Mr Smolensky

Nem vagyok itt tíz perce sem, de a legrosszabb tulajdonságomat máris sikerül megcsillogtatnom, hogy képtelen vagyok befogni a számat. Sőt. Úgy általában nem tudom befogni, ha valamiről véleményem van, azt kimondom, bár valamicskét megnyugtat, hogy szerinte az őszinteség erény. Szerintem olykor gyengeség is, mert nem biztos, hogy mindig szeretném, hogy tudjanak arról, mi jár a fejemben. Főleg nem egy ilyen családban, de mivel csak az apámról volt szó, akivel egyértelműen nem lehet túl jó a kapcsolatom, ha már eladott , így annyira nem aggódok.
Amiatt viszont már igen, amit a testi épségem kapcsán mond, mert azt véletlenül se szeretném, ha Dimitriy elő lenne véve, amiért engem baleset ért nem rég. Nem, mintha védeni akarnám. Vagyis de. A fenébe is, ezek a Smolenskyk teljesen kicsinálnak idegileg. Minden esetre, azt a tudtára hozom, hogy Kirill jelenleg majdnem, hogy a testőröm, bár nem lep meg, hogy ezzel Ő tisztában van. Tisztára a keresztapában érzem magam. Kedvem lenne gondterhelten megdörzsölni az arcom, de még ezt se merem, mert nem akarom, hogy lássa rajtam.
Az viszont már szíven üt, mikor azt gondolja, hogy Dimitriy miatt hazudok. Magam sem tudom, hogy egyébként megtenném-e, ha úgy hozná a helyzet, de most nem erről van szó, azt pedig nagyon utálom, ha őszinte vagyok, mégis azt gondolják, hogy hazudok. -Az őszinteség az egyik erényem. Tudja. - utalok vissza korábbi megjegyzésére, bár akaratlanul is azon kezd kattogni az agyam, hogy miért gondolja, hogy hazudnom kellene.
Aztán tisztul a kép. Szinte látom magam előtt a lepelt, amit az idősebb Smolensky épp elhúz előlük és olyan nyersen áll össze előttem a kép, hogy a megrökönyödést időm nincs eltüntetni az arcomról. -Ezt most úgy mondja, mintha Dimitriy minden nőt összeverne, aki csak elé kerül.-nevetem el magam, de ez inkább az a kínos nevetés, amikor az ember tudja, hogy konkrétan az igazat mondta ki, de azt várja, hogy a másik majd nevetve legyint, megvétózza a gondolatait vagy akármi. De nem. Tudom, hogy a konkrét igazságot mondtam ki. Ez volt az az escortos dolog is, ami a múltkori partyn kibukott és úgy általában...a francba is. Dimitriy mondta is, hogy más nőkkel nem úgy bánik, mint velem. Mert én a felesége vagyok. Hát a nagy francokat. Csak azért nem bánik velem úgy, mert köti az üzlet, a papa parancsa. Valószínűleg olyan vörössé válik épp az arcom, mint egy jól megérett paradicsom.
Kedvem lenne előadni egy szaftos történetet arról, hogy összevert, hogy máshol tele vagyok lila foltokkal, zúzódásokkal meg a franc tudja még mivel, csak hogy a pillanatnyi -valószínűleg, még nagyon sokáig tartó- dühömet levezessem,de életemben talán másodszor, inkább elszámolok tízig. Először akkor tettem, amikor az apám felvázolta nekem ezt az egészet. Úgy tűnik, ebben a családban meg kell tanulnom számolni.
Végül, immár teljesen összeszedetten pillantok az idősebbik Smolenskyre és elmosolyodok. Olyan igazi, pszichopatás mosollyal. -Higgye el, szeretném azt mondani, hogy a seb Tőle származik, de...- állok meg egy pillanatra, még mindig fontolgatom, hogy bemártsam-e Dimitriyt és hazudjak, de végül úgy döntök, hogy ha már a kibaszott felesége vagyok , a minimum az, hogy ezt Vele beszéljem majd meg. Na nem beszélgetésnek tervezem a dolgot. -A minap Kirillel hazafelé tartottunk és belénk hajtott egy furgot. Onnan származik a sebem.- vallom be végül őszintén, bár tény, közben majd szét vet az ideg, csalódott vagyok és az Isten tudja, hogy mi mindent érzek még. Szerettem volna azt gondolni, hogy Dimitriy csakis miattam viselkedik velem úgy, ahogy. Amiatt, hogy a felesége vagyok, nem pedig egy escort. Hogy, talán még kedvel is vagy a franc tudja, mi járt a fejemben, de most hideg zuhanyként ért a felismerés, hogy szó sincs ilyesmiről. Ez is, csak üzlet. -Dimitriy nem emelt rám kezet és más sem.- közlöm végül ridegen, lenyelve a milliónyi érzelmet, ami épp dúl bennem, majd a poharamért nyúlok és felhajtom a tartalmát. Mondjuk, nekem ez még mindig nem megy olyan rezzenéstelen arccal, mint Nekik. Újfent szembesülnöm kell azzal, mennyire nem tartozok ide. -Szabad tudnom, volt-e még az apámnak valami kikötése?- kérdezem végül, miközben igyekszem a maradék büszkeségembe kapaszkodni, amit igazából már hiába is próbálok magamnál tartani. Elvesztettem, miközben odaadtam magam egy szemétládának.

Mr Smolensky

Elmosolyodott, amitől nem igazán mondhatnám, hogy megnyugodtam de igyekeztem higgadtnak tűnni és nem úgy viselkedni, mint egy ijedt kisegér. Valószínűleg nem tettem volna jó benyomást rá, na nem, mintha el akarnám kápráztatni vagy ilyesmi, de végtére is, egy időre egy család kényszerülünk lenni. Vagy mi.
A vodkát elém teszi, halkan meg is köszönöm, majd figyelmem neki szentelem teljes mértékben, azaz tekintetem kékjeire vezetem és nem is eresztem. Egyrészt, mert azt jelentené, ha nem tartanám a szemkontaktust, hogy sunyiskodok valamit, másrészt pedig, mert szerintem irtó nagy tiszteletlenség, ha beszélgetsz valakivel de nem rá nézel. Miközben kortyolt, én is merészeltem kortyolni egyet -némi félsz azért volt bennem-, ő pedig, mintha csak érezte volna, hogy min járt az eszem korábban, megnyugtatott, hogy nem akar bántani. Szabadkozhatnék, magyarázkodhatnék és hazudhatnám azt, hogy ez eszembe se jutott, de felesleges lenne. Csak elmosolyodom és biccentek egyet, majd érdeklődve várom a folytatást, bár őszintén szólva, kutakodó pillantásától folyamatosan a frász kerülget. Olyan érzésem van, mintha egy ragadozó a zsákmányát méregetné, hogy vajon érdemes-e rá pazarolnia az idejét és az energiáját. -Ahhoz képest elég könnyen megszabadult tőlem, hogy a saját bőrét mentse...- jegyzem meg akaratlanul is az apám említése kapcsán, majd egy pillanatnyi zavar után helyezkedek kicsit a fotelban és megköszörülöm a torkom. -Elnézést.- jegyzem meg halkan, végtére is, nem feltétlenül volt kíváncsi a véleményemre, én meg az apám iránti düh miatt közbe szóltam.
Aztán tovább beszél erről a "szerződésről", ami lényegében a kamuházasságom, csak valamivel szebben kifejezve, és újfent a testi épségem esik szóba. Értem én. Dimitriy is fontosnak tartotta, hogy Kirill mellettem legyen és a múltkori után, tényleg felfogtam, hogy veszélyben lehet az életem a feleségeként. Bólintok is párszor, figyelmesen hallgatom, bár az utolsó megjegyzésénél akaratlanul is értetlenség ül ki az arcomra. Már csak azért is, mert egyértelműen a hegemre szegezi pillantását, mintha célozna valamire. De hát, az a múltkori baleset nem Dimitriy hibája volt. -Én biztonságban érzem magam és Kirill is azért van velem folyamatosan, hogy ne essen bajom.- közlöm magabiztosan és ez nem is hazugság. Mióta volt az a baleset, inkább hálás vagyok, hogy Kirill velem van, mert a jelenléte megnyugtat. Igaz, akkor is mellettem volt, csak épp azzal a helyzettel ő sem tudott volna csinálni semmi, szóval nem hibáztatom. -Ez csak...egy aprócska karcolás, semmi több.- simítok a hegemre akaratlanul is, ami remélem, hogy idővel majd teljesen eltűnik, mert utálom agyon vakolni magam alapozóval. Most mondjuk nem is volt rá időm, pedig eltüntettem volna a kíváncsi pillantások elől.
Viszont nem értem, miféle rész esik a testi épségemből Dimitriyre azon túl, hogy adott mellém valakit, aki vigyáz rám. Az agyam hátsó részében mondjuk halványan kezd megfogalmazódni valami, de azt meg inkább elnyomom mélyen, mert most figyelnem kell Mr Smolensky minden szavára. Legalábbis, valamiért ezt érzem a közelében, hogy a sorok között is kell olvassak, különben még olyan helyzetben találom magam, ami egyáltalán nem tetszik.

Mr Smolensky

Amint belépek az oroszlán barlangjába, hideg kék szemei az enyéimbe furakodnak és szent meggyőződésem, hogy a vesémbe lát velük. Ismerem már ezt a fajta pillantást, ami pofátlanul kutakodó, ugyanakkor önmagából semmit az ég világon nem fed fel. A hideg futkos tőle a hátamon, de tisztelettudóan köszöntöm, mire ő iszonyú lassan, mintha ízlelgetné csupán, miként is gördül ki ajkai közül, a vezetéknevemen szólít. Idegennek cseng, mintha az ég világon semmi keresnivalója nem lenne itt, az oroszok között, és őszintén szólva pontosan így érzem én is. Nem is értem, miért hozatott ide, de remélhetőleg hamarosan kiderül, aztán mehetek is a dolgomra.
-Köszönöm. - biccentek, ahogy hellyel kínál és le is heveredek az asztallal szemközt álló bőrfotelra, amit figyelmesen felém is mozdít, majd itallal kínál. Valamiért az van bennem, hogy bunkóságnak számítana, ha visszautasítanám és hát sok mindent akarok én az életben, de azt nem, hogy megkockáztassam, hogy Mr Smolenskyt megsértsem, így végül, ahogy a bárhoz lép, szemügyre veszem a kínálatot.- Megfelel az, amit ön iszik.- közlöm végül, bár így utólag eszembe jut, hogy ez úgy hangzik, mint egy krimiben, amikor a cseppet sem szimpatizáns emberek leülnek inni és nem tudjatják, nem-e akarja megmérgezni egyik a másikat. Mintha azt remélném, hogy abba nincs semmi, amit Ő is iszik, pedig nem ilyen célzattal választom ugyanazt, ez inkább a tisztelet vagy udvariasság jele akar lenni. Vagy épp meg akarom mutatni, hogy tökös csaj vagyok? Már magam sem tudom, bár ennek ellenére iszonyúan izgulok. Feszélyez a jelenléte és az, hogy nem tudom, miért vagyok itt és nem is lep meg, hogy ez számára is teljesen egyértelmű. Akármennyire is szeretnék nyugodtnak tűnni, tudom, hogy látszik rajtam.
-Ön nem lenne az a helyemben?- kérdezem lágy mosollyal az arcomon. -Nem igazán volt még szerencsém önt megismerni, nem is tűnt úgy, hogy ilyesmire vágyna, szóval őszintén kíváncsi vagyok, miért hozatott ide.- adok némi magyarázatot, hogy miért is vagyok feszült, mert az azért nem hiszem, hogy szóba jöhet, hogy ki akarna nyírni, azt sokkal egyszerűbben, személyes kontakt nélkül is megoldhatná. Valami más miatt vagyok itt, kíváncsi tekintetem pedig egyértelműen jelzi neki szavaimon túl, hogy borzasztóan érdekel az ok.

Mr Smolensky

Nem sokat árult el Kirill arról, hogy hova is megyünk, csak annyit mondott, hogy Mr Smolensky látni akar. Mármint AZ A Mr Smolensky, nem pedig a férjem, aki fogalmam sincs merre lehet, de most nincs itthon én pedig, mivel nincs más választásom, összekaparom magam és beülök Kirillel a kocsiba.
A tenyerem izzad, iszonyúan be vagyok tojva és egész úton azon töprengek, hogy vajon mi a fenét akarhat. Ha abból indulok ki, hogy ő Dimitriy apja, ennek az egész családnak meg ügyleteknek a feje, a naaaaaagy főnök, hát nem is tudom, jóra kell-e számítsak vagy inkább rosszra.
Emlékszem róla az esküvőről, meg arra is, hogy hideg kék szemeitől már akkor is a frász kerülgetett, mert ha valaki, hát ő aztán tényleg tökéletesen tudja elrejteni az érzelmeit. Dimitriy is profi ebben, de nála már legalább odáig eljutottunk, hogy kiderült, azért lappang benne sok minden más is, nem csak ridegség és erőszakosság. Sőt. Benne egész sok minden rejtőzik, ha pedig megfeledkezik róla, hogy minek akarja magát mutatni, egész elviselhető pasi is tud lenni.
Az apját viszont egyáltalán nem ismerem. Nem tudom, hogy mire kell vele szemben vigyázni vagy mire nem, mint ahogy azt sem, hogy vajon képes lenne-e azért magához hívatni, hogy golyót eresszen a fejembe. Az is lehet, hogy közli majd most, hogy nemsokára elválhatok a fiától, bár még engem is meglep, milyen vegyes érzéseket kelt bennem még a gondolata is annak, hogy elhagyjam Dimitriy házát és újra visszatérjek a saját kis életembe.
A kocsi megáll végül, én pedig nyelek egy nagyot és hosszan kifújom tüdőmből a levegőt, mielőtt Kirill kinyitná nekem a kocsiajtót, hogy aztán szolid jelzéssel kérje, hogy kövessem. Besétálunk a bejárati ajtón, vált pár szót az ott álló figurákkal -atya isten, még több maffiózó-, végül kezét finoman a lapockám alá téve terel egy hatalmas, díszes ajtó felé. Egy újabb pasas bekopogtat, beszól az ajtón belülre, hogy megérkeztem, mire aztán bizonyára érkezik valami válasz, mert a következő pillanatban rám néz és befelé biccent egyet.
A torkomban dobog a szívem, de megemberelem magam és egyenes háttal, büszkén sétálok be a kamuapósom irodájába, ahol aztán pár lépést teszek az asztal felé, végül megállok. -Üdvözlöm, Mr Smolensky.- köszöntöm, bár lényegében talán nem is nekem kellene ezt kezdeményezni, hiszen Ő rángatott ide, de igazság szerint nem igazán vágom a maffia protokollt. Remélem, azért kezet csókolnom nem kell vagy ilyesmi.