A legendákból igen keveset lehet tudni a berserkerekről, ami nem véletlen, hiszen őket nem az istenek teremtették. Loki egyik gyermekétől, Fenrirtől származnak, de ennél többről sokáig egyáltalán nem volt információ.
A berserkereket gyakran vérfarkasoknak is nevezték az évszázadok alatt, bár sokban eltérnek a popkultúrában megjelenő, telihold átkával sújtott lényektől. Rögtön kezdjük is azzal, hogy a Hold semmilyen hatást nem gyakorol rájuk - talán éppen azért, mert Fenrir a mítoszokból ismert Ragnarök alkalmával lenyelte az égitestet -, így aztán szabadon változhatnak át, amikor csak szükségük van erre. Nagyobbak, mint az egyszerű farkasok, erősek és gyorsak, hosszú utakat képesek megtenni négylábú alakjukban. Könnyedén kiszagolják a fajtársaikat, és állati formájukban is egyszerűen kommunikálnak egymással. Gyakran verődnek össze kisebb-nagyobb csoportokba, ilyenkor a vezetőjüket viadalok útján választják meg.
különleges ismertetőjegyekEmberi formájukban semmi különöset nem találni rajtuk, így könnyedén beolvadnak a halandók világába, hacsak a lobbanékonyságukat nem számítjuk. Az átváltozás előtti percekben azonban jellegzetes sötét borostyán színben izzik fel az íriszük, s ha ezt látod, talán még van időd menekülőre fogni. Bundájuk színe általában megegyezik eredeti hajszínükkel, és az idő előrehaladtával a nyak és a mellkas területén fehéredik ki a szőrük, ezzel jelezve a fajtársaiknak is, ki a rangidős a csapatban.
képességekErejük a félistenekével vetekszik, gyorsaságukkal talán csak a valkűrök sebes vágtázása veheti fel a versenyt, ám kitartásuk és állóképességük kétségtelenül egyedülálló.
A harapásuk igen veszélyes minden fajra nézve, még az istenekben is képesek komoly kárt tenni a mérgükkel, halandók gyakran belehalnak a fertőzésbe. A méreg azonban a vérfarkaslétet nem örökíti tovább.
gyengeségekElég hirtelen haragúak, sokszor meggondolatlanok és igen impulzív személyiségek, éppen ezért jobb vigyázni velük.
élethossz és halandóságA legidősebb berserker a legendák szerint több ezer éves volt, erre azonban semmi bizonyíték nincs. Az azonban egészen biztos, hogy néhány száz évig könnyedén eléldegélnek. Az öregedésük lelassul fiatal felnőtt korukban. Azonban minden olyan módon meg lehet őket ölni, ahogyan egy egyszerű embert is meg lehet.
szaporodásA berserkerek egymással és halandókkal képesek szaporodni, ám csak két vérfarkas nászából születik újabb farkas.