Axel & Aviva

Ahogy az euforikus érzések lassan enyhülni érződnek és a testünk nyugalomra talál, mintha még mindig képtelenek lennénk elengedni egymást. Talán így is van; az ő részéről is ugyanúgy érzem a ragaszkodást, mint ahogy én is azt kívánom, bárcsak elveszhetnénk ezek a pillanatokban. Bárcsak soha nem érne véget. A számra suttogott vallomása és a csókja viszont nem engedi, hogy elengedjem azt az érzést, ami a mai napra biztosan megadatott nekünk, azt a cseppnyi szabadságot és békét, amit elérhettünk azzal, hogy ilyen messzire eljöttünk és hogy az ő tengere biztonságban elrejt minket egy időre. Szorítása csak lassan enyhül, de egyáltalán nem bánom, így sem távolodunk el egymástól. Elmosolyodom, ahogy lehunyt szemekkel a tenyerembe hajtja a fejét, aztán szikrázó kék szemeivel rám néz, és minden érzés elemi erővel tölti el újra a mellkasom. A szemei játékosan csillannak meg, arcára kiül egy szemtelen mosoly, mire gyanakodva pillantok rá, de nem tudom megállni mosolygás nélkül.
– Mire ké... – Nem is igazán van esélyem befejezni a kérdést, mert alighogy ellép előlem, a következő pillanatban egy egyszerű mozdulattal felkap a jobb vállára, mint egy zsákot, belőlem pedig a kezdeti meglepetést követően rögtön kitör a nevetés. Elindulunk a hálófülke felé, a kérdésén pedig újra felnevetek.
– Úgy nézek ki, mint akinek van választása? – kérdezek vissza, de a hangomból is egyértelmű, mennyire bánkódom az ötlete miatt, ha a mosolyomat éppen nem is láthatja.
Ez a vidám közjáték segít, hogy tovább lubickolhassak abban a törékeny boldogságban, amibe kerültünk, és erre ugyanúgy rásegít a közös fürdés is. Szigorúan emlékeztetnem kell magam, hogy lehetőség szerint spóroljunk a vízzel, de a legkevésbé sem egyszerű a dolog. Nagyon is jól emlékszem arra, milyen volt a legutóbbi közös zuhanyozásunk, és bár kétségtelenül élvezem, hogy a kezeim látszólag büntetlenül járhatják be a testét, amikor az ő érintése kalandozik az én bőrömön, pontosan érzem, mennyire nem egyszerű a fürdés részére koncentrálni a dolgoknak. Egyébként sem igazán tudjuk távol tartani magunkat egymástól, és ahányszor csak nedves ajkai rátalálnak az enyémekre, kész lennék ismét elcsábítani. Bár ehhez tulajdonképpen az is elég, amikor nézem, ahogy a vízcseppek meztelen bőrét simogatják, és ezredjére is eszembe jut, mihez vezetett ez a látvány legutóbb... nos, igen. Garantált, hogy újra elcsábítom, de a vizet azért elzárom előtte.
Az ágyban fekve magához húz, én pedig készséggel bújok oda hozzá, arcomat a mellkasára hajtva élvezem az érintését és a közelségét. Magamba szívom az illatát, ujjaim a mellkasát simogatják finoman, és bár a pillanat végtelenül békés, tudom, hogy ő is a gondolataiba merül. A gondolatok márpedig nem feltétlenül vezetnek könnyű vizekre. Megpróbálok kikapcsolni és nem azt latolgatni, vajon mennyi időnk lesz majd, mire a nyomunkra bukkannak, de bizonytalan kérdése könnyedén ki is zökkent, amikor elindulnék ezen az úton.
Felnézek rá, látom gyönyörű szemeiben is a bizonytalanságot, amit a hangjából is kihallottam, ezért lágyan elmosolyodom. Magamhoz húzom az arcomon nyugvó kezét és belecsókolok a tenyerébe.
– Semmit nem akarok eltitkolni előled – válaszolom meg a kimondatlan kérdést is halkan, de határozottan. Szeretem őt. Ha van egyetlen ember a világon, akit kész vagyok beengedni a falaim és a maszkom mögé, az ő. Egyébként sem lenne semmi értelme ragaszkodni a titkaimhoz, mert pontosan tudom, hogy ha akarnám sem tudnám elüldözni magam mellől, nem tudnám megvédeni, mert nem hagyná, hogy én védjem őt és nem fordítva.
– Amióta hátat fordítom a Cégnek, ritkán van rá lehetőségünk. – Ahogy kimondom a szavakat jövök rá, hogy most először ejtettem ki hangosan ezt a kifejezést előtte. Persze ebből még nem fogja megérteni, hiszen csak magunk között nevezzük így az intézményt, de... Egy kicsit fészkelődöm a karjaiban, mert kellemetlen érzés lesz úrrá rajtam, miközben megpróbálom felkészíteni magam arra, hogy szembesítsem az igazsággal. Mindenki hallott már róluk, de Axel a fegyveres erőknél szolgál, ezért pontosabb elképzelései is lehetnek a dolgokról, mint azoknak, akik csak könyvekből és filmekből szerzik az ismereteiket.
– A Moszadnak dolgoztam. Ők vannak a nyomomban – gördül le az igazság az ajkaimról lassan, halkan, de csak félve nézek ismét rá. Talán könnyebb, ha ő is tudja, mivel állunk szemben, de tudom, hogy ebben számára sem lesz semmi biztató. A szavak viszont most már maguktól jönnek, akkor is, ha soha nem beszéltem még erről senkinek. – A bátyám, Ephraim még mindig közéjük tartozik, de az ő... munkaköre teljesen más. Kezdetben mindig figyelmeztetett, ha a nyomomra bukkantak és tovább kellett állnom, pedig a saját életével játszik minden alkalommal, amikor felveszi velem a kapcsolatot... De hiába próbáltam meggyőzni arról, hogy engedjen el. Ebben mondjuk emlékeztet valakire – jegyzem meg egy halvány mosollyal.

⇜ hope ⇝

Axel & Aviva

A vágy újabb és újabb forró hulláma önti el a testemet, ahogy egyértelművé teszi, mit tettem vele. Tekintete olyan forró, hogy fel tudna perzselni vele, lélegzete nehéz és sűrű, ahogy az asztalnak présel, és azon az egy csendes pillanaton kívül minden mozdulatában benne van a vad, heves vágyakozás, amit én is érzek. Ha akarnék sem tudnék úrrá lenni a hangomon, képtelen vagyok bármire is gondolni vagy koncentrálni rajta kívül. Csípője minden egyes mozdulatával egy lépéssel közelebb taszít a képzeletbeli csillagokhoz, ujjai a bőrömbe mélyednek, és ahogy halkan az ajkaimra nyög, amikor a csókjára éhezem, a hangra megremeg a gerincem. A zihálásunk és a gyönyör hangjai betöltik a kabint, a levegő forrónak érződik, akárcsak a testemben tomboló vágy. Amikor a nyakamhoz hajol, lehunyt szemekkel túrok bele a hajába, fejemet oldalra billentve kínálom fel neki magam, ajkaimon hangos nyögés hal el. Lábamat a csípője köré kulcsolom, amitől az élmény, ha lehet, csak még intenzívebbé válik, és akkor már biztos vagyok benne, hogy hiába lennék képes még nagyon hosszú ideig élvezni ezt az érzést vele, képtelen leszek visszatartani a testemben felépülő gyönyör bekövetkezését. A testem megfeszül a kezei között, remegve, belé kapaszkodva adom át magam az euforikus érzésnek, torkomból elhaló, ziháló nyögés tör fel. Még a gyönyör ködén át is érzem, amikor őt is eléri a beteljesülés, szorosan tartom magamnál megfeszülő testét, zihálásunk összeolvad, míg a lüktetés lassan csillapodik mindkettőnkben. Ujjaim öntudatlanul is lágyan simogatják felhevült bőrét a hátán.
A szívem hevesen dobog és a légzésem is csak nehezen akar csillapodni, de szenvedélyes csókját ugyanolyan forrón viszonzom, ahogy az ő ajkai keresik meg az enyémeket. Kinyitja a szemeit, tekintetünk találkozik és a ködös kékségből kiolvasható érzéseit látva a szívem ismét elvéti a ritmust. Szerelemmel simítok végig a haján, az arcán, ujjaimmal elmosva az izzadtságcseppeket, ajkamra lehelt vallomását hallva lassan csillapodó szívverésem ismét hevesebbé válik. Lágy, nyugtató, minden érzését átadó csókja ugyanilyen válaszra lel, ajkaim gyengéden simítják az övét, miközben ujjaim finoman ismét a hajába bújnak. Másik kezem még mindig a hátán nyugszik, lágyan simogatva a bőrét, és olyan közel tartva őt magamnál, mintha attól félnék, hogy eltűnik a kezem közül. Homlokomat az övének támasztom, tenyerem a hajából az arcára vándorol, hogy ujjaim végigsimíthassanak a bőrén. A légzésem már nem olyan heves, de a szívem ritmusán nem tudok segíteni.
– Én is szeretlek – suttogom kettőnk közé, pedig még mindig úgy érzem, ez a szó egyszerűen nem elég arra, hogy elmondjam neki, mi lakozik a szívemben.

⇜ hope ⇝

Axel & Aviva

Érzem, hogyan fokozódik tovább a testemben a vágy, pusztán attól, hogy látom, mit teszek vele, hogy hallom és látom minden reakcióját. Az ő gyönyöre az enyém is, ugyanúgy élvezem figyelni a vágytól és szinte csodálattól izzó, érezni a hajamban az ujjait, mint amikor ő érintett engem. Még így is érzem, hogy visszafogja magát, de ezen később is ráérünk még változtatni; egyelőre megelégszem azokkal a pillanatokkal, amikor önfeledten felnyög attól, amit teszek vele, amikor a tekintetünk találkozik és én mindent ki tudok olvasni belőle, amikor az ujjai megszorulnak a hajamban. Képes lennék ezt addig csinálni, míg a gyönyör el nem éri a testét, nézni és érezni, ahogy átlendül azon a bizonyos határon, de ez a gondolat csak újabb hullámnyi forróságot gerjeszt a testemben. A vágy szinte felemészt, csak ezért engedem ki az ajkaim közül és állok fel, de a viselkedése pontosan elárulja, hogy az elsődleges célomat elértem. Már attól képes lennék felnyögni, ahogy rám néz, a tekintete szinte lángol, ugyanakkor ránt magához, amikor én érte nyúlok, csókomat heves szenvedéllyel viszonozza. Vágyakozó sóhajom elveszik az ajkain, most már képtelen vagyok gondolkozni, így eszembe sem jut a válla, amikor felemel az asztalra. Csak arra a pusztítóan intenzív vágyra vagyok képes koncentrálni, amit gyújtott bennem, combjaim automatikusan nyílnak szét, hogy helyet adjak neki, és felszabadultan nyögök fel, amikor végre érzem elmerülni a testemben. Jobb kezemmel átkarolom a nyakát, balom a lapockájába kapaszkodik, de ő is úgy tart magánál szorosan, mintha legalábbis eszembe jutna bárhonnan is menni innen. Egy pillanatra elveszünk egymás szemeiben, kiélvezzük az érzést, hogy a testünk ismét eggyé válik, és látom a tekintetében azt, amit én is érzek; a pusztító vágy ellenére is ugyanott van az az érzés a szívemben, ami valószínűleg soha nem is lesz már képes kiköltözni onnan. Ujjaim megsimítják a nyakát a tarkójánál, de ez csak egy pillanatnyi érintés, tudom és érzem, hogy túlságosan feltüzeltük egymást ahhoz, hogy akármelyikünk is gyengédségre vágyjon. Mozdulatai is erről árulkodnak és én sem akarok mást, csak őt ebben a heves, szenvedélyes módján, azzal  a vadsággal, amit én hoztam ki belőle szándékosan. Nem fogom vissza a hangomat sem, tudom, hogy szereti hallani, mit tesz velem, márpedig heves és erőteljes mozgásával teljesen elveszi az eszemet. Körmeim belevájnak a bőrébe, ajkaim az övéit keresik, de túl hevesen zihálok ahhoz, hogy képes legyek hosszan fenntartani a szenvedélyes csókot. Egyik lábamat feljebb húzom és a csípője köré kulcsolom, amitől csak még intenzívebben érzem magamban, következő mozdulataival még inkább elkínzott nyögéseket csal elő a torkomból. Az agyam hátsó felében hozzám is eljutnak az asztal panaszos nyikorgásai, de a legkevésbé sem tud érdekelni. Még közelebb húzom magamhoz, tehetetlen remegéssel kapaszkodom belé, még ha az ujjaim el is csúsznak verejtéktől gyöngyöző bőrén, és nagyon is jól érzem, hogy a testemen már most végigfutnak az első remegések. Túlságosan hevesen vágytam rá ahhoz, hogy ezt sokáig bírjam.

⇜ hope ⇝

Axel & Aviva

Újra és újra az őrületbe kerget, vagy talán soha nem is engedett ki abból a kábulatból, amibe beletaszított. Csókjai végigjárják a testem, felforralják a vérem, amikor pedig letérdel elém, végleg elveszek. Ajkai és nyelve érintése olyan mélységekbe és magasságokba taszít, hogy tudom, ha hagyom, hogy rajta múljon a dolgok alakulása, hamarosan teljesen elvesztem az eszem. Alapos emlékeim vannak róla, miket képes művelni velem, és most is szinte csak nyögni és remegni vagyok képes, a testemben elviselhetetlenül lüktet a forró vágy, de mielőtt még átlendülnék azon a bizonyos határon, megállítom, hogy nekem is legyen esélyem őt megőrjíteni. Ajkam forrón tapad az övére, ezzel is el akarom neki mondani, mit művel velem, de aztán én vagyok az, aki akcióba lendül.
Reszketeg sóhaja zene a füleimnek, tekintetem felméri lángoló pillantását, elnyílt ajkait, és ha lehet, ettől csak még intenzívebben vágyom rá, de még nem tartunk ott. A nevem elfojtott nyögésként gördül le az ajkairól, amitől én is képes lennék felnyögni, de még ennél is többet akarok. Ujjai a hajamba túrnak, hallom a zihálását, amivel csak tovább bátorít, miközben mozgatni kezdem a fejem, a markommal segítve rá az élményre. Nyelvemet szorosan nyomom férfiasságához, intenzívebbé téve az élményt, és amikor érzem, hogy újra engem néz, felpillantok rá. Ködös, izzó kékség ül a szemeiben, az arcára van írva minden, és pusztán ezzel a látvánnyal is képes lenne még tovább kergetni az őrületbe. Nem tudom, higy ő bírja-e tovább, vagy én, de csak azért nem fejezném be, amit elkezdtem, mert úgy érzem, megőrülök, ha nem érezhetem magamban hamarosan. Ajkaim szenvedélyesen keresik az övét, amikor újra egy szintbe kerülünk,  visszalépek az asztalhoz, mert egyetlen centiméterrel sem lennék képes ennél távolabb menni. Nem bírnám ki épp ésszel.

⇜ hope ⇝

Axel & Aviva

Nem jutunk messzire a kabinban, egyikünk sem akarja tovább fenntartani az így beállt távolságot köztünk. Minden érintése és csókja táplálja a lángot a testemben, a csók, amit követelek tőle, forró és szenvedélyes. Megfordulok a karjában, tenyere az oldalamat és a hátamat simítja, újabb és újabb hullámnyi borzongást keltve, és én az ajkaira forrva hátrálok az asztalhoz közben. Mielőtt még újra megérinteném, nem vagyok rest magamba inni a látványát, emlékezetembe vésve minden egyes porcikáját, mintha akár csak fennállna a veszélye, hogy valaha is elfelejtsem. Tudom, hogy soha nem tudnám. Magamhoz húzom őt, ujjaim bejárják a tekintetem útját, miközben elveszek heves és szenvedélyes csókjában. Ahogy előre dől, lassan engedem le a hátam az asztal lapjára, ajkait elszakítja az enyémektől, hogy aztán forró, gyönyörteljes utat járjon be velük a felsőtestem mentén. Minden egyes csókját sóhajok, vagy éppen halk nyögések követik, és amikor érzem, hogy a nadrág gombjánál matat, készséggel segítek neki a ruhadarab levételében, megemelve a csípőmet. Érzem, hogy a fehérnemű is rögtön eltűnik, de ahogy aztán vágytól izzó, éhes szemeit végigvezeti a testemen, várakozásteljes remegés fut végig rajtam. Újra felültet az asztalon és kijjebb húz kissé, a neki tetsző módon igazítva el a lábaimat, a testemen pedig forróság fut végig, még azelőtt, hogy letérdelne, mikor rájövök, mire készül. Nyelve érintésére reszketeg hangon nyögök fel, egyik kezemmel az asztalban keresek kapaszkodót, míg a másik kezem ujjai elvesznek a hajában. A testem megfeszül és meg-megremeg ajkai és nyelve játéka alatt, nem tudok uralkodni a torkomból feltörő gyönyörteli hangokon, de nem is akarnám titkolni előtte, hogy mit tesz velem. Ha lennének épkézláb gondolataim, mosollyal adóznék azoknak  perceknek az autóban, amikor rám aggatta azt a nevetséges, de nagyon is találó becenevet, de tesz róla, hogy ne maradhasson hely a fejemben semminek rajta és a vágyon kívül.
Ezúttal nem hagyom, hogy teljesen elvegye az eszem; persze azt már megtette, de nekem is vannak vele terveim, amiket nem fogok tudni beváltani, ha újra eléri, hogy csak egy ziháló, nyöszörgő, remegő test legyek a karjai között. Nincsenek kétségeim afelől, hogy el fog jönni ez a pillanat is, de még mielőtt megtörténne, magamnak is lehetőséget teremtek. Lehajolva fogom kezeim közé az arcát, ajkaim forró csókkal kísérik végig az útját,  ahogy felhúzom magamhoz, majd lecsusszanok az asztal széléről,  épp csak egy kicsi hátralépésre kényszerítve őt. Csak akkor engedem el az ajkait, amikor lassan térdre ereszkedem előtte, szám forró csókokkal kísérve ízleli meg forró bőrét a hasán, miközben ujjaim azon ügyködnek, hogy minél hamarabb megszabadíthassák a nadrágjától. Én sem szentelek külön figyelmet az alsónadrágnak, egyszerre húzok le róla mindent, és ha kilép belőlük,  egyszerűen csak oldalra túrom őket, de még nem végeztem. Felnézek rá, látni akarom izzó, kék szemeit, miközben ujjaimat vágytól lüktető férfiassága köré kulcsolom. Most nem érem be ennyivel, forró csókokat szórok el a csípője vonalán, mielőtt az ajkaim közé fogadnám, ujjaimmal segítve rá a mozdulatra. Ezúttal én is az őrületbe akarom kergetni, legalább egy kicsit.

⇜ hope ⇝

Axel & Aviva

Az ajkaink érintésébe költöző tűz hamar megnöveli a mellkasomban érzett melegségérzetet, és lángra gyújtja az egész testemet. Az az elemi vágyakozás, amit már az első találkozásunkkor is képes volt fellobbantani bennem, most újult erővel tér vissza, az érzései és az én érzéseim csak fokozzák az intenzitását. A bőre forró érintése az ujjaim alatt, a mosolya, a vágytól ködös szemei, az ajkain kiszökő sóhaj pedig mind-mind olaj erre a tűzre. Gyorsan megtalálom a helyem az ölében, szemből még kényelmesebben hozzáférek, akárcsak ő hozzám, ezt bizonyítják a nyakam érzékeny bőrét égető csókjai is. Amikor inkább megszabadulok a felsőmtől, egy kicsit hátrébb dőlve néz végig rajtam, és a tekintete újabb és újabb tüzeket gyújt a bőrömön, akárcsak korábban az érintése. Újra elmosolyodom, de ebben a mosolyban az érzéseim mellett már vágytól fűtött ígéretek is megbújnak, amiket meg is próbálok elősegíteni azzal, hogy megszabadítom az ingtől; hiába forr viszont a vérem, még a vágy ködén keresztül is odafigyelek arra, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Még akkor is, ha ettől hosszabb lesz a művelet - én nem bánom, hogy közben magamba ihatom a látványát, és látszólag ő sem bánkódik különösebben emiatt. Ettől még megkönnyebbülés, amikor végre eltávolítok a felsőtestéről minden zavaró anyagot, hogy aztán ujjaimmal végre bejárhassam az utat, ahol az előbb még a textil takarta a bőrét. Magához ölel, én pedig készséggel simulok teljesen hozzá, kezeim között tartva szeretett arcát, elveszve vágytól ködös szemeiben, mielőtt ismét megcsókolnám. Ajkunk szenvedélyesen talál egymásra újra és újra, érzem, hogy a keze már a melltartó kapcsánál jár, és ez eszembe juttat egy kérdést. Ahogy elszakadok a szájától és meglátom a tekintetében a telhetetlen vágy okozta már-már számonkérést, amiért ezt tettem, elmosolyodom és legszívesebben azonnal újra megcsókolnám, de előbb mégis inkább a szájára suttogom a szavakat, aztán ajkaimmal az álla vonalán haladok végig. Mosolyomat a nyaka finom bőrébe rejtem, amikor késik a válasz, csókot hintek el ott is, megízlelve őt, de amikor végül válaszol, erővel szakítom el magam a bőrétől. Tudom, ha nem tenném, nem jutnánk innen messzire.
Felállok az öléből és a kezét megfogva húzom be magammal a kabinba. A bőröm mintha most először érezné meg az éjszaka hűvösebb levegőt, az ő érintésének hiányában; vagy talán csak erre fogom, hogy képtelen vagyok messzire eljutni a kabinon belül, mielőtt elviselhetetlenné válna a hiánya. A hátulról a derekam köré fonódó erős kar is ilyesmiről árulkodik; bal kezemet az övére simítom és sóhajtva simulok hozzá a hátammal, lehunyt szemekkel élvezve az érintkezést. Ujjai lecsúsztatják a fehérnemű pántját a vállamról, ajkaival pedig követi az útját a bőrömön, mire újabb jóleső sóhaj nyer utat magának a torkomból. A ruhadarab a földön végzi, de az ajkai rögtön visszatérnek a nyakamhoz. Halk nyögéssel döntöm a fejem finoman a vállcsúcsára, még inkább felkínálva neki a nyakam, ujjaim készséggel túrnak bele a hajába, ahogy felemeli a kezem. Ujjai finom simítása mentén libabőr fut végig a testemen, és amikor tenyere a mellemre simul, elkínzott sóhajt hallatok. A vérem forr a bőröm alatt, oldalra fordítom a fejem és hajába bújtatott ujjaimmal gyengéd erőszakkal emelem magamhoz az arcát, hogy ajkaim az övéire forrhassanak.
Nem bírom sokáig az édes kínzást és azt, hogy én így korlátozottan érhetek csak el hozzá, megfordulok a karjában, szinte azonnal újra az ajkai után kapva, vele együtt hátrálva az asztal felé, amit az előbb kiszúrtam magamnak. Ahogy elérek odáig, elengedem az ajkait, de sötét, vágytól izzó szemeit nem. Felülök az asztalra, tekintetemmel végigpásztázom őt, magamba iszom a látványt örvénylő szemeitől kezdve, jóképű arcán át a felsőtestén kirajzolódó minden egyes izomig és vágy egyértelmű bizonyítékáig, mintha csak fel akarnám falni a szemeimmel. Talán azt is teszem. Végül mégis érte nyúlok, mert nem érződik elégnek, hogy csak a szemeim fedezzék őt fel, a csípőjénél fogva húzom be a lábaim közé, tenyeremet lassan simítva felfelé az oldalán. Jobb tenyerem a hátán fut fel a vállára, a bal pedig a mellkasán a tarkójára, hogy aztán ismét magamhoz vonjam. Ajkaim éhesen keresik az övéit, testemmel teljesen az övéhez simulok, és úgy érzem, a vágy szinte felemészt, pedig minden egyes érintésével képes azt még tovább szítani.

⇜ hope ⇝

Axel & Aviva

Elveszek benne és a pillanatban, a külvilág újra megszűnik létezni körülöttünk, és nem marad más, csak az elsuttogott szavai visszhangzása a fülemben, a tekintete mélysége a lelki szemeim előtt, a csókja íze az ajkaimon, és az a melegség a mellkasomban, amitől úgy érzem, képes lennék leigázni az egész világot. Ajkaink érintése elmond a másiknak mindent, és hiába nem sürgető, nem kell sok idő, hogy érezzem benne ugyanazt a változást, amit magamban is felfedezek. Az érintése nyomán felforrósodik a bőröm és ezzel együtt költözik bele a csókunkba az éhség, egy másik fajta vágyakozás, amit ugyanolyan elemi erővel érzek hatni. Ujjaim gyors egymásutánban gombolják ki az ing gombjait, és miközben én ezzel foglalom el magam, ő sem rest bebújtatni kezeit a felsőm anyaga alá. Érintése nyomán apró szikrák gyúlnak a bőrömön, kellemes borzongás fut végig szerte a felsőtestem mentén, én is szétsimítom az inget a mellkasán, de mielőtt még túlságosan belemerülnék, emlékeztetem magam a sérülésére. Ahogy elhúzódok tőle és ismét találkozik a tekintetünk, látom a szemeimben a vágy ismerős ködét, ami megannyi emléket idéz fel bennem, ettől pedig a vágyakozás elemi erővel lobban fel a testemben. Mégis koncentrálok, megvárom a válaszát, pedig már a mosolyától is elvéti a szívem a helyes ritmust.
– Akkor jobb lesz, ha vigyázok rá – mosolyodom el lassan. Áthelyezkedik, én pedig készséggel fordulok szembe vele az ölében. Lehunyt szemekkel sóhajtok fel, amikor megérzem ajkai érintését a nyakamon, a finom borzongás az egész gerincem mentén végigfut, a légzésem pedig elnehezül. Kezei a felsőmet gyűrik fel, ujjai lángra gyújtják a bőrömet a mozdulat nyomán, és inkább át is húzom a fejemen az anyagot, hogy ne neki kelljen túl magasra emelni a karját. Óvatos mozdulattal simítom le a válláról az inget, itt is figyelek rá, hogy a bal karját kíméljük, egyébként is szívesen töltöm el az időt a levetkőztetésével. Kezeim felsimítanak a karján, majd a vállán áthaladva a kezeim közé veszem az arcát, és egy pillanatra elveszek a szemeiben tükröződő vágytól ködös tengerben, mielőtt újabb csókra invitálnám az ajkait. A testem szorosan simul az övéhez, a bőrünk összeér, ahogy csak tud, és nem is tűnik emészthetőnek a gondolat, hogy ennél akár egy milliméterrel is távolabb kerüljek tőle. Bal kezemmel finoman túrok a hajába, míg jobb kezem elindul lefelé a mellkasán, szigorúan középen a szegycsontja mentén, majd csak a bordái vonalában térve ki jobbra, végigsimítva az oldalát, érintésemmel bejárva a bőre minden négyzetcentiméterét. Nehézkesen szakadok el ismét az ajkaitól, a vágy ködén át emelve rá a szemeimet.
– Be akarsz menni? – suttogom, mielőtt ajkaimat végigvezetném az álla vonalán a nyakáig, hogy megízlelhessem az érzékeny bőrt. Ha maradni akar, inkább folytatom is a megkezdett tevékenységet, de ha inkább bemenne, felállok az öléből hogy magammal húzhassam a kabinba; most nem kockáztatnám meg, hogy az ölébe emeljen.

⇜ hope ⇝

Axel & Aviva

A látvány, az összeolvadt égbolt és óceán képe a rajtuk fényesen szikrázó csillagokkal, önmagában is lélegzetelállító. Az éjszakai ég különlegesen tiszta, a víz felülete pedig nyugodt és tükörsima, mintha csak ki akarná terjeszteni számunkra azt a törékeny, illékony nyugalmat és békét, amit valami csoda folytán mégis megleltünk itt, ketten. Ugyanezt látom tükröződni Axel szemeiben is, amikor az ölébe húz, mintha csak a sötét, nyugodt óceánt figyelném. Most már ő is inkább az én szemeimnek szenteli a figyelmét, amit nem is hagyok szó nélkül, de a mosolya és a szavai mindent elmondanak, amit én is érzek. Elég látnom ezt a mosolyt és azokat az apró szikrákat a szemében, hogy tudjam: akármi is van mögöttem, ha tudnám, hogy minden, ami történik, a végén elvezet hozzá és ezekhez a pillanatokhoz, önként is újra végigsétálnék az úton. Ujjai gyengéden simogatják a hátam, a bőrömön pedig ugyanúgy fut végig ennek nyomán a finom borzongás, mintha most érintene meg először.
Látom, hogyan lágyul el a tekintete a szavaimra és tudom, hogy érti, a sóhaja is elmondja, ahogy még közelebb von magához. Még sincs bennünk szomorúság, mintha csak mindketten pontosan tudnánk, hogy annak most nincs itt helye, inkább ki kell használnunk minden egyes pillanatot, ameddig megtehetjük. A válasza lágy mosolyt csalt az arcomra, és tudtam, hogy a szemeim mindent elmondanak neki, mielőtt bezártam magunk között a maradék távolságot is. Akár sorsszerűnek is tekinthettem volna, hogy mi ketten pont egymásban találtunk meg valamit, amiben addig nem is hittünk, de nem az számít, mi vezetett minket rá erre. Csak ő számít. Ezt próbálom átadni neki az ajkaim érintésével, és érzem, ő is ugyanezt akarja üzenni. A csókunkba hamar belevegyül a szenvedély, az a tagadhatatlan és megkerülhetetlen vágy, amivel szinte kezdettől fogva égek iránta, és amin az érzéseim mit sem tompítanak, inkább csak megerősítik egy másik irányban. Ez most már a legkevésbé sem csak a testi vágyról szól, hanem arról, hogy őt akarom, és ugyanezt érzem abból, ahogy még szorosabban húz magához és abból is, amikor másik keze végigsimít a combomon.
A csók éhesebbé és forróbbá válik, miközben a bőröm is felforrósodik az érintése alatt, a vágy most nem sürgető, de ugyanolyan intenzív. Ujjaim elengedik a tarkóját, de csak azért, hogy megkeressék az ing gombjait; most sincs ugyan teljesen begombolva, de annál sokkal többet takar el belőle, mint amennyire én azt szeretném. Egymás után bújtatom ki a gombokat a helyükről, aztán szétsimítom az inget a felsőtestén, tenyerem újra felfedezi a bőre érintését, az izmai játékát a simítás alatt. Van viszont egy terület, amire még így is vigyázok, egy pillanatra elhúzódom tőle, de szinte csak néhány milliméternyire.
– Nem fáj? – kérdezem suttogva, miközben ujjaim a bal válla bőrén simítanak végig az ing anyaga alatt, távol a sebtől, hogy véletlenül se okozzak neki kellemetlenséget.

⇜ hope ⇝

Axel & Aviva

Bár én hamarabb kijöttem a vízből, még figyeltem, hogyan tűnik el a habok között, mintha mindig is oda tartozott volna. Egy pillanatra ismét eszembe jutott a teória az istenekről, de elhessegettem a gondolatot; még nem akartam visszatérni a valóság talajára, legalább egy kis ideig ki akartam még élvezni ezt az érzést a mellkasomban és el akartam hitetni magammal, hogy meg is élhetem. Legyenek azok percek, órák vagy napok, amíg megtehetem.
Szokatlan élmény volt együtt bevenni magunkat a yacht konyha részébe, de minden egyes ilyen pillanatot elraktároztam magamban. Furcsa volt igazán megosztani valakivel az életem ilyen hétköznapi perceit is, hiszen a legkevésbé sem ehhez voltam szokva, eddig minden napomat az határozta meg, hogy egyedül vagyok és egyedül csinálok mindent, Axellel valahogy mégis... természetes volt az egész. Mindig is a véletlenekben hittem, a legkevésbé sem a sorsban, de miatta még ezt is kész lettem volna megkérdőjelezni.
Később, amikor már biztos volt benne, hogy kibírja a tenger érintése nélkül aznapra, a sebét is újra bekötöztük. Meglepően szépen gyógyult és azt is különösnek találtam, hogy a sós víz érintése még csak egy kis fintort sem csalt az arcára korábban; az én halántékomon felületi sérülés volt csupán, és mégis intenzíven éreztem rajta a só marását, de őt látszólag a legkevésbé sem zavarta, és mintha a fájdalmai is enyhültek volna.
A hajó külső részén elhelyezett üléseiről figyeltük, hogyan bukik alá a nap a horizonton, mintha csak elnyelné a tenger, és miközben ott ültem Axel karjaiban, a szíve dobbanásainak hangjával a fülem alatt, nagyon hosszú ideje először éreztem azt, hogy jó helyen vagyok. A nyugalom, ami a lelkemben honolt, olyan régi érzés volt, hogy nem is emlékeztem rá, és hiába tudtam, hogy nem szabadna ennyire belefeledkeznem az érzésbe, mert akkor csúfosan fog majd arcul csapni a valóság, mégis hagytam, hogy igazán megéljem. A lelkem mélyén tudtam, hogy nem tarthat sokáig, de legalább erre az egy napra el akartam hinni, hogy mégis. Erre a délutánra és estére el akartam hinni azt a másik életet.
Amikor besötétedett, Axel kiment, hogy ellenőrizze a helyzetünket, de végül nem ő jött vissza a kabinba, hanem engem szólított. Volt valami a hangjában, ami mosolyt csalt az arcomra, akárcsak a mozdulatban, amivel a kezét nyújtotta felém. A tenyerébe csúsztattam az ujjaimat és kiléptem az ajtón, egyenesen hozzá, ugyanabban a pillanatban fonva karjaimat a felsőteste köré, amikor ő is magához karolt. Tekintetem követte az övét, a lélegzetem pedig egy pillanatra elakadt az elénk táruló látványtól. Olyan csend és nyugalom honolt körülöttünk, mint amit én is éreztem mellette, és a városi fényektől távol a csillagok olyan élesen rajzolódtak ki az égen, ahogy még talán soha nem láttam őket. A tenger ugyanolyan sötét és nyugodt volt, mint az éjszakai égbolt, úgy tükrözte vissza a csillagok ragyogását, mintha mi magunk is köztük lebegtünk volna. Gyönyörű, éteri látvány és élmény volt.
Axel lekapcsolta a kabinban a világítást, aztán visszatért hozzám, hogy leülve az ölébe húzzon. Tekintetünk egymásba kapcsolódott, a szemei sötétnek tűntek, akárcsak a tenger, és ugyanúgy tükrözték vissza a fényeket, mintha csak a nyugodt vízfelszínt figyeltem volna.
– Azt hittem, a csillagokat akarod csodálni – mosolyodtam el, ujjaim lágyan simították végig borostás arcát, de a tekintetemet ugyanúgy nem szakítottam el az övéitől. Én a szemeiben is láttam a csillagok visszatükröződését, és nekem ennél többre aligha volt szükségem.
– Köszönöm, hogy megmutattad nekem, milyen lehetne – suttogtam aztán magunk közé. A hangomban nem volt szomorúság, csak nyugalom és őszinte hála. Szeretet. Tudtam, hogy még nem ért véget, hogy még van időnk, de azt is, hogy ha visszatartom a szavakat, amiket mondani akarok neki, ki tudja, mikor lesz újra lehetőségem kimondani őket, ha lesz egyáltalán. Közelebb hajoltam hozzá, ujjaim pedig a tarkójára simultak, hogy közben őt is közelebb tudjam vonni magamhoz és félúton találkozva tudjam megcsókolni.

⇜ hope ⇝

Axel & Aviva

Mintha még az az örökös háború is csitulna bennem, ami eddig meghatározta szinte minden napomat, miközben hagyom, hogy átjárjanak az érzések - az enyéim és az övéi egyaránt. Nem vagyok naiv, nem hiszem azt, hogy ettől most egy csapásra rendbe jön majd minden az életemben, de ad nekem egy kapaszkodót, egy fényt az éjszakában. Nem tudom, hogyan történt mindez, de nem is ez számít; fogalmam sem volt, mi fog történni, amikor megláttam őt azon az estén, de a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Pedig már akkor tudhattam volna, amikor mindennek ellenére nem fordított hátam nekem - és azóta sem.
A szavai az egész világot jelentik nekem, pedig soha nem kerestem ezt az érzést, sőt, mindig is menekültem még csak a hasonló elől is, hiszen nem volt összeegyeztethető az életemmel. Ez a része persze azóta sem változott, de Axel ezt is úgy rázta le magáról, mint ahogy az önuralmamat is megsemmisítette már nem egyszer, különböző okokból kifolyólag. Mintha nem számítana semmi és mégis most számít igazán minden. Azt hittem, soha nem leszek képes szeretni valakit, az pedig pláne lehetetlennek tűnt, hogy valaki engem szeressen úgy, ahogy vagyok, most mégis elég belenéznem a világoskék szempárba, hogy tudjam: pedig így van. Még akkor is, ha ez mindent átkozottul megbonyolít majd, de nem adnám semmiért, és szomorú mosolyában ugyanezt lát tükröződni.
Ígéretére elmosolyodom, és tudom, hogy komolyan gondolja, pedig már így is többet tett értem, mint bárki ezen a világon.
– Az én szememben nem tudnál azzá válni – rázom meg a fejem. Tudom, sejtem, mire gondolhat, és azzal is tisztában vagyok, hogy az ő értékrendjében sok olyan dolognak nincs helye, ami számomra természetes, de pont ezért tudom, hogy ha valami számára egy szörnyeteg tette volna, az csak akkor következhet be, ha nincs más választásunk. Akkor pedig én sem gondolkodnék.
A kérdése megmosolyogtat, az érintése a hátamon pedig libabőrössé tesz, de nem azért, mert fáznék.
– Furcsa, de nem – mosolyodom el. Mintha eddig nem is érzékeltem volna a víz hőmérsékletét, pedig a nyílt tengeren vagyunk, itt a nap nem tudja annyira felmelegíteni, hogy az ember sokáig csak egy helyben áztassa magát benne.
– Én viszont megint visszatartalak attól, hogy igazán kiélvezhesd a tengert – simítok végig a jobb vállán. A testem és a lelkem is kész lenne napokat, heteket, hónapokat eltölteni itt a karjaiban, de tudom, lehetetlen. Ha szerencsénk van, egyébként is jut még nekünk egy kis idő, mielőtt ismét szembe kellene néznünk az elkerülhetetlennel. Odahajolok hozzá, hogy még egyszer az ajkaihoz érinthessem az enyémeket, de utána kész vagyok elengedni egy kicsit,  hogy a tengernek is méltón hódolhasson, ha akar.

⇜ hope ⇝