Axel & Aviva

A nap kezdését ismét sikerül alaposan eltolnunk, de mint ahogy a legutóbbi alkalommal, úgy most sem igazán van okom panaszra, sőt. A tagjaimban érzett kellemes fáradtság minden értelemben rá emlékeztet, és ettől sokféle gondolat költözik a fejembe, de a megbánás nincs köztük. Még akkor sem, ha tudom, hogy már fontos terveink vannak; bár ez utóbbi arra nagyon is rá tud venni, hogy ne szöszöljek sokat a fürdéssel és az öltözéssel. A reggelire - már ha szabad ezt egyáltalán annak nevezni - viszont nem sajnálom az időt, főleg azért, mert az éjszaka is sokat kivett belőlem, és ma ugye még fontos dolgunk is van.
Amikor megtalálom Axelt a fedélzeten, bármi is tartott ébren minket olyan hosszan, nem tudok nem gondolni egy másfajta éhségre, de hát ember legyen a talpán, aki ellen tudna állni neki és ennek a látványnak. Azért képes vagyok uralkodni magamon, de miért is tagadnám meg az élményt a szemeimtől? Ahogy rám pillant, egyébként is elárulja a vigyora, hogy pontosan tudja, mire gondolok. Figyelem, ahogy a törölközőért nyúl, pillantásom pedig elidőzik egy kicsit a hátán, ezúttal a saját nyomaimat fedezve fel magamnak egy kicsit jobban... mert hogy abból is bőven akad, ahogy látom. Nem mintha ezzel kapcsolatban éreznék megbánást.
– Szívesen pótolom majd, ha ma újra begyógyulnak – ígérem szívélyesen, az övéhez hasonló mosollyal, de ahogy egymás felé lépünk, már valami más is leköti a figyelmem. Először nem is tudom megállapítani, mit érzek furcsának, de aztán rájövök, és ez több okból is mosolyt csal az arcomra. Végigsimítom sima bőrét, a szavaimat rögtön megérti, a mosolya pedig kiszélesedik.
Nem panaszkodom, bár azt gyanítom, nekem aztán mindenhogy ugyanúgy képes lenne újra és újra elrabolni a szívemet, arcszőrzettel vagy anélkül. Amikor magához karol, készségesen simulok az ölelésébe, ujjaim felsimítanak a karjain, hogy aztán finoman átkaroljam a nyakát, miközben viszonzom a csókját. A nosztalgikus érzéseim fokozódnak, azzal a különbséggel, hogy most tudom, hogy szabad, és most már egyébként sem tudna semmi rávenni arra, hogy távol tartsam magam tőle.
– Igen – mosolyodom el a kérdésére. – Köszönöm, hogy gondoltál rám – teszem hozzá, nem mintha nem érezném azt, hogy ez részéről valahogy természetes.
A következő szavaira gyengéd, értő mosoly költözik az arcomra. Érzek a hangján némi feszültséget, és azt hiszem, értem is az okait, de engem akkor sem tud kizökkenteni a mai elhatározásomból, ha bennem is ott van még egy kis aggodalom.
– Tudom – felelem egyszerűen. Ujjaim újra megsimítják az arcát egy finom mosollyal, határtalan bizalommal tekintek a szemeibe, amik a napfényben újra a minket körülvevő óceánt juttatják eszembe. – Nem foglak visszatartani, akkor indulunk el, amikor te azt mondod, hogy kezdjük – ismertetem vele is az álláspontomat, csak azért komolyodva el egy kicsit, hogy lássa, komolyan is gondolom. – Ma te irányítasz, én csak asszisztálok és figyelek. Csak akkor fogok közbelépni, ha úgy érzem, valami nem stimmel, vagy ha te jelzed, hogy baj van. Minden más a te kezedben van. – Ismét elmosolyodom, puha csókot lehelek az ajkaira, aztán a kezeim közé fogom az arcát és még két szót teszek hozzá, amivel leírom minden érzésemet vele és a mai nappal kapcsolatban. – Hiszek benned. – Egyszerű igazság, de mégis sokat jelent neki, tudom. És amikor ma sikerrel járunk, akkor talán az önmagába vetett hite is visszatér majd; nem az istenek miatt, hanem azért, mert egy éve kérdőjelezi meg folyamatosan a saját emlékeit, és ez lassan fel fogja őrölni, ha nem bizonyítjuk be az igazát. Én pedig ezt a célt látom most magam előtt lebegni.

Az ígéretemet be is váltom, ezúttal nem keresek kifogásokat az időhúzásra, de nem is erőltetem, hogy minél hamarabb kezdjük el, megvárom, hogy ő érezze megfelelőnek a pillanatot. Amikor viszont azt mondja, készen áll, én sem bizonytalanodom el, csak rámosolygok és már indulok is, hogy összeszedjem a tegnap bérelt felszerelést, kihordva őket a fedélzetre, hogy minden kéznél legyen. Gyorsan leveszem a fürdőruha fölé vett ruhadarabokat is, aztán én is kimegyek, készen arra, hogy beöltözzek és nekikezdjünk, de előtte még magamhoz vonom egy gyors csókra, mintha csak újra a tudtára akarnám adni, hogy hiszek benne.

Axel & Aviva

Az éjszakáról az utolsó emlékem a halkan elsuttogott szavai, amikből tudom, hogy sikerült ki is mondanom az érzéseimet, nem csak akartam. Mély álomba zuhanok, amiből félig felébreszt ugyan, amikor ő is befekszik mellém az ágyba, de csak félig, ami ahhoz képest, milyen éber alvó vagyok, rekordnak számít. Amikor órákkal később tényleg felriadok arra, ahogy összerezzen, az már egészen más, az elmém rögtön éberré válik, látva a félelem jeleit az arcán, hallva egyenetlen légzését. Mintha az ösztöneim is egy kicsit másképpen működnének most, tudják, hogy mikor hagyhatnak nekem egy kis pihenőt és bízhatnak rá, ugyanakkor gondolkodás nélkül figyelmeztetnek, amikor rám van szükség. Gyengéden érek hozzá és halkan suttogok, szemei megrebbennek, és ahogy rám emeli őket, a szívem újra összetörik a bennük ülő megannyi érzelem láttán. Megsimogatom az arcát, és amikor oldalra fordulva a vállamhoz bújik, én is rögtön átölelem. Megcsókolom a halántékát, halkan, megnyugtatóan suttogom neki, hogy aludjon még, egyik kezemmel a haját kezdem simogatni, míg a másikkal csak magamnál tartom. Nincs szükség szavakra, ezek nélkül is pontosan értek mindent, de ugyanígy érzem azt is, amikor lassan elkezd ellazulni az ölelésemben. Hamarosan a légzése is egyenletessé válik, és csak ez az a pillanat, amikor hagyom magamat is visszamerülni az álmokba.

Amikor legközelebb felébredek, már egyedül vagyok, bár szinte még érzem Axel illatát és a teste melegét az ágyban. Nem is tudom, végül melyik kabinban kötöttünk ki pontosan, de azt gyorsan sikerül megállapítanom, hogy a ruháim a közelben sincsenek. Mivel aligha kell váratlan vendégekre számítanom a hajón belül, nem csinálok nagy ügyet abból, hogy meztelenül sétáljak át a hálókabinba, de mielőtt felöltöznék, jobbnak látom, ha bepótolok egy zuhanyzást. Megmosolygom magamban, hogy Axel maga után hagyta az illatát a fürdőben, de aztán én is hozzáfogok a tusoláshoz. Tagjaimban kellemes sajgás érződik, az izmaim hálásak a meleg víz érintéséért, és a hajamat is megmosom, úgyis gyorsan meg fog száradni a melegben, sőt, talán nemsokára újra vizes is lesz. Felveszek egy lenge felsőt és egy rövidnadrágot, aztán Axel keresésére indulok.
Megmosolygom az asztalon hagyott hidegtálat, és nem is tudok ellenállni, hogy ne egyek néhány falatot, de nem is csoda; előző éjjel nem kevés energiát kellett elhasználnunk, amit pótolni kell, és ezt a testem sem rest jelezni számomra. Ezután a sejtéseimet követve kimegyek a fedélzetre, és amikor rábukkanok álmaim férfijára, ha akarnék sem tudnék elfojtani egy elégedett mosolyt az elém táruló kép láttán.
– A világért se zavartasd magad – szólalok meg, összefonom magam előtt a kezeimet, csípőmmel a hajó oldalának támaszkodok és gátlástalanul iszom magamba a látványát. Abból ítélve, hogy már nem volt mellettem, amikor felébredtem, és azóta még meg is fürödtem és ettem, feltételezem, egyébként sem most kezdett neki az edzésnek, sőt.
Szeretném azt mondani, hogy kész szerencse, hogy tegnap éjjel mindkettőnk határait a végletekig feszegettük, de elég ránéznem a testén megcsillanó verejtékre és a bőre alatt megfeszülő, majd elernyedő izmok játékára, hogy tudjam: nagyjából semmi nem tudna rávenni arra, hogy ne akarjam visszarángatni magam ezek után a zuhany alá. Az önuralmam egy másik dolog, de felesleges lenne azzal áltatni magam, hogy ne fordulna meg a fejemben ilyesmi.
– Azt hiszem, a mai tesztet kiegészíthetjük azzal is, hogy nyomon követem a hátad gyógyulását – jegyzem meg hamiskás mosollyal, amikor rálátásom nyílik az alaposan kipingált bőrére. Nem mondhatnám, hogy én finoman bántam volna vele és ez most jól látszik, de magáról az eredeti tesztről is könnyedén tudok szót ejteni. A tegnapi napon már elég egyértelmű bizonyítékokat kaptunk a képességeire vonatkozóan, és bár van bennem egy egészséges mértékű aggodalom, már eldöntöttem, hogy nem is próbálom majd visszatartani vagy korlátozni. A mai napon ő fogja irányítani és én csak akkor lépek közbe, ha úgy érzem, szükséges. – Szerintem elég jól előkészítettem a terepet – teszem hozzá, szemeim csillanása pedig egyértelmű jele annak, hogy mennyire nem sajnálom ezt a tényt.
Csak akkor tűnik fel, hogy mi a furcsa, amikor végez és rendesen láthatom az arcát. A mosolyom kiszélesedik a borosta hiánya láttán, közelebb lépek hozzá, ujjaimat finoman húzom végig a sima bőrén.
– Egészen nosztalgikus érzésem van – szólalok meg sokatmondó mosollyal. Akkor láthattam így, amikor megismertem, és ez a gondolat kellemes melegséggel tölti el a mellkasom, még akkor is, ha azokba az emlékekbe már keserédes érzések is keverednek. A mi sorsunk akkor is ott fonódott össze először.

Axel & Aviva

Minden lehetséges szempontból elveszítem a fonalat. A pillanatok percekké növik ki magukat, a percek órákká, és én mégsem érzem azt, hogy eljött volna annak a bizonyos könyörgésnek az ideje. Fogalmam sincs, hogyan bírja ki a testem, az pedig végképp nem fér a fejembe, hogy ő hogyan képes rá, de az biztos, hogy amit csinálunk, az túlmutat bizonyos határokon. Beváltja minden ígéretét, újra és újra eljuttat a gyönyör kapujába, hogy aztán át is lendítsen rajta, és egy idő után már ha akarnám sem lennék képes számolni, mert minden gondolatom és érzésem beszűkül rá és mindarra, amit tesz velem. Ugyanúgy kívánom a sokadik alkalom után is, ajkai íze ugyanúgy csábít, érintése ugyanúgy perzseli a bőröm, egy alkalommal még bele is kuncog a csókba, mintha ő maga sem hinné el, hogy még mindig nem hunyt ki az a bizonyos tűz. Nem is igazán érzem, hogy képes lenne rá, ha tippelnem kellene, a testem előbb adná fel a küzdelmet.
– És te fel akarod adni? – kérdezem kihívón, mosolyogva simítva végig a hátán, miközben a nyakam bőrén végigfut a borzongás a csókja nyomán. A hangom rekedt a sok nyögdécseléstől és már érződik rajta bizonyos fokú fáradtság, de ez még nem elég ahhoz, hogy neki adjam a győzelmet. A feladás fogalma persze tőle is távol áll, ezt nem rest még kétszer bebizonyítani számomra, és azt hiszem, valahol ott van az a pont, amikor mindketten érezzük, hogy a tartalékok kezdenek lemerülni. A testem már szinte akkor is reszket a karjai között, amikor épp nem a gyönyör hatása alatt áll, nem marad egyetlen épkézláb gondolatom sem, már tényleg képtelen vagyok bármi másra koncentrálni rajta kívül.
Az utolsó kör viszont még így is emlékezetes marad, amikor neki is el kell fogadnia, hogy nem tudjuk tovább feszegetni a határainkat, és elengedi magát. Rá kell jönnöm, hogy ez az egyik kedvenc pillanatom, látni, hogyan dőlnek le az addigi korlátok sötéten izzó szemeiben, hogy teljesen átadja magát a vágyainak és az érzéseinek. Nem finomkodik, de egyáltalán nincs is rá szükség, nem is akarnám, hogy elfojtsa magában ezt a nyers, vad vágyakozást. Ismét olyan elsöprő gyönyörben részesít, mintha nem lennék már túl egy jó páron, ezúttal viszont az érzés még elemibb, és kis híján teljesül is a vágya, ha nem is szó szerint sikoltom a nevét, ez marad az egyetlen értelmes szó a repertoáromban, ami képes legördülni az ajkaimon, miközben hangos, elnyújtott nyögéssel végleg átadom magam neki. Erővel kell nyitva tartani a szemem, de a fáradtság nem tud megakadályozni abban, hogy végiginézzem, amikor végre őt is eléri a beteljesülés. Elraktározom magam a pillanatot, de aztán hagyom egy kicsit lecsukódni a szemeimet, miközben mindketten próbáljuk összeszedni magunkat.
Mellém fekszik, és ahogy magához húz, készségesen simulok szorosan a karjaiba. Olyan nedves a bőrünk,  mintha azóta újra eláztunk volna az esőben, a testemen fáradt zsibbadtság uralkodik. Kinyitom a szemem, amikor kisimítja a hajam az arcomból, pillantásom magába issza fáradt mosolyát, csillogó, csodaszép szemeit.
– Egyezzünk ki egy döntetlenben – mosolyodom el én is, nem vitatnám ezt el tőle, mert azt hiszem, ha még akár csak eggyel is tovább mentünk volna, tényleg elájultam volna. Simogatni kezdi a hátam, amitől finom borzongást érzek, és ez egyben el is kezdi tetézni a fáradtságomat.
– Kedvemre való teszt volt – mormolom a mellkasára, mosolyomat is odarejtve, mielőtt megcsókolnám forró, nedves bőrét. Azt hiszem, értem, mire akart célozni, de az agyam egyelőre képtelen ezen - vagy bármi máson, ami azt illeti - komolyabban elgondolkozni. A csókját egy kis fáziskéséssel viszonzom, bár minden érzékem szívesen visszatér még egy kicsit erre az érzésre, és ezúttal már az ujjaim is csak gyengéden a hajába túrnak. Nem is igazán merek belegondolni, hogy festhet a háta.
– Nem kellene neked is pihenni? – kérdezem halkan, bár én már tényleg alig vagyok képes nyitva tartani a szemem, mintha ólmos fáradtság húzna lefelé. A szívemet viszont így is jócskán megmelengeti a gondolat, a tudat, hogy még most is a biztonságot tartja szem előtt. Karom finoman öleli körbe a testét, hozzábújok, magamba szívom az illatát és hallgatom a szívverését.
– Nagyon szeretlek – mormolom halkan, talán fel sem dolgozom már igazán, hogy ténylegesen ki is mondom a szavakat. A fáradtság győz a testem felett és mély, nyugodt álomba húz, azzal a tudattal, hogy Axel vigyáz rám.

Az álmom ólmos és mély, de az éberségemet egyetlen dolog nem tudja kicselezni és ez Axel rémálma. Ködösen emlékszem a pillanatra, amikor befeküdt mellém, és én arról kérdeztem motyogva, hogy minden rendben van-e, mielőtt szorosan hozzábújva folytattam volna az alvást, de ez most más. Kinyitom a szemem, végigsimítok a karján, aztán gyengéden megsimogatom az arcát.
– Jól vagy? – kérdezem halk, aggódó hangon. A szemei nagyon fáradtnak tűnnek még, nem érzem úgy, hogy jó lenne, ha most véglegesen felriasztanák az álmok.
– Aludj még egy kicsit – suttogom. Finoman simogatni kezdem a haját, hátha ezzel segíteni tudok neki megnyugodni és újra álomba szenderülni. Engem csak az nyugtat meg igazán, ha hallom, hogy a légzése ismét egyenletessé válik, addig nem engedek a visszaalvás gondolatának.

Mire igazán sikerül felébredni, a nap már jócskán magasan jár az égen, de hát így járnak azok, akik éjszaka sokáig... lefoglalják egymást. Ez utóbbit egyébként érzem minden tagomban is, ami azt illeti, bár ez most nagyon is mosolyra fakaszt. Ha Axel még mellettem van, akkor egyelőre nem megyek sehova, különösen, ha még nem ébredt fel, de ha már nincs, a keresésére indulok - bár ehhez először valami ruhát kell szereznem magamnak.

Axel & Aviva

Nem tudnám megmondani, pontosan mikor léptünk át azon a határvonalon, ami a kezdeti lassabb, szenvedélyes érzékiséget újra a heves, pórias vágyba ültette át, de hazugság lenne azt állítani, hogy egyetlen másodpercre is bánom. Olyan intenzív vággyal lángolok iránta, hogy talán ez az izzás tükrözi azt leginkább, és az ő ködös pillantásában is ezt látom. Minden érintése és pillantása felperzsel, a csókjai újra és újra olajat öntenek a tűzre a véremben, ami úgy érzem, sosem lesz képes kihunyni. Mégis, hiába néz úgy rám azokkal az izzó kék íriszekkel, mintha képes lenne itt helyben felfalni, felkínálja nekem a választás jogát, ez a figyelmesség pedig biztosan el is fog jutni a józan eszemig, amint lesz helye és ideje visszatérni. Egyelőre viszont csak ő köt le, a fülembe suttogott ígéretek, a hang, ahogy érintésem és szorításom nyomán elnehezül a légzése, még ha ebből még csak nem is sejtheti a válaszomat. Pedig egyértelmű... belőle sosem lehet elég, ezt üzeni minden egyes érzékem, az eszem, a szívem, a testem.
Pillantása az enyémbe mélyed, az ajkaimra mormolt szavai hatására bizsergés fut végig a gerincem mentén, ami egyenesen az ölemben áll meg. Tudom, hogy komolyan beszél, én viszont visszakozás helyett beleborzongok a vágyba. Ajkaim éhes csókkal forrnak az övéire, heves viszonzásra találva, szorosan öleli át a testem, ahogy én is az övét, és amikor hátrálni kezdek, engedelmesen követi a lépteimet. Hamarabb rájöhet a célra, mint hogy eljönne az érkezés, mert a hátam még nem ütközik neki a falnak, mikor ő már szinte odaprésel a testével, elégedett sóhajt csalva elő belőlem, ami még elveszik a csókban, mielőtt elhúzná az ajkait az enyémekről. A hiányuk fájó ürességet hagy, de gyorsan eltereli a figyelmem, amikor forró csókokkal halmozza el a nyakam. Felgyorsuló légzéssel, mély sóhajjal hunyom le a szemem egy pillanatra, ujjaim finoman markolnak a hajába, míg másik kezem kihasználja a kínálkozó alkalmat, hogy végigsimítson a felsőtestén. A bőrünk olyan nedves, mintha sosem száradtunk volna meg az eső után, de talán nem is csoda; a testem már most úgy izzik a töretlen vágytól, mintha nem az imént kergetett volna kétszer is az őrületbe. Egyik lábamat felhúzom a teste mellé, vágyakozva dörzsölöm magam hozzá, és amikor meghallom a szusszanását, a hangot az egész testemben érzem. Zihálva nézek rá, karját a lábam alá bújtatja, aztán ujjai ismét a fenekembe mélyednek, én pedig elégedetten sóhajtok fel az érzésre. Belekapaszkodok a nyakába és megemelem magam, ahogy a másik lábamat és a csípőjéhez húzza, és amikor újra a falnak nyom, a teste köré fonom azt. Körülbelül két pillanatom van elveszni szemeinek sötétkék örvényében, de ezt is kihasználom, mielőtt egyetlen mozdulattal mélyen elmerülne a testemben. Felnyögök az érzésre, bár a nyögés vége már elveszik heves csókjában, amit nem szunnyadó szenvedéllyel viszonzok. A testem lüktet a vágytól, ahogy a fal és a saját teste közti csábító csapdába ejt, egy pillanatra eszembe jut az első majdnem, ami hasonló módon végződhetett volna, de nincs sok időm ezen gondolkozni, mert a következő másodpercben elhúzza tőlem az ajkait, a csípőjével együtt, hogy aztán hevesen és mélyen lökje belém magát újra. Szabadon nyögök fel szinkronban a mozgásával, a még mindig engem szorító ujjaival rásegít minden egyes mozdulatára, mindig a megfelelő pillanatban húzva és szorítva magához, még intenzívebbé téve az érzést és az élményt. Kezeim belé kapaszkodnak, és nem finomkodok, amikor ujjaim vagy éppen a körmeim belemarnak a bőrébe a vállán, a hátán, ebben a hevességben nem is tudnék ilyesmire figyelni. Ugyanúgy megszűnik a külvilág, mint minden egyes alkalommal, jelenleg nem létezik számomra más rajta kívül, csak őt látom és érzem, szinte falom a szemeimmel a látványát, már amíg képes vagyok viszonylag tisztán tartani a fejem. Az elmémbe ég minden pillanat, elnyílt ajkai, sűrű lélegzetvétele, tekintetének izzása, ahogy kiül a vonásaira az éhség és a vágy. Ajkaimon akkor is érzem az ízét, amikor a csókja éppen nem éget, a testem lüktet a vágytól és minden érzéstől, amit gerjeszt bennem.
Ezúttal meg sem próbálok ellenállni vagy elodázni a pillanatot, amikor az első remegés végigfut a gerincem mentén, egyszerűen csak hagyom megtörténni. Körmeim újabb vörös csíkokat hagynak a hátán, ajkaimról újra az ő neve gördül le egy elhaló nyögés formájában, mielőtt a testem megremegne aztán megfeszülne a karjaiban, hogy ismét átadjon a kéj mámorának.

Nem túlzás azt állítani, hogy teljesen elveszítem az időérzékemet. Miután felfektetett a főkabinban lévő asztalra, felavattuk a mosdókagylókat magában foglaló széles felületet is, aztán még két másik kabint is, az egyiket két helyen. A testem a harmadik kabin színterén kezdi jelezni, hogy bár eddig jól bírta a kiképzést, ha még sokáig gyötörjük, valószínűleg szó szerint ájulásig fog tartani ez az egész, bár ez a gondolat feleannyira sem ijesztő, mint a testem szeretné. Abban nem kételkedem, hogy Axel beváltja az ígéretét a könyörgéssel kapcsolatban, de téved, ha azt hiszi, azért fogok könyörögni, hogy hagyjon békén, sokkal izgalmasabb azért alkudozni, hogy végre én is hadd lássam, hogyan éri el őt a gyönyör. Ebből semmiképpen nem engedek, még akkor sem, ha a végén már tényleg a neve az egyetlen szó, ami még képes megfogalmazódni a fejemben, miközben a testem zihálva reszket a karjaiban.

⇜ make me feel ⇝

Axel & Aviva

Nem emlékszem, hogy valaha is képes lett volna bárki így elvenni az eszem. Szó szerint minden gondolat eltűnik a fejemből, kizárólag az érzékeim dolgoznak, azokat pedig minden értelemben ő tölti ki; minden érintése és csókja tovább perzseli a vérem, módszeresen és magabiztosan kerget az őrületbe. Először csak a kezeivel fokozza az ingereket, de aztán, ahogy egyre közelebb taszít ahhoz a bizonyos határhoz, és mivel kezdem elveszíteni az eszem, a csípőm mozgása is szabálytalanabbá válik, a másik kezét is levezeti a testemen, hogy rásegítsen ezekre a mozdulatokra. Ismét gyorsabbá és hevesebbé válik minden, de nem bánom, úgy érzem, ez csak hűen tükrözi, milyen intenzív vággyal égek iránta. A testem nem is képes tovább odázni az elkerülhetetlent, minden érzés sokkal élesebbé válik, ráadásként hallom a fülemben halk nyögését és érzem, hogyan mélyednek az ujjai a bőrömbe. Minden inger egyszerre lendít át újra a csúcson, megfeszülök a karjaiban, tagjaimon végigfut a remegés, aztán elnyel az az euforikus köd, ami szinte még fel sem szállt teljesen a fejemből.
Ujjai érintése finommá válik a bőrömön, ajkai gyengéden simítják a hátamat, ezek az érzések pedig gond nélkül áthatolnak még az eufórián is, segítenek, hogy visszatérjek hozzá a valóságba. Még mindig nehéz a lélegzetem, de ajkaim már az övéit keresik, készségesen hajol kissé hátra, hogy ezt lehetővé is tudjam tenni. Elsuttogott kérdésemet hallva magához karol, velem együtt áll fel az ágyról, és el kell fojtanom egy mosolyt, amikor érzem, milyen vigyázva helyez a saját lábaimra. A testem még mindig kellemesen lüktet az élményétől, de azért sikerül talpon maradnom, és a következő pillanatban egyébként is megfordít és magához ölel. Készségesen simulok hozzá, élvezem meztelen, forró bőrének érintését az enyémen, miközben szenvedélyesen viszonzom a csókját. Kezeim felsimítanak a karján a nyakához, egyikkel beletúrok a hajába a tarkóján. Amikor elhúzódik, tekintetem újra találkozik izzó pillantásával, és érzem, hogy azok a tűzben égő kék szemek engem is lángra gyújtanak. Megszólal, a hangja önmagában is újra végigbizsergeti a gerincem, de amikor egyik kezemet az ölére vezeti, kéjes sóhaj szökik ki az ajkaimon. Ujjaim vágytól lüktető férfiassága köré fonódnak, eszembe jutnak az előző éjszaka emlékképei, a tekintete, a hangja, ahogyan a nevemet sóhajtotta... a gondolat nem is kicsit csábító, de aztán a fülemhez hajol és olyan ígéretet suttog, amitől nem csak újabb sóhaj szakad fel a mellkasomból, de egy pillanatra le is kell hunyom a szemem, hogy ne gyengüljek el. Keze végigsimít a hátamon, érintése felperzseli a bőröm, és amikor belemarkol a fenekembe, halkan felnyögök. Ajkai megtalálják a nyakam, másik keze felsimít a karomon, libabőrt hagyva maga után mindenhol.
A tarkóján pihenő szabad kezemmel felemelem a fejét, hogy forrón az ajkaira tapadhassak, és miközben kiélvezem az ízét, másik kezem ujjai finoman megszorulnak a vágya körül, de nem egészen azért, amiért ő hiheti.
– Nem hiszem, hogy valaha is elég lehetne belőled – súgom az ajkaira, miután épp csak annyira húzódtam el tőle, hogy ezt lehetővé tegyem. Elengedem odalent, de csak azért, hogy ismét teljesen magamhoz tudjam szorítani a testét, miközben újra szenvedélyes csókra hívom az ajkait. Másik kezemet is a nyaka köré fonom, így könnyedén tudom magammal vonni, miközben a falhoz hátrálok, egy pillanatra sem engedve el a száját. Hihetetlen, hogy még mindig ugyanúgy tudom kívánni, mintha először érinthetném, és minden egyes érintése olyan hatással van rám, mintha ő is először tenné, de a csókja édes ízét és a hozzám simuló testét érezve eszembe sem lenne megszakítani ezt az estét a feltétlenül szükségesnél előbb, amíg ő sem akarja. Egyik kezem a nyakáról lefelé simít a mellkasára, a hasára, ujjaim újra felfedezik forró bőre érintését, miközben egyik lábamat felhúzom a teste mellé és a csípője köré kulcsolom, hogy aztán a saját csípőm megmozdításával felidézzek bizonyos izgató mozdulatokat az este korábbi részéből.

⇜ make me feel ⇝

Axel & Aviva

A testem szinte még ki sem heverte az előző elsöprő orgazmust, Axel gyorsan megmutatja, hogy a tervei alapján nem is fog egyhamar megkönyörülni rajtam. Hozzám simuló teste és a testemben elmerülő ujjai együttesen szítják bennem tovább a tüzet, szinte még fel sem teszi azt a bizonyos kérdést, máris teljes egészében ő irányítja minden érzékemet. Ha akarnék sem tudnék ellenállni neki, így hamar az ölében találom magam, ahogy leül és odahúz. Csókjai égetik a bőrömet, érintése lángra gyújt, és ahogy neki tetszőn elrendezte a helyzetünket, nem kell sokat ösztönöznie ahhoz, hogy újra magamba fogadjam. Az érzésre felnyögök, és minden csak fokozódik, amikor egyik kezét a combjaim közé vezeti. Nem állít meg, amikor megmozdul a csípőm, így egyszerre három inger is támadja a testem, és akkor még nem is számítottam bele az érzést, ahogy a testünk szorosan összesimul és érzem sűrű lélegzetvételeit a bőrömön. Az érzések összefolynak, mint a világ a szemeim előtt, a testem remeg a kezei között, csak zihálni és nyögdécselni vagyok képes, kezeim az övéibe kapaszkodnak. Újra a nevét nyögöm tehetetlenül, mire érzem, hogy a másik keze is lecsúszik a testemen, hogy aztán a combomra markolva kényszerítsen gyorsabb mozgásra. A nyögéseim erősödnek, de engedelmeskedem az akaratának, bár nem hiszem, hogy hagyna más választást. Zihálása eljut hozzám és tovább borzolja az érzékeimet, a bőrömbe mélyedő fogai érzésére felszakad belőlem egy hangosabb nyögés. Érzem, hogy a testemen végigfutnak az ismerős remegések, de nem is csoda, hogy nem bírom tovább ezt az édes kínzást. Túl sok az inger, és mintha csak erre várt volna, a combomról a csípőmre teszi a kezét, hogy aztán hevesebben és mélyebben húzzon az ölébe és így magára. Egy pillanatra a nyögéseim is elhalnak a torkomban az érzés intenzitásától, az ő nyögése hallatán megremegek, a testem tehetetlenül vonaglik a kezei között, és szinte elég még néhány mozdulat, hogy felrobbanjon a szemeim előtt a világ. A gyönyör újra euforikus ködbe von, letaglózza a testem, érzem, hogy a lábaim is remegni kezdenek, miközben hangos nyögéssel megfeszülök az ölében.
Nem tudom, mennyi időbe telik visszatérni teljesen a valóságba, bár nem engedem el teljesen a talaját, ő végig ott van az érzékeimben. Érzem forró bőrét az enyémen, lélegzetét, ahogy verejtéktől gyöngyöző bőrömet simogatja. Zihálva, az újabb gyönyör hatása utáni ködós elmével és tekintettel nézek rá, ajkaim az övét keresik, de a visszatérésben sokat segít az is, hogy még mindig tökéletesen jól érzem magamban: továbbra sem végzett velem.
– Tényleg nem könyörülsz rajtam, igaz? – suttogom az ajkára rekedten, de a mosolyom és a szemem csillogása nem arról árulkodik, hogy megbántam volna az engedély megadását.

⇜ make me feel ⇝

Axel & Aviva

Tudhattam volna, mivel jár, ha elkezdek játszani vele, de az igazság az, hogy egyetlen pillanatra sem bánom, ami történik, még akkor sem, ha tudom, képes lenne szó szerint az őrületbe kergetni. És amikor engem is felhúz az ágyról, hogy aztán hátulról hozzám simulva kezét a lábaim közé vezesse, már biztos lehetek benne, hogy meg is fogja tenni. Ujjaival pótolja a hiányát a testemben, neve nyögésként gördül le az ajkaimról, de amikor a nyakamnál érzem, hogyan fújja ki a levegőt, miközben az ujjai mozgásának ritmusa is megváltozik, meg is jegyzem magamnak, milyen hatással tudok lenni rá... már amennyi épkézláb gondolatom még maradt a fejemben. A légzésem felgyorsul a fülembe súgott kérdés hallatán, megremegek a vágytól és a fejembe toluló képektől, de még van annyi erőm, hogy hevesen megcsókoljam. Engem karoló kezének ujjai a bőrömbe marnak, ahogy még jobban hozzásimulok, az érzéstől belesóhajtok a csókba, mielőtt megadnám neki az egyértelmű válaszomat. Látni a szemében, ahogy elsötétül a tekintete, és ettől is meg tudnek őrülni, de nem hagy sok időt, hogy kiélvezzem a látványt.
Az ágy szélére ül, aztán az ölébe húz, én pedig készségesen simulok a mellkasához. Megborzongok a csókjától, hagyom, hogy szétnyissa a lábaimat, és abból, ahogy elhelyezi őket, sejtem, hogy ismét megsemmisítő tervei vannak velem. Egy kicsit megemel, amire rásegítek a combjaimmal, aztán az ő sóhajával szinkronban nyögök fel, amikor érzem újra elmerülni a testemben. Forr a vérem, csókjai égetik a bőröm, kezei megtalálják a melleimet, aztán újra meghallom mély hangját a fülem mellett és megborzongok.
– Megőrjítesz – nyögöm lehunyt szemekkel, de mintha ez még nem lenne elég, egyik keze lesimít a hasamon, hogy aztán ujjai újra a lábaim közé csússzanak. Megremeg a testem, ajkaimon újabb nyögések nyernek utat maguknak, és bár nem kaptam erre vonatkozó utasításokat, a csípőm megmozdul, és kénytelen lesz erővel megállítani, ha nem akarja, hogy folytassam. A fejem hátrahajtom és egy kicsit az övének döntöm, le kell hunynom a szemem egy pillanatra, kezem az övébe kapaszkodik, de nem próbálom megállítani egyik ingert sem, amivel épp kínoz. Körkörös mozdulatokat írok le a csípőmmel, és áldom az eget, hogy sokat kellett foglalkoznom a testemmel, mert nem okoz gondot, hogy egy kicsit megemeljem és visszaengedjem magam. Zihálva, nyögdécselve próbálom megőrizni a józan eszem, pedig képtelenség, túl sok érzés, túl sok inger támad egyszerre. A testemen izzadtság gyöngyözik, újra, körmeim belemélyednek a karjába, jobb kapaszkodó híján.
– Axel... – A neve nyögés és sóhaj kéjes elegye az ajkaimon, pedig fogalmam sincs, mit akarok neki mondani. A testem szinte reszket az érintése alatt, és saját magam ellen dolgozok a csípőm mozgásával.

⇜ make me feel ⇝

Axel & Aviva

A mámor elemi erővel csap le rám, mint ahogy csak ő tudja megszüntetni számomra teljesen a külvilágot. Ahogy elhúzza nekem a pillanatot, aztán nyugtató csókokkal és simításokkal kényezteti lassan csillapodó testem, újult erővel ébreszti fel az érzékeimet és az érzéseimet egyaránt. A testem viszont pontosan tudja, hogy ezzel még nem végeztünk, nem engedem át magam a kellemes zsibbadtságnak, inkább rá koncentrálok újra, amint visszatértem a valóság talajára.
Halk nevetést csal elő belőlem, ahogy körbenéz, de a nyaka közelsége túlságosan csábító ahhoz, hogy ne kóstoljam meg. Rekedt, halk hangja végigbizsergeti a testem, válaszára megjelenő mosolyomat nyaka forró, illatos bőrébe rejtem. A csípőm vágyakozón mozdul meg, pedig még szinte el sem múltak a gyönyör utózöngéi. Forró csókban találkozik az ajkunk, aztán a szám végigsimítja az állát is; úgy érzem, képtelen vagyok betelni vele. Halkan suttogok a fülébe, de szinte érzem, milyen hatással vagyok rá, már azelőtt, hogy tényleg meg is mutatná. Ahogy a csípőm újra megmozdul, mély lélegzettel szorítja az ágyhoz a sajátjával, én pedig felnyögök az érzésre, ahogy mélyen belém csúszik. A szavai és ahogy mondja őket, az a tekintet, mivel rám néz, újabb halk nyögést csalnak elő belőlem, de ettől még elmosolyodom, azzal a szemtelen mosollyal, ami egyszer már bajba sodort. Szenvedélyesen viszonzom a csókját, ajkaira sóhajtom az érzést, amikor tenyere megtalálja a mellemet. Úgy játszik velem, mintha testem nem kívánná ismét hevesen, pedig ezt nagyon is jól érezheti.
Amikor elhúzza az ajkait, a hiányuk szinte fáj, de kárpótol az az izzó, éhes tekintet, amivel rám néz. A testem már-már csalódott, amikor teljesen elhúzódik, de hagyom, hogy felhúzzon az ágyról. Eleinte azt hiszem, időközben kitalálta a megfelelő helyszínt - akkor kezdek először rosszat sejteni, amikor megállít az ágy mellett és ő szorosan a hátamhoz simulva magához karol. Aztán a másik keze elindul lefelé a testemen...
– Axel! – nyögök fel elkínzottan, amikor megérzem magamban az ujjait. A fejem hátrabukik a vállára, elnyílt ajkaimon sűrűn kell vennem a levegőt. Belekapaszkodok engem ölelő karjába, bár tudom, megtartana, ha elkezdene remegni a térdem. Aztán meghallom a fülemnél a kérdését, elmélyült hangja és a szavak mögött megbúvó ígéretek hatására az egész testem libabőrös lesz. Eszembe jut, mit volt képes művelni velem, és ettől már tényleg megremeg a térdem, a vágy pedig megállíthatatlanul ömlik szét bennem.
Testemet az övének simítom, még jobban, már ha ez egyáltalán lehetséges, fenekem izgatóan mozdul az öléhez. Egyik kezem felemelem, a fejemet oldalra fordítom; élvezettel túrok bele a hajába újra, miközben elködösülő szemeim az övéit kutatják. Magamhoz húzom, heves csókkal mondom el neki, mit művel velem, mielőtt újra ránéznék, a szemeimben látszik, milyen elemi erővel égek iránta ismét, vagy inkább még mindig.
– A tiéd vagyok – sóhajtom, vagy az ujjai miatt inkább nyöszörgöm az ajkaira. – Azt teszel velem, amit csak akarsz. – Kockázatos szavak ezek, emlékezve a tapasztalatokra, de egyetlen porcikám sem akar ellenállni neki, semmilyen szempontból. Őt akarom, úgy, ahogy van. Úgy, ahogy akar engem. Még akkor is, ha  végére azt is elfelejtem majd, ki vagyok.

⇜ make me feel ⇝

Axel & Aviva

Ahogy nekem is szükségem volt olyan pillanatokra, amikor egy kis szünetet kellett beiktatnom a mozgásba, mielőtt túl hamar magával ragadott volna az élmény, úgy ő is megállít nem sokkal azután, hogy ajkaink szenvedélyes csókban forrnának össze. Engedelmeskedem, ahogy belé kapaszkodva hagyom azt is, hogy maga alá gyűrjön. Ajkai forró csókokkal halmozzák el a bőröm, elhaló sóhajokat csalva elő belőlem még úgy is, hogy egyelőre nem mozdul meg, de aztán ahogy újra mozogni kezd, újra elveszi az eszem. Lassan és mélyen merül el bennem újra és újra, ujjaim elvesznek a hajában, míg másik kezem a hátába kapaszkodik, amikor pedig egy kicsit felgyorsít, vágyakozó nyögéseim elvesznek egy újabb forró csókban. Az eső után a forróságtól már szinte teljesen megszáradt bőrömön már verejték gyöngyözik, a vérem forr, aztán elkövetem azt a hibát, hogy egyik lábamat a csípője köré fonom. Ezzel ugyanis még intenzívebbé teszem az élményt, és hiába próbálom elnyújtani magamnak az érzést, szinte látom a szemeiben fellobbanó tüzet, és ebből tudom, hogy nem fog megkegyelmezni nekem.
Ujjai a combomról a nyakamra költöznek, határozott fogására újabb remegés fut végig a gerincemen, elhaló sóhajjal, zihálva veszek el izzó tekintetében, aztán érzem, hogyan gyorsít újra a tempón, lassan de biztosan minden maradék akaraterőt lerombolva bennem. Lábam szorosabban öleli körbe a testét, ahogy kezeim is intenzívebben kapaszkodnak belé, körmeim újabb vörös csíkokat hagynak a bőrén, de a felerősödő nyögéseim és a testemen végigfutó remegések is bizonyítják, mennyire jó úton jár. Magamhoz húzom egy újabb csókra, de ez már szinte csak arra jó, hogy ajkai íze az utolsó gátat is ledöntse bennem, ami még a felszínen tartott. Újabb remegés fut végig rajtam, a testem az övének feszül és a körmeim is ott hagyják a nyomukat a hátán és a tarkóján, az ajkaimon pedig elhal egy hosszabb nyögés. A gyönyör letaglózza a testem, a szó lehető legeuforikusabb értelmében, ő pedig tesz róla, hogy ez az élmény minél jobban elnyúljon, ugyanis nem hagyja abba a mozgást addig, míg a rajtam végigfutó remegések nem csillapodnak. Ajkai a nyakam bőrét égetik, ujja finoman simítja az arcomat, miközben a testemen végigvágó élmény lassan alább nem hagy. Zihálva, meg-megremegve fekszem alatta, ha képes lennék értelmes gondolatokat megformálni, el sem hinném, milyen játszi könnyedséggel képes megsemmisítő hatást gyakorolni rám, de ez most nem az a pillanat, amikor ilyesmivel foglalkozom. Apró, nyugtató csókokkal halmoz el, ahol éppen ér, ujjai csillapítón simítják a bőrömet, míg lassan visszakapcsolódok a valóságra.
Ahogy a tekintetem lassan kitisztul és megpillanthatom engem figyelő szemeit, elégedetten, szinte macskamód mosolyodom el, és ahogy magához szorít, engedelmesen simulok hozzá, átkarolva a nyakát, végigsimítva forró bőrét. Suttogására lehunyt szemekkel mosolyodom el, ajkaim megcsókolják a halántékát, aztán végigsiklanak az arcán, hogy aztán újabb csókban forrhassunk össze. Amikor felemeli a fejét és körbekémlel, halkan, rekedtesen nevetek fel, szinte ki tudom olvasni a gondolatokat a szemeiből, és már szinte ettől újra forrni kezd a vérem.
– Mit forgatsz a fejedben? – dorombolom a nyaka csábító ívébe, mielőtt megcsókolnám, aztán a nyelvemmel is megízlelném ott a finom bőrt.
Apró csókjai újabb és újabb bizsergést küldenek végig a gerincem mentén, lehunyt szemekkel mosolyodom el a kényeztetésre, nem mintha a testem nem lenne még mindig tökéletesen ráhangolódva az övére. Szinte most vágott végig rajtam a gyönyör, de máris érzem, ahogy újra forrni kezd a vérem, amihez mondjuk az érzés is jócskán hozzájárul, hogy még mindig mélyen a testemben van. A csípőm megmozdul, lassan és csak egy kicsit, de épp eléggé ahhoz, hogy a vágy újabb hullámát küldje végig a testemen. Beletúrok a hajába, magamhoz vonom az arcát és szenvedélyesen megcsókolom, kiélvezve az ízét, aztán ajkaimmal végigsimítom állkapcsa csábító vonalát.
– Hol szeretnél megkapni? – suttogom a fülébe forrón, rekedten, miközben másik kezemmel lassan felsimítok az oldalán. – Sok kabin van... és itt is van még bőven hely – pillantok a hálóban elhelyezett asztalra és az alacsony szekrényre az ablak vonalában, mielőtt tekintetem visszatérne az övéhez, ajkaim pedig végigsimítanák az övéit. A csípőm újra megmozdul, mintha csak meg akarnám őrjíteni... és talán meg is akarom.

⇜ make me feel ⇝

Axel & Aviva

Sejthető volt, hogy a bennünk tomboló intenzív vágyakozás nem sokáig hagyja majd, hogy eltoljuk azt a pontot, amikor a testünk végre eggyé válik. Minden egyes csókja, érintése és sóhaja tovább forralja a vérem, a látványa és a tekintetében égő tűz pedig szinte felemészt. Amikor kezével arra ösztökél, hogy folytassam azt az édes kínzást a csípőm mozgatásával, amivel érzéki súrlódást okozok köztünk, elkezdünk táncolni az önuralmam utolsó szálain, de érzem és látom, hogy neki is küzdenie kell, hogy ne akarjon azonnal még többet. Még érzem az ízét a nyelvem hegyén, amikor kezei valami egészen másra ösztönöznek, és amikor a csípőm megfelelő szögbe mozdításával, majd visszaengedésével végre magamba fogadom, felnyögve élvezem ki az érzést. A nyögése végigbizsergeti a gerincem, érzem, hogy néz, de én egy pillanatra lehunyom a szemem, csak azután tekintek rá szempilláim árnyékából. Tekintetem szinte felfalja, megrészegít a látvány, ahogy alattam fekszik, forró bőrén itt-ott még megcsillan a nedvesség, izmai feszülten várják, hogy megmozduljak, szemei pedig úgy figyelnek, mintha egyetlen pillanatot sem akarnának elszalasztani. Úgy érzem, soha nem tudnék betelni ezzel a látvánnyal és érzéssel, hát még azzal a sóhajjal, ami utat tör magának elnyílt ajkai között.
A légzésem az övével együtt gyorsul fel, ahogy mozogni kezdek rajta, ujjaim bejárják a felsőtestét, tekintetemet képtelen vagyok elszakítani róla, az összes érzés és a látvány egyszerre hat rám megsemmisítően. Nem tudom és nem is akarom visszafogni halk nyögéseimet, a mozdulataimra adott reakciói és sűrű lélegzetvétele ugyanúgy hatással van rám, mint az érzés, amit a mozgásommal keltek. Ujjai hátrébb simulnak, a fenekembe mélyednek, hogy segítsen fenntartani a tempót, és ez akkor sem szakad meg, amikor felülök és őt is felhúzom magamhoz. Csak egy pillanatra állok meg, mélyen a testembe fogadva őt, míg arcát a kezeim köze fogva magamba iszom a látványát és elveszek szemeinek vágytól ködös örvényében. A testemben tomboló forrósággal szinkronban árad szét a mellkasomban a jól ismert érzés, ajkaim szenvedélyesen forrnak az övéire, a csípőm pedig újra megmozdul. Nyögéseim elvesznek a heves csókban, minden érzékemet ő tölti ki, érzem, ahogy lekapcsolódok a valóság fonaláról és nem marad semmi más a fejemben rajta kívül.
Megállít, forró csókjai hirtelen ott vannak mindenhol, aztán magához szorítva fordít a helyzetünkön. Elhaló sóhajokkal fogadom ajkait felforrósodott bőrömön, fejemet oldalra billentve kínálom fel neki a nyakam, miközben egyik kezem nedves hajába túr, a másik pedig a lapockájára simul. Érintése égeti a combomat, ujjaim belemélyednek a bőrébe és halk nyögés tör fel a torkomból, ahogy lassan mozogni kezd. Az érzések eltompítanak minden mást, de még mindig nem vagyok képes lehunyni a szemem, tekintetem egyetlen pillanatra sem szalasztja el őt, az arcát, a szemeit, a látványt, ahogy az izmai megfeszülnek, miközben támaszkodik és mozog. Nem gyorsít fel nagyon, mozdulatai mélyek, erősek, de nem túl hevesek, ugyanaz a szenvedély ég bennük, mint ami meghatározza ezt az egész éjszakát. A nyögéseim így is felerősödnek kissé, zihálva viszonzom forró, édes csókját, a tarkójánál fogva tartva magamnál. Másik kezem bejárja a hátát és az oldalát, élvezve a bőre érintését és az izmok játékát, de egy-egy mélyebb lökésnél önkéntelenül is a bőrébe mélyednek a körmeim. Teljesen elveszi a józan eszem, hiába kapott most helyet a szenvedély a hevesség helyett, ugyanúgy megőrjít az érzés, az íze az ajkaimon, a zihálása, a látványa... Tarkóján nyugvó kezem az arcára csúszik, elnyílt ajkakkal figyelem őt, hüvelykujjam végigsimítja puha ajkait. Egyik lábamat a csípője köré kulcsolom, amitől az érzés még intenzívebbé válik, én pedig felnyögve marok erősebben a hátába. Érzem, hogyan kezd az összes őrjítő inger egyetlen érzéssé összeállni, újabb csókra húzom magamhoz, pedig már nem vagyok képes józanul cselekedni sem. A testem megremeg, körmeim belevájnak a bőrébe, próbálom egy kicsit még visszatartani az érzést, hogy elnyújthassam ezeket a pillanatokat, de nem tudom, meddig leszek rá képes.

⇜ brand new world ⇝