Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 29, 2022 3:27 pm
Mr and Mrs
A bébizést nem is kell tovább részleteznem, hogy miért nem tetszik, és ő sem vitatkozik velem ezen, amit egyértelműen úgy veszek, hogy igazam van. Ez a legegyszerűbb, értem én. Ha minden nőt bébinek nevez, egyrészt nem kell a nevüket megjegyezni, másrészt pedig nem fogja őket a nem megfelelő néven szólítani, hogy aztán mehessen a hiszti. Na de én akkor sem vagyok olyan, mint a többi nő, akivel ki szokta szórakozni magát, szóval ez a bébi...hát eléggé kiborít. Valószínűleg, ez is csak tesz egy lapáttal a pimaszkodásra, amit most amúgy is élvezettel csinálok, mert jól mulatok, legfőképp azon, hogy tudom mennyire nem tetszik neki, mégsem tud tenni ellene. Vagyis, tudna, de valahogy a vodka miatt most annyira nem mufurc, mint szokott. Még nevet is néha velem együtt, bár ennek ellenére azért megfenyeget, hogy ezt még visszakapom. -Nem értem, miért mániád ez a gyeplő dolog, de rendben. Kíváncsian várom a bosszúdat.- incselkedek tovább, még kacsintok is egyet, de aztán a hangulat olyan hirtelen változik meg a béna poénomnak köszönhetően, mint az időjárás. Azt mondja rabok vagyunk, vagy legalábbis Ő annak érzi magát, ami nem is azért sért, mert ne lenne igaza, hanem mert én mindent elkövetek annak érdekében, hogy valahogy ez mégse legyen feltétlenül olyan, mintha az lenne. Mintha kényszer lenne. Sért, hogy ennek ellenére épp Ő érzi úgy magát, mintha raboskodna, holott nekem meg lenne minden jogom ahhoz, hogy a szobámban duzzogjak reggeltől estig egyhuzamban, hogy azzal is ellenkezzek ez egész ellen. Egyébként is, én nem korlátozom semmiben. Nem ítélkezek fölötte -vagy legalábbis hangosan biztos nem-, nem piszkálom naphosszat semmi hülyeséggel és úgy általában, szerintem egész elviselhető vagyok. Mégis, még van képe azt mondani, hogy rabnak érzi magát. Hát akkor én mit szóljak? Csak addig vagyok biztonságban, míg a drága apáink úgy gondolják jónak és még így sincs kizárva, hogy a végén majd el leszek téve láb alól. Kétlem, hogy majd csak úgy szabadon engednének, mint valami kibaszott madarat. Végül, amikor arra kér, ösztönöz is, hogy közelebb húzódjak hozzá, nem ellenkezek. Hogy is tehetném, amikor jól esik közel lenni hozzá? Amikor ez az este most egész kellemes, már-már olyan hangulata van, mintha ez az egész tök normális lenne én meg képes vagyok belesüppedni, mint valami béna álomba, hogy aztán később szembesülhessek azzal, hogy ez nem is valódi. Valószínűleg a szavai sem azok, csak valamiképp próbál enyhíteni a rossz kedvemen, ami sikerül is neki. -Akkor jó éjt.- súgom halkan, mikor egy talánnal válaszol kérdésemre, hogy így már majd képes lesz aludni és meg is várom csendben, míg eléri az álom, kicsit tovább is időzök, mint kellene, hogy aztán mikor már kellően mélyen alszik, ellenőrizzem még egyszer, nem-e ment fel a testhője, de mivel nem történik ilyesmi gond, végül kicsusszanok óvatosan mellőle és megállok az ágy mellett. Egy hosszú pillanatig, csak figyelem, ahogy nyugodtan alszik, végül kiosonok a szobából és visszamegyek a szobámba. A helyemre, ami -képzelegjek bármit is- nem mellette van. Csak rabok vagyunk mindketten.
// imádtam, mint mindig //
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 29, 2022 7:44 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Meg sem lepődtem az okokon, mikor szavakba öntötte, mi baja a bébizéssel, az escort lányok újbóli felemlegetése pedig szinte már a beszélgetéseink részévé vált, bár ezen a téren a diplomatikus hallgatást választottam inkább. Amúgy sem tudtam volna mit hozzáfűzni, bizonyára gondolt valamit rólam és azokról a lányokról, amiben vagy hitt vagy legalább hinni akart, én meg hülye lennék megnyitni pont most egy másik csatateret. A mosolyom viszont nem szünetelt, még akkor sem, mikor megforgatta szemeit. Már Irina jelenlétében is egyértelművé vált, hogy lakozik benne egy zöld szemű szörnyeteg, én viszont aligha ismertem ezt az érzést. Hacsak nem számít az, hogy néha féltékeny voltam a saját húgomra, amiért apám benne jobban megbízott. Amikor Igor hozzáért, nem féltékenységet éreztem, hanem dühöt, őrjöngő és bestiális haragot, amiért megpróbálta rá emelni a kezét, és tudtuk, hogy nem állt volna meg ennyinél. És habár azzal fogadtam a házamban, hogy azzal és azt csinál, amit akar, és ezt a mostani pillanatig nem is másítottam meg, egy ilyen esetben minden bizonnyal megnézném magamnak, milyen tejfölös szájú senkiházival múlatja az idejét. - Hát ezzel nem vitatkozom - dőltem hátra vigyorogva, mikor szóvá tette, hogy szerinte most is jól szórakozom. - De ha visszakapom a gyeplőt, még jobban fogok - vált a vigyorom szemtelenné, bár nyilván nem érte váratlanul a kijelentés. Nem fognak minden este lelőni vagy épp felnyársalni, vagy bárkimet megölni, hogy alkoholba meneküljek, amiről mint kiderült, elviselhető társaságot csinált belőlem. Nekem valószínűleg ugyanolyan jólesett ez a mostani, mint neki, csak míg ő ki tudta fejezni az ilyesmit, én nehézségekbe ütköztem. Az, hogy bomladozni kezdett az alkohol mámora, szinte rögtön éket is vert kettőnk közé, és ezt valószínűleg semmilyen magyarázattal nem tudtam volna visszaszívni. Nem is akartam, mert nem mondtam olyat, ami ne lenne igaz, de ez az egész túlmutatott azon, hogy éppen jól érezte-e magát velem és viszont. Nekem börtön volt, ami hétköznapi embereknek egy normális életvitel, és valószínűleg azok a hétköznapi emberek is börtönnek élték volna meg az én életemet, mert annyira távol állt attól, amit a normális erkölcsűek el tudtak volna viselni. Nekik tényleg olyan lett volna mint egy börtön. És annak ellenére, hogy nem akartam visszaszívni, nem akartam megmásítani senki kedvéért a véleményemet, a keze után nyúlva húztam tenyerét a mellkasomra, pár pillanat erejéig még fogolyként tartva az ujjait az enyéimmel. A mozdulat inkább volt ösztönös, mint tudatos, a szavaimról nem is beszélve. Ilyesmi még soha nem hagyta el a számat, de a tudat, hogy itt van velem egy szobában, egy ágyban, és még csak hozzá sem érhetek... elvégre néha még akkor is kerestem vele a fizikai kontaktus minden létező formáját, mikor dühös voltam rá, hát még mikor nem. Magam sem tudtam volna szavakba önteni, hogy miért, de megnyugtatott. - Arra biztosan emlékeznék - válaszoltam, hátrahajtva a fejem, majd mikor a vállam felé közelített, felemeltem a karom, hogy akadály nélkül tudja a vállamra hajtani a fejét. Soha senkivel nem szoktam együtt aludni. Én az a fajta voltam, aki megkapta amit akart, aztán összeszedte magát és továbbállt. Az pedig, hogy valaki hozzám bújjon, és közben a mellkasomon időzzenek az ujjai... most túl jó volt. Már-már idilli, amiről eddig amúgy sem volt sok fogalmam, egy pillanatra pedig átsuhant a fejemen, hogy képes leszek-e egyáltalán valaha elengedni majd ezt a lányt. Szinte rögtön eszembe jutott a szüleim házassága, és az, hogyan is végződött. - Talán - mosolyodtam el, fél szemmel rásandítva, majd egy mély levegőt véve próbáltam ellazítani a megtépázott idegeimet, az izmaimról nem is beszélve. Azt azonban már nem öntöttem szavakba, hogy a megnyugváson túl érintése nyomán a vágy sem csillapodott. Mégis, ma estére mintha ismét tiltott gyümölccsé vált volna, azzal kellett beérnem, amiben hajlandó volt részesíteni, és irigyeltem a kitartását és az önfegyelmét, miközben lehunytam a szemeimet, várva a megváltást ígérő álmot.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 28, 2022 7:51 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Kiborít ezzel a "bébi"-vel és az a legjobb, hogy tisztában is van ezzel, mégis folyamatosan ezt hajtja. Valahol vicces is, de azért eléggé frusztrál a dolog. -Hát épp ez a bajom, hogy valószínűleg az escortjaidnak ugyanezt szoktad hajtogatni.- sóhajtom szemeimet forgatva, de azért nevetek is közben, mert legalább van annyira tökös, hogy bevallja, ennél többre nem igazán képes. El tudom képzelni, hogy egy olyan nő társaságában ez a bébizés miféle körítéssel zajlik. Ennek fényében, már csak azért is pimaszkodok tovább, érdekel melyik nézésemre gondol, hiszen a repertoáromban van egy pár, kezdve a dühöstől egészen a vágyakozóig, mire újfent a revanssal fenyeget. -Mintha most nem szórakoznál jól.- dünnyögöm halkan, bár nem kételkedek abban, hogy meg lesz a böjtje ennek az estének. Túlságosan kellemes hangulatú az egész és Őt ismerve utólag majd úgyis meg akarja mutatni, hogy Ő az alfahím, a főnök meg egyébként is... Poénkodok is tovább, teszek is egy vicces megjegyzést, hasonlítom a helyzetet valamihez, amiből rögtön oda lyukadunk ki, hogy mindketten rabok vagyunk, ami lényegében igaz is, de ettől függetlenül rosszul esik. Az legalábbis, hogy azért próbálok elviselhető lenni, nem a fejére nőni meg ilyesmi, de Ő mégis így érez, az mindenképp. Pedig, még én sem veszem ezt úgy konkrétan, mintha rab lennék. Inkább gondolok erre úgy, mint egy kalandra vagy tapasztalatra. Rá is kérdezek, hogy valóban így érez-e, de ő csak visszakérdez ahelyett, hogy válaszolna. Nem, mintha ez nem árulna el épp eleget. Bele is mélyedek a gondolataimba, talán picit be is zárkózok, amit a keresztbe tett karjaim is jeleznek, ő pedig próbál enyhíteni a szavain azzal, hogy ez nem "miattam" van, de ez sovány vigasz. Én se vagyok hozzászokva, hogy legyen valaki az életemben, aki meg akarja szabni, hogy mit csináljak, miközben nem az apám, mégsem ellenkezek, mint valami lázadó kamasz. Én sem akartam férjhez menni, vagy legalábbis nem így, mégsem bőgök esténként a párnámra hajolva. Nem is reagálok inkább semmit, mert most talán túl sok mindent tudnék a fejéhez vágni, ami már megint olyan lenne, mintha tényleg a felesége volnék és elégedetlenkednék, így végül inkább az állapotát ellenőrzöm. Megnézem nem-e lázas, kérdezem is, hogy érzi magát a válasz pedig épp az, mint amire számítok. Valószínűleg azt sem kötné az orromra, ha szarul lenne. -Akkor jó. Talán, nem lesz baj.- jegyzem meg halkan, újra felveszem a korábbi testhelyzetet annak ellenére, hogy már mellette ülök, mire ő váratlanul elhúzza a kezem és a mellkasára tereli. Csak bámulok rá, miközben megszólal, miközben a tudtomra adja, hogy nem tud aludni, ha nem érinthet és próbálok én ellenállni, betudni ezt valami béna, konkrétan ki nem mondott bocsánatkérésnek, de ettől függetlenül iszonyú édesnek is gondolom. Fenébe már, hogy ilyen könnyedén meg tud enyhíteni, hogy ennyire becsülöm az ilyen pillanatokat, mert tudom, hogy nem dobálja csak úgy őket. Bár ettől függetlenül a szemeimet forgatom még, ha somolyogva is. -Úgy mondod, mintha már aludtunk volna együtt valaha.- fészkelem magam oda hozzá halkan morogva, fejem a vállára fektetem, kezem pedig mellkasán hagyom, ahova Ő húzta. Tényleg nem tudom már, hogy mit gondoljak, hogy ezeket a pillanatokat mire véljem, de inkább, csak csendben kiélvezem, mert az illata és az, hogy ilyen közel érezhetem magamhoz, egészen megnyugtat.-Akkor így már tudsz aludni?- lesek fel rá végül, halkan kérdezem, miközben ujjaim automatikusan is apró mintákat kezdenek rajzolgatni bőrére, ami igazság szerint kész őrület. Ilyesmit a párok szoktak csinálni, az igazi házasok, mi pedig nem vagyunk azok. Rabok vagyunk, ahogy Ő is mondta.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 28, 2022 6:04 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Elvigyorodtam, mikor ismét szavakkal nehezményezte a bébizést. Már máskor is megtette, én pedig már akkor is az orrára kötöttem, hogy direkt szívatom vele. Nem kellett volna ilyen fegyvert a kezembe adnia, és ez mindig bevált, mikor cukkolni akartam. Ráadásul ezzel is csak azt tudtam demonstrálni, hogy az oldottabb légkör ellenére én még mindig ugyanaz a Dimitriy vagyok, akivel azért szép számmal akadtak negatív tapasztalatai is, és akinek néhány napja adott egy ultimátumot, nekem pedig eltökélt szándékom volt minél későbbre tolni a mérlegelését. Talán azt sem tudtam, hogy kezdjek neki. Soha senki nem mert még ilyen nyíltan válaszút elé állítani, és hirtelenjében ezzel nem is tudtam mit kezdeni. - Ennyi az eszköztáram becenevek terén - vontam egyet a vállaimon, mintha mellékes információt közöltem volna vele. Sejthette, hogy nem becézgetek senkit, nem is volt olyan nő az életemben soha, akivel eljutottam volna erre a szintre, és amúgy is, a bébi mindenkire tökéletesen ráaggatható volt. Főleg mikor elfelejtettem a nevüket. Az ilyen jellegű sztorikat inkább megtartottam magamnak, de eléggé megcsorbítva érezném a férfiasságom, ha holnaptól nyuszifülnek kéne szólítanom. Félrebillentettem a fejemet, majd megforgattam a szemeimet, mikor ismét egy pimasz vigyorral az arcán kezdett beszélni. - Jól van, csináld csak - dőltem hátra, újra megkeresve a tekintetét, és ugyan az arcom több-kevesebb sikerrel mozdulatlan maradt, de a hangomban felfedezhette a játékos élt is. - Húzogasd csak az oroszlán bajszát. Én fogok jobban szórakozni, mikor visszakapod - sóhajtottam fel, mintha már fejben elképzeltem volna, hogyan is fog zajlani a méltó revans ezért a rengeteg pimaszkodásért, de legalább már nem úgy pislogott rám, mint az előbb. Félsikernek könyveltem el, és inkább legyen pimasz, mint aggódó. Az utóbbit tényleg nem tudtam megemészteni, de még nem álltam készen arra, hogy beavassam, miért ez a merev elzárkózás mindentől, ami akár egy kicsiny emberi érzelmet is kelthetne bennem. Valószínűleg érzékeny pontra tapintottam, mikor mindkettőnket rabnak neveztem. Ő valószínűleg viccelni próbált, belőlem viszont előtört a jeges racionalizmusom, amit ezidáig sikerült kizárni. Talán azért is érezte jól magát, mert nem lógott ki a seggemből egy fél jéghegy. Pedig tényleg nem megbántani akartam, mégis úgy mászott mellém, mintha kötelező lett volna. Egy ideig követtem a tekintetemmel, majd én is magam elé kezdtem pislogni, mintha olyasmi történt volna, amit vissza akarnék szívni. De minek akartam volna? Ez volt az igazság. Ahhoz az élethez képest, amit előtte éltem, ez egy börtön volt. És nem mondhattam el neki, hogy miért, különben talán ő állítaná belém ma este a második kést. Volt annyira magabiztos a keze, hogy ne tévesszen célt. - Te nem úgy érzed magad? - kérdeztem vissza, de tudtam, hogy ez ide kevés lesz. Én is megkerestem a tekintetét, egy ideig nem szóltam semmit, csak egy sóhaj távozott belőlem. Ha őszinte lettem volna, rögtön elsőre kimondom, hogy nekem a házasság felért egy börtönbüntetéssel, nem véletlenül kerültem negyven éven keresztül ezt az egészet. De nem mondtam ki, néma csendben ültem, a tekintetét fürkészve. - Nem miattad - jött ki belőlem végül, mintha csak magyarázkodni akartam volna, de amúgy két ujján meg tudta volna számolni, amúgy is hányszor hazudtam neki. Éppen ez volt a baj, általában túl őszinte voltam, ezzel pedig rendszerint vérig tudtam sérteni. Nem folytattam tovább a gondolatot, csak hagytam, hogy megtapogassa a homlokomat, de ahogy hozzám ért a tenyere, én magam is megállapítottam, hogy nagyjából ugyanaz a testhőnk. Talán mégsem lesz akkora baj, mint azt eddig gondolta. Én meg amúgy is lazán kezeltem az ilyesmit. - Hát jól vagyok. De ezt már mondtam. Mutattam - tettem hozzá, mintha ezúttal én akartam volna elérni a közöttünk kialakuló jéghegy olvadási pontját. Ez általában az ő asztala volt, és valószínűleg hozzá is szokhatott a kudarcokhoz. Talán ezért nyúltam a karjai felé, amiket időközben már összefont a mellkasa előtt, és egy viszonylag gyengéd, mégis határozott mozdulattal bomlasztottam ki ebből a testtartásból, megfogva az egyik csuklóját és közelebb húzva magamhoz. - Nem tudok úgy aludni, hogy itt vagy mellettem, de nem érinthetlek - suttogtam, a mellkasomra vonva az ujjait, de továbbra sem engedtem a kezét, közben úgy fürkészve a tekintetét, mintha szavak helyett a tekintetével akarna majd válaszolni. Pedig akár el is ránthatta volna a kezét. Magamra hagyhatott volna. Megsaccolni sem tudtam volna, mi lesz a válaszlépése arra, amit mondtam, és ahogyan mondtam. Mert abban egészen biztos vagyok, hogy még soha nem mondtam neki hasonlót.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 28, 2022 3:26 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Eszem ágában sincs vitatkozni vele a vágyainkat illetően, hiszen az iménti csók és az, ahogy mindketten reagáltunk, egyértelműen igazat adnak neki. Az a legszebb az egészben, hogy senkivel sem passzoltak még ennyire a vágyaim, senki nem érzett rá zsigerből, hogy mikor, mire van szükségem, a legtöbb pasas meg amúgy is egyetlen pózt ismert egyetlen helyen. Dimitriy viszont az a fajta férfi, akinek egy pillantása is olyasmiket hoz ki belőlem, amikről eddig nem is tudtam, hogy ott lappangnak bennem. A közelében igazából minden kicseszett bútordarab tökéletes helynek számítana ahhoz, hogy kiéljem azon Vele a vágyaim...na tessék. Máris olyan irányba terelődtek a gondolataim, hogy inkább csak kínosan elnevetem magam, nyelek egy nagyot és elpillantok róla az éjjeliszekrény felé. -Na jó. Találnunk kell ehelyett a "bébi" helyett valami normális becenevet, mert a hideg futkos tőle a hátamon és nem a jó értelemben...- jegyzem meg nevetve, bár az sem kerüli el a figyelmemet, hogy hadba "állt" az imént, de inkább nem reagálok rá, mert még a végén addig csigáz, hogy magasról tenni fogok a sérülésére meg a részegségére is. Mondjuk kétlem. Túlságosan aggódok érte, bár én magam sem értem, hogy miért, hiszen a hegei alapján is tudom, hogy volt már ennél sokkal rosszabb állapotban is. Csak épp akkor én még nem voltam itt, hogy aggódjak. Nincs is hozzászokva, nem is tetszik neki túlságosan, mert még ki is kéri magának, hogy úgy nézzek rá most is, mint máskor. -Egészen pontosan, melyik nézésemre gondolsz?- mosolyodok el pimaszul, valamiért kezd ma este szokásommá válni, bár tény, hogy a hangulat is egész más most, mint amilyen lenni szokott. Valahogy ő is lazább, kevésbé rideg, mint ahogy hasonló helyzetekben lenni szokott, de inkább a vodkára fogom, mint arra, hogy fontolóra vette volna, amit a múltkor a partyn mondtam neki. Hiszen, döntés elé állítottam vagy legalábbis megkértem, hogy döntse el, miként viszonyul hozzám. Szeretném azt hinni, hogy most amiatt viselkedik másképp, de nehéz meghatározni. Sosem láttam még sérülten, részegen. Talán, ilyen állapotban egyébként is ilyen lenne. Az aggodalmamat végül egy hülye poénnal próbálom magyarázni, a Stockholm-szindrómához hasonlítom a helyzetet, hogy talán megkedveltem a fogvatartómat, holott tényleg nem érzem magam úgy, mint egy rab. Az elején talán még ez volt, de mostanra már egész más itt lenni. A feleségének lenni. Már csak azért is, mert normálisan bánik velem, leszámítva azt a pár vitát. Aztán halkan elsuttogja, hogy szerinte mindketten rabok vagyunk, mire csak hosszan rábámulok, mintha elgondolkodnék a szavain, pedig valójában inkább azon gondolkozok, hogy ez rosszul kellene-e essen vagy sem. Inkább mellé mászok, azogy egy finom mozdulattal céloz rá, hogy akár oda is mehetnék mellé, majd pár hosszú pillanatig csendben bámulok magam elé. Nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg, ami böki a csőrömet. -Úgy érzed magad?- súgom halkan, de csak jóval később fordulok felé, hogy az arcára pillantsak, mert ez azért elég kemény kifejezés. Mármint, hogy én vagyok az Ő házában, én alkalmazkodok az Ő világához és mégis Ő érzi magát rabnak? Mintha olyan nagyon meg kellene nekem felelnie bármiben is, bár tény, a nők verését és az agressziót velem szemben nullára kell redukálnia, de egyébként nem érzem úgy, hogy olyan rossz lehetne a társaságomban lenni. Elfordulok végül, inkább a szobán vezetem végig pillantásom, mintha olyan nagyon lekötné a figyelmem, közben karjaim összefűzöm magam előtt. -Egyébként, hogy érzed magad? Nem vagy lázas?- kérdezem aztán, kezem a homlokára is teszem pár másodpercre, de nem igazán tűnik úgy, mintha meleg lenne a bőre. Vagy legalábbis, nem melegebb annál, mint amilyen akkor volt, mikor az enyémhez ért. Francba már, hogy nem tudok másra gondolni a közelében...
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Jan. 28, 2022 7:09 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Jó ideig bámulhattam magam elé, elmélyülve a saját gondolataimban arról, mit is jelent ez az egész, miért vágyódom utána ennyire kínzó görccsel a gyomromban, és miért akarom minden egyes pillanatban érinteni, ahányszor csak a közelemben van, de elég hamar rájöttem, hogy ezt még józan keretek között sem tudtam felmérni és megválaszolni, nem még spicces állapotban, éppen egy jó mély sebbel a mellkasomon. Amiről Iris miatt próbáltam nem tudomást venni, vagy legalábbis kisebb jelentőséget tulajdonítani neki, de megvolt az esély arra, hogy nem úszom meg a doktor holnapi látogatását. Amikor visszatért, mégsem mutattam leghalványabb jelét sem, hogy éppen min agyaltam annyira, mellém térdelve, egy pohár vízzel a kezemben akarta, hogy bevegyem a kis bogyót. Ismert már eléggé ahhoz, hogy tudja, az ilyen helyzeteket amúgy sem hagyom csak úgy szó nélkül, de miután elnevette magát, az én arcomra is kiült egy mosoly. - Miért ne? - kérdeztem széttárt karokkal, már amennyire meg tudtam valósítani ezt a mozdulatot. - Van egy olyan sejtésem, hogy nagyon hasonlóak a kiélnivaló vágyaink - tettem még hozzá pimasz éllel a hangomban. Gondolati síkon mondjuk vicces volt elképzelni a partidrogos verziót is, de egy pillanatig sem tudtam komolyan venni, főleg azért, mert ő is, én is tudtam, hogy nem kellene túl nagy kényszert alkalmaznia ahhoz, hogy megkapja tőlem, amire vágyik. Fordított helyzetben azonban már nem voltam annyira biztos a sikeremben, talán éppen ezért nem kezdtem bele a gyomorfeszítő erőlködésbe. Újabb szavai azonban további szemtelenség formájában ültek ki az arcomra, majd én magam is felnevettem, de csak röviden, és lazán megrántottam a vállaimat. - Bébi, én már az előbb is hadba álltam - kerestem meg a tekintetét futólag. Elég jól belejött a pimaszkodásba, talán nyeregben is érezte magát most, hogy elég elesett állapotba keveredtem, de néha-néha kikacsintott a hétköznapi felem. Az viszont, ahogy rám nézett, szinte fizikai viszketést okozott a bőrömön, és nem is bírtam ki, hogy ne jegyezzem meg. Az, hogy aggódott értem... miért? Semmi oka nem volt rá, ahogyan arra sem, hogy bizalmat szavazzon nekem. Minden alkalommal, mikor közelebb került volna, elzárkóztam, elutasítottam, és talán pontosan azért, hogy ez a jelenlegi pillanat soha ne történjen meg, és soha még csak eszébe se jusson úgy nézni rám, mint ahogyan most. - Nézz rám úgy, ahogy szoktál - bukott ki belőlem, bár magam sem tudtam volna megfogalmazni, mire is gondoltam pontosan. Azt sem tudtam volna megnevezni, milyen pillantásokkal szokott jutalmazni, mert elég széles volt az a bizonyos skála. De mind közül talán ez volt a legrosszabb, az aggódás. Újra megkerestem a tekintetét, szinte már rögtön szóra nyitva a számat, aztán amilyen hirtelen mondtam volna ki a szavakat, úgy döntöttem inkább a hallgatás mellett. Mintha a saját szörnyetegem még ennyi vodkától sem feküdt volna ki igazán, hozni akarta a megszokott formát, el akarta taszítani, csak hogy az aggodalom helyét valami más vegye át: legyen az akár gyűlölet, akár undor. Az utolsó pillanatban mégis útját álltam, mert ha hangosan kimondva nem is, de megígértem magamnak, hogy... megpróbálom. Megpróbálok dolgozni magamon, és talán nem lenne rossz első lépésként, hogy amint érzelmeket mutat felém, nem töröm össze a szívét és a lelkét azzal, hogy én viszont mekkora szívtelen fasz vagyok. Így végül csak nagy levegőt vettem, majd biccentettem, mikor egy újabb pohár vízről beszélt. A megjegyzését hallva azonban egy pillanatra megmerevedett minden izmom, lassan keresve meg ismét a tekintetét, de talán most jött el az a pillanat, amikor kifogytam a szavakból. Én. Életemben először nem tudtam, hogy erre mégis mit kellene mondanom. Próbáltam nem többet látni a gondolatmenetébe, mint amit valójában jelenteni akart, de nehéz volt elvonatkoztatnom. - Mindketten rabok vagyunk - suttogtam aztán, kézbe véve az újabb adag vizet, de közben a másik kezemmel magam mellé paskolva, hogy ne fölöttem térdepeljen, hanem hogy másszon vissza az ágy egy kényelmesebb pontjára. Bár majdnem mindegy volt, az ágy melyik pontján időzik, minden lehetőségnél túl közel volt hozzám, és mindahányszor beszívtam az illatát, hadakoznom kellett a vágyódás új szintjeivel.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 27, 2022 9:49 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Hiába is próbálnám tagadni, hogy miféle hatással van rám, hiszen a csók, ami egyre intenzívebbé vált, a lélegzetem, ami még mindig szaporább vagy a tekintetem, ami a vágytól csillog, rútul elárulnak. Réges-rég elkéstem azzal, hogy megpróbáljak közömbös lenni Vele, hogy úgy tegyek, mintha nem indítana be már a puszta gondolata is annak, hogy újra érezzem Őt. Megálljt parancsolni magamnak azonban, még megpróbálhatok és sikerül is, ahogy megszakítom a csókot, bár legszívesebben rögtön abban a pillanatban folytatnám az egészet ott, ahol félbeszakítottam. Másról se szól az életem, mint arról, hogy őrlődök és fontolgatok ahelyett, hogy tenném, amit akarok, amire vágyok. Már pedig Rá folyamatosan vágyok, mióta csak belekóstoltam, milyen tökéletes összhang tud kialakulni köztünk, ha félre dobunk minden mást. Talán, most is lehetőség lenne erre, én mégis inkább azt tartom szem előtt, hogy ne okozzak neki még véletlenül se fájdalmat vagy épp magamnak azzal, hogy most ilyen édesen és nyíltan viselkedik, míg holnap talán újra eltaszít majd magától. Jól is jön, hogy vizet kér én pedig kiszabadulhatok picit a bűvköréből, kicsit elterelhetem a figyelmem azáltal, hogy inkább az állapota miatt aggódok, ami egyértelműen le is rí rólam, amikor visszatérek hozzá a szobába, hiszen nem csak víz, hanem fájdalomcsillapító is van nálam. Bár az aggodalmam ellenére azért sikerül egy jóízűt nevetnem a feltételezésén, meg a megjegyzésén is a megerőszakolásáról. -Ó, tehát önként felkínálod magad, hogy kiélhessem rajtad a vágyaim?- kérdezek vissza pimaszul, de azért közben elégedetten veszem tudomásul, hogy a gyógyszer ellen nem ellenkezik, le is nyeli már az első korty vízzel. -Lehet, hogy azért hoztam a fájdalomcsillapítót -mert egyébként az-, hogy végül hadra fogható legyél, nem? - pimaszkodok tovább, ha már érezhetően incselkedni akar ő is, de aztán csak tovább figyelem az ágyon térdelve, ahogy lehúzza a pohár vizet. Na és persze kikéri magának, hogy ne nézzek rá így , aggódva, mintha érdekelne a sorsa, pedig engem érdekel. Nem is értem, miért olyan hihetetlen ez számára. Lepillantok ölemben pihenő kezeimre, nyelvek egy nagyot, majd újra rápillantok. -Mit szeretnél? Hogy nézzek rád? Egy hatalmas vágás éktelenkedik a mellkasodon.- Intek is a kötés irányába tanácstalan arccal és mondhatja nekem ezerszer is, hogy az a vágás nem durva, én akkor sem így látom. Az ilyesmi sérülések szoktak a legcsúnyábban elfertőződni és kétlem, hogy egy maffiózó azzal szokta múlatni az idejét, hogy a kését fertőtleníti.- Olyan nehéz elhinned, hogy én aggódom érted?- kérdezem végül, majd előrébb hajolok, hogy a poharat elvegyem tőle, szándékosan kerülve pillantását, mert sért, ha valóban így látja. Vajon mit gondol, miért vagyok most itt vele? Poénból? Nyalizni akarok épp neki? Félek tőle vagy mi? -Öntsek még?- kérdezem végül halkan, ha a poharat sikeresen megszereztem, meg akkor, ha nem is, végül felé pillantok és megpróbálok picit a fejébe látni. Tudom, hogy nem mindig rendes velem és tudom, hogy egyáltalán nem lát itt szívesen, konkrétan alig várja, hogy megszabaduljon tőlem, de én nem tudok olyan érzelemmentes lenni, mint amihez Ő is szokott. -Mondhatnám, hogy ez Stockholm-szindróma, de mivel nem vagyok rab...- tárom szét karjaimat tanácstalanul, majd athajolva fölötte megszabadulok a pohártól vagy épp újratöltöm, ha azt kérte.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 27, 2022 8:36 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Gondolhattam volna azt, hogy rossz ötlet volt csókot kérni tőle, legalább olyan formába öntve, mintha ez lenne az utolsó kívánságom. Tény, hogy testileg és lelkileg is kifacsartak a ma esti történések, a gyászt pedig amúgy sem tudtam soha a helyén kezelni, de még nem készültem temettetni magam, és annyira nem is lehettem rossz bőrben. Táncoltam már a halál peremén, és az nem ilyen érzés volt. Neki viszont amúgy sem kellett mindenről tudnia. Ennél egyértelműbben már nem is tudtam volna átadni neki az irányítást, a csók minden apró momentumát ő határozta meg, ő pedig nem volt rest kihasználni a lehetőséget, ha már egyszer megkapta. Az, hogy hatással volt rám, nem is lehetett vitás, a testem nem a láztól kezdett forrósodni, és jó ideig úgy tűnt, talán nem is fog leállni. Nem szakad el tőlem, átadja magát az érzésnek, a remélt gyönyörnek, amiben eddig még soha nem volt csalódása. A gondolattól még én magam is bizseregni kezdtem, de mikor elhúzódott, tudomásul kellett vennem a döntését. Még akkor is, ha a lélegzetem csak egy idő után kezdett szabályossá válni ismét, a testem pedig, mint az este egyetlen árulója, már régen jelezte, hogy bármi is lesz a következő lépése, bennem nem fog csalódni. Bebizonyosodott, hogy hiába a fájdalom vagy éppen a dorbézolás, ugyanúgy férfi maradtam, és ebben másfél perccel ezelőtt még nem voltam teljesen biztos. Egy ideig fürkésztem a tekintetét, majd hogy megtörjem a helyzet okozta furcsa csendet, és oldjam a saját feszültségemet, amit a felébredt, de kielégítetlen vágy okozott, inkább csak vizet kértem. - Jó a mentes - biccentettem, és magamban összegeztem, hogy nagyjából eddig élvezhette a könnyed, parancsolgatás-mentes életet, mert ugyan nem a szokásos modoromban utasítgattam, de mégis egyértelmű volt, hogy vagy ő hoz nekem vizet vagy kitikkadok. Ez pedig neki is, nekem is tökéletes lehetőséget nyitott arra, hogy kihasználva a magányt, nagy levegőket vegyek. Valószínűleg ha rám bízza a döntést, nemhogy vízért nem ment volna ki, de ma este nagyon másért sem. A teste csillapította volna a feléledő és éppen ezerrel munkálkodó vágyat, ő maga pedig szívvel-lélekkel pótolta volna az ürességet, ami jelenleg űrként telepedett a mellkasomra. Furcsa volt eljutni egyik végletből a másikra, mikor már nemcsak a teste számított, hanem Ő maga. A gondolatokból a visszaérkező alakja zökkentett ki, lepakolt mindent mellém, majd egy pohár víz kíséretében valami bogyót tartott az arcom elé. - Ez valami... partidrog? - kérdeztem tőle fintorogva. Idejét sem tudtam, mikor kaptam utoljára bárkitől is gyógyszert, gondolom vagy fájdalmat vagy lázat akart vele csillapítani, és ez elég előrelátó volt tőle. Mint egy gondoskodó feleség. Pedig talán azt érdemeltem volna, hogy lelökjön az ágyból és még meg is taposson. - Bár ha esetleg azon töröd a fejed, hogy megerőszakolsz - vettem ki a kezéből a pirulát, majd a vizet is, és mint egy jó beteg, lehúztam. -, csak mondom, nem kell hozzá elkábítanod - vigyorodtam el aztán, közölve vele a nyilvánvalót, bár volt bennem egy erőteljes cukkoló szándék is. Ismét a számhoz emeltem a poharat, hogy a maradék folyadékot is kiigyam belőle, ez pedig kellően friss hatást adott. A vodka már-már égette a gyomromat, a torkom kiszáradt, talán nem is egy pohárnyit, hanem egy egész üvegnyit kellett volna magamba öntenem. Végül sikerült rendeznem a pimaszkodó vonásaimat, mert ő egyértelműen aggódással pislog rám. A fejem is egyre tisztább lett, az alkohol hatása valamelyest tompult, talán már nem folytak össze a szavak, amiket mondtam. - Ne nézz így rám - csóváltam meg aztán a fejem, ekkor már inkább azzal kísérletezve, hogy le tudom-e tenni a poharat az éjjeli szekrényre anélkül, hogy összetörne. Az, hogy valaki aggódott értem, újdonságnak számított az életemben, és nem tudtam megemészteni, vagy mit kezdeni vele. Féltem minden olyan érzéstől, amivel kapcsolatban egyszer már megégettem magam.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 27, 2022 7:31 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Csak pimaszul mosolygok a félpucér pasik említésén, pedig szívesen húznám vele az agyát, talán még féltékennyé is tudnám tenni - bár erre már azért nem vennék mérget-, de tekintve, hogy így is eléggé meggyötörte ez az este, már nem akarom ilyesmivel pluszba fárasztani. Egyébként is elég komollyá válik a téma, ahogy a múlt jön szóba és, hogy ki, milyen életét szeretett volna felnőttként. Őszintén meglep, hogy volt idő, amikor ki akart szállni, elárulni a családját, de nem fűzök hozzá semmi kommentárt. Csak elraktározom mélyen magamban a titkát, amit a büdös életbe nem fogok tovább adni, mert becsülöm, hogy megosztotta velem. Jól esik, hogy bizalmat szavaz nekem, még akkor is, ha ez főleg a vodka számlájára írható. A téma egyébként is gyorsan elhal, ahogy közelebb fészkelődik hozzám és csókot követel magának, amit valószínűleg, ha ép elméjű lennék, egyszerűen csak elutasítanék de akkor most nem is lennék itt. Őrült vagyok, mert én is akarom, vágyom arra a csókra, az Ő csókjára, pedig legutóbb én voltam az, aki elutasította. Most meg olyan játékosan, kacéran ízlelgetem ajkait, mintha valami kamasz párocska lennénk, akik kedvet kaptak incselkedni egymással. Egész addig játszadozok végül, míg már a vágy átveszi a vezetést, csókom elmélyül, egyre többet kér, követel, Ő pedig készségesen viszonozza is. Érzem, hogy ital és fájdalom ide vagy oda, a teste reagál rám, a vágy utat tör magának a bódulaton keresztül és biztos vagyok benne, ha többet kérnék tőle, meg is kapnám. Ha akarnám, ha megengedném ezt magamnak, ma éjjel is a gyönyörig sodorna, aminek már a gondolatától is begörbülnek a lábujjaim, de muszáj leállnom. Pár pillanatig homlokának dőlve próbálom rendbe szedni túlfűtött gondolataimat és bár látom rajta, hogy nem feltétlenül ért velem egyet, amikor azt mondom, hogy pihennie kell, mégsem vitatkozik. Tényleg nem tudom, hogy is gondolhattam akár egy pillanatig is, hogy képes volna erőszakkal bármit is követelni tőlem, amikor most is képes uralkodni magán. Még részegen is, pedig van, aki ilyenkor válik csak igazán erőszakossá. Bocsánatkérő mosolyt villantok rá, ahogy bólint és visszahátrál, majd közli, hogy vízre van szüksége én pedig ülök is fel azzal a lendülettel. -Vettem, főnök.- tisztelgek is, bár lehet, hogy ezzel csak azt akarom eltitkolni, mennyire nem a vízhordáson járt már az eszem. Az ellenállásom iszonyú gyenge volt. Csak egyszer kellett volna szóvá tennie, hogy mást akar és már egyáltalán nem itt járnánk, de örülök, hogy tiszteletben tartotta az akaratomat, ráadásul meglehet, hogy Ő sincs most épp a topon. Akármekkora maffiózó is, az a sérülés elég durva, ráadásul részeg is, szóval talán ő is úgy gondolta, hogy így kár tovább feszegetni a határokat. -Szénsavmentes víz jó lesz?- csusszanok is ki mellőle, ha pedig megkapom a választ, már indulok is kifelé az ajtón, hogy a konyhából megszerezzem azt a vizet. Legalább útközben lehűtöm magam, bár egész végig olyan idióta mosoly látszik az arcomon, mintha én magam is részeg volnék vele együtt. Magamhoz veszek végül ket flakon vizet, keresek fájdalomcsillapítót is és egy poharat is, hogy azzal induljak el vissza az emeletre, Dimitriy szobájába, de azért halkan nyitok be, mert felkészülök arra is, hogy talán már elaludt. Ha viszont nem így van, akkor az ágy mellé lépek, leteszem az egyik vizet, majd a pohárba töltök egy adagot és feltérdelve az ágyra felé nyújtom a fájdalomcsillapítóval együtt. -Tessék. Szerintem éjszakára nem árt majd.- jegyzem meg aggódó pillantással, mert van egy olyan érzésem, hogy amint kimegy majd a vodka hatása, iszonyú fájdalmai lesznek. Én legalábbis biztos, hogy pocsékul viselném, bár nem vagyok se maffiózó, se ruszki.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Jan. 27, 2022 5:41 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Amíg mások önként mondták a boldogító igent, a mi esetünkben majdnem a szó szoros értelmében fegyvert nyomtak a fejünkhöz, hogy kikényszeríthessék ezt az egy kis szócskát. Valahol titkon soha nem hibáztattam érte, hogy utána másképp döntött, és megpróbálta a lehetetlennek tűnőt. Sikerült is, még ha csak ideig-óráig is tartott, mégis megvolt benne a bátorság, hogy meghozzon egy ilyen súlyos döntést, kockáztatva ezzel mindent. Beleértve az életét is, amit talán ilyen fiatalon még nem akart csak úgy odadobni a hiénáknak. - Melyik része volt unalmas? Csak nem a félpucér strandoló pasik? - vontam fel a szemöldököm, pimasz éllel a hangomban. Egyszer régen már a tudtára hoztam, hogy ha rajtam múlott volna, a mai napig ott lehetne, vagy bárhol, ahová a szíve húzta volna. Dühömben talán olyat is mondtam, hogy szökjön meg újra, én nem fogom keresni, és legalább nyugtom lesz, de valljuk be, ha kivételesen szót fogadott volna, most egyedül tengődnék itt, valószínűleg már kárt tettem volna mindenben, amit csak érek. De még mindig annyira távolinak tűnt a gondolat, hogy egyszer megköszönjem, az ilyen gesztusok mindig próbára tettek, bár volt, amit szavak nélkül is a tudtára hozhattam. Talán ezt is sikerül majd egyszer. Nem fűztem további gondolatokat az éppen megosztott titkomhoz, a tekintete elárulta, hogy képes helyén kezelni az elhangzottakat. És bár tény, hogy tettem vagy mondtam neki dolgokat, legutóbb már tényleg túlléptem mindent határt a fenyegetésemmel, de talán ennek ellenére a halálomat nem kívánta. Ezer alkalma lett volna rá, hogy tegyen érte valamit, ma este is kínálkoztak a lehetőségek, ő mégis inkább azt választotta, hogy segít. És a vodkámba sem tett semmit, mert ő is abból ivott, szóval az egyetlen gyanús mozzanatot is kipipálhattuk. Volt bennem kétely, mikor arra kértem, hogy csókoljon meg. Szerettem utasításokat osztogatni, ő már elég közelről ismerte ezt a berögződést, most viszont akkor se tudtam volna tenni semmit, ha azt mondja, álmodjak tovább. Jelenleg azzal sem szívesen próbálkoztam volna, hogy kikeljek az ágyból, nem még veszekedjek vele vagy erőt demonstráljak. Voltaképpen a legerősebb fegyvereim váltak köddé akkor, mikor felkaszabolták a fél mellkasomat és legurítottam rá egy majdnem egész üvegnyi vodkát. Neki pedig tökéletes lehetősége nyílt arra, hogy kihasználja a fegyvertelenségemet, akár azzal, hogy megtagadja tőlem a csókját. Nem is sokat tettem érte, hogy megkapjam. Mégsem suhant át rajta egy másodpercre sem az ellenkezés legapróbb szikrája sem. Nem voltunk szokványos házasok, az élet majd' minden területén különböztünk, de mégis találtunk egy olyan pontot, ahol tökéletesen passzoltunk, és ezt talán még a legdacosabb órámban sem vitattam volna. Ajkai játékosan találtak rá az enyémre, nem kapkodóan, mintha minden pillanatot ki akart volna élvezni, de ez most nekem sem volt ellenemre. Valószínűleg a tompult érzékeimet akartam próbára tenni, hogy milyen hatást gyakorol rám egy ilyen esetben helyzetben, de a testem nem tudta meghazudtolni magát. Pár szóval törte meg a pillanatot, de talán még ő sem gondolta komolyan, mikor pihenésre akart fogni, mert nyelve szinte rögtön rátalált az enyémre, az érzés pedig szinte azonnal átvette felettem az uralmat. Még így, az alkohol tompító fátylán keresztül is tombolni kezdett bennem a vágy, ami néha fájdalmasan rámarkolt a gyomromra. Szinte teljesen átadtam neki az irányítást, ő maga varázsolta izzóvá a pillanatot, elkapta a hév, és az ujjaim alatt éreztem, hogy a teste éppen olyan áruló, mint az enyém. Hirtelen ért véget a pillanat, mikor résnyire elhúzódott, a homloka az enyémhez ért, és újra elhangoztak ugyanazok a szavak, mint az előbb. Tekintetem az övét kutatta, az arcomon még mindig az iménti csók utóhatásai ültek, mire megadóan sóhajtottam egyet. Nem is a fizikai állapotom miatt fújtam visszavonulót, mert a fájdalomnál sokkal intenzívebb élményt ígért minden porcikája. És egy ilyen élményért minden fájdalmat bevállaltam volna. Az alkoholmámor azonban már egy olyan pontra sodort, ahol inkább már nem próbálkoztam meg bejutni a pizsamaalsójába. Pedig már a gondolat is... Nagyot nyeltem, majd megadóan biccentettem. - Szükségem lenne vízre. Jó sokra - törtem meg a csendet pár másodpercnyi hallgatás után. Kezdett fojtogatni a szomjúság, kiszáradt a torkom, közben visszafészkelődtem a helyemre, próbálva úgy helyezkedni, hogy ne legyen annyira egyértelmű, hogyan reagált a testem az ébredező vágyra. - De ezen kívül asszem, megmaradok - hajtottam hátra a fejem, pár másodpercig a mennyezetet fürkészve.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 26, 2022 8:22 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Én örülnék a legjobban, ha a kérdésére szimplán rávághatnám válaszul, hogy "nem, hát!", de ez nem ilyen egyszerű. Ha annyira nem is szól manapság bele az életembe Mr Gustafsson, gondoskodik azért arról, hogy befolyásoljon. A fenyítés helyett, inkább az érzelmi zsarolás lett az ő leghatásosabb fegyvere ellenem, amivel rávett erre a házasságra is. Mielőtt azonban felhívhatnám a figyelmét erre az apró tényre, Ő maga is összerakja a képet, hiszen Dimitriy-ről sok mindent lehet mondani, de azt, hogy hülye lenne...soha. Főleg nem úgy, hogy tökéletesen átérzi a helyzetet, hiszen Ő sem száz százalékig dönt a saját sorsa felől, ahogy a példa is mutatja. -Na ugye.- vigyorodom el, aztán valami őrült gondolat kapcsán, ha már szóba jön, hogy én bizony még simán láthatok világot, szóvá teszem az elmaradt nászutunkat. Na nem, mintha nem lenne igaza abban, hogy én ezt egyedül is megejtettem, bár így, ilyen távlatból már inkább mondanám azt, hogy jobb lett volna együtt menni. Biztos jobban lefoglaltuk volna magunkat, mint ahogy azt én tettem egyedül a múzeum látogatásaimmal meg a tengerparton heveréssel. -Bepánikoltam és igazából elég unalmas volt.- vonok vállat, bár még engem is meglep, hogy már-már szabadkozok, amiért egy idegen pasival, egy maffiózóval kényszerből köttetett esküvő után a szökés jelentette számomra az egyetlen kiutat. A legfurcsább, hogy a jelen helyzet ismeretében, annyira már nem is bánom ezt az egészet. Mondjuk úgy, hogy elfogadtam, hogy a sors -az apáink közvetítésével- ezt szabta ki ránk valamilyen okból. Aztán vagy jó vége lesz vagy brutálisan rossz, de ez még a jövő zenéje. Nem, mintha abban reménykednék, hogy majd egy csodás love-story lesz ebből, de talán nem úgy fogunk elválni, mint ellenségek. Jóságos ég, nem is értem, miért gondolkozok ilyen baromságokon. Nem, mintha nem lenne ez a ma este olyan, mint valami fordulópont, amit nem tudom, hogy a sérülésének, a vodkának vagy annak köszönhetek, hogy mellette maradtam és emiatt bizalmat szavaz nekem, de klasszisokkal másabb most ez az egész. Hiszen, ő is megnyílik nekem és olyasmit oszt meg velem, amit tudom, hogy egyébként nem tenne. És ezt becsülöm is, így aztán eszem ágában sincs többet szóba hozni majd, de azért óvatosan felteszem még most a felvetődő kérdésemet. Ő pedig válaszol. Nyel egyet és én sem teszem másképp, mert ezek iszonyúan súlyos szavak. Ha valaha bárki megtudná, hogy akár csak megfordult a fejében ilyesmi, abból igen nagy gondok lehetnének, úgyhogy hallgatok. Bármi is történjen a jövőben, nem fogok szólni, mert isten őrizz, hogy bárkinek az élete is rajtam múljon. Hogy innen miként jutottunk el odáig, hogy csókot kér tőlem, már magam sem tudom, de csak azt érzem, hogy meg akarom tenni. Meg akarom csókolni, mert vágyom a csókjára, mert hiányzik, hogy hozzám érjen és, mert egyébként is őrülten édes, ahogy kéri tőlem, hogy rajta is azt látom, hogy vágyik rá. A múltkor is irtó nehéz volt neki nemet mondanom, de akkor legalább épp zabos voltam, ami most egyáltalán nem mondható el. Azért egy béna, vicces kérdéssel még bepróbálkozok, de igazság szerint már abban a pillanatban, amikor kérdezek tudom, hogy mit fogok tenni. Közelebb is húzódok hozzá még, ha vigyorgok is a pimasz mosolya láttán, majd lágyan, incselkedve állok neki megízlelni ajkait, lassan jutva el odáig, hogy csóknak lehessen nevezni azt, amit csinálok. Ő pedig nem ellenkezik, nem rohan le, nem akar birtokolni, csak felveszi a ritmust és viszonozza azt, amit épp kap. És ez baromi izgató, mert bár a hajamba túr, mintha ezzel jelezné, hogy azért még az Ő akarata is kell érvényesüljön, akkor is én vezetek. Mintha egy kis időre hajlandó lenne átadni a gyeplőt. Totálisan levesz vele a lábamról. -Pihenned kellene...- súgom ajkaiba, de ellentétben szavaimmal, melyek azt sugallják, hogy véget kellene ennek vetni, inkább elmélyítem a csókot, nyelvem az övét érinti, az érzéstől libabőrös leszek, kis híján nyögök is egyet, de nem akarom, hogy elborítsa az agyamat a vágy. Dimitriy konkrétan olyan, mint egy hadirokkant, akármilyen jól is viseli, bár ez nem jelenti azt, hogy ne simíthatnám kezem finoman a nyakára és élvezhetném ajkaink édes csatáját még pár pillanatig. Ugyanis, a csók úgy válik egyre hevesebbé, ahogy a vágy fokozódik bennem Tőle. -Na jó. Tényleg pihenned kell. - szakítom meg a csókot hirtelen, kuncogva, lányos zavaromban, de homlokom közben homlokának támasztom és úgy simítok finoman mellkasa ép részére. Ha egészen őszinte akarok lenni magamhoz, ezt meg tudnám szokni, csak ne tudnám, hogy holnap majd köddé válik az egész. Hacsak nem készítek be neki még több vodkát.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 26, 2022 7:00 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem vette komolyan a szavaimat, pedig jobban tette volna. Talán nem holnap lesz napja annak, hogy revansot vegyek, de abban biztos lehetett, hogy nem felejtem el, és amúgy sem volt izgalmas úgy támadni, hogy közben a másik tudott róla. Ma este olyat kapott tőlem, amit eddig talán még soha, lehetőséget az irányításra, és habár általában amúgy sem félt tőlem a szó szoros értelmében, azért meg tudtam lepni. Addig úgysem nyugodott volna az önbecsülésem, míg nem nyomatékosítja, hogy az irányítás újfent az enyém, és erről valószínűleg soha nem tudtam volna csak úgy lemondani. Ez voltam én. Ahogy az ő saját Papushka-járól beszélt, be kellett ismernem, hogy habár különböző életviteleket folytattunk, ennek ellenére a szüleink mindent elkövettek, hogy beleszóljanak az életünkbe. - De már nem függsz tőle, nem? - kérdeztem vissza, mintha éppen arra készültem volna, hogy életvezetési tanácsokat adjak. Az tőlem kifejezetten vicces lett volna, maximum annyit tudtam volna felajánlani neki, hogy csak szólnia kell, ha egy golyót akar látni az apja fejében. Nagyjából erre a szintre korlátozódott az, amit tenni tudtam volna az ügyben. - Bár abból kiindulva, hogy most itt vagy... talán az előbbit visszaszívom - vigyorodtam el. Az apja ezek szerint még mindig rendelkezett felette, pedig már nem egy problémás kamasz volt, sokkal inkább egy problémás felnőtt. Feleség. Az apámhoz képest még én is kishalnak számítottam, ennek legjobb bizonyítéka volt, hogy hozzá hasonlóan én is ebben az ágyban feküdtem. Az újabb szavak azonban kibillentettek az elmélkedésből, mikor a nászútról tett említést, és normális keretek között valószínűleg erre valami epés megjegyzést kapott volna. Most azonban csak tovább vigyorogtam, és megráztam a fejem. - Nem panaszkodhatsz, te elmentél egy egyszemélyes nászútra a Riviérára - emlékeztettem, bár csak oldani akartam a feszültséget, mert láttam az arcán, hogy talán ezt a kérdést neki sem kellett volna firtatnia. - Vagy hova - vontam egyet a vállamon, úgy téve, mintha nem emlékeznék arra, honnan is cipelték haza. Nehezen felejtettem volna el az igazán részletes kutatómunka után. Meg amúgy is. Arra soha nem kérdeztem rá, mit csinált ott, azon kívül, hogy valószínűleg süttette a hasát. Talán férfi szíveket tört össze, én a helyében valószínűleg azt csináltam volna. De aligha tudtam női aggyal gondolkodni, főleg nem telepumpálva vodkával. Az, hogy beavattam valamibe, amit eddig senki nem tudott rólam - a másik maffiózón kívül -, talán más helyzetben soha nem történt volna meg. Kellett hozzá egy nagy adag fizikai fájdalom, megspékelve gyásszal és önmarcangolással, a vodka pedig csak a ráadás volt abban, hogy elkezdjek dalolni, mint egy hülye amatőr. - Talán igen - válaszoltam aztán, nyelve egyet, miközben lesütöttem a tekintetem. Nem mondtam ki azt, hogy bizonyára megbántam volna, ha akkoriban másképp döntök és elhagyom a családomat. Főleg azok után, ahogy alakult a kapcsolatom a másik maffiózóval. És belőlük nem sok akadt a városban rajtunk kívül. Nem akartam tovább erről beszélgetni, már volt is bennem megbánás, hogy belekezdtem, és mintha csak a tarsolyomban lett volna a B terv, úgy váltottam hangszínt és témát is. Az, ahogyan a tenyerem az arcára simult, a jól ismert érzést idézte, amiről úgy gondoltam, többé nem lesz benne részem. Talán az egész a sajnálatról szólt részéről, mindenesetre nem húzódott el, helyette közelebb hajolt. - Megválaszolom neked. Nem, nem fér bele - súgtam ugyanolyan csendben, mint ő. - De ez mikor érdekelt utoljára?- vigyorodtam el szemtelenül, miközben tekintete az enyémet kutatta, mintha egy igazi rejtvényt adtam volna neki. A helyében talán én is megvívódtam volna egy ilyen döntéssel, mert még jelenleg is az ereimben égett a harag érzése, amit néhány napja kiváltott belőlem. A homlokomon éreztem a homlokát, ahogyan mint egy bika, szinte fel tudtam volna öklelni, csak hogy végre megijedjen és befogja a száját. Mennyire más volt akkor, mint most. De az ő kezébe adtam az irányítást és a döntés lehetőségét. El is húzódhatott volna, mégsem tette. Helyette megszakította a távolságot, azt a pár millimétert, ami eddig szétválasztotta az ajkainkat, és úgy csókolt, ahogyan én soha nem csókoltam őt. Én mindig birtoklóan vetettem rá magam, szinte rögtön egyértelműsítve, hogy az enyém az irányítás. Ő egy egészen más utat választott, játszott, lassan kiélvezte a mozdulatokat, az izgalmat, amit ez az egész okozott, és meglepő módon még a türelmemet sem tette próbára vele. A csók is ugyanezt sugallta, én pedig nem törtem meg a ritmusát, életemben először hagyva, hadd irányítson egy nő, mintha soha többé nem adna rá lehetőséget, hogy meghajoljak előtte. Talán nem is adna. Ujjaim az arcáról a hajtömegébe vándoroltak, ott markolva rá a tarkójára, ezzel jelezve felé, hogy eszébe ne jusson kihátrálni innen.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 26, 2022 3:40 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem tudtam volna magára hagyni éjszakára akkor sem, ha kifejezetten kéri. Már csak azért sem, mert ha én kerülnék hasonló helyzetbe, én szereznék egy ilyen -szerintem meglehetősen durva- sérülést, amely minden mozdulatnál kellemetlenséget okozhat, én is örülnék, ha valaki mellettem maradna. Persze, az is lehet, sőt nagyjából biztos, hogy Dimitriy amúgy nem igényel ilyesmit, nincs is hozzászokva, de ez nem azt jelenti, hogy neki sem esik jól, ha itt vagyok vele. Legalábbis az, ahogy viszonyul most a jelenlétemhez, nem ezt sugallja. Hiszen, még vigyorog is, aztán meg viccelődik, miután kinevetem a nyugdíjasokat megszégyenítő mozdulatait én meg úgy teszek, mint aki máris megborzong a félelemtől. -Kíváncsian fogom várni, hogy miként akarsz revansot venni. - kuncogok halkan, ahogy tovább incselkedek, attól meg egy pillanatig sem félek, hogy ezt a holnapi nap folyamán visszakaphatnám vagy, hogy akármivel is lerójja majd a "tartozást". Iszonyú fájdalmai lesznek, ebben már most biztos vagyok. Ha csak abból indulok ki, hogy az mennyire tud fájni, ha kicsit mélyebben megvágja az ember a kezét, hát tuti, hogy ez nem lesz egy sétagalopp. Talán, nem ártana keresnem valami fájdalomcsillapítót. Egyelőre azonban, csak befészkelem magam mellé, hogy aztán a különös kérdésére próbáljak valami értelmes választ adni. Nem lep meg, hogy azonnal beletrafál, miért is nem tudtam arra az egyetemre menni, amelyikre szerettem volna. -Igen. A Papushka szerint a művészeti egyetem baromság, így végül megegyeztünk, hogy építészmérnöknek tanulok majd. Azt hajlandó volt finanszírozni. - fűzöm még hozzá, ha már részben sikerült is kitalálnia, de aztán a világjárós vágyamhoz fűzött megjegyzése belém fojtja pár pillanatra a szót. Egész pontosan, csak hosszan rábámulok és azon töprengek, hogy ezt miként is kellene értenem. Arra gondol, hogy ha vége ennek , majd mehetek nyugodtan? Vagy inkább arra, hogy esetleg Ő is velem tartana? Nem, mintha nem lennék iszonyúan kíváncsi arra, hogy vajon milyen is lehet, ha egy kicsit kikerül ebből a közegből. Ha nem kell a maffia főnököt játszania, csak egy egyszerű férjként együtt nyaral a nejével. -Nem is voltunk nászúton.- szólalok meg végül, bár ezt nem feltétlenül akartam én hangosan kimondani, egyszerűen csak kiszaladt, igyekszem is úgy tenni, mintha nem mondtam volna semmit és inkább, a saját régi vágyairól kérdezem. Csendben, figyelmesen hallgatom, a kérdésére természetesen biccentek egyet, mert abban biztos lehet, hogy a titka nálam jó helyen van. Mégis kinek és miért mondanék el bármit is? Inkább örülök, hogy megszavazza nekem a bizalmat. Hülye lennék eltékozolni. Bár a felvezetés egy egész picit lelomboz, nem adom jelét. Mégis az jár a fejemben, hogy szegénynek még normális gyermekkora sem volt valószínűleg, mert már akkor is azt hallgatta, hogy majd Ő lesz egyszer, aki ezt tovább viszi. Akkor viszont, amikor folytatja, már nem bírom megállni, hogy ne ráncoljam értetlenül a homlokom, talán meglepettnek is tűnök. Igazából én magam sem tudom, hogy milyen fejet vághatok, de erre egyáltalán nem számítottam. -Ha nem tudtad volna, megteszed?- kérdezem végül halkan, mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy csak az tartotta ezek szerint vissza, hogy nem akart áruló lenni és úgy járni, mint ahogy az árulók szoktak. Mondjuk fogalmam sincs, hogy ez pontosan mit jelenthet, de már attól is görcsbe rándul a gyomrom, hogy még Dimitriy sem vállalta ezt a veszélyt. Valószínűleg, nem lehet kellemes halál. Aztán olyan hirtelen vált hangulatot, hogy időm sincs igazán észbe kapni, máris ott van tőlem alig pár centire és valami kívánságról beszél, miközben olyan édesen és gyengéden simít az arcomra, hogy attól képes lennék azon nyomban elolvadni. Talán, el is olvadok tőle, mert csak bámulom kékjeit némán, még levegőt sem merek venni, miközben várom, hogy kibökje azt a kívánságot, minek hallatán a testem, mint aki jól nevelt kislányként tudja mi a dolga, megborzongok. Mi a francért képes ilyen hatással lenni rám? -Nem tudom, hogy ez belefér-e az "ápolás" fogalmába.- súgom válaszul, ajkaimon átsuhan egy apró mosoly, de olyan közel mozdulok közben hozzá, hogy ajkaim szinte érintik is övéit, miközben tekintetem kékjei közt cikáznak. Megfogadtam, hogy nem engedem közel magamhoz, ellenállok neki, de képtelen vagyok rá, hiszen most is itt vagyok mellette az ágyában, az illata betölti az érzékeimet és másra sem vágyom, mint hogy újra érezzem csókját. Pár hosszú, elnyújtott pillanat csupán, míg a védőfalam le nem omlik, míg tekintetét kutatom válaszokat keresve, de aztán megszüntetem azt a milliméternyi távolságot is köztünk. Először azonban, csak lágyan végig simítok ajkaimmal övéin, ízlelgetem, incselkedek - ha hagyja-, saját magamat kínozva ezzel, míg végül lassan végig húzom nyelvem alsó ajkán és megcsókolom. Nem szándékosan játszadozok én, egyszerűen ezt diktálja a vérem, hiszen olyan rég nem éreztem már ajkai izét, most meg nem akarom elsietni. Legalábbis a kezdést biztosan nem.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Jan. 26, 2022 6:32 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
A megjegyzésével előcsalogatott belőlem egy mosolyt. Nem volt összehasonlítási alapom abban, milyen egyjó feleség, bár talán nem is kellett sok háttérismeret ahhoz, hogy tudjam, a valódi házasságban élők együtt vészelik át az ilyen történéseket. De kettőnk házassága akkor sem lenne egyszerűbb, ha önszántunkból húztuk volna fel azokat a gyűrűket egymás ujjaira. Néha szembesült azzal, hogy mennyire nem egyszerű ez az élet, de ez a ma esti minden eddigin túlmutatott. Szóval fogalmam sem volt, milyen egy jó feleség, azt azonban sejtettem, hogy nem mindegyik ült volna itt. Akaratlanul is az anyám jutott eszembe. Az, ahonnan indult és ahová jutott, az apám mellett letöltött évek pedig a legrosszabbat hozták ki belőle. Bár alapból nem lehetett túl sok szeretet abban a fagyos orosz szívben. Iris-t ismeretlen okok miatt nem akartam ugyanerre a sorsra juttatni. Ez az egész pedig úgy futott végig az agyamon, mintha velem maradna még negyven évig. Pedig nem fog. Nem gondolkodott túl sokáig, bebújt mellém az ágyba, de még így is kialakítva egy tisztességes távolságot tőlem. A gesztussal kiváltott egy széles vigyort, de nem fűztem hozzá semmit. Hiába szerettem volna hozzáérni, akár csak egy pillanatra is megérinteni - bár általában nemcsak megérinteni akartam -, az elfogyasztott alkohol teljesen blokkra vágta az érzékeimet. Jelenleg örültem, hogy nem kettőt látok belőle. Végignézte azt is, hogy megküzdök a párnával, mint egy házsártos vénember, nem is bírta ki, hogy ne mondjon rá valamit. És még ki is nevetett. - Jól van, megjegyzem - figyelmeztettem egy sóhaj kíséretében, a hangom legmélyén azonban bujkált valami, amiből tudhatta, hogy amúgy én is viccelni próbálok. - Kinevet és szemtelenkedik... vigyázz, hogy mit mondasz és csinálsz, bébi, holnap már nem leszek részeg, és nem szeretek tartozni - közöltem könnyedén, amennyire tudtam, megnyomtam a bébi szót, emlékeztetve, hogy ezt a kását nem eszik olyan forrón. Mintha csak egy közös ebédre invitáltam volna, bár elég kevés esélyt láttam arra, hogy akár egy másodpercre is elhagyjam a szobámat holnap. Nem sokat vehetett észre belőle, de ahogy telt az idő, egyre erősebb volt az érzés a mellkasomban, a fájdalom lassan új irányt vett. Ez is olyasmi volt, amit nem akartam vele megosztani, amúgy is nehezen viseltem, ha bárki aggódott értem vagy épp törődött velem. De ezt bizonyára ő is észrevette már. Inkább kínlódtam csendben, minthogy akár egy pillanatra is kimondjam, milyen fájdalom kezdett kibontakozni. Közben hagytam neki, hogy elhúzza tőlem a takaró egyik felét, magára húzta, akárcsak én. - Óh - bukott ki belőlem első reakcióként, valahogy féloldalra küzdve magam, hogy könnyebben lássam őt, de talán ezt a mozdulatot nem kellett volna erőltetnem. - Kitalálom. A te saját Papushka-d nem engedte - vigyorodtam el szemtelenül, bár valójában kicsit sem volt vicces. Ezt a cipőt ismertem, és utáltam benne járni már gyerekként is. - De még láthatsz világot - tettem aztán hozzá, még jól meggondolva, hogy mit és hogyan mondok. Láthatott volna velem is. De talán ezt csak az alkohol okozta szentimentalizmus mondatta volna. Talán... A kérdése visszakalauzolt a valóságba, én ostoba, nem gondoltam, hogy ezt a kérdést könnyűszerrel vissza is fordíthatja. Más körülmények között soha nem válaszoltam volna a szavaira, még csak elméleti szinten sem igyekeztem volna kielégíteni a kíváncsiságát. Minden ilyen információval csak közelebb engedem, és annyira küzdöttem ellene, hogy az a küzdelem szinte ugyanannyira fájt, mint a sérülésem. Most mégis az az átkozott vodka borított fel mindent. Ezért nem szerettem ennyit inni társaságban. - Tudsz titkot tartani? - kérdeztem aztán, szokatlanul komolyan beszélve ahhoz képest, hogy eddig az alkohol minden szavamat átitatta. - Soha nem akartam más életet élni. Én erre születtem. Nem gondolkodtam más életen, vagy hogy mi válhatna belőlem, ha más ember lenne az apám - szólaltam meg végül, de csak a levegővétel miatt álltam meg, és hogy megnyaljam az ajkaimat, mielőtt túlzottan kiszáradtak volna. - De egyszer közel álltam ahhoz, hogy eláruljam - kerestem meg ismét Iris tekintetét. Szinte soha senkinek nem beszéltem erről, de próbáltam hinni abban, hogy nála biztonságban lesz a titkom. - Megismertem valakit. Egy másik maffiózót. Tudta, mit kell ígérnie ahhoz, hogy megingassa a családomba vetett hitemet. Viszont akkor már tudtam, milyen sorsra jutnak a családunkban az árulók, úgyhogy - vigyorodtam el. Azóta már sokat komolyodtam, megváltozott a gondolkodásom a családról. - Mára már csak egy kívánságom maradt - változtattam meg a témát szinte egy gombnyomással, majd amennyire tudtam, átszeltem a közöttünk kialakított távolságot. A mászás még elég jól ment. Felemeltem a kezem, hogy az arcára simítsam, elmélyültem a szemeiben, mintha onnan kaphatnék választ minden jelenlegi kérdésemre. De csak több kérdést szültek a kék íriszek. - Csókolj meg - suttogtam aztán, ujjaimmal gyengéden végigsimítva az arcán. Magam sem tudom, miért vágytam rá ennyire, de napok óta még csak hozzá sem értem, és hiányzott minden, amivel egy kicsit is emlékeztethetett arra, hogy jelenleg ő anagybetűs nőaz életemben.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Kedd Jan. 25, 2022 8:37 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem lep meg a válasza, hogy nem akarja, hogy azok a nők lássák, hiszen mi sem egyszerűbb egy férfinak, mint kiélni magát valakin, ha úgy tartja kedve, aztán meg odébb állni. Megmaradni egy üres, rideg, kissé erőszakos valakinek, aki néha jön, elveszi amit akar és kész. Semmi elvárás, semmi bonyodalom, semmi érzelem. Utóbbit még Ő is hozzáteszi, amit lényegében meg is tudok érteni. Az ő világában az a legjobb, ha valahogy mindenki senkinek számít az életedben és egyrészt nem adsz támadási felületet az ellenségeidnek, másrészt pedig senkinek sem adsz hatalmat a kezébe, amivel majd irányíthatna. Vagy legalábbis, én ezt a logikát látom benne, bár ez nem jelenti azt, hogy teljesen meg is értem vagy, hogy jónak látom. Vitatkozni azonban nem vitatkozok vele. Így nőtt fel, így élte le az eddigi életét és hát, ki volnék én, hogy ezen változtatni akarjak, főleg, amikor én magam sem arról voltam eddig híres, hogy bárkivel is komoly kapcsolatot akartam volna kezdeni. Aztán belecsöppentem ebbe a házasságba és kezdem látni, hogy van annak jó oldala is, ha valaki van melletted, akire számíthatsz. Vagy valaki, akinek te lehetsz az, akire számíthat, ha mondjuk egy balul elsült balhé után meg vagy tépázva és még teszel is rá egy lapáttal, vagy inkább egy üveg vodkával, hogy igazán frankó legyen az eredmény. Örülök, hogy arra azért még képes, hogy a nadrágtól anélkül szabaduljon meg, hogy összetörné magát, de aztán jobbnak látom, ha végre -viccesen- ágyba parancsolom, mert az még mindig biztonságosabb egy picit. Na nem,mintha onnan nem lehetne leesni, de arra már nem sok esélyt látok. Végül közlöm vele, hogy szeretnék még mellette maradni és persze ezt úgy adom elő, mintha lenne beleszólása, de hát nem buta ő. Rögtön levágja, hogy valószínűleg akkor is mellette maradnék, ha nem kifejezetten tetszene neki,el is mosolyodok, ahogy ezt szóvá teszi és vállat vonok. -Miféle feleség volnék, ha nem figyelnék a sérült férjecskémre? - kérdezem végül, ahogy odasétálok az ágyhoz, ahol hellyel kínál, majd leheveredek mellé, de azért a tisztes távolságot tartom. Nem, mintha nem lenne csalogató gondolat közelebb bújni hozzá, de azt se szeretném, hogy véletlenül fájdalmat okozzak neki azzal, hogy az oldalához érek vagy ne adj' Isten, a sebéhez, amit olyan szépen bekötöttem. Inkább ülök és az ágy támlájának támasztom a hátam, hogy aztán onnan nézzek rá nevetve. -Kár, hogy az imént közölted, hogy sosem bántanál. Így már végképp nem félek tőled.- közlöm pimasz mosollyal, majd lágy mosollyal az arcomon figyelem, ahogy a párnával kínlódik, miközben egy nyugdíjashoz hasonlítja magát. -Várjon, Tata. Segítek.- kuncogok halkan, majd ha esetleg újfent előre dől kicsit, megpróbálom rendbe szedni azt a párnát, hogy kényelmesebb legyen számára a helyzet. Ha vannak is fájdalmai, nem igazán adja jelet ezen felül, hogy a párna miatt morgolódik picit, bár ez lehet, hogy a vodka jótékony hatása inkább. Le merném fogadni, hogy holnap reggel sokkal szarabbul lesz és még az sincs kizárva, hogy éjjel belázasodik. Csak azt nem értem, miért aggódok ennyire emiatt. Valószínűleg azért, mert Ő is vigyázott rám a minap. Végül elhelyezkedik, be is takarózik, én pedig annyit merészelek, hogy körülbelül derékig bebújok én is a puha anyag alá, végül pár pillanatig csak csendben szemlélem a szobát, vagy legalábbis, amit látok belőle a félhomályban. A kérdése zökkent ki a nagy bámészkodásból, meg úgy általában mindenből, mert valahogy nem igazán számítottam tőle ilyesmire. Nem is tudom, szoktam-e hasonlón gondolkozni. -Nem is tudom.- válaszolom először, látványosan el is töprengek, próbálom felidézni, hogy mi járt régebben a fejemben, de már nem is igazán emlékszem. A gyerekkor gyorsan lezárult, amikor az anyám lelépett. -Leginkább arra vágytam, hogy világot lássak. Akkoriban oda voltam a művészetért -mondjuk most is-, csak nem mehettem a művészeti egyetemre.- vonok végül vállat, mert ez már a múlt ugyebár, most egész másról szól az életem, na nem, mintha nem lenne már így is klasszisokkal izgalmasabb, mint amilyen eddig volt. Mert Dimitriy mellett izgalom, az jut bőven, ezt kár lenne tagadni. -Na és te? Sosem játszottál el a gondolattal, hogy mi lenne, ha más jövő is várhatna rád?- fordítom felé a fejemet, bár a kérdést kissé félve teszem fel, mert attól még, hogy részeg, nem biztos, hogy bizonyos kérdésekre szívesebben felelne, mint józanul. Pedig, ez a hangulat most így egész kellemes. Kicsit tényleg olyan, mintha házasok lennénk, akik lefekvés előtt még csacsognak kicsit.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Hétf. Jan. 24, 2022 7:35 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Annak még kimondatlanul is örültem, hogy nem ha nem is a megszokott emberi módszerekkel, de mellettem volt, mielőtt túl mélyre süllyedtem volna az önmarcangolásban és a gyászban. Kétségem sem volt afelől, hogy ha nem dugja ki a fejét az ajtón, én egymagamban olyan pusztítást tudtam volna véghezvinni, hogy a holnapi napom új bútorok vásárlásával telt volna el. Mindenki máshogy emésztette meg a rá nehezedő terheket, én pedig nem a csendes gyászolók táborát erősítettem. És nemcsak a gyász volt rám ilyen agresszív hatással. Rúgtam, ütöttem, törtem, zúztam, mintha nem lenne más kiút, csak a végeláthatatlan pusztítás. És neki fogalma sem volt arról, mitől óvott meg ma este valójában. Lényegében önmagam legrosszabb verziójától. Nem akartam több szót elpazarolni a szőke ruszki dívára, és ő sem kérdezett vissza a kitérő válaszomra. Csak mosolygott, de már sokkal nyugodtabban, mintha megszabadítottam volna valami tehertől azzal a ténnyel, hogy amúgy nem nyúltam a nőhöz, ezt még az alkohol vastag fátylán keresztül is tökéletesen láttam. Mondtam én, hogy féltékeny, bár annyira nem is tiltakozott ellene akkor sem, ez pedig szavak nélkül is ugyanolyan pimasz és szemtelen vigyort hoz az arcomra, mintha szín józan lennék. Valamihez nem lehetett eléggé beseggelni. - Nem akarom, hogy lássanak - válaszoltam a szavaira lassan, de szinte közömbösen, mintha éppen egy bevásárlólistát mondtam volna vissza. - Érzelmekhez vezet - Én pedig nem tudok mit kezdeni velük, tettem hozzá gondolatban, bár magam sem tudtam, honnan szedtem össze elég erőt ahhoz, hogy ne mondjam ki hangosan. Volt valami igazság abban, hogy a részeg ember a legőszintébb, én most mégis próbáltam ellentmondani ennek az ösztönnek. Azzal már nem is akartam színesíteni a történetet, hogy vajmi kevés idejük lett volna arra, hogy elkezdjenek meglátni engem. Nem mindegyikük volt olyan, mint Irina, hogy ilyen nyíltan akart levadászni. De ezt talán jobb, ha megtartom magamnak, különben megint jönne az érzéketlen, agresszív és erőszaktevő jelzők sorolása. Túl jót éreztem ahhoz, hogy most csak úgy... veszekedjek valakivel. Arról nem is beszélve, hogy az állóképességem meg sem közelítette a normális szintet. Nem tudtam volna hozni a megszokott fenyegető imázsomat. Nagy nehezen eltüntettem az útból a nadrágot, majd némi egy helyben álldogálás után visszaültem, tenyeremmel végigsimítva a mellkasom azon részét, ami nem sérült meg. Habár elég nagy volt a sérülés vonala, de nem ment túl mélyre. Talán ezzel Iris vitatkozott volna, de én tudtam, hogy lehetett volna sokkal rosszabb. Volt is már, de ezt múltkor már megtárgyaltuk, mikor a sérüléseimet vette sorba a mellkasomon. Felemeltem a fejem, tekintetemmel újra megkeresve az alakját. Most, hogy ültem, mintha tisztább lett volna a kép, de közben elvigyorodtam a szavain. - Ezt úgy mondod, mintha lenne választásom - jegyeztem meg az egyértelműt. Az, ahogyan ott állt vagy ahogy nézett rám, egyértelművé tette, hogy igazából nem érdekli, hogy amúgy mit akarok jelenleg, valami ilyesmit érezhettem én is fordított helyzetben, mikor én irányítottam. Elég gyakran előfordult. Vettem egy kisebb sóhajt, majd hátradőltem a párnára, közben félrelökve mellettem a takarót, ezzel jelezve, hogy ha akar, felőlem ide is jöhet, nem kell összekuporgatnia magát azon a kis heverőn. Ráadásul ha onnan figyelt volna, ismét tíz évesnek éreztem volna magam, nyakamon egy pesztonkával. Vajon mit csináltak ilyen helyzetben a valódi házasok? Ezt a gondolatmenetet talán elhalasztom egy másik napra. - Bár ha attól félsz, hogy harapok, felőlem ott is ülhetsz - tettem aztán hozzá, legyintve egyet a heverőre, ezzel jelezve, hogy nem erőszak itt semmi, és ha máskor nem is, de most biztos lehetett benne, hogy egy rossz mozdulatom nem lenne felé. - Úgy érzem magam, mint egy... kibaszott nyugdíjas, aki nem tud felülni rendesen a rohadt hátfájástól - mormogtam az orrom alatt némi bosszúsággal a hangomban, ismét előre dőlve, hogy egy idétlen mozdulattal igazgassam a hátam mögött a párnát. Maga az elképzelés mondjuk elég vicces volt, mert ebben az életben nem úgy rendezkedtünk be, hogy megéljük azokat a bizonyos nyugdíjas éveket. Magamra húztam a takaró egyik felét, bár az alkohol már magában is elég jól melegített. - Hogyan képzelted el az életed, mikor gyerek voltál? Gondolom nem a helyi maffiában - kérdeztem aztán, jó nagy szünetet hagyva az előbbi morgolódásom után, a kérdés pedig még engem is meglepett. Szinte soha semmi személyeset nem kérdeztem tőle, nyilván nem véletlenül. Nem akartam többet tudni a kelleténél.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Hétf. Jan. 24, 2022 5:52 pm
Mr and Mrs
Csak bólintok, hiszen ez az egész tényleg bonyolult. Túlságosan is az, főleg, mióta közelebb engedtem magamhoz, mint terveztem az elején. De ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom, mert nem bánom. Ez persze nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy majd később nem fogom bánni, hiszen az imént közölte, hogy el kell majd mennem. Bármit is szeretnék majd, el kell mennem. Kész. Nem kérdeztek meg se arról, hogy akarok-e jönni és arról se fognak, hogy akarok-e menni. Ez már, csak így megy errefelé. Szóval igen, eléggé bonyolult, bár Ő ezt most konkrétan az óvásommal kapcsolatban jegyzi meg, amiről nem is ejt több szót, én meg nem firtatom, pedig érzékelem, hogy a vodkának köszönhetően most elég beszédes kedvében van. Talán, sok mindenről megkérdezhetném most és ő válaszolna is, de egyrészt nem érezném fairnek, másrészt pedig, ha valaha is beavat valamibe, ami az életével kapcsolatos, azt jobb szeretném, ha nem a pia miatt tenné, hogy aztán másnap bánkódjon miatta. Azt se én hozom szóba, hogy mi történhetett -avagy mi nem- a partyn Irina és közte, miután én elmentem. Magától közli, mintha meg akarna nyugtatni, hogy nincs miért féltékenynek lennem, mert ugye azt már felesleges is lenne tagadnom, hogy az voltam. Piszkosul féltékeny voltam. Nem is értem magamat, meg azt sem, hogy miért esik jól hallani ezt. El is viccelem, nevetünk is rajta, de azt azért már nem tudom megállni, hogy vissza ne kérdezzek. Azon is, csak mosolyogni tudok, hogy Ő maga sem érti, miért nem vágta gerincre a nőt. Vagy mi. Utána viszont, mintha kicsit mélyebb magyarázatot is adna, mintha tudatosult volna benne valami mostanság, a nevét említi és, hogy ezek a nők, csak amiatt foglalkoznak vele. Mintha beletörődött volna, hogy ő csakis emiatt érdekelhet valaha egy nőt. -Engedted valaha is bármelyiknek, hogy Téged lásson?- kérdezem végül egy hosszabb szünet után, majd a szobája felé vesszük az irányt, a gondolat máris izgalommal tölt el, de most nem a feltérképezésre fókuszálok, hanem Dimitriyt igyekszem épségben eljuttatni az ágyáig. És, ha már korábban bevallotta, hogy nem volt komoly, amiket a fejemhez vágott és főleg, hogy soha nem bántana, úgy érzem, én is tartozom egy vallomással. - Inkább értsd úgy, hogy tudom, hogy ha akarnál, képes lennél ilyesmire de valahol mélyen azt is tudom, hogy Velem nem tennéd.- vonok vállat finoman, bár tény, inkább reméltem ezt, de csak azért, mert a szavai bogarat ültettek a fülembe. Előtte eszembe se jutott olyasmi, hogy megerőszakolna, bármit is nézek ki belőle azon túl. Az ágy széléig kísérem végül és, ha már ilyen...kellemes köztünk épp a hangulat, merészelem poénosan ágyba is parancsolni, amire olyan jópofán reagál, hogy képtelen lennék nem mosolyogni rajta. Többet kellene részegnek lennie, ha az így néz ki, vagy inkább az lenne a legjobb, ha ezt az oldalát pia nélkül is megcsillogtatná néha. Karba tett kézzel állok fölötte, amiről eszembe is jut, hogy lassan tényleg olyan vagyok, mint egy igazi feleség. Mintha épp megreguláznám a férjemet, őrködnék felette, hogy eljusson az ágyig, mert sikerült neki felönteni a garatra, de jó feleségként nem akarom azért, hogy összetörje magát. Közelebb is lépek hozzá, hogy ellenőrizzem a kötést, majd az ágy felé terelem finoman, bár tény, azért alaposan szemügyre is veszem -nem is lennék ép eszű nő, ha nem tenném-, de aztán koncentrálok a legfontosabbra, hogy pihenjen egy nagyot. -Ha nem bánod, itt maradnék egy darabig csak, hogy biztosan nyugodt legyen a lelkiismeretem, hogy minden rendben veled.- közlöm végül és bár úgy adom elő, mintha lenne választása, de valójában kibaszottul nincs. Ha nem is tetszik neki, akkor kimegyek addig, míg el nem alszik és utána nézek majd rá párszor. Nem érdekel. - Szóval, feküdj le nyugodtan, én meg...leülök ide picit vagy esetleg arra a heverőre.- pillantok körbe sietve a szobán, mutatok is előbb az ágyra, majd a második verzióként említett bútorra, végül Rá.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Hétf. Jan. 24, 2022 7:14 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
- Hát nem tudom, ahhoz egyszer látnod kellene úgy - sóhajtottam fel, utalva a gyászruhára. Bár ebben az életben minden lehetőség adott egy jó kis temetéshez, és nem is egy életbiztosítás ezt az életformát folytatni. Fiatal fejjel még egészen máshogy láttam a halált, mint most, bár ennek köze lehetett ahhoz, hogy azóta már képes voltam felelősséget vállalni. Az, hogy hogyan jutottunk el egy lépcsőig, valószínűleg örök rejtély marad, úgy koncentráltam a lépéseimre, hogy közben észre sem vettem, hol járunk, arról pedig végképp fogalmam sem volt, hogy mennyi idő volt megtenni ezt a távot. Közben továbbra is igyekeztem nem mázsás súlyként ránehezedni, mert oké, én könnyűszerrel vittem fel őt az emeletre, minden erőfeszítés nélkül, de lássuk be, megvoltak az adottságbéli különbségeink. A szavakat nem gondoltam meg előre, csak úgy kibuggyantak belőlem, ezzel adva neki egy tökéletes tippet, hogy mit kell csinálnia, ha arra vágyik, hogy őszinte gondolatokat halljon tőlem. Csak egy üveg vodka kell éhgyomorra, és a siker garantált. Mégsem láttam rajta, hogy hasznot akart volna húzni a helyzeten, minden gondolatom magamtól tört felszínre, ő nem kérdezett, csak reagált. - Ez bonyolult - vágtam rá szavaira szinte zsigerből. Nem akartam elkezdeni boncolgatni, hogy miért óvtam, vagy hogy ennek mi volt a fő indíttatása. Már azon kívül, hogy amíg mellettem van, nem eshet baja, különben összedől apám gondosan felépítgetett kártyavára. De ahhoz már túl tunya volt az agyam, hogy elkezdjek töprengeni, vajon mik az egyezség részletei. Mindenesetre arra nem lehetett panasza, hogy én... annak ellenére, hogy minden eszközt megragadtam azért, hogy bántsam, leginkább csak szavakkal döngölve a földbe, mindig ott voltam, mikor szüksége volt rám. Vagyis, nem rám, hanem segítségre. Amikor megtettük az első pár lépcsőfokot, kedvem támadt volna megtanulni repülni. A hazaérkezésemkor nem tűnt úgy, hogy ennyire keskenyek ezek a fokok, de tény, hogy akkor még nem is lángoltam vodkagőztől. Szavain elvigyorodtam. - Te sem dugtad meg? - kérdeztem vissza homlokráncolva, majd halkan felnevettem, de közben kitartóan ugrottam neki az újabb és újabb lépcsőfokoknak. Az újabb kérdése azonban már ennél komolyabban csengett, mire egy másodperc erejéig megkerestem a tekintetét. Belekezdhettem volna abba, hogy egész életemben ilyen nők mellett tengettem a napjaimat, mint Irina. Vagy Sienna. Csak két név volt a széles palettáról, és soha nem utasítottam el annak lehetőségét, hogy megkapjam őket, főleg akkor nem, ha ők maguk kínálták tálcán magukat. - Hát én sem gondoltam, hooogy... egyszer elutasítok majd egy szép nőt - sóhajtottam fel könnyedén, és legyintettem volna, ha nem lett volna foglalt mindkét kezem. Az egyik általa, a másik pedig a korlát szorításával. Még csak nem is a másik apámmal kötött egyezség miatt tettem, egyszerűen nem vágytam Irina-ra, talán túl dühös voltam Igor műsora miatt. Talán... a kérdésére lényegében nem válaszoltam, még annyi józan eszem maradt, hogy ne sodorjam magam még nagyobb slamasztikába azzal, hogy megindoklom, miért nem akartam megdugni egy top kategóriás nőt. - De ezek a nők nem engem látnak, hanem a nevemet - fűztem még hozzá, ezzel egyidejűleg pedig felértünk az emeletre, és próbáltam egy megkönnyebbült sóhajt kiengedni magamból, de még ezt is óvatosan. Nem akartam, hogy újabb nyilalló érzés üsse fel a fejét a bordáim körül. Habár próbálta leplezni, szinte éreztem a karom alatt, hogy idegesség és furcsa kíváncsiság költözött belé, mikor belökte a szoba ajtaját. Általában nem itt fogadtam vendégeket, nagyjából azt jelentette nekem ez a helyiség, mint neki a saját kis tornya. Menedéket, amit aligha akartam bárkivel is megosztani. - Ezt jó tudni - fordultam felé vigyorogva, miközben lassan leereszkedtem az ágy szélére. - Szóval nem mindig gondolsz erőszaktevő kegyetlen gyilkosnak, csak... néha - mondtam, bár inkább tréfának szántam. Nem mintha annyira vicces lett volna, mert míg ő talán nem is gondolta teljesen komolyan, de a valóság nagyjából így festett. Kivéve mióta itt van. Azóta egy-két rossz szokást talán levetkőztem. - Óóóó, igenis - válaszoltam nagyra nyílt szemekkel a szavaira, mikor konkrétan ágyba parancsolt, de ez csak megjátszott szolgalelkűség volt, értem én a viccet néha. Most amúgy sem volt oka félni, a vodka hatása miatt kettőig nem láttam, a nyelvem is hajlamos lett volna összeakadni, úgyhogy igazából minden fegyverem hatástalannak tűnt jelenleg. Ismét felálltam az ágyról, csak hogy megszabaduljak a koszos nadrágomtól, aminek az anyagába szintén beitta magát a vér, majd az övet kicsatolva és a gombot meglazítva hagytam lecsúszni az anyagot némi rásegítéssel. Kívülről talán úgy néztem ki, mint egy tizenéves, aki először karcolt be úgy istenesen, és úgy küzdött a nadráglevétellel, mint egy fizika vizsgával. Végül siker koronázta a próbálkozást, és megálltam előtte egy szál bokszerben, közben fókuszálva a tekintetére, amihez mondjuk most jó pár másodperc kellett. Minden hasonló szituációban elüldöztem eddig, meg sem közelítettük azt, hogy akár egy fél éjszakát is egymás mellett töltsünk, így ötletem sem volt, hogy itt akar-e maradni vagy a saját ágyába megy lefeküdni, vagy hogy én egyáltalán miért agyalok ezen.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Vas. Jan. 23, 2022 9:13 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Magam sem értem, miért esik rosszul, amikor a jövőbeni távozásom szóba kerül, ő pedig kikerülve a válaszadást, csak annyit közöl, hogy el kell majd mennem. Mármint kell, mintha valami kötelező dolog lenne, mintha az lenne majd a helyes döntés. Valószínűleg igaza van, de bárhogy is van, nem állok le vitatkozni, csak összepréselem ajkaimat és némán tisztogatom tovább, míg szóvá nem teszem, hogy örülök, amiért -majdnem- ép bőrrel visszatért. Valóban fiatal vagyok az özvegységhez és ez a valami is fiatal, ami köztünk van ahhoz, hogy máris eltemessük. Meg szerintem a fekete se az én színem, de azért örülök, hogy erre a kijelentésre kicsit visszatér az a pimasz, pofatlan Dimitriy a hülye vigyorával együtt. Nem, mintha bajom lenne azzal, akit ma megmutatott, csak épp megijeszt vele, hogy talán olyasmin ment keresztül, amit majd nem tud megemészteni. De én azért hiszem, hogy nem így van. -Akkor helyesbítek. A gyászruha nem áll jól.- kuncogok halkan, bár ez részben a sikertelen mozdulatának is szól, ami még inkább bizonyítja, hogy túlságosan sokat nyakalt abból a vodkából. Nem, mintha bánnám, mert irtó édes így. Még a fogadalmamra is kitér, bár az arcom el is komolyodik, ahogy utal rá, milyen ocsmány dolgokat vágott akkor a fejemhez. Elég jól emlékszek, hálás is vagyok, hogy nem ismétli el őket, bár a szavai azt sugallják, mintha megbánta volna. Mintha Ő maga is tudná, hogy túlzásba esett akkor, de végtére is az már nem számít. Megtörtént, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne helyrehozni. Őt viszont, csak egy kiadós alvás tudja csak rendbe szedni, aminek feltétele, hogy épségben jusson el a fekvőhelyig, amihez asszisztálok is, bár nem feltétlenül nyugtat meg a gondolat, hogy fel kell mászni a lépcsőn a hálószobájához. Nem, mintha nem furdalna a kíváncsiság, hogy vajon milyen is az, mert rögtön az suhan át az agyamon, hogy még nem jártam ott. Mondjuk nem is akartam, vagy legalábbis biztos, hogy nem így. Meg amúgy sem. Megfogadtam, hogy nem történhet köztünk semmi, vagy mi, de az, ha vele maradok éjjel, hogy tudjam jól van, szerintem nem tartozik ehez. Aztán, valami hülye ötlettől vezérelve mindenképpen biztosítani akarom afelől, hogy nem tud semmiképp sem lerázni, még azt is elárulom, hogy kezdem megszokni ezt a helyet, talán még tetszik is, ami kellőképpen meg is ragadja a figyelmét, de ahogy elismétli szavaimat, inkább csak nevetve fejet csóválok. Arra koncentrálok inkább, hogy kellően hasznos támasz legyek és ne épp én vágódjak el, hogy aztán magammal rántsam, készülök is a nehezebb mutatványra, ahogy a lépcsőhöz érünk, de hirtelen megtorpan. Majdnem a lélegzetem is, ahogy megszólal, pillantásom felé fordítom és lassan bólintok. -Vagy legalábbis nagyon reméltem, hogy nem azért óvsz, hogy aztán pont te bánts a legjobban.- fűzöm hozzá, akár hozzá is tehetném, hogy a szerződés miatt úgysem bánthatna, de tudom, hogy az cseppet sem védene meg, ha úgy lenne, másrészt pedig úgy hiszem, nem amiatt fenyegette meg Igort halálosan és nézett ki úgy, mint egy ragadozó, aki mindjárt ölni fog. Úgy sejtem, ez már a saját ösztöne volt vagy nem tudom. Szeretném ezt hinni. Már készülnék, hogy akkor majd most elindulunk, de ismét megszólal, mintha folytatni szeretné az iménti gondolatot, én pedig kíváncsian felé fordítom a fejem és az arcát fürkészem, de közben megteszem vele együtt azt a pár lépést, haladunk úgy...négy fokot. -Hű, de hivatalos.- jegyzem meg halkan a tájékoztatós résznél, de aztán szavai hallatán ledermedek egy pillanatra, hogy aztán elrejtsek egy mosolyt. -Az jó. Én sem. - viccelem el a dolgot, de csak azért, hogy nyugodtan vigyoroghassak, hiszen azóta is ez a gondolat kínzott, hogy én hülye elküldtem Őt, ő meg más nőnél vigasztalódott. De ezek szerint nem tette. -És miért nem? Úgy tűnt, hogy nagyon szeretné.- kérdezek vissza újra komolyabbra véve a figurát, majd a lépcső tetejéhez érve most kivételesen arra fordulok, amerre eddig soha. Dimitriy szobája felé. Nem tehetek róla, de megborzongok már a gondolatától is, hogy beteszem oda a lábam. Látszódni viszont semmi sem látszódik rajtam ebből, ahogy kinyitom az ajtót és bentebb segítem, majd egész az ágyig meg sem állok. Ott aztán elengedem, de csak annyira, hogy elé lépve ellenőrizhessem a kötést, nem-e ázott át, ha pedig rendben van, megengedek magamnak egy nagy sóhajt.-Én is csúnya dolgokat vágtam a fejedhez, amiket nem feltétlenül gondolok úgy. Vagy legalábbis nem mindig.- közlöm végül, mert tényleg irtó sok jelzővel illettem, de azok közül jó pár olyan volt, amit én még nem tapasztaltam meg, hiszen tényleg nem lehet panaszom arra, ahogy velem bánik. Leszámítva a múltkori veszekedést, de...miután most konkrétan bocsánatot kért és biztosított afelől, hogy nem is mondta komolyan, valahogy már nem is számít annyira. -Na, sipirc az ágyba, Smolensky.- vigyorodok el pimaszul, de persze inkább viccesen parancsolok rá, nem úgy, ahogy ő szokott utasításokat adni az embereinek, ha pedig el is indul, segítek neki előbb leülni az ágy szélére. Csak semmi hirtelen mozdulat.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Vas. Jan. 23, 2022 8:18 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mindahányszor betekintést nyert az életembe, tudtam, hogy nem fog neki tetszeni. Nem volt idevaló, és nem is akartam belekényszeríteni ebbe az életbe. Nem is kellett... megvolt a döntési joga ahhoz, hogy kihátráljon, ha érvényét veszti az a bizonyos szerződés, én pedig kicsit sem könnyítettem meg a dolgát. Nem hozhattam meg helyette döntéseket - bár megpróbáltam -, csak rávezethettem arra, hogy higgye el, nem akar ilyen életet magának. A filmekben talán izgalmasnak tűnik, ha mögötted áll egy egész maffiahálózat, a valóság ennél jóval ijesztőbb volt. Nem volt benne keresnivalója, és talán azért gondoltam így, mert óvni akartam ettől. Ebbe már egész jól belejöttem... a kérdését hallva végül mégis nyeltem egyet, és a tekintetemet inkább a véres rongy felé fordítottam. Mintha nem tudta volna, hogy el akarom, akartam üldözni. Néha már nem is tudtam eldönteni, hogy ez múlt, vagy jelen, talán ehhez azt kellett volna tudnom, valójában mit is akarok. - Ha eljön az ideje, el kell majd menned - válaszoltam szinte suttogva, kikerülve a kérdés valódi lényegét: hogy én akartam-e, hogy elmenjen. Kurvára nem akartam, de nem hagyhattam, hogy veszélybe sodorja az életét. Láthatja, a bőrén tapasztalta, hogy milyen kockázatokat hordozott ez az élet, majdnem meghalt, aztán majdnem megerőszakolták, most pedig... ezek után is... mi oka lett volna maradni? Alig húzta el a kezét, már hiányzott az érintése a hátamról, a bújó ujjai a hajamból, de nem tettem róluk említést. - Én ezzel vitatkoznék - emeltem fel - majdnem sikeresen - a mutatóujjamat, mintha csak fel akartam volna hívni valamire a figyelmét. Példának okáért arra, hogy amikor én választottam neki azt a fekete ruhát arra az estére, minden kívánt hatását megtette. Sőt, annál jóval többet is, ez pedig egy halvány, de pajzán vigyort varázsolt az arcomra. Olyan volt, mintha néha a valódi Dimitriy is tiszteletét akarta volna tenni, jelezve, hogy nem halt meg, csak szabadságot vett ki erre az estére, de talán neki annyira nem is hiányzott. Vagy... erre nem is tudtam volna igazán válaszolni. - Mit tudom én - próbáltam aztán vállat vonni, de azt sem koronázta páratlan siker. - Ti, nők, annyi mindent megfogadtok... és én... szóval igencsak csúnya dolgokat mondtam, mikor összevesztünk - csóváltam meg a fejem, majd nyeltem egyet. Holnap ha erre emlékezni fogok, kurvára nem leszek büszke magamra. Tényleg beismertem, hogy egy bunkó voltam akkor? Ezt nem kalkuláltam be, így próbáltam minél előbb kikecmeregni a szituációból. Felálltam a székről a segítségével, mert még mindig itt volt, nem tántorított, és mintha megfogadta volna magának, hogy mondjak vagy tegyek bármit, ő ma este végig ügyel majd rám. Nem tudtam kibogozni az érzéseket, amik szorították a mellkasomat, de csak akkor éreztem őket, mikor vele voltam. - A saját ágyamban akarok aludni - adtam egyértelmű választ, még ha hülyének is titulál majd érte, hogy ilyen állapotomban még lépcsőzni is akarok. Az előbb is egész jól boldogultam, bár némileg kevesebb alkohol volt bennem. De így, hogy a karom alá nyúlt, mintha ő lenne az én személyre szabott mankóm, nagy baj nem érhet. Hacsak nem azt tűzte ki célul, hogy lelök a lépcsőn, ezzel pedig balesetnek álcázva tudott volna eltenni láb alól. El is indultam, közben ügyelve arra, hogy ne nehezedjek rá teljesen, annyi férfiasság még szorult belém. Nem akartam teljesen lebőgni előtte, bántotta volna a becsületemet és a hiúságomat, ha csetlek-botlok előtte. Márpedig a vodka megtette a kívánt hatást. - Megkedveltél itt... - ismételtem a szavait, miközben botorkálva a lépcsőhöz érkeztünk, én pedig egy pillanatra megálltam, mintha erőt gyűjtöttem volna. A fájdalom és az alkohol nem volt a legjobb kombo, ezt legközelebb szem előtt tartom majd. Egyelőre nem tettem meg az első lépést, csak felé fordítottam a fejem, szabad kezemmel pedig a lépcső korlátjára markoltam. - Szörnyű dolgokat mondtam... de ugye tudod, hogy soha nem bántanálak? - kérdeztem mintha feloldozást vártam volna azért, amit egy elvadult pillanatban mondtam. Azóta sem volt egyértelmű, hogy vajon elhitte-e a fenyegetéseimet. - Mindazonáltal - kezdtem rögtön új gondolatba, ekkor már megtéve az első pár lépést felfelé. - Tájékoztatásul közlöm, hogy - Be vagyok baszva. Nem, nem ezt, ez azért elég nyilvánvaló. - Nem dugtam meg Irina-t - sóhajtottam fel, mintha valami nagy vallomást tettem volna meg éppen. Mondjuk mondhatta, hogy nem érdekli, de úgysem hittem volna el neki.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.