Kiskép : Rendeltetésem : Ygdrassil vagyok play by : faceless Posztok száma : 136 User neve : those three Csoport : vezetőség Pontgyűjtő : 37 Lakhely : behind you Foglalkozás : to help you Előtörténet : nine worlds Keresem : all gods and monsters Kor : 1025
Metanoia —
Elküldésének ideje — Vas. Júl. 02, 2023 1:43 pm
elátkozottak
a faj ismertetése
Talán a legkülönösebb faj mind közül: az elátkozottak az istenek ágáról származnak - szoros kapcsolódásuk miatt ideértve az isteni lényeket is -, és sosem maguk választják ezt az utat, ugyanis ezek az istenek és lények valóban átokkal sújtottak, melynek eredetét még nem fejtették meg. Néhány évvel ezelőtt egy óriás és egy norna szövetségéből megszületett az Átok, amellyel el akarták pusztítani az isteneket, s amely sötét varázslat, úgy tűnik, sikerrel is járhat. Az érintettek elsősorban istenek, istennők és isteni lények, de a félistenekre is veszélyt jelenthet az Átok.
az Átok
Az Átok eredetéről egyelőre igen keveset tudnak az érintettek. (Hildr, a sötét mágiával foglalkozó norna, és Thrym, az isteneket gyűlölő óriás szövetsége vezetett a megalkotásához, s egyetlen varázserejű tárgyhoz, egy karperechez kapcsolódik, amelyet két törpe kovácsolt.) Annyi bizonyos csupán, hogy mindazon istenek, istennők és isteni lények, akik “megfertőződnek”, kezdetben észre sem veszik a tüneteket, sok esetben lappang is az Átok, hogy aztán a legérzékenyebb ponton okozzon fájdalmat: apránként elvesz minden emléket az áldozattól, és ezt szó szerint kell érteni. Az Átok lassan, de annál biztosabban megfosztja őket minden olyan emléküktől és gondolatuktól, amely meghatározza őket, ezáltal szó szerint kiradírozza őket a mítoszok történeteiből. Ha pedig mindez bekövetkezik az összes istennel, az óriások kerülnek végleg hatalomra. Az Elátkozottak fokozatosan veszítik el az emlékeiket: kezdetben csak olyan jelentéktelennek tűnő jelei vannak, minthogy megszokott cselekvésekre, szófordulatokra nem emlékeznek. Később neveket, helyszíneket, eseményeket felejtenek el, először csak a távoli, majd a közelmúltból is. Azután önmaguk szempontjából meghatározó dolgok merülnek feledésbe: milyen áldozatot várnak a halandóktól, mekkora hatalmuk van és az mire terjed ki, milyen mágikus tárgyak vannak a birtokukban? Végül pedig elfelejtik kik ők: a saját nevükre és jelentőségükre sem emlékeznek már, s ezen a ponton megszűnik bennük minden, ami istenivé tette őket. Fontos, hogy mindenkinél másmilyen gyorsassággal és módon folyhat le az Átok, gyógymódot pedig egyelőre nem találtak még.
különleges ismertetőjegyek
Ugyanaz jellemző az Elátkozottakra, mint az istenekre, isteni lényekre, félistenekre.
képességek
Ugyanaz jellemző az Elátkozottakra, mint az istenekre, isteni lényekre, félistenekre, legalábbis kezdetben, amíg az Átok nem uralkodik el rajtuk: amikor pedig ez megtörténik szép lassan, fokozatosan elkezdik elveszíteni az önmagukról alkotott emlékeiket, ezáltal pedig elveszítik az identitásukat, mágikus erejüket, és mindent, ami istenivé tette őket.
gyengeségek
Ugyanaz jellemző az Elátkozottakra, mint az istenekre, isteni lényekre, félistenekre, ám az Átok hatásának előrehaladtával mentálisan - az identitásuk és az egzisztenciájuk elvesztése miatt - egyre labilisabbá válnak.
élethossz és halandóság
Attól függően, az Átok épp melyik fázisában tart, képes akár teljes mértékben, minden értelemben halandóvá tenni egy istent, istennőt vagy isteni lényt, így kifejezetten veszélyes e faj képviselőire nézve.
szaporodás
Ugyanaz jellemző az Elátkozottakra, mint az istenekre, isteni lényekre, félistenekre.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.