Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Sietősen állok neki némi sminket magamra varázsolni és a hajamat is valami elegánsabb kontyba rendezni, miközben szinte számolom a másodperceket csak, hogy tudjam, mennyi időm lehet még Nate érkezéséig. A világon senkinek sem vallanám be, de a ma estét illetően iszonyúan izgulok. Tudom, hogy ez milyen fontos Neki és tudom, hogy hetek vagy talán hónapok óta készül erre, én pedig szeretném úgy támogatni, ahogy egyébként az idióta nővéremnek kellene, ha lenne egy cseppnyi esze. Hogy a fenébe nem tudja értékelni, hogy olyasvalaki van mellette, mint Nate?
Nem csak piszkosul jóképű, de normális is. Úgy értem, tisztelettudó, törődő, figyelmes és kedves, nem egy alkoholista agresszív barom, aki minden este félholtra verné. Pedig, ha olyan feleségem lenne, mint Flor, talán én azt tenném. Hiába volt eleinte olyan édes és aranyos, mostanra valahogy kezdi kimutatni a foga fehérjét. Természetesnek veszi, hogy Nate őt helyezi minden fölé és már-már úgy viselkedik, mint akinek ez unalmas. Pedig, ezt rohadtul meg kellene becsülnie.
Nem egyszer megfordult már a fejemben, hogy beszélek erről Nate-el, hogy megpróbálom felnyitni a szemét, de miféle barát lennék, ha azon ügyeskednék, hogy tönkre tegyem a házasságukat? Inkább csendben támogatom, ahogy tudom.
Szinte érzem , mikor lép be a lakásom ajtaján, olyannyira betölti férfias energiája a teret, válaszolok is szavaira, de valószínűleg nem elég hangosan, mert pillanatokkal később, már az ajtón kopogtat. Én meg még, csak most akarom magamra cibálni a szolid, de kellőképpen elegáns fekete ruhát. Nem voltam elég gyors.
-Csak egy pillanat és kész vagyok.- kiáltom, ahogy a jobb fülembe is beteszem a fülbevalót, majd a ruháért nyúlok és belelépek. Felhúzom vállaimra a pántokat, bár a cipzárral lesznek gondjaim. Más esetben a ruhafogastól kérnék segítséget, de most akad még két kéz. -Gyere be nyugodtan! - szólok az ajtó felé, ha pedig így tesz, előbb a tükörben szemügyre veszem mosolyogva, majd kinyögök egy "sziát" és azon morfondírozok, hogy a francba lehet a nővérem ennyire hülye. A világot odaadnám azért, hogy ilyen férjem legyen. -Segítenél? Aztán, akár indulhatunk is.- biccentek a hátam irányába, ahol a cipzár egy része már rendben van, de közép tájon nem érem el. Mondjuk elnézve Nate-et, talán bölcsebb lett volna a fogast használnom, az nem néz ki ilyen szívdöglesztően.-Akarjam tudni, hogy miért nem Flor megy veled?- bukik ki belőlem a kérdés akaratlanul is, miközben érzem, hogy elönt a düh Flor hülyesége miatt és biztos vagyok benne, ha most itt lenne, leordítanám a fejét. Nem minden nap avatják fel az első épületet, amit a céged csinál. Hogy képes ezt ennyire leszarni?

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Ez is egy szokásos péntek este. A nappaliban heverészek, miközben a tv-ben a Miami helyszínelők egyik része megy és vadul fürkészem a közeli pizzéria étlapját. Nem igazán tudom, mit is rendeljek, mert ilyet is ennék meg olyat is ennék, de túl sokat sem akarok rendelni, mert azt meg is kellene enni...nehéz döntések ezek. Nehéz az élet is, mert ezen igazság szerint nem egyedül kellene rágódnom, de se egy haverom nincs, aki ma este ráérne, se senki más. A legtöbb ismerősöm bulizni készül, de én a hátam közepére se kívánom azt a sok kangörcsös barmot, akik az olyan helyeken megfordulnak, hogy aztán egész este őket próbáljam levakarni ahelyett, hogy tényleg jól érezném magam.
Másoknak persze egész más programmal telik az este. Nate és Flor például egy avatóra mennek, ahol egy, az ő cége által kivitelezett épületet fogják ünnepélyesen átadni, nekem pedig dagad a mellem a büszkeségtől, amiért ilyen sokra vitte. Ki gondolta volna egykor, hogy évekkel később majd ilyen sokra viszi? Mondjuk, én igen.
Nate mindig olyan határozott volt, mint egy kőszobor, amin az idő sem fog ki, amit senki sem taszíthat félre és stabilan áll, bármi is történjék a világban. Most mégis, amikor megjelenik a neve a telefonom kijelzőjén és meghallom a hangján, iszonyúan...másnak hat. Csalódottnak, amin egyáltalán nem is csodálkozom, ahogy tovább beszél. Flor. Esküszöm, már bánom a napot, amikor bemutattam őket egymásnak. Tudnom kellett volna, hogy az a picsa majd kiveti Rá a hálóját és tennem kellett volna valamit. -Tíz perc múlva kész vagyok.- közlöm határozottan, közben már söpröm is le magamról az étlapot meg a nasikat és megindulok a gardrób felé. -Értem jössz?- kérdezem, ahogy a ruhák vállfáit kezdem tologatni a szekrényben, majd a megfelelő darabnál megállok és kikapom onnan. Sosem voltam az a sokáig piperészkedő liba, mint Flor, most pedig pláne nincs idő ilyesmire, úgyhogy már bújok is ki az ACDC-s pólómból meg a sortomból, miközben a telefont még mindig a fülemnél tartom hol egyik, hol másik kezemmel. -Tudod, hogy hol a dugi kulcs. Ha ideérsz, csak gyere be. Sietek.- hadarom el végül, a telefont ledobom az ágyra és bevágódok a zuhany alá, hogy aztán úgy három perc múlva, már törölközőben keresgéljem a megfelelő fehérneműt a ruha alá. Natenek ez rohadtul fontos este. Talán, a legfontosabb, mióta csak építész lett, úgyhogy ha már a kedves nővérem "nem tud elmenni" a férjével, hát én bizony nem fogom cserben hagyni.