Sienna & Vladimir

 A szavaim nem akarták leplezni a tényeket. Sőt, én szerettem nevén nevezni mindent, amit csak lehetett. Ahhoz képest, ahonnan Ivana származott, és ahogy nevelték - vagy éppen nem nevelték -, egy olyan nővé vált, aki méltó volt a mellettem betöltött szerepére. Ha figyelmen kívül hagyjuk azt hogy nem tudott gyereket nevelni, és mikor kezet emelt Nadia-ra, szívem szerint ripityára törtem volna minden csontját. A végétől eltekintve egészen idilli házasság volt a miénk; a jégkirály és a jégkirálynő. Sok szempontból kiegészítettük egymást, és ugyan a hűséget elég nyitottan kezeltük, sokáig tényleg azt hittem, hogy együtt öregedünk meg. Ez nagyjából az első pletykákig tartott, mikor kiderült, hogy információkat szivárogtat ki, veszélybe sodorva ezzel mindent. A saját családját. A gyerekeit. Az akkori szeretőjének peche volt, hisz a végzetes estén ketten egyszerre kaptak golyót a fejükbe - és nem féltékenység miatt. De lépjünk túl ezen, születésnapi parti van, nem halottak  napja.
Felfedeztem Sienna arcán, hogy próbálta összerakosgatni a félinformációk alapján azt a bizonyos kirakóst, de a lényeget már leszűrhette. Ivana-t eddig csupán egy félmondat erejéig említettem neki, de még én magam is furcsálltam, hogy soha nem kérdezett rá. Egyáltalán tudta-e, hogy halott, vagy éppen elkönyvelte magában, hogy egy újabb hűtlen rohadék vagyok a nagyon széles palettán. Elvégre a hozzá járó férfiak nagy része szintén már gyűrűvel rendelkező balfék volt.
Az idősebbik Jörgensen is bájvigyort vágott az arcára, már nem tudta lereagálni a neki szánt utolsó mondatot, közben a lány a fia fülébe kezdett suttogni. Mondanom sem kell, cseppet sem tetszett, ahogyan ezt tette. Remélem, nem most kezdem el gyakorolni a féltékenység intézményét, ennyi idősen már igencsak felesleges lenne. De mégis, maga a gondolat, hogy ez a nő ma este csak és kizárólag ennek a hernyónak a tulajdona, újabb akrobata mozdulatokra sarkallta a gyomromat.
Fogalmam sincs, mivel érte el - volt egy-két ötletem -, de a két Jörgensen odébb állt, majd mielőtt utánuk indult volna, még mellém lépett, és alig érezhetően hozzáért a karomhoz. - Üdv a nagykutyák életében. - Csupán ennyit válaszoltam, de alig volt kinek; elindult a ficsúr után, én pedig hirtelen nem is tudtam, mit csinálok, de megindultak a lábaim. A kezem felmarkolt két pohár pezsgőt, majd az egyiket elhaladva Sienna mellé, a kezébe nyomtam. Kívülről ártatlannak hatott az egész, csupán egy udvariassági formulának, amit többen ki is néztek belőlem annak ellenére, hogy állandóan jeges voltam. - Légy egy óra múlva az emeleti könyvtárban. - Ennyit tettem hozzá, gondoskodva arról, hogy csak és kizárólag ő hallhassa, majd rögtön tovább is haladtam, a másik pohár pezsgővel a kezemben.

Sienna & Vladimir

 Kételkedtem abban, hogy bármelyik Jörgensen képes lenne belátni, ha túllépnek egy bizonyos határt. Márpedig mikor Nadia-t Ivana-hoz hasonlították, egy olyan vékony kristályrétegen kezdtek táncolni, ahonnét csak egy centiméter választotta el őket attól, hogy a mélybe lökjem őket. Márpedig tudták, hogy csupán egyszer kellett megszólalnom ahhoz, hogy senkivé váljanak nemcsak a városban, de bárhol máshol, ahová csak menekülnének. Nekik kellett eldönteniük, hogy egy ocsmány játék megér-e nekik ennyit. Mert erőfitogtatásnak nem sok helye volt ebben a történetben. Egy oldalon álltunk; egy csapatban játszottunk.  
Az, hogy egy egyszerű próbálkozással vágtam vissza, némileg nem a megszokott képet adta vissza rólam. Általában nem vettem részt ezekben az adok-kapok játékokban, de úgy tűnt, csak a kellően érzékeny pontokat kellett megtalálniuk hozzá. A lányom éppen ilyen volt. És talán egyszer, ha még lehetőségem adódik rá, bocsánatot kérek Sienna-tól, amiért egy ilyen átkozott közjátékba kényszerítettem a saját hiúságom miatt.
Amikor a fiatal férfi elvette magát, és apró csókot lehelt a lány füle mentén, majd feltette a z évszázad kérdését, először én is elmosolyodtam, és újra kortyoltam a poharamból. Szerencsém volt, hogy ez a kettő nem volt egy értelmes fajta, aligha értették a sorok közötti összefüggéseket, vagy éppen a testbeszédet. A válasz helyett inkább azon gondolkodtam, mi lenne a legrövidebb módja annak, hogy kitépjem a férfi nyelvét. - Nem tudnál annyit fizetni. - Csak ennyit mondtam, továbbra is hasonló mosollyal az arcomon, mint az imént, de az övével ellentétben az enyém inkább volt egy éppen vadászó ragadozó mosolya, semmint egy unalmas ficsúr küzdelme. Felfoghatta ezt úgy, hogy ha a lány elkerülne a tulajdonomból, hatalmas kár érné a családi vállalkozást, de nem kellett tudnia azt, hogy ez az egész már nem a pénzbeli károkról szólt.
Az idősebbik Jörgensen szinte rögtön visszakozásba kezdett a fia helyett is, hisz nagyjából sejtettem, mi játszódott le a fejében; egy kurvának nem volt helye a családjában, és még hogy neki egy ilyen nőtől legyenek unokái majd... különös problémái voltak ennek a sznob elitnek. A probléma ott kezdődött, hogy ezt ki is mondta. - Jobbat szánok a fiamnak, Vladimir. Nem egy mások által levetett nőt. Ezek csak egyszerű kurvák. Csak a baj van velük. De ezt te tudod a legjobban. - Ekkor már nehezen fogtam vissza magam, de valahogy megálljt kellett parancsolnom magamnak. Minden alkalmat megragadott ahhoz, hogy Ivana-val mocskolódjon, ami engem kevésbé érdekelt. A feleségem a múlté, több éve halott, és azt mondott róla bárki, amit csak akart. Főleg Jörgensen, aki annak idején szintén szívesen vette igénybe Ivana szolgáltatásait, mikor még ugyanolyan nő volt, mint Sienna. Talán csak fájt neki, hogy egy olyan nő, akinek úgyis mindegy volt, még így sem őt választotta. - A lányod azonban a fiammal... ígéretes frigy lehetne. - És témánál voltunk. Ekkor már egy korty alkohol sem volt a pohárban. Utáltam a helyzetet. Azt, hogy Sienna itt volt. És hogy mindezt hallania kellett. Nem akartam, hogy bármit is tudjon a családomról. És egyszerűen.. nem akartam azt sem, hogy a közelemben legyen. - Hát barátom. Most megfogtál. Nadezhda elbűvölő nő. De mégiscsak egy kurva lánya. - Tettem le az üres poharat, és ekkor már éreztem, hogy az állkapcsom és minden más porcikám némileg beleremegett abba, hogy elfojtottam a kitörni készülő haragomat. Ezt ők valószínűleg nem látták. Sienna annál inkább. Bármit megtettem volna annak érdekében, hogy valaki kimentsen ebből a helyzetből.

Sienna & Vladimir

 Nem szívesen hallgattam Ivan mentegőtézését, már csak azért sem, mert az ilyesmihez mindig kevés türelmet tanúsítottam. Kiderült, hogy az idősebb Jörgensen szép összeget fizetett azért, hogy a fiát Sienna kísérgesse, és Ivan úgy látta, hogy egy ekkora összeget nem utasíthat vissza, még ha tisztában is volt vele, hogy kényelmetlen szituációt fog eredményezni. Valahol megértettem az indokát, és bíztam a döntéseiben, de jelenleg nem tudtam túllátni azon, hogy ez csak problémát fog szülni ma este. Dimitriy viselkedése pár pohár alkohol után mindig megváltozik, és akkor nem lesz elegendő visszatartó erő az, hogy a felesége ott áll a jobbján. Én sem szívleltem az új családtagot jobban, mint ő engem, de erről szólt az üzlet. Ezt pedig Dimitriy-nek is komolyan kellett vennie, ha egyszer át akarja majd venni a helyemet. Néha úgy éreztem, Nadia-ban több rátermettség lenne, mint benne.
Tekintetemmel próbáltam kerülni a lányt, nem felhívni a figyelmet arra, hogy észrevettem. Hogy látom. Az volt a fő szerencsém, hogy Ivan döntése nyomán volt okom forrongani. Így alig jutott időm azon morfondírozni, vajon mit viselhet a fekete estélyi alatt, és mennyi időre lenne szükségem ahhoz, hogy a lecsupaszított testét birtokba vegyem.
Nagy levegőt vettem, majd vegyülni kezdtem. A rövid beszélgetésekkel még nagyjából kibékültem, egyszerű udvariassági formula volt ez azoktól, akik nem akartak kiesni a kiskosárból, és ilyenkor mindig a jobbik arcukat igyekeztek mutatni. Valakinek sikerült, valakinek nem. Nagyjából tíz perc telhetett el, mikor az asztal mellett megpillantottam a lány hátát - nem sokat fedett belőle az a fekete ruha, nagyjából volt elképzelésem arra vonatkozóan, mit tervezett ma estére az ifjabbik Jörgensen vele. A puszta gondolata is felkavaró, éppen ezért nem szerettem akörül futtatni a gondolataimat, hogy vajon hány férfi vágyait elégíti ki és hogyan. Amikor felém fordult, a szája körül már egy mosoly táncolt, a szavait hallva pedig egy másodpercre talán én is villantottam valami hasonlót. - Nem helyénvaló, hogy itt vagy. - Csupán ennyit mondtam, de ezzel ő is tisztában volt. Kivételesen nem rá voltam mérges, a dühöt sokkal inkább Ivan döntése táplálta, de vele erről a későbbiekben még ráérek számolni.
Nem is tudtam volna többet mondani, mert az ifjabbik Jörgensen társaságában felbukkant az apja is; annak ellenére, hogy az én emberem volt, ritka tenyérbemászó stílussal élte az életét, és habár felvirágoztatta az alvilági drogbizniszt, szinte a fénykorát éltük, nem ragaszkodtam a társaságához túl gyakran. Tőlük is megkaptam a születésnapi jókívánságokat, habár így a hatodik X-en túl úgy gondoltam, nem igazán van mit ünnepelni. Vagy ez már az a kor, amikor minden újabb évért hálát kell adni? - Csodálatos parti, Vladimir. A lányod kitett magáért. - Úgy beszélt, mintha lett volna joga a lányomról beszélni. Minden dicséretnek megvolt a maga helye, de azt is tudtam, hogy nem véletlenül emlegeti fel Nadia-t. De nem volt az az isten, hogy a másik gyerekemet is érdekházasságba kergessem. Közben tekintetemmel néha Sienna arcát néztem. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy ennyire közel van a köreimhez. Vagy éppen a családomhoz.  - Nadezhda évről évre egyre jobban hasonlít a feleségedre.
A megjátszott mosolyom kiszélesedett a szavak hallatán, de talán kellőképpen őszintének hatott. - Remélem nem. - Válaszoltam rá szinte zsigerből, nem részletezve az okait. Azért is volt ez egy aljas hátbatámadás az idősebbik Jörgensentől, mert tudta, hogy mi lett Ivana sorsa. És azt is tudta, hogy miért. Nem akartam Sienna-t ostoba játékok tárgyává tenni, de túl aljas húzás volt a férfitól a lányom körüli zsongás, és a burkolt sértegetés. - Talán a fiad is nősülni készül? - Kérdeztem, mikor a fiú körbefonta Sienna derekát, ezzel jelezvén, hogy ez a szépség ma este csak az övé. Tekintetem már nem is a szemeket figyelte, sokkal inkább a lány derekára kulcsolódó kart, ezt látva pedig szükségem volt egy korty italra.

Sienna & Vladimir

 Hosszú hetek teltek el az ominózus este óta. Szinte pár napra rá rögtön kijött a körözés Jens-re, mint eltűnt személyre, de ismerve Kirill eltüntetési módszereit, ez a név is csak egy lesz azok közül, amelyeket egy idő után automatikusan halottnak nyilvánítanak. Az ügyet pedig lezárják. Ennyit ért az élet, főleg ha egy undorító csúszómászó voltál. Nem járt több részvét. Sem több tisztelet.
Az eset után utasításba adtam Ivannak, hogy ne rendelje ki a lányt senkinek, még a legtöbbet fizető kuncsaftoknak sem, a sérülése indokol pár nap pihenőt. Már maga az alapgondolat is némi kivételezést sejtetett, de Ivan inkább kitépte volna a saját nyelvét, mintsem a képembe mondja azt, hogy szerinte ez nem egy jó üzletpolitika. Nem mintha a véleménye után bármit is változtattam volna a saját döntésemen, éppen annyira voltam csökönyös, mint a fiam; ezt talán ő ismerte a legjobban.
És igyekeztem csupán ennyit foglalkozni a lánnyal, habár ő erről sem fog tudomást szerezni. Nem mintha rászorultam volna egy újabb köszönetnyilvánításra; azzal próbáltam magam visszaállítani a normális kerékvágásba, hogy bármi is történt, én sem vagyok különb férfi az életében, sőt. Én vagyok a legrosszabb. A döntés joga az én kezemben van, hogy szabad lesz-e vagy sem, és voltaképpen minden, amin függ az élete, csak és kizárólag az én döntésemen alapszik. Az elején dühös voltam, mindahányszor megpróbáltam elhitetni magammal, hogy csupán egy eszköznek akart használni, hogy kiszabaduljon az escortok életéből. Úgy, ahogyan egykoron kiszabadult az olcsó kurvák még undorítóbb hétköznapjaiból. Abból az életből Dimitriy emelte ki; de a mostaniból csak én tudnám. Szinte már logikusnak is tűnt a kényszerített elmélet. Az egyenletben rejlő hibákkal azonban nem voltam hajlandó foglalkozni. Úgy tűnt, ez elegendő volt ahhoz, hogy bebeszéljem magamnak a kis kaland befejeztét.
Két hetet töltöttem Vladivostokban, ezidő alatt pedig Dimitriy-re bíztam a helyi ügyek irányítását. Talán egy-két ponton még nem nőtt be a feje lágya, de Ivan, a beépített bébicsősz, remek szolgálatot látott el, ha a fiam felügyeletéről volt szó. Ketten már csak-csak kiteszik azt az egészet, amire szükség van a távollétemben. Afelől sem volt kétségem, hogy Nadia is lefoglalja magát, furcsa hóbortja volt minden évben ilyentájt megünnepelni a születésnapomat - mivel mással, ha nem egy drága partival. Nők. És a partik. Nekik másról szólt, de amíg a kedvét lelte ezekben, nem állt szándékomban kifejezni a nemtetszésemet. Márpedig ilyenkor boldog-boldogtalan szerepel a vendéglistán, és az est végére elfogy belőlem az udvariasság.
Nem tévedtem; már a megérkezésemkor tudtam, a birtok előcsarnoka elárulta, hogy itt valami készült a távollétemben. Belépve a tágas nappaliba Nadia fogadott, mögötte az emberek sokaságával. Igen. Boldog-boldogtalan a szó szoros értelmében. A lányom kitett magáért, valamiért szerette azt gondolni, vagy legalábbis néhány vonásában őrizni, hogy ez a család is éppen olyan, mint a többi. Néha túl naiv; de soha nem bántottam volna meg emiatt. Elvégre mim volt nekem a bátyján és rajta kívül?
Egy ideig nem is volt időm végigmustrálni, hogy kik jelentek meg. Ivan is megjelent mögöttem, éppen ebben a pillanatban vettem észre Hans Jörgensen-t, aki a drogügyletekért felelő stróman fia volt. Mellette a lánnyal. Mintha egy másodperc alatt szertefoszlott volna mindaz, amin heteken keresztül végigküzdöttem magam, csak hogy hatástalanítsam magamban mindazt, amit éreztem. Fejben már sorakoztak a szitokszavak. - Ivan, chto zdes' delayet devushka? - Kérdeztem a vállam fölött hátrapillantva, habár tudtam, hogy rosszul fejeztem ki magam. Valószínűleg - escort mivoltjából - fizettek a mai szolgálataiért. De fogást kellett találnom Ivan-on, hogy valamelyest levezessem magam. - Dmitriy tozhe zdes'. Vy ne dumali? Tvoy bog! - A Dimitriy kártyát előhúzni elegendőnek tűnt ahhoz, hogy Ivan valamelyest behúzza a fülét-farkát.