Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Vas. Jan. 02, 2022 11:40 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Mosolyogva szemet forgatok a sikoltozással kapcsolatos megjegyzésén, de őszintén örülök, hogy a búskomor hangulat ellenére, végre hallom egy picit az igazi Dimitriy szavait. Nem, mintha nem értékelném a mai aggodalmát és azt, amilyen komolyan állt a helyzethez, de épp elég volt ezt a napot átélni, nem szeretném, ha ezek után úgy viselkednénk, mintha meg is haltam volna. A sok feszültség miatt pont, hogy megnyugtat egy picit, ha a szokásos pimaszkodás újra meg van köztünk. Ettől függetlenül kicsit zavarba jövök, amikor elfogadom a segítségét és próbálok is úgy fogalmazni, hogy véletlenül se tűnjön úgy, mintha az ágyamba akarnám becsalogatni, rá is kérdezek, hogy képes-e úriember lenni, de a válasza rávilágít, hogy igazság szerint tényleg, eddig se volt olyan helyzet, ahol ne lett volna az. Akármilyen vitánk is volt vagy épp megsértett, mindig tisztelettudóan viselkedett, pedig lehetett volna ez másképp is. Már, ha a filmekben tényleg van némi igazság a maffiózókat illetően. -Ez igaz.- biccentek is mosolyogva, majd a fürdő felé veszem az irányt, míg ő biztosít arról, hogy idekint lesz. Nem is értem, miért nyugtat meg a tudat, hogy a közelben marad vagy, hogy miért pezsdül fel annak a gondolatától is a vérem, hogy míg én megszabadulok a koszos, valószínűleg néhol üvegszilánkot rejtő ruháimtól, Ő csak pár méterre van tőlem. Még az ajtót sem csukom be teljesen, csak behajtom annyira, hogy azért mégse nyomjak a szeme láttára egy laza, bicegős sztriptíz, mert ha már ilyesmire vetemednék valaha is, nem így, ilyen pocsék állapotban szeretném megtenni. Ez a gondolat meg, már megint furcsa hatással van rám, be is harapom alsó ajkam, miközben a vizet megnyitom és óvatosan belépek alá. Tényleg nem akarok elvágódni, főleg nem tök pucéran, igyekszem is mindig biztosítani magam valami támasszal, míg lemosom magamról a mai nap emlékeit meglehetősen alaposan, a hajamat sem kihagyva, mikor pedig végzek, klasszisokkal jobban is érzem magam. Leszámítva, hogy a lábam sajog, de egyébként a fejfájás is elmúlt -gondolom a gyógyszereknek köszönhetően- és a tükörbe nézve megállapítom, hogy hála az égnek, tényleg nem kell plasztikáztatni. Az a pár karcolás, ami arcomat és karjaimat csúfítja, meg a halvány lila folt az oldalamon -gyanítom, holnapra szebb lesz- nem tűnik nagy árnak ahoz képest, amibe kerülhetett volna ez a baleset. Magamra kapom a szatén hálóruhát meg a köntösömet is, amit lazán megkötök derekamon az övvel, majd még a hajamat törölgetve kibicegek a fürdőből. -Azért egész jól megúsztam. Pár nap, és semmi nem fog látszani.- jegyzem meg halvány mosollyal a fürdő ajtajában, ahol meg is állok egy pillanatra pihentetni a lábam és...gyönyörködni Dimitriy látványában, mert most tudatosul bennem, hogy még sosem voltunk kettesben a nyugati toronyban. -Innál valamit?- bukik ki belőlem a kérdés, mintha csak terelni akarnám a gondolataim arról, hogy pusztán két igen meglehetősen vékony anyag választ el attól, hogy pucéran álljak előtte és igazság szerint, ezek sem hagynak sok mindent a képzeletre. Ha pedig egész őszinte akarok lenni magamhoz, annyira nem is bánom ezt.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Vas. Jan. 02, 2022 10:51 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Amikor besétált a szoba ajtaján, én megálltam a küszöbön. Igazából nem vártam invitálást, mert mégis csak az én házamról beszéltünk, és attól, hogy ez a lakrész lényegében teljes egészében az övé volt, még ugyanúgy nem kértem volna engedélyt a belépéshez. Más kérdés, hogy a hétköznapokban próbáltam elkerülni a konfrontáció ezen formáját, így nem is kíséreltem meg belépni a felségterületére. A végén még világgá kiabálta volna, hogy megpróbáltam rátörni az ajtót és megerőszakolni. Az ajtófélfának támaszkodtam, miközben megköszörültem a torkomat, a kezeimet pedig zsebre vágtam. Innen néztem az alakját, ahogyan beljebb sétált, a szavaira pedig elvigyorodtam, mikor a sikoltozásról beszélt, mégpedig, hogy neki az nem szokása. - Ezt szomorúan hallom - válaszoltam, és talán ez volt a mai nap első pimasz mondata tőlem. Az eddigi szituációk komolyságot kívántak meg, bár ebből még most sem kellett volna engednem. Nem szabadott volna megfeledkeznem a húgom eltűnéséről sem, ami amúgy is mázsás súlyként nehezedett a vállamra. Arra számítottam, hogy visszautasítja majd a felajánlást, de ehelyett elgondolkodott rajta. Talán mindketten hordoztunk meglepetéseket, bár az már eddig is világos volt, hogy benne sokkal több empátia szorult, ezt pedig az imént, mikor megölelt, demonstrálta is. Mintha próbálta volna kifejezni az együttérzését, de egyelőre nem tudtam, hogy melyikünknek van nagyobb szüksége a lelki támaszra. Ha neki, akkor viszont alapos bajban volt, mert nem volt erősségem a lelki támogatás. Bár ezt már bizonyára ő is észrevette. Széttártam a karjaimat, mikor az úriember mivoltomra tett megjegyzést. - Erre még soha nem lehetett panaszod - mondtam, de ezt nyilván ő is elismerte. Oké, történt ami megtörtént, a randink sem sikerült a legjobb forgatókönyv szerint, és sikeresen meg is bántottam, de soha nem tettem vele olyat, amit ő ne akart volna. Minden nő, akit eddig összesodort velem az élet, összetette volna a két kezét ezért a bánásmódért, mert ők nem voltak ennyire kiváltságos helyzetben. Ez volt az a bizonyos élet, amit Iris nem látott. Én nem egy cuki férj-jelölt voltam, sok olyan dolgot tettem a nőkkel, amit mások talán megbántak volna. - Én megvárlak idekinn. Szólj, ha kell a segítségem - tettem aztán hozzá, rámutatva a kanapéra, de még nem ültem le. Szinte garanciának vettem, hogy nem fog szólni, csupán önmaga megnyugtatása miatt akarta, hogy itt maradjak, mert egyelőre rám volt utalva. A fürdőszoba egy köpésre volt, ha nyitva hagyja az ajtót, még hallom is, ha szólít. Egyelőre próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy hamarosan csupaszon fog pancsolni tőlem négy méterre, mert talán nem tudtam volna ennyire udvariasan kezelni a dolgot.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Vas. Jan. 02, 2022 9:25 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Éreztem, hogy az ölelésem az első pillanatban olyan reakciót váltott ki belőle, mintha épp most készülnék félholtra kínozni, de ugyanakkor azt is pontosan megtudtam volna mondani, amikor végre átadta magát az érzésnek. Tudom, hogy letagadta volna, ha rákérdezek, de jól esett neki. Rögtön át is futott az agyamon a gondolat, hogy az Ő világában mennyire szokatlan lehet ez. Számomra ez a legnehezebb ebben a színjátékban, mert az apám is olyan, amilyen, én azért mindig igényeltem volna némi szeretetet vagy legalább annak a látszatát, sőt, egyes helyzetekben még egy ölelés is belefért. Nem tutujgattuk vele sem egymást, de azért ennyire ridegek nem voltunk. Ha pedig akadt az életemben valaki, akivel komolyabbra fordultak a dolgok, élveztem, hogy van valaki, akivel törődhetek. Azt persze tudom, hogy ez a helyzet más. Nem azért vagyunk együtt, mert egy véletlen találkozás, majd pár -legalább tíz - randevú és pár hónapnyi "járás" után össze akartunk volna házasodni, hanem mert ez is, csak üzlet. Mégis, valahol úgy éreztem, hogy ha nem is mutatja ki, valahol mélyen talán Ő is igényelné, hogy valaki törődjön vele. Én pedig napról napra egyre jobban érzem, hogy törődök, még ha felesleges is vagy hülyeség. Nem tudok úgy együtt élni valakivel, hogy ne érdekelne a sorsa. Nekem ez nem megy. Szavaira bátorító mosolyt küldök felé, szívem szerint ölelném és nyugtatgatnám még egy darabig, mert úgy sejtem, valami baj tényleg van a húga körül, de végül mégis az ajtó felé indulok, mert feltartani sem akarom vagy ilyesmi. Pedig, ha más lenne most a helyzet, igényelném még a társaságát a mai események után, kérném, hogy csak heveredjen le mellém a kanapéra és pihenjünk egyet, mert látom rajta, hogy rá is ráférne. Bármennyire is próbálja az ellenkezőjét mutatni, érzem, hogy testileg és lelkileg is kimerült. -Nem szokásom sikoltozni.- mosolyodom el, sosem voltam egy hercegkisasszony, aki ne küzdene meg mondjuk egy bokaficammal, de azért jó tudni, hogy ha mondjuk hasra vágódom és összetöröm magam, van kinek szólni. Valószínűleg nem Kirill lenne az, de ezt nem kötöm az orrára. Mellém lép, nyitja az ajtót, de kérdése hallatán tétovázok pár pillanatig, mint ahogy Ő is. Nem tudom, hogy meddig lesz velem ilyen figyelmes és nem tudom, hogy őszintén segíteni akar-e vagy, csak szimplán udvarias, fordulok is a szobám felé, de mielőtt elindulnék, újra felé pillantok. Tétovázok. -Hát, ha nem rabolom túlságosan az idődet...- kezdek bele bizonytalanul, majd felpillantok rá és vállat vonok. -Le kellene tusolnom vagy fürdenem vagy nem tudom.- közlöm halkan, bár érzem, hogy a fejem valószínűleg olyan vörös, akár egy paradicsom. -Már, ha tudsz úriemberként viselkedni.- kúszik pimasz mosoly az arcomra, hiszen nem azt várom én, hogy álljon be velem a zuhany alá vagy üljön be velem a kádba -bár a gondolattól is megiramodik a szívverésem-, csak hogy várjon addig, amíg végzek, mielőtt még tényleg összetörném magam. -Bejöhetnél addig, hogy nehogy a végén tényleg sikoltoznom kelljen. - közlöm végül egy vállvonás kíséretében, felkészülök persze arra is, hogy kiröhög vagy ilyesmi, de még mindig szívesebben bicegnék előtte egy szál törölközőben, mint Kirill előtt. Az valahogy...helytelennek tűnne.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Vas. Jan. 02, 2022 7:14 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Azt bármikor elismertem volna, hogy nem volt könnyű kiigazodni rajtam, bár ez hosszú évek kemény munkáját bizonyította. Most mégis itt állt előttem egy nő, akit három hónapja még nem is ismertem, és mégis többet látott belőlem és abból a felemből, amit el akartam rejteni. Ez egy jól bevált családi recept volt, ebben minden porcikámban az apámra ütöttem, néhány elemében mondjuk megreformálva azt a bizonyos receptet. De nem akartam több lenni senkinek, mint ami valójában voltam, főleg nem akartam többet mutatni. A hozzám hasonlók nem kaptak happy end-et, de nagyon tisztességes és természetes halált sem, és éppen ezért nem is vágytam rá, hogy érzelmileg bármihez is kötődjek. Nem vettem el a kezemet a hátáról, miközben vártam a válaszát, majd biccentettem egyet, mikor megkaptam azt egy rövid visszajelzés formájában. Elég sokat megtapasztalt az elmúlt órákban a mi világunkból, azon sem lepődtem volna meg, ha úgy döntött volna, hogy inkább ismét szökéssel próbálkozik majd. Bár nem most, hanem mikor már normálisan lábra tud majd állni. Ami történt, azt viszont nem láttam jönni. Mikor megölelt, valószínűleg ő is érezte, hogy a váratlan mozdulata hatására egy pillanatra megfeszült a testem. Nem voltam hozzászokva az ilyen gesztusokhoz, még azt is meg tudtam volna számolni, hogy anyám hányszor ölelte meg élete során engem vagy éppen Nadia-t. Valami belső félelmet testesített meg a mozdulat, mert olyasmit képviselt, amiben mióta az eszemet tudom, nem akartam részt venni. Mégis, valahol egészen mélyen úgy éreztem pár pillanatig, hogy nem vagyok egyedül a terheimmel, ez pedig magával hozta a nyugalom érzetét. Egészen addig, míg el nem húzódott, de előtte puszit lehelt az arcomra. Ezt már főleg felesleges lett volna magyarázni, hogy mennyire szokatlan volt. - Most még nem tudom, hogy jól van-e. De jól lesz - válaszoltam neki, a hangomból ekkora azonban az utolsó jégcsap is eltűnt. Gyűlöltem a helyzetet, mert azt éreztette velem, mintha számítanék, ezt pedig a helyzetünk miatt sem tudtam megemészteni. Az lebegett a szemeim előtt, hogy előbb-utóbb véget fog érni a színjáték, nekem pedig ki kell nyitnom előtte az ajtót. Neki pedig el kell majd sétálnia, mintha soha nem ismert volna. - Kirill még nincs itt, de ha bármire szükséged van, csak... sikíts - mondtam egy komótos mosoly kíséretében. Nem rajongtam a pesztonka szerepért, de bizonyos áldozatokat meg kellett hozni egy-két ilyen helyzetben. És talán ez volt neki az első, de szinte biztos voltam benne, hogy nem az utolsó. És bár a pihenés gondolata engem is vonzott, de a munka nem várhatott, amúgy sem voltam olyan, aki délután kettőkor lefekszik sziesztázni. Mellé léptem, hogy elfordítsam a kilincset, és kinyissam előtte a szobaajtót. - Biztos, hogy... öhm... ne segítsek még valamiben? - kérdeztem, bár magam sem tudtam, hogy miben tudtam volna a segítségére lenni. A helyzetből fakadó esetlenségem ki is ült az arcomra, a hangomon is úrrá lett a bizonytalanság. Nem tudtam, ilyenkor mit volt szokás csinálni, hozhattam volna neki valami kaját, vagy ledobálhattam volna a párnákat az ágyról, engedhettem volna neki fürdővizet, de ehelyett úgy álltam mellette, mint egy kővé dermedt tulok.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 10:41 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Nem vitatkozom vele, mert egyrészt tudom, hogy úgysem lenne értelme, másrészt pedig gyanús, hogy igaza van. Biztos nem véletlenül mondta a doki, hogy pihentessem meg borogassam a bokám, nem pedig azt, hogy álljak neki lépcsőzni, bár a tény, hogy erre még Dimitriy is figyel, titkon megmosolyogtat. Nem is akarom én ezt az újabb, igen ritka pillanatot megtörni vagy elrontani azzal, hogy olyasmit kérdezek, amit nem kellene, de azidő alatt, mióta vele élek, már megtanultam, hogy amikor jeges a hangulata, alapból felesleges próbálkozni. Nem is tétovázok sokáig, csak kibököm, amit tudni akarok, ő pedig meglepő módon, még válaszol is. Igaz. Nem a legbővebben, de amire kíváncsi voltam, azt megtudtam, tovább viszont nem merem erőltetni a témát. Az az érzésem, mintha egy vékony jéghártyán próbálnék sétálni. Sose tudom, hogy mikor szakad be alattam, így azt sem tudom, hogy Dimitriy meddig viseli el, ha kérdezem...bármiről is legyen szó. Végül az ajtó előtt óvatosan letesz, kezét azonban a hátamon felejti, miközben búcsúzóra veszi a figurát. -Igen, fel.- válaszolom apró mosollyal, de aztán komolyodnak vonásaim, ahogy őt figyelem, végül -valami őrült gondolattól vezérelve-, egyszerűen csak fogom magam és átölelem. Lehet, hogy neki egy ilyen nap teljesen megszokott, ahol kocsik törnek ripityára és a halál ott liheg az ember nyakában, de nekem ez elég nagy váltás volt a korábbi életemhez képest. A tény pedig, hogy milyen gyorsan véget érhetett volna az egész, megrémiszett, bármennyire is nem akartam, hogy lássa. Kellett ez az ölelés, hogy megnyugodjak vagy nem is tudom. Egyszerűen csak, szükségem volt rá és talán neki is. -Nem tudom, miért említette a doki, talán nem is az én dolgom, de őszintén remélem, hogy jól van a húgod.- súgom végül a fülébe, majd egy apró puszit nyomok az arcára és elhúzódok tőle, hogy az ajtó felé forduljak lassan, óvatosan. Már most elegem van ebből a bicegésből.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 8:29 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Tele voltam hülye szokásokkal, a szerencsétlenkedéssel pedig ki lehetett kergetni a világból. Bár ezért most nem okoltam, elvégre nem ő tehetett róla. És már megint visszakanyarodtunk hozzám, de megfogadtam, hogy ma már nem nyitom újra ezt az önmarcangoló aktát. Elég vaj volt a fülem mögött, és nagyjából le tudtam volna foglalni magamat jövő nyárig ezekkel a problémákkal. - Egy ficam, ami ha végigvonulsz mind a negyvenöt lépcsőfokon, már talán nemcsak ficam lesz - mondtam neki az első észérvet, ami eszembe jutott. És amúgy is, biztos voltam benne, hogy a feléig sem jutott volna el önerőből. Nem becsültem alá, egyszerűen csak ismertem a fájdalom fogalmát, és tudtam, hogy elég széles skálán mozgott a lehetséges érték. Arról már nem is beszélve, hogy erős fájdalomcsillapítókat kapott, olyan igazi ruszkiféléket, így még akár le is szédülhetett volna a magasból. Nem érte meg kockáztatni. Sem neki. Sem nekem. Meglepődtem volna, ha nem kerül elő Nadia neve, bár azon az ügyön még biztosan dolgoznom kellett ma. A húgom törött telefonja egy sötét sikátorból került elő, úgy halásztam ki az egyik pocsolyából, és pontosan tudtam, hogy nem jókedvében dobta oda. A gondolat hatására ismét zakatolni kezdett a szívem, eszembe jutott a hívás, amit Nadia indított, de mikor felvettem, már nem szólt bele senki. Olyan érzésem volt, mintha őt is cserben hagytam volna. Ma pedig ez az egész Iris-szal. Ezt is nehéz volt másképp értelmezni azon kívül, hogy kudarcot vallottam. - Nadia a húgom - válaszoltam, megadva neki a szükséges információt ahhoz, hogy ne akarjon az idegeimen táncolni. Bár talán ma már nem lesz kedve előadni a szokásos közös műsorunkat, én is elég nyúzott voltam. Ma már nem viseltem volna jól egy szópárbajt, valószínűleg egyetlen másodperc alatt megadta volna magát az idegrendszerem, és nem akartam előtte kiborulni. Nem azért volt itt, hogy őrizze a lelki világomat, ehhez pedig immáron tartanom kellett volna magamat. És újra és újra emlékeztetni magamat rá. Amikor felértem a szoba ajtaja elé, igyekeztem úgy a talpára állítani, hogy ne a ficamos lábára érkezzen a súlya, de a hátáról egyelőre még nem vettem le a kezemet, és viszonylag elég közel tartottam magamhoz. - Innen feltalálod magad, igaz? - kérdeztem felvont szemöldökkel, de a fogadalmam ellenére még mindig nem voltam kellőképpen seggfej. Egy olyan arcomat láthatta ma, amit nem akartam, hogy lásson - sem ő, sem más.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 8:09 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Csak azért vagyok nyugodt, hogy nem rólam susmusolnak még valami olyasmit, hogy "órái vannak csak hátra", mert a Nadia nevet hallom csupán, ami kapcsán nem igazán ugrik be semmi információ, hogy kiről lehet szó. Natasha jut eszembe, le is tudom annyival az ügyet, hogy valószínűleg egy másik bőrszerkós lotyó lehet, akinek fogalmam sincs mi köze lehet Dimitriyhez, de mivel úgyis lekötnek a sebeim meg aztán a pirulák, nem is foglalkozom vele. Úgy döntök, hogy jobb, ha nyugovóra térek és lezárom végre ezt a meglehetősen pocsék napot, de nem nyújthat valami kellemes látványt a kínlódásom, mert Dimitriy utánam szól. Persze az, hogy közli, nem fogok tudni egyedül felmenni, csak még inkább arra sarkall, hogy megpróbáljam, de a lépcső korlátjába való kapaszkodás közben kicsúszik lábam alól a talaj. Mondjuk hála az égnek nem azért, mert elesek, hanem mert az ismerős, erős karok újra felkapnak, mint ahogy befelé jövet is történt, nekem meg csak arra van már időm, hogy átkaroljam Dimitriy nyakát és beletörődjek a sorsomba. -Nem nyomorék lettem, ez csak egy ficam...- dünnyögöm dorgálón, de igazság szerint jól esik a figyelmessége és egyértelműen nem kerül így a felfelé út sem annyi energiába vagy időbe, mint egyébként került volna. Ráadásul újra alkalmam nyílik rá, hogy alaposan szemügyre vegyem a férjemet , akire ma rá sem lehet ismerni. Újra és újra meglep valamivel. Most momentán azzal, hogy képes felcipelni a lépcsőn csak, hogy ne kínlódjak annyit, nem beszélve arról, milyen édes volt az elmúlt egy-másfél órában. Kezdek aggódni, hogy talán lassan letelik a happy hour, lemegy a limit és a figyelmes Dimitriy helyére visszatér az a rideg maffiavezér, aki olyan, mintha szándékosan akarna újra és újra megbántani csak, hogy emlékeztessen rá, hogy kicsoda ő. De már késő, mert már megláttam azt is, akit olyan bőszen rejteget. -Nadia az...?- szólalok meg halkan, a mondatot félbe hagyom arra várva, hogy majd Ő kitölti az űrt, vagy ledob a fenébe. Ha valamivel gondom volt életem során, hát az bizony a kíváncsiságom. Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá dolgokra, ha tudni akarom őket. Már pedig, ez érdekelt, magam sem értem, hogy miért. Folyamatosan bebeszélem magamnak, hogy Dimitriy hidegen hagy és nem akarok Tőle semmit, de közben kicsinál a gondolat, hogy bárki is betöltse azt a szerepet, amit én nem. Nevetséges ez az egész, mégis minden nappal egyre nehezebb. Még akkor is, ha az esetek többségében egy tuskó, mert valahol még a cívódásunkat is élvezem, hogy az agyára megyek vagy ő az enyémre. Legalább ebben tényleg olyanok vagyunk, mint egy igazi házaspár.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 7:34 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Tényleg szerencsének fogtam fel azt, hogy a Doktor megérkezett, mert Iris érintése nyomán a stresszlevezetés egy újabb formája kezdte birizgálni a fantáziámat, és el akartam kerülni, hogy ezen járjon az eszem, miközben ki tudja, neki mije tört és hol. Ez pedig tökéletes indokot adott arra, hogy eltűnjek egy rövid időre Iris mellől, de nem elég messzire. Néha-néha kószán odapillantottam, láttam rajta, hogy nem esett jól a tolakodó tapintás, a vizsgálatok sora, de szükség törvényt bont. És talán ő is belátta, hogy ez most nem egy olyan helyzet, ami ellen csak úgy reklamálhatna. Mikor ismét odaléptem, a Doktor már csomagolt, de úgy tűnt, hogy próbált lelket önteni Iris-ba. Legalábbis az a Doktortól nem megszokott mosoly erről árulkodott. Mindannyian kezdtük valahol és valamikor, Iris-nak ez volt a belépője. Ezt pedig a doktor is jól tudta. Bár amikor Mrs. Smolenky-nek nevezte, egy pillanatra bennem akadt a levegő. Utoljára az anyám viselte ezt a nevet, Iris-nak pedig eszébe sem jutott felvenni. Nyilván felesleges papírmunka lett volna, tekintve, hogy ki tudja, meddig tart ez az állapot. Mégsem álltam sorba azért, hogy kijavítsam. Inkább csak elengedtem. Nem néztünk egyszerű napok elé, nem tűnt olyannak, aki akár egy fél napot is egy helyben tudott volna tölteni, bár a bokája miatt most úgy tűnt, hogy muszáj lesz. A doktor az indulása előtt azonban még rám nézett, és mikor elhaladt mellettem, megállt. - Nem tudom, mi történik a családban, Dimitriy, de nem lehet mindig minden sebet összevarrni - mondta a kormos, idős hangján, én pedig talán más helyzetben rögtön beleálltam volna az okoskodásába, de most nem tettem. Csak összekoccantak a fogaim, de kibírtam szó nélkül. - Hallottam Nadia-ról. Ha előkerül, szükség lehet rám. Keressetek - zárta a gondolatait, erre pedig csak biccentettem egyet, miközben zsebre vágtam mindkét kezemet. Nem tudtam, Iris hallotta-e, arra sem emlékeztem, hogy megneveztem-e előtte a húgomat, vagy most ha hallotta, azt hiszi, hogy éppen valami nőügyletben vagyok megint. Ez még talán ráfért a pofámra. Amúgy már nem tudtam, ki miatt aggódjak jobban. Nadia vagy Iris miatt. Bár Iris-ról legalább tudtam, hogy hol van. Nadia-ról ez már a legkevésbé sem volt elmondható, csak sejtéseim voltak, de nyilván bizonyíték nélkül nem kockáztattam meg egy felesleges akciót. Mikor becsukódott az ajtó a Doktor mögött, intettem az emberemnek, hogy kövesse ő is, az én figyelmem pedig visszatért Iris-ra. Legalább komolyan vette a doktor utasításait, és minimum fél liter kenőcsben fürdött. - Nem fogsz tudni egyedül felmenni - fordultam utána, miután bicegve elért a lépcsőhöz. Ez megint egy olyan húzása volt, amit nézni sem tudtam, mint minap a dugóhúzós fiaskóját. Rosszallóan megcsóváltam a fejemet, miközben utána léptem, és engedély nélkül nyúltam ismét a háta majd a lábai alá. A mozdulat határozott volt és birtokló, ahogyan azt tőlem már megszokta. Annak ellenére, hogy én nem kaptam pirulát a doktortól, mintha szedálták volna az agyamat, vagy csupán elfáradtam, mindenesetre csak reméltem, hogy nem kezd neki hepciáskodni, miközben felviszem a nyugati toronyba.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 7:09 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
A szavai valamicskét megnyugtatnak, hiszen bármennyire is hasogat a fejem, látni csak ő látja, hogy mennyire durva az a seb a szemöldököm felett, ha pedig azt mondja, hogy nem kell varrni, elhiszem. Sérülések téren neki megint csak több tapasztalata lehet, mint nekem, úgyhogy jelen pillanatban azt is elhinném neki, ha azt mondaná, hogy le kell műteni a fél fejemet. Passz. Nem tudom. Most érzem csak igazán, hogy én mennyire nem tartozom ide. Legutóbb akkor volt komolyabb sérülésem, amikor megvágtam magam a vadonatúj, baromi éles konyhakésemmel. Gyanítom, ez tisztán látszik is rajtam, mint ahogy rajta is az, hogy valahol magát hibáztatja. Talán. Az is lehet, hogy totál félreértem a dolgot. A kérdését válasz nélkül hagyom, hiszen a választ mindketten tudjuk, bár szívesen nyugtatnám azzal, hogy ezt nem láthatta se ő, sem más előre, csakis az, aki kitervelte. Viszont, ha nem figyelmeztet pár hete és én kihisztiztem volna valamilyen módon, hogy Kirill ne legyen a sarkamban, talán most egyedül ültem volna a kocsiban és sokkal rosszabbul végződik mindez. Az pedig mostanra már teljesen nyilvánvaló -legutóbb meg is mondta-, hogy nem akar eltenni láb alól, nem is vágyik arra, hogy meghaljak. Akkor nem ülne most ilyen hűséges len mellettem és nem áradna belőle a feszültség, amit talán enyhíteni próbálok azzal, hogy kezem az arcára csúsztatom, de egész mást érek el vele. Tekintete olyan perzselővé válik, hogy ezek után talán, még lázam is lesz, amikor a doki majd megvizsgál. Szívem szerint megkérdezném, hogy mi ebben a szerencse vagy inkább bizonygatnám neki, hogy semmim nincs eltörve, de hála az égnek, a doki megjelenik ő pedig odébb vonul az emberével. A doki kiégeti a retinámat, kicsit kínozza a karcolásaimat egy rohadt csipesszel és biztos, ami biztos jó alaposan megnyomkodja a bokámat is, amit én tűrök ugyan, de néha egy-két szisszenéssel jelzem, hogy nem igazán tetszik. Tekintetem kerül fordul Dimitriy felé terelődik, mikor az orvos épp a bordáimat zongorázza végig, vérnyomás mér és hasonlók, míg végül küld felém egy bátorító mosolyt meg egy bólintást és feláll. -Megnyugodhat, uram. Mrs Smolensky - ennél a résznél akaratlanul is Dimitriyre nézek, hiszen sosem hívtak így, fel sem vettem a nevét- megúszta pár karcolással és egy boka ficammal. A sebeket kitisztítottam, adok rá egy kenőcsöt, amitől gyorsabban gyógyulnak majd és nem fertőződnek el, viszont a bokáját még pár napig borogatni és pihentetni kell.- sandít rám is a doki, mintha csak tudná, hogy nem vagyok az a szabályokat betartós fajta, de egy szemforgatással és egy sóhajjal nyugtázom szavait. -Összességében...jól van. A feje még pár napig fájni fog, adok fájdalomcsillapítót is, viszont ha más tünetek is felmerülnek, ajánlott lesz egy CT vizsgálat.- zárja le végül a mondandóját, majd egyértelműen jelzi távozási szándékát, mikor a táskájából odaadja azt a krémet meg a tablettákat, majd összecsukja és magához veszi. Hogy Dimitriy beszél-e még vele, azt nem igazán tudom, mert én már szorgosan kenegetni is kezdem azt a négy öt karcolást magamon, míg már csak azt veszem észre, hogy a férfi távozott. -Ezek szerint peched van. Nem szabadulsz meg tőlem.- közlöm pimasz mosollyal, de a mosoly grimaszba fullad, ahogy a fejembe belehasít megint a fájdalom, így gyorsan magamhoz is veszek kapásból két pirulát. -Azt hiszem, jobb lesz, ha felmegyek és lefekszem. - fordulok is csípőből a kanapén, hogy ülőhelyzetbe kerüljek, mint aki máris indulni készül, de a bokám már attól sajog, hogy a padlóra helyezem.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 6:10 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem vártam el tőle, hogy pontosan fel tudja idézni, mi történt a kocsiban az ütközéskor és azt követően. A memória amúgy is csalóka tudott lenni, bizonyos képkockák csak úgy kiestek, és nála még amúgy is friss volt ez az egész élmény. Kirillnek már volt ebben jártassága, így vele is lesz egy mélyre szántó beszélgetésem, ha ezt az egészet Iris körül elsimítottam. Nem gondoltam volna, hogy történhet valami olyasmi, ami egy pillanatra feledteti velem Nadia eltűnését. Amit én már régen elrablásnak gondoltam, de ha egyszer a kezeim közé kapom Fredrik-et, élve megnyúzom. Ezzel a hevességgel az volt a fő problémám, hogy pillanatnyi dühömben még tényleg képes is lettem volna rá. - Szerintem nem túl mély. Nem hiszem, hogy varrni kéne, de majd a Doktor... - A doktor majd megmondja, mit kell vele csinálni, szólt volna a mondat eredeti befejezése, de magam sem tudtam, miért nem tudtam végigmondani. Ide már három kör futás is kevés lett volna, hogy levezessem a feszültséget és a frusztrációt. Rombolni akartam, valamit széttörni, puszta ököllel megsemmisíteni. De még uralkodnom kellett magamon. Eszembe sem jutott, hogy benne tegyek kárt, ezért is igyekeztem annyira szorgosan tartani tőle a távolságot. Ami nyilván nem sikerült, elvégre leültem mellé, és hol a sebét vizslattam, hol a tekintetét. Ismét megráztam a fejemet, mikor azt mondta, ne nézzek rá így. Nem tudtam, mire gondolt, vagy mit olvasott ki a tekintetemből, de még nagyon messze voltam a szokásos állapotomtól. - És mit értem el vele, hogy figyelmeztettelek? - kérdeztem vissza, bár nem őt hibáztattam érte. Nem is Kirillt, ugyan kit tudtam volna hibáztatni ezért? Magamon kívül. A döntéseimet általában mindig mások szívták meg, és úgy tűnt, hogy ebbe a körbe mostantól Iris is beletartozott. Mondhatni, hivatalosan is megtörtént a felavatása, addig nem is lehetett hivatalosan a feleségem, míg nem próbálták meg megölni. Azonban mikor a kezei az arcomra siklottak, és gyengéden végigsimított a bőrömön, egy pillanatra majdnem megfeledkeztem arról, hogy amúgy nemrég majdnem meghalt. - Egyedül az a szerencséd, hogy nem tudom, eltört-e valamid. - Képes lettem volna egy pillanat alatt a lelket is kicsókolni belőle, de még időben húzta el a kezét, mindezt az érkezők miatt. A Doktor a tőle megszokott, rezzenéstelen arccal közeledett, mellette egy másik emberemmel. Elhúzódtam Iris mellől, átadva a helyemet neki. Szinte már családtag volt, belőlem is mindig ő szedte ki a golyókat, majd varrta össze a sérüléseimet. És amíg ő kezelésbe vette Iris-t, én a saját emberem felé fordultam, aki elmondta, hogy mire jutottak időközben. Egy ilyen baleset után mindig gyorsan pörögtek az események, így biztos voltam benne, hogy én sem fogok majd unatkozni. Nem tartott sokáig az eszmecsere, a Doktor felé fordultam, aki eddig szinte egy szót sem szólt, vagy ha igen, akkor azt csak Iris hallotta.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 4:47 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Annyit járkált, hogy már abba beleszédültem, hogy pár pillanatig figyeltem. Egyértelműen feszült volt amiatt, ami történt, bár nem igazán értem, miért nem hagy magamra és megy inkább kideríteni a dolgokat, hátha attól megnyugszik. Na nem, mintha zavart volna, ha mellettem marad, sőt. Utáltam volna egymagamban gubbasztani itt a kanapén, míg végre megjelenik valaki és azok után, ami történt, valahogy most úgy éreztem, hogy csakis mellette vagyok biztonságban. Ami persze totál hülyeség. Egyrészt, itt a házban -nagyon remélem- nincs mitől félnem, másrészt pedig, még mindig ő az, ami a legnagyobb veszélyt jelenti rám nézve. Szinte érzem, ahogy minden egyes nappal, minden apró, kedves gesztussal szép lassan, egyesével szedegeti le a téglákat a gondosan felépített falam tetejéről, mindezt pedig még csak nem is önszántából teszi. Én vagyok annyira hülye, hogy az apróságoknak is nagy jelentőséget tulajdonítok. Annak is, ahogy leül hozzám és kezeibe fogja arcomat, miután megköszönöm, hogy személyesen Ő jött el értem, ő meg idéz egy fél mondatot az esküből, ami elhangzott köztünk még, ha nem is teljesen szívből, őszintén. Most meg alaposan szemügyre veszi a sebem, mielőtt pillantása az enyémre találna. -Meglehet. Lefejeltem az oldalsó ablakot, de valószínűleg ez inkább egy üvegszilánktól lett. - súgtam halkan, elveszve picit kékjeiben, melyek túl sok mindenről árulkodtak ahoz, hogy most képes legyek megfejteni őket. Talán jobb is, ha nem vagyok rá képes, mert már így is túl zavaros minden. Valószínűleg, most ki kellene vernem a hisztit, amiért miatta most ilyen pocsék állapotban vagyok, de igazság szerint, nem lenne jogos. Hiszen, figyelmeztetett, csak én túlságosan a buborékomban éltem ahoz, hogy eljusson a tudatomig, mennyire veszélyes a szerep, amit kaptam. Átsuhan az agyamon a gondolat, hogy vajon, ha így is aggodalmat látok rajta, mi lenne, ha azért lennék a felesége, amiért normális emberek nőül szoktak venni valakit. -Így legalább nem áltatom magam azzal, hogy nincs miért aggódni.- engedek meg magamnak egy keserű mosolyt, majd lepillantok sebes kezemre, és úgy vissza rá. Esküszöm, mintha valami megbánást látnék az arcán vagy fogalmam sincs. Talán, tényleg túlságosan bevertem a fejem. -Ne nézz már rám így. Figyelmeztettél erre. - suttogom végül halkan, de olyan halkan, hogy talán ki sem mondom, miközben kezem, valami totál érthetetlen megfontolásból az arcára siklik és finoman megsimítja. Aztán tudatosul bennem, hogy mit művelek, de nem emiatt húzom el gyorsan a kezem, hanem mert nyílik az ajtó és egy idősebb, fekete bőrtáskás fazon jelenik meg Dimitriy egyik embere kíséretében. Pont jókor, másképp túlságosan belemerültem volna ebbe a valamibe .
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 3:06 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Egy halvány mosolyt váltott ki belőlem a küszöbről tett megjegyzése, de nem bonyolódtam bele jobban a témába. A jelen helyzetben megpróbáltam kerülgetni a forró kását, nem szóba hozni, hogy a kényszerházasság ellenére sem volt biztonságban. Tulajdonképpen minden témát kerültem, mert még a megszokotthoz képest is ritkábban pörgött a nyelvem. Amúgy sem voltam egy nagy dumás, bár ha megszólaltam, annak megvolt a súlya, viszont most még önmagamat is felülmúltam ezen a téren. Pedig jól kezeltem a váratlan helyzeteket - általában. Ő mindenesetre kettőnk helyett is igyekezett laza maradni, pedig mikor a helyszínre értem, szinte biztos voltam benne, hogy csak darabokban tudom majd kiszedni a hátsó ülésről. Valaki üzenni akart, nekem pedig más szituációban egyetlen dolgom lett volna: visszaválaszolni. Hát ezért nem akartam én soha feleséget. Nem vállalhattam volna ekkora kockázatot, és én ismertem a saját határaimat. A Papának is ismernie kellett volna. Nem ültem le, helyette lassú léptekkel fel és le járkáltam a kanapé másik oldalán. Segítenem kellett volna neki, talán nem ártott volna kényelmesebb környezetet csinálni neki, felpakolni a lábát jó pár párnára, de nem jöttek a gondolatok. Amúgy sem igazán mertem hozzáérni, talán én törtem volna össze, és kivételesen nem szándékosan. Csak akkor álltam meg fölötte, mikor beszélni kezdett, de csak megráztam a fejemet. Én már egész jól elhittem magamról, hogy egy érzéketlen seggfej vagyok, nem hiányzott ez a kis kitérő. Nem szerettem emlékezni arra, hogy létezett egy emberi oldalam is. Olyan régen eltemettem már. - Jóban-rosszban. Vagy mi - válaszoltam, nem mintha emlékeztem volna egyetlen sorra is az esküvőn elhangzottakból. De szerintem mondtak ilyet. Talán. Odaléptem hozzá újfent, és leülve mellé, a kezeim közé fogtam az arcát, hogy szemügyre vegyem a sérülését a halántékán. A szemöldöke felett sérült meg, valószínűleg egy üvegszilánk által, de az is lehet, hogy beütötte. Ennyire nem értettem hozzá. - Mintha... lenne benne egy kis üvegszilánk - sóhajtottam fel fejcsóválva, majd megkerestem a tekintetét. Bármit megadtam volna azért, hogy rájöjjek, mi váltotta ki belőlem ezt a hullámvasutat. Csak arra tudtam gondolni, hogy annak ellenére, ahogyan bántam vele, nem akartam, hogy meghaljon. Vagy egyáltalán hogy baja essen. Ő az én felelősségem, rám bízták, én pedig még a saját feleségemet sem tudtam megvédeni? Nem mintha Kirill bármit tudott volna tenni a furgon ellen. Főleg ha előtte kilőtték a kerekét, mert csak ez magyarázná azt, hogy elveszítette az irányítást az autó felett. - Sajnálom, hogy ilyen korán meg kellett tapasztalnod az új életed árnyoldalait - szólaltam meg aztán újfent. A bűntudatomról egyelőre nem akartam neki beszélni. Inkább azon kellett volna dolgoznom, hogy ismét felvegyem a megközelíthetetlen jelmezt, és átvedleni a seggfej álarc mögé, amit már olyan jól ismert. De amíg nem jött a Doktor, nem akartam egyedül hagyni. Ez pedig nem volt túl seggfejes.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 1:46 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Én tényleg próbáltam felidézni bármi olyat, ami gyanús lett volna, ami segíthetne abban, hogy kideríthessük -vagyis inkább Dimitriy-, hogy mi történt, de mentségemre szóljon, nem vagyok hozzászokva, hogy árgus szemmel figyeljem a környezetemet. Ráadásul, mivel Kirill folyamatosan szemmel tart, eszembe se jutott volna, hogy nekem is nyitva kellene tartanom a szememet. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem jó munkát végzett volna, csak ha jobban átlátom a dolgokat és tényleg komolyan veszem azt, hogy az életem veszélyben lehet, esetleg én is a segítségére lettem volna. Most már halálosan komolyan fogom ezt venni. Azáltal, hogy a felesége vagyok, bármennyire is kényszer ez vagy sem, bizonyos emberek célpontjává váltam, mert úgy sejtik, talán a gyengepontja lehetek. Ha érzelmi alapon nem is van így, tény, a hírnevét igen csak csorbítaná szerintem, ha valamelyik ellensége megölné a nejét. Talán, gyengének is vélnék, hogy még arra sem volt képes, hogy a nőjét megvédje. Az agyrázkódásom számlájára írom, hogy pár pillanatra úgy érzem, mintha valóban aggódna, mintha érdekelné tényleg, hogy bajom esett-e, hiszen ez egyértelműen lehetetlen. Mint ahogy az is, hogy olyan féltőn és gyengéden cipelt a kocsihoz, vagy épp, hogy a tekintete is ilyesmikről árulkodik. Talán, ájultan heverek még a hátsó ülésen vagy talán, már meg is haltam. Útközben homlokom a hűvös oldalüvegnek támasztom, párszor lopva a férjem felé pillantok, figyelem markáns vonásait, a profilját és töprengek. Próbálom az ő szemével látni ezeket a dolgokat, de ehez még igen keveset tudok erről a világról, abban viszont biztos vagyok, meg kell erősödnöm, ha mindezt túl akarom élni. Fel kell nőni a feladathoz. Az autó megáll, majd Dimitriy újra a karjaiba emel, mielőtt még megpróbálhatnék ellenkezni vagy esetleg a saját lábamon bemenni. Nem bírom megállni, hogy ne bámuljam most is tovább, miközben besétál velem a házba, futólag el is mosolyodom. -A küszöbön becipelősdi úgyis kimaradt az esküvő után.- jegyzem meg erőtlenül, próbálok továbbra is laza maradni, mintha mi sem történt volna, pedig valójában úgy érzem, talán hetekig nem leszek képes kitenni innen a lábam. A kanapéra tesz végül, szinte érzem, ahogy visszafogja az erejét, mintha attól félne, ha nem tenne így, összetörne vagy fájdalmat okozna és ez... édes dolog tőle. Mint ahogy az is, hogy sutba dobva mindent, oda sietett értem. Értünk. -Köszönöm...- nyögöm ki végül halkan véres alkaromra bámulva, amit minden bizonnyal a betört üveg szilánkjai sértettek meg. -Hogy nem hagytál ott és értem jöttél. Tényleg köszönöm. - pillantok fel rá végül, hogy nyomatékosítsam is szavaimat, miközben ülő helyzetbe küzdöm magam és próbálok rájönni, hol és mim fáj még.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 01, 2022 10:10 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Még élénken élt bennem a kép, mikor felháborodva bevágtatott hozzám, és kifejezte nemtetszését azt illetően, hogy valaki mindig rajta tartsa a szemét. Akkor még nem vélte valósnak a kockázatot, és nem hibáztathattam azért, emiért nem tudta megfelelően felmérni a helyzetet. Én nem szoktam csak úgy vaktában fenyegetőzni, főleg nem ijesztgetni másokat azzal, hogy veszélyes, ha egy Smolensky mellett élik az életüket. Ő pedig a kívülállók szemében mégiscsak a feleségem volt. Egy férfi életében ezt meghatározónak szokták tekinteni, már ha nem vesszük figyelembe a házasságunk okát. És azt, hogy nem jó kedvünkben történt. Azt pedig hatalmas előrelépésnek gondoltam, hogy végre felismerte a helyzetet, még ha ennek komoly ára is volt. És csak a jó szerencsén múlott, hogy nem esett komolyabb bántódása. Bár talán ez is csak az üzenet részét akarta képezni. Nem megölni akarták, csak felébreszteni a figyelmünket. Gyengéden tartottam a lábait, miután beültettem a kocsiba, még magamat is megleptem, hogy egyáltalán képes voltam ilyesmit produkálni. Mindenki aki ismert, tudta, hogy egy durva ember vagyok, akiben az együttérzés leghalványabb sugara sem szokott felvillanni. Fogalmam sem volt, most mi hozta ki belőlem ezt az aggódást. - Jól van, ennyi bőven elég - válaszoltam neki, mikor megosztotta velem a tapasztalatait. Egy hozzá nem értő szem amúgy sem vette volna észre, ha valaki figyelte volna, de egyelőre nem akartam tovább faggatni. Ezt a tudtomra is hozta, mikor közölte, hogy haza akar menni. Még mindig furcsán hangzott a szájából, mikor az én házamat nevezte hazának. Csak egy biccentéssel feleltem, majd gyengéden befordítottam a lábát, hogy be tudjam csukni az ajtót. Mialatt megkerültem a kocsit, Kirill felé fordultam, ismét utasításba adva neki a hely rendbetételét, és hogy kerítse elő azokat, akik vezették azt a furgont. Az út tényleg rövidnek bizonyult, majd megállva a feljárón, nem vesztegettem sokat az időt. Még menet közben megejtettem a telefonhívást a Doktor felé, majd ahogyan nem is olyan régen, ezúttal is Iris háta és lábai alá nyúlva vittem be a házba. Nem akartam megkockáztatni azt, hogy a két lábára álljon, hisz ha összeesne, még jobban összetörné magát. Talán el kellett volna kezdenem felvenni azt a bizonyos távolságot, ami eddig mindig segített kordában tartani, ha róla volt szó, de addig nem tudtam nyugalmat erőltetni magamra, míg a Doktor meg nem érkezik és meg nem vizsgálja. Akkor talán elhiszem majd, hogy a lánynak nincs semmi baja. Belépve az ajtón, ezúttal megálltam a nappaliban, majd a kanapéhoz sétálva oda fektettem le. Tényleg igyekeztem gyengéd lenni, de tény, hogy nem volt benne jártasságom. Valószínűleg ő is észrevette, hogy nehezen találtam a helyemet ebben a szituációban, távol állt tőlem a rutin és az, hogy kezelni tudjam. Amiben biztos voltam, hogy a feszültség tartotta egyben a gyomromat, és együltő helyemben képes lettem volna kitépni minden hajszálamat.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 30, 2021 8:54 pm
Mr and Mrs
Próbálok magamra erőltetni egy mosolyt, amikor fény derül arra, hogy a fejemet nem törtem össze annyira, mint amennyire sajog, de valószínűleg inkább, csak grimasznak tűnik, amit képes vagyok produkálni. Hálás vagyok, amiért Dimitriynek nem az volt az első dolga, amint kiemelt a kocsiból, hogy megpróbáljon talpra állítani, mert valószínűleg el is dőlnék, mint egy zsák krumpli. Inkább továbbra is tart, még akkor is, amikor Kirill megjelenik és ahelyett, hogy lepasszolna, inkább kiossza gyorsan a feladatokat és a kocsija felé indul. Arra gyanakszanak, hogy mindez nem volt véletlen, én meg azon töprengek, hogy most már erről szól majd az életem -már, ameddig tart-, hogy egy olyan bábu leszek a sakktáblán, amit orvul le akarnak lökni. A királynő, csak épp, amikor ezt Dimitriy előadta nekem, kiröhögtem. Gondoltam, fikarcnyit sem érdekelné úgysem, ha eltenne valaki láb alól, sőt, akár még köszönőlevelet is küldene az illetőnek, de most, ahogy felasandítok rá, miközben tovább halad karjaiban még mindig engem cipelve, már nem vagyok annyira biztos ebben. A nyakamat tenném rá, hogy aggodalmat láttam az arcán az imént és talán, még most is ott lenne, ha nem vette volna át a helyét némi feszültség. Igyekszem segíteni neki kinyitni a kocsi ajtaját, egyik karommal még valamennyire kapaszkodom is a tetőbe, hogy tartsam egy picit a súlyom, miközben beültet, majd ennek eredményeképp pihegve dőlök az ülésnek. -Rendben. - súgom halkan, meglepő módon nem is vágyom most sehova máshova, csak a házba, az Ő házába, ahol fene se érti miért, de biztonságban érzem magam. Mondjuk ez már most is igaz, mióta megérkezett, de ez meg pláne abszurd. -Sosem volt még.- fújtatok egyet, ép halántékomat masszírozom, majd a kérdése hallatán kékjeibe pillantok és tanácstalan arcot vágok. -Nem tűnt fel semmi különös. Csak találomra mászkáltunk, még csak konkrét tervem se volt...- erőltetem meg magam picit, visszagondolok a délután eseményeire, de tényleg, semmi kirívó dolgot nem tudnék mondani. -Szerinted vártak minket?- kérdezem végül halkan, ennek kapcsán pedig az jut eszembe, hogy ez akár egy tökéletes csapda is lehetne Dimitriynek. Körbe is pillantok sietve, de ettől meg újabb fájdalom hasít a fejembe, felszisszenek és összepréselem szemhéjaim. -Csak vigyél haza, jó? - sóhajtom erőtlenül, az agyam folyamatosan aludni szeretne, alig bírok képben maradni.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 30, 2021 3:35 pm
Az volt a legnagyobb szerencsém, hogy nem volt időm okokon gondolkodni, nem volt időm megfejteni, hogy vajon mi okozta az aggodalmat, miért éreztem szükségét annak, hogy segítsek neki. Pedig itt volt a soha vissza nem térő alkalom arra, hogy örökre megszabaduljak attól a béklyótól, amit általa rám erőltettek. Furcsa, de ezt a gondolatfoszlányt szinte rögtön tovább is hessegettem. Sok mindenre képes voltam, de olyat soha nem bántottam, aki nem ártott nekem. És az, hogy szeretett feleselni és az idegeimen táncolni, még nem tűnt elég indítéknak ahhoz, hogy megszabaduljak tőle. - Az ütközés miatt biztosan nem - válaszoltam neki, mikor plasztikai sebészről beszélt. Próbáltam oldani a helyzetet némi humorral és pimaszsággal, bár már annak örülnöm kellett volna, hogy ő megpróbálta, és még egyáltalán eszméleténél volt. A másik kérdésére viszont egyelőre nem tudtam választ adni. Még mindig a kezeimben tartottam, pedig jó fél perce kiemeltem a kocsiból. Az tűnt a legnormálisabb ötletnek, hogy beültetem a saját kocsimba és hazaviszem, nem mintha olyan messze lettünk volna a háztól. De nem tudtam csak úgy itt hagyni a helyszínt. Mintha Kirill ráérzett volna a gondolatra, már ott állt mellettem. Egy nagy seb éktelenkedett a feje bal felén, de nem tűnt túl súlyosnak. Mindenesetre nem ártott megnézetni a doktorral. Nyújtotta a két karját, mintha ezzel akarta volna jelezni, hogy átveszi a lányt, én intézzem a saját dolgomat, de minden eddigitől eltekintve biztos voltam benne, hogy nekem most Iris a dolgom. - Viszem én - adtam aztán szavakkal is Kirill tudatára a döntésemet, majd elindultam az autó felé, fejemmel intve Kirillnek, hogy kövessen. - Szerintem ugyanarra gondolunk. Nem hiszek a véletlen egybeesésekben - beszéltem Kirillhez, utalva Nadia eltűnésére. - Intézkedj, takaríttasd el, ami itt történt - adtam neki újabb utasítást, ő pedig rögtön el is fordult tőlünk, hogy tegye a dolgát. A figyelmemet ismét Iris-nak szenteltem, majd amikor a kocsimhoz értünk, megpróbáltam úgy kinyitni a hátsó ajtót, hogy ne okozzak neki a szükségesnél nagyobb fájdalmat. Nem úgy tűnt, mint aki képes lett volna két lábra állni. - Visszaviszlek a házba, ott majd megvizsgálnak - mondtam, miután nagy küzdelem árán, de be tudott ülni a hátsó ülésre. Egyelőre azonban nem engedtem neki, hogy eldőljön. Leguggoltam elé kinn, az autó mellett. - Agyrázkódásod van - adtam tudtára a saccolt diagnózist, sokszor láttam már ilyet, ráadásul amit eddig láttam, erre utalt. - Fel tudnád idézni, hogy mi történt? Volt ma valami furcsa vagy szokatlan nap közben? - kérdeztem, bár tudtam, hogy nem a legjobb az időzítésem. Ez egyikünknek sem volt túl jó időzítés.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 30, 2021 3:02 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
Még nekem is nehezemre esik elhinnem, de a puszta jelenléte is olyasfajta megnyugvással tölt el, amit csak kevesen - nagyjából senki- képesek kiváltani belőlem, mert bizony a kábaság ellenére, konkrétan rettegtem ezidáig attól, hogy valaki mindjárt jön és végleg leszámol velem. De Dimitriy már itt van és esküszöm, mintha aggodalmat látnék tekintetében -már, amennyit látok jelenleg-, és olyan gyengédség árad belőle, amiről megesküdtem volna, hogy belőle hiányzik. Mégis, az első szavam hozzá egy cseppet sem kedves jelző, amivel azt óhajtom kifejezni, hogy örülök neki, ő pedig veszi is az adást. Nem akarok itt csöpögni, főleg nem a múltkori húzása után, de szívem szerint sírva fakadnék örömömben, amiért nem hagy itt megdögleni. Pedig, most igazán könnyen megszabadulhatna ettől a kamuházasságtól és egyben tőlem is, mégsem fest úgy, mintha ez lenne a terve. Kezem az övé után nyúl, már csak amiatt is, hogy megbizonyosodjak róla, nem az üveg lefejelése miatt képzelgek, ő pedig finoman az enyémre szorít és ez...baromi jól esik. Megnyugtat és egy pillanat erejéig úgy érzem, hogy minden rendben, bár elég gyorsan köddé válik ez az idill, mert kintről zajt hallok, mintha az ajtó is nyílna végül, Dimitriy pedig közli, hogy menjek. Hová? Kérdezném is, de nehezemre esne megszólalni, őszintén szólva örülök, hogy a szemeimet nyitva tudom tartani kisebb nagyobb sikerrel, de azt azért érzékelem, amikor finoman hátam és térdhajlataim alá nyúl, majd óvatosan kiemel a kocsiból. Aztán a mellkasához húz, illata betölti érzekeimet, miközben továbbra is azért küzdök, hogy ébren tudjak maradni. Már csak azért is, hogy erre emlékezzek, ahogy állát homlokomnak támassza finoman, ahogy gyengéden tart...tényleg durván bevertem a fejemet. Kérdése elég lassan jut el a tudatomig, akkor is csak hümmögni vagyok képes, majd megnyalom kiszáradt ajkaimat és kissé rekedtes hangon válaszolok. -Azt hiszem, jól.- fújtatok egyet, próbálok erőt venni magamon, ha pedig sikerül, fel is sandítok rá. -Ugye nem kell plasztikai sebészhez mennem? - nyögöm halkan, miközben karom felemelem és megérintem sajgó fejemet. A bokám is hasogat, de végtére is, még így is egész jól megúsztam. -Mi a fene történt?- kérdezem végül kábán, bár lehet, hogy ezt inkább Dimitriy kérdezhetné tőlünk, de én nem is konkrétan erre az ütközésre gondoltam, hanem az okára. Vajon el akartak tenni láb alól vagy véletlen baleset volt?
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 30, 2021 9:21 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Talán engem lepett meg a legjobban, hogy ennyi törődés szorult belém. Pedig mindenki, aki ismert, megmondhatója volt annak, hogy senki és semmi nem volt szent, úgy törtettem előre a saját életemben, mintha fizettek volna ezért. Valójában fizettek is, de már régen nem a pénz érdekelt az életünkben. Jó, ha volt, de jobban szerettem a hatalmat, ami ezzel járt, tudván, hogy egyszer ez az egész majd az enyém lesz. Most mégis az árnyoldalát tapasztaltam meg újfent, és életében először Iris-nak is szembesülni kellett azzal, hogy nem alaptalanul állítottam mellé Kirill-t. Veszély lesett rá a feleségemként, mert elég sok ember tyúkszemére ráléptem már. Azon sem lepődtem volna meg, ha emögött is Fredrik állt volna, de nem volt elég időm ezen morfondírozni. Kinyitotta a szemeit, az egyetlen szó pedig, ami elhagyta a száját, nagyjából tökéletesen leírta kettőnk kapcsolatát. Nem vártam tőle nyakba borulást, ehhez eleve nem voltak biztosítottak a fizikai körülmények, ráadásul nem tudtam, hogy eltört-e valamije. Amikor megpróbálta felemelni magát az ülésről, úgy tűnt, hogy legalább a kezei nem sérültek meg, nem volt repedés és törés. - Én is örülök neked - mondtam, de minden rosszallás nélkül, egy halvány pedig úgy suhant át az arcomon, mint az övén. - Maradj ébren, kiviszlek innen - suttogtam a fülébe, ismét elsöpörve néhány hajszálat az arcából. Tudtam, hogy nehéz teljesítenie a kérésemet, mert ismertem az érzést. Soha nem voltam jó abban, hogy kimutassam az érzelmeimet, bár minden, ami most történt, teljesen öntudatlan reakció volt. Az arcom eltorzult az izgalomtól, és megkockáztattam, hogy az érzés, ami kibontakozott a gyomromban, tömény félelem volt. Amikor keze a tenyerembe simult, megszorítottam a kezét. Nem tudtam mire vélni, mégis egy pillanat erejéig egy meghatározó és meghitt momentumnak éltem meg. Közben a tekintetem a furgonra siklott, ami lassú mozdulatokkal eltűnt a kocsi mellől, így az egyik oldalról megszűnt az akadály. Kirill lépett a hátsó ajtóhoz, hogy felnyissa, én pedig ránéztem, és felsóhajtottam, mintha csak erőt gyűjtenék. Több szempontból is jól jött, bár kiindulva abból, hogy ő egy nő, nem számítottam arra, hogy nehéz lenne. A szűk hely ellenére odafészkeltem magamat a szabaddá váló ajtó mellé, majd kitettem a lábaimat. - Gyere - súgtam halkan, miközben utána nyúltam, egyik kezemet a háta, másik kezemet a lábai alá csúsztatva, és lassú mozdulattal, ügyelve arra, hogy ne verje be a fejét, elkezdtem őt kiemelni. Egy ilyen helyzetben minden rossz mozdulat komoly következményekkel járhatott, de mikor az egész teste kikerült az autó szorító karmai közül, kiegyenesedtem, távolabb sétáltam, majd egy gyengéd mozdulattal a mellkasomra szorítottam őt, az államat pedig a homlokának döntöttem, de csak óvatosan, mert még mindig nem tudtam megállapítani, honnan származott a vér a halántékán. Megizzasztott ez az egész helyzet, fizikailag és lelkileg is megterhelőnek éreztem, ráadásul mindez akkor történt, mikor a húgomnak is nyoma veszett. Nem lehetett véletlen. - Jól... jól vagy?
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 30, 2021 7:44 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs
A fejem azt a hülye dalt játsza újra és újra, ami a csattanás előtt szólt a rádióban, miközben néha sikerül pár pillanatig nyitva tartani szemeimet, néha viszont hosszú percekre lehunyom őket. Legalábbis, én így érzékelem. Nem nevezném alvásnak vagy ájulásnak, mert közben érzékelem, hogy mi történik. Hallom, hogy érkezik egy autó, csattan a kocsiajtó, lelki szemeim előtt pedig, szinte látom is, ahogy idelép valaki a kocsihoz és egy laza mozdulattal fejbe lő minket. Vagy csak engem. Nem tudom. Annyira hülye még én sem vagyok, hogy ezt a balesetet véletlennek gondoljam, így aztán két dolgot sikerül megállapítanom: az első, hogy talán ma feldobom a pacskert, a második pedig -amit nehezebb megemésztenem, mint az elsőt-, hogy Dimitriynek igaza volt. Tényleg nem szaladgálhatok csak úgy, egyedül, bár most sokat nem érek azzal, hogy Kirill itt van. Ha még itt van egyáltalán, mert már ebben sem vagyok biztos. Megint pihenek kicsit. Hallgatom a fejemben szóló dalt, de aztán Dimitriy hangja elsöpri az egészet, ahogy egész közelről szólít, szinte érzem is, ahogy tenyere az arcomra simul, bár ezt elég nehéz elhinnem. Még az is lehet, hogy ez az egész az Ő műve a múltkori után. Úgy döntött, hogy nincs kedve velem szarakodni és inkább eltetet láb alól, de ezt a gondolatmenetet muszáj vagyok olyan gyorsan kiverni a fejemből, mint ahogy megfogant, mert bár suttog csupán, de mintha aggodalmat vélnék felfedezni hangjában. Iszonyú nehéz kinyitni a szemeimet, de megemberelem magam, már csak azért is, hogy lássam, tényleg itt van és nem csak halucinálok. Mondjuk mindjárt kettő Dimitriy is felém pislog, de a kép élesedik, a kettőből egy lesz, így végül kénytelen vagyok elfogadni, hogy tényleg itt van. És mintha tényleg aggódna. -Seggfej.- nyögöm fájdalmasan, haloványan el is mosolyodok, mert hát mégse mondhatom azt, hogy "örülök, hogy látlak", meg az amúgy is túl hosszú lenne. Ezt is iszonyú halkan tudom csupán kimondani és a mosolyom is fájdalmas grimaszba torzul, de azért tenyeremmel neki feszülök az ülésnek és megpróbálom felnyomni magam. Hát nem jön össze. Nem sok erőm van amúgy sem, nem vagyok én birkózó vagy ilyesmi, de most még az a kevés is itt hagyott a francba, ami volt. Fáradt vagyok. Iszonyú csábító gondolat, hogy aludjak egyet és tegyek magasról az egészre, de már csak azért is, hogy tudjam, még ébren vagyok és nem csak álmodom, hogy ez az őstulok itt van mellettem, kezem az ő kezéért indul és tenyerébe simul, ha rátalál. Megszorítani viszont rohadtul nem tudom. Azt se tudom, minek tenném.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 30, 2021 6:53 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
A múltkori félresikerült este után még csak elvétve sem láttam a lányt, szinte teljesen köddé vált, legalábbis előttem. De bizonyára ez volt a célja, úgy közlekedett a házban, mint valami szellem. Ezt amúgy annyira nem is bántam, mert aligha tudtam volna többet mondani annál, mint amit legutóbb. A randevúzás és a romantika nem volt az erősségem, így végül sikerült a lelke mélyéig megsértenem a lányt. Miután távozott a borosüveggel, nem szóltam utána, hagytam, hadd menjen, de utána megkaptam a prédikációt Kirilltől, hogy ez nem volt szép, és ezt a bánásmódot hagyjam meg azoknak a nőknek, akikhez szokva voltam, de ne a feleségemnek. Mindig is díjaztam a bátorságát, ő mert szembesíteni a vélt hibáimmal, én pedig vagy elgondolkodtam a szavain vagy nem. Szerencsére parancsba nem adhatta. Bár régen nem verekedtem már egy jót, talán hagynom kellett volna, hogy ő is felhúzzon. Őt legalább megüthettem volna. A lányon kívül is volt okom arra, hogy fájjon a fejem, így nem esett nehezemre egész napokra bezárkózni a dolgozószobába, elvégre nehéz napok voltak a hátam mögött. Nadia elrablása ólomsúlyként nehezedett a mellkasomra, és volt egy egészen erős sejtésem, hogy ki állt a dolog mögött. Odakinn már sötétedett, mikor az asztalomon heverő telefon rezegni kezdett. A kijelzőn Kirill neve villogott, és már szinte ennyi elég volt ahhoz, hogy a mennyezetre emeljem a tekintetem egy öblös sóhaj kíséretében. Mit csinált már megint ez a lány? Ő is eltűnt? Vagy megint megszökött? - Hacsak nem halt meg valaki, nem érdekel - szóltam bele a telefonba, de Kirill hangja ennél komolyabb lélekjelenlétet kívánt. És sokkal több odafigyelést, mert gyorsan beszélt. Arról, hogy a közelben voltak már, egy balesetről, egy furgonról, és arról, hogy Iris is a kocsiban volt vele. Még folytatta, firtatva azt, hogy nem tudja, ez szándékos volt-e vagy csupán a véletlen műve, de elvesztette az irányítást az autó felett, majd a furgon a másik oldalról belehajtott. A hangja gyanakvó volt, szinte ki is zárta, hogy ez az egész véletlen volt. De valójában az utóbbi mondatok el sem jutottak a fülemig. Leragadtam ott, hogy Iris is a kocsiban volt. - A lány jól van? - szakítottam félbe, ekkor már félbehagyva mindent, amiben éppen benne voltam, és sebes léptekkel indultam el kifelé. Először a dolgozószobából, majd a házból. Azt mondta az előbb, hogy nem voltak túl messze. - Milyen messze történt? - Nem sok időt vesztegettem az üres kérdésekkel, mindig a lényeget akartam tudni, és magam sem tudtam, hogy miért keltett ekkora zűrzavart bennem a baleset híre. Annyiszor meg akartam szabadulni a lánytól, most meg... aggódtam érte? Valami nem volt kerek, de próbáltam róla nem tudomást venni. Csak menni, és mikor Kirill közölte, hogy nagyjából két percre voltak a háztól, nem is teketóriáztam sokat. Kirill ismerte a szabályokat, bármilyen súlyos is a sérülés, nem hívhatott senkit, sem mentőt, sem rendőrt. Vicces lett volna egy vélhetően szándékos baleset helyszínére, egy maffiafészek közelébe rendőrt és mentőt hívni. Talán éppen ezért volt kurvára sürgős, hogy odaérjek. Ha a lánynak bármi baja esett... erre nem akartam gondolni. Az én tempómban nem volt kerek két perc kocsival, míg odaértem. A furgon ekkor már üres volt, de a mellette lévő épület és a másik oldalról autóba hajtott furgon szinte foglyul ejtette az autót. Kipattantam a sajátomból, a tekintetem először Kirillt pillantotta meg, a feje vöröslött a vértől, de a lányt nem láttam. Abból ítélve, hogy Kirill néha próbált hátranyúlni, abból következtettem, hogy valahol az ülésen lehetett. A picsába. - Szállj ki - parancsoltam rá Kirillre, mikor odaértem az ajtaja mellé, és jelenleg volt bennem annyi adrenalin, hogy könnyedén felnyissam az ajtót, még ha a helyzet miatt kissé be is szorult. Kellett volna, hogy érdekeljen a sorsa, de egyelőre nem ő volt a legfontosabb. Ez pedig még nekem is új volt. Kirill ugyan kábán, de szót fogadott. Erős fából faragták, túlélt már ennél nagyobb baleseteket is, Iris viszont a szó szoros értelmében beszorult ebbe a helyzetbe. Amennyire tudtam, elmozdítottam az ülést, hogy előre billenjen, így már hozzá tudtam férni a hátsó üléshez. A szívem azért kihagyott néhány ütemet, mikor láttam a fejéből szivárgó vért. Ő nem volt hozzászoktatva az ilyesmihez, és nem is akartam, hogy hozzászokjon. - Hé... Iris... nézz rám - hajoltam közelebb hozzá, tenyeremmel az arca alá nyúlva, ekkor már egészen emberi hangot ütve meg vele szemben. Távolinak tűnt a legutóbbi esténk. - Próbálj meg ébren maradni - suttogtam neki, egy-két kósza hajtincset elsöpörve az arcából. Nem akartam megmozdítani, bár a halántékán kívül máshol egyelőre nem láttam vért. Közben nagyon távoli hangként érzékeltem, hogy egy újabb autó is megállt mellettünk, Kirill tudta, kiket kell hívnia egy ilyen helyzetben, így tudtam, hogy a furgon nem sokáig lesz már akadály a jobb oldalon. Talán könnyebben ki tudom majd vinni innen Irist. De engem nem ők érdekeltek, és ezt tökéletesen elárulta az is, hogy éppen a feleségemmel voltam a hátsó ülésen.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.