. Hogy bárki is képes lesz majd ilyen gyorsan lángra gyújtani - pedig sejthettem volna, hogy ha valaki, hát ő a lehetetlent is meg tudja lépni. Mégis, még a lassan felforrni érződő vérem sem tud megállítani abban, hogy a hangsúlyt rá helyezzem. Minden pillanatát élvezem annak, amit teszek vele, látni és hallani, hogy hogyan reagál az érintéseimre csak még tovább fokozza bennem ezt az amúgy is pusztító vágyat. Érzem az érintésein, hogy meg akar állítani, és amikor nem hagyom magam, szavakkal is megerősíti ezt, bár az a rekedt hang olyan hatással van rám, hogy kis híján én is felnyögök. Izmai pattanásig feszülnek a tenyerem alatt, erősen zihál, az ajkai közül kitörő hangok hatására újra és újra forróság árad szét a testemben, és megesküszöm magamnak, hogy legközelebb végigviszem ezt, de most hajlandó vagyok elengedni őt.
Lassan állok fel, mintha csak érezném, hogy időre van szüksége, érintéseim egyelőre nem olyan követelőzőek a testén, pedig nem könnyű visszafognom magam, amikor rám néz vágytól ködös, elsötétült pillantásával. Magamhoz húzom, szuszogva fogadom a csók heves viszonzását, testünk szorosan összesimul, mielőtt a kanapéhoz hátrálnék. Én leülök, ő viszont elém térdel, ujjai a nadrágom gombjaiért nyúlnak, és épp csak sikerül elmosolyodnom az igyekezetén, amikor ajkai megtalálják a mellemet. Elhaló nyögéssel remegek meg, ujjaim beletúrnak a hajába, szinte alig jut el a tudatomig, hogy megemeljem egy kicsit a csípőmet, segítve a ruháim levételét, mert teljesen elveszi az eszem, ahogy nyelve a mellbimbómmal játszik. Csak fáziskéséssel tudok reagálni, amikor pedig elenged, hogy lehúzzon rólam minden maradék ruhadarabot, zihálva, vágytól izzó szemekkel nézek rá. Engedelmesen dőlök a hátamra, combjaim közt helyet hagyva neki, de hiába éhezem arra, hogy újra megérinthessem, ő egyelőre csak a kanapéra térdel.
– Axel... – nyögök fel elkínzottan, ahogy ujjai a testembe merülnek. Úgy érzem, a testem képes lenne valósággal lángra kapni, a hátam finom ívbe feszül, pedig ezek még csak az ujjai. A kezem tehetetlenül markol a kanapé párnáiba, hiszen most nem tudok belé kapaszkodni, de szerencsére hamarabb megkönyörül rajtam - vagy legalábbis ezt hiszem, amikor kihúzza belőlem az ujjait. Utána viszont elkövetem azt a hibát, hogy ránézzek, így pontos rálátásom nyílik arra, ahogy ajkai között tisztítja meg az ujjait, miközben úgy méri végig a testem, mintha fel akarna falni. Elnyílt ajkakkal figyelem, torkomból feltör egy tompa nyögés, nem hiszem, hogy valaha lett volna részem ennél izgatóbb látványban.
Kiéhezetten kapok utána, amikor végre fölém hajol, ujjaim azonnal érinteni akarják, ahol érni tudják, még akkor is, ha az egyetlen ilyen hely egyelőre a mellém támaszkodó karja. Aztán lejjebb hajol és tenyerem végre eléri a hátát, a vállait, egyik kezem ujjai rögtön a hajába bújnak, ahogy a nyakamba csókol, de a következő pillanatban el is veszek az érzésben, ahogy végre érzem elmerülni a testemben. Lehunyt szemekkel nyögök fel, ujjaim finoman belemarkolnak a hajába, és néhány pillanatig csak kiélvezem ezt az ismerős érzést, a sóhaját a fülemnél. Megborzongok a simítására, csak akkor nyitom ki a szemem, amikor felemeli a fejét, hogy aztán rögtön forró szenvedéllyel viszonozzam heves csókját. Várakozásteljes remegés fut végig a gerincem mentén, ahogy ujjai a csípőmre fognak, első mozdulatára adott hangos nyögésem elnyeli a csókunk. Az agyam teljesen beszűkül ezekre az érzésekre, nem mozdul gyorsan, de erőteljes és mély lökésekkel merül el bennem újra és újra, elvéve minden maradék eszemet is. Egyik lábamat feljebb húzom a teste mentén, a másikat pedig a csípője köré fonom, így lehetőségem nyílik egyik kezemet levezetni az oldalán, ujjaimmal a hátába kapaszkodva, körmeimet egyelőre finoman mélyesztve a bőrébe, miközben a másik kezem még mindig a tarkóján pihen. Heves zihálásom megnehezíti, hogy hosszan tudjam csókolni, akárcsak a torkomból feltörő nyögések, a vérem a fülemben dobol, szemeimet viszont egyetlen pillanatra sem vagyok hajlandó behunyni, amikor épp nem ajkai érintését élvezem. Miközben ujjbegyeim erőteljes mélyednek a tarkójába, őt figyelem, tekintetem magába issza a látványát, máskor ajkaim megkóstolják a bőrét is, a vállán, a nyakán, az állán, ahol épp el tudom érni a pillanat hevében. Agyamat ellepi a mámor köde, ha akarnám sem tudnám letagadni, milyen elsöprő hatást gyakorol rám, ha nem lenne elég a zihálásom és a nyögéseim hangja, a tekintetemből is bőven kiolvashat mindent. Olyan borzasztóan kívántam őt, hogy pontosan tudom: a testem gyorsan meg fogja adni magát neki és annak, amit tesz velem, de minél inkább próbálom elodázni a pillanatot, kiélvezni, hogy végre így is újra egymásra találhattunk, hogy újra az övé lehetek és ő az enyém. Lábaim szorosabban ölelik a testét, de csak annyira, hogy ne akadályozzam a mozgásban, körmeim erőteljesebben mélyednek a bőrébe a hátán és a tarkóján, és bár még tartom magam, az a fullasztó, elkínzott csók, amire magamhoz húzom, árulkodó lehet.

Axel & Aviva

Ahogy az előbb egy pillanat alatt tönkretettük a hangulatot, úgy sikerül most éppen az ellenkezőjét végrehajtanunk. Elég egy érintés, egy pillantás, néhány elejtett félmondat, és ajka már forrón kap az enyém után, én pedig az ölébe ülök. A vágy már az első pillanattól fogva elemi erővel ég bennem és minden egyes érintése csak egyre jobban feltüzel. Úgy érzem magam, mint a szomjazó a sivatagban, aki végre vizet talált, vagy inkább mint egy függő, aki hosszú idő után először kap ismét a kedvenc anyagából. Egészségtelen mértékűnek tűnik az a vágy, amivel iránta égek, hiszen még csak ott tartunk, hogy csókoljuk egymást és kezei bemerészkedtek a pólóm alá. Megőrjít minden egyes apró inger, minden egyes hang, amit kiad magából, és ha így nyög fel, nagyon nehéz kíméletesnek lennem vele, hiába adja a tudtomra, hogy ő sincs a helyzet magaslatán.
Azt azonban a legkevésbé sem nehéz hagynom, hogy ő is megszabadítson a felsőimtől és megérintsen. Érzem, hogy már attól elviselhetetlenné válik a testemben lüktető vágyakozás, hogy tenyerei a melleimre simulnak, ajkaimon nyögések törnek fel, amelyek csak megismétlődnek, ahogy ajkai birtokba veszik a nyakam. Nem tudok uralkodni magamon, ezért is húzom magamhoz ismét egy heves csókra. Felkelek róla, őt is magammal húzva, a vágyakozás ködén át megfogalmazódik a fejemben egy terv, amit még magam sem tudok, hogy képes leszek-e végrehajtani. Végigcsókolom a testét, miközben letérdelek elé, tekintete izzón figyel, de azt hiszem, nem sejt semmit. Megszabadítom a nadrágjától, és bár engem is türelmetlen vágy hajt, mégsem gondolom meg magam. Egyébként is azt ígértem, kiengesztelem, és ahogy felrémlik előttem egy forró, heves éjszaka a yachtról, biztossá válok abban, hogy újra látni és hallani akarom azokat a reakciókat. Hallom, milyen élesen szívja be a levegőt, amikor megérintem, de még ennél is sokkal erőteljesebben hat rám az a rekedt nyögés, ami feltör a torkából, ahogy az ajkaim közé fogadom.
Érzem a csuklómra fogó ujjait, másik keze az arcomra simít, felnézek rá, de még nem hagyom magam leállítani. Ujjbegyeim finoman simítják meg a hasát, ahova most épp odafogja a kezem, de nem hagyom abba, még ha nem is hevesek a mozdulataim, csak akkor állok meg egy pillanatra, amikor meghallom a hangját. Hihetetlenül izgató a rekedtség, amivel megszólal, de ahogy felnézek rá és látom, hogy a szemeit lehunyva koncentrál erősen, még úgy döntök, hogy nem feszítem tovább a húrt. Lassan engedem ki őt a számból, ajkam enyhítőn csókol a csípőjére, aztán a hasára, mielőtt felkelnék a térdelő helyzetemből. Tenyerem felsimít a mellkasán át az arcára, magamhoz vonom egy csókra, testemet az övéhez simítom, élvezve, hogy forró bőre az enyémhez simul. Hacsak neki nincsenek más tervei, én a magam részéről biztos vagyok benne, hogy ennél messzebbre nem igazán fogunk jutni, de most változtatok a helyzeten: ugyan ezúttal is képtelen vagyok elengedni az ajkait, most úgy húzom magammal, hogy én ülök le a kanapéra, lassan hátra is dőlve rajta, ezzel is jelezve, hogy innentől övé lesz az irányítást. Megcsókolom az arcát, az állát, ujjaim végigsimítják az oldalát.
– A tiéd vagyok – suttogom a fülébe vágytól rekedten, szavakkal is kifejezve, hogy nem fogom az útjába állni, vagy épp megpróbálni az őrületbe kergetni őt. Egyelőre.

Axel & Aviva

Átrágjuk magunkat mindenen, amin szükséges, hogy aztán bocsánatkérésekkel és gyengéd érintésekkel adjuk a másik tudtára, hogy ez még semmin nem változtat. A mellkasom újra megtelik azzal a jól ismert, meleg érzéssel, tekintetem szerelemmel figyeli őt, a helyzetünk azonban hamarosan eszembe juttat valamit, ami gyorsan megváltoztatja a gondolataim irányát, és elég finoman céloznom erre és sokatmondóan ránéznem ahhoz, hogy ugyanezt lássam tükröződni rajta is. Az előbb talán elillant a pillanat, de csak rajtunk áll, hogy ezt újra felélesszük, és úgy tűnik, ebben már nem ismerünk akadályt.
Ajkai forró szenvedéllyel találják meg az enyémeket, én pedig nem késlekedek ugyanígy viszonozni a csókját. Rásegít a mozdulatra, ahogy az ölébe ülök, sóhajom elveszik az ajkain, miközben kezei a hátamra simulnak. Érintése nyomán megremeg és libabőrössé válik a testem, csípőmet az övéhez szorítom, sóhaja hallatán borzongás fut végig a gerincem mentén. Ujjaim felgyűrik a pólóját, hogy aztán újra felfedezhessék a felsőtestét, és miközben nyelvem forró táncot jár az övével, ez az érintés tényleg egyfajta felfedezéssé alakul. Puhán érintem a hegeit, ujjbegyeim finoman futnak végig azokon a bőrfelületeken, de így legalább pontosan fel tudom mérni, mikor hogyan reagál a simításokra. Megjegyzem, hogy hol ad érzékenyebb reakciókat az érintésemre, és bár ezeken a területeket kicsit sem vagyok vele durva, azért kihasználom ezt a tudást, hogy minél hatásosabb legyen az, amit csinálok. Nem sokáig bírom, hogy csak a felgyűrt póló alatt tudjak hozzáérni, és bár ő is kissé nehézkesen enged el, végül csak sikerül megszabadítanom a felsőjétől. Tekintetem izzón, éhesen pásztázza végig, mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, akárcsak az enyém, vágytól ködös pillantása szinte megrészegít, és amikor ujjai a fenekembe mélyednek, csípőmmel az övére mozdulok, bár ezzel magamból is előcsalok egy halk nyögést. Hevesen csókolok meg újra, de aztán ajkaim átvándorolnak a nyakára, nyögése hallatán újabb borzongás fut végig a gerincem mentén, meg sem állva az ölemig.
Szavaira belemosolygok a nyaka finom, illatos bőrébe, de mélységesen együtt tudok érezni vele. Fogaim finoman mélyednek a nyakába, miközben a csípőm újra megmozdul, nyögésemet a bőrén fojtom el. Érzem, mennyire akar engem és az én testemben is ugyanez a forró vágyakozás tombol; az előbb még türelemre akartam inteni magam, de félek, ez lehetetlen. Amikor keze elkezdi felgyűrni a ruháimat, engedelmesen húzom ki magam és emelem fel a kezeimet, hogy meg tudjon szabadítani tőlük. Zihálva, elnyílt ajkakkal nézek rá, a testem újra libabőrössé válik az érintése nyomán, bőröm úgy szomjazza ujjai simítását, mintha soha nem tapasztalta volna ezt. Kezei aztán bekúsznak a melltartó alá, és ahogy tenyerei a mellemre simulnak, lehunyt szemekkel nyögök fel halkan. Hátrahajtom a fejem, hogy hozzáférjen a nyakamhoz, egyik kezemmel beletúrok a hajába, míg a másik a vállát, hátát simítja, élvezve, ahogy a felsőtestünk már majdnem teljesen meztelenül simul össze, míg hátranyúl a melltartó kapcsáért.
Érzem, hogy el fogom veszíteni az eszem, amint a ruhadarab a földre hullt, újra a hajába túrok, türelmetlen mozdulattal húzom magamhoz újra. Csókom éhes és szenvedélyes, a csípőm újra az övére mozdul, de a vágyakozás kezd elviselhetetlenné válni. Szinte el sem engedem az ajkait, miközben hátrébb csúszva kimászok az öléből, mert utána egyébként is felhúzom magammal őt is, de aztán mégis megszakítom a csókot. Míg ujjaim a nadrágja gombjáért nyúlnak, ajkaimmal bejárom a nyakát, a vállát, a mellkasát, és amint lassan térdre ereszkedek előtte, a forró csókokból bőven jut a hasára is. Ujjaimat beakasztom a nadrág derekába, az alsónadrággal együtt húzom le róla, miközben nyelvem megízleli forró bőrét a csípőjén. Saját magammal viaskodok, miközben felnézek rá, de egyelőre nem mozdulok, tenyereim felsimítanak a felsőtestén a csípőjétől indulva, hogy aztán visszafelé is bejárják ugyanezt az utat; a bal oldalán csak simítva, jobb oldalán viszont körmeimmel finoman karistolva a bőrét. A bal kezem lassabban is ér le, szándékosan mert így bőven van időm jobb kezem ujjait lüktető férfiassága köré fonni. Szemeim még mindig őt figyelik, de döntésre jutok és ezt valószínűleg jól ki is fejezi, amikor forró csókot lehelek a tövébe, hogy aztán nyelvemmel simítsam végig teljes hosszát, mielőtt az ajkaim közé venném.

Axel & Aviva

Érzem, hogy lassan kezd megenyhülni, a dühe apránként párolog el, már nem néz rám olyan élesen, még ha fenn is tartjuk a beszélgetés fonalát. Nem terelem el a szót, nem hagyok reakció nélkül fontos dolgokat, ennek ellenére sem, mert ha már belementünk, szeretném, ha pontot tudnánk tenni a végére. Nem akarom, hogy tüskék maradjanak benne bármi miatt is.
– Tudom, hogy ezt most nehéz elhinned, de nem öngyilkos küldetésre mentem. Nem arról van szó, hogy vágytam a halált, akkor már egyszerűbb lett volna hagynom magam, amikor tényleg ezzel próbálkoztak. Egyszerűen csak nem hagyhattam annyiban, akkor sem, ha tudtam, hogy ez nem lesz egy életbiztosítás. – Türelmesen és halkan magyarázok, nem vitatom a szavait vagy a szándékait, csak szeretném, ha megértené, hogy nem kell azt hinnie, hogy fejjel mentem volna a falnak. – Felkészülten és hideg fejjel mentem oda, senkinek nem esett bántódása, akinek nem kellett, az M4-et is azért nem vittem, mert túl nagy feltűnést keltettem volna és nem tudtam volna eltűnni onnan. Igen, annak az egynek szerencséje volt, de egy pillanatig sem ők álltak nyerésre – mondom komolyan. Még ha nehéz is ezt hallania és maga elé képzelnie, ez az igazság.
Ismét kilyukadunk ahhoz a témához, ami mindkettőnknek más szempontok miatt nem egyszerű. Látom, hogy nem hisz magában annyira, amennyire én hiszek benne, és tulajdonképpen valahol értem is, hogy miért gondolja így. Meg tudom érteni, de nem tudom osztani a nézeteit. Magát hibáztatja a robbanás miatt, bár szerintem ebből csak tanulni fog majd; a látása miatt aggodalom gyötörheti, de erre jó ellenpélda a tegnap este. Én akkor is hiszek benne, töretlenül, ezt próbálom átadni neki is, és még ha látom is a szemein, hogy nem tud ezzel teljesen egyetérteni, azt is látom, hogy megpróbálja ezt elfogadni. Amikor magához ölel, melegség tölti el a mellkasom, és ez csak fokozódik, hogy ahogy újra rám néz, az ő szemeiben ugyanezt látom. Örülök, hogy eltűnt belőle a harag és a keserűség, szavaira csak elmosolyodom, hüvelykujjam megsimítja az arcát.
Őszintén válaszolom meg a sebbel kapcsolatos kérdését, valami megvillan a szemeiben, ahogy ő is a hasam felé néz, de szinte érzem, hogy ez már nem ellenem szól. Inkább magammal húzom hátradőlve a kanapén, élvezve a pillanatot, a közelségét, kezei érintését. A mosolya megmelengeti a szívem, de bocsánatot kérek tőle újra és újra, miközben lábamon pihenő kezét az arcomhoz emelem. Ahogy megsimítja a bőröm, mély érzésekkel a szememben pillantok rá, és amikor ugyanezt látom rajta, a szívem hevesebben dobban a mellkasomban.
Miközben ott ül és ilyen intenzíven néz rám, nem tud nem eszembe jutni egy emlék néhány nagyon hasonló pillanatról, csak éppen egy másik kanapén. Visszateszem a kezét a lábamra, ujjaim lágyan simítanak fel a karján, és ahogy rápillantok, látom a szavaim hatását a szemeiben. A tekintetében fellobbanó izzás hatására kiszárad a torkom, a testemen végigfut egy várakozásteljes borzongás, amit csak fokoz, ahogy ujjai a bőrömbe mélyednek a derekamon. Nem tudom, mi van rám nagyobb hatással, a szavai, vagy az a hang, amin mondja őket, de ahogy forrón megcsókol, a fejemből egy pillanat alatt űz ki minden egyéb gondolatot.
A kezem, ami időközben feljutott a válláig, most az arcára simul, miközben szenvedélyesen viszonzom a csókját. Libabőrös leszek az újra a pólóm alá nyúló keze érintésétől, de nem tudom beérni ennyivel, felé mozdulok, finoman fordítom a kanapé háttámlájához, hogy a hátával dőljön annak, aztán lábamat átvetve az övéi fölött szemből az ölébe ülök, közben egy pillanatra sem eresztve el az ajkait. A szívverésem felgyorsul, a vérem már csupán ettől képes felforrni, annyira szomjazza a testem az érintését, mint ahogy a szívem a szerelmét. Két hosszú hónapot töltöttem nélküle és ez alatt nem vágytam senki érintését; képtelen lettem volna rá, még akkor is, ha halottnak hittem őt. Most viszont mind a két hónapnyi elfojtott vágyakozást érzem iránta, és ezért borzasztóan meg kell küzdenem önmagammal, hogy ne legyek türelmetlen.
Felgyűröm a pólóját, hogy a bőrét érinthessem, mielőtt még közelebb simulnék hozzá, csípőmet az övéhez szorítva. A légzésem elmélyül, ajkain hevesen, telhetetlenül keresik az övéit, miközben ujjaim forró utat járnak be a hasán, az oldalán, a mellkasán. Mintha csak újra meg akarnék ismerkedni vele, azzal, hogy milyen érzés érinteni őt, pedig egyetlen pillanatra sem feledtem mindezt, mégis... az emlékeimben őrzött percek még csak nem is foghatók ahhoz, hogy milyen érzés újra itt lenni vele. Amikor úgy érzem, képes vagyok elszakadni egy pillanatra az ajkaitól, újra megfogom a pólója alját, hogy át tudjam húzni azt a fején, ha felemeli a karjait, de ezúttal nem sietek vissza a szájához. Csak azért nem, mert kiélvezem a pillanatot, nem sajnálok hosszú másodpercekkel adózni annak, hogy őt nézzem, ahogy itt ül alattam. Tekintetem végigpásztázza, amennyit csak látok belőle így, az agyamba égetve a látványt, vágytól izzó szemeitől indulva és aztán oda visszatérve. Nem zavarnak a hegek; azt nem mondhatom, hogy nem érdekelnek, mert ahogy rájuk pillantok, a vágy mellé beköltözik az a jóleső, meleg érzés a mellkasomba, amit vele kötök össze. Számomra viszont semmit nem vesznek el belőle, és ezt neki is megpróbálom átadni, amikor végül - miután kellően magamba ittam a látványát - a kezeit közé fogom az arcát és újra megcsókolom, szenvedélyesen és vágyakozva, még ha nem is időzök sokáig az ajkainál.
Csak az engesztelés gondolata képes rávenni, hogy megszakítsam a csókot, hiszen ezt ígértem és én szavatartó ember vagyok. Hüvelykujjam végigsimít az álla vonalán, ajkaim az arcán siklanak végig, hogy aztán, kissé félrebillentve a fejét, a nyakát vegyék birtokba. Forró csókokkal illetem a puha bőrt a füle alatt, amelyekkel aztán továbbhaladnak a nyaka csábító ívére. Nyelvem hegyével két csók között megízlelem a bőrét, miközben másik kezem ismét a felsőtestét simítja forrón.

Axel & Aviva

Úgy érzem magam, mint előző este, amikor arról a bizonyos ígéretről beszéltünk. Mintha elbeszélnénk egymás mellett, mintha nem akarnánk meghallani a másikat, pedig mélyen legbelül pontosan értjük, mire gondol, miről beszél, mit érez. Frusztráló, feszültté tesz, mert ezt sokkal szebben is el lehetett volna simítani, mégis ez lett a vége, és tudom, hogy ez az én hibám. Próbálok rávilágítani arra, hogy nekem a legapróbb részlet is fontos, még akkor is, ha ő érthető okokból nem mesélt el tegnap mindent percről percre; azt próbálom kifejezni ezzel, hogy ezekkel később is kiegészíthetjük a teljes képet és én is erre alapoztam, de nem hallja meg. Hosszan felsóhajtok a szavaira és néhány másodpercig inkább a szemközti falat fixírozom, de végül nem mondok semmit. A lényegen egyébként sem változtatna, a kérdésre a válasz pedig egyértelmű lenne.
Próbálom elmondani neki, hogy számomra miért volt ennek kisebb jelentősége, mint számára, de ezt szó nélkül hagyja, inkább arra akar rávilágítani, hogy miért lett volna - szerinte - fontos azonnal beszámolnom minderről. Amikor pedig elárulom, hogy éppen az vezérelte a hallgatásomat, hogy megéljük a fontos pillanatokat, heves önváddal felel, ami egyszerre lep meg és tölt el értetlenséggel. Néhány másodpercig csak az arcát tanulmányozom, mielőtt megszólalnék.
– Mit várnál, mit tegyek? – kérdezem kissé oldalra billentve a fejem. – Tudod, hogy ez a legnagyobb félelmem. Tudod, hogy ezért próbáltalak már a kezdet kezdetén elkergetni. Nem érdekel, hogy az a robbanás éppen miért következett be, ha ők nincsenek ott, vagy én képes vagyok idejében kisétálni az életedből, akkor az egész nem történik meg – rázom meg a fejem; akármit is mond, akármi is történt, ezt soha nem fogom tudni az ő hibájának elkönyvelni. Események egész sorozata vezetett ahhoz a pillanathoz. Nagy levegőt veszek és a szemébe nézek. – Újra megtenném, Axel, ezt tudnod kell. Mindent megtennék újra. Ha történik veled valami, nem fogok ölbe tett kézzel ülni és csendesen telesírni a kispárnámat otthon. Az nem én lennék.
Aztán pedig újra ott tartunk, hogy ő nem elég, ami egyszerűen nem fér a fejembe, még mindig nem. Fogva tartom a pillantását, kezeim az arcára simulnak, úgy próbálom átadni neki azt, ahogyan én látom őt, az érzéseimet, a bizalmamat. Túlságosan alábecsüli magát, annyira a hajón történtekre koncentrál, mintha a tegnap este meg sem történt volna, pedig egymaga szabadított ki abból a rohadt kikötőből. Szeretném, ha értené, miért helyezném a kezébe az életem bármikor, és bár a tekintete és sóhaja bizonytalanságra utal, végül mégis megadó választ ad. Aztán értem nyúl, magához ölel, nekem pedig elönti a mellkasom egyfajta megkönnyebbülés. Kezeim a nyaka köré kulcsolom, szorosan, ragaszkodón viszonzom az ölelését, szemeimet egy pillanatra lehunyom és magamba szívom az illatát. Szavaira halkan elnevetem magam, hihetetlen, hogy most még ő kér tőlem bocsánatot.
– Ne viccelj – rázom meg a fejem, mosolyogva simítom meg az arcát, amikor ismét rám néz. – Nincs miért haragudnom. Inkább te ne haragudj rám – döntöm a homlokom az övének egy ismerős mozdulattal. – Egyszer még jobb leszek ebben, ígérem – sóhajtok fel. Sokat kell még gyakorolnom az emberi kapcsolatok terén, ez legalább biztos. – Én is nagyon szeretlek, remélem, tudod – emelem aztán fel a fejem, hogy újra láthassam a szemeit.
Kérdésére lenézek a varrat irányába, aztán megrázom a fejem.
– Nem különösebben. Nyilván nem esne jól most oda egy ütés vagy egy rúgás, de egyébként nem zavar. Nem rosszabb, mint bármilyen más sérülés – vonom meg a vállam. Lehet, hogy a szúrás mély volt, de a varrat szépen összetartotta a sebet és nem is fertőződött el, hasonlóakat pedig hordtam már ki lábon. Joe-nak mindenesetre meg kell majd köszönnöm a szakszerű ellátást, már csak azért is, mert ha így fogalmazok, a képembe fog röhögni.
Hátradőlök a kanapén, jobbára őt is magammal húzva, még mindig közel tartva magamhoz. Fejemet megtámasztom a háttámlán és úgy nézek rá egy bocsánatkérő mosollyal.
– Jól elrontottam a hangulatot, igaz? – teszem fel a költői kérdést némi öniróniával. Megfogom az egyik kezét és magamhoz húzom, arcomat ragaszkodó mozdulattal simítva az ujjaihoz. Ha a szavakkal és a beszélgetésben nem is vagyok valami jó, talán érintésekkel jobban ki tudom fejezni magam. – Tényleg sajnálom. Ígérem, nincs semmi más, amiről tudnod kellene – puszilom aztán meg az ujjait, és ahogy újra ránézek, láthatja a szemeimen, hogy tényleg nem csak azért mondom ezt, hogy megnyugtassam.
Ahogy ott ülünk, hirtelen eszembe jut egy emlék, egy másik kanapéról, aminek hatására újra el kell mosolyodnom, de ez a mosoly most egészen más, és ez a más jelleg a tekintetembe is beköltözik.
– Persze, ha engesztelésre vágysz, szólj és megnézzük, mit tehetek érted... – teszem vissza a kezét az ölembe, hogy aztán ujjaim lassan, finoman felfuttassam a karján, gondosan kikerülve azt a helyet, ahol a vágás éktelenkedik rajta, amit tegnap be kellett kötnöm. Remélem, nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak a varratnak a hasamon - bár, ha kell, szívesen demonstrálom neki, mennyire nem fáj.