Maybe past is behind us, but there's what we just can't forget

Olyan hanyag módon bólint rá az ajánlatra, hogy megfordul a fejemben, hogy vagy teljesen bolond, vagy piszkosul magabiztos, bár részemről teljesen mindegy, mert mindkettő hasznomra válhat. Leszámítva, ha az utóbbi miatt nem végzi el kellően a feladatát, bár ha teljes mértékig rá bíznám magam, akkor meg én lennék bolond. Tökéletes hátvéd és harcos lesz, de azért nem fogom az életemet rá bízni egy idegenre. Főleg nem egy olyanra, aki csak azért szegődik mellém, mert tartozik nekem.
Igyekszem azonban kellően Informálni arról, mi történt eddig és, hogy ezek alapján mire számíthat. Sőt. Pár jó tanáccsal is ellátom, ami a feladatát illeti, azonban, amikor kicsit eltöpreng és a tanácsomat hasznosítva megpróbálja elképzelni, miként is tehetne jó szolgálatot, meglepően ésszerű tervvel áll elő. Hamiskás mosoly jelenik meg arcomon, miközben hallgatom, bár a "préda" szónál akaratlanul is felvonom egyik szemöldököm, de nem szólok közbe. Olyan hihetően és részletesen adja elő, miként hajtana végre egy ilyen küldetést, hogy egy pillanatra elgondolkozok, nem-e tartozik ő is azok közé, akiket utánam küldtek. Az viszont már tényleg iszonyúan nagy véletlen lenne. Sőt. Talán már jogosan nevezhetnénk a sors fintorának.
-Ezt nevezem.- biccentek végül elismerő arccal, majd némán, hosszan fürkészem pillantását, mintha csak azt fontolgatnám, vajon kígyót készülök-e épp a keblemre ölelni, de végül csak kiürítem a poharamat, ahogy ő is tette. -Igazán remek terv, de akad némi bökkenő.- állok fel a helyemről, onnan pillantok le rá lágy mosollyal. -Mi van, ha a préda sosem védtelen teljesen?- kérdezem pimasz éllel, mosollyal, miközben az ablakhoz sétálok és kitekintek a sötét égre, melyen ebben a pillanatban végig is cikázik egy villám. -Nem szokásom bárkitől is italt elfogadni. Téged is én hívtalak meg.- pillantok rá vissza, de aztán a komoly hangulatot lesöpröm magamról és odébb sétálok. Intek is, hogy kövessen, miközben a tömeg felé indulok.
Nem mondom, hogy nem ébresztett bennem gyanút az előadása, de ezt neki nem feltétlenül kell tudnia. Az viszont már biztos, hogy vagy nagyon érti a dolgát, ami csak még gyanúsabbá teszi, vagy tényleg csak improvizált, beleélte magát a dologba és logikusan gondolkozik. Akármelyik is, szemmel fogom tartani. -Van családod? Feleség? Barátnő? Bárki, aki hazavárna a kis lakásodba?- kíváncsiskodok tovább, amennyiben követ -melegen ajánlom, hogy így legyen-, majd egy váratlan pillanatban szembefordulok vele és alaposan végig mérem. -Na és, milyen gyakran lenne szükséged kimenőre?- kérdezem érdeklődő pillantással, mely szinte metszi az övét, de a barátságos, lágy mosoly folyamatosan ott virít arcomon. -Azt még én se várhatom el tőled, hogy éjjel-nappal őrizz. Bár, ha ragaszkodnál hozzá...- hagyok függőben a mondatot egy kacsintás kíséretében, miközben már a zene ritmusára lépkedek, körbe-körbe forgok vagy épp Malthét kerülöm meg, hogy aztán vigyorogva újra elé érkezzek - már, ha követett egyáltalán egész idáig, bár testőrként, gondolom nem árt, ha mellettem van. Én viszont, azért vagyok ma itt, hogy jól érezzem magam. Ő, csak úgy mellékesen jött, de csatlakozhat is. Jelenleg egyáltalán nem ez érdekel.

Maybe past is behind us, but there's what we just can't forget

Meglepett, hogy az egész történet kapcsán egyedül annyi volt a következtetése, hogy mi, istenek "furcsák" vagyunk. -Mondja ezt egy olyan lény, aki képes farkas alakban is megjelenni. - jegyzem meg mosolyogva, hiszen furcsaságok terén azért ő sem panaszkodhat, de valószínűleg tényleg mi járunk az élen, ha erről van szó. Meg talán másban is. Mondjuk büszkeségben és hiúságban, mint ahogy a férjem is magáénak tudhatja ezeket bőségesen. Az persze, már elképzelhetetlen számára, hogy ne viselkedjen úgy, amivel végül azt érdemli, hogy csorba essen a becsületén. De, ha már az enyém nem érdekelte...
Én magam sem tudom, hogy pontosan mit fog jelenti az, ha Malthe nyitva tartja helyettem is a szemét. Nem tudom, hogy Aegir meddig menne el azért, hogy megpróbálja helyreállítani azt, amit tönkre tett, ráadásul nem is értem, hogy képzelné ezt az egészet. Menjek vissza, ücsörögjek mosolyogva az oldalán, míg ő a halandó nőhöz járkál? Mert tudom, hogy nem tudna elmondani róla. Akkor, már megtette volna, de képtelen rá. Nincs mit tenni. Az a nő elcsavarta a fejét én pedig jobbnak láttam, ha kisétálok a képből. Nem vagyok hajlandó a férjemen tovább osztozkodni.
-Mindig van választásunk, Malthe. Ha túl nagy feladatnak érzed, nyugodtan megfutamodhatsz.- közlöm végül hamiskás mosollyal, bár ha csak egy kicsit is férfi -már pedig annak tűnik-, nem fog meghátrálni, mert az a bizonyos büszkeség azért benne is jelen van. Gondolom legalábbis, mert egészséges vagy egészségtelen mértékben, de mindenkiben van. Mellesleg, azt azért nem tettem hozzá, hogy valószínűleg hálám jeléül megkeseríteném az életét, mert eszem ágában sincs fenyegetni. Nem ellenséget akarok magam mellé, hanem szövetséget. Még akkor is, ha a viharok tényleg kiszámíthatatlanok.
-Úgy általában a testőrködésre gondoltam. Kétlem, hogy minden nap előfordulna ilyesmi.- Intel is közénk egyet, hiszen épp magunkra gondolok, az ajánlatomra, amit egy berserker felé intéztem és aminek a lényege az, hogy a testi épségem megmaradjon. Van egy olyan érzésem, hogy még soha nem történt ilyen, mióta csak létezünk.
Épp a poharamból kortyolok, amikor végre kezd némi érdeklődést mutatni és rákérdez, akadt-e már olyan bátor jelentkező, aki megpróbált visszacipelni a férjemhez. Pillantásom rászegezem a pohár felett és, miután lenyelem a kortyot, sóhajtok egy nagyot és vállat vonok. -Ketten már próbálkoztak, de nem voltam...elég képzettek a feladathoz.- mosolyodok el újfent, hiszen nekünk is meg van a magunk gyengesége, csak nem mindenki tud róla vagy, aki tud róla nem jut el odáig, hogy hasznosítsa is. -Viszont, ha jól tudom, a testőri teendőket igen csak segíti, ha megpróbálod elképzelni, mit tennél, ha a másik cipőjében lennél.- terelem végül a szót a munka felé, amit egyébként, ha jól végez, hajlandó lennék honorálni is, de mivel idáig még nem jutottunk el, csak ismerkedünk, nem hozom szóba. -Tegyük fel, Malthe, hogy te a férjemnek dolgozol és el akarsz kapni. Hol és hogyan csinálnád? - pillantok rá érdeklődve, mert újabban én is ezen szoktam törni a fejem. Ezért is töltöm a legtöbb időmet a halandók társaságában, hiszen Aegir valószínűleg inkább arra számít, hogy valami eldugott helyen tengetem napjaimat. A harsány, életet majszoló oldalamat, talán nem is ismeri, hiszen mellette nem volt lehetősége előbújni.

Maybe past is behind us, but there's what we just can't forget

Nem akarom, hogy elússzon ez a lehetőség, mert bár köti hozzám az a régi alku, az egyezség, attól még adhatna olyan választ, állhatna úgy a dologhoz, hogy eszem ágába se jusson a közelemben tartani. Például, ha konkrétan közölné velem, hogy ő inkább az életemre szeretne törni, hogy így hátrálhasson ki a kötelessége alól vagy ilyesmi, de kétlem, hogy annyira tökös lenne, hogy ezzel próbálkozzon. Másrészről pedig, azért nem fogom én teljes mértékben egy idegenre bízni magam, ennyi eszem még nekem is van. Talán, majd egyszer, ha bizonyít valamiként. -Bátorság avagy őrültség? A kettő igen közel áll egymáshoz.- vonok vállat mosolyogva, nem igazán érdekel, hogy emiatt most mit gondol rólam, őrültnek vagy épp gyengének tart-e, számomra most nem ez a legfontosabb. Egyébként sem olyannak tűnik -és akkor sem olyannak tűnt, amikor megmentettem-, mint aki bármiben is szeretne elbukni.
Annak érdekében viszont, hogy tisztábban lássa a helyzetet, röviden és tömören vázolom, miről is szól ez az egész. Nem, mintha szimpátiát vagy hasonlót remélnék tőle, mert nem ez a célom, de talán így érthetőbbé válik számára, miről szól ez az egész. A megjegyzésére mondjuk, inkább csak egy rövid pillantással reagálok, de aztán tovább folytatom. Romantikus. Valóban, akár annak is lehetne nevezni, ha a férjem egy vétlen hibát próbálna hekyrehozni, egy kósza botlást, de ez már jóval több annál én pedig nem vagyok hajlandó tovább elnézni neki. -Büszkeség. Semmi egyéb.- válaszolom kérdésére. -Hiszen, milyen megalázó egy istennek, ha a neje faképnél hagyja, nem? Mindenkinek azt kell látnia, hogy minden tökéletesen működik, főleg a házassága.- adok mellé némi magyarázatot, amit ha végig gondol, talán megtalálja benne a logikát is. Valamiért az még nálunk, isteneknél is teljesen elfogadott, hogy a férfi azt csinálja, amihez kedve szottyan, nekem meg szelíden mosolyogva tűrnöm kellene, de már semmi kedvem hozzá.
Látom rajta, hogy fontolgatja az ajánlatot, próbálja megemészteni a hallottakat, miközben tekintetét rám szegezi, míg végül megragadja a lényeget és konkretizálja. Miért is nem lep meg, hogy a keze bekoszolása az, ami érezhetően a nehezebb része számára a feladatának? -Pontosan ezt kérem tőled. Nem, mintha én nem tudnám megvédeni magam, de...- vonok finoman vállat pimasz mosollyal ajkaimon, mert hát azért ne egy istennő bunyózzon már, ha úgy hozza a helyzet vagy épp fecsérelje ilyesmire az energiáját, amiből manapság amúgy is jóval kevesebb van, mióta az emberek nem tisztelnek minket úgy, mint kellene. Egyébként is. Számára ez megtiszteltetés kellene legyen, bár igazából nem is érdekel, hogy miért vállalja, ha vállalja. Nem fogok visszamenni, mert már a gondolatától is elborul az agyam, ő pedig, valószínűleg látja is ezt rajtam, mert egy vigyort követően olyasmit kérdez, amivel némiképp eltereli figyelmemet az otthon gondolatáról. -Többek között, de annál sokkal rosszabb dolgok is történhetnek.- vigyorodom el én magam is, tekintetem az elénk kerülő italokra kúszik, a sajátomat magamhoz is veszem, hogy aztán azzal a kezemben dőljek újra hátra a helyemen. -Talán, nem emlékszel te magad is rá?- kérdezem végül bájos mosollyal ajkaimon, miközben a poharam felé emelem és kérdőn felvonom szemöldökömet. -Inkább örülnöd kellene, hogy most a vihar kevésbé veszélyes oldalán állhatsz.- jegyzem meg hamiskás mosollyal, hiszen ha úgy is adódna, hogy eldurvulna a helyzet, valószínűleg őt megkímélném, ha már az én oldalamon áll, bár ez még nem teljesen egyértelmű, várom is válaszát legalább azzal, hogy mondjuk velem együtt iszik vagy kinyög egy "oké" -t. -Csináltál már ilyesmit?- kérdezem végül kíváncsian, mert bár a testi adottságai egyértelműen megvannak hozzá, azért az még nem azt jelenti, hogy tisztában lenne vele, mi is lenne a dolga.

Maybe past is behind us, but there's what we just can't forget

Nem kertelek sokáig, nem kerülgetem a forró kását, amúgy is, már akkor eldöntöttem, mit fogok tenni, amikor megláttam, vagy legalábbis majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy most fogom behajtani a tartozást. Ha Aegir valamilyen módon visszacsalogat vagy rángat abba az életbe, amit most magam mögött hagytam, talán nem lesz alkalmam ilyesmire. Ott aztán, tényleg nem venném semmi hasznát.
Az mondjuk kétségtelen, hogy sikerül meglepnem. Már, csak abból is kiderül, hogy visszakérdez, annak viszont nem adja semmi jelét, hogy mi a konkrét véleménye a dologról. Inkább -mint ahogy reméltem is-, érdeklődni kezd a részletek felől ez pedig megnyugtató, mert azt bizonyítja, hogy nem egy tökkel ütött idióta, hanem szorult némi ész a csinos buksijába. -Őszinte leszek veled, Malthe- kezdek bele, nevét pedig szándékosan a lehető legédesebben ejtem ki ajkaim közül, mintha ezzel is meg akarnám nyerni magamnak -Sem kedvem, sem kapacitásom nincs arra, hogy folyamatosan nyitva tartsam a szemem. Elkélne valaki, aki akkor is figyel, amikor nekem épp más dolgom akad.- nézegetem körmeimet, mintha olyan baromi érdekesek lennének, végül finoman vállat vonok, pillantásom pedig rászegezem. Tetszik, hogy ügyel a részletekre. Gyorsan vág az esze és kedvelem, ha valaki ilyen.
Egy hosszú pillanatig fontolgatok, latolgatok, hogy vajon mennyire avathatom be a részletekbe. El is veszek pillantásában, mintha csak azt méregetném, hogy vajon érdemes-e arra, hogy beavassam -egész szép szemei vannak mellesleg-, de végül úgy döntök, hogy úgy fair a dolog, ha felkészítem, hogy mire is számítson. -Elhagytam a férjemet és nem igazán tetszik neki, pedig kétszer is felcsinált valakit, aki nem én voltam.- közlöm végül szárazon, fapofával, mintha nem alázna porig ez az egész és nem érezném már azt is sértőnek, hogy egyáltalán hangosan kimondom a szavakat. Egy másik férfival közlöm épp, hogy a férjem más nőnél keresett valamit , amit ezek szerint nálam nem talált meg. -De ne aggódj, nem személyesen fog keresni, mert inkább a halandó nőjével múlatja valószínűleg az idejét. Másokat küldött értem, ha igazak a pletykák. Olyanokat is, mint te. - pillantok végig rajta, kendőzetlenül mérem végig tetőtől talpig, míg végül én magam is előrébb dőlök egy picit leutánozva ezzel az Ő testtartását. -Szóval, azt kérem tőled, Malthe, hogy legyél a szemem és a fülem, ha pedig oda kerül a sor, koszold be helyettem a kezeidet, mert eszem ágában sincs visszamenni hozzá .- sziszegem halkan, bár a dühöm nem az előttem ülő berserkernek szól, a szemeimen se miatta cikázik végig egy aprócska szikra, de nehezen tudom mindezt megemészteni. Akárhányszor eszembe jut, mindannyiszor úgy érzem, hogy a fél világ rajtam nevet. -Mit gondolsz? Fair ajánlat az életedért cserébe?- biccentem kissé oldalra a fejem pimasz mosollyal ajkaimon, ha pedig a felszolgáló épp arra jár, intek is neki, hogy intézzen nekünk valami italt. Ha elfogadja az ajánlatot, azt hiszem, illene koccintani rá egyet.

Maybe past is behind us, but there's what we just can't forget

Fogalmam sincs, hogy kit kereshet ilyen lelkesen, de meg van rá az esély, hogy keresztül húzom a számításait azzal, hogy esetleg feltartom egy kicsit. Pár napig, pár hétig, pár hónapig. Igazából fogalmam sincs, hogy a férjem csökött agyáig mikor jutna el végre a felismerés, hogy felesleges erőlködnie. Bőven volt ideje arra, hogy helyre hozza a hibáit, de ő csak rontott a helyzeten. És itt az eredménye, ami már visszafordíthatatlan. Kiölt belőlem minden érzést iránta, módszeresen. Nincs az a lény vagy isten, aki képes lenne visszarángatni hozzá.
Malthe viszont hasznos lehet. Privátabb helyre is invitálom, mert jelenleg nincs jobb ötletem, mint hasznot húzni ebből a régi adósságból. Igazság szerint, bármire képes lennék annak érdekében, hogy ne kelljen oda visszamennem, szóval egy berserker segítségét kérni igazán nem nagy kihívás. Mintha a sors vetette volna a lábaim elé.
Elmosolyodok, ahogy a képzeletemet próbálja lesarkítani, gátat szabni neki, miközben alaposabban szemügyre veszem. Tény, hogy a fizikai adottságai látszólag megvannak. -Elég jó a fantáziám. Szerintem, el tudom képzelni.- engedek meg magamnak egy pimasz mosolyt, hiszen ha csak magamból indulok ki, már az is épp elég, ha csak fele olyan erővel bír. De hagyom, hogy ő mutatkozhasson be, mert már az is sok mindent elárulhat róla, hogy ezt miként teszi. Az rögtön feltűnik, hogy leginkább csak egyetért, alátámaszt. Nem mond se többet, se kevesebbet, leszámítva a holddal kapcsolatos megjegyzését, amin tovább mosolygok. Na tessék. Még humora is van még, ha ő maga nem is nevet ezen.
Talán, tolakodó lehet, hogy így faggatom, de ez most igazából egy üzlet. Olyan, mintha megnézném, hogy amit venni készülök, valóban hasznomra válhat-e. Pedig, valójában nekem sem egyszerű eldönteni, hogy most pazaroljam el ezt a lehetőséget - és talán feleslegesen teszem -, vagy várnom kellene egy másik alkalomra. Mégis, én magam is fejet hajtok a végzet asszonyai előtt, akik épp ma, épp itt úgy alakították a helyzetet, hogy összefussunk. Mi lehetne ennél egyértelműbb jel?
Félre pillantok kicsit, latolgatok, körmeim a karfán zongoráznak, bár valójában már rég eldöntöttem, hogy ezt kell tennem. Muszáj találnom egy szövetségest -vagy többet-, aki segíti az ügyemet, mert őszintén szólva ahoz semmi kedvem, hogy magam intézzem. Annak a világ és a halandók látnák a kárát. Tudom, hogy milyen, amikor kihoznak a sodromból úgy igazán, és azt senki sem akarja. -Ne becsüld alá magad. Szerintem hasznos lehetsz számomra.- vonok vállat kecsesen, miközben előrébb dőlök picit és két kezemet összefogom a térdemnél. Már, csak azt kell kitalálnom, hogy vajon mit és mennyit érdemes tudnia a férfinak ahhoz, hogy képes legyen felkészülten ellátni a feladatát. -Mondjuk úgy, hogy vigyáznod kellene rám.- közlöm végül a legegyszerűbb módon, hiszen kár is lenne túlcifrázni, amikor a lényege ez. -Mit gondolsz? Menne?- most én biccentem kissé oldalra a fejemet, kutakodó pillantásom az arcát fürkészi, miközben érdeklődve várom a válaszát. Persze, gondolhatná, ha azt állítja majd, hogy nem tudná ezt kivitelezni, talán elengedném.

Maybe past is behind us, but there's what we just can't forget

Szerettem, ha valaki kitüntet a figyelmével, főleg, ha ugyanezt tőlem is megkaptam, már pedig most minden figyelmemet Malthénak szenteltem. Részben a tartozása miatt, részben a haszon miatt, amit húzhatok belőle és egy egész picit részben a hiúságom okán is, ugyanis igen sok nő nemű halandó legelteti rajta a szemecskéit és mi más hízelegne jobban az egomnak, mint az, hogy irigykednek rám. Na nem, mintha én magam nem vettem volna észre, hogy milyen szemrevaló egyede a fajának, de most kisebb bajom is nagyobb annál, mint hogy Őt megpróbáljam becserkészni. Amúgy is, ha úgy vesszük, már az enyém bizonyos értelemben, hiszen én rendelkezem az élete felett, ha már én mentettem meg. Ha én nem vagyok, most nem üldögélne itt a helyes pofijával, ugyebár.
-Nos, nem lesz egyszerű dolgod. Elég sokan megfordulnak itt.- vetem át egyik lábam a másikon, ahogy én magam is körbe nézek, felmérem a terepet, ahol újabb és újabb arcok tűnnek fel, majd tekintetem újra a férfi felé fordítom és elmosolyodok. Egyre inkább kirajzolódik a fejemben, hogy mihez is kezdhetnék Vele, miként vehetném hasznát, de előtte nem ártana meggyőződnöm róla, hogy egyáltalán képes lenne rá. Meg úgy mellékesen azért megkérdezem tőle, nem-e találta ki az idők során, miként törleszthetne nekem, de a válasza épp az, amire számítok. Halkan elnevetem magam szavain, el is hiszem, hogy nem igazán vágyott arra, hogy újra lásson és, ha most nem került volna az utamba, valószínűleg nem is kerestem volna fel, de ha már így elém pottyant, bolond lennék nem élni a sors adta lehetőséggel.
Sejtelmesen pillantok rá, ahogy ráérezve, szinte kiolvasva gondolataimat a lehetséges ötletemet említi, majd az italomat magamhoz véve leszállok a székről és a füléhez hajolok. Nem csak jóképű, az illata is egész kellemes, más esetben szívesen eljátszadoznék vele, de most nem ez a legfontosabb. -Beszéljünk, valami nyugodtabb helyen.- súgom végül, majd elindulok a klub egyik zártabb része felé, ahol külön kis bokszokba ülhetnek azok, akik kettesben szeretnének lenni. Már pedig, arról nem igen akarom, hogy más is tudjon, amiről most Vele beszélnem kell, remélhetőleg követ is, ahogy elindulok, mert nincs kedvem fogócskázni. -A fajtád...eleg erős, nem igaz? És gyorsak is vagytok, ha jól tudom.- érdeklődök kíváncsian a tömeg közt vágva magamnak az utat, hogy végül a bokszok között haladva keressek magunknak egy üreset.-Vannak még hasznos képességeid?- fordulok meg séta közben, hogy aztán hátrálva lépjek be a függönnyel elválasztott kis részbe, majd ledobjam magam a puha ülőalkalmatosságra. Bal lábam átvetem a jobbon, karjaim végig fektetem két oldalt a háttámlán és fürkésző pillantásomat Malthéra szegezem.

Maybe past is behind us, but there's what we just can't forget

Szavaira bájos mosollyal reagálok és egy sokatmondó pillantással, miközben ujjaim a pohár oldalán járnak táncot. -Éppenséggel, most nincs semmi dolgom. - közlöm lazán, miután elgondolkodok egy picit, azt meg inkább nem kötöm az orrára, hogy mennyire nagyon nincs semmi dolgom és, hogy ezt mennyire nagyon élvezem. Végre van időm arra, hogy éljek egy picit és élvezzem a létezés apró örömeit, mint például a ma estét ebben a klubban. Vagy épp egy olyan férfi társaságát, aki egyértelműen nem örül, hogy összefutottunk, mégis megpróbál udvariasan viselkedni és úgy tenni, mintha szívesen csevegne itt a pultnál. Vajon, aggódik már azon, hogy mit kérek majd cserébe az életéért? Igazából kétlem, hiszen érzem és látom, hogy nem is igazán rám figyel, miközben az igen tartalmas beszélgetésünk folyik. Eléggé sértő is számomra, de a válaszát elfogadom. Végtére is, nem konkrétan miattam jelent meg ma itt, tehát minden joga meg van rá, hogy az ajtó felé lessen újra és újra.
A pultos újabb itallal kínál, tölt is a poharakba én pedig, ha már így összefutottunk, megkérdezem az adósom nevét, aki hirtelen iszonyú érdeklődővé válik. Egész testével felém fordul, mintha már nem is érdekelné más, mire én is felé fordulok a széken és a pulton helyezem el könyököm, ujjaim hajzuhatagom közé süllyesztem és így támasztom meg a fejem.
Akár bunkóságnak is vehetném azt, ahogy válaszol, de inkább elnevetem magam rajta, mert ha valami egyértelmű, hát az az, hogy ide senki sem jön "nyaralni". Ahoz millió más helyet tudnék elképzelni, megannyi homokos tengerparttal, napsütéssel és pálmafákkal. Na itt ilyen biztosan nincs. -Hát el kell szomorítsalak, de lebarnulni biztos, hogy nem itt fogsz.- mosolygok rá továbbra is kedélyesen, de valójában csak finoman tapogatózok afelől, hogy kivel is van dolgom. Azért akárkitől mégsem kérhetem, hogy tartsa távol tőlem a férjem hú kutyáit, bár abban is biztos vagyok, hogy a tény, hogy az adósom, nem lesz ehez elegendő. Az ember hajlamos megfeledkezni arról, ha valaki egykor segített neki, na meg amúgy sem mostanában történt az a baleset. -Mármint konkrét személyt keresel vagy, csak szimplán valakit ? - kérdezősködök tovább, talán hagynom is kellene most még a fenébe, hiszen én sem azért jöttem ma este ide, hogy üzleteljek, de azért mégis csak kíváncsi vagyok rá, miféle pasast kíméltem meg egykor. -Gondoltál rá az évek során, hogy miként fogsz nekem törleszteni, ha esetleg mégsem feledkezek meg rólad? - kérdezem érdeklődve, mintha csak egy egyszerű, könnyed csevely zajlana köztünk, amiből ez a pult már jó párat minden bizonnyal átvészelt, de valójában ez most egész más. Most dől el, hogy mi lesz Malthe sorsa, mert amennyiben nem hajlandó vállalni, amit kérek tőle és elutasítja a dolgot, máris gondoskodni fogok arról, hogy a tenger mélyére kívánja magát inkább, mint ide.

Maybe past is behind us, but there's what we just can't forget

Ritkán fordul elő, hogy bárkin is megkönyörülök, hiszen számomra a halandók nem sokat jelentenek. Rövid életük ellenére túlságosan nagyra tartják magukat és azt hiszik, hogy övék a világ. Ami pedig a legbosszantóbb, hogy megfeledkeztek rólunk , az isteneikről, akiket illene tisztelniük mindazért, amit kaphatnak tőlünk és, amit el is vehetünk egyetlen szempillantás alatt
Az Ő életét azonban megkíméltem, miután jó pár percig küzdött az életéért és hanykolódott a viharos tengeren. Láttam benne valamit , amiről úgy gondoltam, hogy még hasznomra válhat vagy, akár nagy tettekre hivatott és ez pedig a kitartása volt, a küzdelme, amit a víz ellen folytatott. Egyébként is szeretem magam bebiztosítani, felkészülni dolgokra, most pedig úgy tűnt, hogy a sors épp akkor ejtette az utamba ezt a biztosítékot, amikor szükségem volt rá. Mert nem akarok visszamenni.
-Hidd el, én ezzel akkor is tisztában voltam. Hiszen, olyan kitartóan küzdöttél az életedért. - somolygok poharam peremére fölényesen, majd vonásait veszem szemügyre, melyek úgy pásztázzák a klubbot, mintha borzasztóan untatnám és más társaság után kutatna. Mégis, ki a fenét szeretne szívesebben látni a mellette lévő széken, mint engem? Jó, értem én. Valószínűleg jó ideig el akart még kerülni és ezt szóvá is teszi, mire csak lágyan elmosolyodok. -Nem szándékoztam felkeresni téged. Jobb dolgom is volt, mint hogy Veled foglalkozzak, de ha már pechedre a sors az utamba ejtett...- vonom meg vállaim kecsesen, újra és újra szemügyre veszem, méregetem, latolgatok, hogy vajon tényleg hasznomra lehet-e, miközben rákérdezek, miért is volt olyan meglepő számára, hogy itt lát. Talán, egy istennő nem érezheti jól magát egy ilyen nevetségesen emberi helyen? Bár tény, manapság túl sokan tömörülünk ebbe az országba, ebbe a városba, mintha csak készülőben lenne valami és ez ezek szerint az Ő figyelmét se kerülte el. -A senkik földjén bárki senkivé válhat.- jegyeztem meg egyszerűen, mintha csak azt közölném épp, hogy az ég kék, a fű meg meglepő módon zöld, se mégis mit monshatnék erre? Évek óta betöltöttem egy szerepet, amit -nem rég jöttem rá-, hogy felesleges volt és talán nem is élveztem, ezt viszont... -Keresel valakit? Vagy netán untatlak?- kérdezem végül, miután igazán birizgálni kezdi a csőrömet, hogy még mindig a bárba besétáló jelentéktelen halandókat kémleli, mert a hiúságom mostanában pláne nem viseli jól, ha valaki nem tanúsít felém figyelmet. Aegir se figyelt rám soha és lecserélt egy szutykos, szánalmas halandóra. Most meg már odáig fajul a dolog, hogy egy berserker figyelmét se tudom lekötni? -Töltsek még egyet, Liv? - kérdezi a pultos, ahogy egy pillanatra megáll előttem és mivel elég jól ismer, már tudja, hogy nem igazán szeretem, ha üres a poharam. Intek is mosolyogva, hogy előtte a pálya, a világért sem szeretném, ha visszafogná magát, majd újfent a férfi felé pillantok. -Mi is a neved?- kérdezem homlokráncolva, mert nem emlékszem, hogy valaha is bemutatkoztunk volna egymásnak, arra nem igazán volt idő, amikor a parton magához tért. - Na és, Te minek vagy itt, a Senki földjén ? - sandítok rá érdeklődve, bár lehet, hogy inkább nem is kellene untatnom a jelenlétemmel, amikor egyértelműen nem kíváncsi rám. Miért is lenne az? Hiszen, tartozik nekem.

Maybe past is behind us, but there's what we just can't forget

A nornák, néha elég különös fordulatokat szőnek életünk történéseibe, de nem okolhatjuk őket azért, hogy nem hagynak minket unatkozni. Eleinte rájuk is dühös voltam amiatt, amit Aegir tett velem, de aztán furdalni kezdett a kíváncsiság, hogy vajon mit tartogathatnak számomra a sors istennői, ami miatt ez így alakult. Talán, a mi történetünk a férjemmel ennyi volt és ugyanúgy, mint ahogy időközönként, ciklusonként beköszönt a ragnarök , a mi életünk is felfordul olykor fenekestől. Talán, épp ideje volt valami nagy változásnak, hiszen amúgy is fuldokoltam abban az életben, bár erre csak akkor jöttem rá igazán, amikor újra a friss, szabad levegőn találtam magam.
Épp emiatt nem tervezem, hogy valaha is visszamenjek oda, ahol nem, hogy nem becsültek meg, de még arcon is köptek elég rendesen. Sokkal jobban érzem magam itt, a halandók között, ahol úgy élvezhetem az életet, hogy senki az ég világon nem is sejti, hogy ki vagyok valójában. Leszámítva a férfit, akivel most újra összehoz a sors és akit azonnal felismerek, amint összeakad a pillantásunk. Úgy hiszem, ő is emlékszik arra az ominózus balesetre, másképp nem vágná hozzám azt az igen egyszerű kérdést, amit. De szórakozhatnékom van. -Én? Lássuk csak. Ismerősnek tűnsz...- duruzsolom édesen mosolyogva, szememet összehúzom, mintha borzasztóan gondolkoznék, majd elnevetem magam. -Örömmel látom, hogy jól megy sorod. Meg azt is, hogy még élsz. Már kezdtem azt hinni, hogy buktam az egyezséget. - dobom le magam mellé a bárszékre, majd intek a pultosnak, hogy töltsön még egy pohárral mindkettőnknek. -Meglepettnek tűntél, hogy itt látsz.- jegyzem meg somolyogva, azt pedig már most tudom, hogy a sors ezen fordulata igazán kedvemre való lesz. Már csak azért is, mert a férjem kerestet, nekem pedig máris kezd kirajzolódni a fejemben, hogy miként válthatná ki a tartozását a mellettem ücsörgő berserker. Egyébként is egész mutatós darab, méltó lenne hozzá, hogy a közelemben tartózkodjon.