Iris & Kirill

Rántottam egyet a vállaimon, mikor megkért, hogy lehetőleg kettőnk közös kis elfoglaltságát tartsam titokban. Nem kifogásoltam, mert amúgy semmi közöm nincs a kettejük közötti kommunikációhoz, bár néha egész szórakoztatóak tudtak lenni - gondolom akaratukon kívül. Nekem aztán nem tisztem ítélkezni senki felett, kettejük drámája sem igazán érdekelt, már amíg nem rajtam csattant az ostor miatta, mert azért arra is volt már példa. - Ja, nyilván. Ő egy fontos ember. - Bólogattam nagy átéléssel, pimasz grimasszal a képemen, mert nem szerepelt a terveim között meggyőzni arról, hogy ennek az ellenkezője lenne igaz. Ez a kettejük ügye, beszéljék meg egymás között, hogy kit és mi érdekel, bár az előbbi sztori alapján nagy eséllyel a főnöknek sem lenne gondja a csaj átmozgatásával. Talán egyszer még hasznát is venné. De ki tudja!
Rövid idő telt csak el, én már pár mozdulattal bemelegítettem, miközben vártam rá az edzőteremben. Már ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy letesztelem, honnan is indulunk, egyáltalán ha most megtámadná valaki, milyen esélyekkel indulna; éppen ezért akartam kihasználni a meglepetés erejét, mikor meghallottam az első lépéseket, és ahelyett, hogy a sajátos kis stílusomban üdvözöltem volna, vagy elmagyaráztam volna neki, hogy mikor, mit és mennyit fogunk edzeni, rögtön megindultam felé. Elkaptam a karját, míg bal kezemmel a hajába markoltam, szorosan magamhoz rántottam, és elég egyértelmű volt a cél, hogy a földre akarom vinni. Meg is tettem a cél elérése érdekében mindent, arcizmaim megfeszültek, nem vettem levegőt, csak masszívan tartottam, legalább úgy vizslatva, mint valami bika, ami éppen készül felöklelni. Egy éles helyzetben mondjuk még az is megtörténhetne, bár ez egy kicsit perverz.
Erőtlennek éreztem az első próbálkozásait, ahogy megpróbált eltolni magától, aztán mintha beérett volna az adrenalin jótékony hatása, észbe kapott, a meglendített térde pedig egyből betalált; egy pillanatra meg is merevedtem, szorításom enyhült, ekkor pedig már a körmei is rátaláltak karjaimra.
Egy fájdalmas fújtatást követően el is eresztettem inkább, de valahol a szám sarkában ott bujkált egy idióta vigyor, miközben begörnyedve az ágyékomhoz szorítottam az egyik tenyeremet. - Hát, nem rossz. Sőt. - Nyögtem ki szaggatottan, miközben megemeltem a fejem, és felvettem vele a szemkontaktust. - Ez ment volna a vén trógerrel is? - Erre mondjuk nehéz lett volna válaszolni, mert az a helyzet bizonyára más volt, mint ez a mostani.
Egy jó pár másodpercig még görnyedve feszültem, majd lassan kiegyenesedtem, megropogtattam a derekamat, és felemelve a két kezemet, jeleztem, hogy nincs bennem támadási szándék. - Bocs. Csak kíváncsi voltam, mit tudsz. Ennyi az egész. - Magyarázkodtam, pedig szerintem elég nyilvánvaló lett volna enélkül is. - Edzettél már valaha súlyokkal?

Iris & Kirill

Bólogattam, mint aki egyetért, de csak azért, mert nem akartam kritizálni az edzéstervet, ami mellett élte a mindennapjait. Már ha egyáltalán lehetett ezt annak nevezni, mert nem véletlenül csak a kocogást tudtam belőle érdemlegesen kiemelni. Azon persze vitatkozhattunk volna, hogy mennyire esett jól ez az új szerep. Mint valami házőrző, akit így akarnak jól megnevelni, amiért eltört egy tányért. Csak én nem törtem el semmit, de még csak nem is csináltam semmi rosszat. Itt már tényleg az játszhatott egyedül szerepet, hogy Dimitriy feltétlenül osztozott velem a bizalmában. Többre jelenleg nincs is szükség. Elvégre csak átmeneti, vagy nem? Már régen elvesztettem a fonalat a csaj ügyében.
Biccentettem, jelezvén, hogy oké, menjen csak átöltözni, ha tényleg máris neki akar fogni. Tényleg valami páratlanul motiváló élménye lehetett a jó öreg Igor-ral, ha ennyire komolyan vette ezt a rögtönzött projektet, de tény, nem fog származni hátránya belőle. Kivéve ha az izomlázat és egy-két zúzódást annak nevezünk, mert hát ezekért én aztán nem vállalok garanciát. - Valahogy sejtettem, hogy nem tud róla. - Megforgattam a szemeimet, még mindig szorgosan pakolva magam után, még a tányért is elmostam, amiért különdíjat érdemeltem volna. - A házasság alapja nem az őszinteség? - Pimaszul felvontam a szemöldököm, aztán legyintettem egyet. - Tőlem nem tudja meg. - Adtam meg neki azt, amit hallani akart. Ha nem szerette volna az orrára kötni, annak bizonyára oka van, én pedig értettem ahhoz, hogy kivágjam magam az ilyen szituációkból.
Felszaladt átöltözni, én pedig ezt a rövid időt kihasználva lesétáltam a terembe. Volt egy ötletem, bár leginkább csak tesztelni akartam, mit tud, mire képes jelenleg, és ezt csak egy módon tudhattam meg. Előre féltem a reakciójától, mert nem a hagyományos utat akartam követni. Én nem fogom arra kérni, hogy nyugodtan vágjon orrba, mert abból semmit nem fog tanulni. És még csak az éles helyzet súlyát sem fogja érezni magán, ha előre megmutatom, mikor és hova üssön. Az persze az ő bemutatóján múlik, hogy mivel fogjuk folytatni, bár egy pillanatra eszembe jutott, hogy talán nem a legjobb ötlet szó szerint rátámadni a főnök feleségére, még ha nem is úgy a felesége.
Már az ujjaimat ropogtattam, mikor Iris belépett a helyiségbe, de nem mozdultam. Egészen addig vártam, míg be nem csukódott mögötte az ajtó, ő maga is tett egy pár bemelegítő mozdulatot, én pedig szembefordultam vele, az arcom ekkor már rezzenéstelenül figyelte a mozdulatait.
Vészes sebességgel kezdtem el lecsökkenteni kettőnk között a távolságot. A célom egyértelműen a meglepetés erejének kihasználása volt, és nagyjából sejtettem, Igor milyen eszközökkel próbálkozhatott be nála, így eltökélt szándékom volt lemásolni a szituációt. Neki pedig nem szabadott számítania arra, amit csinálni akarok, így mikor elé értem, egyik kezemmel a karját, a másikkal a haját megragadva, majd magamhoz rántva, csak azt vártam, hogy demonstrálja azt, ami jelenleg benne bujkál. Mondjuk egy orrba veréssel, vagy egy jól irányzott tökön rúgással. Vagy túl korán dobtam be a mély vízbe?

Iris & Kirill

Abban szerintem szemernyi kétsége sem lehet, hogy ha én vagy Dimitriy mellette van, túl nagy baja nem eshet. És általában ha nem az én társaságomat élvezte, vagy egyedül dekkolt a szobájában vagy pedig a nagyfőnök kötötte le a figyelmét. Valaki mindig rajta tartotta a szemét, bár tény, előfordulhattak olyan pillanatok vagy másodpercek, amikor egyedül maradt. Valószínűleg a vén szatír is akkor tudta betámadni, legalábbis így tűnik logikusnak. Aztán elég gyorsan leesik a tantusz, mikor közli a vén szatír kilétét, de ezen már nem vigyorgok. Ismertem a vén csókát, a híre amúgy is mindig megelőzte, és már az sem volt túl bizalomgerjesztő. Inkább nem fűztem hozzá semmit. Ha Igor egyszer bepróbálkozott, de nem járt sikerrel, meg fogja próbálni ismét, másodjára viszont mint egy becsületébe gázolt bika. Nem is értem, hát nem tűnt fel neki, hogy ez a csaj nem olyan? Nem egy luxusprosti, mint a többi, nem próbálgathatja csak úgy, kénye kedve szerint.
A szavait ugyan tudomásul veszem, de nem akartam rögtön azzal kezdeni, hogy lelombozom az önbizalmát. - Öhm. Ja. Láttalak már kocogni. - Csak nem sikerült visszafogni azt a megjegyzést, ami bökte a csőrömet, de meglepődtem volna, ha nem lenne tisztában ő maga is azzal, hogy ez ide kevés lesz.
Nem is fűztem hozzá többet, ő is hagyta, hogy  beburkoljam a nagy gondossággal és precizitással felépített szendvicsemet, csak azután fordította felém ismét a tekintetét. Mondjuk ahogy lecsapta a joghurtos dobozt az asztalra, hát egy pillanatra kínosan éreztem magam. - Én most is ráérek. - Megvontam a vállaimat, bár ezen biztos meglepődött. Az volt a dolgom, hogy rá vigyázzak, ergo ott kellett lennem, ahol ő van. - Amíg Dimitriy nem ad más utasítást, úgyis mindig ott vagyok, ahol te. Nonstop bébiőrség. - Öntöttem aztán szavakba a gondolatokat, de közben egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim, és a mennyezet felé fordítva a fejem, elmélkedni kezdtem. - Szerinted nehéz lehet a sziámi ikreknek? Egész nap együtt, összenőve... - Nem is nagyon küzdöttem az ellen, hogy ezt kimondjam, aztán rögtön meg is rántottam a vállamat. - Mindegy. - Vágtam el a gondolat menetét még itt, mielőtt elmélkedésbe kezdett volna ő is, és elkezdtem elpakolni magam után, még mielőtt megkapom a ház urától, hogy megint kibaszottul rendetlen vagyok.
Mikor minden visszatalált a helyére, és becsuktam a hűtőajtót, visszafordultam felé, csípőre fektettem a kezeimet és így kerestem meg újfent a tekintetét. - Ha komolyan veszed, egy orrba vágásnál többet is tanulhatsz. És ha most rögtön akarod, előbb talán... öltözz át. - Végigmértem az alakját, ezúttal minden pimaszság nélkül, mert egy vonzó nőt ugyan mindig megnézek, de a főnök csaját azért mégse szabad csak úgy méricskélni. Főleg  most, hogy ez a csaj végre elég normálisnak tűnik. - De felőlem csinálhatjuk délután is. Vagy kora hajnalban, ha nem tudnál aludni.

Iris & Kirill

Önbizalomért nem kellett a szomszédba mennem, általában lazán dobálóztam komolytalan szavakkal, ha a helyzet úgy hozta, és habár Dimitriy nem szerette, ha trehány vagyok, de valljuk be, az sem volt a fő erényem. Szóval annyira nem volt újdonság, hogy egyelőre nem pakoltam el semmit magam után, csak összeállítottam a szendvicsemet, és mielőtt bármit mondtam volna, leültem a székre, belekortyoltam a tejbe, és rögtön ízlelgetni kezdtem a gondosan elkészített művemet. - Az idegeidre nem tudok orvosságot. Vagyis... - Inkább nem folytattam, a pimasz szemöldökvonogatásom egyértelmű válasz volt, nem kellettek hozzá külön szavak. Mondjuk nem az én dolgom, hogy mit csinálnak, egészen addig, míg a szó szoros értelmében egymásnak nem feszülnek, mert ha jól sejtem, az én tisztem lesz őket szétszedni.
Újabbat haraptam a szendvicsből, közben figyelve rá, nem kerülte el a figyelmemet, hogy mennyire zavarban volt, de jó ég, csajszi, nyugodj már le. Furcsák ezek a nők. Persze ahhoz is kell bátorság, hogy szívességet kérjen valaki, és talán ez okozta a feszültséget benne. De azon kívül, hogy húztam az agyát, semmi olyat nem mondtam vagy tettem, amiből arra következtetett volna, hogy nyűg vagy teher a kérése rám nézve. Ha az lenne, úgyis elküldtem volna. - Miért, rád mászott egy vén szatír? - Ez az információ eddig nem jutott el hozzám, talán nem is volt jelentősége, legalábbis nem úgy nézett ki, mint akit éppen összetörtek testileg és lelkileg.  
Kitoltam magam mellett a széket, hogy pattanjon oda, ha van kedve, ne ott álldogálva egye meg azt a gyomorforgató joghurtot, majd félrebillentettem a fejem. Nem esett nehezemre beiktatni a mindennapjaimba azt, hogy foglalkozzak vele, az egészben az egyetlen sarkalatos pont a férje személye volt, mert szinte rögtön leszűrtem, hogy vele ezt nem vitatta meg. - Jó, csináljuk. - Nem oszt vagy szoroz, hogy egyedül vagy másodmagammal edzek-e, neki viszont tényleg csak előnye származik belőle. - De már most mondom, hogy ha nem vagy hozzászokva a tempóhoz, először nehéz lesz. - Szögeztem le szinte rögtön, bár ez nyilván nem hatott újdonságként. Minden kezdet nehéz. Azon már csak vigyorogtam, mikor azt mondta, cserébe egyszer majd én is számíthatok a segítségére. Ki tudja, talán egyszer tényleg sor kerülhet rá, hogy szükségem lesz rá, bár egyelőre nem láttam jönni. - És mikor akarsz kezdeni? - Eltoltam magam elől a tányért, rajta a már alaposan megtépázott szendviccsel, a tekintetét fürkészve.

Iris & Kirill

Nem kellett kétszer rászólni, hogy kicsit eloldalazzon, így már szabadon tudtam beteríteni a pultot a cuccokkal, nem aprózva el semmit; ha egyszer éhes vagyok, semmi és senki nem tudott csak úgy leállítani, és mély hálát éreztem, amiért Iris sem próbálkozott ilyesmivel.
Előpakoltam a felvágottakat, közben fél szemmel a lányra sandítva. Főleg akkor, mikor közölte, hogy mi is a valódi oka ennek a beszélgetésnek, nem mintha nem lett volna amúgy is gyanús ez a nyitány. Még meg is lepődtem, de ezt tökéletesen tudtam palástolni, miközben megpróbáltam szétválasztani két felvágottat, de túl makacsok voltak ahhoz, hogy csak úgy elváljanak egymástól. - Ahhha. - Először csak ennyit nyögtem ki, mert lekötött a koncentrálás, de mikor a próbálkozásaimat siker koronázta, egy kaján vigyorral megkerestem a lány tekintetét. - Miért, a főnök nem edz meg rendesen? - Pimaszul vonogattam a szemöldökömet, kétséget sem hagyva afelől, mire is gondolok egészen pontosan, de amúgy nem feszegettem tovább a témát. Mindenről tudtam, ami ebben a házban zajlott, a legutóbbi vitájukat pedig nehéz lett volna nem hallani. Ezek után talán én sem szívesen kértem volna segítséget a nagyfőnöktől, bár valószínűleg Iris nem így tekintett rá. Hagyjuk a részleteket.
Miközben beszélt, a kezeim folyamatosan mozogtak, összeállítva a szendvicset, majd leültem a pult mellé, magam elé húzva a tányért meg a tejet. - Jó, hát. Mire gondoltál pontosan? Verekedni akarsz? Vagy jobb kondiba kerülni? Vagy mindkettő? - Nem volt elhanyagolható tényező, hogy mit is akart elérni; jobb erőnlétet vagy a szó szoros értelmében meg akarta védeni magát. A szavai alapján az utóbbi, és nem is értem, hogy bírta ki idáig. Az élete életveszélyben volt ebben a házban, ebben a családban, főleg egy ilyen férj mellett. Néha egészen sajnáltam szegény lányt.

Iris & Kirill

Már megvolt a jól megszokott és bejáratott napi rutinom, amitől csak ritkán tértem el. Nyilván ha feladatot kapok valamelyik Smolensky-től, az válik prioritássá, ráadásul mióta Iris a házban élt, az időm nagy részét az töltötte ki, hogy rá vigyáztam. A bébiszitterkedés szerintem nem állt jól, túlságosan eltunyultam, márpedig ha a lány elhagyta a házat, résen kellett lennem. Az elején kicsit se könnyítette meg a dolgom, minden pillanatban érzékeltette, hogy amúgy a háta közepére sem kíván, de egy idő után mintha megváltozott volna a hozzáállása, vagy csak simán megtanult elviselni. Arról azonban még mindig nem beszéltem Dimitriy-nek, hogy akadt egy kis gondunk, egyre többször láttam szimatolni a környékünkön a rendőrnőt, aki - a viccekkel ellentétben - nem volt se könnyen átverhető, sem hülye.
Letudtam a futást, amit általában hajnalban szoktam megejteni, a verejtékem átitatta az atlétámat, de nem zavartattam magam; ebben a szerelésben kezdtem el valami ennivaló után kutatni a hűtőben, egy fél banánt már betömve a számba. Ekkor hallottam meg a már jól ismert hangot, bár az, hogy reggel... hát nézőpont kérdése. Csipkerózsika nyilván későn kezdett ma ébredezni, vagy... mit bánom én. - Jó reggelt. - Hümmögtem a fél banánnal a számban, becsukva a hűtőajtót, és mivel a pult mellett állt meg, én is odakezdtem el kipakolni a begyűjtött zsákmányt, amit magamba készültem tömni.
A banánt pár rágás után leküldtem, majd öntöttem egy nagy pohár tejet, közben fél szemmel Iris felé sandítottam. - Igazán nem akarlak zavarni, de... nem állnál arrébb? - Felvontam a szemöldököm, bár nem volt rosszallás a hangomban, csak tényleg nem fértem el, bár talán célravezetőbb lett volna az asztalra vagy bárhova máshova lepakolni.
Leharaptam a banán másik felét is, közben keresve egy kést, de ekkor már hallottam az újabb kérdését. Először nevetni akartam, végül csak egy mosolyt sikerült összehoznom, de helyeslően bólintottam. - Igen, Iris. Szoktam. - Adtam tudtára a nyilvánvalót, látva az arcán a furcsa zavart, majd lenyaltam a késről a vajat. A banánnal elég érdekes kombót alkotott a számban. - Miért? - Elvégre ha megkérdezte, nyilván fontos. Talán kocogópartnert szeretett volna? Nem elég, ha együtt járunk shoppingolni?