Mr and Mrs

Folyamatosan két különböző hozzáállás közt őrlődöm. Az egyik pillanatban tudatosul bennem, hogy miféle férfival van dolgom és el akarom magamtól taszítani, hogy a lehető legtávolabb kerüljön tőlem, míg a másikban engedek a vonzalomnak és azon kapom magam, hogy élvezem a közelségét. A frász kerülget attól, hogy milyen rideg tud lenni, férfias ereje meg alapból azt üzeni az agyamnak, hogy ő egy alfahím, aki mellett én csak egy nőstény vagyok, a gyengébbik nem. De ugyanezen okból kifolyólag nyújt biztonságot a jelenléte, nem beszélve a törődésről, amit képes produkálni, ha megfeledkezik magáról és a figyelméről, amit nekem szentel. Mert tudom és érzem, hogy vigyáz rám, óv és őrködik. Bármilyen körökben is mozog, bármilyen dolgokat is művel, tudom, hogy nem engedné, hogy bajom essen. Már csak az esetleges csorbák miatt sem, amik a büszkeségét sérthetnék ezáltal. És ez valahol iszonyú szexi.
Talán, ezért is a megjegyzés, ami kétélűre sikeredik és amit ő is megjegyez, amire cinkos mosolyt villantok.-Én magam sem tudom, hogy minek szántam.- csóválom a fejem, ahogy bevallom saját zavaromat, hogy konkrétan tényleg nem tudom, miként viszonyuljak most hozzá, mert mindazok mellett, amit megtudtam ma róla, még mindig ott az ellenérv, hogy velem végtére is normálisan bánt eddig. Nincs okom panaszra. Tényleg amiatt kellene elítélnem, amit valójában nem is ismerek?
Ha van baj, ha nincs, azért egy vodkát szerez gyorsan magának és egy az egyben le is küldi, de én biztosítom róla, hogy miattam nem lesz gond, kibírom ezt az estét, már csak azért is, mert velem van. Egyedül egész más lenne a helyzet. De végül mégis elárulja, hogy valami gond azért van. Csendben hallgatom szavait, nyelek is egy nagyot, mert nem vagyok hülye, értem, hogy miről beszél, bólintok is,mint ahogy arra is, mikor a távozásunk időpontját konkretizálja.-Oké.- bólintok, talán valahol meg is könnyebbülök, hogy már csak negyed óra van hátra ebből az egészből és valószínűleg ez a gondolat segít abban is, hogy bájosan mosolyogjak mellette, miközben ő lefutja a szükséges köröket. Igyekszem megmaradni valahol az érdeklődő és a nem túl érdeklődő feleség határán, bár sokat segít, hogy a boros pohár ott díszeleg a kezemben, amit azért olyan sűrűn nem ürítek ki, mint azt az idegállapotom igényelné.
Az idő halad, a negyed óra lassan letelik, mi pedig odébb is állunk a "kollégáitól", de az őszintén meglep, amikor elsuttog egy köszönömöt. Mármint Ő, Dimitriy Smolensky, aki tetőtől talpig alvilági figura. Megköszöni nekem, hogy...-Mégis mit?- mosolyodok el zavaromban, valószínűleg látja is ezt rajtam, ahogy felpillantok rá, de a szerep talán megengedi, hogy egy kicsit turbékoljak a férjemmel. Legalábbis, kívülről ez annak tűnhet. -Én pedig köszönöm, hogy nem érzem magam escortnak.- vonom meg finoman a vállam, de továbbra is lágyan mosolygok, mert ez most konkrétan nem a szerep miatt van. Ha ki is akadtam miatta, ezért tényleg hálás vagyok. -Mehetünk?- kérdezem végül és, ha nincs ellenére, finoman karjába karolok és az ajtó felé indulok Vele. Szinte érzem, ahogy lassan megszűnik az a préshez hasonlító érzés, ami eddig feszélyezett, a kocsiban ülve pedig, már végre merészelek újra önmagam lenni. Vagyis, lényegében maradok az, aki voltam. -Sajnálom, hogy kiborultam. A hiszti nem volt az egyezség része.- fordulok felé némi csend után, mert nem akarom megkockáztatni, hogy majd ezt a fejemhez vágja, inkább még most bocsánatot kérek miatta. Bár még így sincs kizárva, hogy később visszakapom, de remélem, hogy odáig azért nem menne el.

Mr and Mrs

Iszonyú dilemma, amikor valakinek az életvitele totálisan összeegyeztethetetlen a tiéddel, de ennek ellenére úgy vonzódsz hozzá, mint még senkihez. Olyan vagyok, mint egy kibaszott lepke, aki az izzó körül szédeleg, mintha nem tudná, hogy bele fog halni. Mert legbelül ezt érzem, hogy abból számomra csakis szenvedés lehet, ha hagyom ezt az egészet elburjánzani. Ha engedek a vágynak, a vonzalomnak, abba bele is halhatok és ez most nem valami költői túlzás. Szó szerint értendő.
Ennek ellenére pillanatok alatt feltüzel, ahogy viszonozza a csókom, élvezem, mintha valami tiltott, veszélyes gyümölcsbe harapnék bele, ami akár mérgező is lehet, ha túl sokat eszel belőle. Mégis, csak azért érzi tőle az ember, hogy akarja még. Jobb is, hogy bentebb sétálok, bár túl messzire nem merészkedek tőle, hiszen Ő a védőpajzsom, így hát megállok a folyosón és, míg ők beszélnek a számomra ismeretlen férfival, háttal a falnak támaszkodok.
Magamon érzem a pillantását, a testem szinte jelez, hogy engem figyel, de azért párszor felé is nézek, hogy meg is győződjek róla, valóban így van. És élvezem, hogy figyel, felpezsdül tőle a bőröm, bár az iménti kiborulásom után ez egyszerűen nevetséges. Én vagyok nevetséges.
Mellém lép, magára erőltet egy mosolyt -nem valami meggyőző-, mikor pedig a buli kapcsán a "lőttek" szót használja, legszívesebben megkérdezném, hogy ez szó szerint értendő-e, de végül nem teszem. -Valami baj van? - kérdezek csupán ennyit halkan, a rossz fiús megjegyzésére meg a szemeimet forgatom és végig pillantok a folyosón. Szándékosan úgy válaszolok, hogy ne lássa a tekintetemet közben, mert félek, hogy elárulna. -Egy rosszfiúval, már ismerkedek. A többi nem számít.- vonok vállat, hogy még jobban kifejezzem érdektelenségemet a vendégek iránt, majd felpillantok rá és kíváncsian fürkészem tekintetét. Próbálok rájönni, hogy most az érdekli-e, hogy kiakadtam-e annyira, hogy megfutamodjak vagy inkább megadja nekem a választási lehetőséget. Egyszerűen, nem tudok rajta kiigazodni, bár őszintén szólva magamon sem. Megfordul a fejemben, hogy talán Ő szeretne elszabadulni innen, csak azt reméli, hogy majd én kérem erre. -Ha maradnunk kell még, ne aggódj, nem esek ki a szerepemből.- súgom végül a folyosót vizslatva tekintetemmel, végül újra kékjeibe nézek határozott arccal, mintha tudnám, hogy mit is csinálok, csak az a baj, hogy már lassan én sem tudom, hogy meddig tart a szerep és mikortól vagyok önmagam.

Mr and Mrs

Tényleg nem illek ebbe a világba, vagy legalábbis nem olyan formában, mint amilyen vagyok. Rühellem, ha meg akarják szabni, hogy mit tegyek, ha parancsolgatni akarnak nekem és a számat...a fenébe is, hát képtelen vagyok befogni a számat, ha eldurran az agyam. Nem tudom, hogy az apám és Dimitriy apja egyeztettek-e egy hangyányit is arról, miféle gyerekeik vannak, de kétlem, hogy így történt volna, mert akkor rájöttek volna, hogy nem egy életbiztosítás kettőnket összeereszteni. Mintha az ember fogna egy darab jeget és bezárná egy dobozba egy lángcsóvával. Nem is értem, hogy mit reméltek, miért nem fogjuk idő előtt megölni egymást.
De legalább ő maga is észrevette, mennyire nem vagyok olyan, mint az általa kedvelt és megszokott nők és azért kifejezetten hálás vagyok, hogy nem is vár el ilyesmit tőlem. Mert a felesége vagyok, nem pedig egy escort lány. Az pedig, ahogy ezt Ő maga is kimondja, elkepesztően megnyugtat. Mondjuk úgy, biztosít afelől, hogy nem is próbál majd később sem úgy bánni velem, mintha az volnék, tartson ez bármeddig is.
Hiszen, ez az egész, csak ideiglenes. Előbb vagy utóbb mindenki visszatér a saját életébe, a megszokott környezetébe és viszlát. Csak ne érezném ettől a gondolattól ilyen szarul magam, amikor épp most döbbentem rá, hogy nem tartozom ide. Mellé meg pláne nem. Valószínűleg, alig várja, hogy megszabaduljon tőlem és, ha lenne egy kis eszem, én is erre gondolnék, de az a pár jó, ami történt, úgy tűnik megfertőzte az agyam. A következő feladatom az lesz, hogy az orbitálisan hülye gondolatokat kiverjem az elmémből.
Hátat fordítok neki, fújok még párat, ő pedig megtöri a csendet a kérdésével, mire felé fordulok. Megrázom a fejem, mert valóban nincs kérdésem. Megemésztenivalóm annál inkább, mint ahogy rendbe is van mit tenni magamban. Aztán valaki feltűnik az erkélyhez vezető folyosón, határozottan az ajtó felé tart én meg improvizálok. -Csókolj meg.- közlöm nemes egyszerűséggel, ahogy elé lépek, de már karolom is át a nyakát, finoman húzom is le magamhoz, ha pedig engedi, már forrok is ajkaira, hogy amikor az erkélyajtó nyílik, az érkező férfi azt lássa, ahogy Dimitriy és a neje az erkélyen csókolóznak. Ne pedig azt, hogy vitáznak, ölik egymást meg hasonlók, mert azt nem akarom, hogy bárkinek is gyanús legyen bármi. Talán, ha rájönnének, hogy nem is tartozom ide, hogy akár egy gyenge láncszem is lehetek, elpaterolnának rögtön. Dimitriy tudtával vagy anélkül.
Ettől függetlenül nem sok színészi játék kell abba a csókba, mert bármi is derült ki ma este, még mindig hatással van rám, maximum csak tudatosult bennem, hogy ő kibaszottul a rosszfiú ebben a sztoriban. De a csókja ettől még pokolian édes.-Elnézést... - köszörüli meg a torkát a férfi, mire elhúzódok Dimitriytől egy picit és az ajtó felé lesek. -Nem akartam zavarni, csak már kerestünk.- szabadkozik a férfi, én pedig felpillantok a férjemre és elmosolyodok. -Menjünk édes. Ezt majd otthon is folytathatjuk.- súgom halkan, simítok át ajkain, hogy a rúzsomat eltüntessem róluk, majd elindulok befelé az ajtón. Persze, eszem ágában sincs nélküle kódorogni akárhol is, így megvárom, míg követ ő is. Hacsak, nincs valami olyasmi, amit kettesben szeretnének megbeszélni.

Mr and Mrs

Csak állok és bámulom Őt és igazság szerint, én magam sem értem, hogy most min borultam ki. Hát tényleg, nagyon jól tudtam, hogy miféle alak Ő, hogy miféle családi bizniszt igazgat és, hogy valószínűleg egy csomó olyan dolog természetes és hétköznapi számára, ami nekem nem. És ez az élete. Ez mind Ő, ezt pedig hangosan ki is mondja, miközben széttárja karjait.
Kicsit úgy fest, mintha zavarban lenne, mintha nem tudna mit kezdeni ezzel a helyzettel, és úgy sejtem, nem sűrűn kell neki bárkinek is megmagyarázni, hogy mit tesz és miért. Valahol azért értékelem, hogy nem a hajamnál fogva rángat végig a folyosón, amiért így viselkedem -vagy tudja a fene, mit csinálna, ha egy olyan lány hisztizne-, csak épp ez megint olyasmi, amivel összezavar. Valószínűleg, azért is lepett meg ez az egész ennyire, mert velem nem viselkedik úgy, ahogy most képzelem, hogy mással viselkedik. Már pedig, ha csak egy része igaz a filmeknek -azt mondta, higgyek nekik-, akkor nagyon sok olyan dolgot csinálhat, amit én nem igazán tudok elfogadni, lenyelni, megtapasztalni meg végképp nem akarom.
-Én tisztában vagyok ezzel Dimitriy, de azt nem gondoltam, hogy az a munkád, hogy nőket nevelgess kis alázatos szolgává, vagy tudja a fene, hogy mit is csinálsz...- válaszolom sietve, én magam is széttárom karjaim tanácstalanul, mert őszintén szólva olyan sok minden jut eszembe, ha belegondolok, hogy miről szólhat, ha valaki az escortokért felel, durvábbnál durvább dolgok, hogy már én magam sem tudom nyomon követni az egészet. Nem tudom, hogy van-e egy határ vagy, hogy nem-e olyasvalakivel lézengek hetek óta, aki amúgy semmibe vesz, mert nő vagyok. Őrülten zavaros ez az egész.
Kérem is, hogy magyarázza el, mondja el, hogy miként kell erre gondoljak, mert ha az én képzeletemre bízza, abból semmi jó nem sülhet ki. Ő pedig beszél róla, meg arról is, hogy szereti az ilyen nők társaságát, kijavítja magát, múlt időbe helyezi a dolgot, végül olyasvalamit mond, amitől lefagyok egy hosszú pillanatra, talán egy percre is és, csak bámulok rá.
Valahol mélyen ez...megnyugtat vagy magam sem tudom, hogy mit érzek, de azt tudom, hogy már az a Natasha is kiborított, amikor hozzáért, féltékennyé tett, de most azt mondja, hogy nem nyúlt senkihez, mióta itt vagyok. Nem is értem, hogy hirtelen miért ez érdekel most a legjobban, miért szürkül el mindaz, amin az imént kiborultam na meg, hogy miért zavar ezzel is csak még jobban össze. Egyáltalán, miért van ez így és most miért vágta a képembe? Mit kéne most erről gondolnom? És, miért forrósodik fel az arcom a ténytől, hogy amióta itt vagyok, konkrétan hűséges hozzám? A kamufeleségéhez. -De...én nem tudok olyan társaság lenni, mint egy escort, Dimitriy. Én kinyitom a számat, ha nem tetszik valami és igenis, ellenkezni fogok veled, ha azt érzem helyesnek.- szólalok meg végül halkan, majd inkább a korlát felé fordulok, két kezemmel megtámaszkodom rajta és sóhajtok egy nagyot, mintha próbálnám megemészteni ezt az egészet. -Bár tény, nem is bántál velem úgy, mint egy escorttal.- jegyzem meg csak úgy mellékesen, halkan, elpillantva a csicsás udvar felé. Mostanra már eljutottam oda, hogy hülyén érzem magam, mert tényleg úgy viselkedtem, mintha eddig nem tudtam volna, hogy ő egy maffiózó.

Mr and Mrs

Nem igazán tudtam, hogy mihez kezdjek ezzel az egésszel vagy, hogy egyáltalán akarok-e kezdeni vele bármit is. Az egyetlen gond az volt, hogy nem hátrálhatok ki belőle, hiszen a felesége vagyok és persze, elszökhetnék én újra és újra, de az nem oldana meg semmit, ráadásul már én is szánalmasnak érezném, ha ilyesmit tennék. Az, hogy megfutamodjak, valahogy nem tűnt opciónak, már csak amiatt sem, mert be akartam bizonyítani -főleg magamnak-, hogy ezt is kibírom. Aztán lehet, hogy túl sokat képzeltem, túl sokat vártam magamtól, mert mindaz ami most arcon csapott, olyasmi, amivel már nem tudom, hogy mit is kezdhetnék.
Kisétálok a mosdóból és próbálok úgy tenni, mint akit meg sem hatott ez az egész, de tudom, hogy Ő látja rajtam, hogy mi megy végbe bennem és azt is, hogy milyen szemmel nézek rá. Mert most nem tudok ugyanúgy nézni, mint eddig. Már épp kezdtem más véleményt alkotni róla. Azt hittem, hogy annak ellenére, miféle életét él, lappang benne valami jó is, de mégis miféle jó lehet olyasvalakiben, aki konkrétan az escortokkal foglalkozik. Akinek az a feladata, hogy egy nőt alázatra tanítson meg ki tudja még, hogy mi mindenre. Nem vagyok én feminista, nem akarok olyasmit csinálni, amit a természet amúgy sem az én testemnek tervezett, de azért a középkori dolgokat én sem szívlelem, hogy az asszony egy tárgy, nincs önálló gondolata, kussoljon és tegye, amit neki mondok.
Nem szándékosan ugyan, de még a belőlem kikívánkozó kérdést is neki szegezem, hiszen velem nem így bánt meg most sem úgy bánik velem, mint egy darab ronggyal, így viszont nem is fér a fejembe, hogy miért. Tudni akarom, hogy mivel érdemelten ezt ki, vagy talán csak kapaszkodni próbálok még abba a képbe, amit elképzeltem róla, hogy Ő egyébként nem ilyen, nem élvezi ezt. De már nem tudom, mit gondoljak.
Az erkély felé vezet végül. Nem akar jelenetet rendezni, bár azt én sem szeretnék, főleg nem ilyen alakok közt. Bármennyire is rühellem ezt az egészet és azt, ahogy a Dimitriy fajta pasik a nőkhöz állnak, eszem ágában sincs a tekintélyét megsérteni bármivel is, mert más dolog lenne, ha valaki idióta és azért tesz ilyet, mert nem tudja mekkora súlya van ezekben a körökben és más dolog, ha szándékos. Én viszont nem akarok ártani neki és nem vagyok hülye sem. Tudom, miféle fényt vetne rá, ha azt látnák, hogy még a feleségét sem tudja kezelni, akár még az életébe is kerülhetne, ha gyengeséget tapasztalnának nála és azt...nem akarom.
-Hát ezt , konkrétan nem tudtam.- fordulok felé a korlát mellett állva, mert ettől a túldíszített, gyomroforgatóan csicsás udvartól, csak még szarabbul érzem magam. Inkább Dimitriyt nézem, bár akkor meg magamat érzem szarnak, mert látom rajta, hogy mennyire nem tudja, mihez kezdjen a helyzettel. Értem én. Náluk mindez elfogadott és talán, még senki nem akadt, akinek ez ne tetszett volna vagy ne adj' Isten, a nemtetszését ki is fejezte volna. Valószínűleg nem is érti, hogy mi a bajom és még, csak nem is hibáztathatom érte.-Azzal tisztában voltam, hogy valószínűleg mindenféle piszkos ügyleteitek vannak, hogy ölsz is, ha kell meg, hogy nagy eséllyel minden estédet kurvákkal töltöd, de ez... - sóhajtok, igazából nem is értem, hogy miért vagyok ezen kiakadva vagy, hogy miért érdekel amíg nem tapasztalom azt hogy engem ütlegel vagy erőszakkal akar az ágyamba mászni és rávenni olyasmire, amit nagyon nem akarok. -Hát akkor, kérlek, világosíts fel, hogy ez milyen.- közlöm halkan szavai hallatán, még kezemmel is jelzek, hogy előtte a pálya, tessék, mesélje el, hogy kicsoda ő valójában.

Mr and Mrs

 Mint egy örvény, úgy szippant magába a felismerés, hogy miféle emberek is vesznek körül és, hogy amíg Dimitriy felesége vagyok, nekem is ez a közeg az, ahol élnem kell. Szemet kell hunynom az ilyen dolgok felett és le kell nyelnem a békát, bár azért mondjuk hálás vagyok Neki, hogy eddig nem nagyon avatott bele ezekbe a dolgokba és a házában se hallottam vagy láttam semmi olyat, ami után öklendezve borulnék a WC fölé. De akkor is ott a tudat, hogy ki is Ő valójában, hogy számára ez a természetes és, hogy mennyire másabb ez, mint amihez én szoktam. Pedig, már azok is épp elég borzasztó alakok voltak, de legalább nem voltak sem gyilkosok, sem prostik -na jó, azok azért ott is akadtak-, vagy épp olyanok, akik begyűjtik a prostikat.
És ez a tag Ő volt. Ezért nem volt, akire rámutasson, mert már amúgy is ott állt mellettem, a tekintetéből pedig láttam, hogy azt várja, hogy összerakjam a képet. Hát összeraktam. Ártatlan, szerencsétlen nőket gyűjt be a kis üzletükhöz, hogy aztán jó pénzért mások kiéljék rajtuk a beteg szarságaikat.
Akaratlanul is hátrálok tőle egy lépést, majd lehúzom a boromat és a mosdóra hivatkozok csak, hogy egy kis időre egyedül lehessek és helyre tehessem mindezt a fejemben. A nevemen szólít, de nem érdekel. Megfulladok, ha nem jutok ki innen, a hallból, ahol egy kupacba tömörült egy csomó olyan ember, akiknek rég sitten lenne a helye.
Úgy rontok be a mosdóba, mintha az életem múlna rajta, aztán kulcsra zárom az ajtót és a mosdókagylón megtámaszkodva a tükörképemre bámulok. Újra és újra mindenféle képek jelennek meg előttem arról, hogy mi mindent művelhet Dimitriy azokkal a lányokkal. Hogy milyen durva és erőszakos lehet egyébként, csak épp én azt az oldalát még nem láttam. Vajon, mikor jön majd el a pillanat, amikor meglátom? Vajon, mi mindent rejtőzik valójában benne? Ami köztünk történt, talán nem is olyasmi, amire Ő valójában vágyik, csak velem nem merte elengedni magát. Vagy az is lehet, hogy ilyen lenne egyébként, de ebben a világban mégis másként kell viselkednie. Jézusom, megőrülök, ha az agyam nem áll le nagyon gyorsan.
Megnyitom a hideg vizet, a kezemet benedvesítem és megmasszírozom vele a tarkómat, hátha attól sikerül lenyugodnom. Lehunyom a szemeimet, mélyeket lélegzek, tudatosan próbálom a pulzusomat lejjebb tornázni, lazítani és összeszedni magam.
Nem tudom, mióta lehetek már ott, mikor kopogást hallok és a kérdést, hogy "egyben vagy?". Nem értem, hogy ha ő ilyen erőszakos és lélektelen dolgokhoz van szokva, velem miért ilyen mégis? Mintha törődne velem, de ez teljesen abszurd, hiszen azokkal a lányokkal sem törődik. És én sem vagyok más itt, mint egy egyszerű tárgy, egy nő, aki egyébként azt a célt kellene szolgálja, hogy Ő élvezkedjen rajtam, hogy uralkodjon felettem, hogy megmutassa, hogy az övé vagyok és ő rendelkezik felettem.
Pár pillanatig nem válaszolok, nem reagálok, de aztán hirtelen fordítom a kulcsot, feltépem az ajtót és egy nagy sóhaj kíséretében kilépek onnan. -Jól vagyok. - közlöm halkan, érzelemmentes hangon, magamra erőltetve azt a maszkot, amit egyébként egész este viselnem kellene. Az előbb egy pillanatra köddé vált, mert már megint az van, amit az apám is sokszor a fejemhez vágott. Túl sokat törődsz másokkal. Szerinte, ebben a világban csak akkor bírsz túlélni, ha csakis magaddal foglalkozol. Talán, igaza volt.
Elindulok a lépcső felé, de két lépés után végül megfordulok és Rá szegezem a pillantásom. -Velem miért bántál másképp? Gondolom, a lányokat azért nem úgy szoktad...kezelni.- bukik ki belőlem végül a kérdés, mert ez nem igazán fér a fejembe és jó lenne tudni, hogy melyik az igazi Dimitriy. Aki olyan gyengéd, figyelmes és érzéki volt, vagy inkább az, aki valószínűleg kegyetlen és lenéző a nőkkel.

Mr and Mrs

 Valahogy most tudatosul bennem igazán, hogy amíg az Ő felesége vagyok, addig nekem is ebben a közegben kell mozognom, ez lesz az én világom is. Nem csak az a dolgom, hogy popcornt majszolgassak a szobámban vagy bevásároljak, netán néha összevesszek vele, hanem az is, hogy mellette legyek, mint a párja, a felesége, az asszonya vagy fene tudja, minek nevezzem magam, már pedig azokat errefelé nem sokra tartják. Ő pedig más nőkkel, másképp bánik. Higgy a pletykáknak a maffiózókról. Azaz a nő, csak egy tárgy, csak egy élvezeti cucc és egyébként sem beleszólása nincs semmibe, sem véleménye nem lehet. Igazából össze tehetem a két kezem, amiért velem másképp bánik, bár őszintén szólva az okát sem tudom, hogy miért van ez. Nagyon remélem, hogy az apám intézte így, ha már arra kárhoztatott, hogy egy maffiózó felesége legyek, hogy mellette legyek.
Már pedig, nem szándékozom egy méternél messzebb kerülni tőle, bár ennek ellenére percekkel később, már arról kérdezem, nem-e aggódik, hogy elrohanok, mint valami nyafka főhősnő, zokogva, a kezeimet ide-oda dobálva. Na az mondjuk nem az én stílusom és egyébként is most mondtam, hogy nem hagyom el -meglehetősen hülyén is fogalmaztam-, Ő pedig vissza is utal erre. Szerintem, valahogy mindketten tudjuk, hogy ilyet amúgy sem tennék. Nem rohannék el. Talán, nem tartozom ebbe a világba, de makacs vagyok és a büszkeségemre is elég kényesen ügyelek. Sosem hoznám magamat vagy akár Dimitriyt olyan nevetséges helyzetbe.
-Ők mind a Te embereid?- vonom fel kérdőn szemöldökeimet, mintha amúgy nem értettem volna kristálytisztán, amit mondott, de nekem már az jár a fejemben, hogy amennyiben ez igaz, úgy talán annyira nem is kell tartanom ezektől a figuráktól. Mármint, a főnök asszonyát majdcsak nem merné basztatni egyik sem, nem?
Közelebb hajolok hozzá, ahogy mutogatni kezdi nekem, hogy ki kicsoda, úgy veszem szemügyre az arcokat. Csempészett, terítés, védelmi pénzek, prostitúció. Tényleg kezdem úgy érezni magam, mint aki belecsöppent valami amerikai filmbe, a kérdés pedig, most már csak az, hogy vajon akció, horror, dráma vagy inkább thriller kategória-e. Romantikus biztos nem, azt legalább ki tudom zárni.
-És ők nincsenek most itt?- lesek rá kíváncsian, ahogy az utolsó kettőt említi, hosszan rábámulok, az agyam hátsó zugában pedig elkezd megfogalmazódni egy gondolat. Össze is szűkítem szemeimet, úgy nézek fel rá, bámulok íriszeibe, mintha olvasni próbálnék belőlük, végül egy egész picit hátrébb lépek. -Értük te vagy a felelős, igaz?- kérdezem halkan, egészen meghökkenve a ténytől, hogy Dimitriy mindenféle lányokat szerez be és szolgáltat ezeknek vagy ki tudja kiknek. Körbepillantok, lehúzom a maradék boromat és sóhajtok egy nagyot. Úgy érzem magam, mintha most vettek volna le rólam egy rózsaszín lencsés szemüveget, most pedig már újra a valóságot látom. -Megkeresem a mosdót.- hadarom végül halkan, de nem nézek felé, mert még a végén meglátja rajtam a megrökönyödést. És nem is a többi dolgon buktam ki igazán, hanem azon, hogy ő nőket szerez be és teszi őket alázatos, mosolygós, szolgalelkű tárgyakká.

Mr and Mrs

Egyre csak az járt a fejemben, hogy mégis mi a fenének jöttem én ide. Miért nem maradtam a szobácskámban és miért jobb nekem itt idegeskedni, mint hogy inkább tömném magamba a kukoricát még mindig valami hülye filmet bámulva? Hát hiányzott ez nekem? Egy pillanatra még a múltkori baleset is kecsegtetőbb programnak tűnik, mint ez az este, de a fenébe is, hát megígértem, bár nem értem miért akarok minden áron egyenes és gerinces maradni az alvilágban. Na nem, mintha törvénybe lenne iktatva, hogy itt gerinctelennek kellene lenni, mert Dimitriyt se tartom annak. Sőt. Ha valamiben, hát ebben hasonlítunk: ő is tartja magát az ígéreteihez. Még a gyűrűk is visszakerülnek a helyükre, bár számomra ez most inkább tűnik úgy, mintha valami védőpajzsot vettem volna magamra, mert talán így, hogy tudják, Dimitriyhez tartozok, kevésbé fog bárki is csúnyán nézni rám. Legalábbis, valamiért azt remélem, hogy Ő valami igazán tökös fazon itt, akitől mindenki tart picit, mindenki tiszteli vagy nem is tudom, de a gondolat, hogy Ő itt valaki , csak még vonzóbbá teszi.
Egy kicsit pánikolok. Megpróbálok logikusan gondolkozni és felhasználni a romantikus filmekből szerzett ismereteimet, de még mielőtt túlságosan belemerülnék a fedősztorinkba, leállít. Még jobban rám ijeszt, mert most már aztán végképp nem tudom, hogy mire kellene számítanom. Eddig legalább úgy gondoltam, hogy ez is csak egy pletykaparty lesz, amiken már régen is rühelltem részt venni, de a szavai nem ezt sugallják. -Jézusom. Mi a fenének hoztál engem ide?- sóhajtom idegesen, de a kocsi ajtaja nyílik, én pedig kilépek a hűvös levegőre, ami egy picit jótékonyan is hat az idegeimre, majd felpillantok az ajtó felé bevárva Dimtriyt és vele együtt elindulok a lépcsőn.
Kíváncsian, de feszülten mérem fel a terepet, miközben egyre bentebb haladunk a pokol kapuján, ám ennek ellenére igyekszem közömbös arcot vágni és nem kimutatni, hogy mennyire be vagyok tojva. Nem akarok hülyét csinálni magamból vagy épp Dimitriyt kellemetlen helyzetbe hozni -nem, mintha nem érdemelné meg-, de legfőképpen élni szeretnék még egy picit, így aztán megfeledkezve a kis vitánkról, emlékezetem magam arra, hogy mi lényegében most egy csapat vagyunk. [color:8611=peru[/color]-Eszem ágában sincs elhagyni Téged.- suttogom feszülten, próbálok nem belegondolni utólag, hogy ez milyen hülyén hangzott, bár azért elmosolyodok a saját beszariságomon, a bort meg hálásan elveszem tőle, mert titkon azt remélem, hogy majd valamicskét ellazít. Szívem szerint le is húznám rögtön az egészet, de úrinő vagyok, ugyebár.
Végig futtattam arcom a helyen újra és újra. Próbáltam rájönni, hogy ki, miféle ember lehet, azokra a nőkre meg, akikről lerítt, hogy egyértelműen fizetett prostik, inkább nem is figyeltem. Szinte éreztem, hogy a levegőt bűn telíti meg, de próbáltam azt mantrázni, hogy ez is csak egy olyan este, mint amiken régebben részt vettem. -Mindjárt kidobom a taccsot.- válaszolom gyorsan, idegesen Dimitriy kérdésére, de azért magamra erőltetek egy mosolyt. -Mindig is utáltam ezeket a puccos bulikat, csak eddig legalább tudtam, hogy mire készüljek.- sandítok körbe, a borból is kortyolok egy nagyít, majd végre Dim kékjeire találok és egy egész picit, talán meg is nyugszom ettől. -Nem aggódsz, hogy majd esetleg sikítozva elrohanok innen?- kérdezem végül szembe fordulva vele, miközben a magam megnyugtatása - meg talán a szerep kedvéért is - lesimítok valami nem létező dolgot a válláról. Ha nem lenne itt, szerintem már tényleg elrohantam volna. Mondjuk, akkor alapból be se tenném a lábam egy ilyen helyre.

Mr and Mrs

A lépcső alján állva, még mindig sík ideg vagyok és nem tudom eldönteni, hogy magamra vagy inkább Dimitriyre haragszok-e jobban. Nem is pillantok rá, ahogy megáll mellettem, csak bámulok magam elé és igyekszem lenyugodni, hogy azt a nyűves szerepemet normálisan játszhassam majd, de jelenleg még az is nehezemre esik, hogy ránézzek. Egyedül akkor emelem rá egyetlen röpke másodpercre a tekintetemet, amikor kinyitja nekem a kocsi ajtaját és ezt akár veheti is egy "köszönömnek" vagy nem is érdekel igazán, hogy minek. Inkább csak bevágódok az ülésre és fejemet az ablak felé fordítom, jelezve, hogy nem óhajtok vele társalogni. Pedig, egyébként lenne miről beszélni, lenne még kérdésem, de mégis minek erőltetnénk, amikor egyértelműen olyanok vagyunk, mint az a két idióta abban a régi filmben, ahol az egyik süket a másik meg vak.
Szinte számolom a másodperceket, mire végül az autó megáll egy puccos villa előtt, én meg már nyúlnék is, hogy nyissam az ajtót, de Dimitriy hangja megállít. Kérdő pillantással fordulok felé, keze a kabátja zsebében matat, míg végül elő nem húz két gyűrűt. Vagyis konkrétan azt a két gyűrűt, amivel ez az egész kezdődött. A sajátomat itt hagytam, amikor leléptem, de ezek szerint megtartotta. Nem is értem, miért érint most ez az egész furán, mint ahogy azt sem értem, miért hagyom, hogy megfogja a kezem és Ő maga húzza fel a házasságunkat szimbolizáló ékszert az ujjamra. Azt meg végképp nem értem, miért olyan jó érzés, ahogy gyengéden fogja a kezemet.
Nyelek egy nagyot, szavaira bólintok, majd lepillantok az ujjamon díszelgő karikára, hogy aztán egy nagy sóhaj kíséretében lehunyjam szememet és hátra vessem a fejem az ülésre. -Hol ismerkedtünk meg? És mikor kérted meg a kezem? Hogyan kérted meg a kezem?- sorolom gyorsan a három kérdést, majd felé fordítva arcomat rápillantok, végül le a gyűrűre, ami még mindig a tenyerében pihen. El is veszem onnan, szinte kikapom a kezéből -mielőtt még belegondolnék, hogy miféle baromságot művelek épp -, majd megfogom a kezét és a gyűrűs ujjára húzom az ékszert. Tiszta röhej ez az egész. Nem is valódi. Mármint nem a gyűrű, mert az tuti, hogy az. -Ezek az emberek ismernek téged. Tudják, hogy milyen vagy. Nagyon remélem, hogy nem fognak ilyesmiket kérdezni de, ha igen, akkor nem ártana előállni valamivel.- pillantok fel rá újra. -Mondjuk a sofőröd majdnem elüttöt? Aztán randizgattunk, végül elvittél egy étterembe és ennyi. - vonok vállat, hiszen hiába is színeznénk tovább a sztorit, akik ismerik, úgysem hinnék el. Azok tudják, hogy Dimitriy előbb öl meg bárkit, mint hogy rózsacsokorral ácsorogjon egy nő ablaka alatt.

Mr and Mrs

Már, hogy a francba ne tetszene, ha megérint? És épp ez a baj. Nem kellene tetszenie, nem kellene élveznem és egyáltalán nem kellene vágynom rá, mert mindez olyasmi, amit az ember az igazi férjével kapcsolatban szokott érezni, nem pedig valaki olyannal, aki csak kényszerből viseli el és, csak azért kívánja meg, mert épp nem tartózkodik más a közelében. A múltkori este, mindössze emiatt volt. Itt vagyunk egymástól pár méterre, amúgy is túl sok minden történt aznap, hát persze, hogy végül az ágyban kötöttünk ki. De nem kellene többször, mert veszélyes. Millió meg egy film megmutatta már, hogy nincs "barátság extrákkal" vagy olyan, hogy "csak szex". Előbb vagy utóbb úgyis elburjánzik a dolog és akkor lehet bőgni.
Azt viszont soha nem mondanám, hogy nem tett akkor boldoggá, mert az oltári nagy hazugság lenne. Sőt. Nagy eséllyel életem legcsodásabb éjszakája volt, azt hittem, ez egyértelműen látszott is rajtam, de ezek szerint nem. Egyáltalán nem is a szexre célzok, amikor megszólalok, Ő mégis úgy néz most rám, mintha minimum tökön rúgtam volna és hirtelen olyan érzésem támad, mintha kilométerekre távolodna el tőlem. Nem is értem, hogy mi történik. -Mi köze ennek most ahhoz, hogy ma feleséget kell játszanom? - kérdezem értetlenül, de közben már indulok a cuccaimért, hogy végre elindulhassunk és lehetőleg minél előbb túl legyek ezen az egészen.
Ő is az ajtó felé indul, mintha csak némán megegyeznénk, hogy mára ennyi beszélgetés épp elég volt, de egy kérdés azért még felvetődik bennem, ki is mondom hangosan, ő pedig olyan választ ad, amitől nem is igazán tudom hirtelen, hogy jobban vagy rosszabbul érezzem-e inkább magam. Az jó érzéssel tölt el, hogy ezek szerint Velem másképp bánik, az viszont aggaszt, hogy más nőkkel akkor vajon mit művelhet? Milyen lehet a nem másképp? Higgyek a filmeknek?
Megrázom a fejem, legyintek egyet látványosan és már robogok is ki a kitárt ajtón. A magassarkúm kopogásának üteme, valószínűleg tökéletesen elárulja Kirillnek, hogy miként zajlott ez a készülődés, de én inkább rá sem nézek, nem is érdekel az egész, Dimitriyt sem várom meg, csak az ajtóhoz viharzok és kivágódok rajta. Így aztán nagy értelme van bárhova is elindulni, hogy aztán majd eljátszam a szerelmes menyecskét, aki nem azért ment férjhez ehhez a baromhoz, mert muszáj volt.
Karba tett kezekkel állok meg a lépcső alján, hogy megvárjam, míg megérkezik a kocsi, miközben igyekszem nem kényszert érezni arra, hogy levezessem a drága férjemen a dühömet, hiszen most olyasvalamin sértődött meg, amivel nem is volt szándékom bántani, azt viszont a világért sem fogom az orrára kötni, hogy milyen nagyon boldoggá tett akkor este. Abba meg nem is akarok jobban belegondolni, hogy mit művelhet más nőkkel vagy, hogy mikor fog majd hozzám is úgy viszonyulni. Hát ezért is jobb, ha elfelejtem az egészet.