Axel & Aviva

Lehunyt szemekkel adom át magam az utóhatásoknak, ahogy a heves szívdobogásom és a sűrű légzésem az övével szinkronban próbál csillapodni, de még érzem a lélegzetét a bőrömön, a testét az enyémnek préselődni, a bőre forróságát a simogató ujjaim alatt. Amikor felemeli a fejét és meglátom a kék szemek csillogását, tudom, hogy képes lenne újra elvarázsolni velük, akárcsak a csókjával, még akkor is, ha ez már érezhetően a lassuló szívverésünkkel van összhangban. Szavaira nem tudok nem mosolyogni, a nedves álmok említésére viszont el kell fojtanom egy sóhajt.
– Ha ilyeneket mondasz, nem foglak egyhamar kiengedni innen – fenyegetem meg mosollyal a szám sarkában. Mikor már a lábaimon állok, ujjaimnak még megengedek egy kis kalandozást az oldala forró bőrén, de ezzel már nem elcsábítani akarom; még akkor sem, ha egyébként szívesen megtenném. A bár felemlegetése előcsal belőlem egy kis nevetést, de rábólintok a javaslatra, a kétségeim ellenére is, és úgy is, hogy tulajdonképpen egyikünk sem tudja igazán, mire számítson. Valamiért mégis úgy érzem, hogy az életemet - vagy talán az életünket - övező rejtélyekhez eddig azok a furcsa utalások vittek legközelebb. A következő szavaira és a mosolyára válaszul viszont finoman belemélyednek az ujjaim a bőrébe, a mosolyom pedig hasonlóan kétértelművé válik.
– Figyelmeztettelek... – mormolom, de a fenyegetés csak játék marad, ennél tovább már nem fogom visszatartani a gondoskodó báty szerepéből. Nekem is van testvérem, akiért tűzbe mennék, bár esetünkben is a fiatalabbnak szokása a bátyja idegrendszerét karbantartani, hogy úgy mondjam. Ettől persze még nem vagyok rest kiélvezni az elém táruló látványt és szemeimmel felmérni tökéletes testének minden porcikáját, és tovább irigyelni a bőrén végiggördülő vízcseppeket. Néha rám néz a szeme sarkából és látom a mosolyát, de csak elégedetten visszamosolyogva jelzem, hogy eszemben sincs elmozdulni innen, örülhet, hogy nem próbálok meg neki segíteni. Kedvem nagyon is lenne hozzá, de akkor nem érnénk ki innen egyhamar, azt hiszem.
Miután én is végeztem a zuhanyozással, őt már felöltözve, indulásra készen találom és nem tudok megállni egy kis megjegyzést az öccsével kapcsolatban. Szavaira értőn mosolyodom el; nem is tudja mennyire. Ephraimnek is rengeteg idejébe került, mire rájött, hogy nem tud megmenteni saját magamtól. Ma már tudja, de elfogadni még mindig nem fogadta el, azt hiszem. Legalábbis ezt bizonyítja, hogy hiába tettem azt, amit, még mindig minden követ képes megmozgatni azért, hogy kapcsolatban tudjon maradni velem, akkor is, ha a lebukás könnyen az életébe kerülhetne.
A figyelmemet eltereli, ahogy mellém lép, kék szemeivel olyan intenzíven néz, hogy a szívverésem egy pillanatra akaratlanul is felgyorsul egy kicsit. Elmosolyodom a szavaira, furcsa ígéret ez, amit én sem igazán hallottam még senkitől, de valami azt súgja, hogy ő sem gyakran fogalmaz meg ilyesmit. Aztán a szemei az ajkaimra szegeződnek, amik erre automatikusan elnyílnak kissé, pedig tudom, hogy nem jó ötlet arra gondolni, amire gondolok. Már így is éppen eléggé veszélyes hatással van rám. A bőröm szinte ég, ahol finoman az államhoz ér a kezével, akárcsak az alsóajkam, amikor finoman letöröl onnan egy vízcseppet. Viszonzom azt az apró mosolyt, azt hiszem, ugyanarra gondolhatunk, de nem mondja ki egyikünk sem, és ugyanígy értem azt is, miért nem búcsúzik el.
Talán ez is közrejátszik abban, hogy végül maradok. Tudom, hogy őrültség, tudom, hogy az egyetlen okos megoldás az lenne, ha összeszedném minden holmimat és úgy tűnnék el innen, mintha soha nem is jártam volna itt; ma este meg tudott lepni, mert nem számítottam rá, hogy keresztezhetjük egymás útját, de ha valaki elől el kellett tűnnöm, az olyasmi, amiben mindig is profi voltam. Mégis ott van bennem az a furcsa érzés, ami már három éve is megfogalmazódott bennem, amikor gyűlöltem magam azért, hogy hazudnom kell neki. Ő nem ezt érdemli. És nem csak azért, amit az elmúlt órákban művelt velem.
Így hát az egyetlen dolog, amiről nem mondok le, az a Beretta a kezem ügyében... és Axel.

A jelenléte térít magamhoz. Meglehetősen szokatlan érzés, normális esetben olyan éber alvó vagyok, hogy már arra fel kellett volna ébrednem, amikor az autó megérkezett a házhoz. Mintha csak elaltatná azt az általános veszélyérzetet, ami a nap huszonnégy órájában kiélezett az egész környező világra; nem a rossz, hanem a jó értelemben, mintha az ösztöneim is tudnák, hogy mikor kell jelezni és mikor nem. Vagy hogy egyszer is sok volt rászegezni azt a Berettát. A hangokból ítélve ki tudom következtetni, hogy ruhástól esik be az ágyba, valószínűleg olyan fáradt lehet, hogy ahogy lehunyja a szemét, aludni is fog. Az illata ismerősen kúszik az orromba, érzem, hogy egyik karja a testemre nehezedik. Egy pillanatra kinyitom a szemem, a fejemet épp csak egy kicsit fordítom el, hogy lássam az arcát, aztán újra a plafonra szegezem a pillantásom, de a szám sarkában egy kis mosoly játszik, aminek inkább nem fejtegetem az okát. Helyette hagyom, hogy a fáradtság engem is újra magával ragadjon.

⇜ let me ⇝

Axel & Aviva

Ha jobban belegondolok, valójában egy percig sem volt kérdés, hogy utánamegyek-e. Az öccse nincs veszélyben, ha abban lenne, eszembe sem jutna húzni az időt, de így... így a hangsúly arra helyeződik, hogy az ügyünk még mindig befejezetlen, ezzel pedig aligha tudok kibékülni a mai este után. Amikor pedig csatlakozom hozzá a fürdőszobában és magamba ihatom a látványt, érezhetem a bőre érintését és a teste reakcióit az ujjbegyeim alatt, aztán láthatom a tekintetében azt a már-már csodálatot, aminek nyomán újult erővel lángolnak fel kék szemei, újra és újra megbizonyosodhatok arról, hogy jól döntöttem. Egyikünknek sem kell sok idő, hogy ismét átszellemüljünk, már a puszta csókjával és azzal, ahogy a teste és a csempe köze szorít, felforralja a vérem. A csípőm ösztönösen mozdul már akkor is, amikor csak az egyik lábamat húzza a teste mellé, aztán ahogy felemel, az érzés csak fokozódik. Élvezem az olyan apró reakciókat is, amivel minden egyes érintésemre reagál valahogy, és azt a hangot, ahogy elkínzottan kifújja a levegőt, szavakkal adom a tudtára, én is mennyire vágyódom utána. Ismét, vagy inkább még mindig, töretlenül, ki tudja, de nem is ez számít. Éhesen figyelem az elködösülő kékeséget a szemeiben, ajkaim az övéhez érnek, a csípőm mozdulására pedig szinte rögtön reagál. Ujjbegyeim a tarkójába mélyednek, felnyögök az érzésre, ahogy újra elmerül a testemben, rabul ejt a látvány, ahogy szemei elsötétülnek a kéjtől. Már meg sem próbál kímélni, pontosan tudja, hogy nincs rá szükség, a külvilág pedig ismét megszűnik körülöttünk, vagy talán még nem is tértem igazán vissza a valóságba. Ujjbegyeim néha elcsúsznak nedves bőrén, de az, hogy a víz még mindig záporozik ránk, ahogy érzem azt a bőrén, mintha csak fokozná a tudatot, hogy épp itt vagyok és épp vele. Ajkaink néha forró csókban találkoznak, máskor csak a ködös, végtelen kékséget nézem a szemeiben, miközben a testemben a forróság lassan újra elviselhetetlenné válik. Nem fojtom el a nyögéseimet, mert tudom, hogy szereti hallani, és ahogy csípője heves mozdulatai egyre biztosabban taszítanak a beteljesülés felé, az ujjbegyeim helyét átveszik a körmeim, amik a vállába vagy épp a tarkójába vájnak. Remegések futnak végig a testemen, érzem éhesen figyelő szemeit, a mozgása erősödését, ahogy rögtön reagál ezekre az apró jelekre. A testem megfeszül az övé és a csempe között, a nyögésem szinte reszketeg, körmeim hosszú csíkot hagynak maguk után a vállán, de erőszakkal tartom nyitva a szemeimet, mert látni akarom. Érzem a pattanásig feszülő izmokat az ujjaim alatt, hallom a zihálását, és ezúttal végre nincs telefon, ami elronthatná a pillanatot; most már egy apokalipszis sem tudná elvenni tőlem a látványt, ahogy végre őt is eléri a gyönyör, a hangot, ahogyan felnyög, az érzést, ahogy a teste megfeszül a karjaim alatt. Fejem a csempének döntöm, ujjbegyeim finom mozdulatokkal simogatják a bőrét, és sokáig nem marad más, csak a másodpercek, vagy talán percek, mialatt próbáljuk összeszedni magunkat és csak zihálva kapaszkodunk egymásba. Most már engedem eluralkodni a testemen azt a kellemes zsibbadást, most már elhiszem, hogy sikerült bevégezni, amit elkezdtünk, bár valamiért úgy érzem, ha akarná, még mindig egyetlen érintéssel képes lenne újra feltüzelni. Csak akkor nyitom ki a szemem, amikor felemeli a fejét, elégedett, fáradt mosollyal üdvözlöm a hasonló üzenetekkel bíró kék szempárt, a csókot lassan nyugvó szenvedéllyel viszonzom. Mosolyom kiszélesedik a szavaira, tekintetemben huncut fény csillan.
– Azért örülök, hogy sikerült bepótolnunk – felelem elégedetten, még mindig kissé rekedt hangon. Lassan engedi le a lábaimat, de most már megtartanak a végtagjaim, még ha egyelőre nem is áll be köztünk különösebb távolság. Megmosolygom a kedves mozdulatot, ahogy kisimítja a hajam az arcomból, aztán a kérdését hallva halkan elnevetem magam.
– Szóval mégis sikerült elültetni a bogarat a füledbe? – kérdezek vissza, de rögtön utána bólintok is, megadva neki a választ. Még mindig nem szívesen vállalom a kockázatot, hogy összekössék őt velem, de a mai eset után talán lesz néhány nap nyugalom, amíg senkit nem küldenek a nyakamra vagy állítanak a sarkamba, és ezt kihasználhatjuk.
Miután lezuhanyzott - aminek a látványát azért nem voltam rest szintén elraktározni magamban -, én veszem át a helyét, még ha őt nem is szívesen mosom le magamról. Csak egy törölközővel a testem körül, még mindig nedves hajjal érek vissza a szobába, ahol ő már felöltözött és indulásra kész.
– Ne bántsd nagyon – szólalok meg mindentudó mosollyal, az öccsére célozva, de most már nem tartom fel tovább, még ha kedvem lenne is hozzá. Valószínűleg az összes sört és vodkát kiizzadtuk magunkból, így nem aggódom, hogy milyen állapotban megy a rendőrségre.
Miután elment, magamra maradok a gondolataimmal, de leküzdöm az ösztönt, ami menekülésre késztetne. Talán okosabb lenne most eltűnni az életéből, és vigyázni, hogy soha többé ne találhasson meg, de nem tudom megtenni. Nem akarom újra elárulni, és tudom, hogy ő annak élné meg. Nem öltözöm fel teljesen, csak a pólómat és az alsóneműt veszem vissza, a többi ruhámat felszedem a földről és a székre rendezem őket,  aztán lemegyek a nappaliba. Felveszem a Berettát az asztalról, betöltöm a tárat a kabátomból és azzal a kezemben megyek vissza. Az éjjeli szekrényre teszem, a kezem ügyébe - vannak dolgok, amik nem változnak.
A lámpafénynél kiszúrnak a szemeim néhány gyanús nyomot az ágy támláján, amin képtelen vagyok nem mosolyogni, de aztán lekapcsolom a lámpát és bebújok a takaró alá. Szinte még érzem itt az illatát, és a testem kellemes, zsibbadt fáradtsága is rá emlékeztet, talán ezért is merülök szokatlanul mély álomba.

⇜ let me ⇝

Axel & Aviva

Nem igazán voltam felkészülve arra, hogy így érjen véget ez az éjszaka, azok után, hogy honnan hová jutottunk. Az egyik pillanatban még szinte a gyönyör kapujában várunk a bebocsátásra, a következőben viszont az egész összedőlni látszik. Nagyjából sikerül kivennem a szavaiból, hogy az öccsével lehet valami, de az, hogy dühös, és nem aggódik, egy fokkal talán jobbat jelent. Rákérdezek a történtekre és ő el is meséli, de annál a résznél nem tudok elfojtani egy kis mosolyt, amikor azt mondja, nem hozza a nyakamra; mintha ő lenne nekem teher és nem fordítva. Inkább nem mondom ki, hogy ha idehozná az öccsét, engem már nem találna itt, mire visszaérnek - az ő érdekében. Axel már ismert és a ma történtek után egyértelmű volt, hogy meg kell osztanom vele az igazság egy részét, de arról szó sem lehetett volna, hogy ebbe akár részben is belekeverjem az öccsét is. Még akkor sem, ha most épp gyűlöli, és szó mi szó, én sem rajongok az ötletért, hogy ellopja tőlem Axelt.
Talán ez utóbbi gondolat érik be akkor is, amikor az ágyon fekve, már egyedül, végül döntésre jutok. A testem még ég az érintéseitől és a csókjaitól, a számon még érzem az ízét, és eszembe jut egy nagyon hasonló pillanat három évvel ezelőttről, amikor hagytam őt elsétálni. Most pedig valahogy... nem akarom elfogadni, hogy ismét meg kellene tennem. Akkor nem, ha már idáig jutottunk, és ki tudja, mikor látom legközelebb, ha látom még egyáltalán. Megfogadta, hogy segít, amiben tud, de az én életem hosszú ideje nem volt már életbiztosítás; egyszer bárkinek lehetett szerencséje.
A fürdőszobába lépve arra nem sajnálom az időt, hogy magamba szívjam a látványt, és arra sem, hogy megérintsem. A bőre hideg, ami elárulja, hogy megpróbálta lehűteni magát, de az én kezemre már langyos víz záporozik, ahogy hozzáérek, ez a figyelmesség pedig önkéntelenül is mosolyt csal az arcomra, miközben ujjaimmal és ajkaimmal és felfedezem a bőrét. Élvezem az izmok játékát a tenyerem alatt, a bőre ízét a nyelvem hegyén, és azt a tekintetet, amikor megfordul. A szemei újult erővel izzanak fel, ahogy végigmér, a vágyakozó sóhaj hallatán megborzongok, aztán egyszerűen a tudtára adom a döntést, amit meghoztam. Nem is hagyok neki időt a gondolkodásra, bár ahogy azonnal magához ölel, nem is érzem, hogy nagyon ellenkezni szeretne. A szemei elárulják, hogy valamilyen szinten megleptem ugyan, de egyben azt is, hogy benne sem hunyt még ki az a tűz, ami az előbb olyan pusztítóan lángolt. Vágyakozva csókolom meg, éppen úgy, mintha csak most kezdődött volna el ez az este, és ugyanilyen viszonzásra is lelek, amitől a forróság újult erővel árad szét a véremben. A csempe hidege éles ellentétben áll a bőröm hőmérsékletével, de még csak nem is érdekel, egyébként sem hiszem, hogy attól kéne tartanom, hogy fázni fogok. Beletúrok nedves hajába, és amikor a teste mellé húzza a jobb lábamat, azt automatikusan a csípője köré fonom. Hozzám simul, nyögésemet elnyeli a csókunk, ahogy megérzem töretlen vágyát, a csípőm reflexszerűen mozdul meg, hogy még többet hozzon ki az érintkezésből. Szinte most engedtük el egymást, de ugyanúgy képes lennék nekiesni, mintha még semmi nem történt volna, a bőrömbe mélyedő ujjak és a csókja szenvedélye alapján pedig ezzel nem vagyok egyedül. A nyaka köré fonom mindkét kezem, amikor a fenekem alá nyúl, és ahogy felemel, rögtön a csípője köré fonom a lábaimat. Hosszan, forrón csókolom tovább, a csípőm pedig meg-megmozdul, hogy vágykeltő súrlódást okozzon a megfelelő helyeken. Csak azért szakadok el az ajkaitól, hogy végigfuttassam a szám az arcán, élvezve, ahogy a borostája finoman karistolja a bőrömet, hogy aztán újra megízlelhessem a nyakát.
– Érezni akarlak – nyögöm a fülébe újra azokat a szavakat, amikkel a mai este folyamán már megpróbáltam magamba édesgetni. Most már talán tényleg nincs vesztegetni való időnk, de amit még nyertem magunknak, azt szándékomban áll maximálisan kihasználni. Pontosan érezheti, hogy a testem készen áll rá - nem is igazán szűnt meg készen állni -, de az elnehezült lélegzetem és a szemeimben kavargó vágy sem árulkodik másról. Visszatérek az arcához, tekintetem elmélyül abban az elsötétült, izzó kékségben, ajkaim épp csak végigsimítják az övéit, a csípőmmel pedig elősegítem neki a megfelelő szöget, hogy szinte ne is kelljen elszakadnunk egymástól ahhoz, hogy újra érezhessem. A vérem úgy forr, mintha soha nem is hagytuk volna abba, amit elkezdtünk.

⇜ let me ⇝

Axel & Aviva

A tomboló forróság és a vágy lassan elviselhetetlenné válik, mégsem sajnálom az időt ara, hogy kiélvezzem az érzést, a látványt, az ízét. Még a kérésének is hajlandó vagyok eleget tenni, érintésére ösztönösen tör elő nyögés a torkomból, szemeim égőn figyelik bódult tekintetét. Érzem, ahogy a kínzó feszültség lassan kialakul a testemben, már az sem érdekel, amikor magától ül fel; felnyögök az ajkai érintésére, kezeim a teste köré fonódnak, ujjaim a hajába túrnak. Csak egy pillanatra hunyom le a szemem, ajkaim a halántékára simulnak, kész vagyok mindkettőnket átlendíteni a határon...
A rezgés kizökkent, mint minden váratlan hang, de csak egy pillanatra, mert tekintetem hamar megtalálja a forrását. Látom Axel tekintetében a frusztrációt, de oda sem nézve némítja el a hívást, én pedig az arcára simítom a kezem és magamhoz húzom egy csókra, hogy olyan gyorsan feledkezzünk meg róla, ahogy jött. A csípőm újra megmozdul, de mielőtt még újra felépíthetnénk az előző érzést, a telefon ismét életre kel, és amikor Axel a képernyőre néz és nagy levegőt vesz, tudom, hogy fel kell vennie; talán a munka. Másik kezével szorosan ölel magához, mintha legalábbis bármi rá tudna venni, hogy elmozduljak onnan. Bosszús hangját nem tudom nem megmosolyogni, enyhítő csókot hintek el a nyakán, de aztán - bár csak a beszélgetés egyik oldalát hallom - hamar világossá válik, hogy nem munkaügyben keresik. A dühe nem csillapodik, kutatón figyelem az arcán, míg szavaiból ki nem tudom következtetni, hogy az öccsével beszélhet, és hogy valami baj lehet. A szemei most már a haragtól viharosak, de ahogy a tekintetünk egy pillanatra találkozik, rámosolygok, hüvelykujjam enyhítőn simítja végig az arcát. Leteszi a telefont, de tudom, hogy a dühe már valószínűleg jócskán elterelte a gondolatait az előzőekről, még akkor is, ha érzem, hogy a teste még nem feledkezett meg az enyémről. Ujjaim finoman, nyugtatón bújnak a hajába a tarkóján, ahogy az arcát nekem dönti, amikor pedig sajnálkozva felnéz rám, csak megrázom a fejem.
– Mi történt? – kérdezem halkan, szabad kezemmel újra megsimítva az arcát. A testem még mindig beleborzong a vállamra adott csókokba, és amikor ismét a hátamra dönt, már tudom, hogy az előző pillanatokat elveszítettük. Mégis töretlenül viszonzom a csókját, nekem sem könnyebb elengednem őt, főleg, ahogy a nyakamba csókol. Következő szavaira halkan felnevetek, ujjaim még mindig a hajában játszanak, de a következő csókból már kiérzem a búcsút. Kék szemei vágyakozva néznek rám, ami még az iménti kis közjáték után is képes felperzselni a vérem.
Magamra hagy, én pedig elkínzottan szorítom az arcomra a tenyereimet. Persze, mondhatnánk, hogy nekem nincs okom panaszra, de ettől még a legkevésbé sem érzem úgy, hogy befejeztük volna azt a bizonyos ügyünket, hiszen nem tettük. És ahogy fekszek néhány másodpercig az ágyán, egyedül, az arcomra fektetett kezeimmel, a helyzet kísértetiesen ismerős valahonnan. Elmosolyodom a tenyerem árnyékában. Mit is mondott, most senki kedvéért nem kell visszafognunk magunkat? Nincs vészhelyzet és nem élet-halál kérdés - máskülönben eszembe sem jutna, hogy felkeljek az ágyról, de így megteszem.
Felhangzik a víz csobogásának a hangja, én pedig arra veszem az irányt. Nem zárta magára az ajtót, ami mosolyt csal az arcomra, de ahogy belépek, engedélyezek magamnak pár rövid pillanatot, hogy magamba igyam a látványt. Háttal áll nekem a zuhany alatt, tekintetem felméri az alakját, irigylem a vízcseppeket, amik végigsiklanak meztelen bőrén, de nem hagyom meg nekik sokáig ezt a kiváltságot. Belépek mögé, egyik kezem felsiklik a hátán, a másik előresimít a hasára, ajkaim forró csókokat hintenek el a lapockáján. Ha magától nem fordul meg, akkor én fordítom magam felé, ujjaim a bőrét simítják a mozdulat alatt, ahogy a hátáról a mellkasára költöznek.
– Ugye nem gondoltad, hogy ennyi volt? – nézek bele szemeinek csábító kékségébe. Másik kezem felsiklik a nyakára, lábujjhegyre állok, hogy elérhessem az ajkait. – Egyszer már hagytalak elsétálni. Másodszor nem foglak – ígérem, az ajkaira suttogva a szavakat, mielőtt megcsókolnám.

⇜ let me ⇝

Axel & Aviva

Minden érintése fokozza és tüzeli a gyönyör okozta kellemes zsibbadást a testemben, és hiába juttatott másodszor is a csúcsra, érzem, hogy a vérem töretlenül forr. Képtelen vagyok betelni vele, az ajkai ízével, az érintéseivel, a vágytól sötétlő szemeivel és ezzel a pusztító, szűnni nem akaró vággyal, ami dolgozik bennem. Amikor pedig fordít a helyzetünkön és átadja nekem az irányítást, elégedetten veszen tudomásul, hogy nem csak ő fog az őrületbe kergetni engem.
A mosolya és a vágytól csillogó szemei tovább pezsdítik a vérem, rekedt hangja pedig csak olaj a tűzre. Elképesztően izgató látvány, ahogy átadja magát nekem és a történéseknek, ahogy a teste minden érintésemre reagál. Nehéz beérnem azokkal a kezdeti mozdulatokkal, miközben ismét megízlelem az ajkait. Egyik keze a hajamba túr, a másik a gerincem mentén hagy forró, borzongató ösvényt maga után. Újra érezni akarom, látni minden egyes reakcióját, és addig hajszolni, míg ő is átadja magát az elsöprő gyönyörnek. Az a reszketeg sóhaj a fülembe ég, amikor újra megérintem, szinte kiéhezetten figyelem az arca minden egyes rezdülését, ahogy újra magamba fogadom. A reakciói ugyanúgy feltüzelnek, mint az érintései korábban, a csípőm mozdulatai hatására feltörő sóhajokkal képtelen vagyok betelni. Egy pillanatra hagyom magam elveszni a vágytól ködös kékségben, aztán felemelkedeve folytatom tovább a mozgást, még intenzívebben. A bőröm szinte lángra gyúl a pillantása alatt, a bőrömbe mélyedő ujjai tovább forrósítják a vérem, és amikor az ő csípője mozgása is találkozik az enyémmel, én sem tudok megállni egy reszketeg sóhajt. Amikor hátra támaszkodok és meghallom a nyögését, a hangtól gyönyörteljes borzongás fut végig a gerincem mentén. Nem bírom sokáig a távolságot, ismét meg akarom kóstolni az ajkait, a bőre ízét; szinte bódultan csókol vissza, mintha egy másik világban lenne, amit elégedett mosollyal veszek tudomásul, mielőtt megízlelném a bőrt a nyakán is. Amikor egyik keze felfelé mozdul, megállítom, de szinte könyörgő szavai hatására meggondolom magam. Ismét felemelkedek róla, szemeimet a ködös kékségbe fúrom, aztán megfogom a kezét és én magam helyezem a mellemre. Az érintése nyomán már én sem próbálom visszafogni magam, vagy éppen elnyomni magamban az ingerek hatását, kezének érintésével és a csípőnk mozgásával szinkronban adok teret a testemben forrongó érzéseknek és a hangomnak. Érzem a tenyerem alatt a pattanásig feszülő izmait, hallgatom a zihálását, mozdulataira és érintésére szabadon nyögök fel, és szinte félek lehunyni a szemem. Tekintetem őt figyeli égőn, várva a pillanatot, amikor ő sem bírja tovább; az én testem is éhezik az újabb feloldozásra.

⇜ fire ⇝

Axel & Aviva

Az új pozíció csak tovább fokozza az élmény intenzitását. Már az a pillanat is végtelenül izgató, ahogy a hátamhoz simul és ajkaival felforrósodott bőrömet érinti a hátamon, de amikor ismét elmerül a testemben és felhúz magához, a végletekig borzolja az érzékeimet, különösen, amikor a kezeit is bevetve rögtön három ponton kezdi ingerelni a testemet. A hátam a mellkasához simul, érzem a bőre forróságát, a fülemben hallom a zihálását, a nyakamat a csókjai égetik, míg végül nem marad számomra más, csak az, hogy átadjam magam neki és mindennek, amit tenni akar velem. A testem minden egyes rezdülésére és mozdulatára reagál, nincs inger vagy érzés, amit ne élnék meg teljes intenzitással, mintha pontosan azt adná nekem, amire vágyom, anélkül, hogy elmondtam volna. A kezem hátranyúl, hogy ujjaim ismét elveszhessen a hajában, a csókomat ugyanolyan forró szenvedéllyel viszonozza, de egy pillanatnyi nyugalmat sem hagy a testemnek, ami végül nem tudja tovább halasztani az elkerülhetetlent. Átadom magam a gyönyörnek, ami erőteljesen éri el a testem, megfeszülök a karjaiban, de még mindig nem áll meg, a végletekig kihajszolja a testemből az elsöprő érzést. Az agyam néhány pillanatra teljesen elveszíti a valóságot, pedig az ilyesmi ritkán esik meg velem; ő még ezen is átsegít azzal, hogy a karjával tart meg, szorosan fogva a testéhez, jóformán az ölébe ültetve. Zihálva, lehunyt szemekkel kapcsolódom vissza a valóságra, bár a testemben még mindig érződnek az orgazmus utózöngéi. Keze a testemet fedezi fel finom, de izgató érintésekkel, ajkai végigjárnak egy forró utat a vállamtól a nyakamig. A libabőr ugyanúgy fut végig minden egyes érintése nyomán, mintha csak most kezdtünk volna bele ebbe az egészbe; és rá kell jönnöm, hogy én is még mindig ugyanúgy vágyom rá. Még egyébként sem fejeztük be.
Amikor ismét teljesen jelen vagyok, ismét a hátamra dönt az ágyon. Átölelem a nyakát, testem az övéhez szorítom, miközben szenvedélyesen viszonzom a csókját. Amikor szorosan a testéhez fog és fordít a helyzetünkön, hogy én kerüljek felülre, a tekintetem felizzik, ajkaimon pedig egy elégedett ragadozó mosolya jelenik meg. Egyik kezemmel megtámaszkodom az ágyon, aztán a füléhez hajolok.
– Ezúttal nem menekülsz – súgom a fülébe halk, vágytól terhes hangon, és be is fogom tartani az ígéretem. Másik kezemmel magamhoz húzom egy forró, ígéretekkel teli csókra, miközben a csípőjére helyezkedek a sajátommal, de a csók idejére csak vágykeltő súrlódást keltek a megmozdításával. Elhúzódom tőle, de csak annyira, hogy feltámaszkodhassak, a szabad kezemet pedig közénk vezethessem, hogy a megfelelő helyre igazítsam és újra magamba fogadjam. Az érzés semmivel nem kevesebb, mint eddig volt, de ez most számomra is inkább róla szól, szinte kiéhezetten figyelem az arcát, a szemeit, a teste reakcióit. Nem húzom sokáig az időt, mielőtt megmozdítanám a csípőmet, rövid időre maradva ebben a pozícióban, mielőtt a mellkasára támaszkodva feljebb emelném a felsőtestem. Nem veszem le róla a szemeimet, végigpásztázom az arcát, az alattam fekvő testét, a verejtéktől csillogó bőrét. A combizmaimmal segítek rá a mozgásra, de neki csak azt engedem, hogy a combjaimat vagy a csípőmet fogja meg, máshoz nem érhet hozzá. Ez most nem rólam szól.
Vágytól ködös szemeimet csak akkor szakítom el róla, amikor elengedem a mellkasát; teljesen leengedem magam, a testem kissé hátrahajlik, hogy meg tudjak támaszkodni magam mögött az ágyon, és egy kis ideig csak a csípőm mozogjon gyors ritmusban. Túl sok pillanatot viszont nem akarok elszalasztani, ezért egészen visszatérek hozzá, ismét lehajolva és vágytól terhes csókot lopva tőle. Ajkaim ezután tovább haladnak a nyakára, megízlelem az érzékeny bőrt a füle alatt, aztán fogaimat is finoman a bőrébe mélyesztem, mielőtt visszatérnék az arcához. Még mindig nem hagyom, hogy hozzám érjen, legfeljebb azt, hogy saját csípője lökéseivel ráerősítsen a mozgásra. Most én is végig fogom nézni, ahogy átlép a gyönyör kapuján.

⇜ fire ⇝

Axel & Aviva

Egy újabb pillanat, ami az agyamba ég, amikor szavaimra elengedi azokat a korlátokat, amiket addig próbált tartani. Már a tekintete elsötétülése is tovább forralja a vérem, és amikor megváltoztatja a pózt és a mozdulatai erejét és hevességét, felszabadultan adom a tudtára, hogy ez milyen hatással van rám. Szemeim izzón figyelik őt, ködös tekintetét, a bőrén megcsillanó verejtékcseppeket, a megfeszülő izmokat, és amikor úgy érzemy nem bírom tovább az ajkai íze nélkül, lehúzom magamhoz egy szenvedélyes csókra. A sóhaja zene a füleimnek, érzem, hogy a mozgása is erőteljesebbé válik bennem. Az ennek nyomán érzett gyönyörömet a szájára nyögöm, körmeim a tarkójába vájnak, míg ő a fejtámlában talál kapaszkodót. Ajkaim hol a száját kóstolják két nyögés között, hol borostás állán futnak végig, valami mintha reccsenne, de nem érdekel különösebben, rajta kívül semmi nem jut el a tudatomig. Szemtanúja lehetek, amikor tekintete felizzik, talán ezért sem tölt el csalódással, amikor egy erőteljes lökést követően kihúzódik belőlem, csak várakozásteljes borzongást érzek. Hamarosan már a hasamon találom magam, a bőröm szinte izzik, ég a tekintete alatt, nem is kell látnom az arcát ahhoz, hogy magam elé tudjam képzelni a pillantása forróságát. Vágyakozó remegés fut végig a gerincem mentén, amikor érzem újra az enyémhez simulni a testét, ujjaim a takarót markolják, ajkai érintése nyomán libabőr borzolja az érzékeimet. A csípőm önkéntelenül is az övével mozdul, ahogy hozzám dörzsöli magát, az ölemben érzett forróság lassan elviselhetetlenné válik. Készséggel segítek rá a mozdulatra, amikor megemeli a csípőmet, nyögve vonaglok meg, ahogy újra a testembe merül. Kínzó érzés, hogy még nem mozdul meg, de annál készségesebben emelem fel a testem a takaróról, miközben magához húz, hogy hátammal forró, verejtéktől nedves mellkasához simuljak. Túl sok ingerrel támad egyszerre,  a fejem hátrabukik a vállára, a hajam nedves bőrünkre tapad, a testem szinte reszket a csókjai és érintései alatt. Egyik keze elölről nyúl a combjaim közé, a másik a mellemet veszi célba; izgató hangjára és szavaira csak egy elhaló nyögéssel vagyok képes válaszolni. A csípője megmozdul, ezúttal nem is próbál kímélni, ujjaival ezzel szinkronban izgat, míg a végén már nem marad belőlem más, csak egy remegő, izzadó, nyögdécselő test, ami szinte elolvad az érintése alatt. A szemeimet sem vagyok képes végig nyitva tartani, de mielőtt még átadnám magam az elkerülhetetlennek, kezemmel hátranyúlok, beletúrok a hajába, aztán oldalra fordítom a fejem és minden érzést egy szenvedélyes csókkal próbálok elmondani neki.
Nem próbálom visszatartani az elkerülhetetlent, de nem engedem le a kezem, körmeim a fejbőrébe vájnak, a testem elnyúló nyögés kíséretében feszül meg, ahogy a gyönyör elemi erővel csap le rám. Zihálva ejtem újra a vállára a fejem, a testemen még remegések futnak végig, de nem engedem el a valóságot, még nem. A szemtanúja akarok lenni annak, ahogy őt is eléri a beteljesülés.

⇜ fire ⇝

Axel & Aviva

A testemben forró vágy tombol, olyan intenzitással, hogy azt hinném, ennél jobban már nem lehet fokozni, de erre bőven rácáfol az érzés, amikor végre magamban érezhetem. Ahelyett, hogy valamicskét apadna az érzékek intenzitása azzal, hogy a testem megkapta, amire annyira vágyott, az egész csak tovább fokozódik. Megőrjítenek az apró ingerek, a sóhaja, a látvány, a ködös, izzó kékség a szemeiben, az érzés, ahogy újra megmozdítja a csípőjét. Hevesen viszonzom a csókját, kiélvezem ajkai ízét, de miközben ujjaim újra és újra felfedezik a testét, nem tudom nem észrevenni, hogy érezhetően visszafogja magát. Sötétlő szemeiben is sokkal több minden kavarog, én pedig nem azt szeretném, ha porcelánbabaként bánna velem, hanem ha őt magát kaphatnám meg, teljes valójában, ahogy van és ahogy akar engem. Ezt neki is elmondom, és a látvány, ahogy a tekintete egészen megváltozik ennek hatására, megbabonáz. Eltűnik a szemeiből a felesleges féltés, a helyét átveszi valami ösztönös, mély, izzó szenvedély, amikor átengedi magát ennek az érzésnek.
Szavai nyomán újult erővel forrósodik fel a vérem, pedig eddig is csoda volt, hogy nem forrt el minden a bőröm alól; ígéretét forró csók pecsételi meg, amit ugyanolyan hévvel viszonzok. Nem okoz gondot az új pozíció, amit felvesz a lábammal, és csípőjének első hevesebb mozdulatára felszabadultan nyögök fel, mintha csak pont erre lett volna szükségem - és talán erre is volt. Az igazi valóját akartam magamnak, amikor nem gondolkozik, csak cselekszik és átadja magát az ösztönöknek, annak a vágynak és a kéjnek, ami most dolgozik bennünk, köztünk. Fenntartja a tempót és a hevességet, izzó tekintete engem kutat, de nem láthat rajtam mást, csak a mámort, amibe beletaszít. Kapkodó lélegzetem mellett is szabad utat engedek a gyönyör hangjainak, ujjaim most a csípőjébe kapaszkodnak, körmeim finoman vájnak a bőrébe. Úgy érzem, képtelen vagyok elviselni a távolságot, a vállához húzott lábammal ellentétes oldalon nyúlok fel a tarkójához, hogy magamhoz húzzam. A lábam így is bírja a kiképzést, sőt, ettől mintha még intenzívebbé válna minden érzés, miközben hevesen és szenvedélyesen csókolom meg. Képtelen vagyok betelni az ízével, a látvánnyal, az érzéssel, ha még képes lennék józan gondolatokat megfogalmazni, biztosan azt mondanám, végtére is örülök, hogy ma este egymás útjába sodort minket a sors, de a józan gondolatoknak már rég nincs itt a helye. A világom beszűkült rá és az érzésre, ahogy a gyönyör hullámai felé taszigál.

⇜ fire ⇝

Axel & Aviva

Szempilláim árnyékából nézek fel rá, hagyva, hadd élvezze ki a látványt, de amikor visszatér hozzám, a csók hevével mondom el neki, amit a testem reakciói már egyébként is elárultak. Mégsem könyörül meg rajtam azonnal, talán az előbbi szemtelen mosolyt bosszulja meg édesen, talán csak élvezi, hogy kínozhat, talán mindkettő; nem kell sok idő ahhoz, hogy csókjaival és érintésével, a nyakam érzékeny bőrébe mélyedő fogaival együttesen újra teljes erővel lobbantsa lángra a vágyat a testemben. Láthatóan nagyon elégedett a rám gyakorolt hatásával, de nem is rejteném el előle, hogy mennyire vágyom már rá. Egy utolsó reményteli próbálkozással igyekszem legalább az alsónadrágtól megszabadítani, és ahogy felemeli a fejét, hogy a tekintetünk találkozhasson, szinte előbb olvasom ki sötétkéknek tűnő szemeiből a választ, mint hogy kimondaná. Csókja az államra vándorol, arcát a hajamba és a nyakamba fúrja, borostája finoman karcolja a bőrömet, ujjai pedig még mindig a testemen játszanak, és ez az összjáték a végletekig kiteljesíti az érzékeimet. Nehéz így koncentrálnom, de nem vesztegetem az időt, a másik kezem is végigvándorol az oldalán, le a csípőjéig, hogy ujjaim kiszabadíthassák a ruhadarab fogságából. Addig gyűröm le az anyagot, ameddig képes vagyok rá anélkül, hogy el kelljen távolodnom tőle, aztán az egyik lábamat használom ki ügyesen, hogy még lejjebb tolhassam a feleslegessé várt utolsó ruhadarabot is, így már szinte csak le kell rúgnia magáról.
– Mindjárt más – nyögöm elégedetten az ajkaira, amikor végre a textil nélkül simulhat össze a testünk minden ponton. Kezeim felsimítanak a hátán, egészen a válláig, miközben a csípője ismét megmozdul, tovább fokozva a már egyébként is tetőfokára hágó vágyat a testemben, de ezúttal nem kínoz olyan sokáig. Az ajkamba harapok, amikor a megfelelő helyre igazítja magát, a tekintetünk összekapcsolódik, ahogy megtámaszkodik a fejem mellett. Lassú mozdulattal merül el a testemben, a légzése felgyorsul, akárcsak az enyém, még az elnyújtott sóhaj közben sem vagyok képes elszakítani a tekintetemet vágytól izzó szemeitől, ahogy végre eggyé válunk. Inkább hallom, mintsem látom, hogyan marnak a párnába az ujjai, az izmai megfeszülnek, és én szinte magamba iszom a látványt. Egyik kezem ujjai lejjebb siklanak az oldalára, ujjbegyeim a forró bőrbe mélyednek, miközben a másik a mellkasán át felsimít a nyakára, hogy magamhoz vonhassam. Nyögésem az ajkain veszik el, ahogy megmozdítja a csípőjét, lábamat feljebb húzom a teste mentén, ujjaim a tarkójába mélyednek, ajkam hevesen kóstolja meg az övét, de alig van levegőnk. Újra megszűnik minden, csak ő van, az íze az ajkaimon, a tekintete izzása a szememben, az illata az orromban, és az érzés, ahogy mozog a testemben. Még a tudatom ködén át is érzem viszont a testén vándorló ujjaimmal, hogyan feszülnek pattanásig az izmok a bőre alatt, és mindent látok a szemében, amit kell.
– Nem kell kímélned – súgom forrón a fülébe, a hangom rekedt és vágytól terhes, de a szemeim sem árulkodhatnak kevesebbről.

⇜ fire ⇝

Axel & Aviva

Eszemben sincs hagyni, hogy ez az egész csak rólam szóljon, egyébként sem az a típus vagyok, aki csak fekszik és hagyja, hogy történjenek vele a dolgok. Ezt ebben a tekintetben még nem volt lehetőségem kifejteni neki, de hamarosan inkább tettekkel bizonyítom a dolgot számára is. Élvezettel figyelem, milyen reakciókat sikerül kicsalnom belőle, de nem hagy sokáig játszadozni és az ágyra fogott kezeimmel azt is kifejezi, hogy ez itt most az ő játszótere. Szemtelen mosolyomra megvillan a tekintetében valami, amitől az izgalom újabb hulláma söpör végig a testemen, és egy heves csók után már el is indul lefelé a testemen, hogy megmutassa, mire gondolt. Ajkai, nyelve és aztán az ujjai játékával valóban hamar sikerül minden épkézláb, a gyönyörtől független gondolatot kiűznie a fejemből, hogy ne maradjon a helyén más, csak ő és az a forró érzés, amit okoz a testemben. Tehetetlenül vonaglok az ágyon, ujjaim elvesznek a hajában, de hiába akarom felhúzni magamhoz, mielőtt túl késő lenne, lefogja a kezem és zavartalanul folytatja, amit elkezdett és úgy tűnik, be is szándékozik fejezni. A pillanat nem is várat sokára magára, már éppen eléggé feltüzelte a testem ahhoz, hogy minden porcikám ki legyen éhezve a gyönyörre, ami aztán ennek megfelelő intenzitással uralkodik el rajtam, ahogy átsegít azon a bizonyos határon. Nem hagyja abba azonnal a játékot odalent, elnyújtja a pillanatot, amíg a testemen végigfutó apró remegések meg nem szűnnek. Feltérdel, tekintete elégedetten pásztáz végig, a tekintete akár a vadászé, aki már elejtette a prédát, de még tervei vannak vele. A gondolatot az ölemben érzem összpontosulni, pedig alig hevertem ki az előző orgazmust; nem mintha én befejezettnek tekinteném kettőnk ügyét ezzel. Ezt nem is vagyok rest megosztani vele a szenvedélyes csókunkat követően, a mosolya azokban nem sok jót ígér - vagy inkább nagyon sok jót és még több őrületet.
Lejjebb engedi a testét, így az ágyéka az enyémhez simul, hogy érezhesse, ő is ugyanúgy vágyik rám, a szavai azonban arról árulkodnak, hogy ezt sem tervezi elsietni. Elhaló nyögéssel hunyom le a szemeimet, a hang elnyúlik egy kissé, ahogy fogai finoman a nyakamba mélyednek. Keze ismét megtalálja a mellemet, csípője pedig kínzóan lassú, ritmikus mozgásba kezd, csak az az átkozott alsónadrág még mindig rajta van. Az én kezeim sem maradnak tétlenek, kihasználom, hogy ismét elérek mindent, ujjaim a forró bőrt simítják és fedezik fel, miközben ajkaim újabb csókra invitálja az övét. A testem az övének feszül, nem telik sok időbe, hogy ismét elemi erővel uralkodjon el rajtam a türelmetlen vágyakozás; a csípőm is az övével szinkronban mozdul meg. Tényleg meg fog őrjíteni, ha nem könyörül meg rajtam hamarosan.
– Legalább ettől megszabadulhatnánk – simítok le egyik kezemmel a csípőjéig, hogy ujjamat beakaszthassam az alsónadrág peremébe; a hangom inkább nyögés, mintsem suttogás, de ez nem csoda azok után, amit tesz velem. Most a másik fajta önuralmamat teszteljük, és az biztos, hogy hamar el fogom veszíteni a fejem, ha még sokáig kitartja ezt az édes kínzást.

⇜ fire ⇝