if he's as bad as they say then I guess I'm cursed looking into his eyes I think he's already hurt
Hagytam, hogy kitartóan kutassa a tekintetem, miután megállított a fürdőszoba ajtajában, és mélyen magamban éreztem, hogy ezúttal megváltozott valami. Jól emlékeztem még azokra a percekre, amikor azért hagytam ezt neki, mert tudtam, hogy ő a pakhan, és ezért úgy éreztem, hogy nincs más választásom, mint kiteríteni előtte a lapjaimat - még ha nem is tettem szívesen és ezt nyilvánvalóvá is tettem. Ezúttal azonban... nem ez volt a helyzet. Most azt akartam, hogy lásson a lelkemig, hogy lássa: ez nem színjáték, nem hazugság. Nem tudtam, mi következik, de meg akartam tudni, mi lesz, ha hagyom magam elvinni ezzel a sodrással. Akármit jelentsen is. A kérdésemre tagadással válaszolt, amivel nem feltétlenül értettem egyet, Ivant és a szándékait ismerve, de okosabb voltam annál, mintsem nyíltan ellentmondjak neki. Egyébként sem tudhattam, pontosan hogyan fogja majd kiadni a parancsot; elvégre létezhetett az a fokú fegyelem, ami még Ivant is rábírta, hogy fogja be a száját. Abban nem kételkedtem, hogy tiszteli Vladimirt, de abban igen, hogy nyílttá fogja tenni, kitől jön az utasítás, és erre rá is erősített. – Nem fogom – ígértem, és tudtam, hogy nincs szükség esküdözésre. Úgyis kiolvasta volna belőlem, ha csak a bolondját járatom vele, de ez egyébként sem szerepelt a szándékaim között, sem rövid, sem hosszútávon. Inkább a kádhoz léptem, elmosolyodva figyelve őt, ahogy követett engem. Láttam, hogyan nézi végig, ahogy lassan kigomboltam az inget magamon, de én sem maradtam el sokkal mögötte. Lecsúsztattam az anyagot a vállaimról, félretettem az egyik mosdókagylóra, majd elfogadtam a felém nyújtott kezét és magam is beléptem a kád kellemes, forró vizébe. Kényelmesen elfértünk a tágas fürdőkádban, könnyedén el tudtam helyezkedni előtte, hátamat a mellkasához simítva, kellemesen felsóhajtva az érzéstől. A víz simogatta és felmelegített a bőrömet, az pedig, hogy éppen vele ültem itt, kellemes bizsergést csempészett a mellkasomba. A szavaira lassan, értőn mosolyodtam el, mielőtt kinyitottam volna a szemeimet. – A betegség megteszi egy ideig – értettem egyet. Ez volt a legáltalánosabb kifogás, lényegében mindenre: nevelési időszakra, egy verés következményeinek kiheverésére, eltűnésre, nem kívánt terhességre... kisajátításra. Szinte éreztem, hogy ez Ivant hamar a környékemre fogja vonzani a maga kérdéseivel, de igyekeztem hinni abban, amit Vladimir mondott. A parancsok megtagadását mondjuk egyébként sem néztem volna ki belőle, így legfeljebb egy kellemetlen beszélgetéssel kellett számolnom. Lehunyt szemekkel sóhajtottam fel a simítására, a libabőr végigfutott az érintése mentén a nyakamon. Elmerültem egy kicsit az érzésben, csak ezután nyitottam ki újra a szemeimet, továbbra is kényelmesen a mellkasának dőlve helyezkedve úgy, hogy a fejem a vállára döntve és kissé oldalra fordítva láthassam őt is. – A könyvtárban... tényleg elhittem, hogy látni sem akarsz többé – szólaltam meg. A hangom puha volt, nem vádló vagy sértett, inkább kíváncsi. Azt mondta, nem akarja, hogy kimondatlan szavaim vagy gondolataim legyenek, ezért mertem szóba hozni ezt is; valami azt súgta, hogy ha a mai este mégis úgy alakul, hogy Tatjana lesz a partnere, talán így is maradt volna. Vagy csak ideig-óráig? Nehéz lett volna eldönteni. – Ma este változott meg valami? – kérdeztem az arcélét tanulmányozva.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Vas. Márc. 20, 2022 7:11 pm
Sienna & Vladimir
Túl jól ismertem az embereket ahhoz, hogy lemondjak olyanokról, akikben megláttam valamit; tényleg nem vonhattam le messzemenő következtetéseket, nem állíthattam azt, hogy jó döntést hozok, de meg akartam adni neki az esélyt, hogy bizonyítson. Láttam benne valamit, és azt akartam, hogy láthassam kiteljesedni, miközben végre rátalál saját magára. Nem lehetett hálás a sorsért, amit kapott Istentől, azért főleg nem, ahogyan bántak vele, elég volt arra a férfira gondolni, aki az öltözőjében akarta megerőszakolni. És bizonyára nem kapott gyengédebb bánásmódot a fiamtól sem, de a kettejük visszamenőleges ügyébe nem volt beleszólásom; engem a jövője érintett, abban pedig aligha játszott szerepet Dimitriy vagy Ivan; ők már nem hozhattak döntést felette. Innentől ez az én felelősségem és az én előjogom. Még ha meg is bánom, és talán újra végigjárom a poklok poklát, de nem hagyom elkallódni. Pedig majdnem megtettem, mikor a születésnapi parti után egyértelműsítettem a szándékaimat. Tény, hogy soha többé nem akartam látni, mert akkor még nem értettem.Mintha most értenék bármit! Tenyerem gyengéden simult a vállára, miután besétáltam a fürdőbe, szinte rögtön megállítva a mozdulattal, a tekintetem pedig folytonosan kutatta az arca minden apró rezdülését. Túl jó emberismerő voltam; tudtam, hogy ezen az arcon egy csepp megjátszás sem kap jelenleg helyet, a melegség pedig, ami megtöltötte a szemeit, egy pillanatra megborzongatta a mellkasomat.- Nem fog rákérdezni. - Nem akartam ragozni, Ivan dolga az utasítások követése volt, nem pedig azok felülbírálata. Amúgy is okos fiú volt, nem véletlenül gyarapította a mi sorainkat, át fog látni a szitán, még ha arra nem is szándékoztam lehetőséget adni neki - vagy bárkinek -, hogy rájöjjön, az én kezem van Sienna szabadságolásában. És mint minden alkalommal, most is a szokásos kártyát tudtam bejátszani. - Nem fogja tudni, hogy kitől jött az utasítás. Te se mondd el neki. -Mondtam, bár valószínűleg tudta magától is, hogy meddig mehet el; arra vonatkozóan még nem volt ötletem, hogy hogyan is fogom kivitelezni, miként fogom vele tartani a kapcsolatot anélkül, hogy bárkinek is szemet szúrna. Közben nem vettem le róla a szemeimet, elengedtem a vállát, hagytam, hogy ellépjem tőle, de ezúttal követtem az útját a kádig. Végignéztem, ahogy kigombolja a magán viselt ingemet, egy másodpercet sem szalasztva el, ezzel egyidejűleg elmerülve a forró, kellemes vízben, kinyújtva felé a kezem, hogy csatlakozzon hozzám, úgy helyezkedve, hogy hátával a mellkasomhoz simulhasson - már ha Ő is szeretné. Csak akkor szólaltam meg újra, amikor már az Ő teste is víz alá merült. - Betegséggel fogunk kezdeni. A többit még... ki kell találnom. -Zártam le a mondanivalómat, halk sóhajtással szakítva félbe saját magam. A betegség is csak ideig-óráig jelentett kifogást. - Többé senki nem emelhet rád kezet. - Simítottam végig a nyakán, ütőere vonalán, közben jólesően dőlve hátra a kádban.
coded by eirik
Vendég —
“if he's as bad as they say, then I guess I'm cursed, looking into his eyes, I think he's already hurt
Vladimir&& Sienna
Még mindig olyan érzés volt, mintha egy befagyott tó jeges felületén kellett volna átevickélnem a túloldalra, csak épp fogalmam sem volt róla, mi vár majd a túloldalon, vagy épp hogy mikor szakad be alattam a jég egy óvatlan mozdulatra. Furcsa, ellentmondásos helyzet volt ez, mert Vladimir tekintete akkor is sokatmondó volt, ha nem engedett túlságosan be, ha nem mutatott meg magából csak nagyon keveset, mert a szemei így is beszéltek hozzám. Mintha maga a jég is azt suttogta volna, hogy menjek tovább előre, csak vigyázzak, hová lépek. Az üzenet valami ilyesmi lehetett; nem akart bántani, de nem félt volna megnyílni alattam, hogy aztán a jeges víz elnyeljen és megfojtson egy óvatlan lépés vagy mozdulat hatására. A legfurcsább viszont az volt ebben az egészben, hogy mindeközben még mindig ez volt a legtöbb, amit valaha, valakitől kaptam. Ivan nyilvánvalóan a képembe röhögött volna ennek hallatán, az orrom alá dörgölte volna a lakásom és a felemelkedésem tényét, mert ő csak eddig látott, az ő szemében már ez is túl sok volt, több, mint amit egy kurva érdemelt volna, de épp ez volt a különbség köztük és Vladimir között. Ők egy darab húsként tekintettek rám, míg Vladimir... embernek látott. Egy nőnek. Akinek talán esélyt adott volna a létezésre. És akármilyen hihetetlennek is tűnt ez, hogy megkaphatnám, hogy pont tőle... én már azért a talánért is hálás voltam. Ezért is döntöttem úgy, hogy az egyetlen dolgot fogom tenni, amit tehetek: elfogadom, akármi jön is. Azt hiszem, ezt neki is sikerült átadnom, mielőtt a fürdőbe indultam volna. Elkezdtem fürdővizet engedni, csempészve bele egy kevés kellemes illatú habot is, aztán míg a kád lassan feltöltődött vízzel, már épp elindultam volna érte kifelé, de az ajtóban megtorpantam, amikor ő is odalépett. Finom borzongás futott végig a vállamon az érintése nyomán, de a tekintete olyan erősen vonzotta az enyémet, hogy ha akartam volna sem tudtam volna másfelé nézni. A hangja határozott volt és tárgyilagos, és bár a szívverésem hevesebbé vált egy kissé - érezve, hogy egyfajta döntést biztosan meghozott -, a mondandója első részére is bólintottam egy aprót. Ezzel még nem mondott sokat, de az előbb fogadkoztam, hogy ő dönt és én el fogom fogadni, ehhez pedig tartani is akartam magam. A következő szavai viszont már sokkal többet mondtak, és bár ettől a sokkal többtől még hevesebben kezdett verni a szívem, nem reagáltam túl hevesen és nem is vontam le messzemenő következtetéseket. A józan eszem még dolgozott, legalábbis annyira, hogy tudjam és felfogjam: ez még csak egy kis lépés, amit bármikor visszavonhat. Nem éltem álomvilágban, tudtam, hogy nem az ígéret földjén járok, semmilyen értelemben. – Rendben – egyeztem bele egyszerűen, mert ez volt a dolgom, és mert egyébként sem mondtam volna ellent neki. – Mit mondjak neki, ha rákérdez? – tettem még hozzá egyetlen fontos kérdést. Nem fogalmaztam bele, hogy esetleg, Ivan egyik legjövedelmezőbb befektetése voltam, teljesen természetes volt, hogy rá fog kérdezni, én pedig Vladimir döntései nyomán ugyanazt akartam követni, amit ő is meghatározott magában. Persze nem gondoltam olyasmire, hogy majd egyenesen a parancsba lesz foglalva, hogy kitől jön, sejtéseim szerint a legkézenfekvőbb magyarázat volt az esélyes itt is - a betegség -, de biztos akartam lenni benne. Csak ezután mosolyodtam el, mert nem akartam, hogy esetleg félrevezetési szándékot lásson egy mosoly mögött, aztán elléptem tőle, hogy megnézzem a vizet. Már egész szépen kezdett megtelni a kád, a hőmérséklet pedig tökéletes volt, ezért mosolyogva hátrapillantottam rá a vállam felett, téve egy invitáló mozdulatot a fejemmel, aztán lassan elkezdtem kigombolni magamon az ingét. A vízben egyébként is gyorsan feleslegessé vált volna a takarása.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Vas. Márc. 20, 2022 9:11 am
Sienna & Vladimir
Túl korainak tűnt messzemenő következtetésekbe bocsátkozni; bár azt nem mondanám, hogy minden olyan gyorsan történt. Hetek, ha nem hónapok óta tartott ez a furcsa tánc kettőnk között, és bár nem akartam vele kivételt tenni, vagy esélyt adni arra, hogy az ujjai köré csavarjon, egyelőre úgy tűnt, hogy megtaláltam az arany középutat. A legutóbbi találkozásunk óta volt időm végigrágni a meghozott döntésemet, még ha nem is tűnt logikusnak, főleg nem megfontoltnak. Mit akarhatna egy hozzám hasonló, idősödő, komor és merev maffiavezér egy hozzá hasonló, élettel teli, fiatal nőtől? Egy escort lánytól? Arra nincs szükségem, hogy bárki legyezgesse a büszkeségem, mert azon férfiak közé tartozom, akiknek ehhez nem kell nő. A feleségem árulása óta amúgy is kézenfekvőbb volt meghúzni a határt; nem is esett nehezemre, mert senki nem tudott maradandót alkotni vagy mély benyomást tenni rám. Tudtam, hogy mit, mikor és hol akarok, és nem engedtem, hogy bárki csak úgy felülírja egy csábos mosollyal, vagy egy ringó csípővel. És Ő sem tűnt kivételnek; Dimitriy kellett ahhoz, hogy kitűnjön a tömegből, és felkeltse a figyelmem, mert ismertem annyira a fiam természetét és szokásait, hogy tudjam, Sienna-nak valamiben különlegesnek kell lennie ahhoz, hogy ilyen szintű figyelemmel tüntesse ki. Akkor, amikor meghoztam a döntésem és eltiltottam a lánytól, még nem értettem; egyszerű üzleti húzásnak tűnt annak érdekében, hogy semmi ne vonja el a fiam figyelmét a házassága körüli teendőiről, ráadásul bármi is állt a szerződésben, bármi is kötötte a feleségéhez, a látszatra ugyanúgy adnia kellett. Ebben nem ismertem tréfát, így Sienna-ról le kellett mondania. Még ha ezzel ki is vívtam a legősibb gyűlöletet, amit egy fiú az apja iránt érezhet. Egyszer talán majd megérti; talán. Most, hogy itt állt velem szemben, és csupán az ingem takarta a gyönyörű, formás testét, hallottam elsuttogott szavait, mielőtt a fürdőbe sétált volna, hirtelen tisztulni kezdett a kép. Rögtön megtalálta a helyét az életemben, tudta, hogy helyettem nem hozhat döntést, és szavai egyértelműen el is árulták, hogy ezzel teljesen tisztában van; jól tudtam, hogy mit kell majd tennem, ha a helyzet úgy kívánja, és habár evickéltem ebben a kettőnk közötti bensőséges, kellemes légkörben, nem lennék hajlandó kockáztatni miatta. Mégsem akartam, hogy bárki csak úgy hozzáérjen. Magamnak akartam. Csak egy perc elteltével követtem őt a fürdőbe, az ajtóban találkozva vele, tenyerem pedig gyengéden simult a vállára. Szinte rögtön a tekintetébe mélyesztettem a sajátomat, az arcom pedig végig rezzenéstelen maradt, ahogy szóra nyitottam a szám.- Holnap vissza fogsz menni a lakásba. - Úgy kezdtem bele, mintha éppen a napi menetrendjét készülnék vele megosztani, bár ez talán nem is járt volna túl messze az igazságtól. - Ivan utasításba fogja kapni, hogy egy ideig ne szervezzen ki sehová. Senkinek. - Az utolsó szóra erős hangsúlyt fektettem, érezhette, hogy ebben nem tűrök ellentmondást; vagy inkább ebben sem. A gondolatot, miszerint hasznot remélt a velem kezdett titkos légyottokból, nagyjából elengedtem, de továbbra is résen voltam. Nem hagytam sem másnak, sem neki, hogy elaltassa a gyanúmat, mégis csak ez volt az életem.
coded by eirik
Vendég —
Vladimir & Sienna
like planets colliding you stare in my eyes and I watch it ignite in you
Furcsa érzések kavarogtak bennem, noha ezek közül egyik sem volt kellemetlen, vagy akár csak negatív irányú. Egyszerűen csak szokatlan volt ez a helyzet, a tény, hogy maradásra kért és én maradni akartam, nem is beszélve arról, hogy ennek ellenére mintha egyikünk sem tudta volna pontosan, mihez kezdjen a helyzettel. Nem volt kínos pillanat, inkább valahol vicces, hogy két felnőtt ember mintha valami teljesen újat tapasztalna. Éreztem magamon a tekintetét, miközben begomboltam az inget a testemen, de a szám sarkában bujkáló mosolyon kívül más nem árulkodott erről. A fürdés ötlete ártatlan kérdésként fogalmazódott meg a fejemben, de éppen abban a pillanatban, amikor az ő arcán is megjelent egy mosoly, eszembe jutott egy nagyon is hathatós emlék, ami minket már a fürdéshez kötött, ezért egy kicsit helyesbítettem. Közelebb lépett, és bár szinte vártam, nem érintett meg; annál többet mondott viszont a kérdése. – Szívesen – válaszoltam elmosolyodva. Nem voltam benne biztos, mennyire tudjuk majd távol tartani magunkat egymástól, de azért az ilyesféle gondolatok nem épp afelé tereltek, hogy visszakozzak. Eszembe jutottak viszont a korábbi szavai, amiket nehezen tudtam volna feledni akkor is, ha akartam volna. És bár tényleg nem akartam rákérdezni, hozzászokhattam volna már, hogy ő úgy olvas bennem, mint egy nyitott könyvben. Kérdésére felpillantottam rá, érintése végigbizsergette a bőrömet, és ahogy a nyakamhoz, majd a vállamhoz ért, a libabőr is finoman végigfutott rajtam, bár ezt az ing anyaga most eltakarta. – Eszembe jutott, amit mondtál – ismertem be. Nem akartam neki hazudni; úgyis átlátott volna rajtam. Nem bocsátkoztam hosszabb magyarázatba, úgy sejtettem, magától is ki fogja találni, mire gondolok. – De nem akarlak erről kérdezni – tettem hozzá, és tudtam, hogy látnia kell: ezt is ugyanolyan komolyan gondoltam és őszintén mondtam, mint az előző szavakat. Elmosolyodva álltam fel az ágyról, majd elé léptem, és tényleg nem volt bennem túlzott kíváncsiság, neheztelés, vagy épp reménykedés. Már így is sokkal többet adott nekem, mint ami járt volna, vagy amit remélhettem volna, ezért eldöntöttem, hogy a legbölcsebb megoldás sodródni az árral. És ehhez tartani is akartam magam. – Úgyis tudni fogod, hogy mit kell tenned – simítottam az arcára a tenyerem, mielőtt megcsókoltam volna a szája sarkát, de ebben most nem csábítás volt, inkább... nem is tudom. Talán a bizalom és a beletörődés egy furcsa keveréke. Tudom, hogy eddig vagy elmenekült vagy engem küldött el és ennek most is meg volt az esélye, de szerettem volna hinni abban, hogy ha most is ez lesz, akkor sem tud majd összetörni. Elléptem mellette, célba véve a fürdő ajtaját, odabent pedig nem fogadott kevesebb luxus vagy tér, mint a szobában, de ez még mindig nem olyasmi volt, amitől aléltan rogytam volna bárki karjaiba. Inkább odaléptem a jókora fürdőkádhoz, feltűrtem az ing ujját és elkezdtem vizet ereszteni bele, kezemmel találva meg a megfelelő hőmérsékletet. Megszagoltam a kád szélére helyezett habfürdő feliratú tubust is, és mivel kellemesnek találtam az illatát - nem túl fűszeres, édes, vagy nőies -, egy keveset abból is tettem a vízbe. Ha pedig Vladimir nem jött utánam, kimentem hozzá, míg a víz lassan megtöltötte a kádat.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Jan. 08, 2022 12:46 pm
Sienna & Vladimir
Túl sok kérdést vetett fel az, ami közöttünk kezdett kibontakozni. Először csupán a hétköznapi, fizikai vonzalomra fogtam az egészet, de ahogy egyre többször keresztezte az utamat, inkább értelmet nyert valami egészen más, amit nem tudtam megnevezni. Talán nem is akartam. A menekülési ösztön azonban az első pillanattól kezdve ott dolgozott bennem, ezer és ezer kifogást gyártva, hogy eltűnjön a fejemből és az életemből. Öreg voltam már az ilyen játékokhoz, mégis, amit lángra lobbantott bennem, sokkal inkább hasonlított egy fiatal felnőtt férfi vágyaira. Ráadásul ezer éve nem aludt mellettem senki, nem osztozkodtam az ágyamon, és eddig ezt a távolságot még tőle is megtartottam. Ha holnap hazamegy, egy egészen új típusú helyzetet kell majd megértenem, feltérképeznem, és döntenem róla. De ő már igazán tudhatta, hogy az én életemben minden a döntések körül forgott. Ezt pedig minden alkalommal megízleltettem vele is. A tekintetem végigsuhant az alakján, miután magára húzta az ingemet. Már értem, miért mondják, hogy a nőknek egész jól áll ez a viselet; egy pár pillanatra én is belefeledkeztem a bámulásába, hisz az az ing nem takart túl sokat. Kérdésére elmosolyodtam, de mielőtt bármit mondtam volna, már folytatta is. Még bennem is élénken élt az az este, mikor meglőttek; rá voltam utalva, én pedig a frissen összevarrt sebem ellenére sem tudtam ellenállni a bájainak. Ez mondjuk azóta sem változott. Mintha rajta is zavart véltem volna felfedezni, ami furcsa tapasztalás volt azok után, ami annyiszor történt már közöttünk. Mégis, mintha a ma este lett volna igazán a kezdete valaminek. Ez pedig egyszerre volt izgalmas és ijesztő. Főleg nekem, az én életemben, az én pozíciómban. Az ő szerepéről már nem is beszélve a családunk életében. Csak ekkor jutott eszembe Dimitriy, és az, amit jelentett neki Sienna hosszú éveken keresztül. - Egy forró fürdő jólesne. - Alig láthatóan biccentettem, majd közelebb léptem hozzá, de nem nyúltam utána. - Csatlakozol hozzám? - Még mindig nehezen jöttek a szavak, javarészt úgy viselkedtünk egymással, mint két kamasz, akik éppen a szüzességüket vesztették el, igaz, bizonyos szinten tényleg így éreztem magam. Azonban ahogy a tekintetében kutakodtam, megcsillant benne valami, ami felett nem akartam csak úgy elsiklani. Meg kell még tanulnia egy leckét; ha rólam van szó, nem maradnak kimondatlan kérdések. Nem tudtam, milyen hatást gyakorlok az életére, vagy mit jelentett neki az, hogy beleléptem, de azt ő is elismerhette, hogy tőlem egészen más bánásmódra számíthatott; én nem egy áruba bocsátott testet láttam benne. - Mi jár a fejedben? - Elsimítottam egy nagyobb tincset az arcából, majd az ujjaim a nyaka mentén, a vállán állapodtak meg.
coded by eirik
Vendég —
Vladimir & Sienna
like planets colliding you stare in my eyes and I watch it ignite in you
Azt érezni, hogy akarnak, nem pedig azt, hogy használnak, a magamfajta életében ritka luxusnak számított, olyannyira, hogy véleményem szerint csodaszámba mehetett, ha valaki mégis megtapasztalta. Én nem ismertem ilyen, saját magamról sem gondoltam volna, hogy valaha megtapasztalom, milyen érzés, mennyire más, mennyire... elsöprő. Vladimir viszont megmutatta nekem, nem először, és valami furcsa gondolat azt suttogta a fejembe, hogy talán nem is utoljára. Pedig próbáltam nem azokra a szavakra gondolni, amiket még a szoba küszöbén suttogott a fülembe. A mámor köde hosszan időzött az elmémen, ekkor könnyű is volt kizárni minden mást, nem figyeltem semmire azon kívül, ahogy a lélegzete finoman csiklandozta a nyakam, a testemet pedig átjárta a kellemes, elégedett zsibbadtság érzése. Ujjaim finoman értek a bőréhez, a szemeimet viszont csak akkor nyitottam ki, amikor ő is felemelte a fejét. Az arcomon érződő gyengéd simítás mosolyt csalt az arcomra, tekintetem zavartalanul figyelte kutató, világoskék szemeit. Már nem próbáltam a gondolataiba látni, tudtam, hogy semmi esélyem, de azt is tudtam, hogy ha kell, meg fogja osztani velem, mi jár a fejében. Ha pedig nem akarta, egyébként is hiába erőlködtem volna azzal, hogy kitaláljam. A kérdésére egyértelmű volt a válaszom, és a szája sarkában megjelenő kis mosoly, valamint a szavai is azt sugallták, hogy örül ennek. Engem is furcsa érzéssel töltött el a gondolat, még akkor is, ha egyértelművé vált mindkettőnk esetlensége, amikor felemelkedett rólam. Ő sem ahhoz volt szokva, hogy megossza az ágyát valakivel, és nekem is csak azt volt lehetőségem megtapasztalni, milyen érzés magamra maradni vagy távozni, miután elvégeztem a dolgom. Ez nekem is újdonság volt, de úgy éreztem, ő sem tudja még pontosan, mihez kezdjen a helyzettel. Elmosolyodtam, amikor felém nyújtotta az inget, de nem ellenkeztem, elvettem tőle, majd felültem az ágyban, hogy magamra vegyem és begomboljam. Furcsa érzés volt, hogy az ő inge van rajtam, hiszen még az illatát is éreztem rajta, és bár érthető okokból nagy volt rám, ez legalább segített abban, hogy a fenekem alá is leérjen az anyag. – Akarsz fürdeni? – szólaltam meg, mielőtt még komolyabban végiggondolhattam volna a kérdést, de aztán eszembe jutott, hogy a legelső alkalommal is éppen a fürdés vezetett minket hasonló helyzetbe. Megköszörültem a torkom és halványan elmosolyodtam. – Rendesen, úgy értem. – Más esetben talán nevettem is volna a helyzeten, hiszen felnőtt emberek voltunk, akik látszólag mégsem voltak teljesen urai egy ilyen egyszerű helyzetnek. Az elmémbe ráadásul minduntalan visszatértek a szavai, bár egyetlen porcikám sem kívánta, hogy rákérdezzek. Nem akartam gondolkozni. Ő majd tudni fogja, mit gondol, amikor holnap felkel.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Dec. 29, 2021 6:31 pm
Sienna & Vladimir
Még nem volt itt az ideje annak, hogy a végkifejletben gondolkodjak. Pontosabban, nem annak van itt az ideje. Mikor ilyen közel kerülsz egy nőhöz, nem azon jár az agyad, hogy miként fogsz dönteni holnap, mikor választás elé állít az élet. Az ilyen döntések előtt mindig aludni kell legalább egyet, le kell ülepednie mindannak, ami történt vagy épp nem történt. Sienna forgószélként dúlta fel az életemet, mellette hosszú évek után azt éreztem, hogy végre ismét élet költözött a mellkasomba, de nem tudtam nevet adni ennek. És nem is kérhette rajtam senki számon, hogy megtegyem. Még Ő sem. Amikor a légzésem csillapodni kezdett, továbbra is ott feküdtem fölötte, ujjaim pedig gyengéden végigsimítottak az arcán, elsöpörve így egy hajtincset. Az, hogy kutattam a tekintetét, mint szomjazó a végeláthatatlan sivatagot, nem volt újdonság; mindig így merültem el a tekintetében, mintha ez lenne az egyetlen, ami oltja a végtelen szomjamat, de most nem tudott válaszokkal szolgálni. Csak azt tudtam, hogy nem a hatalmamat akarta kihasználni, erre viszont már egy ideje rájöttem. Az pedig szinte egyértelmű, hogy most következik mindaz, ami már nem teszi annyira egyszerűvé ezt; újabb döntések sora, és mellettem már megtanulhatta, hogy ezzel a jogával szabadon rendelkezhet. Én nem Dimitriy vagyok, sem a többi férfi, aki eddig kihasználta vagy csak éppen használta. Így mikor meghallottam a válaszát, halvány mosoly rajzolódott a szám sarkába. Mindketten megszoktuk, hogy én általában a távozást választottam, mindahányszor történt közöttünk valami. Ezer éve nem osztoztam senkivel az ágyamon éjszaka. - Jó döntés. - A hangom könnyed, bár a fáradtság már végig-végigsimít a gerincemen. Nem erre számítottam, mikor megérkeztem az estélyre, rá főleg nem; a sors csúnya módon tudta keresztezni az útjainkat, néha még egészen meg is nevettetett ezekkel a furcsa csavarokkal. Lassan felemelkedtem, ezáltal kiszabadulhatott a szorításomból, majd kézbe fogtam az imént ledobott ingemet, és felé nyújtottam. - Ezt vedd fel. - Újabb utasítás, de ő már valószínűleg tudta kezelni ezeket a tőlem érkező parancsokat. Az, hogy maradásra kértem, vagy legalábbis sugalltam felé, hogy örülnék, ha velem maradna, nem számított hétköznapinak. De talán ismert már annyira, hogy tudja, nem vagyok az az összebújós típus, és ez nem is ma este fog megváltozni. Azonban ha tetőtől talpig csupaszon marad, félő, hogy elölről kezdem az iméntit, a gondolattól pedig ismét megmozdult bennem a vér. A köntös után nyúltam, amit gondosan bekészítettek, majd belebújtam. Azért is jöttek ezek a pótcselekvések, mert aligha tudtam, mit is mondhatnék. Nem voltam a szavak embere.
coded by eirik
Vendég —
Vladimir & Sienna
like planets colliding you stare in my eyes and I watch it ignite in you
Szerettem volna arra fogni az egészet, hogy a szobában uralkodó forróság vette el az eszem, pedig jól tudtam, hogy ez egyáltalán nem igaz. Az eszemet egyetlen dolog vette el, az pedig ő volt, és minél többször sodort minket egymás útjába az élet, minél gyakrabban hagytam, hogy a rám gyakorolt hatása érvényesüljön, annál elsöprőbb volt minden érzés, ami hozzá kapcsolt. Még nem felejtettem el a ma esti szavait - és tudtam, hogy valószínűleg akkor sem fogom, ha esetleg visszavonja őket -, még nem mertem belegondolni, hogy mindez vajon mit jelenthet, de aztán gyorsan ki is törölt a fejemből mindent, ami utat engedett volna a gondolkodásnak. Úgy éreztem, most még hevesebben lángol bennem az a tűz, amit már talán az első látogatása alkalmával előkészített, de az ő szemei és reakciói sem üzentek mást számomra. Tekintetéből végleg eltűnt a hidegség, a közöny, valósággal égetett a pillantása, izzott a vágytól, és ugyanezt tükrözte a mozdulat is, amivel fordított a helyzetünkön, hogy aztán egy már-már bocsánatkérést követően elmerüljön a testemben. Nem mintha szükség lett volna azokra a szavakra, a véremet perzselő és forraló vágy már jócskán túlmutatott azon, amit ép ésszel ki lehetett volna bírni, ezért pontosan azt kaptam, amire vágytam is. Ha akartam volna sem tudtam volna visszatartani a gyönyör hangjait heves lökései nyomán, minden mozdulatából szenvedély sugárzott, és nekem nem volt ellenemre semmi, amit tenni akart és tett velem, sőt. Az iménti élmények és forró pillanatok után a testem mintha még hamarabb készen állt volna a gyönyör beköszöntére. Az euforikus érzés elemi erővel vágott végig a testemen, körmeim belevájtak a bőrébe, miközben a testem megfeszült, és a remegések még mindig nem hagytak alább, amikor ajkai az enyémre forrtak. A mámortól fáziskéséssel, de nem kevesebb szenvedéllyel voltam csak képes viszonozni a csókját, karjaim szorosan tartották magamnál a testét, miközben magát is átlendítette a gyönyör kapuján. Nyögése elveszett a csókunkban, de én még így is éreztem azt végigfutni a gerincem mentén. Amikor arcát a nyakamba temette, lehunytam a szemeimet, ujjaim finoman beletúrtak a hajába, másik kezem pedig a hátát simogatta lassan, lustán, miközben próbáltam rendezni sűrű lélegzetem és heves szívverésem, nem sok sikerrel. A mámoros köd csak nagyon lassan akart feloszlani az elmémről, de nem is bántam igazán. A kérdése meglepett, de magam sem tudnám pontosan megmondani, miért. Egyrészről a szabályokat még mindig ő hozta, ezért ez felért egy újabb döntési ponttal, másrészről viszont... a mi helyzetünkben is szokatlan volt. Eddig mindig szigorúan kerülte, hogy hasonló esetekben kettesben maradjunk, és azt hiszem, értettem is, miért. Harmadrészt pedig, és talán ez volt a legmeglepőbb: az én fejemben nem létezett olyan forgatókönyv, amelyikben magamtól elhagytam volna ezt a szobát, ő mégis megkérdezte. – Ameddig csak szeretnéd – feleltem lágy hangon, ujjaim nem hagyták abba a bőre finom érintését sem. A szavak ugyanolyan kétértelműek voltak, mint a kérdése, vonatkozhatott volna arra, hogy ő diktálja a szabályokat, de én nem erre értettem. Számomra ő most nem az volt, akit az a sok bájolgó ember látott benne, nekem ő csak Vladimir volt, a férfi, aki életre keltette a testem és a lelkem, én pedig készen álltam addig mellette maradni, amíg azt nem mondja, elég volt belőlem.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Kedd Dec. 21, 2021 10:52 am
Sienna & Vladimir
Valószínűleg nem lepték meg a szavak, amik elhagyták a számat. Túl régóta próbáltam visszafogni, szinte legyőzni a bennem éledező monstrumot, beteljesíteni a furcsa vágyat, amit nem tudom, mikor éreztem utoljára. Talán soha. És iránta sem akartam érezni, sem ezt, sem mást, mégis úgy tűnt, az élet más sorsot szánt nekünk. Túl sokszor lökte az utamba, és habár legutóbb a legdurvább szavakkal tiportam földbe, majd küldtem el - amiért meg is kaptam azt a bizonyos pofont -, mégis megint itt van. És ugyan ki vagyok én, hogy ellent mondjak az életnek? A testem az övéhez hasonlóan borzongott meg, és ugyan dolgozott bennem az a bizonyos önkontroll, hogy ne törjem össze és ne okozzak neki fájdalmat, a mozdulataim mégis táncoltak a szenvedély, a mohóság és hevesség érdekes tengelyén. Sem túl gyors, sem túl hosszú nem akartam lenni, éppen azt akartam adni, amire tudtam, hogy vágyik, bár tőlem már így is jóval többet kapott, mint bárkitől az életben. És ha valaki, hát én tudtam, hogy a döntés joga valódi hatalom, ha pedig elveszik tőled, többé már nem leszel teljes. De neki ismét azzá kellett válnia. Én pedig tökéletes talajt biztosítottam számára; általam az lehet, amiről eddigi élete során nem is álmodhatott. Amikor a teste megfeszült alattam, a pulzáló izmai pedig jelezték a gyönyör beköszöntöttét, egyértelmű jelzés volt, hogy nem kellett tovább türtőztetnem magam; ajkaira hajoltam, az utolsó előtti pillanatban szenvedélyes csókot lehelve rájuk, a mozdulataim még gyorsabbá váltak, míg nem a következő pillanatban a gerincem mentén végig nem futott a már jól ismert, de most még intenzívebb érzés; az élvezet szinte egy másodperc alatt elsöpört mindent, a nyögés pedig, ami feltört a torkomon, elveszett a csókjában. Éreztem a verejtékemet végigfolyni a halántékomon, miközben még vissza-visszaköszönt a mámor, majd eleresztve az ajkait, a nyaka hajlatába temettem az arcom. Nem tudtam mit mondani, de talán ebben a pillanatban nem is kellett. A szívem majd' kiugrott a helyéről, miközben próbáltam a levegővételeimet lecsillapítani, még mindig a nyaka hajlatában pihenve. Még nem tudtam, mit fogok kezdeni ezzel az új, számomra ismeretlen helyzettel. Nemcsak az ő élete változott meg, de az enyém is. Most tudatosult igazán, hogy kezdetét vette valami, amit nem ismertem, és amitől volt okom félni. - Itt maradsz... velem? - Nem tudom, honnan tört elő a kérdés. Annyira egyértelműnek tűnt, hogy nem szándékozik elmenni. Mégis, a jelen helyzetben mintha elvesztettem volna a merev, rideg imázsomat, és úgy éreztem, mintha egy kamasz lennék, aki először feküdt egy nő fölött.
coded by eirik
Vendég —
Vladimir & Sienna
like planets colliding you stare in my eyes and I watch it ignite in you
Az egész világ megszűnt létezni körülöttünk. Nem maradt más, csak ő és én, a bőre érintése az ujjaim és az ajkaim alatt, az íze a nyelvem hegyén, az illata az orromban, a hangja a fülemben. Megszabadítottam az utolsó ruhadaraboktól is, de még kiélveztem a rendelkezésemre álló időt, és milyen jól tettem. A sóhaj, ami feltört a torkából, az egész gerincem mentén remegést futtatott végig, aztán mozgatni is kezdtem a csuklómat, tekintetem pedig izzón figyelte, milyen reakciókat tudok ezzel előcsalni belőle. Ahogy néha lehunyta a szemét, aztán az ajkába harapott, ahogy elnehezült és sűrűbbé vált a lélegzete, ahogy a szemei szinte lángolva figyeltek... A testemben uralkodó forróság egyre elviselhetetlenebbnek érződött, de mintha csak megérezte volna, hirtelen megmozdult, a testéhez szorított, aztán egyetlen mozdulattal megfordította a helyzetünket. Ajkaim közül már ekkor vágyakozó sohaj tört ki, combjaim maguktól engedtek utat neki. Az érintése égette a bőröm, de az én ujjaim sem voltak restek azonnal birtokba venni a felsőtestét. Elnyílt ajkakkal figyeltem az arcát, mély, rekedt, vágytól terhes hangját az ölemben éreztem. Mielőtt még a tudtáta adhattam volna, hogy nem is akarom, hogy türtőztesse magát, a csípője megmozdult, én pedig már csak azt a semmihez nem fogható érzést éreztem, ahogy elmerült a testemben. Felszabadult nyögés tört fel a mellkasomból, a tekintetem egy pillanatra az övébe kapcsolódott, mielőtt megcsókolta volna az államat. A csókját mohón és szenvedélyesen viszonoztam, ujjaim a vállaiba kapaszkodtak, és ahogy mozogni kezdett, végleg elvesztem. Mozdulatai hevesek és erőteljesek voltak, de nem okozott egy pillanatnyi kellemetlenséget sem, felhevült testem nem csak jól tűrte az iramot, de mintha éppen erre vágyott volna annyi túlfűtött pillanat után. Lábaimat feljebb húztam a teste mellett, egyiket csípője köré kulcsoltam, hogy még intenzívebbé tegyem az élményt. Körmeim belevájtak a vállába, és amikor magamhoz húztam egy forró csókra, a tarkóján is ott hagyták a nyomukat. Ha akartam sem tudtam volna visszatartani a nyögéseimet, de nem is igazán érdekelt, nem számított semmi más rajta kívül. Amikor a testemen éreztem végigfutni egy első remegéseket, nem próbáltam visszafogni az élményt. A csípőm együtt mozdult az övével, a szívem a fülemben dobolt, a légzésem sűrű volt, szemeim előtt nem létezett más, csak az ő arca. A gyönyör pillanatában az egész testem megfeszült, hangos nyögés szakadt fel a torkomból, a fejem a takarónak feszült, és csak hagytam, hogy az élmény, az érzés vele együtt magába szippantson.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Dec. 15, 2021 2:30 pm
Sienna & Vladimir
Nem akartam ezt az időt emlékezéssel eltölteni, habár meggyőződésem volt, hogy talán még soha nem kívántam egyetlen nőt sem annyira, mint most Sienna-t. Nem véletlenül; olyan, mint a tiltott gyümölcs, és minél jobban távol akartam tudni magamtól, annál édesebbnek és csábítóbbnak tűnt. Nem kerestem most a magyarázatokat arra, hogy miért nem tudtam megálljt parancsolni már az elején, ahogyan már minden kifogás is értelmét vesztette. Itt volt, éppen fölém hajolt, a csókja úgy égetett, mint még soha senkié. Az a bizonyos gyümölcs pedig egyre közelebb és közelebb került; szinte már csak a tenyeremet kellett volna kinyújtanom érte. Miután lekerült a nadrágom is, visszakúszott hozzám, a bőre lávaként égette az enyémet mindenhol, ahol csak hozzám ért. Még mindig nem tudtam betelni a mohó ajkakkal, a kutató ujjakkal, de talán nem is akartam; viszont egyre nehezebben fogtam vissza magam, mikor a hasamon keresztül eljutott a férfiasságomig, és foglyul ejtett a kezével. Egész életemben hálás voltam azért, amiért minden helyzetben uralkodni tudtam magamon, azonban itt már kevésnek tűnt minden maradék erő, és egy jóleső, kínlódó sóhaj hagyta el a torkomat. Talán egyetlen másodperc híja volt annak, hogy nem követeltem vissza az irányítást, hogy a testünk eggyé válhasson, de küzdöttem a saját akaratom ellen. Talán az is segített benne, hogy kiváltképp tetszett, mikor mozgatni kezdte a csuklóját, tekintete pedig ezer szónál is többet mondott. Már amennyit láttam belőle, mert néhány lázas pillanatban az ajkaimba harapva hunytam le a szemeimet. Hirtelen úgy éreztem, mintha egy egészen más világba csöppentem volna, a mámor már-már végigkaristolt a gerincemen, de végül sikerült megőriznem a józanságomat. Talán ez a hirtelen feltörő erő győzte le az eddig szilárd akaratomat nem sokkal később; elhúzódtam az ujjai közül, testét szorosan magamhoz húzva, majd ugyanezzel a lendülettel fordítottam vissza az előbbi testhelyzetünket, és magam alá gyűrtem. Saját csípőmmel utat törtem a combjai közé, miközben bal mutatóujjammal elsimítottam a hajtincseit az arcából. - Nem tudom tovább türtőztetni magam - szólaltam meg, de a hangom csak árnyéka volt önmagának, és arcát kutatva szinte nem is vártam további megerősítésre. Némi fészkelődés után megtaláltam a tökéletes pozíciót, majd egyetlen határozott mozdulattal vesztem el a testében. Ajkaim először az állára leheltek gyengéd csókot, aztán a szájára csaptam le éhes fenevadként. Pár másodperc elteltével, mikor már tudtam, hogy a teste behódolt az enyémnek, megmozdítottam a csípőmet. Furcsa ritmus volt, a vágyam erős lüktetésének köszönhetően azonban talán vehemensebb voltam, mint a legutóbbi alkalmakkor. Ugyan a köd elvakította a szemeimet, de még így is készen álltam visszakozni, ha fájdalmat okoznék a ritmusom vehemenciájával.
coded by eirik
Vendég —
Vladimir & Sienna
like planets colliding you stare in my eyes and I watch it ignite in you
Talán fel sem fogtam igazán, mekkora jelentősége volt annak, ami történt. A lelkem mélyén tudtam, de az agyamra boruló ködtől nehéz volt ténylegesen is megfogalmazni bármiféle értelmes és józan gondolatot azon kívül, hogy mennyire vágytam rá. Először csak megfordítottam magunkat, hogy az ölébe tudjak helyezkedni, élvezve a keze érintését a csípőmön, aztán lassan még tovább mentem, lefektetve őt a hátára, hogy ezúttal én vehessem birtokba az ő testét. Ajkaim kíváncsi, forró utat jártak be a nyakától indulva egészen a csípőjéig, hogy aztán nekikezdjek róla is eltávolítani az utolsó feleslegessé vált ruhadarabokat is. Miután végeztem a gombokkal, megemelte a csípőjét, hogy segítsen a nadrág levételében, de én nem akartam pazarolni az időt, az alsónadrággal együtt húztam le róla, hogy végre szó szerint semmi ne férkőzhessen közénk. Visszamásztam fölé, mintha csak éreztem volna, hogy ő is meg akar érinteni, de még nem mondtam le teljesen a terveimről, ha továbbra is hagyott kibontakozni. Ajkaim vágytól fűtött csókra invitálták az övéit, miközben a kezem kettőnk között lassan lesimított a felsőtestén, meg sem állva vágytól feszülő, kemény férfiasságáig. Ujjaimat szorosan fonom köré, a szám elengedi az övét, de csak azért, hogy láthassam az arcát; nem húzódom sokkal távolabbra, a lélegzetem még mindig az ajkait égeti. Forr a vérem a bőröm alatt, őrülten szeretném már érezni, de ez nem állít meg abban, hogy megmozdítsam a csuklómat. Egy kicsit még kiélvezhetem ezt az egészet.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Hétf. Dec. 13, 2021 9:20 pm
Sienna & Vladimir
Az, hogy az esetek többségében képtelen voltam kiadni a kezeim közül az irányítást, szakmai ártalomnak tűnt. Hatalmas terhet rótt a vállamra, és az utóbbi időben egyre erősebben éreztem azt, hogy ezt most egyedül kell cipelnem. Legalábbis eddig nem merült fel az a lehetőség, hogy akár öt percre is, de elengedjem azt a bizonyos gyeplőt. A csókban benne volt mindaz, amit jelenleg adni akartam - vagy éppen amit adni tudtam. Engedtem neki, miközben egy másodpercre sem engedtem el a száját, mintegy utolsó eszközként tekintve arra, hogy valamit meghagyjon nekem is. Kezeim a csípőjére siklottak, így tartva közel magamhoz, miután megfordult a helyzetünk, ő pedig közrefogta az arcomat. Minden érintése forró lávaként zúgott végig ott, ahol érintett, ekkor már szinte a torkomban éreztem a gyorsuló szívverésemet, a bőrömön pedig apró libabőrök jelentek meg. Több volt bennem, mint azt eddig gondoltam volna, és hirtelen ismét öröm volt érezni valamit. Valamit, amit nem tudtam volna nevén nevezni, de nem is kérte, hogy megtegyem. Talán belátta, hogy nem vagyok a szavak embere - sokkal jobban kellett figyelnie arra, amit teszek, mintsem arra, amit mondok. Az engedelmességem nem tört meg, mikor szinte teljesen vízszintesbe kényszerített; tökéletes eszköztárral rendelkezett, tudta, hogyan vegye el a maradék józan eszem is. Egy másodpercre végigsimítottam a haján, mikor a nyakamnál időzött, de azt követően már kevés mozgásterem maradt; és bele tudtam volna pusztulni abba, hogy nem tudom megérinteni. Erőt kellett vennem magamon, hogy legyőzzem a tomboló fenevadat, ami szinte könyörgött azért, hogy visszakapja az irányítást. Ehelyett egy elfojtott sóhajt követően próbáltam ellazulni, érezve, hogy kipattan a nadrágom gombja, ezt követően pedig megemeltem a csípőmet, hogy könnyebben boldoguljon az eltávolításával. Megkönnyebbülés volt megszabadulni a szorító anyagtól, a vágy szinte szétfeszítette a férfiasságomat, a légzésem pedig még szaporábbá vált. Ha valaki tegnap azt mondta volna, hogy jön valaki, akinek átadom az irányítást - kinevettem volna.
coded by eirik
Vendég —
Vladimir & Sienna
like planets colliding you stare in my eyes and I watch it ignite in you
Ujjaim bejárták a felsőtestét, nem sajnálták az időt arra, hogy a bőrének minden egyes négyzetcentiméterét felfedezzék, és látva a teste reakcióját, az érintéseim nyomán végigfutó libabőrt, elégedettséget éreztem. Az arca még mindig kiismerhetetlen volt előttem, csak a szemeiben ismertem fel a vágy lángolását, de a teste elárulta, hogy igenis hatással vagyok rá. És én még több hatást akartam; ezért is csúszott ki a számon az a kérés, amit a vigyorából ítélve pontosan tudtam, hogy ért. A testem újult erővel forrósodott fel ettől a pillantástól, aztán pedig az érintéstől, ami végigsimított a nyakamon, a vállaimon, és meg sem állt a mellemig. Szenvedélyes csókjába belesóhajtottam minden vágyamat, amit nem újraéledt a testemben, hanem azóta nem szűnt meg, mióta ránk zárta a szoba ajtaját. Elemi erővel lángoltam belül miatta; érte. És ahogy a csók dominanciája enyhült valamelyest, az ujjai pedig lassan búcsút intettek a bőrömnek, tudtam azt, amit szavakkal nem hozott a tudtomra, de a tettei nagyon is beszédesek voltak. Legszívesebben elmosolyodtam volna, de nem akartam elengedni az ajkait; testemen izgatott remegés futott végig, pedig még soha nem éreztem izgatottságot amiatt, mert megérinteni készültem valakit. Kiforgatta a világomat a sarkaiból és megőrültem ezért. Kezeim lassan siklottak fel a két karján egészen a válláig, aztán gyengéd erőszakkal ösztökéltem arra, hogy fordíthassak a helyzetünkön. Nem tudtam, meddig és mennyire lesz képes átadni nekem az irányítást, de ha hagyta, a csókot egy pillanatig sem megszakítva fordítottam meg, hogy aztán lovaglóülésben az ölébe mászhassak. Tenyereim ekkor már az arcát fogták közre, abban nem állítottam meg, hogy ő is megérinthessen, ha akar. Lassan elkezdtem lefelé nyomni a testét, egészen addig, míg le nem engedte a hátát a takaróra; csak ekkor szakadtam el az ajkaitól, hogy egy egészen kicsit elhúzódva tőle megcsodálhassam az izzó, világoskék szemeit és arcának minden vonását. Elmosolyodtam, de ennek semmi köze nem volt a csábítási eszközeimhez, ez valódi, féktelen vágyról árulkodott. Ujjaim finoman irányították az állát, csak egy egészen kis szögben, hogy jobban hozzáférjek a nyakához. Ajkaim finom ízlelték meg a bőrét, de nem álltak meg a nyakánál, felfedezték a mellkasát, majd lassan lejjebb vándoroltak a hasáig, hogy aztán egy kicsit elidőzzenek a csípőjénél, míg ujjaim elkezdték kigombolni a nadrágját. Csak ekkor pillantottam fel rá; látni akartam az arcát, a szemeit, minden egyes apró reakcióját.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Dec. 11, 2021 3:11 pm
Sienna & Vladimir
Amikor lekerült rólam az ing, és tekintete elidőzött a mellkasomon, voltam olyan egoista, hogy tudjam, nemcsak a tetoválásaim látványa érdekli. Azokat már a legelső alkalomkor is szemügyre vette, és valami furcsa csodával ért fel, hogy nem kérdezett rá, melyiket miért viselem. Egy-egy jelentésébe talán nem is szívesen avattam volna be. Minden, ami valaha történt velem, a bőrömön hagyta a nyomát, legyen az bármilyen brutális vagy kegyetlen. Furcsa emlékeztető volt az élettől minden alkalommal, mikor tükörbe kellett néznem. Ujjai végigkalandoztak a csupasz mellkasomon, és ahol csak hozzám ért, hasonló libabőrt tapasztalhatott, mint amit nemrég ő maga is átélt, habár az arcom aligha árulkodott ezekről; talán egyszer megéri a napot, mikor le tud olvasni valamit - bármit - az arcomról, habár már egyszer-egyszer sikerült. Arról, hogy élveztem az ujjai vándorlását, arckifejezés helyett a testem árulkodott, majd mikor megszólalt, egy féloldalas mosolyt villantottam. Visszahajoltam az arcához, gyengéden simítva végig a nyaka hajlatát, majd a vállait és melleit, közben nem szólva egy szót sem. Nem adtam egyértelmű engedélyt, ahogyan szavakkal sem tudattam, hogy az övé a terep. Csak el akartam merülni egy mindent elsöprő, vágytól ittas csókban, miközben a bőröm hozzásimult, csupasz mellkasom a melleit súrolta, közben pedig fokozatosan mondtam le arról, hogy mindent én irányítsak. A csókom már nem tűnt annyira birtoklónak, az ujjaim is elváltak a testétől; kimondani ugyan nem voltam képes, de abban a pillanatban némán, mindenemet leküzdve adtam át neki a helyzet irányítását.
coded by eirik
Vendég —
Vladimir & Sienna
like planets colliding you stare in my eyes and I watch it ignite in you
Soha nem volt senkihez hasonlítható, most mégis úgy tűnt, még ezerféle módon fogja nekem bizonyítani, amit egyébként is tudok; hogy a legkülönbözőbb módokon képes elvenni a józan eszem. Úgy vette birtokba a testem, mintha a világ minden ideje a miénk lenne, de az is lehet, hogy úgy is volt. Az ajkai érintése ismeretlen helyeken fedezte fel a testemet, és amilyen új volt számomra az élmény, annyira elsöprő is. Megszűnt körülöttünk az egész világ, még a szoba is, nem hagyott helyet másnak a fejemben, csak saját magának, a bőröm alatt pezsgő véremnek, a pusztító vágynak, és annak az intenzív érzésnek, amivel a testem reagált minden egyes érintésére. Nyelve játékával olyan magasságokba juttatott, amiről álmodni sem mertem volna, és ezt a testem ösztönös reakciói is elárulhatták neki. Elemi erővel vágott végig a gyönyör a testemen, egy pillanatra mintha a valóságból is távoztam volna, hogy aztán visszatérítsen oda a vágytól izzó kék szempár. Nem is az igazi valóságnak tűnt ez; még mindig annak egy furcsán ködös verziójában éreztem magam, ahol nem létezett más rajtunk kívül. Ujjai végigsimították az arcomat, a szavai hatására vágyakozó reszketés futott végig a testemen. A csókja gyengéd volt, de forró, ami ugyanilyen viszonzásra talált nálam, mielőtt feltérdelt volna, hogy végre eltűnjön az útból az ing utolsó két gombja, aztán maga a felesleges anyag is Tekintetem leplezetlenül mérte végig, ez most nem olyan volt, mint amikor először vettem le róla az inget. Ezúttal nem is próbáltam meg úgy tenni, mintha csak a tetoválásai keltenék fel az érdeklődésemet, bár tény, hogy azok is lényűgözőek voltak, még mindig. Nem tudnám megmondani, mi vezérelt, amikor felültem, annak ellenére, hogy előző szavai a saját terveire vonatkoztak. Az irányítás mindig az övé volt, de ő is tapasztalhatta már, hogy nálam ez nem mindig működött. Kezem a csípőjétől indulva simított felfelé a felsőtestén, át a hasán, fel a mellkasán, egészen a nyakáig. – Meg akarlak érinteni – suttogtam. Bár akkor is éppen érintettem, mindketten tudtuk, hogy nem arra gondolok; de amire gondoltam, ahhoz egy kicsit ki kellett engednie a kezéből az irányítást.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Dec. 10, 2021 9:55 am
Sienna & Vladimir
Minden nyögés és minden remegés tovább fokozta a vágyat, amit jelen helyzetben le sem tagadhattam volna; és tényleg nem szándékoztam vele gyorsan befejezni azt, amibe ezúttal belekezdtünk. Nem kergetett senki, nem állt az ajtó előtt hívatlan vendég, és éppen nem volt egy friss varrás a mellkasomon, ami egy kicsit is sürgetőbbé tette volna azt, hogy megkapjam őt. Teste minden porcikáját érinteni akartam, mindenhol ott akartam hagyni a nyomaimat, mintha ezzel akarnám megjelölni mások szemében; ő már tartozott valakihez. Hozzám. Egy másodpercnyi szünetet sem adtam neki, a nyelvem szinte semmilyen kegyelmet nem ismert, azonban teste minden reakciója azt sugallta, hogy ő ezt cseppet sem bánja. Ujjai a hajamba markoltak, combjai néha megfeszültek a tenyereim szorításában, és egészen addig kergettem az édes őrület határán, míg ő és a teste meg nem adta magát nekem; a nyögés, ami szinte visszhangot ütött a tágas helyiségben, testének ívbe feszülése, ujjainak még erősebb szorítása a hajamban... a gyönyör végigsöpört rajta, én pedig lassan visszakúsztam az arcához, figyelve minden mozdulatát, ahogyan visszatér mellém abból a képzelt, mámorral teli világból. Egyik kezemet felemelve végigsimítottam verejtékező arcán, a szemei pedig többet súgtak ezer kimondatlan szónál is. - Még nem végeztem veled. - Hajoltam az ajkára, gyengéd csókot lehelve rá. Úgy tűnt, hogy képtelen vagyok kiadni a kezeim közül az irányítást, talán a szakmai ártalom szülte, hogy még egy ilyen mámoros pillanatban sem tudtam elrugaszkodni a merev valóságomtól, attól, hogy mindent nekem kellett egyben tartanom. Talán ő lesz az, aki engem tart majd egyben? Kicsit elrugaszkodtam tőle, hogy az utolsó pár inggombot én fejtsem ki a helyéről, majd ledobtam magamról az anyagot.
coded by eirik
Vendég —
Vladimir & Sienna
like planets colliding you stare in my eyes and I watch it ignite in you
Valami furcsa érzés fogalmazódott meg bennem, ahogy figyeltem, hogyan ereszkedik térdre előttem; egy újabb bizonyítéka annak, hogy sosem tudtam volna kiigazodni rajta, hogy erre sem számítottam volna tőle soha. Olyan érzés volt, mintha meg akart volna nekem mutatni valamit, amit szavakkal nem tudott kifejezni. A csókjai perzselték a bőrömet és a vágyamat, ujjaim elvesztek a hajában de nem szóltam, hagytam, hogy a tekintetem beszéljen helyettem. Felegyenesedett, a testével ösztökélt arra, hogy lépjek hátra egyet, miközben a tekintetünk nem eresztette egymást. A következő lépésnél a lábaim az ágyba ütköztek, de szavak nélkül is megértettem, mit vár tőlem. A párnák és a takaró puhák voltak a hátam alatt, de ez az érzés érdekelt legkevésbé, miközben azt figyeltem, hogyan mászik fölém. Egy ragadozóra emlékeztetett, akinek szívesen váltam a prédájává, különösen, amikor újra megcsókolt. Kezeim rögtön az ingért nyúltak, hogy befejezzék a félbeszakadt műveletet, de mielőtt még elkezdhettem volna, elkapta a csuklóimat és a fejem felett az ágyra szorította őket. Elfojtott nyögés szökött ki az ajkaim közül, válaszul erre és a fülembe suttogott szavakra, a hangja vággyal teli színére. Egyik keze felfedezőútra indult a testem mentén, a reakció pedig ugyanolyan ösztönös volt, mint eddig; a jóleső borzongás mindenhol követte az érintését, a testem megfeszült az övé alatt. A csókjáért sóvárogtam, de nem adta meg nekem, helyette ajkai a nyakamat vették célba, és szinte még fel sem dolgoztam a bizsergető érzést a csókjai nyomán, már haladt is tovább lefelé a testemen. Már eddig is képes volt az őrületbe kergetni, de most valami teljesen új módszert alkalmazott erre, olyan dolgokat mutatott nekem és az érzékeimnek, amit nem hittem volna, hogy valaha is érezni fogok. Mire végzett a melleimet célzó kínzóan édes hadjárattal, biztos voltam benne, hogy ennél jobban nem lesz képes elködösíteni az elmémet és uralni minden létező érzékemet és idegvégződésemet, de aztán lejjebb haladt, át a hasamon, egyenesen a combjaim közé. Hangos nyögés szakadt fel a mellkasomból, testem ívben megfeszült az ágyon az új élményre, amit a nyelvével okozott. Kezeim tehetetlenül markoltak a takaróba a testem mellett, megremegtem az érzéstől, a bensőmet szétfeszíteni akaró forróságtól. A csípőm ösztönösen mozdult meg, mintha csak el akarnék veszni az érzésben, és talán tényleg el is akartam. A bőrömön lassan kezdtek kirajzolódni a gyöngyöző izzadtságcseppek, a fejem a párnáknak feszült, egyik kezem ujjai ismét utat találtak a hajába. Nem voltam képes másra, mint fel-felnyögni és vonaglani az érintése alatt, egészen addig a pontig, míg fel nem robbant a szemeim előtt a világ. A gyönyör megfeszítette a testem, elnyújtott nyögéssel remegtem meg, ujjbegyeim a fejbőrébe mélyedtek, az érzékeim pedig túltelítődtek. A mellkasom hevesen járt fel és le, a szempilláim függönyén keresztül néztem fel rá, ahogy feltérdelt, gyönyörtől és vágytól egyaránt ködös tekintettel. Bár még jócskán az előző élmény hatása alatt voltam, a testem még nem volt teljesen elégedett; még meg akarta kapni őt teljes egészében.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : viggo mortensen Posztok száma : 91 User neve : benibigyó Csoport : halandó Pontgyűjtő : 91 Lakhely : frogner Foglalkozás : pakhan Előtörténet : a word is silver, silence is gold Kor : 66
Vladimir Sergey Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 09, 2021 9:04 pm
Sienna & Vladimir
Az idejét sem tudtam annak, mikor térdepeltem utoljára nő előtt. Valószínűleg soha; vagy túlontúl elhalványodtak az ilyesfajta emlékeim. Nem volt túlzás azt mondani, hogy soha senki előtt nem hajtottam fejet. Nem térdeltem le senki előtt, és nem adtam meg magam olyan egyszerűen mások akaratának sem. Most mégis, mintha vállaltam volna a sebezhetőség egy új jelmezét, megadtam magam előtte. Túl bensőséges volt, túl... személyes. Amikor a falatnyi bugyi a földön végezte, éreztem az ujjait elveszni a hajamban, tekintete pedig láncra verte az enyémet; olvastam a szemeiben, láttam a vágytól csillogó íriszeket, a sóhajai pedig a fülemet borzolták. Nehezen fogtam vissza magam, az önuralom egy egészen új szintjét tapasztaltam meg vele. Arra ösztökéltem, hogy lépjen egyet hátra. Majd még egyet. A lábai az ágynak ütköztek, én pedig furcsa fogságba zárva kényszerítettem arra, hogy elhelyezkedjen a puha párnák és tiszta ágyneműk között. Amint a hátára feküdt, rögtön fölé másztam, ajkaim pedig ismét kérdőn keresték meg az övét; a csók azonban ezúttal sem tartott sokáig. Éreztem fel-felkúszó kezeit, ahogyan folytatni próbálta az ingem eltüntetését, azonban mindkét csuklóját béklyóba fogtam, és a feje fölé emeltem őket. - Nem szándékozom gyorsan végezni veled. - Hajoltam aztán a füléhez, hangom pedig egy árnyalattal mélyebbé vált az elfojtott vágy miatt. Biztos voltam abban, hogy egészen más tempóhoz szokott; akik betértek hozzá, használni akarták, nem törődve azzal, hogy élvezi-e vagy sem. Elengedtem az egyik kezét, csak hogy az enyém is felszabadulhasson, ujjaim pedig táncot járva simítottak végig az oldalán, minden mozdulat után újabb libabőrt hagyva maguk után. Továbbra sem csókoltam meg, helyette lassú léptekkel indultam meg lefelé, először a nyakát hintve tele az apró csókokkal. Hosszú másodperceket töltöttem el a melleivel játszva, de még mindig távol jártam a végállomástól; ekkor már mindkét kezemre szükségem volt, hogy lejjebb csúszhassak, és ezzel együtt szétnyithassam a lábait, hogy befészkelődjek a combjai közé, a nyelvem pedig egy sajátos ritmussal kezdte kényeztetni a legérzékenyebb pontján, ennek segítségével varázsolva valahová, ahol még soha nem járt. Őrületes volt a forróság, ami fogadott, a saját nadrágom pedig egyre szorítóbb béklyóvá vált.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 67 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 67 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.
Kezdőlap
Hagytam, hogy kitartóan kutassa a tekintetem, miután megállított a fürdőszoba ajtajában, és mélyen magamban éreztem, hogy ezúttal megváltozott valami. Jól emlékeztem még azokra a percekre, amikor azért hagytam ezt neki, mert tudtam, hogy ő a pakhan, és ezért úgy éreztem, hogy nincs más választásom, mint kiteríteni előtte a lapjaimat - még ha nem is tettem szívesen és ezt nyilvánvalóvá is tettem. Ezúttal azonban... nem ez volt a helyzet. Most azt akartam, hogy lásson a lelkemig, hogy lássa: ez nem színjáték, nem hazugság. Nem tudtam, mi következik, de meg akartam tudni, mi lesz, ha hagyom magam elvinni ezzel a sodrással. Akármit jelentsen is.
Szerettem volna arra fogni az egészet, hogy a szobában uralkodó forróság vette el az eszem, pedig jól tudtam, hogy ez egyáltalán nem igaz. Az eszemet egyetlen dolog vette el, az pedig ő volt, és minél többször sodort minket egymás útjába az élet, minél gyakrabban hagytam, hogy a rám gyakorolt hatása érvényesüljön, annál elsöprőbb volt minden érzés, ami hozzá kapcsolt. Még nem felejtettem el a ma esti szavait - és tudtam, hogy valószínűleg akkor sem fogom, ha esetleg visszavonja őket -, még nem mertem belegondolni, hogy mindez vajon mit jelenthet, de aztán gyorsan ki is törölt a fejemből mindent, ami utat engedett volna a gondolkodásnak.