Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Ha nem is szerepelt konkrétan a terveim között, hogy megemlítsem azt a megnyitót, egyáltalán nem bánom, hogy szóba került és, hogy a jelek szerint Nate eljön majd, hogy ezzel is támogasson, ha már a családom többi tagja hülyeségnek tartja az egészet. Valahogy mindig Ő volt az egyetlen a környezetemben, aki ahelyett, hogy megpróbált volna lehúzni és a kedvemet szegni, inkább motivált, tartotta bennem a lelket akkor is, ha már kis híján feladtam volna, amiért örökké hálás leszek és mindig is az a személy marad számomra, akinek tudom, hogy bármilyen őrült tervemről őszintén beszámolhatok. Na nem, mintha ettől nem hívná fel a figyelmem arra, ha tényleg hülyeségre készülök, mert erre is volt példa, de egy barátnak épp az a dolga, hogy támogasson és néha fejbe kólintson minket, nem? Akkor is, ha talán nem is barátként tekintettem rá egykor, mert ha nem is vallottam be Neki soha, mindig is vágytam arra, hogy valami több lehessen köztünk, csak féltem attól, hogy a barátságunk rámegy vagy, hogy elutasítana, aztán pedig jött Flor. Az pedig, hogy azóta bebizonyosodott, hogy mennyire nem érdemli Őt meg, hogy mennyire elszúrtam, amikor hagytam, hogy Nate belebolonduljon, most még jobban mardos belülről, mint valaha, mert érezhetően eltávolodtunk egymástól emiatt, pedig most is ugyanazt látom rajta, mint régen: hogy mellettem sokkal lazább és sokkal nyugodtabb.
Talán, emiatt is sikerül valamivel közelebb helyezkedni vissza mellé, miután újabb söröket hozok, tudat alatt, akaratlanul is közeledek felé, pedig az erkölcsi iránytűm rohadtul az ellen van, hogy bármennyire is megpróbáljam kiélvezni a közelségét, mert tudom, hogy amint elsétál innen, a nővérem mellé érkezik haza, mellé fekszik le aludni és vele éli az életét, nem pedig velem. Keserű ízt érzek ettől a számban, amit a sörrel próbálok javítani picit, na nem, mintha az édesebb lenne, csak így legalább arra tudom fogni mindezt, nem pedig a féltékenységre és a belülről mardosó titokra, amit Nate miatt őrizgetek, hogy ne rántsam ki alóla a talajt és ne romboljam le az életet, amit választott magának. Pedig, iszonyúan mardos belülről mindaz, amit sejtek abból, aminek szemtanúja voltam és valahol igazságtalannak is érzem, hogy titkolom, de mégis, hogyan mondhatnám ki azt, ami tönkre tesz mindent, amit eddig felépített? -Szerintem, csak féltékeny, hiszen tudja, hogy milyen jó barátok voltunk, már előtte is.- vonok vállat lágy mosollyal, bár fogalmam sincs, hogy mégis mi a fenéért mentegetem a nővéremet, miért próbálok magyarázattal szolgálni arra, hogy szándékosan tartja tőlem távol a férjét, bár már az is megfordult a fejemben, hogy ez talán azért van, mert ha Nate nem is, Flor látja rajtam, hogy talán mást is érzek a férje iránt, nem csak baráti szeretetet. Ezért sem tudtam soha hibáztatni azért, hogy elszeparált minket egymástól, mert az Ő helyében, valószínűleg én is ezt tettem volna, de ennek ellenére akkor is hiányzik Nate. Pokolian és, ahogy ezt kimondom, ahogy Ő is ugyanígy válaszol, csak még jobban szétterül a keserűség mellkasomban, mert bár teszek egy kósza ígéretet, hogy talán sűrűbben is láthatnánk mostantól egymást, tudom, hogy ehhez Flornak is lesz azért egy-két keresetlen szava.
Valószínűleg marad is minden a régi kerékvágásban, de ennek ellenére magamra erőltetek egy mosolyt válasza hallatán és csak, hogy valamiképp eltereljem a különös pillanatot, ami hirtelen magába szippant minket, felvetem az ötletet, hogy talán nézhetnénk is valami filmet.-Fogalmam sincs. Majd sorsolunk, ha neked sincs ötleted.- kuncogok halkan, tekintetemmel a távirányítót keresve, amit meg is találok Nate túloldalán a kanapén és, bár teszek egy kósza mozdulatot, hogy megpróbáljak elnyújtózni érte, de mivel túl közel kerülnék ezáltal hozzá, így inkább végül, csak a távkapcsoló felé intek és tétován elvigyorodok.-Ide adnád? Nem akarok keresztül mászni rajtad.- nevetgélek tovább jó kedvűen, pedig már a gondolattól is, hogy még ennél közelebb kerüljek hozzá, hogy megérintsem, bukfencet vet a gyomrom. Pedig, egykor olyan megszokott volt az ilyesmi, olyan hétköznapi és természetes volt egy ölelés, egy érintés, most meg iszonyúan zavarba ejt a gondolata is, mert amit akkor szabad volt, most úgy érezném, hogy tilos. -Biztos, hogy nem lesz baj, ha még maradsz?- kérdezem végül halkan, bár a távirányítóért tett mozdulatommal valamivel közelebb hajoltam hozzá és még azóta se tértem vissza tisztes távolságba, most pedig már az illatát élvezem, ami egyre jobban bekúszik az orromba. Teljesen elment az eszem. Véget kellene vetni ennek az estének, mielőtt még valami hülyeséget csinálok, de...nem akarom.

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Mindig is imádtam a Vele töltött időt, mert Vele minden olyan egyszerű és őszinte. Soha nem feszengtem a közelében és soha nem is akartam megjátszani magamat, mert az egyetem évei alatt Ő már látott a legjobb és a legrosszabb passzban is, mégsem éreztem úgy soha, hogy bármi miatt is ítélkezne és soha nem is fordult el tőlem. Most mégis különös ez a helyzet, egész más hangulatban telik, mint eddig valaha, mert a gondolat, hogy mennyire nem lenne szabad itt ülnöm vele és a jutalmul kapott sült krumplimat majszolni, újra és újra eszembe jut. Nem lenne szabad élveznem, hogy végre nekem is jut belőle egy kevés, hiszen akármilyen jó barátom is volt egykor, mostanra már a nővérem férje. Neki kellene vele tölteni ezt az estét és neki kellett volna a megnyitón is mellette lenni, nem nekem. Neki kellene most rámosolyognia és sört kortyolgatnia vele, nem nekem. Újra és újra eszembe jut, hogy ez így nem helyes de, ha nem az, akkor miért érzem mégis úgy, hogy ennél jobb helyen, most nem is lehetnék?
-Jól van, legközelebb szólni fogok, bár igazából Te se szóltál korábban erről a megnyitóról, úgyhogy kvittek vagyunk.- vigyorgok rá pimaszul annak ellenére is, hogy igazából most világítottunk csak rá igazán, mennyire eltávolodtunk egymástól az utóbbi években. Régen el se tudtam volna képzelni, hogy ne Ő legyen az első, akivel megosztok egy ilyen hírt, hiszen a családomat sosem érdekelte, hogy épp sikeres vagyok-e vagy sem, Őt viszont igen, mindig is támogatott, mint ahogy én is mellette voltam teljes vállszélességgel és tudta, hogy engem is boldoggá tesz ugyanúgy az Ő sikere is.  
-Neked különösen nagy figyelmet fog szentelni, ebben biztos vagyok.- vigyorgok rá az üvegemet szorongatva, és nem tudok nem zavarba jönni egy pillanatra attól, ahogy rám kacsint, ahogy végig néz rajtam, mert míg ez régen teljesen megszokott volt köztünk, egy snassz, hétköznapi dolog, idejét se tudom már, mikor csinált utoljára ilyesmit. Mióta csak egy-egy családi programon futottunk össze, mindig a lehető legkevesebbet beszéltünk és az is inkább kimért, feszengős társalgás volt, nehogy a nővérem hisztizni kezdjen, de most...ez a mai este egészen a régi időket idézi. Mintha tényleg visszamentünk volna az időben, mint ahogy kívánom is pillanatokkal később, mert úgy érzem, akkor még sokkal egyszerűbb volt minden, bár amikor egyetért velem, nem sokon múlik, hogy rákérdezzek, vajon ebbe beletartozik-e a házassága is vagy sem. Neheztelek magamra, amiért nem próbáltam akkor régen megakadályozni ezt az egészet, mert inkább meghúzódtam a háttérben, magamra öltöttem ezt a szürke kisegér jelmezt és egyszerűen elfogadtam, hogy Ő és Flor egy pár lettek. Pedig, valójában mindig úgy éreztem, hogy nála jobban senki sem passzolna hozzám, hogy nekem kellene esténként mellette álomra hajtani a fejemet, reggel pedig hozzábújva ébredni, de ... már teljesen mindegy.-Na jó, az azért elég fárasztó volt és örültem, hogy túl estünk rajta, úgyhogy azt én is inkább kihagynám.- kuncogok, ahogy szóba hozza az egyik legnehezebb, legszívatósabb vizsgánkat, de valójában még azt is bevállalnám, hogy azt újra átéljük, mert akkor újra olyan sok időt tölthetnék Vele anélkül, hogy bárki csúnyán nézne ránk.
Végül felállok és újabb két sört veszek magamhoz, mikor kiürül az üvegem, az egyiket pedig átnyújtom neki, miközben visszaereszkedek a helyemre, de most valahogy jóval közelebb sikerül ülni hozzá, mint az imént, de igyekszem nem túlságosan fennakadni ezen és továbbra is természetesen, lazán viselkedni. -Szóval egy könyvtár. Remélem, azt is láthatom majd, ha elkészül.- jegyzem meg mosolyogva, bár csak utólag esik le, hogy most konkrétan meghívattam magam vagy inkább majd, hogy nem kikövetelem, hogy mutassa majd meg, akár tervezett ilyesmit, akár nem, de végül elengedem ezeket a kínzó gondolatokat, mert amúgy is elvonja a figyelmemet, ahogy két gombnyit lazít az ingén, majd fejét a kanapéra hajtja. Kérdése hallatán én is leutánozom mozdulatait és felé fordulva kissé szomorkásan elmosolyodok, mert őszintén jól esik, hogy szeretne többször látni, mégis ott lappang bennem az érzés, hogy ez mennyire nem lenne helyénvaló. -Nem hiszem, hogy Flor örülne ennek, Nate...- jegyzem meg halkan, akaratlanul is lepillantva mellkasára, amit egy egész picit láttatni enged a kissé meglazított ing, majd nyelek egy nagyot és inkább újra az arcára emelem íriszeimet. -Pedig...talán soha nem mondtam még ki ilyen nyíltan, de nagyon hiányzol.- szólalok meg végül halkan, bár fogalmam sincs, honnan jön az erő és a bátorság ahhoz, hogy ezt így, őszintén az arcába mondjam, mégis így érzem helyesnek, mert bárhogy is alakul az életünk a továbbiakban, tudnia kell, hogy csak a nővéremre és a házasságukra való tekintettel próbálom tartani tőle a két lépés távolságot. És persze azért is, mert másképp talán képtelen lennék magamban tartani, mennyire szerettem volna, ha nem a nővérem mellett köt ki végül.
Talán, az indokoltnál kicsit hosszabb ideig sikerül tekintetét kutatnom, de végül megköszörülöm a torkom, újra ülőhelyzetbe küzdöm magam és miután kortyolok egy nagyot a sörömből, magamhoz veszek pár szál krumplit, hogy azzal kössem le magam, míg elmúlik ez a különös pillanat.-De örülnék, ha néha beiktatnánk egy-egy ebédet vagy ilyesmit és megvitatnánk az élet nagy kérdéseit.- sandítok végül felé lágy mosollyal, mert azért azt sem szeretném, ha azt gondolná, hogy nem tetszik az ötlete, csak épp iszonyú nehéz zöld ágra vergődnöm a bennem dúló ellentétes érzelmekkel. Látni szeretném Őt, jóval gyakrabban, mint most, de bajba se akarom keverni, mert ha a házassága most krízisben is van, talán még helyre lehetne hozni és semmit nem szeretnék jobban, mint Őt boldognak látni és tudni. Még akkor is, ha ezt a nővérem oldalán érheti el. -Akarsz nézni valami filmet?- vetem fel végül váratlanul a kérdést, hiszen a régi időkben ez is egy közös program volt, még akkor is,ha egyébként be nem állt közben a szánk, mert úgy viselkedtünk mindketten, mintha hivatásos filmkritikusok lennénk, mégis iszonyúan élveztem minden együtt megnézett filmet. Csodás emlékek, melyeket hűen őrzök magamban azóta is.

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Széles mosoly jelenik meg ajkaimon a rengeteg finomság láttán, amikkel készült, amikről pontosan tudja, hogy mekkora kedvenceim, bár azon akaratlanul is elnevetem magam, hogy mindezt hálája jeléül hozta volna. -Szóval, ha nem kísértelek volna el, nem kaptam volna sültkrumplit?- kérdezem pimasz pillantással, követve alakját, ahogy Ő is mellém heveredik a földre, majd a kezemben lévő üveget az övéhez koccintom és kortyolok párat a sörből.
Aztán felőlem kezd érdeklődni, mintha olyan sok mesélnivalóm lehetne, de tekintve, hogy milyen keveset beszélünk manapság, nem is csodálkozom ezen. Flor annyira beékelte magát közénk, hogy az évek során, csak hogy elkerüljük a felesleges vitákat, talán még mi is igyekeztünk távolságot tartani. Pedig, már jóval korábban barátok voltunk, szinte minden napot együtt töltöttünk és bár tudom, hogy idővel az ilyesmi meg szokott kopni, mégis hiányzik. De el kellett fogadnom, hogy Flor a felesége és az egyetemi éveknek vége, felnőttünk.
Ezért is nem veszem nagyon magamra, mikor a munkámról kezdek beszélni, Ő pedig látszólag letol, amiért korábban nem említettem neki az új tárlatot, amiben elég nagy részt vettem ki, mert mindketten tisztában vagyunk vele, mennyire nem szoktunk manapság beszélni. És, hogy erről mindketten tehetünk. -Nem igazán volt rá alkalmam, hogy mondjam és a ma estét se akartam magamra irányítani, amikor épp a Te sikeredet ünnepeljük.- vonok vállat félénken, de a mosoly továbbra is ott játszik ajkaimon, valószínűleg ma este nem is tudnám onnan levakarni, annyira jó érzés végre újra eltölteni vele egy kis időt. Még akkor is, ha ez Flornak valószínűleg egyáltalán nem tetszene és nem is fog, ha valaha tudomást szerez róla. De neki is meg vannak a maga titkai, melyeket kénytelen vagyok én is hűen őrizni, ha a mellettem ücsörgő férfi szívét nem akarom ripityára törni, már pedig nem vagyok biztos benne, hogy épp nekem kellene ezt megtennen.
A kellemetlen gondolatokat, végül inkább elhessegetem, mielőtt még kiülne az arcomra is, hogy merrefelé kalandozok fejben és, ha már megemlítettem az új tárlatot, meg is hívom Őket, a nővéremet és a férjét, már ha egyáltalán érdekelné őket az ilyesmi, de Nate válasza azt sugallja, hogy Ő is pontosan tisztában van azzal, mennyire nem akarná Flor ilyen "baromságokra" fecsérelni az idejét, amit aztán úgyis csak kritizálna és megragadná az alkalmat arra, hogy sokkal jobbnak állítsa be magát nálam. Sosem fogom megérteni, hogy miért gyűlöl ennyire. -Akkor előtte majd elküldöm a pontos időpontot és egy VIP meghívót is, amivel a kulisszák mögé is betekinthetsz majd.- vigyorgok kicsit túl játszva a dolog izgalmasságát, mintha olyan hatalmas nagy dologról lenne szó, pedig ez nem egy látogatás lesz a NASA-nál vagy ilyesmi, mégis jól esik, ha időt szán majd rá.
-Amúgy is mindig te voltál, aki bíztatott, úgyhogy ez a minimum, hogy az első komolyabb munkámat elsők között nézed meg.- sandítok rá gyengéd mosollyal, hiszen míg a családom állandóan csak szapult és hülyeségnek gondolta, hogy egyáltalán ilyesmire fecsérlem az időmet, Nate mindig mellettem állt és támogatott. Ha nincs, valószínűleg az egyetemet is ott hagytam volna a fenébe. -Néha szívesen visszamennék az időben.- sóhajtom ábrándos mosollyal, felidézve magam előtt azt a sok-sok élményt és azt a kismillió lehetőséget, amit akkoriban nem ragadtam meg, amikkel nem éltem és, amiket mai fejjel már másképp csinálnék. -Még azok a hülye vizsgák is hiányoznak, amikre együtt készültünk éjszakákon át.- nevetem el magam, bár valószínűleg azt Ő is tudja, érzi, hogy nem feltétlenül maga a tanulás, hanem az együtt töltött idő az, ami hiányzik, de nem akarom kellemetlenné tenni az estét, olyasmikről beszélni, amikről nem szabadna, így inkább elhallgattatom magam a sörrel. -Na és...meg van már az új projekted?- kérdezem kíváncsian, miközben fel is tápászkodok, hogy újabb két sörért induljak, mert az én üvegem idő közben kiürült, visszafelé pedig a sült krumplit is magamhoz veszem huncut, gyermeki vigyorral ajkaimon, mintha a világ legjobb ajándékat kaparintottam volna

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Mosolyogva bólintok, amikor döntést hoz és igazából meg is tudom érteni, amiért nem igazán vágyik ma már arra, hogy egy csomó idegen vegye körbe. Valahogy nekem is jobban tetszik az elképzelés, hogy épp úgy, ahogy máskor is szoktunk, kettesben iszogassunk és talán, úgy jobban is megy majd a lelkifröccs adás, mint egy szórakozóhelyen menne.
A ruhával kapcsolatos bókjára, csak egy hálás mosollyal válaszolok és talán, némi pírfolt is megjelenik arcomon, egy pillanatra még az is megfordul a fejemben, hogy ha már úgyse megyünk sehova, akár maradhatnék ebben is, de aztán elterelődik erről a figyelmem, ahogy elindul és egyre lazábban kezd viselkedni, egyre lelkesebben kezd mesélni a ma estéről és úgy általában mindenről. Én pedig élvezettel hallgatom, jókat mosolygok az örömét látva és csak még inkább büszke vagyok rá, amiért egyértelműen sikerült úgy alakítania az életét, ahogy várta. Leszámítva a nővéremet, de azt a témát, már most megfogadom, hogy kerülni fogom az este folyamán.

Cseppet sincs ellenemre, mikor a lakásomhoz érve felajánlja a futár szerepét, már csak azért sem, mert nem készültem fel erre az estére és, ha abból kellene gazdálkodnunk, ami most épp otthon van, nem mennénk messzire. Így viszont ez a kérdés is megoldódik, ahogy egy gyors, arcomra nyomott puszit követően el is indul, én pedig magam sem értem miért, de hosszú percekig képtelen vagyok levakarni a mosolyt az arcomról. Csak akkor sikerül, amikor eszembe jut Flor és, hogy mennyire nem örülne, ha tudna arról, hogy mire készülünk, de miközben az egyetlen üveg pezsgőt, amit otthon őrizgetek bedobom a hűtőbe és előszedek pár csomag rágcsát, úgy döntök, hogy ma nem érdekel a nővérem. Épp elég ideje áll a középpontban, mindig is körülötte forgott a világ, de nem fogom hagyni, hogy a ma estét tönkre tegye. Nate megérdemli, hogy ünnepeljen, így mire visszaér, igyekszem egy kis hangulatot varázsolni a nappalimba némi zenével, meg a dohányzóasztalra készített poharakkal és rágcsákkal, az öltözékemen viszont, csak annyit lazítok, hogy a laza kontyba küzdött tincseimet szabadon engedem. Végtére is, ő is öltönynadrágban és ingben fog ücsörögni, akkor meg én is kibírom ebben a ruhában.

Mire visszasétálok a nappaliba, már bőszen pakolássza a beszerzett cuccokat, a sült krumplinak pedig, már a látványától is összefut a nyál a számban, az asztalon pedig máris vár egy üveg kellően behűtött sör.-Ezt nevezem.- vigyorgok rá, majd kényelembe helyezem magam, de jó szokásomhoz híven nem a kanapén foglalok helyet, hanem inkább ledobálok a szőnyegre pár díszpárnát és helyezem magam kényelembe. Elég sokszor szoktunk így ücsörögni, ha itt van, bár ez valószínűleg még az egyetemista évekből maradt meg.
-El kell szomorítsalak, de velem még mindig nem történnek olyan izgalmas dolgok, mint mondjuk veled.- nevetem el magam, de aztán megpróbálom valamivel komolyabban venni a kérdést és koccintás meg pár korty sör után vállat vonok.-Jövőhéten megnyitunk egy új tárlatot, de addig még meg kell győznöm egy svájci milliárdost, hogy adja bérbe az egyik festményét.- ecsetelem mosolyogva, mert a munkán kívül igazán nem sok mindenről tudok említést tenni. -De igazából, ha nem sikerül is...azt hiszem, egész jó lesz.- közlöm tétován, mert nem szeretek dicsekedni, de azért büszke vagyok az első önálló munkámra az új helyemen, még akkor is, ha ezt eddig, talán nem is említettem neki. Az elmúlt időkben nem sok időt töltöttünk együtt, így a mai este különösen jó érzéssel töltött el, mert végre kicsit betekintést nyerhettem újra az életébe.-Eljöhetnél majd, ha van kedved. Vagyis... jöhetnétek. Nem tudom.- bizonytalanodok el egy picit, mert bár kerülni akartam, hogy Flort akár csak említeni kelljen, de tekintve, hogy a felesége, elég nehéz.

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Régen, szinte mindent tudtam róla, mert akkoriban tényleg igazi barátok voltunk, állandóan együtt lógtunk a kis megszokott csapatunkkal és nem is tudnék olyan komolyabb eseményt felidézni, ahol Nate ne lett volna jelen, aminek ne lett volna Ő is részese. De mióta a családunk tagja lett a nővérem férjeként, teljesen elveszítettem, pedig, azt hinné az ember, hogy ezzel majd közelebb kerül vagy valami, de nálunk mégsem így történt. Leginkább Flor miatt és, mert én sem éreztem sokáig helyesnek, ha továbbra is együtt lógok az Ő férjével, de most mégis elkísértem helyette és csak, hogy Nate érezhetően pocsék hangulatát megpróbáljam feldobni, felvetem a nosztalgia lehetőségét. Na meg, iszonyúan hiányoznak is az iszogatós, bulizós esték, amikor késő hajnalig bandáztunk és talán Neki is, mert gondolkodás nélkül rábólint az ajánlatra és ez olyan mosolyt csal ajkaimra, ami az este további részén is ott ragyog az arcomon.

A party végeztével a kocsihoz vesszük az irányt, aminek előzékenyen ki is nyitja előttem az ajtaját én pedig egy hálás pillantással köszönöm meg a gesztust, majd beülök. Mosolyogva lesek rá, ahogy beül mellém,  köszönetét hallva pedig ellágyul tekintetem és biccentek egyet. -Szívesen, bármikor. Inkább én köszönöm, hogy rám gondoltál.- vigyorodok el, hiszen nem kicsit meglepett ezzel a meghívással, de egy pillanatra se fordult meg a fejemben, hogy cserben hagyjam, most pedig kötelességemnek érzem, hogy megpróbáljam tényleg méltón megünnepelni a party apropóját Vele, aminek egész jó előjele az, ahogy lazít picit a hivatalos öltözékén és hátra dobja a nyakkendőt.
Kérdése hallatán egy pillanatra elgondolkozok, majd lepillantok a ruhámra.-A lakásomtól nem messze van egy szuper hely, szóval a kocsit akár nálam is hagyhatod, én pedig gyorsan át is öltöznék, ha nem bánod.- vonok vállat tanácstalanul, mert azért az is érdekel, hogy Ő mit szeretne és az is megfordul a fejemben, hogy kövessük a mostanában bevett szokást és nálam iszogassunk.-Vagy, csak feltankolunk ott, aztán beülünk hozzám.- vetem fel az újabb, ahogy elindulunk és közben kíváncsian felé is pillantok.-Ez a Te estéd, Nate. Legyen az, amit Te szeretnél.- mosolygok rá jókedvűen, hiszen akár véget ért a party, akár nem, még mindig ünnepelünk és bárhogy is viselkedik Flor, akkor is nagy dolog az, amit Nate elért. Én pedig irtó büszke vagyok rá.

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Volt idő, mikor azt hittem, hogy Flor csak engem tüntet ki azzal az "édes" oldalával, aki képes bárkin átgyalogolni csak, hogy a saját akaratát érvényesítse, hiszen ezt csinálta velem mindig, ezzel telt a gyerekkorom, a kamaszkorom és, még most felnőttként is szembesülnöm kell vele néha, csak most már megtanultam inkább elkerülni. Nem kezelni, mert ahhoz még mindig nem vagyok elég tökös. Valahogy mindig eléri, hogy kevesebbnek érezzem magam mellette, amit megkoronázott az a pillanat, amikor Nate-el összejöttek.
Most viszont rá kell döbbenjek, hogy Flor szemétsége nem csak rám korlátozódik, csupán jó ideig megjátszotta magát, vagy talán egy ideig tényleg szerelmes volt az előttem ácsorgó férfiba, magam sem tudom, de nagyon úgy fest, hogy kezd újra visszatalálni régi önmagához és már a férjével sem képes normálisan viselkedni, azzal a férfival, aki tényleg képes azt a hárpiát őszintén szeretni. Mert én mindig ezt láttam, hogy Nate boldog, hogy szerelmes és megállapodott, de most egész máshogy fest, ahogy felnézek rá. -Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de inkább csak újra olyan lett ezek szerint, mint régen.- jegyzem meg keserű arccal, mert semmi kedvem épp nekem közölni Vele, hogy a felesége milyen, bár eddig, ha előhozakodtam volna ezzel, csak panaszkodásnak vagy mószerolásnak tűnt volna. De most már Nate is látja.
Visszapillantok a víz felé, mikor a kapcsolatuk szétcsúszásáról beszél és mélyen legbelül igazán szemétnek érzem magam, mert én már az elején erre ítéltem az egészet, ha pedig nem Ő állna épp előttem, valószínűleg közölném is vele, hogy "megmondtam", így viszont sokkal erősebb bennem a keserűség a fájdalma, a csalódottsága miatt. Jobb szerettem boldognak látni, még akkor is, ha az nekem volt fájdalmas. -De a barátod vagyok és melletted vagyok.- vonok vállat egy apró, finom, de kissé tétova mozdulattal, mert azt is megértem, ha nem épp velem akar erről beszélni, mégis tudnia kell, hogy én meghallgatom, ha nyomja valami a lelkét. Akkor is, ha az a nővérem, aki miatt most lelkiismeret furdalásom is van, hiszen nekem köszönhetően ismerkedtek meg. -És nem csak akkor vagyok melletted, ha be kell ugrani egy partyra.- engedek meg magamnak egy gyengécske mosolyt, ezzel kísérelve meg javítani a hangulaton, majd felállok és sóhajtok egy nagyot.-Ha vége a megnyitónak, elmegyünk valahova és iszunk egy jót, mint régen. Mit szólsz?- vetem fel végül, bár már csak akkor fordul meg a fejemben, mennyire nem lenne szabad ilyesmire invitálnom a sógoromat, miután kimondom, mégis...hiányoznak az együtt töltött idők, amikor még nem nézte senki csúnya szemmel, ha együtt lógtunk. Hiányzik Ő.

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Az egyik pillanatban örülök, amiért én lehetek itt vele ma este, amiért én lehetek az, aki először gratulálhat neki őszinte elismeréssel, de a másik pillanatban rossz érzéssel tölt el, hogy a nővérem helyébe kellett lépjek, hogy a felesége helyett, csupán én jutottam Neki, bármekkora mellszélességgel is állok mellette ebben. Ennek nem így kellene lennie és legfőképpen, Nate nem ezt érdemelné, de vajon tényleg én kell legyek az, aki erre rávilágít? Hiába vagyunk hosszú évek óta jó barátok, mégse érezném helyesnek közölni Vele, hogy a nővérem egy hülye picsa, aki meg se érdemli Őt, sőt. Soha nem is érdemelte meg és bár Flornak nem esik nehezére semmibe venni másokat, gondolkodás nélkül sározna be engem fordított esetben, én azért mégsem akarom a férjét ellene hangolni. Egyszerűen nem tudom, hogy mit kellene mondanom, így jobbára inkább nem mondok semmit, kerülöm a témát egészen addig, míg egy férfi oda nem lép hozzánk gratulálni és a feleségének nem nevez. Ő pedig nem javítja ki. Nem közli a férfival, hogy nem a felesége ácsorog mellette és nem adja elő az eddig bevált sztorit, hogy a neje lebetegedett, csak fogadja a gratulációt és elköszön. Nem bírom megállni szó nélkül a történteket, még akkor sem, ha megfordul a fejemben, hogy talán azért tette ezt, mert kellemetlen lett volna számára a magyarázkodás.
Az egészet letudja annyival, hogy valószínűleg úgysem találkozik többet ezzel a férfival és, hogy valószínűleg nem emlékszik majd a feleségére, én pedig válaszul, csak feszülten sóhajtok egyet, majd a hajamba túrva a szökőkút felé fordulok és le is ülök a szélére, hogy egy kis ideig a vizet bámuljam, mintha abból próbálnék meríteni valami ötletet, mihez kezdjek ezzel a helyzettel. -Mi a fene van köztetek, Nate?- bukik ki belőlem váratlanul a kérdés, amit utólag ugyan szívesen visszaszívnék, de így már inkább, csak kíváncsian felé fordítom a tekintetem. -Tudom, hogy nem sok közöm van hozzá, de semmi kedvem villámhárítót játszani, már pedig Flor nem fogja ezt szó nélkül hagyni.- fűzöm a kérdésemhez elgondolkodva, értetlen arccal, majd ismét a víz felé fordulok inkább. -Tudod, hogy én mindenben támogatlak, de lássuk be, jogosan lesz rám pipa amiatt, hogy eljöttem veled ma ide. Főleg, ha tudná, hogy néhányan azt hiszik, hogy én vagyok a feleséged.- töprengek tovább hangosan, bár tudom jól, hogy ez most csak a pillanatnyi zavarodottság miatt van és, mert Flor mindig is tökéletesen értett ahhoz, hogyan taposson keresztül rajtam, tudta, hogy mivel tud a legnagyobb fájdalmat okozni és egyébként sem szálltam nagyon szembe vele soha, de ebben a helyzetben nem is tenném. Hiszen, Nate az ő férje és mindig is utálta, ha a közelében voltam.

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Nem könnyű páholyból nézni, ahogy Flor újra és újra úgy kezeli a Nate-el való házasságát, mintha valami kőbe vésett dolog volna, mintha magától értetődő lenne, hogy bármit megtehet a férjével, az akkor is vele marad majd. Bár az is lehet, hogy csak engem bosszant mindaz, amit manapság művel, csak én érzem úgy, hogy Nate ennél jobbat és többet érdemelne és valójában Neki ez megfelel így, ahogy van. Mégis, a mai este és a tény, hogy nekem kell vele besétálnom abba az épületbe, amit Ő tervezett és ma adnak át, valahogy teljesen kiborít.
Talán, ha azt látnám, hogy a házassága rovására megy a munka és elhanyagolná a feleségét, még meg is tudnám érteni, hogy Flor miért nem volt képes ma elkísérni, de tekintve, hogy Nate nem csak építészként, hanem férjként is sorra remekel, egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért viselkedik a nővérem úgy, ahogy. Nincs is lelkiismeret furdalásom az este folyamán, sőt, valahol akarom is, hogy az emberek megbotránkozzanak azon, hogy a tervezőt a sógornője kísérte el a felesége helyett, mert ez is, csak a testvéremet minősíti, láthatóvá válik ezáltal a valódi arca, amiről azt reméltem, hogy az idők során köddé vált vagy legalább képes volt felülemelkedni rajta. Az, hogy velem mindig aljas volt és önző, csak egy dolog, de Nate nem ezt érdemli.

Teljesen elkápráztat az épület, az estély és mindaz a temérdek dicséret, amit végig kell hallgatnia és olyan mérhetetlen büszkeséget érzek, mintha legalábbis az én férjem lenne és ezt a tudtára is adom, amint a belső udvarba vezet. Ha a nővérem nem teszi, legalább én elmondom neki, milyen csodálatos mindaz, amit létre hozott, Ő pedig olyan szerénységgel köszöni meg, hogy el is mosolyodom rajta. -Egyszerűen imádom. - mosolygok tovább a szökőkút mellett, majd hátra sandítok Natere és pár pillanatig csak figyelem, ahogy csendben, zsebre dugott kezekkel engem néz, mintha csak magába akarná inni minden reakciómat. Aztán újra körbe nézek, szemügyre veszek minden apró részletet, de végül a számomra idegen hang felé fordulok és csendben közelebb lépek picit, miközben Nate újabb gratulációt zsebel be. Nem is lenne ezzel gond, hiszen teljes mértékig megérdemeli, azonban megüti a fülemet, ahogy az illető a feleségének nevez, Ő pedig ahelyett, hogy szokásosan kijavítaná a férfit, egyszerűen nem mond semmit.
Egyrészt valami kellemes melegség jár át, hogy valamiért nem érezte fontosnak, hogy tudassa az illetővel, hogy nem vagyok a felesége, másrészt viszont feszélyez ez az egész és, miután a férfi távozik, karba tett kézzel pillantok Nate-re, aki úgy fordul vissza felém, mintha amúgy semmi különös vagy elfogadhatatlan nem történt volna. Pedig, nem helyes, hogy azt a férfit abban a hitben hagyta, hogy a neje vagyok. Egy dolog a sógornőjeként megjelenni vele valahol, de a feleségének adni ki magam... -Direkt nem mondtad, hogy nem vagyok a feleséged vagy csak nem akartad húzni az időt?- kérdezem végül halkan, nyelek is egy nagyot, mert semmi kedvem emiatt vitába keveredni vele, de ha legközelebb Florral megy majd valahova és ez a pasi kérdőre vonja, hogy hol a neje -aki ugye nem én vagyok-, nagyon ki fog bukni. -Mit fogsz mondani, ha legközelebb találkoztok és Flor lesz veled? - kérdezem végül halkan, közben leereszkedek a szökőkút szélére és a víz felé pillantok. Nem helyes ez. Nem jó ez így és akármilyen szemét is a nővérem, most magamat még nagyobb szemétnek érzem, mert az ő szerepét játszom. De én nem akarok szerepet játszani, én csak elkísértem ma ide, mert... fontos nekem.

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Tényleg, őszintén megértem, hogy miért csinálja most ezt. Valószínűleg, ha én lennék az Ő cipőjében, ugyanezt tenném. Én sem szeretnék egyedül megjelenni egy ilyen fontos estén, mint valami balek, na meg egyébként is úgy sejtem, hogy izgul is az egész miatt, szóval igényelném én is, hogy valaki mellettem legyen. Ha pedig az ő esetében én kell legyek az a valaki, hát még szép, hogy megteszem. Sőt. Számomra ez megtiszteltetés, mert tudom, hogy Neki mennyire fontos, ráadásul Flor miatt igyekszem egyre kevesebb időt tölteni Nate-el, mert nem akarok vitát szítani köztük. Már pedig tudom, hogy mindig hisztizik, ha Vele vagyok, de most, ebben az esetben egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondol. Cserben hagyta a férjét, akiért a két kezét összetehetné.
Így végül válaszán, csak elmosolyodom és bólintok, majd, hogy segítsek a még tökéletesebb külső megteremtésében, megkötöm a nyakkendőjét, bár ez megint olyan zavarbaejtő, annyira intim, hogy ki is menekülök a helyzetből. Nem nekem kellene ezeket csinálnom. Nem az én feladatom lenne, hogy megkössem a nyakkendőjét és felmosolyogjak rá. Iszonyúan mérges vagyok a nővéremre.
Mivel az italt visszautasítja, én sem látom okát, hogy tovább húzzuk az időt, így elindulunk. Nate kinyitja a kocsiajtót, én meg feszengek az anyósülésen, de aztán olyan édesen magyaráz arról, mi is lesz abból az épületből, annyira lelkes és büszke rá, hogy egészen eltölt engem is ugyanez az érzés. Csak épp én Rá vagyok büszke, de annyira, hogy valószínűleg a nővérem adagját is én érzem.
Csodálom is az épületet, ahogy megérkezünk, kicsit úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, akit kirándulni vittek valaki csodálatos helyre, ahogy újra és újra végig hasít rajtam a felismerés, hogy ez az Ő műve. Ma este Ő az, akit mindenki ünnepel, én pedig igyekszem ehez méltón viselkedni, csevegek a vendégekkel, jót nevetek a vicceiken -amik annyira nem is rosszak- és mindannyiszor bólogatok, ahányszor csak visszakérdeznek, hogy én tényleg a sógornője vagyok-e. Igazság szerint, egy kis idő után már kezd irritálni is, de nem adom jelét, a mosoly továbbra is ajkaimon játszik, mégis, mintha Nate ráérezne, hogy levegőre van szükségem, máshova invitál. -Persze. Menjünk.- bólintok mosolyogva, kíváncsian követem, ahogy az épület többi része felé, majd a belső udvarra kilépve ezer wattos vigyor jelenik meg az arcomon. Ez a hely, már akkor is nagyon tetszett, mikor még csak a tervein szerepelt. Annyira békés és nyugodt, mint valami kis sziget az épület közepén, ahova bárki félrevonulhat, ha egy kis csendre vágyik. Ámulva sétálok Nate előtt, alaposan szemügyre véve mindent, olykor mosolyogva hátra sandítva rá, gyönyörködve abban, amit alkotott.-Csodálatos ez a hely. Felülmúlta a képzeletemet is.- sétálok oda az udvar közepén álló szökőkúthoz, amiben lágyan csobog a víz, ujjaim hegyét végig húzom a felszínén, majd mint egy lökött ovis, úgy pillantok fel rá. -Borzasztóan büszke vagyok rád, Nate. Ez az egész annyira...- pillantok újra körbe ámulva, vállaim összehúzom, tanácstalan arcot vágok, igazából nem is találom a megfelelő szavakat. -Méltó arra, hogy örökre ez legyen az első épület, amit terveztél.- pillantok végül újra felé, tekintetem el is időzik rajta picit, talán tovább is, mint kellene, de talán betudja ezt is a szavak hiányának. Pedig, valójában csak azt érzem, hogy legszívesebben jó hosszan megölelném és csak tartanám percekig, hogy legalább azt éreztethessem vele, hogy a nővéremmel ellentétben, én itt vagyok. Számíthat rám.

Faith & Nate

-You can count on Me forever -

Egykor egész más terveim voltak Vele. Kedveltem, tetszett és ábrándoztam róla, rólunk, hogy mi minden lehetett volna köztünk, de tekintve a sok bénaságomat meg defektemet, valahogy nem mertem nyíltan közeledni. Mire észbe kaptam volna, addigra meg Flor kivetette rá a hálóját, mintha csak ráérzett volna, hogy egyébként akarnám őt, csak nyomi vagyok. Megmutatta, hogy Őt is, mint minden mást előtte és azóta is, meg tud szerezni előlem.
De végül nem bántam, mert úgy tűnt, hogy boldogok, hogy Nate boldog, de mostanra ez megváltozott. Már nem azt látom rajta, amit korábban és most is, ahogy belép a szobámba a kioldott nyakkendőjével...-Köszönöm.- mosolyodom el bókja hallatán, majd jobb ötlet híján az ő segítségét kérem a cipzárhoz, de ahogy egymásra pillantunk a tükörben...fejen kólint a felismerés, hogy az onnan visszanéző páros, akár Mi is lehettünk volna, lehetnénk, ha nem szúrok el mindent. Inkább sietve elpillantok másfelé, segítségét sietve megköszönöm, hogy aztán a nővérem felől kérdezzem. Természetesen, megértem, hogy nem akar most ebbe belefojni, így bólintok is egyet szomorkásan, immár felé fordulva. -Minden esetre, remélem tudod, hogy furán veszi majd ki magát, hogy nem a feleséged vagyok...mármint, hogy nem ő kísér el de, ha téged nem zavar, akkor engem sem.- mosolyodom el, botlásom némi pírt varázsol arcomra, de gyorsan túl jutok rajta, inkább Nate kezeire szegezem tekintetem, melyek igyekeznek azt a nyakkendőt rendbe szedni, de nem igazán jár sikerrel.
Átszelem a köztünk lévő távot és megállok előtte. -Hagyd. Majd én. - közlöm halkan, lágy mosollyal arcomon, ha pedig engedi, gondosan ügyelve rá, hogy tökéletes legyen, megkötöm a kendőt. Magam sem értem, honnan jön a mozdulat, de a végén megigazítom a gallért is, majd lesimítom mellkasán a kendőt, pedig ez már nem feltétlenül tartozik a feladatomhoz. El is lépek inkább, hogy a retikülömért és a vékony, fekete kardigánomért menjek, melyet gyorsan a hátamra terítek és még egyszer a tükörbe pillantok, mielőtt Nate felé fordulnék. -Nem is kérdeztem. Innál valamit, mielőtt indulunk? Vagy inkább induljunk?- kérdezem tétován, egészen zavarban vagyok ettől a váratlan fordulattól, az estétől és attól, hogy konkrétan most azt csinálom majd végig, amit a nővéremnek kellett volna. Vajon, ez is egy sógornő vagy egy barát feladatai közé tartozik?